Nem kétséges, a rádió felettébb hasznos találmány.
Még akkor is, ha eredeti céljától eltekintve nem tömegtájékoztatásra, hanem tömegmanipulálásra akarják felhasználni, hiszen alkalmazójának céljaitól eltérően egy váratlan pillanatban önálló életre kel, és megmutatja felhasználójának valódi természetét.
A Vezér szép szokása, hogy péntek reggelente szózatot intéz az ő hálás népéhez, megfelelő technika és riporter áll rendelkezésére a hetenkénti médiabravúrhoz, már tudniillik a megmagyarázhatatlan megmagyarázásához, az elfogadhatatlan elfogadtatásához.
De hát mi ez a Mi Vezérünknek, aki egyéb emberfeletti tulajdonságai mellett vizet képes fakasztani a sziklából és visszaadja a megtévedt lányok erényét, szeme pillantásával bestoppolva annak szakadásait.
A mai napon is tette a maga által magára mért kötelességét és egyoldalúlag kommunikált a kétségbeesetten várakozó magyaremberrel, aki eleinte ugyan a Klubrádiót hallgatta reggelente is, de ez a probléma csak ezidáig volt gond, mostantól ez is, meg a Klubrádió is a „Megoldott problémák” dosszié szépen gyarapodó aktáinak számát gyarapítja.
Kérdezi a rádióriporter (azóta a Szaru és Pata című jobboldali szakportál riportere), hogy beszélt e már tárgyalásai befejeztével Fellegi Tamással, aki mint bátor lovag, barlangjában kereste fel a sárkányt, a már csak a termetével is tekintélyt parancsoló Christine Lagarde – ot, egyeztetésnek nevezett feltétel nélküli megadás céljából.
A tárgyaláshoz tolmács se kellett, hiszen a tárgyalóterembe lépő Fellegi feltartott két keze és a fenekébe szúrt fehér zászló magáért beszélt.
Mindenesetre így sem volt könnyű az elszánt miniszter helyzete, hiszen emlékezhetünk Osztapenkó kapitányra, akit, szegényt szintúgy lépésváltás közben ért a halál, pedig ő a győztes oldalon állt, szemben Fellegivel, akinek győzelmi esélyei megegyeznek Szálasi hasonló mutatóival 1945-ben.
Mindenesetre helytállt és elmondta azt, amire engedélyt kapott a Nagy Hadvezértől, a Magyarok Döngő Léptű Egerétől, a Legnagyobb Kisgömböctől.
A tárgyalás éjjel fél egy felé fejeződött be, de ennek befejezte és reggel fél nyolc között a Vezérnek nem volt érkezése beszélni hű vazallusával, aki nem riadt meg az IMF vezérigazgatójának látványától, pedighát a szigorú külső láttán már nem egy vitéz eldobott pajzsot, kardot, dárdát és hanyatt-homlok menekült haza, de nemúgy a mi vitézünk!
De beszámolni nem tudott a Kárpátok Félelmetes Pockának, mert az aludt.
A Vezér szunnyad, járj lábujjhegyen Magyarország, hiszen az értünk folytatott harcban lopja a perceket (is) a pihenésre!
Édesdeden szunnyadt, szája sarkán kicsi nyálcsepp csillogott, a rengeteg szívástól egyre horpadtabb homlokán kisimultak a ráncok, francba Fellegivel, pokolba az IMF-el, mikor éppen a Reál Madrid középpályásaként tör kapura az Ember (aki még soha nem hazudott…) a Bernabéu Stadionban, hörög a lelátó… - és akkor ilyen semmi kis kérdésekkel foglalkozni?
Ugyan már!
Reggel meg fogat kell mosni, bocsánatot kell kérni Anikó asszonytól a tegnap esti atrocitásokért, meg kell enni a reggeli libacombot, be kell szállni a tizennégy egyforma páncélautó közül az aznapra kisorsoltba és el kell indulni a stúdióba a tizenhat számításba jöhető útvonal valamelyikén, közben még aggódni is kell, hogy a harci helikopter számára megfelelnek-e az időjárási viszonyok, vagy levegőből támadhatók vagyunk ?
Egy merő bonyodalom az élet, ehhez már csak adalék, hogy ezt a rohadt ketyerét, amivel menet közben is lehet telefonálni, a mai napig nem tudtam megtanulni kezelni, mikorra megtanultam a Nokia 1110-est, addigra ezek itten már valami iPhone-nal üldöznek, amin ha hozzányúlok, mindjárt bejelentkezik a Barroso, rámmosolyog a képernyőről - ez maga a a sikítófrász!
Vegye elő a fene, arravaló Szijjártó, hogy telefonáljon!
Méghogy beszéltem e Fellegivel?
Megkapta a feladatot, oldja meg, vagy lenyakaztatom!
Jut, eszembe szólni is kell már a Janinak, hogy adjon be a pallosjogra vonatkozó egyéni indítványt, úgyse jó másra!
Egyébként is, - mondja a mikrofonba az izgága riporternek – tárgyalás után nem beszéltem vele, de előtte igen, úgyhogy tudtam, hogy mi fog ott történni.
Ez nem vicc kérem, tényleg ezt mondta, merthogy a Mi Szemünkfénye rendelkezik a jövőbelátás és a gondolatolvasás képességével is…
Közben Martonyi próbálja valahogy eltakarítani a szarhegyeket, melyeket jártában-keltében maga után hagy ez az idióta, és közben Caligula külügyminiszterének nehéz helyzetéről elmélkedik – annak sem lehetett könnyű.
Ami azt illeti, a Mi Boldogságunk eléggé lazán kezeli ezeket a bagatell kérdéseket, miszerint, hogy lesznek-e fizetések, lesz-e nyugdíj, megmaradnak-e a bankbetéteink.
Ő az örök optimista, aki a hályogkovács magabiztosságával alakítgatja életünket, mi meg alakulunk is, mint púpos gyerek a prés alatt, már csak azon kellene drukkolni, hogy mire tökéletes polgárai leszünk Orbanisztánnak, bele ne haljunk.
Még szerencse, hogy kedvenc Ferencem szerint a Vezér nem diktátor, elképzelni is rossz, mi lenne, ha az lenne.
Úgy szar ez az egész, ahogy van.
:O)))
