NEMZETI ÉRZÜLETŰ EMBER.

Azt mondta a Viktor, hogy „amennyiben a kormány gazdaságpolitikai elveit az IMF hitel feltételeiként fel kell adni, akkor ránk, nemzeti érzületű emberekre semmi szükség nem lesz."

Telitalálat.

Azért érti ez a Viktor a világot, mindössze abban téved, hogy a hozzá hasonló nemzeti érzelmű emberek szükségességét feltételhez köti, holott bátran kijelenthetjük, hogy rájuk akkor sincs szüksége az országnak, ha majd a történelem úgy emlékezik meg Matolcsyról, mint korunk közgazdasági géniuszáról, aki speciális adottságainál fogva kétszer annyi dolgon tudta rajta tartani vigyázó szemeit, mint mások.

Azt is mondta szegényke nagy zavarodottságában, hogy „Nekünk nem pénzre van szükségünk, nem akarunk felvenni hitelt. (...) Arra van szükségünk, hogy olyan megállapodást kössünk, hogy ha a nemzetközi pénzpiacok megbénulnak, akkor hozzá tudjunk jutni egy hitelvonalhoz.”

Ez – az én értelmezésem szerint - akkor fog bekövetkezni, ha hitelt akarunk felvenni, de a világon már senki nem áll szóba velünk, hiába nyújtogatjuk zsíros szalagú kalapunkat, mely régi szép idők nagy zabálásaira emlékeztet bennünket kegyetlenül, vagy hiába próbáljuk meg eladni a „Fedél nélkül” című kiadványunkat, senki se ad érte egy megveszekedett buznyákot sem.

De pénzre lenne szükségünk.

Mert ha nem lesz pénz, nem fog fizetést kapni a tanítónő, az orvos meg a nyugdíjas, és akkor esetleg veszélybe kerülhet I. Viktor Miháj királysága.

Tehát nekünk azért kell a megállapodás, mert pénzre van szükségünk, és azt ma már a legostobább fideszes is látja (mecsoda tülekedés van a címért…), hogy nagy a baj, a gyorsnaszád alól elfogyott a víz, a motor már régen leállt, a gépész függetlenséget demonstráló szemei riadtan szaladnak szanaszéjjel, miközben a kapitány a hídon gépágyúval lövi a közeledő mentőhajót.

Közben a Mi Rettenthetetlenünk udvariasan levelezget Barrosoval, és a tőle telhető legválasztékosabb stílusban elküldi őt a bánatos, náthás és bús francba, kifejezve ezzel is, hogy a szeretetére áhítozik.

Szinte látom, amint a levél tanulmányozására összeül az Unió agytrösztje, hogy eldöntse, mi is a teendő olyankor, amikor egy liba griffnek képzelve magát nagy gágogások közepette életveszélyes légibalettet mutat be az égen.

Merthogy volt nekik dolguk már ostoba kormányfővel, agresszív miniszterelnökkel, ágaskodó önérzetű miniszterelnökkel, de komplett bolonddal ezidáig még nem találkoztak, ez az első ilyen esetük.

Úgyhogy meg is állapítják, hogy ez az ügy nem az ő kompetenciájuk, ide nem politikusok kellenek, hanem pszichiáterek, elektrosokk meg a modern gyógyszeripar készítményei.

Mindenesetre azt azért leszögezik, hogy aki bolond kezébe pénzt ad, az maga is bolond, és elspekulálnak azon, hogy talán már a jövő évi pénzek folyósítását is érdemes lenne befagyasztani.

Ezzel egyidejűleg a hitelminősítők is eltöprengenek azon, hogy a „zzz-mínusz” besorolás megfelelően tükrözi e véleményüket hazánk állapotáról, a hitelbiztosítási díjakat pedig elég lesz e a hitel összegével azonos összegben megállapítani, vagy esetleg már akkor is fizettetni kell a magyar kormánnyal, ha kiejti a hitel szót azon a csepp kis száján.

Meg aztán, ez a „ha a nemzetközi pénzpiacok megbénulnak” duma is, ugye.

Mondja ezt az a szerencsétlen, akinek a pénzügyi mozgástere már a csárdás alaplépéséhez sem elegendő.

Most hozzávetőleg olyan a helyzete, mint a népi táncosé, akinek mindkét lábát kétszázas szegekkel hozzászögelték a színpadhoz, ott hajladozik előre hátra, a karjával hadonászik,időnként elrikkantja magát, hogy „helyretyutyutyúúúú”, aztán pofára esik  - majd az attrakciót a nagy sikerre való tekintettel még vagy ötvenszer megismétli.

Ez az ember sajnos bolond.

Ez a kisebbik baj mert ha csendes bolond lenne, akkor ülne otthon a kád előtt és horgászna benne, de sajnos nincs szerencsénk, mert ez az ember közveszélyes.

Valami hihetetlen agresszivitással veri szét a jogállamot, próbálja örökössé tenni a hatalmát – ehhez aztán kétségtelenül van esze.

Anakronisztikus módszereivel kivívja a világ csodálatát, hiszen Drezdában és Sevresben, ahol ahhoz szoktak, hogy a porcelánt kézzel formázzák és festik, nemigen értik azt az unortodox eljárást, mely baltával akarja faragni a porceláncsipkét.

Ha még elefánt lenne - de még a borneói törpeelefánt méretét sem üti meg, jókat lehetne röhögni is rajta, csak ne lenne olyan gusztustalanul büdös és kártékony.

Merthogy kártékony és felelőtlen, hiszen a mi életünkkel játszik, pedig talán lehetne azzal is játszania, amivel egykorú, ha már úgyis állandóan a zsebében van az a szent keze…

De kártékonyak azok is, akik kritikátlanul ünneplik még ma is, mikor kiejti azon a csücsöri szájacskáján a „nemzeti érzelmű” kifejezést.

Ennyi időnek elég kellett lennie ahhoz, hogy ráébredjenek, hogy az albérleti dumáival mennyire átverte őket ez a gátlástalan bohóc.

Vannak közöttük szegények, nyugdíjasok, munkanélküliek.

Kiskeresetű pedagógusok, egészségügyi dolgozók, nincstelen parasztok, olyanok, akiknek a pénze jövőre kevesebb lesz, mint idén volt, meg olyanok, akiknek jövőre már nem lesz munkahelyük,

Vagy ők is bolondok lennének?

:O)))


Ps: A képet a Progresszív blog egyik régebbi posztjából csentem, remélem, az alkotó elnézi nekem...

BANKOK, BANKÁROK, BALEKOK

A legfrissebb vezérszó a fidesz kommunikácoójában a bankár.
Olyan ő, mintha a korai ötvenes évek Ludas Matyijából és a Stürmerből  ollózta volna össze Szijjártó, aki aztán egy laza mozdulattal a szocialistákhoz köti a fogalmat: a gaz szocialisták, ahelyett hogy óvták volna az embereket a valutában történő eladósodástól, egyenesen bíztatták őket a hitelfelvételre.
Az is lehet, hogy akit nem talált el az utánadobott hitel,azt két szoci aktívista lefogta, majd a közismerten szocialiata bankárok immár álló célpontot találhattak el  biztosan ölő hitelükkel.
Szép történet ez, alkalmas arra, hogy kielégítse egy elég széles társadalmi réteg igényeit, azokét, akiknek elemi szükséglete haragudni valakire, aki az ő összes búját-baját okozta.
Mielőtt bárki is érdelkődne, egy autóhitel erejéig magam is érintettje vagyok a hitel-katasztrófának, és ábrándos tekintettel emlékszem vissza a hajdani hatvanezer forintos törlesztőrészletemre, amely mára száztízezerre növekedett, és melyet már hálistennek csak három hónapig kell fizetnem.
Mégis azt mondom, hogy nem a bankárokra kell haragudni, ők csak úgy viselkednek, ahogy ez egy üzletembertől elvárható: maximalizálni szeretnék a nyereséget.
Hogy úgy viselkednek, mint a liba, amelyik betévedt a kukoricatárolóba? 
Ne rójuk fel nekik, magánemberként mi sem viselkednénk másként, üzletemberként meg pláne nem, főként, ha a környezetünk sem gyakorolja az önmérséklet nemes erényét.
A szocializmus évei alatt a kereskedelmi bankok inkább működtek hivatalként, mint pénzintézetként, nem szorította őket részvényeseik profit-elvárása, meg aztán a képlet tiszta volt, a hitelmódozatok száma korlátozott, a verseny meg ismeretlen fogalom.
A "megyek az OTP-be" jelentette a bankéletet, ez volt "a" bank, ezen szocializálódtunk.
Aztán jöttek a rendszerváltó szép évek, mikor máról-holnapra bakpaloták nőttek ki a földből és az olajpadlós szobájában üldögélő kishivatalnokból hirtelen pénzember lett, a bankszféra meg gyors ütemben rátelepedett a gazdaságra, finanszírozta a kor nem éppen szűzleányi tisztaságú privatizációs üzleteit és a bankvezérek maguk is óriásit hasítottak a prédából.
Volt, aki magát a bankot tette magáévá és vált az ország leggazdagabb emberévé, volt, aki csak a sápot húzta le a trükkös üzletekről, de olyan bankár nem volt, aki ne lett volna részese a felemelkedő újgazdag réteg társasjátékának.
Az átlagember viszont elfelejtett megtanulni bankul, különös tekintettel arra, hogy a bankok úgy viselkedtek és gy viselkednek vele szemben a mai napig is, mintha hatóság lennének, a felkínált szerződéseik megkérdőjelezhetetlenek, ha kell a pénz elfogadod, ha nem, mehetsz világgá.
Aztán meg az átlagember nem jogász, és bár a közjegyzőnél elmagyarázzák neki a szerződés fontosabb elemeit, de hiába.
Nem szokott hozzá, hogy lehetnek végletes helyzetek is, nem tudja még kalkulálni sem, hogy adott esetben egy árfolyamingadozás mit hozhat számára, az meg, hogy kétségbe vonja a kezelési költségek számításának módját, fel sem merül benne.
Egy ilyen helyzetben nem lenne irreális követelmény, hogy az állam megfelelő szervei képviseljék az állampolgár érdekeit és a szerződések előzetes átvizsgálásával vegyék elejét a maihoz hasonló helyzeteknek, de erre mostanában nem fog sor kerülni, attól tartok.
Az a párt, amelyet a bankszférában nyakig érdekelt támogatók tartottak életben és finanszírozták kampányait, randalírozásait, az nem tud és nem mer belemarni abba a körbe, melynek hatalmát köszönheti.
Csányi,  Demján érdekeltek a bankszférában, ha az ő érdekük azt kívánja, hogy a külföldi bankok menjenek világgá, hát akkor ez a kormány ennek érdekében fog tevékenykedni.
Persze hosszú távon ez eléggé kockázatos dolog, de Orbán számára mindíg a ma a fontos, a holnappal majd akkor kell törődni, ha megértük, kerüljön, amibe kerül.
Nem esik szó itt a devizahitelek kapcsán az Orbán által a jegybank-vezéri székbe ültetett Járai szerepéről, akinek kamatpolitikája vezetett oda, hogy a forinthitelek jelentősen megdrágultak a devizahitelekhez képest, és ezzel tulajdonképpen ők terelték a népet a devizahitelek felé, hiszen az átlagolgárt a törlesztőrészlet érdekli, nem a banküzemi finomságok.
Ott szeret hitelhez jutni, ahol a havi teher kisebb, azzal tud kalkulálni és a kockázatot is ésszerű határok között tudja csak elképzelni, ezért veszélyérzete sincs.
Bankokra szükség van, mint ahogy hitelre is, hiszen a gazdaságnak ez a motorja, a magánembernek pedig módot ad vágyai elérésére.
Most éppen az folyik, hogy valamennyiünkkel akarják megfizettetni azokat a hiteleket, melyeket tulajdonképpen már megfizettünk a bankoknak, meg velünk akarják megfizettetni a jómódúaknak kedvező végtörlesztések költségeit.
Pedig jobb lenne hozzányúlni a banki hitelezés szabályozásához, a bajbajutottak valóságos megsegítéséhez, a devizahitelek törleszthető forinthitellé konvertálásához, a hitellel kapcsolatos működési költségek jogszerűségének felülvizsgálatához.
Álom.
Itt nem az állampolgár érdeke számít, csak Orbán hatalmi szempontjai és a mögötte álló gazdasági klikk érdekei.
Ez a társaság a viselkedést nem Görög Ibolya remek könyveiből tanulta, hanem kitették maguk elé mint kottát Rákosi brusúráit a kapitalizmus természetéről és a kapitalista viselkedéséről, és abból játszanak.
Mikor lesz itt egyszer majd emberarcú kapitalizmus?


:O)))