VÉRBUNKÓK

Ült a Vezér abban a kis helyiségben, ahová még egy Vezér is gyalog jár, és spekulált.

Ideje volt rá, szorulása volt, ami nem is csoda, ha arra a szorult helyzetre gondolunk, melybe belemanőverezte magát és magával együtt az országot is, sajnos.

Ilyen esetekben egyetlen dolog fontos, mozogni kell ahhoz, hogy elkerülje a totális kudarcot, meg hogy ne kínáljon fix célpontot.
Valami olyasmit kell kitalálni, ami nem kerül pénzbe, de mégis olyan hatást kelt, mintha történne valami – hirtelen a fejéhez kapott, ez az!

Fel kell számolni az ombudsmanok intézményét és helyükre ki kell nevezni a nagypapa Wartburgjának hátsó ablakában bólogató dekorációt, ezek úgyis csak izgágáskodnak itten, megzavarják azt a szép harmóniát, melyről cselédeim oly szívmelengetően tájékoztatnak reggelente - mondá s az ige tetté lőn.

Tulajdonképpen megértem őt, minek is nehezítené az életét, mikor ezzel a Parlamenttel visszaállíttathatná akár a pallosjogot is, oszt lefejeztethetné Gyurcsányt a budai várban, a Szentháromság téren – mecsoda mértéktartás, mecsoda önuralom!

Így aztán megszűntek az ombudsmanok, szakapparátusuk meg naiv módon talán, de abban reménykedett, hogy szakértelmükre szüksége lesz az új hivatalnak is, de tévedtek.

A Vezér rendszerében senkire sincs szükség, aki nem a Vezér akaratából, saját szent jobbjából nyerte el a megbízatást – minisztertől a portásig.

A régi gárdának menni kell, és akkor hess, de ízibe, meg pucolás, örüljenek, hogy az irhájukat menthetik az elmúlt átkos húsz év haszonélvezői!

Egyet azért nem értek.

Természetesen meg kell adni minden vezetőnek a szabadságot, hogy olyan beosztottakkal dolgozzon, akikben szakmailag-emberileg bízik, és megváljon azoktól, akik ennek a kritériumnak nem felelnek meg.

De hogy miért kell ezeket az embereket - akik mellesleg szakterületük kiválóságai – megalázni és méltatlan körülmények között szinte szó szerint kirúgni, ez érthetetlen.

Miért kell ezeknek az értékes embereknek kivert kutyaként elkullogni onnan, ahol egyébként minden erejükkel iparkodtak a legnehezebb körülmények között is helytállni?

Hasonlóképpen – talán még durvábban kergette világgá a budapesti tiszti főorvos öt kerületi kollégáját, akik egy értekezlet résztvevőiként kapták meg szóban a felmondásukat, majd azonnal fel is szólították őket a rendezvény elhagyására.

Ezek az emberek sem nyeretlen kétévesek voltak, volt szakmai múltjuk, tekintélyük – és ami a probléma volt, volt emberi tartásuk is, márpedig az ilyen ember Orbanisztánban felesleges, még akkor is, ha netán-tán jobboldali beállítottságú.

A bunkóság az, ami ebben a helyzetben meglepő, hiszen felesleges és nem hoz semmiféle politikai hasznot.

Emellett a tiszti főorvos asszonytól – ha másért nem, talán azért, merthogy nőből van – elvárna az ember némi humánumot és empátiát, hiszen ezek az emberek most nehéz helyzetbe kerültek – nem kellett volna ezt még nehezebbé tenni.

Vagy ott vannak a kórházigazgatók.

Őket egy törvény kihirdetésével tették lapátra, melynek értelmében január elsejével vezetői megbízásukat visszavonták, a kapcsolódó kormányzati kommunikáció szerint azért, mert az eladósodott, csőd szélére került kórházak átalakításához, hatékony működtetéséhez szükségesek a személyi változások is.

Lehet.

De közöttük vannak jónéhányan, kinek intézménye soha, egyetlen fillér tartozást sem halmozott fel, akik évtizedes sikereikkel és munkájukkal hitelesítették magukat, akik a hátukon hurcolták ezt az egész elcseszett magyar egészségügyet, melyhez minden kormány hozzápiszkált, de alapvető anomáliáinak felszámolására egy sem volt képes.

Ahogy elnézegetem, ez a kormány sem fog sikert sikerre halmozni.

Mindössze az történik, hogy Szócska államtitkár időnként kiáll az ablakba és kényszeredetten optimista mosollyal elenged néhány szép, színes lufit, miközben látja, hogy az orvosok húznak el az országból, mint a vadludak.

A társminisztérium meg közben kétszer annyi kezdőfizetést helyeznek kilátásba a nálunk letelepedő bangladesi orvosnak, mint hazai kollegáiknak.

De lehet, ő hisz a saját munkájában, jóllehet nehéz gúzsba kötve táncolni.

Azt viszont ebben az esetben sem értem, hogy egy ilyen kollektív kirúgással miért kellett közös nevezőre hozni a tehetséges és siketes intézményvezetőket azokkal, akik valóban nem értenek a gazdálkodáshoz, és már az ötödik kórházat teszik tönkre.

Miért nem lehet differenciálni, miért kell embereket megalázni, miért uralkodhat el ez a büdös, kelkáposztaszagú ócska stílus az országon?

Nem kellene mindenkink neveletlennek lenni.

Még ha a hatalmon levő társaság neveletlen és agresszív bunkó is, a középmezőny azért megőrizhetné a jó modorát, az empátiáját, az emberségét.

Más:

Ma nyilatkozott Kámán Olgánál Kaufer Virág, az LMP egyik emblematikus arca.

Azt mondta, lehet együttműködés az MSZP-vel és Gyurcsánnyal, ha bocsánatot kérnek 2006-ért.

Na, ez az egyik oka annak, hogy ez az ország itt tart.

Még egy ilyen értelmes ember sem képes tárgyilagosan értékelni a történéseket, akkor mit várjunk a terepszínű gatyában rohangászó vérbunkótól?

A képviselőnő állítólag védte a bálnákat. 

Tekintsük a bálnát a jogállamnak.

Nem tudom, mit szólna, ha azt hallaná, hogy neki kellene elnézést kérni a japán bálnavadászoktól, mert megakadályozta őket a bálna legyilkolásában?

De erről talán majd holnap, hacsak közben egy gyengébb pillanatában a Vezér nem üzen hadat Amerikának, vagy nem lépünk ki az Unióból, ha esetleg bal lábbal kelt fel…

:O)))

A STÍLUS...

A stílus maga az ember.

És amennyiben egy politikust még be lehet egyáltalán sorolni ebbe a kategóriába, úgy ezt a bölcsességet a politikusra is lehet alkalmazni.

Tulajdonképpen a hatalomgyakorlás módja az adott ember személyiségének lenyomata, jobban jellemzi ez őt, mint kötelező politikusi eszköztárának bársonyos hangja, bársonyos hangon előadott hazafias szövegei, politikai szándékainak elszónoklása és az öreg nénik kísérgetése oda-vissza a zebrákon.

Persze sokat lendíthet a politikus imidzsén, ha valakit egész stáb készít fel arra, hogy hogyan legyen embernek látszó tárgy a hétköznapi életben, sokat hozhatnak rajta a logopédusok, segíthetne valamennyit Görög Ibolya, ha még igényt tartanának a szakértelmére - de nem, ma az illem is forradalmi, töröljük hát bele orrunkat a terítőbe és szellentsünk az asztalnál vígan!

De a felvett viselkedés csak a felszín, annak nem kellene bedőlni.

A lényeg a tettekben lakozik.
Nem mondanám azt, hogy a politikus eleve rosszat akarna a népnek, hiszen lehetnek neki is jobb napjai, és azt sem gondolom, hogy ne akarná minden politikus a hatalmat, hiszen csak ennek birtokában tudja megvalósítani álmát az ország felvirágoztatásáról, márpedig ezért ment politikusnak.
És ez független attól, hogy amikor ténylegesen hatalomhoz jut, akkor a felvirágoztatás eredménye büdöske lesz vagy szegfű, - ez sok tényezőn és nem csak a politikuson múlik.
Vannak aztán emberek, akik belebódulnak a hatalomba és betegek lesznek tőle.
Eleinte vannak ugyan országjobbító szándékaik, de aztán beleszeretnek a feelingbe: én ezt is megcsinálhatom, meg azt is megcsinálhatom, hiszen én már nem a Hatalom szolgája vagyok, hanem én vagyok maga a Hatalom!
És akkor aztán nem mi nyerjük a legtöbbet, horvátországi nyaralásunkról a Honvédség repülőgépe hoz haza minket családostul, veszünk – esetleg vetetünk - magunknak díszdoktori címet, átvételéhez magánrepülőgéppel utazunk állampénzen, és ha felülünk a vonatra, akkor a mozdony felett harci helikopter köröz, az utasokat pedig beterelik a peronról, mikor a szerelvény áthalad.
Merthogy minket akár meg is merényelhetnek, akkora fenenagy emberek vagyunk…
Az első időkben megbeszéli az ország dolgát politikustársaival formális és informális fórumokon, de egyre nehezebben lehet ellentmondani neki, és aki valamit számonkérne rajta, az röpül a hatalom közeléből azonnal.
Aztán a régi harcostársak is úgy járnak, mint hajdan Ernst Röhm, aki Adolfnak szólíthatta Hitlert, csak a kor lágyabb követelményeihez igazodva, - mehetnek a Fidesz-prominensek Gulagjára, Brüsszelbe, imígyen megporcukrozva a száműzetés keserű kenyerét.
És aztán már nincs senki, aki ellentmondhatna, ha pedig mégis, akkor igen könnyen megkaphatja a selyemzsinór ígéretét még a személyes jóbarát is, mégha a haja vége sáfrányos is a nagy elkötelezettségtől.
Ettől kezdve aztán jönnek a klónok, a sok kicsi politikusklón, mint a Matrjoska baba hasából az egyre kisebb Matrjoskák, akikkel már nincs sok dolog.
Legfeljebb közéjük kell csapni, mikor túl nagy lesz a tülekedés a felséges segg körül.
Néha nagyon kell röhögnöm, mikor a rádióban vagy a televízióban hallom valamelyiket, - van úgy, hogy kell néhány perc, mire rájövök, hogy nem maga a politikus beszél.
Ez persze amilyen nevetséges, annyira szánalmas is egyúttal - mindig emlékeztet arra, mikor Paskai bíboros állt a magyar katolikus egyház élén, - magára valamit is adó pap nem volt széles e honban, aki ne raccsolt volna…
Aztán persze a politikus egyre okosabb is lesz, már nincsenek kételyei, nincsenek skrupulusai sem, áttér kinyilatkoztató üzemmódra, és a vége felé már képmutatni sincs kedve, egyes szám első személyben hoz meg magas grémiumokat megillető döntéseket, amelyek tagjait aztán megalázza azzal, hogy tapsra fel kell emelni a kezüket, - egyelőre csak az egyiket…
Azt ugyan a mai napig nem értem, hogy igen magas állami tisztségeket betöltő, becsületben megőszült embereknek mi szüksége van a szervilizmusra, így hát leginkább szánakozva nézek főbírót, legfőbb ügyészt, tábornokot, diplomatát, akiknek a gerince helyére valahogy, menet közben egy sezlonrugó került.
És a klónok szorgalmasan követik a példaképet, ők is egyel okosabbak mindenkinél, ők sem tárgyalnak senkivel, tárgyalás helyett fenyegetőznek, kioktatnak és kinyilatkoztatnak, - az ember bottal se szívesen piszkálná meg némelyiket…
A politikus meg néz ki a fejéből agresszív önelégültséggel, már majdnem mindent felzabált,most még van egy választás és csúcson van.
Ahonnan már csak lefelé vezet az út, csak a haladás sebessége kérdéses.
Magyarországnak nincs szerencséje, összesen két európai formátumú politikust tudott felmutatni az utolsó húsz évben, és hát ugye, - similis simili gaudet – választottunk néhány szürkét és egy vérbunkót is, de ne panaszkodjunk, az élet harc, nem pedig libacomb párolt káposztával.
Megvívjuk...


:O))))