A TÉT...

Holnap elmegyünk és kitöltjük a szavazólapokat.

Abban a biztos tudatban, hogy egetrengető meglepetésre nemigen számíthatunk, még a tisztes helytállás is relatív, hiszen a Szocialista Párttól – ha úgy tetszik a baloldaltól - 50% körül szoktunk várni és kapni, - na, ettől most nemigen kell tartanunk.

Azért temetni Sem kell magunkat, hiszen a politikai hullámvasúton a hullámvölgyeket hullámhegyek szokták követni.

Elég csak ellenlábasunk választási teljesítményeit nyomon követni, vagy emlékezni arra, amint a magányos vezér a televízió jégkorong-mérkőzését bámulja a vereség napján, hogy aztán kis ideig sunnyogjon, miként Sztálin a háború kitörését követő napokban…

Igaz, nekünk nehezebb dolgunk van, hiszen mi nem tudjuk bekalandozni a politikai játékteret, - a mi múltunk nem engedi meg a köpönyegforgatást sem – a mi szavazóink nemigen tekintik bocsánatos bűnnek egy Pozsgay vagy egy Szűrös, Csintalan gusztustalankodásait, a mi térfelünkön a játéktér adott.

Mint ahogy adott a múltunk is, annak minden eredményével, vívmányával, és összes bűnével és hibájával is – melyekért egyébként igen súlyos árat fizettünk már nemegyszer.
Nálunk legfeljebb az lehet a vita tárgya, hogy valaki liberális vagy ortodox szocialista, de itt mindenki tudja, hogy az általunk képviselt nézeteknek van egy-két sarkalatos pontja, amelyen semmit nem változtathat az aktuálpolitikáról vallott eltérő felfogás, - ez a társadalmi szolidaritás és a szegények iránt érzett empátia, melyeknek a tetteinkben is meg kell jelennie.
Ellenfeleinknek könnyebb, - ők egyik nap a csuhásokat szidják, másnap lengő nyelvvel és csillogó tekintettel belemásznak Bíboros Úr Őexcellenciája reverendája alá, ha kell, akkor nemzeteznek, hazáznak, ha kell, akkor cigányozna, genetikáznak, és nincs bennük gátlás, amely visszatartaná őket a demokrácia felszámolásától.
Normál menetben nem is lenne itt semmi baj, csak hát a mai helyzet különbözik a demokrácia általános játékszabályaitól.
Ez elsősorban abból fakad, hogy ellenfelünk egy vezérelvű párt, és hát ez a vezér kissé érdekes reminiszcenciákat keltve viszonyul a parlamentáris demokráciához.
Igen furcsa elméletekkel tömhette meg a fejét száműzetése keserű éveiben, és most, hogy visszatérhetett Razlívból, boldogan alkalmazza is azokat, - pontosabban azoknak az elméleteknek köszönheti mai helyzetét, melyeket már az elmúlt években átültetett a gyakorlatba.

Sokat gondolkodtam, hogy igazságos e leírnom vele kapcsolatban, de nincs kétség, - három igen pragmatikus szakember alapozta meg alkalmazott stratégiáját – három nagy név.

Milyen sajnálatos, hogy egyikük sem magyar.

A három szakértőt, akiktől az elméleti alapokat és a módszertant elsajátította Leninnek, Sztálinnak és Hitlernek hívják.

Lenintől a pártszervezés és a kettős hatalom kialakításának technikáját sajátította el, Sztálintól a félelem és rettegés fenntartását a saját táboron belül, Hitlertől meg az ellenségkép - képzésből vett leckéket, meg a demagóg tömegbutításból, beleértve a tízmilliós nagygyűléseket és a nacionalista demagógiát is, - mindegyik módszert természetesen a mai Európára optimalizálva.

És ugye, az SA anno ugyanolyan kedélyes attrakciókkal szórakoztatta az elbutított tömegeket, mint nálunk a formálisan ugyan nem az ő fennhatósága alá tartozó, de gyakorlatilag neki dolgozó Agyargárda, amelyiknek ugyanaz lesz egyébként a sorsa, mint Röhm alakulatainak volt, - már nincs rájuk szükség, hiszen már készen áll a Leibstandarte, csak még nem masíroznak…

Ezt az embert jelenleg csak Európa tartja valamelyest vissza, de egyre több jel mutat arra, hogy elveszítette a valósággal való kapcsolatát.

Érdemes kicsit visszaidézni azért az elméletet, és megkeresni a handabandázó figura mögött a nagytőkét amelyik pénzelte és mellyel szövetkezve éppen egy anakronisztikus állam felépítése folyik - egy liliputi Harmadik Birodalom létrehozása a Harmadik Köztársaság általa és csőcseléke által szétvert romjain.

Nincs választásunk.

El kell mennünk szavazni, függetlenül attól, hogy szeretjük Szanyit vagy nem, szeretjük Gyurcsányt vagy nem, szeretjük e a liberálisokat vagy azok szeretik e az általuk komcsinak tartott szocialistákat, - felül kell emelkednünk ezeken a kicsinyes szempontokon.
Meg kell mutatnunk, hogy vagyunk, hogy számolni kell velünk, és hogy nem sikerült megfélemlíteni bennünket sem börtönnel, sem kirekesztéssel riogatva, mert mi vagyunk a magyar baloldal, a magyar progresszió – tetszik ez az ellenfélnek vagy sem.
Aztán majd dolgoznunk kell és felépíteni egy új baloldalt, hogy négy év múlva, mikor húznak a vadlibák, velük húzzon el ez az egész országrontó, áporodott, penészszagú, múltbarévedő, néphülyítő társaság, amit ma Fidesz Polgári Szövetségnek hívnak.


Holnap, az urnáknál találkozzunk!


:O)))

SEBNYALOGATÓ...

Alakulnak a dolgok, mint pupos gyerek a prés alatt...

Viktor boldogan lubickol a győzelemben, akkordban ontja a hülyeségeket, csicskásai meg úgy csinálnak, mintha lehetne bármelyiküknek is önálló mondanivalója. 

A többi párt meg igyekszik magát hozzászoktatni a gondolathoz, hogy olyanok lesznek a nemsokára összeülő parlamentben, mint p*nán a szőr, - szép szép, de nem túl lényeges a szerepe.

Ezzel együtt minden párt a maga fazonja szerint reagál, - a Jobbik fenyegetőzik, a LMP csendesen örül, hogy mostantól nem kell a munkahelyre bejárni és egy darabig még továbbra sem kell mondania semmi lényegit. Semjén kenetesen mosolyog, mint pedofil pap az óvodában, a szocik meg egymásra merednek combjuk mellé lógatott kezekkel, - összeszűkült szemekkel lesik, melyikük rántja elő előbb a coltot - Bronson sem csinálta jobban...

Csak szegény Lendvai Ildikót sajnálom, - ez a szorgalmas, kedves és okos nő annyit dolgozott az elmúlt nyolc évben mint egy állat, mindenki baromságait ő próbálta kompenzálni, ő próbálta fenntartani a párt belső békéjét.

Ellenfelei rettegték a száját.
Egyikük sem bírt brilliáns logikájával, humorérzéke maradandó sérüléseket ejtett, - verhetetlen debatterként kulturáltan, udvariasan dolgozta be őket az altalajba.

A sok nehézkes és korlátolt gondolkodású jobboldali politikus bár nem szerette, de egyik sem tudta őt udvariatlansággal vagy közünségességgel, bunkósággal vádolni.

Nem érdemelte meg a sorstól, hogy pályafutása csúcsát a baloldal totális veresége koronázza meg, - méltánytalan volt ez a marxista Atyaúristentől...
Pártjában most nagy a megújulási vágy.

Akár egy végtelenített szalagra is fel lehetne venni azt a tizenöt sztereotip mondatot, amellyel a vert hadak lepukkant vezérei most operálnak, - ha a felét megvalósították volna hatalomban mai terveiknek, akkor ma nem tartana ott a baloldal, ahol tart.

Merthogy ugyanazok a figurák mondják meg nekünk a frankót ma is, - a mandátumok megszerzésének módjából és számából egyenesen következik, hogy ebben a kuplerájban legfeljebb a díványok cseréjére kerülhet sor, a lányok további négy évre ugyanazok maradnak.
Nincs egy ismeretlen név a kis híján hatvan fős frakcióban, mindenütt ugyanazok az arcok követelik a megújulást, akik már Őszödön is ott tapsoltak Gyurcsánynak mikor elmondta nekik, hogy ha úgy viselkednek, ahogy aztán viselkedtek, akkor oda jutunk, ahova jutottunk...
Nem egy jó ómen, habár ami azt illeti, nemigen látom a fiatal trónkövetelők seregét sem, már ha eltekintünk Szanyitól és Mesterházytól, akik ugyan értékes emberek, de nyilvánvalóan nem vezérnek valók.
Apropo Gyurcsány.
Ő is elmondta a véleményét, történelmi vereségnek nevezve az elvesztett választást, de azt is elmondta, hogy csak ellenzékben lehet egy pártot átszervezni, aminek most jött el az ideje.
Azt is mondta, hogy vigyázni kell egymásra, mert együtt kell maradni egy liberálisok felé nyitott szociáldemokrata alapokon nyugvó demokratikus tömegpártban.
Mi sem természetesebb, minthogy Szanyi erre sürgősen pártszakadást vizionált és Szili - roppant időszerűen - megindította a kérlelhetetlen harcot a lioberálisok ellen.
Mesterházy meg van.
Én, a választó meg roppant dühös vagyok rájuk, mert már megint nem azzal foglalkoznak, amivel kellene.
Jó, elpüföltek bennünket - ez kétségtelen, de fél év múlva nyakunkon a helyhatósági választás egy olyan játéktéren, melyet a Fidesz fog kijelölni és elaknásítani, - szerintem két héten belül meg kellene találni azokat, akiket indítani akarunk és ezekenek olyan személyeknek kellene lenni, akik legalább helyi szinten a változásra való törekvést és a gáncs nélküli tisztességet manifesztálják.
Utána meg neki kellene látni az aprómunkának, a jelöltek megismertetésének, elfogadtatásának, a helyi prtopaganda megtervezésének és előkészítésének, ha már olyan gazdagok voltunk, hogy május elseje lehetőségeit hagytuk ellopni a kezünkből...
No, mindegy, - mindenesetre túl optimista nem vagyok, hiszen a pofon csak akkor nevel, ha fáj is.

Azoknak pedig, akik ott ülnek majd ebben a parlamentben is, azoknak nem fáj, még ha sziszegnek is látványosan.

Annak fáj, akinek vissza kell most menni autófényezőnek, de azzal már nemigen törődik senki.

Pedig őket is kellene lelkesíteni, hiszen ma mindenkinek a munkájára szükség lenne.

Csak felismeri ezt valaki végre...

Egyébként a Fidesszel egyelőre nem kellene foglalkozni, hagyni kell, hogy hadd játsszanak a kisvonattal, amire nyolc éve annyira vágytak, - hamar el fogják rontani.

Nekünk meg lesz időnk kivárni.

:O))))

* A kép címe: Nem, ugyan dehogy, - hiába nézel így Viktor,  én nem vagyok oligarcha...