CSAK HADAT NE ÜZENJEN AMERIKÁNAK...

Folyik a kapkodás.

Növekszik a nyomás a Mi Boldogságunkra, már vazallusai is érzik a büdösséget, de még nem mernek nekimenni a Vezérnek, hiszen kiszolgáltatott talpasok valamennyien.

Nincs olyan helyzet, nincs olyanpolitikai-gazdasági történés, melyre megfelelő, vagy akárcsak saját maguk számára hasznos választ tudnának adni, helyette, mint a sarokba szorított patkány vicsorognak és fenyegetőznek, ha módjuk van, harapnak is.

A helyzet nehéz, oly sokfelé kellene egyszerre figyelni, márpedig a figyelem megosztása számukra életveszélyes.

Hiszen egyetlen igazán figyelemreméltó dolog létezik csak, a hatalom és annak megtartása.

Márpedig a többi ezer és ezer probléma ehhez képest eltörpül, azokat mind-mind meg lehet oldani izomból, hiszen félnek tőlünk, ez nyilvánvaló – gondolja a Vezér, és ennek láttán hiszik el boldogan ezt talpasai, akik egyébként amúgy is a vakhitre vannak kondicionálva.

Ezért van az, hogy az utolsóelőtti pillanatig húzzák a döntést az orvosok bérproblémáival kapcsolatban, hogy még az ajánlatuk megtétele előtti napon is holmi bizottságosdira bíztatták a megoldásért felelős államtitkárt, hogy aztán ráébredjenek, hogy hétfőtől esetleg nem lesz, aki gyógyszert írjon nekik.

Mostantól viszont lehet ígérni, lehet megállapodni, hiszen egy megállapodásról, mire kiderül, hogy betarthatatlan, az is három-négy hónap, és addig annyi minden történhet még, például meg lehet állapodni az IMF-el, és mire kiderül, hogy az a megállapodás sem lesz betartható, vagy nem is akarjuk betartani, az is néhány hónap… - ki időt nyer, életet nyer.

Mennek neki fejjel a falnak, nehezítik a saját helyzetüket, ezzel együtt lassan tarthatatlanná teszik az ország lakosainak az életét is, talán abban bízva, hogy a határontúli magyarok nemzetiszínűre festett szavazataival majd felülbíráltathatják az országlakosok álláspontját.

Lehet, csak azt felejtik el, hogy vannak helyzetek, mikor az emberek nem cédulákkal, hanem kövekkel, botokkal és kötéllel szavaznak.

És most ne a párezer stadionrambóra gondoljunk, hanem a népre, melyben benne vannak a háziasszonyok, az anyák, a családjuk elnyomorodását tehetetlenül szemlélő apák, a jövőtől megfosztott fiatalok - mindenki.

Nincs már társadalmi réteg, melyet ne ért volna sérelem, nincs társadalmi réteg, mely biztonságban érezné magát és családját, de Orbanisztán kedvezményezettjeinek értelmesebbjei is érzik már, hogy nem lesz ennek jó vége.

Már a propaganda sem segít, hiszen kit érdekel ma már, hogy Budai Gyula éppen ki ellen tesz feljelentést?

Gulyás Gergelyen is csak röhögni lehet, hogy most véli időszerűnek a kommunista bűncselekmény fogalmát meghatározni, bizonyítandó, hogy nem csak vén hülyék léteznek, vannak a műfajban szépreményű fiatalok is.

Vagy a MTVA esete az éhségsztrájkolókkal.

Régebben valahogy ráéreztek, hogy az ilyesmi teljesen kontraproduktív, most meg rendőrt hívnak a külföldi médiára, mintha csak be szeretnének segíteni a hidegben üldögélőknek…

A belvárosi kávéházak népe meg elemezgeti a Vezért, találgatják, hogy milyen politikai áramlatba sorolható be, milyen narratíva várható tőle, ezzel szemben milyen cselekedetek, elemezgetik meg analizálgatják a múltját, jövendölik a jövőjét tudományos távolságtartással.

Ahelyett, hogy valaki kiállna már végre és megmondaná magyarul: emberek, ti egy sültbolond kezébe adtátok a szakadék felé száguldó ország kormányát, talán ki kellene őt kapni onnan, oszt elküldeni Döblingbe vagy bárhova, ahol az ilyeneket gyógyítani szokták.

El is lehetne szépen magyarázni nekik: tudjátok, a helyzet olyanabb, mint volt a „Féktelenül” című filmben, amikor a buszon egy terrorista bombát helyezett el, csak itt a buszt maga a bolond terrorista vezeti és nincs, aki megállítaná.

A bomba meg ketyeg – mellesleg a Szőke Kiflihercegnő sem egy Sandra Bullock.

Ez is jellemző, - egy Selmeczi Gabriella osztja az észt, ő ma a politikus, meg a Kuszaszemű és a Gulyás Gergely.

Szánalmas.

Az ember megnézi, meghallgatja Békesit, Bokrost, Oszkót – hát hol van ezekhez ez a banda?

Persze nincs ezen mit csodálkozni, a maffiának sem a könyvelés volt az erőssége feltörekvő időszakában, a brigantikra pedig itt sem szólhatunk egy szót sem.

Az ország népe meg közben azon kínlódik, hogy hova mentse biztonságba kis pénzecskéit, és hogy mikor várható az, hogy ez a gátlástalan bűnöző ráteszi a kezét a magánmegtakarításokra is.

Más országokban a nép a puszta kezével tépné ízekre azokat, akik el akarják venni azt a pénzt, amit élete munkájával kuporgatott össze, vagy amit vállalkozóként keservesen összegürcölt – itt meg ábrándos pofával néz mindenki a nagy semmibe, várva a csodát.

Nem lesz csoda, a világ törvényszerűségek alapján működik, azok pedig könyörtelenek.

Ha a liba nekirohan a késnek, ettől nem hős lesz, hanem pörkölt.

Ezer éve dolgozik Magyarország önmaga megsemmisítésén.

Nagy idő, nagy feladat.

Legalább valami tehetségesebb és nagystílűbb politikus lenne az, aki a művet bevégzi, de hogy Kuka törpére háruljon ez a feladat, - annyira snassz.

Talán ha elküldenénk világgá, még lenne sanszunk…

:O)))

NEMZETI ÉRZÜLETŰ EMBER.

Azt mondta a Viktor, hogy „amennyiben a kormány gazdaságpolitikai elveit az IMF hitel feltételeiként fel kell adni, akkor ránk, nemzeti érzületű emberekre semmi szükség nem lesz."

Telitalálat.

Azért érti ez a Viktor a világot, mindössze abban téved, hogy a hozzá hasonló nemzeti érzelmű emberek szükségességét feltételhez köti, holott bátran kijelenthetjük, hogy rájuk akkor sincs szüksége az országnak, ha majd a történelem úgy emlékezik meg Matolcsyról, mint korunk közgazdasági géniuszáról, aki speciális adottságainál fogva kétszer annyi dolgon tudta rajta tartani vigyázó szemeit, mint mások.

Azt is mondta szegényke nagy zavarodottságában, hogy „Nekünk nem pénzre van szükségünk, nem akarunk felvenni hitelt. (...) Arra van szükségünk, hogy olyan megállapodást kössünk, hogy ha a nemzetközi pénzpiacok megbénulnak, akkor hozzá tudjunk jutni egy hitelvonalhoz.”

Ez – az én értelmezésem szerint - akkor fog bekövetkezni, ha hitelt akarunk felvenni, de a világon már senki nem áll szóba velünk, hiába nyújtogatjuk zsíros szalagú kalapunkat, mely régi szép idők nagy zabálásaira emlékeztet bennünket kegyetlenül, vagy hiába próbáljuk meg eladni a „Fedél nélkül” című kiadványunkat, senki se ad érte egy megveszekedett buznyákot sem.

De pénzre lenne szükségünk.

Mert ha nem lesz pénz, nem fog fizetést kapni a tanítónő, az orvos meg a nyugdíjas, és akkor esetleg veszélybe kerülhet I. Viktor Miháj királysága.

Tehát nekünk azért kell a megállapodás, mert pénzre van szükségünk, és azt ma már a legostobább fideszes is látja (mecsoda tülekedés van a címért…), hogy nagy a baj, a gyorsnaszád alól elfogyott a víz, a motor már régen leállt, a gépész függetlenséget demonstráló szemei riadtan szaladnak szanaszéjjel, miközben a kapitány a hídon gépágyúval lövi a közeledő mentőhajót.

Közben a Mi Rettenthetetlenünk udvariasan levelezget Barrosoval, és a tőle telhető legválasztékosabb stílusban elküldi őt a bánatos, náthás és bús francba, kifejezve ezzel is, hogy a szeretetére áhítozik.

Szinte látom, amint a levél tanulmányozására összeül az Unió agytrösztje, hogy eldöntse, mi is a teendő olyankor, amikor egy liba griffnek képzelve magát nagy gágogások közepette életveszélyes légibalettet mutat be az égen.

Merthogy volt nekik dolguk már ostoba kormányfővel, agresszív miniszterelnökkel, ágaskodó önérzetű miniszterelnökkel, de komplett bolonddal ezidáig még nem találkoztak, ez az első ilyen esetük.

Úgyhogy meg is állapítják, hogy ez az ügy nem az ő kompetenciájuk, ide nem politikusok kellenek, hanem pszichiáterek, elektrosokk meg a modern gyógyszeripar készítményei.

Mindenesetre azt azért leszögezik, hogy aki bolond kezébe pénzt ad, az maga is bolond, és elspekulálnak azon, hogy talán már a jövő évi pénzek folyósítását is érdemes lenne befagyasztani.

Ezzel egyidejűleg a hitelminősítők is eltöprengenek azon, hogy a „zzz-mínusz” besorolás megfelelően tükrözi e véleményüket hazánk állapotáról, a hitelbiztosítási díjakat pedig elég lesz e a hitel összegével azonos összegben megállapítani, vagy esetleg már akkor is fizettetni kell a magyar kormánnyal, ha kiejti a hitel szót azon a csepp kis száján.

Meg aztán, ez a „ha a nemzetközi pénzpiacok megbénulnak” duma is, ugye.

Mondja ezt az a szerencsétlen, akinek a pénzügyi mozgástere már a csárdás alaplépéséhez sem elegendő.

Most hozzávetőleg olyan a helyzete, mint a népi táncosé, akinek mindkét lábát kétszázas szegekkel hozzászögelték a színpadhoz, ott hajladozik előre hátra, a karjával hadonászik,időnként elrikkantja magát, hogy „helyretyutyutyúúúú”, aztán pofára esik  - majd az attrakciót a nagy sikerre való tekintettel még vagy ötvenszer megismétli.

Ez az ember sajnos bolond.

Ez a kisebbik baj mert ha csendes bolond lenne, akkor ülne otthon a kád előtt és horgászna benne, de sajnos nincs szerencsénk, mert ez az ember közveszélyes.

Valami hihetetlen agresszivitással veri szét a jogállamot, próbálja örökössé tenni a hatalmát – ehhez aztán kétségtelenül van esze.

Anakronisztikus módszereivel kivívja a világ csodálatát, hiszen Drezdában és Sevresben, ahol ahhoz szoktak, hogy a porcelánt kézzel formázzák és festik, nemigen értik azt az unortodox eljárást, mely baltával akarja faragni a porceláncsipkét.

Ha még elefánt lenne - de még a borneói törpeelefánt méretét sem üti meg, jókat lehetne röhögni is rajta, csak ne lenne olyan gusztustalanul büdös és kártékony.

Merthogy kártékony és felelőtlen, hiszen a mi életünkkel játszik, pedig talán lehetne azzal is játszania, amivel egykorú, ha már úgyis állandóan a zsebében van az a szent keze…

De kártékonyak azok is, akik kritikátlanul ünneplik még ma is, mikor kiejti azon a csücsöri szájacskáján a „nemzeti érzelmű” kifejezést.

Ennyi időnek elég kellett lennie ahhoz, hogy ráébredjenek, hogy az albérleti dumáival mennyire átverte őket ez a gátlástalan bohóc.

Vannak közöttük szegények, nyugdíjasok, munkanélküliek.

Kiskeresetű pedagógusok, egészségügyi dolgozók, nincstelen parasztok, olyanok, akiknek a pénze jövőre kevesebb lesz, mint idén volt, meg olyanok, akiknek jövőre már nem lesz munkahelyük,

Vagy ők is bolondok lennének?

:O)))


Ps: A képet a Progresszív blog egyik régebbi posztjából csentem, remélem, az alkotó elnézi nekem...