FIZIKAI ERŐSZAK

Ballagunk belefele szépen a nácizmusba, diadalmas léptekkel.
Idáig is ott kísértett a fizikai erőszak réme, de a közelmúlt politikai történései mintha felerősítették volna a folyamatot, mintha az összes tahó hirtelen arra a felismerésre jutott volna, hogy a jobboldali győzelem megnyitotta az utat az erőszakos akaratérvényesítés előtt, hiszen az ellenfél szervezettsége nulla és a demokratikus oldal – minden ellenkező híresztelés dacára - egyébként sem a fizikai erőszakról híres.

Megvan ennek a mentalitásnak a történelmi előzménye, visszatekinthetünk akár a múlt század elejéig is, amikor a jobboldal a gyilkosságig menő erőszakkal lépett fel politikai ellenfeleivel szemben, aztán később is úgy alakult, hogy a Tanácsköztársaság vörös terrorjának kivételével szinte mindig a jobboldal alkalmazta a hétköznapi fizikai erőszakot.

Nem kétséges, közelebb állunk Kievhez, mint Londonhoz, de még az is lehet, hogy nemzeti érzelmű honfitársaink legszívesebben a hutu-tuszi konfliktust tekintenék irányadónak, - már aki nem az Endlősungot tartja megfelelő megoldásnak, természetesen korszerűsített változatban.
Már csak nehogy véletlenül a kokerók kimaradjanak a fincsiből…

A kommunizmus vérzivataros esztendeiben a magyar állampolgár elengedhette a lányát este a barátnőjéhez és nagy valószínűséggel haza is tért, anélkül, hogy előtte három évet nehéz testi munkásként kellett volna eltöltenie valamelyik szicíliai bordélyban.
A gyűlölt diktátor meg testőre legnagyobb bánatára a Margit-hídon kiszállt a kocsiból és gyalog ballagott be munkahelyére, a mai Képviselői Irodaházba, de a május elsejéken sem ment előtte és mögötte három-három gorilla, hogy találkozhasson azzal a tíz gorillával, akik a hálás népet alakították, mint ma.
És a gépkocsijáért sem adott volna több pénzt a beépített acélpáncélra való tekintettel a fémkereskedő, mint az autókereskedő, mint manapság, és még csak le sem köpték, mert a csőcselék csak akkor bátor, ha bátorítják és ha azt vélelmezi, hogy megússza büntetés nélkül.
Az a rendszer a szó mai értelmében nem volt jogállam, de a saját jogszabályait kínosan betartotta és betartatta, és meglehetősen következetesen ragaszkodott az erőszak állami monopóliumához.

Az elmúlt negyedszázadban ez az elv feledésbe ment, megjelentek a jobboldal politikai szabadcsapatai, megjelent a nyílt erőszak.
Nem, nem csak a Magyar Csordára kell gondolni, talán még az a kevésbé veszélyes, mert azok az egyenruhájukkal magukra írják, hogy nácik, ez messziről látható.
Ők a söpredék, a náciknak az a rétege, melyet éppúgy meg lehet venni két konzervvel meg hat kiló szavlejárt száraztésztával, mint a putrik öntudatos választópolgárait, buták, mint a sár, fel nem ismernék, hogy mire használják őket, egy istennek sem.
De neki lehet küldeni őket bármikor a cigánynak, a zsidónak, a liberálisnak, a komcsinak, jelentsenek bármit is ezek a kifejezések.

Az igazi veszélyt a Fidesz szervezett csőcseléke jelenti, a harcedzett, adrenalinfüggő futball-huligánok, akiknek Orbán sorra építi a szentélyeket, melyekben már nincs szükség játékosokra, elég, ha néhány szerepjátékos imitálja a mozdulatokat, és időnként az arra kijelölt szereplő belegurítja a hálóba a labdát.
Ők mutatták meg magukat 2006-ban a televízió-székház előtt, ők verték szét a fővárost, hogy megmutassák a demokratáknak, hogy ki a kakas a szemétdombon.
Nem spontán összeverődött bandáról van szó, hanem szervezett, központilag irányított erőről, akik úgy viszonyulnak a Magyar Gárdához, mint hajdan az SS az SA-hoz.
Ők léptek fel hihetetlen bátorsággal a Fidesz-székháznál a negyvenkilós bölcsész-lányok ellen, ők Orbán ötödik hadoszlopa, akikkel bármikor el tud végeztetni bármilyen piszkos munkát.

Nem kétséges, szervezettek és hatékonyabbak bizonyos szempontból, mint az énektanárnők és a békés eladónők, akik közül sokan csapdába is esnek, mert az erő mindig imponál, ha bevallják, ha nem - erről a pszichológusok sokat tudnának mesélni.
Félelmet tudnak ébreszteni, a társadalomban pedig el képesek ültetni a kiszolgáltatottság, a tehetetlenség érzését, az egyén meghúzza magát, mert fizikai félelmet érez.
Tudja, a társadalom ma nem védi meg, hiszen éppen azokat verték először szét államilag, akik az ő védelmükre esküdtek fel, és mára a Rendőrség gittegyletté vált, a rendőrök pedig kiszolgáltatottabbak, mint az állampolgár.

Ennek megfelelően egy célkitűzésük maradt: a túlélés, ezért nem kockáztatnak, nem konfrontálódnak, és az már csak hab a tortán, hogy sokan közülük a rendbontókkal értenek egyet, azok érdekében járnak el, mint legutóbb például Pásztor István eseténél.
A három napja felszerelt segéd-próbarendőr is tud annyit, hogy a fizikai erőszak bármely formája bűncselekmény, mégsem védte meg a Köztársasági Elnök vendégét, hanem csak szemlélője volt az eseményeknek, mikor a negyvenegy éves matróna köpdöste a határon túliak egyik vezetőjét, mellesleg a Fidesz támogatóját.

Értem én, hiszen ha nő létemre negyvenegy éves koromra én is úgy néznék ki, mint Coventry szőnyegbombázás után, én is haragudnék a világra, de a világ dolga az lenne, hogy megvédje magát tőlem, meg a hasonszőrűektől.
Vagy itt a földmutyi áldozatává vált mintagazdaság, melyből újonnan kijelölt bérlői boldogan tárcsáztatják ki a veteményt, jóllehet ügyükben még nem született jogerős ítélet.
Ez nem zavarja az új földesurat abban, hogy ott rugdalja a tüntetőket a szántóföldön.
Azok meg kicsit hőbörögnek, de hagyják magukat, mert jogállamban élőknek képzelik magukat.
A tüntetőknek jogaik vannak, az új földesúrnak meg bakancsa.

Amikor elkezdünk csodálkozni azon, hogy a demokratikus oldal miért nem tud nagyobb tömegeket megmozgató tüntetéseket szervezni, hát ezek a dolgok is ott szerepelnek az okok között, melyekről szemérmesen nem beszélünk.
Pedig kellene, hiszen pár évvel ezelőtt még minden lelkiismeretfurdalás nélkül vittem magammal a tizenkét éves unokámat a tüntetésre, - ma már a tizennyolc évest meggondolom, hogy hívjam-e, hiszen nem tudom, hogy minek teszem ki, abban pedig egy percig sem bízom, hogy a jobboldali kormány majd megvédi, ha már a baloldali sem védte meg, mert el volt foglalva valamiféle elvont és légies demokráciakép valóraváltásával.
A demokrácia lényege nem csak a szabad véleménynyilvánítás, hanem az is, hogy a társadalom megvédi az én szabadságomat mindenki ellen, aki a saját szabadságát az orrom hegyén túl képzeli el megélni.

Így állunk ma, a Gundelben meg valószínűleg azt gondolják, hogy őket nem fogja a golyó.
Pedig ha egy falka hiéna elszabadul, az nem csak az arra kóborló libákat, gazellákat tépi szét, de sok esetben az oroszlánokat is szétszereli, a mi hatalmasságaink pedig inkább sakálok, mint oroszlánok.
Érheti még meglepetés őket.

:O)))

FORTÉLYOS FÉLELEM

Retteg a szegénytől a gazdag

s a gazdagtól fél a szegény.
Fortélyos félelem igazgat
minket s nem csalóka remény.

Hetvenöt évvel vetette ezt papírra József Attila, de akár tegnap is írhatta volna.

Másfél év alatt egy, ugyan slampos, fegyelmezetlen, rengeteg bajjal küszködő országból a félelem cseppnyi birodalma lettünk, hála a Mi Vezérünknek, akinek ezt köszönhetjük.

Mindahányan, pártállásra való tekintet nélkül.

Van, aki fél és van aki fél és dühös is - ők azok, akik a Fideszre szavaztak.

Ahogy a költő írta, retteg a szegénytől a gazdag, mert érzi a kiáltó társadalmi igazságtalanságot, a mára lassan elviselhetetlenné váló társadalmi különbségeket, érzi a felé áradó irigységgel vegyes gyűlöletet és bizalmatlanságot.Érzi azt, hogy úgy néz rá a szegénysorú állampolgár, mint aki egy más világban él, kizárva ezzel mindenféle párbeszéd lehetőségét.

Aki nálunk gazdag, az mind-mind összelopta magát, a vagyonát becsületes úton nem szerezhette, rohadt szemét tolvaj állat mind, egytől egyig.Gondja egy szál sem, viszont minden nap egy libamájas és egy kaviáros szendvicset csomagol neki az asszony.

A szegény viszont azért nem dolgozik, mert nem is akar dolgozni, lusta rohadt élősködő, gyereket meg a családi pótlékért csinál, ott ólálkodik a Bentley körül az ótvaros, koszos újságjával, ahelyett, hogy bérelne egy albérletet, fürödne minden nap meleg vízben, járna vasalt ruhában, akkor mindjárt könnyebben adna neki munkát valami csóringer kisvállalkozó.

És milyen gyűlölettel néz – el is kell intézni, hogy legyen hőkamera is a villa biztonsági rendszerében, mert amíg meg nem fagy az ilyen, addig veszélyes.

Kész esztétikai környezetszennyezés!

A munkás fél a főnökétől, hogy elveszíti az állását, a főnök fél a munkásától, mert ha csúszik a megrendelőtől az átutalás, és nem tud munkabért fizetni, akkor meglehet, pofán is verik, amilyen barmok ezek.

A politikusok is félnek, mert ha nincs frakciófegyelem – ez a szolgalelkűség leánykori neve – akkor hamar kipottyannak a jól fizető bizottsági helyekből, oda a karrier.

De fél a vezér is, talán ő fél legjobban, mert tudja, hogy már mindenkit magára haragított, de az állapotából adódólag nem szeret a tényekkel szembenézni, ezért olyanokkal veszi körül magát, akik érdekből vagy félelemből vevők az ócska dumájára.

Ez az oka annak, hogy „szűrik” a testületeket, mint ahogy legutóbb is, a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) alakuló ülésén, ahova csak olyanok kerülhettek be, akik kifogástalanul tudnak a Vezér kottájából énekelni.

Pedig nem kellene félnie, mert a magyar néplélek akkor van optimális teljesítményre hangolva, ha fél, és ezt önként és dalolva teszi.

Fél a rendőr, mert nem tudja, hogy ha a szabályzat szerint jár el, akkor nem fogják-e másnap felelősségre vonni.

Fél a betörő, mert nem tudhatja, hogy nem fogja–e a rosszul kiképzett rendőr menekülés közben hátba lőni.

Fél a nyugdíjas, mert el akarják tőle venni az özvegyi nyugdíjat, fél a rokkant, mert tolókocsival kell majd szállítania a Népstadion romjait.

Fél a szocialista politikus, hogy melyik nap hurcolják meg és csukják börtönbe hónapokra koholt vádakkal, de él a Fidesz politikusa is, mert egyre inkább érzi, hogy eljön az a pillanat, amikor számon kérik rajta választói az általa hozott törvényeket.

Fél a bíró, mert a vádlottak megfenyegetik, mert inog a széke, és ha nem a hatalomnak tetsző ítéleteket hoz, akkor nem sokáig lesz bíró.

Fél az ügyész, aki elvtelenül kiszolgálta a hatalom extrém kívánságait, mert tudja, hogy felelősségre fogják vonni, és fél a vádlott, mert tudja, hogy az ügyész azzal vádolja meg, amit nem szégyell és mire bebizonyítja igazát, rárohad a műanyaglakat.

Félnek egymástól a munkahelyeken az emberek, mert egy elejtett megjegyzés az aktuális kurzusról vagy pártpreferenciájukról az állásukba kerülhet,

Félnek a zsidók, mert ők még nem felejtették el, hogy a Holokauszt éppen a Magyar Gárda receptje szerint randalírozgató macskajancsik félelemkeltő erődemonstrációival kezdődött, félnek a cigányok, mert fokossal és pitbullal fenyegetik őket, és félnek a magyar csorda tagjai, hiszen éppen attól lettek tagok, mert félnek mindentől, ami számukra szokatlan, ami más.

Félnek a homoszexuálisok a jobboldaltól, a melegfelvonulások ellen vitézkedők a saját látens homoszexualitásuktól, a betegek a ráktól, az orvosok attól, hogy rabszolgát akarnak csinálni belőlük.

Félnek a művészek, mert látják, hogy nem a művészi teljesítmény számít, hanem a pártirányultság, félnek az újságírók, mert ha nem azt írják, amire a hatalom igényt tart, akkor hamar az utcán találják magukat, legyenek bármilyen elismertek és sikeresek is.

De legjobban Orbán félhet, mert neki nincs út visszafelé, ő nem léphet vissza, nem tévedhet, neki nincs visszavonulási lehetősége és nincs egérútja.

Ha veszít – márpedig veszíteni fog – kiírta magát a politikából, örökre, pedig még annyi szép erdő és rét hever parlagon, jó lenne még utánanyúlni.

Azt mondta valaki - tán Bibó, - hogy a demokrata nem fél.

Tévedett, a demokrata sem agyatlan idióta, bizony félti a családját, a megélhetését, a kis összekuporgatott vagyonkáját, a kivívott kis szabadságát , emiatt fél bizony a nyílt és gátlástalan diktatúrától.

De sok demokrata együtt nem kell féljen, hiszen legyen bármilyen erős is az önkény, a sok lúd disznót győz.

Volt erre már néhány példa a történelmünkben.

Így lesz ez most is…

:O)))

KÖRVADÁSZAT...

Hát nem jött össze.

Nem engedélyezte a bíróság a moszkvai kereskedelmi képviselet ügyében érdekeltek előzetes letartóztatásba helyezését, - nem álltak fenn ugyanis ennek törvényi feltételei.
Nem irigylem a határozatot hozó bírót, nem lehetetlen, hogy fél év múlva a százforintos bolti lopások ügyében kamatoztathatja majd jogi ismereteit.

Pedig milyen szépen mutatott a póráz végén a volt államtitkár-asszony, a volt moszkvai nagykövet és az Állami Vagyonkezelő volt vezérigazgatója – erre tessék, ez a korlátolt bíró most elrontotta Viktor játékát.

Még mennyi szép pórázon vezetgetés volt ebben a kis történetben, még hányszor lehetett volna bemutatni, hogy lám – a legmagasabb szintekig felér a korrupció.

Még semmi sem tiszta az ügyben, de azért már megkezdődött a mégcsak burkoltnak sem tekinthető Gyurcsányozás, márcsak nehogy kétségek legyenek, hogy a körvadászaton nem vadliba lenne a megszerzendő trófea.
Amikor a vezér két európai méretű szívás között felnéz és észreveszi, hogy minden instrukciója dacára a nagyorrú még mindig szabadlábon van, mi több, a szeme előtt virgonckodik, akkor olyan morcos lesz, mint a teve, melynek kialvatlanul kell elkezdeni a cipekedést.
Nem is hagyja ennyiben, sebtében lához rendeli hű kormánybiztosát és vad szemöldök és homlokráncolások közepette sürgeti az eredményességet, majdnem úgy, miként Zsdanov sürgette az írókat: Urak, alkossatok remekműveket!
Csakhát nehéz remekműveket alkotni megfelelő alapanyag és tehetség híján, így aztán hiába végez virtuális szellemi akrobatamutatványokat Viktor inkvizítor-gárdája, sehol semmi értékelhető és az sem kizárt, hogy Sukoró ügyében fog még a magyar állam súlyos kártérítéseket fizetni.
Fizetett már máskor is a Vezér rapid döntése miatt, például a Ferihegyi repülőtér ügyében, de ez persze nem került kivizsgálásra, holott a hibás döntés itt is milliárdokba került.
Megjegyzem a mai napig nem derült fény arra, hogy miről is tárgyalt Orbán Viktor az izraeli befektetővel, akinek még ellenzékben nehezményezte, hogy őt nem vonták be a sukorói döntésbe.
Ez hiba volt, hiszen – mint kifejtette a befektetőnek - köztudott, hogy Magyarországon kaszinó-beruházás nem jöhet létre az ő személyes egyetértése nélkül.
Úgy látszik, Demján egyeztetett vele, - gondolom megmondta neki, hogy mivel is fog majd egyetérteni a nagyhirtelen Rajkára telepített kaszinóépítési tervek ügyében.
Mindenesetre a Rajkától vagy tíz kilométerre tervezett bezenyei érvényes koncesszió ügyében már vadul vizsgálgatják az illetékes hatóságok, hogy miért is kellene azonnal felmondani a koncessziós szerződést.
Mindegy, préda kell és bizonyíték, hogy ha csak néhány napig is, de Gyurcsányt is vezetgethessék, mint most Fekszi Márta volt államtitkárt, akitől valószínűleg rettegni kellett, hogy megharapja az őt vezetgető rendőrt.
A moszkvai kereskedelmi képviselet ügye ugyanazon a szálon és módszerekkel folyik, mint a sukorói bohózat.
Keress egy ingatlant, ami eladásra került a Gyurcsány-Bajnai kormány idején, állapítsd meg róla, hogy a vételára kevesebb volt az értékénél, aztán mondjál valami bődületesen nagy számot és érzékeltessed, hogy a különbözetet ellopták és a szálak vége Gyurcsány kezében fut össze.
Aztán ha valami olyasmi derül ki menet közben, ami nem passzol a koncepcióba, ne is törődj vele, majd Virág elvtárs megdolgozza a tanút.
Mert a koncepciót alá kell támasztani beismerő vallomásokkal, a bizonyítékok királynőjével, ez még Visinszkíj elvtársról maradt ránk, bolsevik örökségünk részeként.
A moszkvai kereskedelmi kirendeltség egy rogyadozó szocreál épület volt, omladozó burkolatokkal, az Orosz Állam tulajdonában levő területen.
Felújítására milliárdokat kellett volna költeni, de az ehhez szükséges milliárdok nem álltak a Magyar Állam rendelkezésére, az épület üzemeltetése drága volt, az épület ebben az állapotában fenntarthatatlan volt.
Eredeti funkcióját a rendszerváltás után elvesztette, gyógyszergyárak tartottak fenn benne irodákat.
A telek orosz tulajdona nehezítette az értékesítést – gyakorlatilag annak kellett eladni, akit Moszkva kijelölt.
Nem lehetetlen, hogy az értékesítés során követtek el szabálytalanságokat, de ránézésből inkább az látszik, hogy a különböző hivatalok közötti egyeztetések hiánya okozta a szerencsétlenkedéseket.
Hogy a sajtóban most rettenetes összegek keringenek arról, hogy mennyit is ért az épület és mennyiért is lehetett volna eladni, azt nem szabad komolyan venni, - egy ingatlan annyit ér, amennyiért fizetőképes kereslet van rá, emellett Moszkvában nemigen terem annak babér, aki egy állami területet az állam egyetértésének hiányában akar megvenni.
Jelzem, ez nálunk sincs másképpen.
Ez persze nem zavarja jobboldali honfitársainkat abban, hogy nagy hangon követeljék vissza a lopott pénzt, merthogy annak lenni kell itten, ez kétségtelen.
Bizonyíték erre Fekszi Márta nem kifogástalan pedigréje, hiszen Fekszi apja ávós (egyébként határőr) volt, aki szerepet játszott az 56-os mosonmagyaróvári eseményekben.
Ez egyébként igaz, mert mint a győri határőr-kerület parancsnoka parancsba adta, hogy mindenáron meg kell akadályozni, hogy a mosonmagyaróvári laktanyában tárolt nyolcvagonnyi fegyver, lőszer és robbanóanyag a tömeg kezébe kerüljön.
Gondolom, osztogatni kellett volna a taposóaknákat, meg minden gyereknek egy sapkányi lőszert…
Fekszi a ferihegyi határátkelő parancsnokaként ment nyugdíjba a nyolcvanas évek közepén, lánya pedig menet közben elvégzett néhány iskolát és a Külügyminisztériumban nagyon látványosan mászott fel a szamárlétrán, - hozzáértése kétségbevonhatatlan.
Viszont ez volt a ma reggeli televízió-műsorban is a hígagyú jobboldali újságíró legfőbb bizonyítéka arra, hogy ez az értékesítés az ördögtől való, hiszen tudjuk, ilyenek ezek a komcsik, az ávós apjukkal együtt!
Közben az állami szervek vadul lobogtatnak egy kupac papírt és azt mutogatják, hogy az államtitkár asszony is felemelte szavát az eladási ár ügyében.
Ebből annyi igaz, hogy azért emelt szót, hogy a berendezés és az épületben található festmények, műkincsek nem képezhetik a vételár részét - ha azokkal együtt akarja megvásárolni a vevő az épületet, akkor arra külön értékbecslést és külön megállapodást kell kötni.
De mindegy, - ha becsukjuk őket, akkor hátha valamelyikük nem bírja majd a gyűrődést és hajlandó lesz azt vallani, amit várnak tőle, mondjuk, hogy a lóvét ő vitte személyesen egy Sony Ericssonos dobozban Gyurcsánynak…
A Vezér ideges, olyan feelingje lehet, mint Alfonzónak a „Szegény embernek semmi se sikerül” című klasszikus számában.
Mindegy, majd meggenerálozzák, és akkor újult erővel veti magát az élet-halál harcba, melyet neki és csakis neki kell megvívni bárki ellen, akit nem Orbán Viktornak hívnak.
És a győzelem napjára készen kell lennie az ellenfél kitömött gereznájának, tartson csak majd egy hamutálcát a Budai Várban, a Miniszterelnöki (Kormányzói?) Palotában, balra a bejárat mellett.
Ő meg majd büszkén áll, mint sátorrúd a lakodalomban, körülbelül ott, ahol Szálasi letette az esküt. Végtelenül elégedett lesz.
Addig is elénekelgetjük reggelente a Himnuszt, és esténként a családnak felolvasunk egy-egy bekezdést a Forradalmi Alkotmányból – meg természetesen előtte a preambulumot.
De szép forradalmi is itt az életünk - mint a mókus fenn a fán, magyarember oly vidám…


:O))))