JAJ, DE MEGNYUGODTAM

Igazából akkor ijedtem meg, amikor a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleményt adott ki: nincs veszély, az ország földgázellátása szavatolt.

Fene tudja, erre a hétre elég lett volna amiatt megnyugodnom, hogy az uniós pénzcsap átmeneti elzárása nem is elzárás, hiányzott a francnak, hogy a gáz miatt is nyugodt legyek.
Sajnos, a dolog nem rajtam múlik, mint ahogy a NFM sem birtokolja azt a bazinagy franciakulcsot, mellyel Moszkva adott esetben elzárhatja az Ukrajnán keresztül vezető gázvezeték csapját, a miniszter is csak úgy lehet vele, mint mi – elolvassa az újságot és megtudja belőle, hogy gáz van.

Pontosabban nincs.
Vagy még elméletileg van, de gyakorlatilag csak addig, míg Putyin mérges nem lesz, ha a Krímben kér egy pohár vizet, de kénytelen helyette vodkát inni, mert a vízcsapot a Krímben az ukránok kezelik, csupa-csupa kis orbánviktor, terjedelmes egóval és rengeteg tartozással.
Mindenesetre úgy tűnik, hogy Vlagyimir Vlagyimirovics rákényszerül az adómentes vodkafőzés engedélyezésére, Orbán keble dagadhat a büszkeségtől.

Közben a Nyugat rituális ijesztgetésbe kezd, ettől Putyin konzekvensen nem ijed meg, hanem jókat röhög, mert a Krokogyil helyett a magyar külügyminiszter nyilatkozatát olvasgatja, mely szerint Magyarország készen áll az Ukrajnába irányuló gázszállításra, ennek technikai feltételei adottak.
A nemzetközi kereskedelemben azt szokás eladni, ami a rendelkezésünkre áll, így hát valószínűleg technikai feltételeket fogunk szállítani Ukrajnának, éppen most vizsgáljuk, hogy megfelelő-e a fűtőértéke.

Azért büszkék vagyunk, hiszen a mi gázvezetékünk bármikor felveszi a versenyt a nyugati államok éveken keresztül forszírozott Nabucco gázvezetékével, sőt!
A mi vezetékünk legalább csövekkel rendelkezik, mégha gázt ugyanúgy nem tudunk bele biztosítani, mint a tervezett néhai Nabuccoba a Nyugat.
De ez errefelé senkit sem zavar, hiszen mit is érdekel bennünket Putyin meg a muszka, így hónapokkal a magyar-orosz gázár – tárgyalások előtt, bizonyára kedvező légkört teremthetünk, ha teljesen feleslegesen nyilatkozgatunk.

Persze félelemre semmi ok, legfeljebb majd megint megnyugszunk, és beígérünk egy Paks III. projektet, mit számít az nekünk, hiszen megígértük már a tizenharmadik havi nyugdíj visszaállítását, sőt, a tizennegyedik havit is.
Hogy nem tartottuk be az ígéretet?
Hát ígértük, hogy be fogjuk tartani?
Naugye!

Állati jól áll az ország, ötezer kilométeres körzetben nincs egyetlen baráti állam sem, viszont arra kiválóan alkalmasak vagyunk, hogy minden szomszédos állam velünk etesse hülye nacionalistáit, miközben a mi hülye nyilasaink boldogan cigányoznak meg zsidóznak, sunyiskodnak, randalíroznak, trianonoznak.
Hogy mi lesz ennek a vége, azt senki sem tudja, mindenesetre a nemzeti burzsoázia Lázártól Demjánig gennyesre keresi magát, és ha eljön az államcsőd szép napja, akkor majd előszedik a ládafiából a nagy szakértelemmel összegyűjtött vagyont, és mindent felvásárolnak, amit eddig még nem, vagy nem ők vásároltak fel.
Csak az első három napot kell túlélniük, mert a negyedik naptól már ismét érvényesül a bamba magyar szolgalelkűsége és megkezdődik a Nagy Magyar Tájékozódási Futóverseny az Aktuális Nagy Segg felé.

De szép is lesz!

Addig persze még kiadnak majd egy-két közleményt, mi meg megnyugszunk, csendben lapítunk és csettintésre nyelvet lógatva, farokfelcsapva rohanunk szolgálni, mint tették apáink, nagyapáink, dédapáink, ükapáink, szépapáink meg a sok Köbüki – fel egészen Ádámig, aki ránk jellemző módon almát evett, mikor ott sétáltak körülötte a szépen hízott paradicsomi libák is.

Minden ellenkező híreszteléssel szemben, amikor az észt osztogatták, nem mi álltunk ott a sorban – mi akkor is valószínűleg stadiont építettünk a mennyei libalegelőn, azt tartottuk időszerűnek.
Most is, mikor a legfrissebb felmérések szerint a magyar szurkolók körében a legnépszerűbb labdarúgó-csapat a Barcelona.
Ami azt illeti, ezt elhiszem - házi felméréseim szerint a fiam a Barcelonának, az unokám a Reál Madridnak drukkol, míg hajdan Dózsa szurkoló édesanyám a Manchester United lelkes híve.
Ő már csak tudja, kinek kell drukkolni, Göröcsön, Fazekason és Benén szocializálódott.
Olvasom, valamelyik polgármester udvariasan elhárította Kósa Lali meghívóját a debreceni stadionavatóra, ebből is látszik, hogy a jobboldali nem mindenképpen az idióta szinonimája, vannak még, akik gondolkodnak azon az oldalon is.
Majd amikor rákovácsolják lábára a bilincset a focilabdányi vasgolyóval, együttérzéssel gondolunk rá.

De legyünk optimisták – a felcsúti stadion lelátóinak fagerendáit már elkezdte rágni a szú, Viktor nemsokára már nem fog tudni aludni a percegéstől.
Az idő nekünk dolgozik…

:O)))

DIPLOMÁCIAI OFFENZÍVA

Diplomáciai offenzívába kezd Orbán Viktor - ezzel a címmel tudósít a Magyar Nemzet arról, hogy a miniszterelnök hamarosan a mesés Keletre utazik.

A lap fideszes forrásai szerint Orbán rövidesen Oroszországba repül, ahol többek között tanácskozik majd Vlagyimir Putyin államfővel is.
A Népszabadság szerint Moszkvában valószínűleg aláír egy államközi szerződést az oroszokkal az atomenergetikai együttműködés meghosszabbításáról, a paksi atomerőmű bővítéséről.

Hiába, a mi Bruszilov tábornokunk sosem pihen, kevesebbet alszik, mint Sztálin elvtárs, márpedig ő sem volt egy mormota-alkat, ami azt illeti.
Annál vérfagyasztóbb nincs, mint amikor a kártékonyság a szorgalommal párosul.
Miután – rossz nyelvek szerint – nem oly régen Grazban elemet cseréltek benne, most kell valamit tennie, nehogy belepunnyadjon az ambíció, így hát meglengette ősei kardját és meghirdette a Kelet leigázásának programját, melyet mára már nyugodtan besorolhatunk fixálódott rögeszméi körébe.

Hogy elvándorol egy nyelvlengetésre Putyinhoz, az nem meglepő, hiszen minden állam minden vezetője tudja, hogy a politikai kapcsolatok egyik kiemelt haszna éppen a gazdasági területeken jelentkezik.
Minden állami vezetőnek feladata az, hogy a hazai cégeket megrendelésekhez, munkaalkalmakhoz segítse, és ennek a feladatnak jelen esetben szeretett miniszterelnökünk eleget is fog tenni.
Az iparkodás is indokolt, hiszen az ördög nem alszik, jönnek a választások.
Ki tudja, ha esetleg az ellenzék roppant életrevaló politikai formációja nyer, akkor mivel kenheti majd meg kenyérkéjét a jelenlegi kormánypárt gazdasági holdudvara, melynek gyomrát - mint gondos gazda a disznajáét - már meglehetősen eredményesen kitágította a mi kis maffiánk.
A helyzetet jelen helyzetben csak tovább egyszerűsíti a magánérdek és közérdek egybeesése, még akkor is, ha ez a közérdek egy meglehetősen jól körülhatárolt közösségre vonatkozik, melyet börtönben látni lenne a valóságos közérdek.

Mindenesetre egy atomerőművet felépíteni irgalmatlan nagy üzlet - ha abból csak azt építi fel a – mondjuk - Közgép, ami betonból vagy acélból van, akkor sem kis falat, és az sem véletlen, hogy az említett cég már ott toporog a nukleáris ipar házatáján egy közbeszerzéssel elnyert nukleáris hulladéktároló építése kapcsán.
Ha az állam a maffiáé, - márpedig jelenleg ez a helyzet – akkor az állami cégek megrendelései is a maffia hatáskörébe kerülnek, a paksi felújítást és a bővítésnek nevezett második atomerőmű felépítésének sorsa sem tűnik kiszámíthatatlannak.
A legjobb ebben az, hogy az évszázad lopása nagy diplomáciai sikerként lesz előadva, jóllehet az egész projekt létjogosultsága vitatható.
Függetlenül attól, hogy mi az én véleményem, meg hogy mennyire kártékony bandának tartom a méregzöldeket, ezt a kérdést komolyan vizsgálni kellene, hiszen a magyar ipar nem tűnik annyira virulensnek, hogy energiaigénye belátható időn belül megtöbbszöröződjön.
És ha még nőne is, akkor sem biztos, hogy nem lenne-e célszerűbb a nemzetközi piacról beszerezni a szükséges energiát, esetleg befejezni Bős-Nagymarost vagy fejleszteni a szélerőmű-parkokat.

Természetesen az oroszoknak is üzlet egy atomerőmű-építés, és ha Viktorunk őket akarja felkérni a feladatra, nem lesznek ostobák tiltakozni.
Lehet itt kis árukapcsolás is, hiszen esedékesek a gázár-tárgyalások, könnyen lehet, hogy a paksi bővítés a barter része lesz, emellett a világító nyulak, a híres-neves magyar paksifülesek exportja is a csomag része lesz.

Ha már a Vezér világgá megy, akkor ad a rögeszméjének is és felkeresi Kínát, ahol várhatólag jelentőségének és hazánk súlyának megfelelően foglalkoznak majd vele.
Kína lakossága évente tizenkét-tizenhárom millióval növekszik, csak, hogy a súlyunkat érzékeltetni tudjam.
Területe százszor akkora, mint Magyarországé, ha minden magyar mögé kínaiak állnának, akkor fejenként úgy ezerkétszáz kínai jutna mögénk – vagy elénk, ez igazán csak döntés kérdése…
A tizenkétmilliós Peking csak a harmadik legnagyobb kínai város, a legnagyobbról pedig száz magyar fogorvos közül kilencvenkilenc nem is hallott, Csungkingnak hívják és harmincmillióan laknak benne.
Hogy egy ekkora országgal lehet-e mutyizni, azt nem tudom, érdeklődéssel várom a fejleményeket. Ami azt illeti, a kínai nem egy kapkodós népség, mozgásba lendíteni őket nem egyszerű.
A vonatkozó vicc szerint Magyarországot mozgásba hozni olyan, mintha egy horgászladik lenne, Oroszországot mozgásba hozni olyan, mintha repülőgép-hordozó lenne, Kínát meg olyan, mintha a kikötőt akarnánk mozgásba lendíteni.

Mindenesetre, az biztos, hogy a súlyunknak megfelelően fognak tárgyalni a Vezérrel, aki sutba vágta a Tienanmen teret, Tibetet, a dalai lámát, a kommunizmust, mindent, és nagy reményekkel tekint a Mennyei Birodalomra, ahol egyébként a hozzá hasonlóan tolvajkodó állami tisztviselőket puritán egyszerűséggel nyilvánosan le szokták fejezni.
Érdeklődéssel várom, hogy a viadalból a kínai sárkány vagy Süsü kerül ki jobban?

De az offenzíva nem áll meg itt, Viktátorunk fel fog keresni számos arab államot is, és ekkor kell figyelni igazán, mert ha Szíriába megy, akkor annyi Aszadnak, de a többieknek - akikkel találkozik - is meg vannak számlálva napjaik.

Tervben van még európai vezető politikusokkal tartandó találkozások sorozata, erről meg a konszolidált polgári család jut eszembe, akihez látogatóba érkezik az alkoholista, büdös és gusztustalan rokongyerek, akit kivágni nem illik, szeretni meg nem lehet.
A nagy utazási láz csak arra jó, hogy nehogy már eszébe jusson valakinek megkérdezni tőle: te Viktor, miért is vagy te kiközösítve a demokratikus államok közösségéből?
Hogy van az, hogy senki ide be nem teszi a lábát?
Mi az oka annak Viktor, hogy a külföldi tőke úgy kerül bennünket, mintha leprás lenne az ország?
Miért van az, hogy hírünk a világban elképesztő mértékben romlott az utóbbi években?
Ezek a kérdések igen jól mutatnának egy nemzeti konzultációs kérdőíven, hát miért nem szerepelnek rajta?

De mindegy is, hiszen Törökországban kijelentette a Vezér - mielőtt még a tömegtüntetések a török elnök ellen megkezdődtek volna - hogy  “a jövendőbeli sikeres magyar gazdaság alapjait leraktuk, de szükségünk van még jó néhány évre, hogy ezt a munkát ki tudjuk teljesíteni és be tudjuk fejezni”.
Remélem, ez is olyan sorsra jut, mint a szocializmus építése, melynek alapjait szintén leraktuk, már csak pár évre, évtizedre lett volna szükségünk hozzá, hogy virágba boruljon az ország.

Persze ne adjuk fel, hiszen reménykedhetünk – az európai gazdasági növekedés motorja ugyanis Közép-Európában lesz, mint ezt megjósolta, szintúgy Törökországban.
Jelentem, a motor már készül, csak az a baj, hogy a konstruktőr már minden mozdítható elemét ellopta, de ne bánkódjunk, van még ebben az országban gép, mely pótolni tudja – úgy hívják, hogy KÖZGÉP.
Ez a gép forradalmian új, mert nem elég, hogy forog, de el is lop mindent, így már csak ki kell terjeszteni a hatókörét Európára és szorgos népünk boldog lesz.
Vagy megboldogul, vagy hogy is…

:O)))

DIPLOMÁCIA

A mai világban rettenetesen felértékelődött a diplomácia szerepe.


Összezsugorodtak a távolságok, hogy híreket kapjunk egy távoli földrészről, ma már nem kell heteket várnunk, és a hírek egyre szélesebb rétegekhez érnek el, nem csak egy szűk kör privilégiuma megismerni azokat.
Az információ birtoklása hatalom, egy készülő döntés ismerete gazdaggá vagy szegénnyé tehet embereket, társadalmi csoportokat - akár országokat is.

Ma az országok ezer szállal köztődnek egymáshoz, függnek egymástól gazdaságilag, katonailag, politikailag, összekötik őket egymás országaiban élő nemzetiségeik, szövetségi rendszereik, államszövetségeik és ezek szövetségei.

Olyan ország, mely teljesen független és szuverenitása csorbítatlan, a mai világban nem létezik.
Nem mindegy hát, hogy nemzetközi kapcsolataink hogy alakulnak, milyen lesz Magyarország viszonya a világ többi nemzetével, tudunk, vagy nem tudunk kölcsönös előnyökön alapuló megállapodásokat tető alá hozni velük, vagy elmérgesítjük a kapcsolatokat.
A diplomácia az a tevékenység, mely ezeket a kapcsolatokat szervezi, karbantartja, ápolja, a konfliktusok kialakulását megelőzi, vagy ha ez nem sikerül, akkor kezeli azokat.
Magyarország diplomáciai tevékenysége a múlt század második felétől jól oldotta meg feladatát, pedig az 1956-os indulás nem sok optimizmusra adott okot, mégis, a magyar érdekek érvényesítése úgy a kor szövetségi rendszerén belül, mint azon kívül sikeres volt, Magyarországot a nemzetközi közösség megbecsült és elismert tagjaként tudta elfogadtatni.

A rendszerváltozás sem törte meg ezt a folyamatot, jó ideig a pártok között a diplomácia tekintetében konszenzus alakul ki, hazánk külkapcsolatai tekintetében nem volt nagy habverés, nem voltak óriási nézetkülönbségek.

Bár voltak melléfogásaink és tehetségtelen diplomatáink, mint például a horvát fegyverszállítások ügyében szerencsétlenkedő Jeszenszky, vagy az oroszokkal teljesen feleslegesen durván sértő hangnemet alkalmazó és az orosz piacot ócska jelszavakért odadobó szűklátókörű antalli külpolitika, de az évtizedek alatt megalapozott jó kapcsolatok szinte mindenhol kiállták az idő próbáját.

Abban a pillanatban, amikor hozzáértő politikusok kezébe került a külkapcsolatok irányítása, lehetett ezekre az alapokra építkezni és a kárenyhítés sikeres lehetett.
Horn Gyula kormányfőként pontosan ismerte a diplomácia lehetőségeit és korlátait, a szokásokat és eljárásokat, a gesztusok szerepét, a kölcsönösség elvét, hiszen gyakorló külügyminiszterként egy forrongó világban szerzett elismertséget Magyarországnak.
Aztán jött az első Orbán-kormány és a kormányfő elkövetett jónéhány szarvashibát.

A legnagyobb hiba ezek közül az Egyesült Államokat ért támadás idején tanúsított langyos reagálás, a Csurka –féle minősíthetetlen kijelentéstől való elhatárolódás hiánya volt, amit Amerika szerintem a mai napig nem nyelt le.

Aztán a délszláv válság idején teljesen feleslegesen konfliktusba keveredett az oroszokkal is, - megállított a határon egy orosz élelmiszer és utánpótlást szállító katonai konvojt, amit aztán persze később tovább kellett engednie, hiszen Oroszország is részese volt a délszláv helyzet rendezésének, de a baj már megvolt.

Az oroszok sem feledékenyek.

Lehet valami a stílusában, ami irritálhatja a kultúrállamok vezetőit, - mert nemigen állt vele szóba senki, annakidején, pedig törte magát gusztustalanul.

Legszégyenletesebb akciója az volt, amikor egy frissen kiadott Márai kötettel a hóna alatt becsöngetett a Downing Street 10.-be, mintha Alcsúton a szomszéd Józsihoz menne diplomáciai előkészítés nélkül, kész helyzet elé állítva az angol miniszterelnököt, aki aztán átvette a könyvet és rácsukta a mi Nemzeti Mitugrászunk orrára az ajtót, - szégyellni kellett, hogy magyarok vagyunk.

De trükközött az amerikaiakkal is, mikor vetetett magának egy díszdoktori címet, és bérelt géppel repült ki, a Fehér Ház esetleges meghívásának reményében, - tán még ma is reménykedik.

De Európában sem látták szívesen, mindig csak a kötelező protokoll keretében találkoztak vele – nem volt valami szívderítő a helyzet.

Martonyi, aki egyébként tehetséges ember és jó diplomata hiába próbált vért izzadva korrigálni, a mi Viktorunk szájából kilógó kapanyél valamiért zavarta a vezető nyugati politikusokat, így aztán Marokkóban vigasztalódott, ahová a magyar jogász (!) - válogatott tagjaként jutott el, és ahol végre egy tálból piláfozhatott egy királlyal.

Lehet, akkor szagolta ki, hogy mennyire frankó királynak lenni…
A miniszterelnök országa első számú diplomatája, ha tehetséges, akkor sikeres az ország nemzetközi téren, ha nem, akkor az ezer formában visszaüthet.
Márpedig a mi miniszterelnökünk külpolitikai analfabéta, úgy mászkál a nemzetközi pályán, mint elefánt a porcelánboltban, - kinyilatkoztat és irányt mutat, miként tette ezt néhai Ceausescu elnök…
Most megint Orbán kezében van a külpolitika, - retteghetünk.
Sajnos azt a képességet nem sikerült elsajátítania, hogy reálisan tudja értékelni Magyarország nemzetköz szerepét, súlyát és az ország lehetőségeit, leginkább a Magyar Archiregnum urának képzeli magát és ehhez képest viselkedik.
A hozzánk hasonló méretű szomszédos országokban ez felháborodást vált ki, a valóban tekintélyes országokban meg röhögnek rajta, - Putyin meg egyenesen játszik vele, mint macska az egérrel.

Szerintem szívatja a kis hörcsögöt, most megint összetévesztették egy orosz lapban Gyurcsánnyal…

- eddigi találkozásaik során csak azért nem csináltaz oroszok erős embere bohócot belőle, mert ez az állapot ab ovo adott.

Lassan pedig meg kellene egyezni az oroszokkal arról, hogy a következő tizenöt-húsz évben milyen árszámítási móddal és milyen feltételekkel kapjuk az energiahordozókat Moszkvától, - jó lenne nem élezni a helyzetet velük…

Januártól Magyarország adja az Unió soros elnökségét, rettegek, hogy a mi pünkösdi királyunk tovább rombolja-e Magyarország tekintélyét, mely leginkább az ő tevékenységének következtében most éppen a bányászbéka feneke alatt tartózkodik.

Na, mindegy, - várjunk, mint türelmes férj a bolt előtt, - mit tol majd ki a bevásárlókosárban a mi boldogságunk, aztán majd csak legyinthetünk, vagy sírva is kell fakadnunk…

:O)))