SVÉDTORNA

A svéd közszolgálati televízió műsorában főszereplővé sikerült válnunk.
A műsor a szélsőjobb európai előretöréséről szólt, melyet a svéd alkotók általános jelenségként jellemeztek, megjegyezve, hogy a szélsőjobb előretörése és az antiszemitizmus napjainkban Magyarországon a legerősebb.

Ez természetesen azonnal kiverte a biztosítékot a magyar kormánypártnál, de az egész magyar jobboldalon is, az érintettek értetlen ábrázattal kapkodták a fejüket jobbra-balra, mint pigpongasztalt leső liba a szerva után – keresték, hogy a svédek kiről is beszélnek.
Hát, ami azt illeti, nem is könnyű meghúzni a határt - eddig tart a jobboldal, innen kezdődik a szélsőjobb – egy olyan országban, melyben a hivatalban levő miniszterelnök a nemzeti ünnepen katonai díszsorfal előtt hirdeti híveinek, hogy hadrendbe kell állni, hogy aki nem az ő pártját támogatja az ellenség.
Aki a csőcselék rendzavarását megfékezni szándékozó, törvényes módszereket és eszközöket használó rendőrséget, mint tömegbe lövő vadállatokat jellemzi, és aki önmagát a törvényességet felrúgó, tomboló, gyújtogató, a Parlamentet körbehugyozó csőcselékkel azonosítja.
Aki ilyesmit legutóbb megengedett magának, azt Hitler Adolfnak hívták, aki – csakúgy, mint a hivatalban levő magyar miniszterelnök – türelmetlen puccsot kísérelt meg a törvényes hatalom ellen, aki ugyanúgy elbukta kísérletét, és akit aztán a veszélyt felismerni nem képes választópolgárok később ugyanúgy törvényes választáson jutattak hatalomra, mint a mai magyar miniszterelnököt.
Aki ezután egy labilis jogi helyzetet felhasználva új alkotmányt fércelt össze, lebontotta a jogállamot, a végtelenségig centralizált vezérelvű államszervezetet épített ki, minden pozícióba a saját embereit ültetve és bebetonozva velejéig antidemokratikus rendszerét.
Ezer a hasonlóság, talán csak országunk mérete és Vezérünk kvalitásai, emberi kisszerűsége szabják szűkebbre a magyar kísérlet kereteit, és ezek – meg a világpolitika csillagainak szerencsés konstellációja - akadályozzák meg, hogy Magyarország tüchtig kis fasiszta állam legyen.
Namármost, ha ilyen kezekben van a hatalom, akkor hol is húzódik a szélsőjobb határa?
Orbánon innen, Orbánon túl?
Merthogy az ne tévesszen meg senkit, hogy legitim eszközöket használt fel egy illegitim rendszer kialakítása érdekében – legálisan birtokolt pisztollyal is lehet gyilkosságot elkövetni - anno Hitlert is megpróbálták beleszuszakolni a jogállami kategóriák keretei közé, hogy aztán keserves árat fizessen érte az emberiség.

És bár Orbán úgy aránylik Hitlerhez, mint veréb a libához, de arra azért elég, hogy a magyarok életét megkeserítse, hogy az országról alkotott képet a pöcegödör mélyére lökje, hogy visszalökje az országot vagy nyolcvan évvel a múltba, erkölcsileg-anyagilag egyaránt.
Súlyosítja a helyzetet, hogy a műsorban a megkérdezett Heller Ágnes ezt ki is mondta, sőt, példákkal illusztrálta is a helyzetet.
Heller Ágnes egyébként is állandóan ott van a célkeresztben, Orbán hatalma éppúgy nem kedveli, mint ahogy ellenséges valamennyi független szellemmel, kézbentarthatatlan, valódi értelmiségivel szemben.
Most sincs ez másként, nekem nagyon úgy tűnik, hogy Heller Ágnes mostanában nem fog szolgálati autót kapni sofőrrel, de havi egy-két milliót sem.
Mint ahogy a másik megszólaltatott, Alföldi Róbert sem, holott tehetnek Orbán mamelukjai bármit, tarthatják magukat bárkinek-minek, ma akkor is Alföldi Róbert Magyarország első számú kultúrpolitikusa, tetszik ez Orbánnak vagy sem, akkor is.

És hát bizony, a svédek megállapítása a magyarországi neonácizmus, a nyilasok mai utódainak előretöréséről megcáfolhatatlan valóság, mint ahogy az is tény, hogy a kádári sötét elnyomatás éveiben sem a nácizmusnak, sem a rasszizmusnak, sem az antiszemitizmusnak nemhogy csak tere, de divatja sem volt.
Igaz, akkor azok a társadalmi viszonyok sem álltak fenn, mint amelyek ma jellemzik az országot.

Akkor is voltak ugyan szegények és gazdagok, de a társadalmi olló nem nyílt olyan tágra, mint manapság és nem éltek milliós tömegek kilátástalan jövőtlenségben, gyermekeik nem éheztek, nem kellett kilátástalan helyzetük megoldásának csodáját embertelen eszmék hirdetőitől várni.
Akkortájt nem azt mondták az embereknek, hogy a dologtalan cigányok elveszik, vagy a hazafiatlan zsidó bankárok elcsalják tőlük a pénzüket, hanem azt mondták, hogy dolgozzunk mindahányan azon, hogy aki dolgozik, az megéljen – és akik dolgoztak, azok valóban meg is éltek.
Ma némelyik baloldali párt azt hiszi, hogy a társadalom betegségeit azzal lehet orvosolni, ha ugyanakkorákat vagy nagyobbakat ígér/hazudik, mint a kormánypárt, de ezzel csak a szélsőjobb megerősödését segíti elő, hiszen nekik ezt – tekintettel hatalomban töltött éveikre – ugyanúgy nem hiszi el senki, mint a kormánypártnak, míg a neonácik ilyen tekintetben szüzek.
A választó akár azt is képzelheti, hogy akár még megoldást is kínálhatnak a bajaira, hiszen mástól elvenni valamit a magyar ember mindig szeretett, és ilyen tekintetben szinte mindegy is, hogy a kifosztandó gazdag, mint Krőzus, vagy szegény, mint a templomi segédegér.
A gazdaság az alapja mindennek, a nyomorgót könnyen el lehet vinni embertelen rémálmok felé, az embert, aki elfogadható anyagi körülmények között él, aki jövőt lát maga és gyermekei előtt, azt nehéz elvinni a szélsőségek felé.

Orbán csicskásai persze már megint nem a valósággal foglalkoznak, hanem a tükröt szeretnék összetörni, mely a valóságot mutatja.
Nem fog sikerülni.
Nem a svéd közszolgálati televíziónak kellene erről műsort készíteni, hanem a magyarnak.
Őszintét, okosat, a problémával őszintén szembenézőt, nem szarkenegetős egyrészt-másrészt műsort.

Meri valaki megcsinálni?

:O))))

ANTISZEMITA-E VAGY?

Még kicsit várnunk kell, mire kiderül, hogy tulajdonképpen mi kezdeményeztük, hogy az Unió nyújtson segítséget a jogalkotásban, hogy ne akadályozzák csip-csup problémák az általunk hőn vágyott európai értékek érvényre jutását ebben a sokat szenvedett, tatár – török – orosz dúlta gyönyörű országban, mely olyan, mint  az ideális női cipő: kívülnézetből kicsi, de belül leginkább negyvennégyes.

Sőt - egyre inkább ezerkilencszáznegyvennégyes...

Hitünk szerint mi európai értékek hordozói vagyunk, évszázadok által megszentelt elvek zászlóvivői, élharcosai.

Itt van, ugye, mindjárt az antiszemitizmus is. Európai tradíciói kétségbevonhatatlanok, történetét neves királyok sora gazdagította új és új elemekkel.

Például, ha pénzre volt szükségük, akkor kiűzték a zsidókat a birodalmukból, ha azok mégis maradni akartak, akkor fizetniük kellett, általában méltányosan rengeteget.

Aztán mikor befolyt a felettébb kegyesen megállapított összeg és a szuverén meggondolta magát, akkor némi sportolással – leginkább futással egybekötve - a zsidók mégiscsak elmentek.

Aztán egy idő után, mikor már végképp nem volt kitől kölcsönöket felvenni, akkor az uralkodó kegyet gyakorolt, az elüldözöttek visszamehettek hazájukba, ahol elkerített gettókban, különlegesen szép kalpagokban, különféle sárga jelekkel díszített ruhákban két pogrom között boldogan élhették a nagyvilági pénzemberek gondtalan életét.

Természetesen a belépőt meg kellett fizetni, és kezdődött minden elölről, tovább ingerelték az uralkodót - aki természetesen ismét fülig eladósodott náluk - a sólettel, melyben a füstölt libacombok arról tanúskodtak, hogy az uralkodó valamit mégiscsak elronthatott a zsidó vagyon felmérésénél…

A mi királyaink sem voltak túl türelmesek a magyar zsidókkal, kivéve tán a kalapos királyt, II. Józsefet, akit viszont az igaz magyar el sem fogad királyának, hiszen mi már egy első Jóskát (eb ura fakó!) sem fogadtunk el uralkodónknak, nemhogy egy másodikat – és még hozzá kalapban.

Aztán a huszadik században végérvényesen meg kívántuk oldani a problémát, finom és elegáns eszközökkel természetesen.

Például a hazaffyságra mindig fogékony egyetemi ifjúság fokossal felszerelkezve járta a pesti aszfaltot, és ha zsidónak látszó tárggyal találkozott, akkor annak ott, az utca közepén letolt gatyával kellett igazolni kifogástalan pedigréjét, ha nem akarta, hogy agyba-főbe verjék.

Később tovább finomítottunk az eljáráson és Zázrivecz testvér nagy elődje, a szintén színmagyar Szalosján nemzetvezető országlásának idején már nem volt cicó, hős nyilasaink belelövöldözték az életükhöz érthetetlen módon makacsul ragaszkodó, Ábrahám hitén élő honfitársainkat a zajló Dunába.

Aztán a háború végén, mikor a szél össze- összekoccantotta az Oktogon lámpavasain lengedező hős nyilas testvérek lábát, az ember azt hitte volna, hogy az évezredes vita lezárult, néhány év múlva pedig, mikor a Pápa sem tiltakozott már a vallásalapító neves rabbi származása miatt, a gyanútlan ember azt hihette volna, hogy az emberiség túljutott ezen a problémán, mely már csak olyan problémát kavarhat tán, mint a homousion-homoiusion kérdéskör.

Aztán a szocializmusnak nevezett társadalmi berendezkedés eltakarította a kérdést, a vallást mindenki magánügyévé nyilvánította, a származással meg eleinte legfeljebb osztályszemléleti alapon, később már úgy sem foglalkozott.

Így aztán egész nemzedékek maradtak ki az antiszemitizmus lélekemelő tulajdonságainak elsajátításából, a serdületlen ifjúság nem tette magáévá a legalapvetőbb ismereteket sem, nem tulajdonított jelentőséget a fülnek, az orrnak, ezek egymáshoz viszonyított elhelyezkedésének - ez vezetett oda aztán, hogy a divat változásával a trendet követni kívánó polgár boldogan bizonygatta számára ősi magyar család sarjának elkönyvelt, valójában Áron nemzetségéből származó ismerősének a zsidók gyarlóságát, amin azért - lássuk be - nagyon kellett röhögni.

Persze azért a szocializmus daliás évei alatt is létezett a jelenség, a felszín alatt, búvópatakként csörgedezett az antiszemitizmus, ez tagadhatatlan.

Van erről egy jópofa történetem, elmesélem:

Apám 1943-ban – huszonegy éves volt - egyszer utazott a villamoson, Pestről – Budára.

A villamoson valahogy beszélgetésbe elegyedett egy komával, aki a teljesen semleges társalgásból hirtelen vad zsidózásba váltott, mire is apám, aki világ életében kedvelte a kihívásokat odavetette neki: Hát pedig, látja, én is zsidó vagyok, oszt mégis milyen szépen elbeszélgettünk.

Itt a társalgás véget is ért, mert a koma és a BESZKÁRT kalauz együttes erővel lehajították a villamosról az Erzsébet-híd közepetájt.

Apám nem csak bátor volt, de lusta is, így aztán a villamos után futott és felült a hátsó ütközőre, majd döbbenten észlelte, hogy a kalauz a hátsó vezetőállás ablakát kinyitva a homokozó-ládából (a síkos időkben innen szórt a vezető egy csövön át homokot a kerekek alá) mosolygós tekintettel lapátolta a homokot a fejére.

Járhatott volna rosszabbul is.

Aztán volt az életemben néhány év, amikor hivatásos katona voltam, és amikor az egyik - alezredesként méltán szakaszparancsnoki beosztást betöltő – kollegám zsidózni kezdett, gondoltam megnézem már, ki szórja majd a homokot a fejemre és előadtam az apámtól örökölt dumát.

Szánalmas volt az eredmény, embert nyilvánosan becsinálni addig még nem láttam…

Azóta is azon töröm a fejem, hogy az ilyen idiótákat nem célszerűbb-e erőszakosan megakadályozni hülyeségük kiteljesedésében, mint ott jópofizni velük a Hősök terén, és mindenféle közlekedési meg idegenforgalmi kifogásokat keresgélni, ahelyett, hogy a Párizsi Békeszerződést keresgélnénk, mely kifejezetten tiltja náci és fasiszta szervezetek eltűrését az érintett országok területén.

Ez a helyzet, ami ma nálunk van, tulajdonképpen olyan eset, mikor a fagyi visszanyalt - a Fidesz jogi csűrcsavarjai köszönnek vissza tanulékony újnyilasaink jogértelmezgetésében, az ilyesmit pedig az Unió nemigen tolerálja, jó lenne, ha tanulnánk ebből.

A Népszabadság híre szerint 10 vizsgált európai ország közül antiszemitizmusban Magyarország a listavezető.

Adataink kiütik a grafikonok tetejét, négy év alatt nálunk nőtt leginkább az antiszemitizmus, írják.

És ehhez vegyük még hozzá a cigánygyűlöletet, az államnak és rendőrségének, bíróságainak hozzáállását a kérdéshez, és keseredjünk el.

Ez az ország vagy száz évvel maradt le Európa többi országához képest – minimum.

Ha a magyar zsidók megindulnak egyszer nyugat felé, akkor ez az idő kétszáz évre fog nőni.

Szomorú ügy lenne…

:O)))