PANCSÓ KANCSÓ ÉS FŐPOLGÁRMESTER

Azt már hallottuk, hogy a szent cél a baloldal teljes megsemmisítése, de azt nyíltan még soha nem merte kimondani, hogy Budapest szétverése is a céljai között lenne.
Még azután sem, hogy 2006-ban már tett erre kísérletet - elég szép eredménnyel.
Azt azért lehetett tudni, hogy a falusi klottgatyás suttyó összes kisebbrendűségi érzésből fakadó bosszúvágyával szemléli a Bűnös Várost, ahol romkocsmák mélyén lakik a hétfejű liberálbolsevik sárkány, melynek ha lecsapják egy fejét, kettő nő helyette.
Így aztán nekilátott, hogy Budapestet lecserélje Felcsúttal.
Mint tudjuk, ha bármit nivellálunk, az általában lefelé szokott történni, ritka eset, hogy ez fordítva történjék, így hát az várható, hogy a főváros hamarosan eljut oda, hogy neki is lesz egy vedlett főutcája, lehet ez akár a Nagykörút is, meg egy reprezentatív stadionja, melyben akár vizilabdamérkőzéseket is lehet játszani, mint a felcsúti stadionban, melynek neve ezidáig Pancho Aréna volt.
Miután a legutóbbi nemzetközi mérkőzést, melyet a magyar fiatalok dicsőségesen elvesztettek, derékig vízben úszva játszották, ez úton javaslom a stadion átkeresztelését, legyen az új neve Pancsó Kancsó!
Budapest gyönyörű város, még ma is az.
Éppannyira nem számít neki, hogy itt-ott ütött-kopott, mint ahogy az sem, hogy a Vezér odacsinál ezt-azt legszebb tereire, éppúgy, mint ahogy a Floki kutya is odapiszkít az Körút mellékutcáinak járdáira.
Kikerüljük fintorogva ezt is, azt is.
Ha Budapestről beszélünk, akkor arra a településre gondolunk, mely három város, meg néhány falu egyesüléséből jött létre, nem egyetlen varázsintésre – ennek talán az lehetett az oka, hogy a hajdani megfontoltabb korok nem igényelték a vezéri lángelmét, elégedettek voltak a százkilencven évvel ezelőtt született „kockás báró”, Podmaniczky Frigyes szorgalmával és

felkészültségével, aki harminckét évig dolgozott a Fővárosi Közmunkák Tanácsában.
Ha kiegyezés korának városfejlesztéséről beszélünk, az ő munkájáról is beszélünk, az ő idejében készült el a főváros általános rendezési terve, ekkor épültek ki a körutak és a sugárutak, a dunai rakpartok kiépítése, három Duna-híd, ő virágoztatta fel az Operaházat, a Nemzeti Színházat, de elnöke volt a hajléktalanok menhelye egyletének és az országos honvédegyletnek is.
De szép is lenne, ha Tarlós főpolgármester is elnöke lenne a hajléktalanok Menhely Egyletének, esetleg a Nyugdíjfosztottak Honvédegyletének, de én már egy Fővárosi Közmunkák Tanácsával is kiegyeznék.
Akkor a város egyesítése volt a feladat, ma a város szétszaggatása állítja kemény feladat elé a döntéshozókat.
A cél természetesen politikai: az erős Főváros komoly ellensúlyt képezhet a kormánnyal szemben, ez pedig a mai világban nemigen kívánatos, úgyhogy elindult a „Hogyan csináljunk egy metropolisból huszonhárom falut” munkacímű projekt, melynek végleges címe természetesen „Megvédtük Budapestet” lesz.
Így aztán a Főpolgármester nem Budapest első polgára lesz, hanem a huszonhárom torzsalkodó kiskirály prédája.
Ez természetesen nem városszervezési modell, hanem politikai akció, mely évtizedekre vetheti vissza egy nagyváros fejlődését, közvetve pedig az ország fejlődését is, hiszen a Főváros adja a magyar GDP negyven százalékát.
Emellett a főváros a vasúthálózat, úthálózat, telekommunikáció és a kultúra centruma.
Az ilyen gyermeteg próbálkozásokon, mint egyes minisztériumok vidékre költöztetése, csak röhögni lehet – ne is vegyük túl komolyan, tekintsük egy bomlott elme legfrissebb tünetének.
A probléma nem is a szándék, hanem az az apátia, mely belengi az egész magyar közéletet, köztük a magyar főváros jövőjének kérdését is.
Az mondjuk természetes, hogy a felcsúti kocsmában megértő bólogatás kíséri Budapest viviszekcióját, de az azért már mégiscsak érdekes, hogy Budapest népe, élén a máskor minden kivágott fáért hisztérikus rohamokat produkáló értelmiség milyen csendesen tűri, hogy magának a fővárosnak menjen neki ez a láncfűrészes gyilkos.
A magát demokratikusnak nevező oldal pedig alulmúlja önmagát.
Nem tanult semmit a parlamenti választások előtt tanúsított magatartásának gyászos eredményéből, most ugyanazt az előadást viszi színre, csak népszínműnek feldolgozva, ahol a szereplők egymás seggét rugdossák - száz nappal az előadás vége előtt.
Mert abban ne legyen kétség, hogy a jobboldali zombik egységesen fognak szavazni, ha a jelöltjükkel szemben öt demokrata, zöld meg civilnek nevezett kitudjaki áll, akkor sajnos ebből sem lesz énekes halott…
De még jelöltek sincsenek, a demokratikus oldal közös főpolgármester-jelöltje pedig egyelőre még az utópiák birodalmában él.
Ha valaki azt mondja, hogy nincs ebben céltudatosság, akkor az vak.
Ha elhiszi valaki, az meg ostoba.
A budapesti baloldali politikai elit olyan, mint a hármas metró járműparkja, legjobb lenne az egészet lecserélni, de hát már ehhez is későn vagyunk.
A libáknak is több eszük van, mikor nekiindulnak az útnak, egyikük az élre áll és vezeti a csapatot, de én még olyan unortodox libacsapatot nem láttam, amelynek élén öt vezérliba ötfelé repült volna.
Ennyit Budapestről, a többit majd már huszonhárom iciripiciri fatornyos kis faluról kell írni, huszonhárom iciripiciri maffiáról, huszonhárom iciripiciri kiskirályságról, melyek vagy vazallusai lesznek I. Miháj kirájnak - vagy nem lesznek…
Ha valaki meg tudná szervezni, hogy a kerületek többségének élére demokraták kerüljenek, abból akár még politikus is lehetne.
Meglátjuk…

:O)))

GOMBOLJUK ÚJRA

Itt lenne az ideje a demokratikus oldal paradigmaváltásának, a politikai paletta átrendezésének, mert ellenzéki oldalon az álláspontok megmerevedtek, és szinte kizárt, hogy a választásokig – ha minden marad a mai állapotában – akármiféle érdemi előrelépésre sor kerülhet.
A szocialisták elégedetten ülnek nemlétező babérjaikon, bíznak a megszokásból rájuk szavazók tömegeiben, ehhez az általuk szükségesnek vélt hátszelet is megkapják attól, akiről az utóbbi években már ezerszer bebizonyosodott, hogy mostanában a passzátszelet is ő fújja Magyarországon.
Meg hát, természetesen, azoktól az értelmiségiektől, akik anyagilag érdekeltek némi közszereplésben, akik olyan médiumoknál vagy médiumoknak dolgoznak, melyek megkötötték a maguk kis paktumát a hatalommal bevételeik optimalizálása, vagy csak egyszerűen életbenmaradásuk érdekében.
Hajdan ezek a médiumok a szabad szó, a szabad gondolatok, nopláne a szabad demokraták harcos műhelyei voltak, ma meg vért izzadva próbálják előadni a még senkinek sem sikerült mutatványt, összehangolni a varázslatos és vad szexet a szüzesség múlékony állapotával.
Most sem sikerül, mi meg néhány súlyos csalódás árán, néhány idol életművének sárbadőlését szemlélve lassan beletörődünk, és elkezdünk a sorok között olvasni, mint hajdan.
A közvélemény elhivatott kutatóitól megtudhatjuk, hogy annak dacára, hogy az emberek túlnyomó többségének véleménye szerint hazánkban általában rosszul mennek a dolgok és az emberek többsége elégedetlen a kormány munkájával, a népszerűségi rangsort a kormánypárt vezeti, és hogy az MSZP támogatottságának csökkenése dacára a baloldal legnépszerűbb politikusa Mesterházy Attila.
Megtudhatjuk, hogy az MSZP gyakorlatilag stagnál, és még egyet megtudhatunk: a közvélemény-kutatók éppen királycsinálással vannak elfoglalva, nem kutatják, inkább formálni törekszenek a közvéleményt.
Így aztán jól el vagyunk (hülyítve…), nyugodt szívvel várhatjuk a választást, csak arra kell vigyázni, hogy senki ne piszkáljon bele a status quo-ba, akkor nem lesz baj, akkor Viktor király a Fradi új stadionjának díszpáholyában büszkén teheti fejére a koronát…
A baloldal valamiért ugyanolyan taktikával próbál dolgozni, mint a Fidesz, persze lehet, hogy csak a szakácskönyv meg a szakács ugyanaz.
Van a vezető párt, van annak egy általa kebelére szorított szövetségese, más meg nincs.
Ha van, akkor sem létezik, nem foglalkozzunk vele, ha bele kell rúgni valakibe, azt is vazallusaink teszik, de személyesen soha nem emelünk senkit az ellenfél pozíciójába.
Szövetségesünk nincs velünk egy súlycsoportban, aki tehetséges közülük, az immár hozzánk tartozik, a többiek meg hadd játsszanak homokba pipiskét, várva, mikor simogatjuk meg a buksi fejüket.
Nincs megerősödés, nincs elpofátlanodás, nincs egyéni politizálás, aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére - pedig a rétes nagyon jó…
A mai, demokratikusnak mondott ellenzék vezető pártja meglehetősen amorf állapotban van, hogy milyen teljesítményre lesz élesben képes, azt csak az Úr tudja, és ez még csak az egyik kérdés, hiszen a másik kérdés talán még fontosabb is: akar-e teljesíteni egyáltalán?
Merthogy egyre több az intő jel, legutóbb például a NAV botrány kivizsgálására létrehozandó parlamenti vizsgálóbizottság létrehozása elől lépett el elegánsan, de a bajai video-ügyben sem remekelt, a béna békéscsabai választási fiaskót pedig úgy nyelte le, mint liba a földigilisztát, egy zokszó nélkül.
Pártelnökük politikai baklövése, az első éles helyzet diadalmas elcsellózása október 23.-án, és a sok-sok kihasználatlanul maradt támadási lehetőség a kormánypárt ellen nem valami szép jövővel kecsegtet.
A többi vezető politikus meg olyan taktikát követ, mint az a vadász, aki a hajtásban nem a vaddisznót lövi, hanem a többi vadászra lő…
Szanyi vadul dolgozik, hogy meg ne fúrják brüsszeli stallumát, Botka igen meg akar felelni valakiknek – nem a tagságra gondolok – hogy mire Mesterházy végképp leamortizálja magát, addigra ott legyen ő, mint természetes megoldás - ha nem lenne ennyire gyászos, nevetni is lehetne rajtuk.
A szocialisták kereszténydemokratái, Bajnai és csapata is, mintha megrendelésre dolgoznának, sikeresen eljelentéktelenítették magukat, Bajnai szövetségi politikája pedig egyenes út a politikai halálba.
Olyan szövetségeseket kapott vagy vett maga mellé, akik legalább olyan jók lennének ellenségnek, mint szövetségesnek, de legalább kártékonyak.
Jóformán csak a bajt csinálják, szavazót nemigen hoznak, hiszen ki fog Juhász mögé állni, mikor már kedvenc light-drogosai is más mögé álltak, Milla-szavazó meg olyan, mint Columbo felesége, esetleg csak az egerek billentyűjében található, szavazófülkékben általában nem face - profilokra szavaznak.
Ott van még a PM névre hallgató kicsi, de agresszív baráti társaság, élükön Magyar Bálint reinkarnációjával, meg a volt SZDSZ összes doktrinerségével, mindenféle vegyes zöldségekkel, erős negatív programmal, meg egy szép, lilaködös álomvilággal – vagy határozott céllal...
És ott ez az egész működtethetetlen, semmire se jó struktúra, mint egy taxi, beépített távirányítóval és négy volánnal, mellyel a hatalomba szeretnének jutni.
Meg a szövetségen belüli szövetség, a tagok összevissza beszélő vezetőivel, a teszetoszaságot sugárzó, gyermeki mosolyú társelnökkel, aki még a saját szemétdombján is csak fékezett habzású kappannak tűnik – rémes.
Ebben az egész katyvaszban egyetlen valamirevaló társaság van – a Szolidaritás.
Nekik van szervezetük, vannak aktivistáik, ők jelen vannak itt-ott vidéken is, ők képesek megszólítani azt az embert is, aki nem egy Heidegger-kötettel, hanem egy franciakulccsal vagy egy kapanyéllel, esetleg a libapörkölt receptjével, meg egy fakanállal a kezében szaladgál.
Hogy mit keresnek ebben a brancsban, talán maguk sem tudják, mint ahogy azt sem sejtik, hogy talán ők adják a megoldás kulcsát, hiszen abból a társaságból csak mögöttük állnak valóságos választók – el is akarják őket dugni, meg el akarják jelentékteleníteni őket a többiek, nehogy a választó is észrevegye ezt.
Az kétségtelen, hogy kell egy új mozgalom, hiszen ez a micsoda itten nem működik.
Ha ők otthagynák ezt a gittegyletet, és helyette a DK-val, meg az októberi színpadon szereplő és a szereplés lehetőségét kihagyó liberálisokkal, konzervatívokkal, civilekkel hoznának létre egy új szervezetet, mondjuk Alkotmányos Összefogás, vagy csak Összefogás néven, az akár még működhetne is.
Közös miniszterelnököt, közös jelölteket, programot és átmeneti kormányt kínálva a demokrácia visszaállítását és a maffia hatalmát megtörni kívánó tömegeknek - nem kizárva senkit, de nyitva hagyva az ajtót minden csatlakozni kívánó alkotmányos erő számára, mely nem diktálni, hanem szolgálni akar - ma még meg lehetne csinálni.
Ez nagyobb szerénységre késztetné talán a túltengő egójú szocialista pártvezetőket is, és elindíthatna tagságuk körében olyan folyamatokat, melyek a csatlakozáshoz vezethetnének.
Ehhez persze az kellene, hogy mindenki rendelje alá magát a közös, egyetlen célnak – a zsarnokság felszámolásának, a maffiaállam megszüntetésének.
Lehet, utópiának tűnik, pedig ez az utolsó lehetőség.
Ha elszalasztják, jobb esetben marad a Nemzeti Focializmus (idegen toll, de tetszik - igen kifejező…) ideológiai bázisán működő maffiaállam, de egy rossz pillanatban jöhetnek a neonácik is – egyik jobb opció, mint a másik.
Kónya Péter meg elspekulálhatna a politikus felelősségén, meg az országon, mely van úgy, hogy csak egyetlen történelmi pillanatban kér a politikustól valamit, ami országos jelentőségű, ami bekerülhet a történelemkönyvekbe, valahogy így: „Kónya Péter bátor döntésével kimozdította a holtpontról a demokratikus ellenzéket, és lehetővé tette az újjáéledő nácizmus és a maffiaállam felszámolását.”
Egy politikusnak egyetlen ilyen mondatért érdemes élni.
Meg kellene próbálkozni a kiérdemlésével.

:O)))

NEM ELÉG KIABÁLNI, HOGY ORBÁN TAKARODJ…

De dumálni sem elég.

A címben szereplő igaz gondolatot a demokratikus ellenzék egyik vezetője osztotta meg a közvéleménnyel, szokása szerint jól ismerve fel a helyzetet.

Aztán az interjú folytatásából kiderült, hogy az ellenzék még nincs felkészülve a kormányzásra, nincs felkészülve sem szakmailag, sem politikailag arra, hogy átvegye a vezetést, ráadásul a társadalmi támogatottságukon is javítani kell.

Remek kommunikációs stratégia, egyre jobb és egyre ütősebb, ettől leszünk majd elfogadottak, ettől nő majd a demokratikus ellenzéki pártok támogatottsága.

Leginkább az olyan legényhez hasonítunk, aki a falusi bálban partnert kereső Julcsát imígyen bíztatja: Julis, legyél az enyém, de ne ma este, mert ma este nem érzem magam virgonc hangulatban, nem volt pénzem viagrára sem, szoba sincs semerre, de már dolgozom a probléma megoldásán, én vagyok az igazi, hidd el!

Mire is Julis kedvesen rámosolyog a legényre és imígyen bíztatja: Hát akkor mostan told el a biciklit te Jancsi, de sebesen, a lankadt harci kedveddel meg a remek problémamegoldó képességeddel egyetemben, oszt majd akkor gyere vissza, ha készen állsz a nagy kalandra!

Ha lesz időm a harmadik gyerek mellett, majd megfontolom, hogy szakítok e rád is belüle, de most ne haraguggyál, mennem köll, mert ott kacsingat a Lajcsi, és igen ígéretesen dudorodik a gatyája.

Ezzel balra el, majd néhány perdülés-fordulás után Lajcsi az árokparton úgy rábeszéli Julcsát magára, hogy annak a füle is kettéáll és elégedetten megy haza a bál befejeztével.

Soha nem volt jó a baloldali kommunikáció, de most bátran jelenthetjük, hogy van lejjebb is ennél, és ezt időnként demonstráljuk is.

Az egyetlen pozitívum talán, hogy a baloldali pártok mostanában hálistennek nem ekézik egymást, de hogy én is mondjak okosat, nem elég felhagyni egymás csesztetésével, ennél valamivel több kell.

Nem vonom kétségbe a megállapítást, hogy a demokratikus ellenzék jelen állapotában még felkészületlen a kormányzásra, de hát egy kormányzásra teljesen felkészülni amúgy sem lehet.

A körülmények naponta változnak és egy kormánynak sem az a dolga - mint azt Lánglelkű Vezérünk lázálmaiban képzeli – hogy kitaláljon egy modellt és ahhoz próbálja hozzáfarigcsálni a világot, hanem a világ változásaira kell naprakész, adekvát válaszokat adni.

Ellenben az kimondottan zavar, hogy ha az ellenzék állapotát ilyen szépen felismertük, akkor miért nem változtatunk rajta?

Az idő rohan, eltelt majd két év, a mi saját kis elmebetegünk szétcseszte az országot, porrá rombolta a gazdaságot meg a közéletet, a demokratikus ellenzék meg üldögél azon a bánatos fenekén és fejcsóválással van elfoglalva, meg dekázgatja az egymáshoz és a hatalomhoz való viszonyát.

Közben a nép egy része már lassan fizikailag is éhendöglik, a haza hülyéi, - szeretett szélsőjobboldali honfitársaink - meg egyre pofátlanabbak, fenyegetőznek meg izmozgatnak, provokálnak tízesével tízezreket, úgyhogy talán be is lehetne fejezni a szépelgést és nyavalygást és el lehetne kezdeni dolgozni.

Segítenék:

Mondjuk, ha libapörköltet főzünk, ahhoz, hogy jól sikerüljön, kell bele a nyersanyag.

Ha csak ülünk a kondér körül, és elbeszélgetünk arról, hogy akkor most majd mi megfőzzük a világ legjobb libapörköltjét, attól még akár éhen is halhatunk.

Talán először össze kellene hordani az alapanyagot – mondjuk minimum egy libát, de lehet ezt részletekben is összehordani, hiszen egy libamellnél jobb két libamell, hogy a combokról most szó se essék.

Ez az ellenzéki pártokra és szervezetekre lefordítva azt jelentené, hogy mindegyiküknek konkrét kérdésekre, konkrét válaszokat kellene kidolgozni (v. ö: konkrét helyzet konkrét elemzése…) és nem csak úgy általában, hogy például helyreállítjuk a sajtószabadságot, hanem konkrétan.

Például olyan programpontot rögzíteni, hogy azonnal hatályon kívül helyezzük a sajtótörvényt, felszámoljuk a médiaszabályozás jelenlegi rendszerét, olyan módon, hogy átmenetileg visszaállítjuk az Orbándúlás előtti szabályozást, majd betartva a demokratikus jogalkotás szabályait újraszabályozzuk a kérdést.

De talán a legfontosabb az, hogy megfogalmazzuk: hogyan lehet demokratikus úton ismét a nép kezébe adni a döntést, - merthogy az Alaptörvény és az életfogytig kinevezett pártjanicsárok ezt meglehetősen meg fogják nehezíteni – ez is volt a cél.

Aztán, majd amikor a szervezetek rendelkeznek már valamiféle anyaggal, akkor lehet a kerekasztal sarkára csapni, de annak, hogy a vágyainkról értekezzünk, nincs sok értelme.

És akkor egyeztetett ellenzéki programmal lehet megteríteni a közéleti asztalt, melynek egyik végén ott a libapörkölt, a másik végén egy kupac szar, középen meg a Jobbik fújja az orrát az asztalterítőbe.

És akkor meg lehet esetleg kérdezni a választót, hogy melyikből szedjünk neked Józsi?

De ha a helyzet azt követeli, akkor készen kell állni akár arra is, hogy ha kell, azonnal le lehessen váltani a maffiakormányt, és menet közben kidolgozni a szabályokat.

Egy év úgyis eltelik legalább, míg a helyzetet minimálisan konszolidálni lehet, ezalatt egy, a mai magyar valóságban, fővárosban és vidéken tett rövid séta után le lehet ülni az íróasztalokhoz és néhány nap alatt ki lehet dolgozni a legfontosabb kérdéseket, ezzel párhuzamosan fel lehet számolni a diktatúra maradványait.

Cselekvés és a cselekvés ígérete kell.

Ha az ellenzék ezalatt a majd két év alatt feleannyit dolgozott volna a diktatúra elleni fellépésen, mint Orbán a magyarságon való elhatalmasodáson, akkor messze jobban állnánk.

Programot és cselekvést vár az a rengeteg választó, aki még nem talált magának rokonszenves politikai erőt, nem pedig elméletieskedő hasvakarászást.

Amelyik párt, pártkezdemény vagy mozgalom ezt nem ismeri fel, annak nehéz sora lesz.

Hát reménykedjünk…

:O)))

HOGYAN TOVÁBB?

Na, most akkor jól megmondtuk.

Sokan és hangosan.

És most kicsit tanácstalan mindenki, most akkor hogyan tovább?

Az kétségtelen, hogy a tegnapi tüntetés sikeres volt, jóllehet azért voltak disszonáns hangok is, gondolnék itt Schiffer szokásos identitászavarára, ami mára sem csökkent.

Miután tegnap biztosította a Fideszt, hogy az LMP egy jövőbeli választáson soha nem fog majd össze senkivel, ma az Egyenes beszéd című műsorban továbbra is egy beijedt Fideszest alakított, aki különféle nyelvi varázslatokkal iparkodik kibújni a konkrét kötelezettségvállalások alól.

Pontosan ugyanazok a verbális süketelések, szóvirágok, hablatyolások a konkrétumok helyett, mintha csak Orbánt vagy valamelyik sameszát hallanám.

Próbálnám magam elszakítani saját, különbejáratú kis összeesküvés-elméletemtől, mely szerint Schiffer Orbán megbízásából szaladgált lepkehálóval a szanaszéjjel bóklászó liberálisokat összefogdosni az LMP feliratú befőttesüvegbe, de nehezen megy.

Nemigen érthető ez a feneketlen mély Gyurcsány-gyűlölete sem, hiszen egy magát zöldnek identifikáló párt vezetőjeként tudnia kell, hogy a két politikai irányzat bőven elfér egymás mellett, hovatovább egymás természetes szövetségesei is, neki mégis az utca egész szélessége kellene, ami megintcsak ellentmond a zöld pártokról szerzett ismereteinknek.

Aki környezetvédő, az többnyire jóllakott ember, aki pedig éhes, az általában olyan politikai pártot keres magának, amelyik megélhetést akar neki biztosítani, nem szemetet szedetni csipkekesztyűben, a csalitosban.

Kész röhej volt, ahogy ma is tekergőzött egy jót Kálmán Olga szakértő kezei között, de egy istennek sem akarta kimondani, hogy kész összefogni Gyurcsánnyal is, ha kell, sőt Gyurcsány nevét sem ejtette ki a száján.

Hogy Kádár nem ejtette ki soha Nagy Imre nevét, az érthető, de valaki elmondhatná azért neki, hogy a bizonytalan szándék még nem kellene, hogy ilyen mély torzulásokat okozzon a lelkében. Megaztán bolondból van a készleten a hatalomban, nem hiszem, hogy a bolondot bolonddal kellene leváltani, de ebben a stádiumban az állapota még kezelhető – már, ha az állapota és nem a megbízatása okozza a bajt.

Azt is mondta, hogy ő még nem hallott az Ellenzéki Kerekasztal tervéről, mely azért kissé vicces, és talán az LMP tagsága (van?) is elmerenghetne, hogy egy ennyire naprakész politikus alkalmas-e arra, hogy ő viselje a nyakában a pártvezéri kolompot.

A doktriner SZDSZ már eljátszotta néhányszor az együttműködések megbontójának szerepét, nem lenne baj, ha a sok rendes liberálist végre egy értelmes, okos és tisztességes politikus vezetné, van is ott olyan, csak azért nem írom le a nevét, nehogy rosszat tegyek neki…

Merthogy amúgy elkezdték a civilek szervezni az Ellenzéki Kerekasztalt, mely valóban egy lehetséges iránya a továbblépésnek, és nagyon hasznos terepe az együttműködés kialakításának.

Nem lesz ugyanis annak jó vége, ha az éppen csak kialakuló együttműködést már a kezdet kezdetén aláássák a médiában folytatott polémiák, a Hírtelevízióban adott hűségnyilatkozatok, nem szólva arról, hogy a hatalom mindent el fog követni, hogy kívülről-belülről bomlassza az ellenzéki együttműködést, ami nagyon káros lehet, merthogy ez a helyzet is olyan, amelyben kicsit nyerni nem lenne szabad.

Mint a Nagy Ideológus és Közgazdász mondotta volt: egyszer kell nyerni, de nagyon.

És utána kiszellőztetni és nagytakarítani.

Jut eszembe: szemét.

Elképesztőnek tartom, hogy egy százezres tüntetés közepébe a Rendőrség engedélyt adott a nácik részvételére.

Elképesztő ez a helyzet, hiszen ezek az emberek balhézni jöttek, balhéztak is, és most azt gondolják, hogy bátrak és erősek, mert le merték köpni a szocialista politikusokat, akikben több volt a felelősségérzet, mint ezekben az adrenalin és nem engedték a tüntetést alpári tömegverekedéssé degradálni.

Minden elismerésem Szanyi Tiboré, aki alkatilag igencsak akcióképes, mégsem vágta nyakon a körülötte ugrándozó kis patkányok valamelyikét – tiszteletreméltó ez az önfegyelem!

Pedig történhetett volna ez másként is, ugyanis itt minden nácira száz demokrata jutott, és egy szerencsétlenebb forgatókönyv szerint a feldühödött tömeg akár széjjel is szedhette volna őket, mint foxi a lábtörlőt, legyenek bármennyire is a futballpályák rémei, a tv-székház kipróbált harcosai, kis utcai csatornapatkányokkal megerősítve.

Mint tudjuk, sok lúd disznót győz, és a tömeghangulat kiszámíthatatlan.

A románokra mondták sokáig, hogy a puliszka nem robban, aztán csak robbant, pedig ott sem gondolta volna senki, hogy egy ilyen gyors változás bekövetkezhet.

A demokraták kissé tétova viselkedése is megtévesztő, olyanok ők, mint akiket hiénacsapat kerülget, szeretnék a dolgot békésen megoldani, de van az a pont, amikor elveszítik a türelmüket – nem kellene kipróbálni, hol van ez.

Szabályosan úgy néz ki, hogy a magyar szélsőjobb saját Horst Wesselük megmártírosításán fáradozik, ezidáig szerencsére sikertelenül.

Ott randalíroztak, köpködtek, zsidóztak, némelyek egyenruhában, sokan símaszkban, mégis csak egy embert állítottak elő tegnap, azt sem biztos, hogy a nácik közül.

Azt azért tudni kellene, hogy a Rendőrség parancsra tűrte-e ezt a provokációt, és ha igen, akkor ki adta a parancsot - egyáltalán, ki a felelős ezért a helyzetért?

Vagy esetleg a demokratikus pártoknak is létre kellene hozni saját önvédelmi szervezeteiket, tovább folytatva az ország elweimarosítását?

Játék ez a tűzzel, de lehet, előbb-utóbb bepisilnek, akik a tűzzel játszanak.

Ami azt illeti, tegnap ennél már kicsit tovább is mentek, de ezek úgysem tanulnak semmiből.

Nem lenne baj, ha a demokraták tanulnának.

:O)))

+6Ó...

Mesterházy meghatódott, írja a Népszabadság Online.

A Parlament alakuló ülését előkészítő egyeztetésen történt ez a szívmelengető esemény.

Állítólag ott hangzott el a szocialista frakcióvezető szájából, Lázár Jánoshoz a Fidesz új frakcióvezetőjéhez címezve, hogy "mélyen meghat ez a nyitottság".

Elolvastam a hírt és én is mélyen meghatódtam, kisvártatva ejtettem egy-két igaz könnyet is a Fidesz kooperatívitásának eme újabb szép megnyilatkozásán, miszerint teszi azt, ami egy parlamentáris demokráciában a kormánypárti többség dolga: megvitatja az ellenzékkel azokat a dolgokat, melyeket az Alkotmány, törvények vagy a házszabály a Parlament hatáskörébe utal.

Bár ami azt illeti, azért élhet a szocialista frakcióvezetőben némi gyanakvás, mert egy félmondatban kifejezte abbéli reményét, hogy ilyen egyeztetésekre nem csak olyan ügyekben fog sor kerülni, mikor azt kell eldönteni, hogy mikor hozzák be a zászlókat az ülésterembe, de Lázár megnyugtatta, - "más rendszer lesz a jövőben" - a nemzeti együttműködés jegyében, a kétharmados többség birtokában szeretnék megismerni a leendő ellenzék álláspontját érdemi, tartalmi ügyekben.
Azt hiszem nem egészen tiszta a fideszes titánok előtt, hogy a kétharmad bár igen sok mindenre felhatalmazza a többséget, mégsem azt jelenti, hogy most akkor ők kegyet gyakorolnak, ha tárgyalnak az ellenzékkel.
Ha tárgyalnak, akkor csak teszik azt, amiért fizetjük őket.

Fene tudja miért, de én szkeptikus vagyok, és ez a "nemzeti egység" duma is zavar kissé, mióta kiderült, hogy a nemzet nem lehet ellenzékben.

Merthogy ha ez így van, és a nemzet kormányon van, akkor úgy tünik, hogy végre kisímultak a dolgok, a nemzet folyvást egyet fog érteni magával, ellenzéke meg egyetérthet vele, ha van kedve hozzá.

Egyelőre.

Később lehet, hogy kötelező lesz...

"A nemzeti együttműködés rendszerének" első lépése a parlamenti munkában nagyobb kockázatot nem hordoz magában, az ellenzék majd tesz néhány érdemi javaslatot, - milyen sorrendben kell kezet csókolni Orbánnak, a hercegprímás teljes ornátusban lesz köteles megjelenni a rendezvényen vagy megfelel a papi civil, melyik ellenzéki képviselőnek kell viselt dolgai miatt az ülésen egy naranccsal a szájában ülni padjában stb...

Lázár szerint "láthatóan az MSZP képviselőit ez meglepte, mivelhogy nem az együttműködés, hanem a diktatórikus kormányzás volt eddig rájuk jellemző a parlament alakulása kapcsán is".

Ebből a nyilatkozatból aztán pontosan beárazható a Fidesz nagyvonalúnak szánt lépése és meggyőzödhetünk egyúttal, hogy a népi szólásmondások a zemberek hallatlanul éles megfigyelőképességén alapulnak, - jelen esetben a "kutyából nem lesz szalonna" bölcsességét láthatjuk visszaigazolva.

Én persze egy szemét bolsilibsi vagyok, aki nem nyughat, és azon elmélkedik, hogy ez a nemes hozzáállás - mármint az együttműködési szándék - miért nem mutatkozott meg az utóbbi nyolc évben a Fidesz politikájában, - de persze ez csak szimpla akadékoskodás.

Ők akkor is együttműködtek volna bizonyos dolgokban, még különféle határidőkre is tettek javaslatokat pl. a miniszterelnök lemondásával kapcsolatban, - mit tehettek volna, ha a Parlament ezeket figyelmen kívül hagyta?

Tetszik nekem ez a "nemzeti együttműködés rendszere" is, - hallhattuk már a "nemzeti együttműködés kormánya" kifejezést is, - vidul a lélek, mikor ezt a  magasztos szókapcsolatot hallja.

Valószínűleg tetszeni fog a zembereknek is, merthogy ők többségükben úgy képzelik, hogy az a jó társadalmi berendezkedés, ha mindenki minden kérdésben egységesen foglal állást, - persze azért gyakorlatban szájonkapják az asszonyt, ha az általuk favorizált csülökpörkölt helyett káposztás cvekedlit tesz az asztalra.

Utána persze helyreáll a családi egyetértés, ez kétségtelen.

Nem hinném, hogy a Fidesz vezetői ne lennének tisztában, hogy szómágiájuk eme újabb szép példánya a fából-vaskarika minősített esetét képezi, de ez őket sosem zavarta, - most sem, - vakulj paraszt!

Lesz itt még a Kossuth téren a hatvanakárhány vármegyéből összehordott földből épített domb (v.ö: koronázási domb), lesz Nemzeti Pitykemúzeum, lesz koronaőrség, testőrség és Széchenyi terv 2.0, - végtére is mindent csak törvényesen, valamiből biztosítani kell majd a zöldmezős téliszalámi forrását...

Könnyeim törölgetve várom a folytatást, már csak egy kommunikációs feladvány foglalkoztat: hogy fogja a jobboldali média kommunikálni, ha valamelyik ellenzéki párt nem ért egyet a nemzeti egyetértés kormányával?

Fogas kérdés, fogas kérdés...
:O)))

* A képen aVezér mellett Lázár János, sokat fogjuk még látni.
A kép címe: Vajon a koronát is megtartják majd a füleim?