A KÍVÁNATOS SZEXTETT

„A nemiség, a párkapcsolatok, a házasság és a család témakörben még mindig igen sok a káros és nem igaz nézet szinte az egész társadalomban, és ezen változtatni érdemes. Itt nem értékpluralizmusról van szó, hanem a jó és a rossz, az érték és a károkozás, az erkölcsös és az erkölcstelen, az emberséges és az embertelen, a szabadság és a hazugság összekeveréséről” 

Ezt írja a Tudomány a Családért Egyesület utódszervezete, a tegnap megalakult Magyar Családtudományi Társaság küldetésnyilatkozat-tervezetében.

Az Egyesület célja „a család, a házasság és a nemiség témakörének széles körű tudományos kutatása, a témakörben a helyes irányvonalak kijelölése, a káros folyamatok feltérképezése, a káros jelenségek optimális csökkentésének, a hasznos folyamatok optimális növelésének kidolgozása, erősítése és az eredmények terjesztése”, és szándéka szerint ezt fejleszti tovább a Társaság, népünk nagyobb dicsőségére.

Igazuk is van.

Nincs akkora baromság, hogy nagyobbat ne lehessen elképzelni, hát felelősen gondolkodó polgárok lennénk, ha nem élnénk a lehetőséggel és nem hoznánk létre Társaságot e nemes küldetésre?

Lószart Mama, mondaná a klasszikus, beemelve ezzel Katus nénit az örökkévalóságba - ha egy gyermek csak ennyit is megtett az anyjáért, már nem állt hiába politikusnak!

Azért eltöprenkedtem, mikor elolvastam a hírt: mennyit kutattam hajdan a nemiség témakörében, milyen széleskörűek voltak a kutatásaim, hányszor és hányszor találtam meg a helyesnek vélt irányvonalat, mígnem rátaláltam az igazira!

Már a középiskolában is intőt kaptam, mert kutatni jártam a leányosztályokba - a koedukáció áldásai velünk kezdődtek, de az osztálytársnőink külön kutatási teameket hoztak létre idősebb iskolatársainkkal, így nekünk kellett felvállalnunk az alsóbb évfolyamoknál a hasznos folyamatok optimális növelésének kidolgozását, erősítését és az eredmények terjesztését.

Érdekes, bár igen alaposan vizsgáltuk a kérdést, próbálkoztunk a káros folyamatok feltérképezésével, de ilyeneket nem találtunk, így aztán a káros jelenségek optimális csökkentését nem tudtuk végrehajtani.

Lehet, az is bejátszott a sikertelenségbe, hogy nem határozta meg a felsőbbség egzaktul, hogy mi is számít konkrétan káros jelenségnek, a petting, az orál, vagy a jujjistenemmicsinálszott, és azt sem tudtuk, hogy az erotika és a perverzitás között az a vízválasztó, hogy valaki egy libatollal izgatja magát vagy egy élő libával.

De forradalmi társadalmunkban nincs helye a hezitálásnak, a fülkeforradalom nem tűri a kilengéseket, meg kell annak az ostoba fiatalnak mutatni a helyes irányt, mely felé az új társaság ki is tűzte az irányjelző táblákat, ellenszavazat nélkül elfogadott alapszabályukban  leszögezvén: Káros jelenség egyebek mellett a házasság előtti szexuális kapcsolat, az élettársi kapcsolat és a nem heteroszexuális viszony, - ez maga az iszony.

Hát bizony, barátaim, nagy az Istennek az ő állatkertje, de - hála néki - úgy intézte, hogy a kiemelkedően kártékony állatfajtákat társaságoknak nevezett csordákba terelte, nehogy az épeszű emberek közéjük keveredjenek.

Mintha a középkorban élnénk, ahol az egyházi méltóságok állandóan az asszonyok szoknyája alatt turkáltak, mert ottan voltak az izgalmas finomságok, melyek úgy vonzották őket, mint cukorbeteget a franciakrémes, és aki nem fért hozzá az istentelen kísértés forrásához és céljához, az bizony Kleofás testvérrel élt vadházasságban, nagy ínségében, vagy ösztöneinek engedve.

Úgy látszik, ma is vannak jónéhányan, akiknek az Úr nem adja meg a kielégítő szexuális élet lehetőségét, ők viszik tovább az általuk mindközönségesen csak erkölcsnek nevezett idiótaságot.

Ha egy mai fiatalnak azt mondanák, hogy a házasság előtti szexuális kapcsolat káros jelenség, halálra röhögné magát, amelyik meg komolyan venné a problémát, az megkérdezné az erkölcs honi bajnokától, hogy ugyan, öltönyt szokott-e anélkül vásárolni, hogy fizetés előtt felpróbálná - hogy a nők ruhapróbáiról most szó se essék.

De a fiatalok legtöbbje értetlenül nézegetné a kérdés feltevőjét, hogy akkor az most kóstolgatni akarja őt, vagy csak bolond, majd egy lesajnáló mosoly kíséretében megkérdezné tőle: Közöd?

Igen furcsa számomra az is, hogy ezek a derék erkölcs-csőszök nem veszik észre, hogy a mai társadalmakban egyre több a házasság nélküli együttélés, melyből gyermekek származnak, és melyben évtizedekig élnek együtt a családok szeretetben és megértésben.

Talán, ha az elmúlt korok nem csináltak volna a nőkből semleges nemű rabszolgákat, akkor több becsülete maradt volna a házasság intézményének, így viszont valószínűleg vonzóbb a nők számára az Uram megszólításnál a Párom, míg a férfiaknak is megmarad egy csipetnyi illúzió a szabadságról, még ha a póráz nem is lett sokkal hosszabb számukra…

Ebben a helyzetben értekezik arról a honi Ökör-kör, hogy „a házasságon kívül született gyermek és szülei is családot alkotnak, azonban az ilyen családok létrejötte elsősorban a közvetlen részvevők számára nagy teher, az ember méltósága és értéke miatt sem a szüleik sem a gyermek nem ezt érdemlik.”

Hogy ők mit érdemelnének, azt most ne is taglaljuk, mindenesetre ez a társadalom nem érdemli meg őket, szenvedett ez már az elmúlt időszakban annyit, mint homoszexuális az egyházi esküvőn, hű arája mellett.

Hogy honnan veszik a torságot ezek az emberek, hogy más ember magánszférájába beleormótlankodjanak, az maga is megérne egy kutatást.

Pedig a tagság nem ostoba, csak végtelenül korlátolt, elődeik működtethették az inkvizíciót.

Ami pedig a homoszexuális kapcsolatok olyan tudományos kutatását illeti, ahol a kutató-szervezet feje egy fizikus, ott igen hamar el lehet jutni a megfelelő eredményig.

Természetesen a Társaság már rácuppant az Uniós pénzekre és szép terveik vannak a pedagógusok nyári táborokban történő oktatásáról, merthogy jövőre indul a családi életre nevelés.

Hát, a fene tudja, - nem szívesen lennék egy ilyen kutatónő férje, de gyerek sem abban a családban, ahol ilyen idióta a kedves papa.

A Népszabadság azt írja: Az alakuló ülésre egyébként egy állami intézményben, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium háttérintézményeként működő Nemzeti Család és Szociálpolitikai Intézetben került sor. Tóth Tibor, az intézet főigazgatója szoros együttműködést ígért, ami már csak azért is kézenfekvő, mert a társaság alelnöke Farkas Péter, aki egyben az intézet családpolitikai igazgatóságának megbízott vezetője. (Az alakuló ülésen részt vett Rónaszékiné Keresztes Mónika fideszes országgyűlési képviselő is, az egyik alapító tag pedig Téglásy Imre, a radikális magzatvédő Alfa Szövetség elnöke.)

Úgyhogy mindenki - ameddig még lehet – válasszon magának partnert ízlése szerint, mert könnyen lehet, kis idő múltán már Viktor választ neki párt, oszt megnézheti magát…

:O)))

HOLTOMIGLAN - HOLTODIGLAN

Csak a változás állandó, mondta Hérakleitosz, és megállapítása kiállta az idők próbáját.

Rohanó világban élünk, egyre több és több dolog vesz körül, melyet csak használunk, de már a működési elvét sem értjük, mindennap új és új, valódi és álfelfedezésekkel bombáz a média, egyik nap a lézeres fogfúrással, másik nap a kezdődő szuvasodás festésével, mely feleslegessé teszi a fogfúrást, közben meg az ország fele lakosságának több füle van, mint foga.

De ez sem gond, hiszen a médiából megtudhatjuk, hogy megfelelő eljárással beültetett őssejtek segítségével újra kinőhet a fogunk a nem is oly távoli jövőben, miközben attól is olvashatunk, hogy az őssejtek gyűjtése merő szemfényvesztés, az eljárás sarlatánság, aki hisz benne, annak három füle nő.

Aki mégis bedől az áltudományoknak, az olyan bánatos lesz, mint a liba, melyet génmanipulált kukoricával tömtek és ettől négy combja nőtt.

Ma a spenót a felelős a szívkoszorúér-megbetegedésekért, tegnap a tojás volt a bűnös, holnap talán a C-vitamin elmekárosító hatásáról olvashatunk – aki sok narancsot fogyaszt, az meghibban – de ezt legalább sejtjük, hogy mitől.

Nem csak a technika változik, változnak a társadalmak is, viszont fellendült a gatyamadzag-ipar.

Amerre nézünk, mindenki azt emlegeti, hogy szorosabbra kellene húzni a nadrágszíjat, és ez nem csak nálunk divatos teória, hanem világszerte.

Megváltozott a magyar társadalom is, és a változásnak még nincs vége.

Fellazultak az emberi kapcsolatok, megváltozott a család szerepe és jelentősége, a mai fiatalok egészen másként kezelik a házasság intézményét, mint apáik, nagyapáik, de legfőképpen, mint dédanyáik.

A libák konzervatív népség, ők párt valóban egész életükre választanak, nincsenek kilengések, nincsenek félretotyogások, de hát hol van az ember a libák jelleméhez képest?

A dédanyák generációja volt talán az utolsó, akik úgy álltak a pap elé, hogy komolyan is gondolták és általában be is tartották az egymásnak tett ígéretet, mely szerint a kapcsolat holtomiglan-holtodiglan fog tartani.

A XX. század első felének a magyar falu és város nemigen tolerálta a válást, azt leginkább csak a felsőbb osztályok extravagáns tagjai engedték meg maguknak, de ők is azt kockáztatták, hogy a „társaság” majd kirekeszti őket.

Az elvált asszony, a megesett lány páriája lett a társadalomnak, a gyereke zabigyerek, a pejoratív minősítés minden hátrányával.

A háború utáni megváltozott társadalom hozott ebben némi változást, a nagyszülők körében már előfordulhatott, hogy váltak, de azért a jellemző még mindig az volt, hogy akkor is együtt maradt a pár, ha a házastársak úgy utálták egymást, mint Fejenagy a kukoricagölödint.

A mi generációnknál a válás már nem volt sem természetellenes, sem bátor tett, a válás tömeges jelenség lett, melyet inkább párválasztási kudarcként élték meg a felek, mint tragédiaként, és hát persze erre sem volt felkészülve a társadalom intézményrendszere.

Az egyoldalúan anyapárti bírói gyakorlat rengeteg kis válási félárvát teremtett, pedig hát egy gyerek normális fejlődéséhez az apai modell éppúgy szükséges, mint az anya szerepének megismerése, és ha egy lány például nem ismei meg azt, hogy miként működik egy férfi, akkor tulajdonképpen az ő házasságának kudarca is be van programozva.

Mára a helyzet viszont gyökeresen megváltozott, a mai fiatalok megoldották a válás nehéz problémáját, ők egyszerűen nem házasodnak meg, nem mennek férjhez, élik az életüket zömében párban, de közülük sokan nem házasságban.

A házasságkötések száma évről évre csökken, ma körülbelül a fele a nyolcvanas évek házasságkötéseinek.

Ezer oka van ennek, kezdve a vagyoni okoktól, mert a házassági szerződés intézménye nemigen jött be.

A mi álszent társadalmunk igencsak viszolyog attól, hogy a légies szerelem illúzióját ilyen brutális nyíltsággal kezelt kiábrándító, piszkos anyagi kérdésekkel összemaszatolja.

Inkább mindenki hallgat akkor is, mikor az egyik fél csak a csupasz fenekét viszi a házasságba, míg a másik a házat, a kocsit, a készpénzt, a magas havi jövedelmet, aztán a váláskor kezdődik a haddelhadd.

A fiatalok agya praktikusan működik, nem teszik ki magukat ilyen stressznek, inkább mindenki üzemel tovább a saját nevén, sok esetben külön kasszán és nincs gond, mert ha gyerek születik, akkor ez egy egyszerű apasági nyilatkozattal rendezhető.

Persze azért mégis van gond, mert ez a megoldás remek lehetőség a menekülésre is a házasság felelőssége elől, a vesztesek pedig a gyerekek, akiknek két szülőre van szükségük, nem egy amazonra, állja bármennyire is példásan az élet csapásait.

Hogy aztán ez a helyzet a gyerekekre később milyen hatással lesz, azt csak a jósok meg a Jóisten tudnák megmondani, de valószínűleg a felnövekvő generációk már erről az alapról indulva még lazábbra alakítják majd a párkapcsolataikat.

Az is kérdés persze, hogy mi a jobb a gyereknek, két örökösen marakodó szülővel élni, vagy megszokni a második, majd a harmadik pótapát vagy apapótlékot, összebarátkozni vagy gyűlölködni a nagyszámú új mostohatestvérrel, féltestvérrel, az öröklött kutyákkal, macskákkal, élni a hozott és frissen szerzett nyűgökkel, stabilitáshiánnyal.

Persze lehet ezt is kulturáltan csinálni, de jól csinálni nemigen - már kizárólag a gyerekek szemszögéből értékelve a helyzetet.

Ha a lányokat nem vonzaná a királykisasszony-jelmez és nem imponálna nekik a gyönyörű szertartás, mondjuk a Bazilikában, akkor a helyzet még zordabb lenne és az egyházak és felekezetek kereshetnének maguknak új bevételi forrást.

Mindenesetre családbarát kormányunk már ért el sikereket, egyik igen közeli ismerősöm, aki Németországban dolgozik, hanyatt-homlok rohant haza, mikor kiderült, hogy a házastársak adózása kedvezőbb az egyedülálló vállalkozó adózásánál, és megházasodott – negyedszer.

Legalább javította a statisztikát…

:O))))

HÁZASSÁG…

Folyik az Orbán-alkotmány előkészítése, gyűlnek a javaslatok.

Tulajdonképpen érdemi dolgok nemigen kerülnek terítékre a javaslatok között, mindössze szimbolikus és ideológiai ügyek foglalkoztatják a javaslattevőket.

Akik megteszik azt a nagy szívességet Orbánnak, hogy javaslataikkal legitimálják a nagy nekibuzdulást, sajátkezűleg ásva azt a terjedelmes gödröt, melybe beleesve majd kétségbeesetten keresik a kikászálódáshoz megfelelő rézsűt.

Nem fogják megtalálni, mint ahogy a javaslataikat sem valószínű, hogy figyelembe veszi a kétharmad, amelynek már valószínűleg kész tervezete van a Vezér kezében, melyet holdas éjszakákon gondterhelten csücsörítve cizellálgat.

Időnként odahívja Anikó-asszonyt: Nézd szívem, jó lesz így? Ez a félmondat nyit utat Gazsi trónöröklési igényeihez…
A jobboldali javaslattevők zöme a Szentkorona-tannal meg a koronával foglalkozik, az értelmesebbje megkísérli összeegyeztetni a modern államot a jelképpel, melynek nevében meglehetősen sok disznóságot követtek el eleink hatalmasai, a zavarosabbja meg saját hagymázos lázálmait próbálja a címszó alá betuszkolni.
A dolognak egyetlen célja van: törvénybe iktatni, hogy nekünk van igazunk, merthogy csak egyetlen üdvözítő álláspont létezhet a világon…
A másik kérdés, amin a jobboldal boldogan rugózik, az a házasság* intézménye.
Vad tülekedés folyik a kérdés körül, miként szerepeljen az alkotmányban az az intézmény, melynek mibenlétét a régi regények új kiadásaiban már lassan csillaggal jelölve kell megmagyarázni a fiatalabb olvasóknak, merthogy a mai világban meglehetősen elavultnak tűnik.
A javaslattevők ezt nemigen veszik észre, a házvezetőnőnek nevezett élettársát vadul kefélgető pap, az íróasztalán pajzánkodó, a családjával levélben érintkező protestáns püspök, a pedofilokat takargató egyház hangadója egyként vadul forgatja szemeit.
Hozzájuk csatlakozik álszent politikusok hada, akik a Parlamentből hazatértükben még igénybe veszik az útmenti üzletasszonyok szolgáltatásait, miután a Parlamentben erre a célra a mi pénzünkből fizetett szakértőkre bízzák párkapcsolati nehézségeik áthidalását…
A Főszakértőben meg valószínűleg és egy idealisztikus kép a házasságról, meg lehetősen macsósra véve a képet, - apa olvas, anya főz, anya csettintésre hídba megy és apának nincs visszapofázás, - valószínűleg erre lesz az új törvénycikk is fazonírozva, ha minden jól megy, akkor a párok – a haladás jegyében – mehetnek egymás mögött is, de aknamezőn előremehet az asszony!…
Remekül meg is fog felelni ez az idősebb generációnak, melynek kényelmesebb tagjai ma is már leginkább csak szundikálnak éjt nappallá téve, mert már a szex gondolatától is ólmos fáradtság tör rájuk, minek következtében még remek cicik nézegetése közben is lefejelik a monitort.
Ellenben a fiatalabbja ma már máként tekint a világra, mint felmenői, akik a viselkedésmintát apjukról-anyjukról koppintották – nekik már kinyílt a világ, és a tömegmédia egyáltalán nem azt a képet sugallja, mint amit a jelenlegi javaslattevők tapasztalni szeretnének.
Egy mai lány sem akar sem a férje, sem a családja cselédje lenni, nem kíván szexuális rabszolgaként üzemelni, a fiú pedig nem kedveli, ha nem mehet el sörözni vagy bowlingozni a barátaival, ha egyedül csak neki van szerepe a család bevételeinek összekapirgálásában.
Viszont a lány nem nyafog, ha el kell vinni a kocsit szervizbe és a fiú sem hal bele, ha a poharak eltörölgetése ügyében konyharuhát kell ragadnia – tiszta udvar, rendes ház, ugye.
És a gyereknevelés sem az anya kizárólagos feladata, beletörődik az a tele pelus, ha durva férfikezek rántják fel a tépőzárat…
Egyébként a házasság önszabályozó intézmény, remekül megvan állami nyilvántartással, de állami beleavatkozás nélkül.
Ettől a lányok még továbbra is beöltözhetnek királykisasszonynak, és a remek akusztikájú templomokban rebeghetik el a boldogító igent, de ha ez csak az együttélés kezdetétől számított tizenhatodik évben következik be, akkor sincs baj - legalább a gyerekek is tudnak már nászajándékot venni…
De azt ne higgyük, hogy az aggodalom java a fiataloknak szól, - az ügy lényege a homofóbia, mely a magyar jobboldal immanens tulajdonsága – kitörölhetetlen és felülírhatatlan félelem a lehetőségtől, hogy csak nem jut diadalra az elfojtott vágy?

Határozott nemi identitással rendelkező emberben ez a vad gyűlölet nincsen meg, - akit nem gyötörnek kétségek saját nemi irányultsága tekintetében, annak bizony mindegy, hogy a homoszexuális párok tartós, életvitelszerű együttélését minek hívjuk, tőlem lehet akár házasság is.

Egy a lényeg, hogy két ember együttélésének anyagi oldala rendezett legyen, és ha gyermeket vállalnak, akkor a gyermek megkapja azt a védelmet, amelyet az államtól joggal elvárhat, ha azonos, ha különneműek nevelik.

Egyelőre ezek a világrengető problémák a hatályos Alkotmánnyal kapcsolatban, várható még a virágzó magyar narancsligetek törvénybefoglalása, a sorkatonaság visszaállítása, a hivatali szobákban kifüggesztett kereszt előtti főhajtás, a Sohasemvolt Magyarország térképének törvénybeiktatása - Orbán érdemeinek beemelése a preambulumba később várható, majd törvénymódosítással, - amihez immár nem kell négyötöd, elég a kétharmad is, merthogy ezt el lehetett intézni kétharmaddal is…

A baloldal meg idióta, ha asszisztál ehhez a kutyakomédiához.

És idióta akkor is, ha nem mozgósítja minden erejét egy népszavazás kikényszerítéséhez, ha már a közvetlen népképviselet és a legitimitás eme bajnokai ez ellen vadul tiltakoznak.

Mert ugye a kétharmad nagy dolog, de azt sem árt megnézni, hogy minek is a kétharmada…

* A házasság egy szövetség olyan bajok közös elviselésére, amelyek egyébként nem keletkeznének. Karinthy.

:O)))