FELELŐSSÉG

Ül a bánatos értelmiségi jól kifenekelt fotelocskájában, mellette hű számítógépe és kissé életunt házastársa - jobb esetben egy macskányi kutya, rosszabb esetben egy kutyányi macska is - és borong.
Borongani jó, mert az értelmiségi lét feltételezi a társadalmi felelősségérzetet, és aki borong, az nyilvánvalóan felelősséget érez embertársai és a világ dolgai iránt, ergo kétségbevonhatatlan az értelmiségi ego.

Borongó értelmiségink nem tartozik azon uszkve negyven, akik tágabb, sem azon kétszáz értelmiségi közé, akik szűkebb környezetükben el merik mondani a véleményüket, hiszen a vélemény kockázatokkal jár, ők pedig nem hazárdjátékosok, akik egy lapra tesznek fel mindent.
Marad tehát a net, ahol a szorgalmasabbja Szókratész, Antiszthenész, Jóakaró, esetleg PuPu nicken aggódik libasült nélkül maradt honfitársaiért, a kevésbé szorgalmas meg ezekhez az aggodalmakhoz fűz szintén aggodalmas kommenteket.
Mentségükre szolgáljon élemedett koruk, merthogy ma a fiatal egyáltalán nem foglalkozik politikával, márpedig a forradalom ifjúsági műfaj, a klasszikus politika, mint olyan pedig halott, béke poraira.

A fiatal számára a politika teljességgel felesleges tevékenység, a világot ugyanis pragmatikusan kell kezelni.
Ha egy hiéna nyálcsorgatva a nyomodba szegődik, akkor a követendő eljárás nem a döggel való szembefordulás, hanem valamelyik velünk együtt masírozó embertársunk dög elé lökése, majd miután jó étvágyat kívántunk neki, haladéktalanul és farokfelcsapva lépjünk a távozás hímvesszejére, vagy mire is.
A mai fiatal a politikai posztokat még csak nem is kommentálja, kivéve, ha szélsőjobbos, mert ők érdemi hozzászólásokkal színesítik az életet, úgymint „letépem a fejed kisköcsög”, meg „aki megmondja a neved, annak ötven rugót csengetek vérdíjként, te hazaáruló mocskoszsidólibsibolsi köcsög!”

Korunk fiatal értelmisége leginkább a cicuskutyus-jujjdehülye-cukicucc szentháromság által határolt háromszögben mozog, leginkább a facebookon, ahol olyan képet mutat magáról, amihez a való életben köze nincs, mert a köcsögösködéseit nem posztolja ki – nem bolond.
Ha neki momentán megvan a napi betevője, akkor nem foglalkozik a lúzerekkel.
Akik viszont egyre többen vannak, de fiatal értelmiségünk nem borong miattuk, mert számukra ezek az emberek egyszerűen nincsenek.
Ha mégis vannak, akkor éppen jó helyen vannak, megérdemlik a sorsukat, miért nem harcolnak, tépnek, harapnak, ha meg nem teszik, akkor vessenek magukra.
A Lázár-doktrína szerint úgyis annyit érnek éppen, mint amennyi materiális javakban rendelkezésükre áll, ezeknek meg már nem áll semmi, nincs semmijük, nem is érnek semmit sem.

A nyomorult meg ott ül az árokparton, és várja, hogy vessenek neki valamit, és nem is csalódik.
Annyit kapni fog, ami egy életnek nevezhető élethez kevés, a meghaláshoz sok, hiszen ha meghal és nincs rokona, aki a hátán kicipelje a sírjához, akkor ott büdösködik majd az árokszélen, ami a kifinomult szaglású új urakra és hölgyekre bizonyára zavarólag hatna.
Az csak a baj, hogy a történelem arra tanít, hogy a szélsőségesen nagy társadalmi különbségek mindig komoly feszültségeket szültek.
Az iskolázatlan tömeg nehezen tudja kifejezni, hogy mi fáj neki, hogy látja a mérhetetlen gazdagságot és érzékeli a saját nyomorát, a kilátástalanságot, és bár megfogalmazni nem mindig tudja, de fáj a szíve a porontyaiért is, akiknek éppen olyan sorsot szán ez az ország, mint amilyen neki jutott.

Az agressziót az esetek többségében az váltja ki, hogy az egyik fél nem tudja megfelelően megfogalmazni a gondolatait, szűk az érvkészlete, és amikor ez elfogy, akkor beveti az utolsó érvet és üt.
Ha vitapartnerének szerencséje van, akkor csak ököllel, ha nincs, akkor baltával.
A mai magyar társadalomban nem csak a legszegényebbek milliói frusztráltak, frusztráltak a középosztálynak nevezett kevésbé nyomorgók széles rétegei is, hiszen őket minden nap fenyegeti a társadalmi lecsúszás veszélye, a családjukat méginkább, hiszen az ő gyermekeik nem lesznek versenyképesek a közepes iskoláikkal, szerény kapcsolati tőkéjükkel, vállalhatatlan taníttatási költségeikkel.
Ha nem csúszott le apád, majd lecsúszol te…

Ők sem harcolnak, de ha harcolnak, akkor is leginkább egymással.
Ütik egymást szakadatlanul, mindenféle elvont és életidegen elveket kérve számon egymáson, utálatos szemforgatások közepette, miközben alig várják, hogy végre gazsulálhassanak valamelyik új bárónak.
A szegények soha nem tudták megszervezni magukat, ezt a munkát mindig az értelmiség legjobbjai vállalták fel helyettük, de valahogy ma nem akaródzik ez nekik.
Pedig most is illúziókat kerget az, aki azt hiszi, hogy a nyomor majd egy táborba hajtja a falusi szegényembert, az új zsellért a faluszéli cigányutcák lakóival, vagy az elcigányosodott, munkanélküli falvak elhajított népével, a lecsúszó értelmiségit a rokkantnyugdíjas bányásszal.
A nyomor önmagában nem forradalmasít, inkább szolgalelkűségre, alamizsnalesésre nevel.
Katalizátor kell ahhoz, hogy a társadalom szembeforduljon pöffeszkedő élősdijeivel, ez a katalizátor pedig mindenhol a világon az értelmiség, mely átlátja a problémákat és képes gazdasági-politikai alternatívát kidolgozni a társadalom számára.
Nem egyszerű munka, nem egy legyet kell agyoncsapni, hanem a gátlástalan, nyers erővel kell szembeszállni.
Kockázatos.

De valakiknek fel kellene vállalni ezt a kockázatot, mert az ország már eddig is nagyobb károkat szenvedett el, mint a második világháborúban.
Meghalt az ipar, a mezőgazdaság, odalett a magyar falu, milliós tömegek váltak munkanélkülivé, de ez a kisebb baj.
A nagyobb az erkölcsi rombolás - a társadalom finom szövetének széttépése, a megosztottság, az ellenségeskedés, a társadalmi mobilitás hiánya.
Ki tudunk keveredni valahogy ebből a helyzetből?
Egyszer majd bizonyára, de addig hosszú még az út, ezer és ezer harcot kell megvívni azoknak, akik normális társadalomban szeretnének élni.
Értelmiség – adott a feladat!

:O))) 

QUE SERA, SERA

Pontos menetrend szerint történik a jóléti intézkedések adagolása, egyre felelőtlenebbül.

Már nem csak a családi ezüstöt szórják szét, de eladnak mindent, amit még nem loptak el azért, hogy megnyerjék a választásokat – utánuk a vízözön.Megaztán ha megnyerték, majd csak lesz valahogy, merthogy úgy még sosem volt, hogy valahogy ne lett volna.

Mindenesetre most ismét csökkentik a gáz árát, éppen tizenegy százalékkal, a fene tudja, miért éppen ennyivel és fene tudja, hogy ez elég lesz-e ahhoz, hogy annyiba kerüljön a gáz, mint 2010-ben került – szerintem és a szakemberek szerint nem.
Szakértők számításai szerint 2010-2013 között ötvenhat százalékos volt az áremelkedés, most ebből ad vissza Orbán, de kérdem én, ha ez nem volt korrekt ár, akkor azért ki felel?
Merthogy csak az emelhette az árakat, aki most képes engedni is belőle, nemde?
Akkor az Orbán-kormány hatalomra kerülése óta indokolatlanul emelte a gáz árát?
A tetejébe még a szociális szempontokat sem vette figyelembe, hiszen az ostor a legszegényebb fogyasztókon csattant, míg a felső középosztály - szokás szerint - nyert az ügyön.
Vajon a társadalom nyert azon, hogy a felső középosztály gazdagodott, a többiek meg csúsztak lefelé?
Ugyan - a társadalom túlnyomó többsége vesztese ennek a gazdaságpolitikának, mint ahogy vesztese a gazdasági átalakulásoknak 1989 óta, folyamatosan.
A felső középosztály gazdagodása ugyanúgy nem hozott pozitív változást a gazdaságra, a társadalomra, mint ahogy a róka központilag szervezett etetése sem töltheti el megnyugvással a libákat.
A gazdagok asztaláról még csontok sem hullnak a szegények tányérjába, el vannak azok foglalva a zabálással, még kell egy-két generáció meg egy két vérfürdővel járó éhséglázadás, hogy eszükbe jusson, hogy az ő nyugalmuk záloga a szegények nyugalma.
Most sem történik más ezzel a rezsicsökkentéssel, mint, hogy Viktor a futóverseny vége felé - ahol egyébként különféle okosságoknak köszönhetően már nyolcvan méterrel vezet a százméteres síkfutásban - még lehajol, felkap egy marék salakot és belevágja ellenfelei képébe – na, törölgessétek a csipátokat, majmok.
A gond ezzel nem is az, hogy szemérmetlen és pofátlan a trükk, amivel a társadalmat etetik, hanem a gond a társadalom állapota.
A lecsúszott, milliónyi nyomorszinten élő,szegény ember, a lecsúszástól rettegő és tíz körömmel kapaszkodó alsó-középosztály, az éhező gyerekek százezrei, a társadalmi osztályok közötti átjárás  megszűnése – ez a valódi gond, és ezt hiába próbálják nemzetiszínűre festeni, nem segít senkin.
Merthogy lecsúszni van lehetőség, de felemelkedni csak elméletileg, gyakorlatilag ott tartunk, mint a Horthy-rendszerben tartottunk, csak az akkori urak legalább tudtak késsel-villával enni.
Megmerevedtek a kasztok, kitörni belőlük nehezebb lesz, mint Indiában.
Amelyik fiatalnak esze van, az addig pucol innen, ameddig még lehet, mert hamar eljöhet az a nap, amikor egy késő-középkori enklávé leszünk Európa közepén, egymillió szomáliai szinten élő cigánnyal és négymillió etióp szinten élő, magát magyarnak nevező küvével (tudom, cuvee…), négyméteres, tetejükön szögesdróttal díszített kerítések mögött élő gazdagokkal és a cselédséggel.
Már csak abban lehet reménykedni, hogy a nép egy olyan állat, mely egyedeiben buta, de összességében bölcs – végtére is kell valamiben reménykedni - nemde?
Mindenesetre jönnek most a gyönyörű napok, mindenki kap egy marék színes üveggyöngyöt, egy kis tekercs rézdrótot, egy fületlen gombot, egy szép álomképet, egy komoly ígéretet - mindezt egyenletes eloszlásban, hatékonyan, mint amikor a füvet locsolja a jó automata öntözőrendszer.
Aztán jön a kaszálás, majd a kaszálás után a villanyszámla, amit közösen kell fizetnünk - zömét a szegények, ahogy illik -  és hát sajnos addigra begyűrűzik a világpiaci gáz és áramár.
Az Unió és az elmúltnyolcév miatt megnövekednek a költségek, és különben is, az uniós bürokraták is állandóan akadékoskodnak, hát legyen nekik egyszer vasárnapjuk - te meg ne ugass Jóbarát, mert mesze még a következő választás!
Ezek akkora trógerek, mint ide Lacháza, egy gátlástalan rablóbanda, amely éppen most is hülyére veszi a választót - ne nézz körül, rólad van szó!
Te meg szavazz rájuk – mert megérdemled!
Te fogod megfizetni az árát ennek is, a sumákolásaidnak is, a gyávaságodnak, a helyezkedéseidnek és a konformizmusodnak is - szolga leszel saját hazádban, és sírva kérsz bocsánatot Kertész Ákostól, mert nem ébredtél fel, mikor rázogatta a vállad.
Mindenesetre most örülj, hiszen szép az élet, már alig fizetsz többet, mint 2010-ben, és hogy idáig ezek szerint az ostobák adóját fizetted, arra rá se ránts!
Mindenesetre Orbán Japánba utazik szotyizni egyet a Tennóval, úgy látszik, irritálja, hogy az ő országában még nem volt cunami, hát majd importál egyet, kerül, amibe kerül!
Ha rám hallgat, ez felesleges kiadás lesz már megint, hiszen hol van egy cunami károkozása hozzá képest?
Ha ezt az embert becsuknák annyi évre, ahány évvel visszavetette Magyarországot, százhúsz éves korában se jöhetne ki a börtönből.

 Nem is lenne nagy baj talán…

:O)))

ALKOTMÁNYBÍRÁK

Azért még reménykedtem.

Nem tudom ugyan, hogy miért és miben, talán azért, mert az ember hisz az intézményei által is jelképezett demokráciában még akkor is, amikor annak már minden tartalmi elemét eltörölte vagy kiürítette a diktatúra hatalma.

A demokráciának Magyarországon vége, az utolsó szöget koporsójába jelképes módon az Alkotmánybíróság verte be.

Mit mondjak, nem futott be valami túl dicsőséges pályát az intézmény.

A rendszerváltás során létrehozott jogállam alkotmányosságának nagy ígéreteként indult és egy kisszerű diktátorocska lábtörlőjeként végezte.

Ennek utána csinálhat már ez a kék bársonyba csomagolt csorda bármit, nem lesz több értéke, mint a Parlament sohasemvolt kor jelmezeibe öltöztetett ajtónállóinak, becsülete meg még annyi sem, azok ugyanis a munkájukat tisztességesen végzik.

Amúgy nem volt soha arról nevezetes, hogy a haladást és a liberális polgári demokráciát támogatta volna, de egy ideig legalább tette a dolgát a maga konzervatív ízlése szerint, úgy, ahogy a későbbi köztársasági elnök anno megálmodta.

Aztán megálmodójával együtt a napi politikát kezdte el szolgálni, méghozzá abban a játékmezőben, melyet Orbán erőltetett rá a társadalomra.

Holott ennek a testületnek nem lett volna szabad beszállnia ebbe a játékba, felette kellett volna álljon a politikai bohóckodásoknak, melyet a Vezér adott elő hótt komoly képpel - de erre képtelen volt.

Nem egy esetben viselkedett úgy a magas testület, mintha maga is a Kossuth tér csőcselékének része lenne, éppencsak nem csinálta körbe a Parlamentet.

Igaz, a mondás szerint minden úgy folytatódik, ahogy elkezdődik és ez a testület már a létrehozásával egyidejűleg bizonyítékát adta annak, hogy az elsők között van, akik semmibe veszik a jogállamiságot.

A törvény ugyanis előírta, hogy az Alkotmánybíróság székhelye Esztergom, ennek dacára  a bírák mindvégig Budapesten dolgoztak, természetesen a végrehajtó hatalom csendes asszisztenciájával.

Nem túl nagy probléma ez, de jellemző.

A Magyar Köztársaság legkomolyabb méltóságainak testülete, az alkotmányosság utolsó védvonala, kiknek döntése felülírhatta a Parlament, a Kormány, a Bíróságok és a Köztársasági Elnök döntéseit is nem engedhette volna meg ezt magának, mint ahogy a rendőr sem engedheti meg, hogy a szupermarket polcáról cukrot lopjon.

Az sem lett volna nagy baj, ha a testület döntéseiben jól megindokoltan konzervatív álláspontot képvisel, a baj az, hogy az évek során egyre inkább kiszolgálójává vált az állami szintre emelkedett maffiának, és egyre kevésbé töltötte be azt a szerepet, melyre létrehozói szánták.

Még akkor sem, mikor saját döntéseik vitték egyre közelebb őket saját eljelentéktelenítésükhöz, mondhatnám, saját kezükkel ásták meg saját sírjukat.

Amikor a helyükön kellett volna lenni, például az Alaptörvénynek nevezett Szájer-remekmű esetében az Alkotmány hatályon kívül helyezésnél, akkor hallgattak, holott az egész folyamat szembement a hatályos Alkotmánnyal.

Hagyták, hogy politikai pamfletek szólamai helyettesítsék a valóságos jogi érveket, hagyták, hogy egy idióta akarnok bánatos agyszüleménye helyettesítse azt a szerves fejlődést, melyen a jogrendszernek is keresztül kell mennie, ha normális országban szeretnénk élni.

Pedig akkortájt még jogtudósok voltak a testület tagjai.

Az egyeduralomra törő minizsarnok számára természetesen útban volt az intézmény, aki ötletes módon nem azt az utat választotta, hogy a testületet küldte volna a pokolba, inkább a Pokolt küldte a testületbe.

Meg Stumpfot, meg Balsait, a nagy elméleti felkészültségű, politikailag neutrális jogtudósokat, és ezzel meg is adta az új, nagyonfüggetlen testület nagyonmagas tekintélyét.

Hogy ezek után jogállami ellensúlyként szerepelhetne?

Ugyan már!

Mint amikor a mérleg egyik serpenyőjébe egy hízott libát teszünk, míg a másikba egy felfújt léggömböt - és nem őket jelképezi a liba.

Ha egyszer lesz elszámoltatás a maffia hatalomba juttatásáért, akkor biztos vagyok benne, hogy ott fognak állni az alkotmánybírák is, sorban, besározott talárjukban, nyakukban egy olyan lánccal melyen az ökröket szokás vezetni.

Persze még egy darabig pöffeszkedhetnek magas stallumukban, de nem az örökkévalóságig.

Mert el kell majd számolniuk azzal, hogy miért engedték meg a jogállam szétverését, miért asszisztáltak az egyeduralom kiteljesedéséhez, miért nem védték meg a jogállamot, a Köztársaságot akkor, mikor erre már szinte csak nekik lett volna joguk és lehetőségük.

Ha nem tudnak válaszolni, akkor kötelezni kell őket, hogy a méltóságukat jelképező, a nyakukban aranyláncon lógó Aranybulla – másolat helyett ugyanakkora pecsétet viseljenek életük végéig, a belevésett felirattal: Havi másfél millióért lettem prosti Orbán kuplerájában.

:O)))

HADMÉRNÖKÖK

Osztrák hadmérnökök vizsgálják a megsérült ajkai zagytározót.

Illés Zoltán kérte fel őket, bizonyságát adva annak, hogy az alkalmatlanság és a küldetéstudat a szervilizmussal keveredve micsoda képtelen eredményekre vezethet.

A hadmérnökök azt vizsgálják, hogy megsérült 10-es kazettánál milyen módszerrel lehetne megállítani a repedezett északi gátfal további süllyedését, és miként lehetne lezárni a kiszakadt tározót.

Állítólag azért kellettek az osztrák hadmérnökök, mert ők igen járatosak az erődépítésben, de lehet, hogy majd az izraeli hadmérnököket is fel fogja kérni, amihez ezek között a politikai közállapotok között nagy bátorság kellene, ez kétségtelen…

Azért az államtitkárnak vannak saját elképzelései is, - a tározó elé védőfalat akar építeni, illetve betondarabokat dobáltatna helikopterről a tározó kiszakadt sarkához, hogy azzal is gátolják a tározóban lévé sűrűbb állagú vörösiszap kiömlését.
Nagyon meglepődnék, ha hamarosan nem derülne ki, hogy van ennél gazdaságosabb megoldás is, - a betont ki lehet váltani a jóval hatékonyabb és helikopterről dobálásra sokkal alkalmasabb dolomittal, így bizonyítva itt is a kőbányászat fölényét az iszapszínű alumíniumipar felett!
Illés a magyar politikai élet üde színfoltja, szegényebbek lennénk nélküle.
Személyében testesül meg a magyar politikus, - semmihez sem ért, ostobaságával csak agresszivitása vetekedhet – ellenben kinyilatkoztatásai majdnem annyi kárt szoktak okozni, mint amennyit az intézkedései.
Ha Magyarország jogállam lenne, akkor most éppen mélyen a zsebébe kellene nyúlnia, hogy kifizesse az általa rapid módon, némi - az európai stílustól kissé távol álló - ordibálás keretében, jogalap nélkül leállított útépítés kártérítését, - munkások állásideje, kiesett gépórák díja, őrzés költségei, az éppen bedolgozásra váró anyagok megsemmisülésének költségei, ezek eltávolításának és deponálásának költségei, stb.
És ha ezzel végzett, akkor a rendőrségen ülne és vallomást tenne az ellene rémhírterjesztés miatt indított büntetőeljárás keretében, megmagyarázhatná, hogy miért keltett indokolatlan pánikot mindenféle Csernobilhoz mérhető radioaktív sugárzás hirdetésével a károsultak között.
Aztán - ha ez egy európai ország lenne,- akkor ez a kétlábon járó tehetségtelenség már a gátszakadás utáni naptól kezdve nem lenne államtitkár.
Ha a Shinkanzen nevű szuperexpressz Japánban két percet késik, lemond a közlekedési miniszter, leborotválja a haját és buddhista szerzetesnek áll.
Ha kisiklana, akkor a tokiói állomás peronján letérdelve wakizashit ragadna és egy határozott mozdulattal felvágná a hasát.
Nálunk meg ez a pojáca - mintha mi sem történt volna - osztja az észt és invitál labanc hadmérnököket igazlátni, jóllehet vannak egyetemeink, vannak nagy tapasztalatokkal rendelkező mérnökeink, horribile dictu még hadmérnökeink is vannak, a labanc eleddig meg még csak várakat robbantgatni járt hozzánk, építeni nemigen…
Tulajdonképpen ez a helyzet maga Orbánia.
Amikor a szocialista miniszter gépkocsivezetője közlekedési balesetet okozott, az egész jobboldali sajtó halálhörgéseket hallatott, női publicistái úgy sikongattak, mintha éppen szerelmi életük jobbrafordításán munkálkodtak volna, a miniszter monnyon le! - most meg kuss van.
Szinte senkit nem izgat azon az oldalon, hogy az IIlés által felügyelt hatóság a tragédia előtt jegyzőkönyvezte a klasszikus Ferenc Józsefi gondolatot: minden natyon szep, minden natyon jo, mindennel natyon meg fatyok elegedve!
Még a hatóság érintett vezetőjéről sem hallani, hogy felajánlotta volna a lemondását, nemhogy a főnöke kínálta volna fel Orbánnak ezt.
Tulajdonképpen ez az, ami a Balkánra csúsztat bennünket a térképen, - a politikai kultúra teljes hiánya.
Az a kettős mérce, amely lépten-nyomon tettenérhető - „mi nem tudunk hibázni, mi makulátlanok vagyunk, mi ezt annyiszor ismételjük, mint a klasszikus viccben a kistörpe, hogy akkor most bepisilünk, hogy a végére már magunk is elhisszük…”
Normális erkölcsi érzékkel egy kempingben, ha a szerelmi életet élsz, próbálod visszafogni magad, ha emberek mozgását érzékeled a sátrad környékén, ezeknek viszont nincsenek gátlásaik, - trappolhat körülöttük egy apácák vezette cserkészcsapat, ők akkor is bíztatják Viktort: Még! MÉg! MÉG! Mostfinom! Mostnehagydabba!
Beszélgetek Fideszes ismerőssel, aki szerint most hihetetlen jól mennek a dolgok, és minden nagyon rendben van, végre el lesz kapva azok mogyorója is, akik itten nyolc éve csak loptak, raboltak.
Kértem, mondjon egy példát Zuschlagon kívül, akit jogerősen elítéltek volna, - nem sikerült választ kapnom.
Ha meg Illés randalírozásait, Orbánnak a Tanú Bástya elvtársát idéző megnyilatkozásait emlegetem, vagy a svájci frank árfolyamával való ócska trükköket, akkor csak hümmögés a válasz…
Ezenközben persze a mai napig nincs válasz arra, hogy ugyan, mi is volt a közvetlen oka a gát leomlásának, ellenben háborítatlanul folyik tovább a népek hülyítése a mindjárt kiömlő vörösiszappal, jóllehet a gáton akkora kapu nyílt, hogy ha a ma már szinte csak csákánnyal bontható üledék ki akart volna önteni, akkor már régen nyakig ülne Orbán is, Illés is a trutymóban.
De nincs hír arról sem, hogy ki rendelte el és milyen tervek, számítások alapján, a falu közepén ormótlankodó dolomit-gát megépítését, ki szállította hozzá a követ, kinek a tulajdonában levő kőbányából.
És a lakosság által összegyűjtött pénz és anyagi segítség körül sem tiszta a kép…
Mindegy, - az idő megy, és ha okosak vagyunk, akkor nekünk dolgozik - de azért illúziókba ne ringassuk magunkat.
Darabideig még nézegethetjük őket…


:O))))