KONCENTRÁCIÓS TÁBOR

Miközben az Orbán seggébe beleájultak ugrálva tapsolnak, miközben a szélsőjobb a turullal a fellegekben szárnyalva sohasemvolt és soha meg nem valósuló Magyarországról álmodik, miközben a magukat demokratáknak tartók egymást gyilkolják meg sem szerzett pozíciók elosztása közben, addig az ország szinte észrevétlenül egy tüchtig kis koncentrációs tábor lett.

Nem a zsidók, nem a cigányok, mégcsak nem is a magyarok, részére, mert ebben az országban jelenleg nem emberek csoportjait helyezik el koncentráltan – erre majd később kell sort keríteni – nálunk ma kétfajta koncentráció folyik, a szemünk láttára és mégis észrevétlenül, szinte visszhangtalanul: a hatalom és a tőke koncentrációja.
Ki van ez találva rendesen, hiszen az egyik nincs a másik nélkül, a tőke és a hatalom párban járnak, kéz a kézben, egymást segítve és támogatva.
Te meg cseléd leszel a saját vackodon, egy senki, egy behelyettesíthető, eldobható niemand.
Ha valaki azt merte volna jósolni valaha is, hogy ez lesz a rendszerváltásból, hát mindenki harsány röhögésbe kezdett volna, hiszen az elképzelések gyönyörűsége lenyűgöző volt: itt egy nyugati típusú polgári demokrácia jön majd létre.
Ebben minden magyar állampolgár minimálisan is a Német Szövetségi Köztársaságban a felső-középosztályban megszokott életszínvonalon fog élni, a hétköznapokban csirke, vasárnaponként libamell lesz a menü, munka után sör, meg haverok, buli, fanta, - az ország dolgaiba meg nem csak az a nyolcszázezer komcsi szólhat majd bele, hanem mindenkinek a véleménye számít, még azoké is, akiknek nincs is véleményük.
Eltelt húsz év, az ország vagyonát szétcincáltuk, széttéptük és széthordtuk, mint foxi a lábtörlőt, a traktorokat kerekenként, a gyárakat villáskulcsonként, a földeket gatyamadzag-parcellánként, elképesztően felelőtlenül és ostobán.
De ez nem volt elég, a nyakunkba ültettünk egy új uralkodó osztályt, mely még csak nem is a szocializmus kulturáltabb rétegeiből került ki, hanem a gátlástalan ügyeskedőkből, a pofátlan bűnözők közül, ahogy ez már a nagy társadalmi változások esetén lenni szokott.
Minden településen a helyi kiskirályok osztogatták a közpénzeket, a stallumokat, húsz éven keresztül olyan volt az ország, mint Csák Máté földje, de Csák Máté nélkül, - a vad, úri tatárok saját rezsire fosztogattak.
A vagyon is szanaszéjjel forgácsolódott, mint a szegény embernél, aki hat lányt csinált nagy kilátástalanságában, és mire mindegyiket kiházasította, egyszem fiának nem maradt semmi.
A nép ügyeskedett, próbált megélni, de a folyamatot, melynek elszenvedője, mind a mai napig nem ismerte fel.

A folyamat pedig arról szól, melyről – ha máshol nem is – a Marxista- Leninista Esti Egyetemen hallania kellett volna, ha odafigyel, de úgy látszik, hogy nem tartotta érdemesnek a tanulást, pedig igen ráfért volna.
A kapitalista társadalomban a közismert mondás szerint a nagy hal megeszi a kishalat, ami a nagy hal számára jó hír, míg a kishalak számára eléggé elszomorító, hiszen névváltozással is jár: míg ezidáig mondjuk keszegnek hívták, mostantól eledel lesz a neve – jobb esetben, mert az is lehet, hogy az új neve hulladék lesz.
Éppen ez folyik most, - most jelölik ki új uraitokat, a nagybirtokosokat, bankárokat, nagyvállalkozókat, azt a párszáz embert, akinek a szava számít majd ebben az országban.
Akiknek szeme rebbenésére ugrik majd a képviselő, mert ha nem, akkor a jövő ciklusban már nem is képviselő, hanem – ahogy Gyurcsány jövendölte – autófényező…
A hatalom is koncentrálódik, a független kiskirályok helyett a vazallusok ideje jött el, a vazallusi lánc pedig hosszú, hiszen minden vazallus maga is számos vazallus ura és parancsolója, és az ő vazallusai is rendelkeznek vazallusokkal.
Aki pedig nem rendelkezik hűbérúrral, az egy senki, egy megvetett ronin, mindenki lába kapcája.
Azt gondolná az ember, hogy ez nem nagyon tetszik az embereknek, de persze téved, hiszen az emberek rohannak egy fületlen gombért eladni magukat, miközben a büszkeségükről és a szabadság iránti elkötelezettségükről szónokolnak, a hősi múltat emlegetve.
Kertész Ákos kimondta az igazságot, nem is bocsátották meg neki…
Gyurcsány ellen sem azért megy a hajtóvadászat, mert csúnyán beszélt, hanem azért, mert veszélyezteti az új rend felépítését, mert ez az őrült komolyan veszi a demokráciát.
Hiba, - a demokrácia akkor működik jól, ha elfedi az egyenlőtlenségeket, nem pedig akkor, ha csökkenteni szeretné.
Frei Tamás műsora Argentínáról és annak folytatása remekül megmagyarázza, hogy miért és hogyan tesznek koldussá egy országot mielőtt kifosztanák és újraosztanák saját tőkései, mindenkinek ismerni kellene, hogy legalább tudja, miért fog nyomorogni, ha ma még talán vígan él is.
Nem sok ok van az optimizmusra, amikor anno Demján a gazdasági problémák megoldásáról beszélt és a kínai béreket emlegette, nem tréfált.
Mi meg mégis nevetgéltünk.
Kár volt…

:O)))   

LONDONI FIATALEMBEREK

Hiába, rohan az idő, beérett a Nagy Degeneráció, pejoratív jelző lett a fiatal.

Azt nyilatkozta a forint bedöntése után egyre inkább világpolitikai tényezővé avanzsált Kósa Lajkó, hogy a Fidesz igenis jogosan bírálta a valutaalapot, amiért a szocialista kormányok idején a finanszírozás fejében „londoni és new-yorki fiatalemberek” diktálták a reformokat.

Éppen ezért a Fidesz nem szeretne olyan megállapodást kötni, ami megköti a magyar kormány kezét olyan mértékben, ahogy az korábban tapasztalható volt.

Ehelyett olyan garanciális megállapodásról tárgyalnának, amely segítheti Magyarországot a válságból való kilábalásban.

Ez egy teljesen legitim tárgyalás lesz, és csak azoknak van ezzel problémája, akik a világot csak feketén és fehéren hajlandók látni.
Márpedig ennél bonyolultabb az IMF megítélése is, tette hozzá.

Hát igen.

Magyarország és az Orbán kormány megítélése viszont nem túl bonyolult, ezek a fránya fiatalemberek idejönnek, megtekintik a tetemet, fintorognak, egyet majd megrázzák a fejüket.

Olyan a szituáció, mintha egy halálos gázolás színhelyén megjelennének a mentők és a gázoló traktoros kezdené el a mentőorvosnak előírni a követendő terápiát, valahogy így:
Hát akkor most ne villogjál, meg ne szirénázz itten jóbarát, csak add ide szépen a táskádat, dugd fel magadnak a defibrillátorodat és húzz a sunyiba azzal a gusztustalan véres-zacskóddal!

Az én zacskóm még így, a tizenhatodik fröccs után is különb, mint a tied, bakker, majd én megmondom a tutifrankót, hogy mit köll csinálni, ne szójjál bele, ez az én áldozatom, nem te mentél rajta keresztül!

Ha erre se tudja a helyét a londoni fiatalember, akkor majd ráküldjük a reggeltől-estig testüket építgető terroristáinkat, majd lenyomják kicsit a földre, beleverik azt a nagy arcukat a terepbe, aztán majd azt mondjuk, hogy azt hittük, ők a nemzetközi összeesküvők, akiket mostanában vad buzgalommal keresünk.

Elég, ha ránéz valaki annak a new-yorki fiatalembernek az orrára, mindjárt belátja az eljárás indokoltságát – mecsoda pónem!

Ha minden part szakad, majd bevetjük a Mi Csodafegyverünket is, aki aztán majd felágaskodik és jól megharapja az IMF nagylábujját…

Csak néz magyarember és álmélkodik, hát ide jutottunk?

Mert kétségtelenül lehet egy primitív, de gátlástalan emberből is jó polgármester, magam is láttam már ilyet, nem egyet, aki kisunyiskodta, kitrükközte településének a kívánatos javakat, de az, hogy egy egész országot a bunkókra kellene optimalizálni, ez azért idáig még nemigen vetődött fel.

Hát most eljött ennek az ideje is.

Hőseink meg úgy csinálnak, mintha mi sem történt volna, alibi közgazdász-vándorgyűléseket szerveznek, bankárokkal jópofiznak, vihorásznak, röhigcsélnek, mintha minden a legnagyobb rendben lenne.

Úgy viselkednek, mint Szálasi a gyepűn túl, mint a süllyedő hajó gépe, amelyiket akkor sem állít le a kapitány, mikor már látja, hogy a tengerbe esett legénységét és utasokat aprítja miszlikbe az értelmetlenül forgó hajócsavar.

Ezek még azt hiszik, hogy van kiút, hogy majd ők még folytatni fogják.

Mint aki kiesett a felhőkarcoló száztizenharmadik emeletéről, és a hogyléte iránti érdeklődésre a nyolcvanadik emelet táján vidáman rikkantja, méééééég jóóóóóóól!

Tulajdonképpen érezhetik akár így is, mert a társadalom hallgat és várakozik, mint hívő náci Hitler csodafegyverére, de ahogy akkor is hiába várták a csodát, úgy ma sem jön el - ez a meccs elveszett, menthetetlenül.

Nagy kár, mert a helyreállítás évtizedeket fog igénybe venni, a demokratikus jogállam norvégkötött pulóvere ott hever előttünk egy kosárban, szép színes fonalgombolyagok alakjában, és nyakunkon a hideg.

Ezek meg alkotnak, mi dobozolunk tovább, a hibbant meg vezényel, mint a Tóték őrnagya, és ennek az a veszélye, hogy a végén meglehet, valóban csak egy szép nagy papírvágó-olló vethet véget ennek az őrületnek.

Mit gondolhatnak ezek, mikor megrajzoltatják a választási térképüket a Duna két partjára kiterjedő választókerülettel olyan helyeken, ahol a választókerület egyik falujából a másikba való átjutáshoz be kell autózni Budapestre?

Vagy kajakozhat egy órát a polgár, majd hátára véve a hajót gyalogolhat néhány kilométert folyásiránnyal szemben?

Talán az volt vágyaink netovábbja 1989-ben, hogy egy élhető, kulturálisan sokszínű slampos, puha diktatúrából egy szociopata bunkó poroszosan agresszív, pszeudoparlamentáris diktatúrájába csöppenjünk?

Nem hinném.

Most éppen Budapestet barkácsolják szanaszéjjel.

Már a rendszerváltás idején is túlzás volt a világvárost szétszabdalni kiskirályságokra, hiszen így a fejlesztések állandó bonyodalmakkal jártak, a forrásokat szétforgácsolták, a kerületi polgármesterek meg vívták a maguk szabadságharcocskáit a Fővárossal.
Mindegyikük odacsinálta kerületébe a maga emlékművét, de úgy látszik, ez is kevés.

Budapest is megkapta a maga leminősítését, kétségtelen, hogy ez a legjobb időpont a város végleges tönkrezüllesztésére - szép nap ez a halálra, ahogy a klasszikus ponyvákban mondani szokták.

Viszont Debrecen lesz a legnagyobb magyar város, hacsak addig Felcsút be nem előz.

Azt mondják, jön az előrehozott választás.

Én meg úgy vélem, hogy az inga ki szokott lengeni a végpontjáig, vár még ránk itt egy-két meglepetés.

Nem lennék annyira optimista, hogy arra számítsak, hogy a vadludakkal együtt ezek is elhúznak tavasszal, ezek még sokáig itt akarnak tojni.

A fejünkre.

Önként ezek el nem mennek soha.

Fogcsikorgatva, de be fognak állni a sorba, ha az IMF azt kívánja, hát beülnek az iskolapadba és megtanulják az ortodox gazdaságfilozófiát, ha kell, betérnek, ha kell, körülmetéltetik magukat és sziszegve várják, hogy megjöjjön a gazdasági érzékük - mindent a hatalomért.

Nem a körülmények felett.

Felettünk.

Lehetne esetleg ezen kicsinyt eltöprenkedni?

:O))))

ERŐD

Mintha ostromra készülne, úgy építgeti hatalmi erődjét Orbán.



Vezérünk végtére is csak mentálisan beteg, egyébként nem buta gyerek - tudja ő, hogy semmi sem tart örökké – a népszerűsége sem.

Igenám, de a hatalmat igennagyon szereti és szerintem mostanra már elkezdett félni is, - tudja ő, hogy amit csinál, azzal már messze túlment minden demokratikus játékszabályon és az általa levezényelt átalakítások a néhai jogállam szerkezetén igencsak belecsúsznak a büntetőjog által szankcionált területekre, igaz, ezt ma még senki nem meri ebben a formában felvetni.

De tudni mindenki tudja, hogy itt az egyszemélyi hatalom kialakítása folyik, ha úgy tetszik, Orbán diktatúrája bontogatja szirmait, erről pedig azt írja a hatályos Alkotmány, hogy az ilyen törekvések ellen minden jogszerű eszközzel fellépni minden magyar állampolgár kötelessége.
Nem lehetősége, hanem kötelessége.
A nagybeteg pedig szorgalmasan építgeti védelmi sáncait, elbarikádozza magát az általa vezérelt intézmények mögé.
Tudjuk, hogy az államigazgatás hatalom?
Nosza, rugdaljunk ki mindenkit és töltsük fel olyanokkal, akik a mi kezünkből nyerték el a stallumot.
A büntetőjog hatalom?
Nosza, helyezzük el kedvenc és már sokat bizonyított hívünket a legfőbb ügyész pozíciójába, tartsuk kezünkben a vádhatóságot, majd mi megmondjuk, hogy ki ellen kell eljárást indítani, kit hagyunk futni, kit zsarolhatunk meg vádalkunak nevezve az eljárást.
Hatalom a média?
Az hát, vegyük hát védelmező szárnyaink alá és egy százmilliós bírságocskával mindjárt az elején mutassuk meg, hogy bármikor bárkit, még a nagy, tőkeerős műsorszolgáltatókat is tönkretehetjük.
Hatalom a gazdasági élet?
Hát egyrészt etessük kezeinkből a nékünk kedves vállalkozókat, másrészt meg vezetgessünk pórázon legalább egy nagyvállalkozóhoz közeli személyt, és tegyük rá a kezünket a vállalkozására, hadd lássa mindenki, hogy mi bármikor bármit megtehetünk!
Hatalom az információ?
Hát gondoskodjunk róla, hogy minden állampolgárról minden információ a mi kezünkben fusson össze, számoljuk fel a Kubatov féle kisipari módszereket és teremtsük meg a személyes adatok olyan koncentrációját, mely még a Kádár-rendszerben is ismeretlen volt!
Nem bízunk senkiben?
Hozzuk létre saját pretoriánus gárdánkat, nevezzük őket terrorelhárítóknak, az legalább olyan vicces lesz, mint saját magunkat demokratának nevezni!
És minden pénzes zacskó tartalmát öntsük össze a mi zsákunkba, a zsák száját meg személyesen tartsuk megszentelt kezeink között, nehogy akárki is belenyúlkálhasson.
Legyünk élet és halál ura ebben az országban, Arturo Ui birodalmában, Abszurdisztánban.
Aztán pislogjunk ki időnként bizalmatlanul az erődből, lessük, melyik vazallusunk mikor fog elárulni bennünket, - aki nincs velünk, az ellenünk van” - ringassuk magunkat abba a hitbe, hogy minket szeretnek hálás alattvalóink.
Mint tette ezt nem is oly régen Ceausescu.
És amikor ott állunk majd a fal előtt, akkor is legyünk meggyőződve arról, hogy itt valami tévedés lehet, merthogy mi a hazát szolgáltuk.
Rosszul.
A mellékelt képet ki kellene akasztania az irodájában, hadd lássa naponta, hogy hova vezethet a gátlástalan diktatúra, - talán kicsit visszafogná magát


:O)))

AZ UTOLSÓ ELLENSÚLY...

Úgy tünik, a demokratikus társadalmi berendezkedésnek annyi.

A fékek és ellensúlyok rendszerét, melytől tulajdonképpen demokrácia a demokrácia a nyertesek - kik leginkább háborús győzteseknek képzelik magukat - egy huszáros rohammal legázolták.
Elfoglalltak vagy éppen most foglalnak el minden pontot, amely korlátlan hatalmukat veszélyeztethetné.
Ha jobban belegondolunk, ővék volt idáig is az ügyészség, az ítéletekből visszakövetkeztethetően a bíróságok, - most övék lesz az Alkotmánybíróság, a Köztársasági Elnök posztja és a választások eredményeképpen övék a törvényhozó hatalom is.
Már a közmédia is az övék természetesen és most dolgoznak a magántulajdonú információforrások felett felügyelet megszerzésén is.
Ahogy elnézegetem, ennek a társaságnak egyetlen dolga nincs: önkontrollja.
Folyvást arra hivatkoznak, hogy ilyen helyzet még soha nem volt, hogy a - legfrissebb terminológiával - magyar emberek ilyen korlátlan felhatalmazást adtak volna egy pártnak, mint most, - persze ebben is, mint annyi másban hazudnak.
Horn Gyula kormánya éppen ekkora felhatalmazással rendelkezett, és ha az lenne az érv, hogy az két pártból álló pártkoalíció volt, akkor ajánlom figyelmükbe a mai kormányt alkotó pártok parlamenti frakcióinak összeszámlálását.
Ha ennek ellenére azt állítanák, hogy ez csak formailag két párt, akkor viszont célszerű lenne lemondani az amúgy valóban harmatos legitimitással rendelkező KDNP nevében felnyalni szándékozott százmilliókról.
Szóval ez a legitimáció nem a világ hetedik csodája, inkább csak a pofátlanságuk az, meg az a mérhetetlen mohóságuk, mely - úgy tünik - megakadályozza, hogy képesek legyenek differenciálni a jogi és a demokratikus lehetőségek között.
A hétköznapi életben is meg lehet tenni néhány olyan dolgot, melyet nem tilt törvény, mégsem tesszük meg csak arra való hivatkozássa, hogy megtehetjük, mert erősek vagyunk.
Kultúrember nem szellent az Operabálban, demokrata meg nem hoz létre olyan társadalmi berendezkedést, amelyik bár formailag megfelel a demokrácia követelményeinek, de tartalmilag és lényegét tekintve velejéig antidemokratikus.
Amikor Horn Gyula kormányának volt ugyanilyen mértékű többsége, akkor a parlamenti többség önként korlátozta magát, kezdve a bizottsági helyek elosztásával és befejezve az alkotmányozás négyötödös követelményének bevezetésével, - hogy a halálán levő jobboldali média anyagi megsegítéséről most ne is beszéljünk.
A kívánatos modell - nem azt írom, hogy a Fidesznek, merthogy ez a szervezet csak olyan, mint a bili a kisgyereknek, amelyik nem lényeges ugyan, de a kívánatos eredmény eléréséhez fel kell ülnie rá - Orbán számára a hajdani Lengyelország vagy az NDK többpártrendszere, ahol a pártok dolga annyi, hogy ott meneteljenek a győzelem felé a kormányzó erő oldalán.
No, ezen persze még dolgozgatni kell egy sort, és most ennek a koronázás előtt nincs itt az ideje, - viszont az utolsó ellensúly eltávolítása roppant aktuális lenne.
A Magyar Nemzeti Bank.
Ez áll útjába még Orbánnak, ez az, melyet mielőbb kézbe kell kaparintani, mert a pénzezsákok száját szereti a mi lánglelkű vezérünk személyesen kezelgetni.
Fontosabb szereplője ez a szervezet az országos politikának, mint azt a mezei magyarember gondolná, és itt nem elsősorban arra kell gondolni, hogy a jegybank esetleg kellemetlenkedni tud a kormánynak, mint tette Járai folyamatosan, milliárdokban mérhető károkat okozva az exportőr vállalkozóknak, - több van ebben a műfajban, - pénzt lehet vele csinálni.
Nem, nem a bankjegynyomda közbejöttével, - az túlságosan is nyilvánvaló lenne, - viszont ha az MNB  egy kicsit felpörgeti az inflációt, akkor remek - szabadon felhasználható - forrásokra lehet szert tenni.
És ezt a trükköt már ismerik is a fiúk, - ezt már megjátszották egyszer, milyen kellemes lenne megismételni!
Ha a kezükben lenne a Nemzeti Bank.
De nincs.
Ezért aztán a nagy buzgalom Simor kipiszkálása ügyében, ezért a pitiáner szórakozgatás a fizetésével, meg a nevetséges offsórozgatás, - kellene még ez is nekik - az utolsó ellensúly.

Hogy mi lesz a vége a harcnak, - mert ahogy ezt már megszokhattuk a Fidesztől, úgysem nyugszanak - nem lehet megjövendölni, - csak remélni merem, hogy Simor kitart és hogy ha szükséges, kiállnak mellette az Unió illetékesei is.

Két és fél éve van még a megbízatásából, utána Viktátor azt csinál a jegybankkal is, amit akar, de addig legalább van még egy intézmény, amelyik emlékeztethet mindenkit a demokrácia mibenlétére.

Egyébként a Stop.hu közvéleménykutatást rendezett, keresték a magyar országgyűlés legjobb pasiját.

Scheiring Gábor nyerte el a címet, a második Gyurcsány Ferenc lett, - Orbán Viktort, aki a kilencedik lett, még Vona Gábor és Mesterházy Attila is megelőzi..

Ha ezt Orbán elolvassa Bulgáriában, torkán akad a sopszka saláta,  attól tartok...

:O)))