FIATALOK

Egyelőre még nem a Búcsú-szimfónia van műsoron, a kissé punnyadt karmester meggondolta magát, Réthelyi professzor maradhat.

Gondolom sikoltozott az örömtől, mikor a vezér tudatta vele a boldogító hírt: nem kerül lapátra.

Mindig csodálkozom azon, mikor okos és tiszteletreméltó emberek beállnak bohócnak egy olyan cirkuszba, ahol a porondmester egy ostoba ám igen agresszív bunkó, aki az ostorpattogtatáson és az időnkénti „Ollé!” kiáltásokon túl semmire sem képes és nem is alkalmas.

Jelen esetben a neves professzor helyében én már azt is megalázónak érezném, hogy engem egy olyan ember számoltasson be, kvázi vizsgáztasson, aki életében egyetlen napot sem dolgozott, akinek egyetlen szakvizsgája sincs semmiből, és akinek a tevékenysége az együtt végigdolgozott egy év alatt sem kelthette a lenyűgöző zseni benyomását.

Hogy a professzor az első percben nem ismerte fel azt, hogy az ő személye csak arra a célra kell, hogy Orbán a saját hiányos műveltségét tapétázgassa vele, (az én kormányomban neves professzorok vannak, tehát én még náluk is okosabb vagyok…) azt még betudom annak, hogy a tudós a maga végtelen naivitásával azt képzelte, hogy tud majd tenni valamit kedves egészségügyéért.

De egy évnek azért elégnek kellett volna lenni arra, hogy felmérje a valós helyzetet.

Szakmájából adódólag felmérni Orbán agyának működési sémáját nem lehet számára nehezebb, mint egy egér agyának tanulmányozása, a tetejében egy esetleges összevetésből az egér jönne ki jobban.

Hát akkor miért kell neki ez a nem neki való munka?

Ha otthagyja faképnél ezt a szerencsétlen kócerájt, őt már amíg él, megilleti a „miniszter úr” megszólítás, ami szerintem - belegondolva abba, hogy ezzel a mi kedvelt Tompikánkkal kerül egy bandába – nemigen ér annyit, mint egy munkával kiérdemelt professzori cím.

Miniszter ebben az országban akárkiből lehet, de nemzetközi tudományos életben elfogadott professzornak lenni, az azért tudást feltételez.

Ő meg megy bokacsattogtatni a balkáni ostobaság szobrának modellje elé, a szőnyeg szélére, világ csúfjára.

A professzor úr nem politikus és nem szakértője a gondjaira bízott területnek, emellett meg van verve különféle alkalmatlanokkal, akiket egyeske az ő feje felett átnyúlva boldogan csuklóztat.

Ott van az oktatás-nevelés ügye, ahol is a boldogtalan Hoffman Rózsa tűri, hogy hetente új  hülyeségeket csináltassanak vele, közben persze hetente nyilvánosan megalázzák.

Soha nem hittem volna, de vannak nők, akik élvezik, ha végigrugdalják őket a gangon, de megismerve Rózsika munkásságát, cseppnyi kétségem sem maradt – léteznek ilyenek.

Tulajdonképpen, ha én pedagógus lennék, akkor nemigen hiszem, hogy vállalnám azt a megalázó helyzetet, hogy az én nevemhez kössék az oktatási korhatár leszállítását, a gimnáziumi tanulók számának negyven százalékos csökkentését, a szakképzés időtartamának csökkentését, a hajdan oly remekül teljesítő és minden gondjaival együtt működőképes magyar iskolarendszer szétverését.

Méghozzá úgy, hogy a helyébe lépő iskolarendszernek nyoma sincs, a gyerekek meg most éppen a kísérleti patkány helyzetében vannak.

Ötletek persze léteznek, például a nyolcadikosok kompetenciamérésen elért eredményei alapján osztanák el a gyerekeket különböző iskolatípusokba, a középiskolába lépés feltételeit e mérés eredményei alapján határoznák meg.

Hogy ez elméleti síkon mekkora baromság, azt ne is firtassuk.

Én azért továbbra is módot adnék arra, hogy egy gyerek ne fejezze be a szellemi érést nyolcadikos korában, hanem engedjük meg neki, hogy a saját tempójában a maga választotta iskolatípusban folytassa tanulmányait, hiszen láttam én már a középiskolában remekül teljesítő gyereket, aki elsőben bukdácsolt, de negyedikben masszív teljesítményével hozta a felvételihez szükséges pontokat.

Tulajdonképpen ez a szisztéma csak a társadalom további polarizálódásához fog vezetni.

Mint amikor a kislibák elkezdenek tollasodni, és a róka elkezdi szelektálni őket: te repülhetsz, te itt sétálhatsz a vízben, ameddig leér a lábad, téged meg meghívlak hozzám vacsorára.

Hogy mi lesz a menü?

 Hát mi lenne: ludaskása!

Tizennégy éves gyerek még nem felnőtt - gondolkodását, jellemét, tulajdonságait tekintve végképp nem.

Lehet belőle szint bármi, de majd Orbán megmondja, hogy a te gyerekedből vagy a gyereked gyerekéből mi lehet.

Hányinger.

Ami itt mostanában az ifjúsággal szemben folyik, az tűrhetetlen bűn, melynek következményeit húsz év sem lesz majd elég felszámolni.

Ha Orbánt és bandáját sikerül egyszer világgá zavarni, akkor a következő kormánynak rettenetesen nehéz dolga lesz, mert az eredeti állapot visszaállítása nem mindig kivitelezhető

Ahogy azt Józsi bácsi kissé rusztikusan mondja, körülményes dolog a lószart a lóba visszalapátolni.

Ez a „minek ennyi diplomás, minek ennyi felesleges középiskolás, menjenek kőművesnek, jó lesz az nekik” mentalitás az elsőgenerációs értelmiségi ostoba gőgje, mert az ugye természetes, hogy neki a történelem módot adott kivakarózni a szarból, de amikor ő a történelem, akkor első dolga visszarugdalni azt, aki szintén fel akar emelkedni.

Hát ez a mai kormányzat igen undorító, én amondó vagyok.

Mert ha a felnőtteket cseszteti, nyüstöli, zsigereli, az rendben van.

De a gyerekektől elvenni a jövőjüket, az maga a hazaárulás.

Amelyik nép meg eltűri ezt, az szolgalelkű, ostoba és pusztulásra ítélt.

Már szinte minden társadalmi réteget megsértett Orbán, a nép mégis megszeppenten hallgat.

Persze így volt ez Rákosi idején is.

Szokták mondani, hogy a történelem ismétli önmagát.

Kár lenne…

:O)))


off
Kérlek benneteket, hogy még egy utolsó segítséget adjatok a goldenblog.hu versenyén, és szavazzatok a blogomra!
Meg kérjétek meg erre a házastársatokat, nagynéniket, nagybácsikat, unokatesókat, szomszédasszonyt, meg még mindenkit, aki arra jár és szeret szépeket olvasni Viktorról!
Köszönöm az eddigi szavazatokat!