A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bloggerek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bloggerek. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. augusztus 21., vasárnap

BLOGGEREK


Még néhány perc és vége van a HVG által meghirdetett blogversenynek.
Szeretném így mindjárt az elején megköszönni minden kedves olvasómnak, aki a blogomra adta a szavazatát, úgy éreztem magam mikor ránéztem a pillanatnyi helyezéseket közzétevő táblázatra, mint akinek a hasát libahájjal kenegetik.
Meglepett – kellemesen – és azt gondoltam, na teve, itt van a prémiumod, mégiscsak olvasgatják az írásaid, nem csak magad szórakoztatod.
A blogger érdekes állatfaj, a Nagy Brehmben nem lehet találkozni vele, mivelhogy a mű megírása idején még nem létezett a számítógép, márpedig a gép és a világháló együttes megléte előfeltétele a blogger megjelenésének.
Leírása nagyon egyszerű – a blogger emberre emlékeztető organizmus, mely össze van nőve a számítógépével, melyet állandóan nyüstöl.
Vagy anyagot keres a következő blogjához, vagy éppen írja a blogját, vagy ellenőzi a blogjára kapott reakciókat, vagy pedig ezek hiánya miatt kesereg, de azért a szemét az egérrel törölgeti.
Többféle válfaja létezik, van például az egyblogos blogger, aki a gondosan megtervezett oldalon nyitóblogjában meghirdeti, hogy ez lesz az a hely, ahol a libacombot szeretők megkérdezhetnek mindent, amit a libáról tudni kell, de amit eddig nem volt kitől megkérdezni, de ezzel aztán el is fogy az energiájuk és a szerencsétlen blog magára hagyva elmerül a feledés homályába.
Van a ravaszblogger, aki nem teszi ki magát ennek, hanem csatlakozik valamilyen olyan bloghoz, ahol több szerzővel együtt alkothat és a közös torta dicsőségéből csemegézik - ez egy viszonylag biztonságos megoldás.
Aztán van a magányos blogger, aki akkor ír, amikor kedve kerekedik – nevezhetjük őt talán a normális bloggernek is.
Ő egyébként irigykedésem tárgya, hiszen számára a blogírás szabadon választott gyakorlat, és ha kimarad két-három hét, hát kimarad, ha olvassák, hát olvassák, de ha nem, hát az se baj - ő csak kiírja magából az aktuális feszültségeit és neki ennyi elég is.
De itt van az a szerencsétlen - a függőblogger - aki azt hiszi – teljesen tévesen egyébként – hogy magasztos véleményét az őt körülvevő világ történéseiről mindenképpen meg kell osztania embertársaival, hiszen a világot a nézetek ütköztetése viszi előre, és ehhez az ő hozzájárulása kicsiny, de nélkülözhetetlen adalék.
Mint libatápban a réz kétfilléres, attól nő a libamáj szép nagyra!
Így aztán naponta megírja a maga bejegyzését, megkeresi azt a témát, mely vélhetőleg sokakat foglalkoztat és elmondja róla a maga véleményét, a műfaj szabályainak megfelelően és az adott megjelenési felület lehetőségeit figyelembe véve.
Aki nem csinálta még, az nem is hiszi talán, hogy mennyire nehéz minden áldott nap közérdeklődésre számot tartó témát találni, méghozzá lehetőleg úgy, hogy az adott téma ne szerepeljen minden aznapi napilapban, televízió-riportban, vagy ha nem lehet ezt kikerülni, akkora a saját blog legyen az első, amelyik reagál, esetleg amelyik új szempontok szerint közelít egy eseményhez.
Még a legnagyobb elővigyázatosság mellett is megesik, hogy mások gyorsabban írnak, vagy gyorsabban gondolkodnak, mint a blogger, és mire közkinccsé akarná tenni magvas gondolatait, a konkurencia már megelőzte.
Mert a bloggernek versenytársa a napisajtó publicisztikai rovata, a televíziós kerekasztal-beszélgetések, a politológusok, meg a többi blogger, akiket esetenként roppant tud irigyelni egy-egy eltalált és ütős bejegyzése miatt – miért nem nekem jutott ez eszembe?
Viszont a versenytárs teljesítményét el illik ismerni, hiszen ha valaki, akkor a blogger tudja, hogy mit össze kell szenvedni néha a téma normális feldolgozásáért.
Persze nem, mindenki a politikában nyomul, vannak békésebb területek is, nálam például a gyöngyfűzés is bejön, nem szólva a főzős blogokról - ha már az embert nem zabálhat büntetlenül, legalább olvasson arról, hogy mit lenne jó behabzsolni…
De jók lennének a kertészeti blogok is, csak ezekben túl sok szerszám szerepel, márpedig én tavaly eldöntöttem, hogy szerszámot többet nem veszek, merthogy azzal dolgozni kell.
Azt meg mégiscsak nehéz megvalósítani, hogy ha kapát meg a talicskát látok a szövegben, akkor állandóan behunyjam a szemem…
A blog, mint műfaj szerintem most jár gyerekcipőben, hiszen most nőtt fel az a generáció, akinek a számítógép már nem egy ördögtől való fertelmes szerkezet, hanem ugyanolyan természetes használati tárgy, mint az előző korosztályoknak a papír és a ceruza, vagy a lexikon.
A közlésvágy pedig benne él az emberben, aki szereti megosztani másokkal a problémáit, kifejteni a véleményét, emellett érdekli a mások véleménye is.
Erre pedig ma a legcélszerűbb eszköz a számítógép és a net, ahol ha akarod névvel, ha akarod név nélkül és ha akarod, minden külső kontroll nélkül tudod önmagad adni az embereknek, egyben mindjárt visszaigazolásokat is kapsz a gondolataid fogadtatásáról.
Nem véletlen, hogy a politikusok is úgy ugrottak a gépre, mint Vuk a libára, megtalálták maguknak a blogot, megtalálták a facebookot és ott árulják magukat meg a nézeteiket – egyébként helyesen.
Még az is ott vitézkedik, akiről köztudott, hogy a számítógép bekapcsolásához a gombot pirosra kellett festeni neki, és eleinte megharapta az egeret.
Mert a mai világ megköveteli a személyes jelenlétet, és az emberek egy része szívesen elhiszi, hogy a politikus olyan, amilyennek előadja magát a neten.
Persze arra valók a bloggerek, hogy bemutassák, milyenek is a politikusok valójában, aztán néhány jó szóval megvigasztalják az olvasót – minden elmúlik egyszer…
A facebook olyan, mint a napilap, a blog meg olyan, mint a publicisztika a napilapban – más a szerepe, mint a sok apró mozaikkockából összeálló közösségi oldalaknak.
A blogger nem újságíró, viszont az újságíró meg kiveszőben lévő faj lesz nem is oly sokára.
Az újságíró pénzért ír, a blogger meg azért, mert beteg - permanens közlékenységi rohama van.
Viszont nem függ senkitől, nem tartozik senkinek elszámolással, ezért aztán nehezen lefizethető – azért akit érdekel, annak elküldhetem a bankszámla-számomat, hét számjegynél alacsonyabb összeggel meg se próbáljanak megsérteni!
De azért ez egy jó játék és érdekes elmegyakorlat is egyben, én csak bíztatni tudom azokat, akiknek van hozzá kedvük – vágjanak bele bátran, én is úgy kezdtem, mondván, enyém a élvezet a kockázat az olvasóé.
Köszönöm a kockázatvállalásotokat!

:O)))

2010. december 22., szerda

AMERIKAI NÉPSZAVA

Megnyugtató, hogy létezik.


Ma új arculattal jelent meg az Amerikai Népszava online kiadása.
Lehetett benne munka rendesen, hogy pontosan akkor jelenjen meg, amikor a bekattant kétharmad elfogadja a sajtószabadságot sárba tipró sajtótörvényt és kinyilvánítja, hogy az ország lakosai debil mongolidióták, akik képtelenek önállóan eldönteni, hogy milyen sajtóterméket olvassanak, meg hogy leveszi rólunk a gondolkodás nehéz terhét.
Új uraink majd segítenek nekünk eldönteni a dilemmákat és előrágják számunkra a szellemi táplálékot, majd visszaböfögik.
Hogy hadd fejlődjünk, hadd legyünk rózsás arcú, feszes húsú édes-butuska Fidesz-babák…
Aztán ma megnyugodtam, a televíziót mégsem kell kihajigálni az ablakon, ha nem akarjuk minden csatornán a gumibotjával tenyerét csapkodó rendőrt látni a „Kapcsolgatunk?” Kapcsolgatnunk?” című műsort nézve.
A rádiót is elég lesz kikapcsolni, csak a bódéjuk előtt a földön ülő újságárusok kalapjába kell némi aprópénzt dobálnunk, ha visszaesne a termelési regények és a Hős gyermekkorát és a Méltóságos asszony nevelési tanácsait bemutató bulvárlapok iránti érdeklődés…
Azért is örülök, mert mindjárt induláskor bebizonyosodott, hogy a Médiacsászárnő mégsem mindenható, ő is csak egy a bánatos hivatalnokok közül, viszont kultúrmissziót tölt be – az Internet iránti érdeklődés felkeltése és a számítógép-használat elterjesztése terén szerez majd elévülhetetlen érdemeket.
Európa meg most éppen néz bután és a vezető nyugati lapok publicistái felettébb dehonesztáló dolgokat emlegetnek a Mi Boldogságunkkal kapcsolatban - amikor felolvassák neki, hogy Lukasenkoval hasonlítják össze, akkor megkönnyebbülten mosolyog, hiszen Kim Ir Szen soha nem focizott, és azzal is összevetették már áldásos tevékenységét…
Aztán délután az arcomra fagyott a mosoly, mert hiába kattintottam a http://nepszava.com/ – ra, a portál elérhetetlennek bizonyult.
Miután a fővárosi robbantgatások, a Budapest Sportcsarnok leégése, a vörösiszap-tározó politikailag igen hasznos gátszakadása és a dolomitgátak viharos tempójú felépülése óta az összeesküvés-elméletekre igen fogékony vagyok, most is azonnal felködlött bennem, hogy a mi pajkos Pannink, vagy egyenesen az UD Zrt. médiaszakembereinek hozzáértő keze van a dologban.
Már éppen aggódni kezdtem, de aztán estére helyreállt a rend és mint éhes liba a tófenéken, ismét lehet bogarászni a portálon.
Merthogy a hiteles információra éhesek leszünk, az biztos, és egyáltalán nem mindegy, hogy egy hírt miképpen tálalnak nekünk.
Az is más, ha azt olvassuk, hogy S.G. országgyűlési képviselő bevásárlás közben leharapta a lókolbász végét, majd a húsz centi hosszúságú részt önfeledten rágva fizetés nélkül akart áthaladni a pénztáron, meg az is más, ha azt olvassuk, hogy az önfeláldozó Fidesz-képviselő közegészségügyi tesztet hajtott végre a vérszívó multi gyanús eredetű, alacsony minőségű külföldi árut forgalmazó hipermarkecében – a tesztet a hős képviselőnő túlélte…
És hát, bevallom – nekem azért is tetszik ez a portál, mert látom, blogok is vannak benne.
A nyitó számban a magyar bloggervilág sztárjai, Andrassew, TGM, Para-Kovács és társaik lelhetők.
Bevallom, én abban reménykedem, hogy amikor majd Sebián-Petrovszki László barátunk már csukott szemmel is első osztályú staniclikat tud ragasztani és a kapcsolat.hu említését bármilyen írott vagy képi formában, rendeletben tiltja meg a Médiacsászárnő, akkor esetleg mi, szürke mezei grafománok (blogger vulgaris) is kaphatunk ott felületet, hogy nehogy bennünk ragadjanak a bölcsességek, mint  töltött libában a majorannás töltelék…
Úgy tünik, egyelőre semmi ok a pánikra, még senki számítógépét nem csapta hóna alá a médiahatóság.
Persze ez azért ne vezessen félre senkit, hiszen a nyugdíjpénztárak elrablása is azzal kezdődött, hogy csak néhány hónapra kölcsönveszik a pénz egy elenyésző részét, aztán már csak akkor ocsúdtunk, amikor markos Fidesz-brigantik felkapták a mackót és futásnak eredtek vele.
Mindenesetre Orbán egy életre elásta magát ezzel a dobásával.
Idáig sem lelkesedtek érte, de mostantól valamirevaló külföldi politikus, ha a protokoll kényszeréből kezet fog vele, utána először megszámolja az ujjait, hogy megvannak-e, aztán rohan kezet mosni.
Mit mondjak: megértem őket…


:O))))


A bejegyzés a http://kapcsolat.hu/blog/amerikai_nepszava címen is olvasható.