Ez a legfontosabb kérdés, mert ez vezet el a legbiztosabban a cselekedetek eredetéhez, a tettek vagy mulasztások mozgatórugóihoz. Ha a mai magyar baloldali-demokrata problémahalmazt vizsgáljuk, hát ezer és ezer ügy van, melynek vizsgálata során bátran feltehetnénk az ominózus kérdést, de mégsem tesszük fel, inkább bátran lehülyézzük az általunk preferált politikai oldalt, jóllehet legtöbb esetben tévedünk. Nem történnek dolgok ok nélkül, mindennek oka és általában célja is van.
Vegyünk csak egy egyszerű példát, kinek állt érdekében például az, hogy míg a jobboldal egyre szilárdabb, monolit tömbbé állt össze, addig a politikai baloldalon úgy szaporodtak a pártok, mint a nyulak. A Fényességes dobbantott egyet, majd kisvártatva világra jöttek a pici nyuszik, lett LMP, abból lett LMP és Párbeszéd Magyarországért.
Aztán az MSZP – látszólag szűznemzéssel - osztódásos szaporodásba kezdett, de a háttérben azért felsejlett Simicska sötét árnya, csak a bal kezét nem lehetett látni, mert azzal Puch Laci tökeit fogta az asztal alatt – így aztán lett DK is. Aztán Bajnai Gordon, Oszkó Péternek – Csányi Sándor hűséges alkalmazottjának - legjobb barátja tűnt fel a magyar politikai égbolton, és már éppen versenyképessé vált volna, amikor a Magasságos ismét dobbantott egyet. Dobbantására párttá alakult az addig pártok felett álló MILLA, párttá alakult Bajnai baráti köre, a pártok felett álló Bajnai is pártelnökké süllyedt, - majd összeálltak, szétváltak, szorosan egymás mögé álltak, olyannyira, hogy a civilségük egymás rózsaszín popsijába ért, miközben az indulásakor oly ígéretes Szolidaritás is ott tülekedett a többi maszületett bárány között. A bárány egyébként a fiatal birka neve, de a birka hamar felnő, gyorsan elveszíti hamvas báját.
Aztán – hogy ne bízzon semmit a véletlenre – a Dicsőséges meglengette nyelvecskéjét és ismét dobbantott egyet, és a választásra ott álltak a kamupártocskák, őket nagyon tisztességesen, nyíltan, a tényt el sem titkolva pénzért vette, miközben - terven felül - feltűnt egy olyan jobbközép politikai alakulat, melyben akadt egy hiteles személyiség – ezt a pártot a bíróság éppen a minap zárta ki az Európai Parlament választásából, úgyhogy elégedettek lehetünk, a veszély lemúlt. Valakinek eszébe jutott Fodor Gábor is, hosszasan kutattak utána a politikai szemétkosárban, míg az alján két oszladozó kisgazda és egy kereszténydemokrata között ráakadtak és reaktiválni tudták, de megérte, - a liberálisok legszebb hagyományait követve, alig néhány órával ismételt üzembehelyezése után máris szembeköpte szövetségeseit.
Namármost, ha nem is ez a fő oka a baloldal laposraverésének, de ha valaki józanul gondolkodik, az tudja, hogy a demokratikus oldal libájának nem nő attól négy combja, ha egy-két erős és karakteres politikai párt helyett húsz kis bohócot lökünk a politikai arénába. Sőt. Még a megrögzött baloldali demokraták is, akiknek a fején már százszor szilánkjaira verték a zászlórudat, de mégis hűek maradtak a zászlóhoz, még ők is elfordulnak egy torzsalkodó, békétlen és zavaros elveket hirdető, majd azokat gatyaként váltogató bandától.
Lehet azt mondani ugyan, hogy a jobboldal sem egységes, hiszen ott vannak a nácik, de őket arra használják, hogy el lehessen határolódni tőlük, egyben elvégezzék a piszkos munkát. Valaha a baloldal is ismerte ezt a trükköt, a mi Vonánkat Thürmernek hívták…
Mindenesetre, ha feltesszük a kérdést: kinek az érdekét szolgálta a magyar pártstruktúra ilyetén alakulása, akkor egyetlen versenyző marad a pályán, melynek lelátóit Makovecz tervezte gyufaszálakból – szép is, mint a hajdani határőrök által e nemes anyagból készített magasfigyelő-makett. Hogy aztán ki miért vett részt ebben az eszementségben, arról csak tippjeim vannak – lehet köztük, akit a föníciaiak találmánya vitt a bűnbe, mást az ambíciói, volt, akit esetleg a cannabis emelt el a rögvalóságtól, de olyan is akadhatott, aki pártfeladatot hajtott végre, vagy személyesen a Magasztos felkérésének tett eleget.
Most áll fel a Parlament. A pártok egy parlamentáris demokráciában normális esetben frakciókban tevékenykednek, de nálunk nincs normális helyzet, nálunk a frakciók alakításának lehetőségét a választási rendszerhez hasonlóan Orbán győzelmére optimalizálták. Ma a demokratikus oldalon akár három frakciót is lehetne alakítani, ehhez a Szocialista Pártnak két képviselőt kellene átadnia szövetségeseinek, egyet Bajnaiéknak, egyet Gyurcsányéknak. Ez pénzt jelentene a működési költségeikhez, megszólalási lehetőséget a Parlamentben, valódi politizálási lehetőséget a szövetséges pártoknak. De nem.
A szocialisták éppen úgy járnak el, mint a DK alakulásakor, amikor egy nyilatkozatukkal módot adtak Orbánnak arra, hogy elutasítsa a frakcióalapítási kérelmet. Nekik pedig mindegy lenne, hogy két emberrel többen vagy kevesebben ülnek a frakciójukban, esetleg még erősíthetné az alkupozíciójukat is az önkormányzati választásokra való felkészülés során – de nem. Nem és nem, és az érvet arra, hogy miért nem, Selmeczi Gabikától kölcsönözték: Csak. És akkor most tegyük fel a kérdést: Cui prodest?
Aztán mindenki válaszolja meg, majd vegyen egy mély levegőt és adjon még a Szocialista Pártnak pár hetet, mielőtt a baloldal, a demokrácia és az európai gondolat árulójának nyilvánítja Mesterházystól, Botkástól, Szanyistól, mert az a százegynéhány év, ami ennek a pártnak a múltja, ennyit azért megér. Utána viszont nem kell maszatolni, hanem állást kell foglalni, és cselekedni kell, mert ez a párt lassan olyan, mint a szerencsétlen kispurdé, amelyik beleesett a budiba. El kell töprengenünk, hogy érdemes-e még megmosdatni, vagy csináljunk helyette másikat. Komoly, értelmes vezetőkkel, tiszta elvekkel rendelkező baloldali elkötelezettségű, európai elvek mentén működő politikai pártot, mely nem szégyelli a lakótelepek kelkáposztaszagú lépcsőházaiból kirajzó kiszolgáltatottak népes seregét, amely képviselni kívánja a zsellért, a cselédet, a közmunkán tengődő nyomorultakat, a kisparasztot és a kistisztviselőt. Ők vannak többen. De azért még ne adjuk fel a reményt…
:O)))
