FIZIKAI ERŐSZAK

Ballagunk belefele szépen a nácizmusba, diadalmas léptekkel.
Idáig is ott kísértett a fizikai erőszak réme, de a közelmúlt politikai történései mintha felerősítették volna a folyamatot, mintha az összes tahó hirtelen arra a felismerésre jutott volna, hogy a jobboldali győzelem megnyitotta az utat az erőszakos akaratérvényesítés előtt, hiszen az ellenfél szervezettsége nulla és a demokratikus oldal – minden ellenkező híresztelés dacára - egyébként sem a fizikai erőszakról híres.

Megvan ennek a mentalitásnak a történelmi előzménye, visszatekinthetünk akár a múlt század elejéig is, amikor a jobboldal a gyilkosságig menő erőszakkal lépett fel politikai ellenfeleivel szemben, aztán később is úgy alakult, hogy a Tanácsköztársaság vörös terrorjának kivételével szinte mindig a jobboldal alkalmazta a hétköznapi fizikai erőszakot.

Nem kétséges, közelebb állunk Kievhez, mint Londonhoz, de még az is lehet, hogy nemzeti érzelmű honfitársaink legszívesebben a hutu-tuszi konfliktust tekintenék irányadónak, - már aki nem az Endlősungot tartja megfelelő megoldásnak, természetesen korszerűsített változatban.
Már csak nehogy véletlenül a kokerók kimaradjanak a fincsiből…

A kommunizmus vérzivataros esztendeiben a magyar állampolgár elengedhette a lányát este a barátnőjéhez és nagy valószínűséggel haza is tért, anélkül, hogy előtte három évet nehéz testi munkásként kellett volna eltöltenie valamelyik szicíliai bordélyban.
A gyűlölt diktátor meg testőre legnagyobb bánatára a Margit-hídon kiszállt a kocsiból és gyalog ballagott be munkahelyére, a mai Képviselői Irodaházba, de a május elsejéken sem ment előtte és mögötte három-három gorilla, hogy találkozhasson azzal a tíz gorillával, akik a hálás népet alakították, mint ma.
És a gépkocsijáért sem adott volna több pénzt a beépített acélpáncélra való tekintettel a fémkereskedő, mint az autókereskedő, mint manapság, és még csak le sem köpték, mert a csőcselék csak akkor bátor, ha bátorítják és ha azt vélelmezi, hogy megússza büntetés nélkül.
Az a rendszer a szó mai értelmében nem volt jogállam, de a saját jogszabályait kínosan betartotta és betartatta, és meglehetősen következetesen ragaszkodott az erőszak állami monopóliumához.

Az elmúlt negyedszázadban ez az elv feledésbe ment, megjelentek a jobboldal politikai szabadcsapatai, megjelent a nyílt erőszak.
Nem, nem csak a Magyar Csordára kell gondolni, talán még az a kevésbé veszélyes, mert azok az egyenruhájukkal magukra írják, hogy nácik, ez messziről látható.
Ők a söpredék, a náciknak az a rétege, melyet éppúgy meg lehet venni két konzervvel meg hat kiló szavlejárt száraztésztával, mint a putrik öntudatos választópolgárait, buták, mint a sár, fel nem ismernék, hogy mire használják őket, egy istennek sem.
De neki lehet küldeni őket bármikor a cigánynak, a zsidónak, a liberálisnak, a komcsinak, jelentsenek bármit is ezek a kifejezések.

Az igazi veszélyt a Fidesz szervezett csőcseléke jelenti, a harcedzett, adrenalinfüggő futball-huligánok, akiknek Orbán sorra építi a szentélyeket, melyekben már nincs szükség játékosokra, elég, ha néhány szerepjátékos imitálja a mozdulatokat, és időnként az arra kijelölt szereplő belegurítja a hálóba a labdát.
Ők mutatták meg magukat 2006-ban a televízió-székház előtt, ők verték szét a fővárost, hogy megmutassák a demokratáknak, hogy ki a kakas a szemétdombon.
Nem spontán összeverődött bandáról van szó, hanem szervezett, központilag irányított erőről, akik úgy viszonyulnak a Magyar Gárdához, mint hajdan az SS az SA-hoz.
Ők léptek fel hihetetlen bátorsággal a Fidesz-székháznál a negyvenkilós bölcsész-lányok ellen, ők Orbán ötödik hadoszlopa, akikkel bármikor el tud végeztetni bármilyen piszkos munkát.

Nem kétséges, szervezettek és hatékonyabbak bizonyos szempontból, mint az énektanárnők és a békés eladónők, akik közül sokan csapdába is esnek, mert az erő mindig imponál, ha bevallják, ha nem - erről a pszichológusok sokat tudnának mesélni.
Félelmet tudnak ébreszteni, a társadalomban pedig el képesek ültetni a kiszolgáltatottság, a tehetetlenség érzését, az egyén meghúzza magát, mert fizikai félelmet érez.
Tudja, a társadalom ma nem védi meg, hiszen éppen azokat verték először szét államilag, akik az ő védelmükre esküdtek fel, és mára a Rendőrség gittegyletté vált, a rendőrök pedig kiszolgáltatottabbak, mint az állampolgár.

Ennek megfelelően egy célkitűzésük maradt: a túlélés, ezért nem kockáztatnak, nem konfrontálódnak, és az már csak hab a tortán, hogy sokan közülük a rendbontókkal értenek egyet, azok érdekében járnak el, mint legutóbb például Pásztor István eseténél.
A három napja felszerelt segéd-próbarendőr is tud annyit, hogy a fizikai erőszak bármely formája bűncselekmény, mégsem védte meg a Köztársasági Elnök vendégét, hanem csak szemlélője volt az eseményeknek, mikor a negyvenegy éves matróna köpdöste a határon túliak egyik vezetőjét, mellesleg a Fidesz támogatóját.

Értem én, hiszen ha nő létemre negyvenegy éves koromra én is úgy néznék ki, mint Coventry szőnyegbombázás után, én is haragudnék a világra, de a világ dolga az lenne, hogy megvédje magát tőlem, meg a hasonszőrűektől.
Vagy itt a földmutyi áldozatává vált mintagazdaság, melyből újonnan kijelölt bérlői boldogan tárcsáztatják ki a veteményt, jóllehet ügyükben még nem született jogerős ítélet.
Ez nem zavarja az új földesurat abban, hogy ott rugdalja a tüntetőket a szántóföldön.
Azok meg kicsit hőbörögnek, de hagyják magukat, mert jogállamban élőknek képzelik magukat.
A tüntetőknek jogaik vannak, az új földesúrnak meg bakancsa.

Amikor elkezdünk csodálkozni azon, hogy a demokratikus oldal miért nem tud nagyobb tömegeket megmozgató tüntetéseket szervezni, hát ezek a dolgok is ott szerepelnek az okok között, melyekről szemérmesen nem beszélünk.
Pedig kellene, hiszen pár évvel ezelőtt még minden lelkiismeretfurdalás nélkül vittem magammal a tizenkét éves unokámat a tüntetésre, - ma már a tizennyolc évest meggondolom, hogy hívjam-e, hiszen nem tudom, hogy minek teszem ki, abban pedig egy percig sem bízom, hogy a jobboldali kormány majd megvédi, ha már a baloldali sem védte meg, mert el volt foglalva valamiféle elvont és légies demokráciakép valóraváltásával.
A demokrácia lényege nem csak a szabad véleménynyilvánítás, hanem az is, hogy a társadalom megvédi az én szabadságomat mindenki ellen, aki a saját szabadságát az orrom hegyén túl képzeli el megélni.

Így állunk ma, a Gundelben meg valószínűleg azt gondolják, hogy őket nem fogja a golyó.
Pedig ha egy falka hiéna elszabadul, az nem csak az arra kóborló libákat, gazellákat tépi szét, de sok esetben az oroszlánokat is szétszereli, a mi hatalmasságaink pedig inkább sakálok, mint oroszlánok.
Érheti még meglepetés őket.

:O)))

POFON A DEMOKRÁCIÁNAK

Hogy pofon volt-e, nem tudom, lehet, hogy inkább egy balegyenes, vagy egy paraszt-lengő, ki tudja?
Tán maga Menczer Erzsébet sem, hiszen nem egy Miló Viktória, hogy szakszerűen intézze el ellenfeleit, ő – valószínűleg – csak lelkes amatőrként kezdte el püfölni politikai ellenfelét, aki egy kampány-kitelepülés alkalmával túl sok helyett vett el a térből és hangosan bömböltette a zenét.
Ott, ahol ő akarta betölteni a teret és ő akarta bömböltetni a zenét, merthogy ott és akkor ő maga volt a FIDESZ, és azt tudnunk kell, hogy csak a FIDESZ!

Nem mondom, Menczer Erzsébet idegei mostanában rojtosabbak lehetnek, mint a Jóska gatyaszára, mert a hálátlan világ nem veszi figyelembe, hogy mennyit tett ő a közösségért, hanem helyette felemlegetik a gyermeke élettársának kiutalt önkormányzati lakást.
Ez súlyos méltánytalanság, hiszen szolgálataiért igényt tarthatott volna akár százötven hektár jó zsíros földre vagy egy szesz-koncesszió ígéretére is, de ő példásan szerény volt.

Idegesítőek ezek a komcsik, kétségtelen, már négy éve folyik pedig a nevelésük, de még mindig nem tanulták meg, hogy hol a helyük.
Pedig nem olyan bonyolult dolog ez, hiszen csak a pofát kell befogni, lehajtott fejjel félreállni, nem belebámulni a potentát pofájába, hiszen az agresszív nézés hamar kiváltja az adekvát reakciót: mit bámulsz köcsög?
Kell a politikához egy kis egészséges agresszivitás, hiszen maga a példakép sem piskóta.
Mikor például hajdan a kollégiumban, mint szarvasbika az ünőért megvívott, csak úgy repültek a székek meg a pofonok, de ez sem csoda, hiszen az érvelés otthon megszokott módja nem az érvek, hanem Viktorka fejének ütköztetése volt Győző bácsi dolomit-öklével.

Tulajdonképpen olyan érdekes ez: a baloldal tanult a múltból, a jobboldal egy félmondatnyit sem.
Baloldalról a szélsőségektől irtózik mindenki, még azok a baloldaliak is, akik amúgy nem kedvelik a liberalizmus eszméit, viszolyognak az erőszaktól, míg jobboldalról az erőszak új kultusza virágzik ki éppen.
Az erő és az erőszak egy tőről fakadnak, aki felfújja magát, az szeretné, ha mások is elismernék erejéből származó fölényét.
Ebből a szép elképzelésből táplálkozik a Gárda, a kidobóember, a jobboldali tüntető március 15.-én, és a Fidesz egyaránt.

Természetesen a dolog nem maradhat ennyiben, hiszen hová is lesz a világ, ha egy mezei talpas ellenzéki egy piaci vita során – merthogy az óbudai piac előtt volt a kitelepülés – visszaszájalhat az uralkodó személyes képviselőjének?
Így aztán, ahelyett, hogy odament volna az elgyepált DK aktivistához aki egyébként teljesen kilátástalanul, de előírásszerűen feljelentette őt, és elnézést kért volna, inkább vissza-feljelentette áldozatát, mondván: a Gyurcsány-párt "felháborító hazugságai miatt a bíróságon fog felelni!"

Viktorka már gyermekkorában is csak az erőt tisztelte és sokat azóta sem változott.
Ő a politikát is erőművészeti mutatványnak fogja fel, neki nem politikai elképzelései vannak, hanem legyőzendő ellenségei, akiket - ha módja van rá - meg kell ölni, már politikailag, természetesen.
De az is lehet, hogy néha a politikai megoldás kevésnek mutatkozik - ki tudja erről mit gondol?
Cselekedetei tanúsága szerint ehhez minden eszközt igénybe lehet venni, fenyegetéstől az anyagi ellehetetlenítésig, hazugságtól a nyálas demagógiáig, erőszaktól az Isten se tudja meddig, mert ezen az úton csak elindulni nehéz, aztán egy idő után megszűnik a gátlás.
Ha ellenzékben van, akkor az utcai erőszak a favorit, lángbaborítani a fővárost, ha kell, az országot, ráküldeni a nyálcsorgató vénasszonyokat a politikai ellenségre, a futball-huligánokat a rendőrökre, a szolgalelkű képviselői csürhét a parlamentarizmusra.

Hatalmon meg – miként Rákosi elvtárs, a nagy szellemi előd mondotta volt – határ a csillagos ég.
Nincs párbeszéd csak perbeszéd, nincs egyeztetés csak döntés, nincs mérés, csak vágás, és az ellenzék csak savanyú pofákat vághat.
A sült libából még a csontok is csak a saját kutyáknak járnak, a többiek meg dögöljenek meg mind.
Akinek meg nem tetszik, az tegyen ellene, ha tud, de vigyázzon nagyon, mert a hatalom nem azért tartja a erőszakszervezeteit, hogy ne legyenek erőszakosak, nem azért fizeti meg a csicskásait, hogy ne támogassák, és ha menetközben elcsattan egy-két pofon, hát majd jönnek az ügyvédek, oszt jónapot.

Vannak, akik erről azt hiszik, hogy ez az erő és a határozottság, ők sajnos nem gondolnak arra, hogy a pofon holnap az ő arcukon csattanhat, hiszen hogy fontosak-e, vagy eldobhatók, azt kizárólag a hűbéri lánc fölöttük álló tagja dönti el.
A korlátlan hatalom vége a hatalmaskodás, mely úgy terjed végig a társadalmon, mint hullámok a pocsolyába dobott féltégla nyomán - mindenki áldozattá válik előbb-utóbb.

Az erőszak persze erőszakot szül – lehet, nem idén, lehet két év vagy tizenkét év múlva, de ahogy a Rákosi rendszer kiszolgálói lógtak hajdan a körúti fákon, úgy lóghatnak még Orbán vazallusai is.
Persze ezt a Vezér már csak a Karib-tenger egy pálmafás szigetén nézi majd a CNN műsorában, mert ő már ezt megengedheti majd magának.
Ezt kellene végiggondolniuk kritikátlan támogatóinak.
Van még rá két hetük…

:O)))

SZERENCSÉS DÁNIEL

Legújabb az iskolaőrség.

Mint minden őrség, ennek célja is a renitensek megfékezése és a felsőbbség által elképzelt rend betartatása, merthogy ezekben a büdös kölykökben sem lehet már megbízni, ezek lógni akarnak, meg esetleg még akár bagózni is a szünetekben a slóziban.

Hát bizony változott a világ, mert az én fiatalságomban nem sétáltak fel-alá gumibottal és gázsprayvel felszerelt, az ingük alatti válltáskában 44-es Magnummal felszerelt iskolai Rambók, viszont a szünetekben az ügyeletes tanarak kint portyáztak a folyosókon és végül is rend volt.

Pedig nehéz környéken gyerekeskedtem, hajdani iskolám az Aszódi út és a kemény emlékű Mária Valéria telep iskolaköteles gyermekseregét is oktatta és nevelgette, akik között, hogy úgy mondjam, a polgári neveltetésben részesülő gyermek minősült halmozottan hátrányos helyzetűnek…

Persze nagy eredménye ez épülő-szépülő kapitalizmusunknak, hiszen valamit csak fel kellene mutatni végre a forradalmi vívmányokból, hát majd ez lesz az!

A Rend!

Amit vaskézzel tartatnak be a fegyelem tántoríthatatlan hívei, akik - mint univerzális szakértők – visszaemlékezve gyermekkorukra - pontosan tudják, hogy mecsoda rettenetes tettekre képes a serdületlen ifjúság, és hogy milyen áldásos a kellő időben elcsattanó makarenkói pofon, mely annyira bevált, hogy eredeti változatát magyar tanítványai továbbfejlesztették.

Makarenko életében összesen egyetlen pofont osztott ki, majd erről írt egy négyszáz oldalas művet „Az új ember kovácsa” címmel, de magyar tanítványai ismerik a chip-összeszerelő műhelyekben közismert mondást: egy kovács az nem kovács, két kovács az fél kovács, három kovács egy kovács.

Így aztán az iskolai fegyőrsereg fel lesz hatalmazva arra, hogy szükség esetén – mely szükséghelyzet megállapítására szintúgy fel lesz hatalmazva – lenyomjon egy-két sallert, néhány tockost meg egy maflást, ha a koki nem használ.

Nem lehet az alattvaló nevelését elég korán elkezdeni, így a tervek között valószínűleg szerepelnek a bölcsődei rendfenntartó zászlóaljak, az óvodai fegyelmező zászlóaljak, melyekben csak futva lehet egyik pontból a másikba menni.

Ha már ketten vannak, akkor meg libasorban kell szaladni, amit még a libák is kikérnének maguknak, merthogy két liba egymás mellett haladva is gágoghat, hiszen az még nem flash-mob, mely újabban mintha tiltott lenne errefelé.

Aztán itt vannak a további szép tervek, a levente-mozgalom újjáélesztése, alaki gyakorlatokkal, kispuskalövészettel és fadugós kézigránátokkal, melyek titkoltan a magyar kormányt jelképezik - ugyanannyira neki kell huzakodni elhajításuknak, mint amennyire a valódi gránáténak, csak éppen a nagy durranás elmarad, vagy ha nem, akkor nem a gránát irányából hallik.

De, hogy rend lesz itt, arra mérget lehet nyelni, az iskolásokat a rendőr bekísérheti, ha nincs náluk az írásos igazolás arról, hogy jogosan tartózkodnak déllelőtt közterületen, átadja őket az iskolaőrségnek, mely továbbítja őket a leventeoktatóhoz, aki negyven fekvőtámaszt csináltat velük.

Ha kiderül, hogy mondjuk valóban az anyjuk temetésére igyekeztek, akkor legfeljebb megvonja a vállát: Fülig Jimmy is megmondta, hogy nem lehet minden pofon mellé forgalmi rendőrt állítani…

Aztán itt vannak a különféle új őrségek, a Köztársasági Elnök palotaörsége ( a rövid „ö” Plagi bácsi hagyatéka…)aztán a vadiúj Házőrség, melyet a vitéz Kacorkirály kommandíroz, mint hajdan a nagy Esze Tamás, mégha ő csak kis Esze Tamás is.

A Vezérnek ottan van a lógó TEK-e, ők azok, akik, majd ha kell, cserbenhagyják, mint Ceausescut saját testőrsége, és jól megélnek majd az emlékirataikból: „Hajdú voltam a Vezér marhái között…”

És ott vannak nekünk a Gárdák, melyek legnagyobb problémája az, hogy szellemi téren kihívásokkal küzdő tagjaik nem tudják megjegyezni, hogy az adott héten hogy is hívják azt, amibe beleléptek - nehéz így a cigányok között rendet tartani.

Először egy negyed óráig magyarázgatni meg egy órát vonulászni kell marcona pofával, mire végre rájönnek, hogy mi vagyunk azok, akiktől ma rettegni kell.

Aztán mienkének vallhatjuk a Nemzeti Őrsereget is, ők aztán virtigli nyilasok a javából, és ravaszok is, mint a róka, mivelhogy íjász mellvédőt viselnek, mint az idegenlégió a bőrkötényt, hadd tudja mindenki, hogy ők nyilasok, ha már nyilas karszalagjukról - melyen a hajdani dicső H betűt rovásírással tüntették fel – ravaszság nagyon!) és daliás időket idéző egyengúnyájukról nem ismernének rájuk a zsidók.

Namegpersze a cigányok.

Kell is a fegyelem, a Vezér már csak tudja családilagosan, hogy milyen jellemépítő hatása van a dörgő pofonoknak és a futtában kiosztott seggberúgásoknak.

Ezért aztán most beíratta az országot családi iskolájába, Corvinus megy, Orbán-akadémia jön!

Első lépésként mindenre ráírta, hogy Győző, Győztes, Győzelem! Győzni fogunk, ezenközben a Nyugat úgy röhög rajtunk, mint hajdan mi, a jólétbe belegárgyult Győzikén.

És most osztogatja a pofonokat, az iskolaigazgatói állásokat, földet a vazallusoknak, állami feladatokat, és a lelkeket, meg a velük járó pénzt az egyházaknak, állami megrendeléseket Simicskának – majd ő meghatározza, hogy mennyit tarthat meg belőle, - de az biztos, hogy az oroszlánrész nem a kreatív pénzügyi zseni kezében marad.

A legutolsó gárda-avatást a rendőrség biztosította, utána  Dániel ügyvéd el lett marasztalva, mert körbekiabálta a rendezvényt, kifejezésre juttatta huszadmagával, hogy nem híve annak, hogy betiltott szervezetek magasról tegyenek Mária országára, melyet Orbán valamelyik őse ajánlott fel Csúton nagyanyjának, és mely települést azóta neveznek Felcsútnak.

Dániel ügyvéd majd a nehéz vasban elgondolkodhat azon, hogy jó ötlet volt-e megfélemlíteni az éppen esküdöző Magyar Csordát, vagy minek is híjják éppen őket mostanság.

Dániel ügyvéd tulajdonképpen szerencsésnek érezheti magát, hisz a rendezvény résztvevői a hagyományápolás jegyében akár meg is nyúzhatták volna böllérkéssel.

A Rend, a Fegyelem a Vezérbe vetett tántoríthatatlan hittel együtt jövőnk záloga.

Rengeteget vétkezett ez az ország, hogy az Úr végül is így bünteti...

:O)))

ERŐ

Erős Magyarország!

Erős Európa!

Erősködünk reggeltől estig, közben megpróbáljuk dumával pótolni a hiányzó tényeket, dumával elfedni a valóságos bajokat, dumával etetni a választóinkat, hogy lassítsuk az eróziót.

Közben lopunk erősen, magunknak is, meg a gazdáinknak is, és miközben milliárdokat veszünk ki a választók zsebéből, egy remekül kommunikálható – egyébként soha, senki által nem látott - Nokiás-dobozról hablatyolva visszafelé mutogatunk, és ha sebggberúgnak éppen, akkor azt a haza megmentéseként kommunikáljuk – egy hősi segg Európa ellen!

Erőfitogtatás itthon, erősködés külföldön, erőlködés, hogy nagyobbnak látsszunk, mint amekkorák vagyunk, és erőszak minden területen.

Majd mi megmutatjuk – egyszer kell nyerni, de nagyon és akkor majd erősek leszünk, nem lesz ember, ki erősebb lenne nálunk!
És akkor majd erőből alkotmányozunk, erőből átalakítjuk a választási rendszert és erőből választójogot adunk a határontúliaknak.
Ezt persze erősen kommunikáljuk, duma, duma meg duma - sokat dumálunk a hazafiságról, meg külföldön élő magyar véreinkről, és mire rájön a honi magyar, hogy aki Bergengóciában fizet adót, az a mi adóforintjainkat veszi igénybe podagrája gyógykezeltetéséhez, addigra a majma erősen meg lesz már vezetve és darabideig nem lesz visszaút.
Erősen hangsúlyozzuk, hogy mi szeretjük a nyugdíjasokat, de azért persze erősen rányúlunk a pénzeszacsira, melyben a nyugdíjakra összespórolt lóvé van, mint tettük ezt már ugyanebben a műfajban már első regnálásunk idején is.
Erősen fogadkozunk, hogy ettől aztán stabil lesz a nyugdíjrendszer, de közben erősen titkoljuk, hogy ezt úgy kívánjuk elérni, hogy a mai és holnapi nyugdíjasok nyugdíját csökkentjük, meg erősen elgondolkodunk a gyógyszerek ártámogatásának kérdésén is - nem kell mindenkinek ezer évig élni, ugye.
Majd ártámogatás helyett dumálunk, dumálunk, és annyiszor ismételgetjük a hazugságainkat, míg a választónak erős meggyőződése nem lesz, hogy mi mindig igazat mondunk, és ettől aztán ránk szavaz – legalábbis erősen reméljük…
Mi mindent erőből oldunk meg, már anno feleséget is egy vidám verekedés keretében szereztünk egy holdas éjszakán a koleszban.
Számunkra egyetlen dolog van a világon, mi tisztelnivaló – ez pedig az erő maga, de az nagyon!
Ezt persze ellenfeleink erősen kifogásolják, és holmi demokráciáról papolnak (dicsértessék…), de a helyzet a mi teóriánkat igazolja erősen.
Mienk a vár (meg a sültliba...) - övék a lekvár, de majd jó nagy adót vetünk ki a lekvárfőzésre is.
De közben persze megállás nélkül dumálunk, dumálunk, dumálunk, - addig se figyeli a kezünket senki, pedig az ő zsebükben kotorászunk erősen.
Mellesleg mikor dumálunk, akkor összevissza dumálunk, mást dumálunk Mari néninek, mást a vállalkozóknak, mást itthon, mást külföldön, mindenkinek azt hazudjuk éppen, amit erősen hallani szeretne.
Ez a titok, hadd andalodjon el szavaink hallatán, aztán mi meg csinálunk, amit akarunk, hiszen mi jobbak vagyunk, mint maga a nagy Yoda, - az Erő velünk van!
Hát, ha már velünk van, akkor kötelességünk is élni vele, csak azt sajnáljuk, hogy anno beleléptünk ebbe az Unióba vagy mibe, mert ha ez nem lenne, akkor ellenfeleink már régen erős rácsok mögött várnák, hogy lerohadjon cellájuk ajtajáról a műanyaglakat.
De most már mindegy, ha már így esett, majd magunkévá tesszük Európát is, hiszen Magyarország amúgy is méltatlanul kicsi a mi kvalitásainkhoz képest, - egy erős Európa jobban menne a barna cipővel viselt sötétkék öltönyünkhöz, merthogy az úri divatot és viselkedést is erősen ajánlatos lesz mindenkinek tőlünk átvenni, miként a bankadót is, ugyebár.
Erőlködünk hát, a Család felvirágoztatása érdekében, erősen.
Készen állunk a harcra, daß ist mein Kampf, ahogy Erzsike mondja a Balázs show - ban!
Ha ennek esetleg rossz vége lenne, majd sokszor elmondjuk, hogy amit éreznek, az nemám… - az erős rózsaillat, és a nép imádni fogja.
Erősen…


:O))))

A bejegyzés a kapcsolat.hu portálon is olvasható!