LÁZADUNK, LÁZADUNK?

Ült lakása legkisebb helyiségében a Vezér, fején a Szentkorona könnyített másolatával, magára zárva az ajtót.

Itt tudott zavartalanul eltöprenkedni népe sorsán, a gyászos múlton és a majdani dicsőséges jövőn, itt aztán nem zavarta senki végre, sem ellenfelei hörgése, sem hívei ájult lihegése, emellett biztonságban is volt.

Az ajtó húsz centiméteres acél, adriai birtokairól szállították haza külön az ő számára a hozzá minden körülmények között hűséges erdélyi könnyűbúvárok.

A Szent István csatahajó hajdani lőszerkamrájának robbanás és torpedóbiztos ajtaja ez, mely ellenáll egy hirosimai típusú bomba lökéshullámának is – itt végre biztonságban érezhette magát.

A lefolyócső másik végénél a Terrorelhárító Központ rettenthetetlen és kiválóan megfizetett harcosai tartottak huszonnégy órás szolgálatot, még egy patkány sem juthatott keresztül a biztonsági rendszeren, nemhogy egy vakondok.

A mennyezetbe rejtett hangszórókból halk, lágy zene szólt és hálátlan népe által oly sokszor emlegetett édesanyja szerető és óvó hangja percenként ismételgette csendesen: Nem kell félni Viktorka, nincsen baj, anyuka vigyáz rád!

A hangfelvétel kisimította a lelkét, megerősítette elszántságában, megacélozta lelkét, nemutolsósorban ki lehetett fizetni érte egy szerény, hétszámjegyű honoráriumot, hadd jusson a vajacska mellé lekvár is a kalácsocskára, végtére is ki érezzen felelősséget az idősebb korosztályokért, ha nem éppen ő?

Na ja, - hát egyszerre mindenkiért még ő sem érezhet, holott ő több célt tud követni egyszerre, mint egy AWACS repülőgép, majd mindenki sorrakerül, hacsak addig éhen nem hal, de hát ezt tekintsük egyéni problémának – amúgy is fogy a magyar, mint Szulák Andrea, ha nekidurálja magát, nincs mit tenni ellene.

A túlélő-berendezés lágy, illatos permetet fecskendez időnként a levegőbe, a legfinomabb magyar parfüm ez, tartalmazza Szalai Annamária, Selmeczi Gabriella és Kiszel Tünde feromonjai mellett a Felcsút labdarugó csapata mosatlan zoknijainak megszokottságtól otthonos illat-koncentrátumát, ideális hely ez a gondolkodásra.

Mindig megihlette annak tudata, hogy az ajtón kilincsét még akár maga Miki (másoknak vitéz nagybányai Horthy Miklós Kormányzó, a Legfőbb Hadúr őfőméltósága, de hát neki csak szehvusz kéhlek, Miki…) is markolhatta, ez a tudat lelkesedéssel töltötte el - mi, kormányzók egymásközt, ugye…

Ült és törte a fejét – még kiket nem fordítottam egymással szembe?

Nehéz kérdés, hiszen nem lazsált az utóbbi húsz év során, és hogy munkája eredményes volt, azt mindenki személyesen is tapasztalhatta, a fiak, kik felképelték atyáikat, mert nem nekik tetszően szavaztak, az atyák, kik örökre becsapták az ajtót leszármazottaik orra előtt, mert azok elfelejtették, hogy honnan jöttek és belecsináltak szüleik életének kellős közepébe.

Az elvált házaspárok, az eldobott hajdani nagy szerelmek, széttört barátságok - mind-mind az ő munkájának hatékonyságát dicsérik, tulajdonképpen ezért is nehéz a helyzete manapság.

Aztán hirtelen a fenekére csapott a homloka helyett, - mindegy, legyintett - s felkiáltott: Heuréka! -  miként hajdan Arisztofanesz vagy Arisztid vagy ki a franc is - na mindegy, majd eldöntöm, gondolta, - megvan, kik maradtak ki a Nagy Mű realizálása során!

Hát az egyetemisták!

Ők még nem utálják egymást úgy szívből, igazán, hát majd teszünk róla, ha már a madzagra kent mézet, - mely szerint, aki már bent van az egyetemen, annak nincs miért aggódnia, hiszen nem kell újra felvételiznie – nem akarják buzgón beszopni.

Pedig tényleg nem kell, legfeljebb egy felvétel-megerősítő tesztet kell kitöltenie a diáknak, méltányos illeték ellenében, melyre akár diákhitelt is felvehet hatmilliós összeg erejéig, ötvenkét évi törlesztésre, mely időszak alatt egy húszkilós vasgolyót kell a bokájára láncolva viselnie, jelezve ezzel, hogy nem akárkivel, kiművelt emberfővel találkozott a szembejövő.

Aztán megtervezte az akciót: első lépésként a diákok közé küldte hű csatlósát és csapatait, akiben valamelyest megbízott, hiszen tudja, majdnem annyira utálja a Nagyorrút, mint ő, emellett van róla egy vékonyka dossziényi terhelő pártja születésének körülményeiről, nagyon nem ugrálhat.

Így aztán elrendelte, hogy tartótisztje beszéljen vele, épüljenek rá az amatőr diákmozgalomra, kis pénzt is lehet áldozni rá, aztán apránként fel lehet erősíteni a visszamutogató hangokat – a tandíj a szocik ötlete és a szocializmusban voltak felvételi korlátok, komcsik akarhatnak csak tandíjat, a mai kormányzat vissza akarja adni nektek a kádári vívmányokat, legyetek hálásak, vagy mehettek traktorosnak - és így tovább.

Sajnos az ötlet nem vált be, a pofátlan kis bunkók úgy rázták le magukról a Más Politika képviselőit gyönyörű tábláikkal együtt, mint liba a vizet a püspökfalatjáról, így aztán más eszközök után kellett nézni.

Nem használt a flottatüntetés sem, melyet a Vasöklű Egér mutatott be, ezek a diákok nem tisztelnek senkit és semmit.

Így jöttek képbe a Fidelitas meg a Hallgatói Önkormányzatok konformista vezérei, akik már kinéztek maguknak az ezer évre tervezett Újbirodalomban valami jó kis pozíciót, erre nem belerondítottak szép terveikbe ezek a prolik?

Így aztán a nóta a tudomány megszentelt falairól szólt, a Fidelitas meg megkezdte a toborzást a fiatalok között a harcra, az ellenséget majd később jelöli meg a Vezér, de hogy ellenség lesz, arra ciánkálit lehet inni.

Itt áll most a helyzet, és hamarosan eldől, hogy a felnövekvő ifjúságból szar lesz, vagy kalaposinas, mert ha van gerincük, akkor nem maradnak csendben és nem hagyják magukat megetetni álszent, cinikus és ostoba dumákkal.

A Vezér azt nyilatkozta, hogy jajdetetszik neki, hogy az egyetemi ifjúság hallatja a hangját, mégha az néha kissé sprőd is - hát remélem, sok örömben lesz még része.

Ha már ennyi jót tett az ifjúsággal, ugye…

:O)))

ÁLLAMVIZSGA

Vizsgaidőszak van, drukkol a család, vizsgázik a nagyszájú kisunoka.

Jogot tanul, harmadéves, az uniós jog érdekelné, nemzetközi kapcsolatokban szeretne dolgozni majd, legalábbis a dolgok mai állása szerint.

Költségtérítéses helyre került be annakidején, aztán az első év után a tanulmányi eredményei alapján átkerült az államilag finanszírozott kategóriába, és miután güzü-típusú a lány, így azóta is ebben a finanszírozási formában  tengeti a joghallgatók sanyarú, ám ingerszegénynek éppen nem mondható életét.

Tulajdonképpen ezzel a szisztémával elégedett voltam, társadalmilag meglehetősen igazságossá tette a képzést, az eredményességet jutalmazta, a lustábbakat pedig remekül motiválta ez a rendszer, a Fidesz által tandíjmentesnek hazudott felsőoktatásban fizetendő költségtérítés igencsak megterhelte a családi költségvetést, már ha valakinek a családja egyáltalán képes volt ennek megfizetésére.

Így is rengeteg tehetséges fiatal maradhatott ki anyagi okokból a felsőoktatásból, olyanok, akiknek már egy felvételi vizsga is utópia volt, merthogy a költségtérítésre még csak fel lehetett venni diákhitelt, de a diákéletnek vannak egyéb olyan járulékos költségei is, melyekre ez már nem nyújt fedezetet.

Többek között lakni kell, tankönyvek kellenek, számítógép-hozzáférés is célszerű, néhanapján tisztálkodni kell, ruha is kellene meg talán enni is esetenként, habár a töltött liba a kísérletek szerint sörrel meglehetősen jól kiváltható.

Ha nem szakbarbárokat akar nevelni a társadalom, akkor bizony illene a diákévek alatt színházba, moziba, operába, könnyűzenei koncertekre is eljárogatni.

Az kétségtelen, hogy az államilag finanszírozott helyek hallgatói könnyebben tudták előteremteni költségeik fedezetét, mint azok, akiknek ezt a költségtérítés mellett kellett abszolválni, de a helyzet most tovább súlyosbodott.

Pártunk és Ármányunk egy határozott mozdulattal lecsökkentette az államilag finanszírozott helyek számát, emellett azoknak a szakoknak a kvótáit melyeken ez a képzési forma folytatható állítólag személyesen a Vezér döntötte el.

Hogy ne okozzanak neki gondot a magas számok, ezért az eddigi ötvenháromezer államilag finanszírozott helyet, harmincezerre csökkentette, majd ezeket felosztotta a szakok között, így alakult ki a Vezér által kívánatosnak tartott arány, melynek során a jogi és a gazdasági képzés állami támogatását szó szerint kinyiffantotta.

A tavalyi nyolcszáz államilag finanszírozott jogi helyből így lett idén száz, a gazdasági szakokon pedig a tavalyi négyezer kilencszáz helyből kétszázötven.

A jogászképzés megfarigcsálása még csak érthető, a Vezér belenézett a tükörbe és megkérdezte magától: Na! Hát érdemes ilyen alakokra pénzt költeni, ha azok mások és nem én vagyok?

A válasz egyértelmű nem volt, ezt én még annyival egészíteném ki, hogy rá is kár volt pénzt költeni, csakúgy, mint a maffiává képzett kollégiumi klikkre, de ez már csak a döglött ló ütlegelése, aminek sok értelme nincs.

Aztán azt is megkérdezte magától, hogy érdemes e ebben az országban felsőfokon gazdasági szakembereket képezni, mikor is egyrészt el vagyunk látva bőségesen olyan tehetségekkel, mint Matolcsy, és az állami posztok betöltését is kiválóan meg tudjuk oldani szakérettségizettekkel, mint ezt Rákosi is tette.

Különben is én döntök mindenben, mondta, a gazdasági ügyekben pedig csakis én, hiszen én értek legjobban ehhez is, sikert sikerre halmozok, az ország virágba borul jövőre, vagy azután, vagy valamikor majd  egyszercsak.

Emellett voltam már kínai piacon is, a Fellegivel együtt, ugye.

Hogy mitől is lettem ilyen univerzális tehetség - morfondírozott - egy Géniusz! - szerénykedett.

Meghát ez a Corvinus amúgy is a bögyömben van, beengedte a Nagyorrút, meg foglalkoztatja a feleségét, aki megfuttatta a hűbéreseimet - hát majd most megfizeti az árát!

A gondot talán már csak az okozza, hogy ez a megátalkodott Anikó egy Istennek sem akar mérnök-akadémikus lenni, de majd kiverem belőle…

Szóval akkor az oktatás kérdését is megoldottuk, a mi rendszerünkben nem fordulhat elő olyan anomália, hogy a csóró cigánycsalád gyermekéből jogász, horribile dictu magas állami tisztség betöltője legyen, mondá, és elégedetten konstatálta a tükörben, hogy lenyomta Jackót.

Már értve ezt kifinomult mozgására, ugye.

De vissza az iskolára!

Egy állam folyamatosan vizsgázik, a vizsga tárgya pedig a gazdasági kérdéseken túl az is, hogy hogyan bánik az ifjúsággal, hogyan bánik az öregekkel és hogyan bánik a szegényekkel.

A kérdést feltettem rá vonatkozó mértékben a Mamának, aki hosszan és körültekintően válaszolta meg az öregekre vonatkozó kérdést, majd mélységesen sajnálkozott azon, hogy a Vezér magzatvízében nem éltek cápák, mert akkor esetleg ettől a választól megkímélhette volna magát. (Ezt loptam, de piszkosul tetszik, a szerzőt Arany Liba díjjal jutalmazom!)

A fiatalok tekintetében viszont nem kell senkihez fordulnom, ez az intézkedés maga a tömény felelőtlenség és ostobaság, a társadalmi mobilitás gátja, a magyar jövő felélése, a szegények és az alsó középosztály sárbatiprása.

Lehet ugyan trükközni új diákhitelekkel, melyet majd egyenesen az iskolának fizet a költségvetés, tehát tulajdonképpen a pénzt rámolja egyik zsebéből a másikba – nem változtat azon, hogy ez egy utolsó, ócska és gusztustalan szemétség a társadalommal szemben.

Azt is meg merem kockáztatni, hogy aki havi félmillió nettó jövedelem alatt ezekre szavaz, az nettó hülye, és ehhez felismeréséhez nem kell elvégezni egyetlen gazdasági szakot sem, sem költségtérítéssel, sem állami támogatással.

Az állam most vizsgázott, megbukott, és most velünk akarja megfizettetni az utóvizsga díját is.

Drága mulatság lesz, és még hitelt sem igen tudunk rá felvenni.

Majd megfizetjük ezt is, a többivel együtt.

:O)))