A BALOLDAL BAJA

Kedves, Kanadában élő, de a magyar belpolitikát minden idegszálával figyelő, titkos - és számos hivatásosnál felkészültebb és jobb intuíciós képességekkel rendelkező - amatőr politológus hölgyismerősöm már Orbán hatalomra jutásának másnapján megmondta: Hidd el, ezeket nem lehet majd békésen kiszavazni a hatalomból, ezeket csak kapával-kaszával lehet majd elkergetni egyszer, ha eljön az ideje.
Egyre inkább úgy tűnik, hogy igaza lesz, legalábbis aki nézte a bajai időközi választás eseményeit, az nemigen tud ezzel az állítással vitatkozni.
A rendszerváltás után a pártok úgy óvták a választási rendszer tisztaságát, mint lánya szüzességét a szicíliai apa, de hol vannak már azok az idők?
A Vezér számára úgysem mond semmit sem az erkölcs, sem a tisztesség, ő leginkább eredményorientált, példaképe pedig nagy valószínűséggel Sztálin (Hány hadosztálya van a Pápának?), jelmondata pedig: A cél szentesíti az eszközt!
A bajai időközi választáson a Fidesz által bevetett eszközök persze meghozták az eredményt, a dolgok pillanatnyi állása szerint elvitték a mandátumot, lehet ismét győzelmi jelentéseket harsogni, holott ezen a választáson nem győzött senki, csak a brutális, a demokratikus politizálástól távol eső manipulációs technika győzött a tehetetlen, weimari típusú demokrácia felett.
A választás tétje egyébként nem volt több, csak ennyi: mindkét oldal szeretett volna az országos választások előtt hivatkozni valamire, amiből kiderül, hogy a népszerűsége magasabb, mint a másiké, érdemes tehát rájuk szavazni - ehhez keresett mindkét oldal kapaszkodót.
A kampány azért ad némi reményt, hiszen a Fidesz olyan görcsösen akart bizonyítani, hogy azt épeszű ember már csak mély sajnálkozással és lenézéssel tudta szemlélni, viszont az még kérdéses, hogy ez hogy váltható majd szavazatokra.
A kampányt az egész ország szemlélhette, de a jelöltek mindegyikéhez nem volt szerencséje, hiszen csak a demokratikus oldal csinos és megnyilatkozásaiból következtethetően okos jelöltjét követték autókkal, mindenfelé, amerre járt.
Ezt egyébként minden épeszű társadalom zaklatásnak tekintené, és a rendőrök kezelnék a problémát.
Nálunk nem minden probléma vált ki ilyen durva reakciókat, végtére is nőről és közmegbízatás betöltésére pályázó állampolgárról van szó, nem elítélt gyilkosról, akit csak neve kezdőbetűjével lehet emlegetni, nemde?
Hogy aztán a választási gulyáspartik szervezéséről szó se essék, meg arról se, hogy milyen ótvaros, ócska mentalitást tükröz a legszegényebb, legkiszolgáltatottabb réteg, a cigányok fel és kihasználása ebben az ügyben.
A nincstelennek egy tál jóféle gulyásleves is számít, hát még, ha a gyerekek is jóllaknak, meg még kerül mellé friss kenyér, egy-két üveg sör, ne adj Isten, még kis szotyoláravaló is, legyen bármennyire jelentéktelen is az összeg…
Merthogy van egy réteg – egyre szélesebb réteg egyébként – amelyik magasról tesz a politikára.
Nekik ugyanis valóban mindegy, hogy melyik párt fog nyerni, de még az országos választáson is mindegy lesz, hiszen nekik a rendszerváltás negyedszázada meglehetősen egyhangúan telt.
Az első öt évük azzal telt, hogy visszarugdalták őket a kilátástalan nyomorba és kiszolgáltatottságba, aztán már csak a beletörődéssel voltak elfoglalva, hiszen a képzetlenségüknél fogva azt se nagyon értik, amit ezek a politikások ugatnak nekijük, az ezresnél meg a bogrács partján megáll náluk a tudomány.
Amúgy sem egy lázadó népség, amíg valahonnan akad egy szelet kenyér, nem szerveznek felkelést, száz generációjukba verték bele bikacsökkel, hogy lázadni nem kifizetődő.
De élni kell.
Inkább visszatérnek hát a régi életvezetési stratégiához, a legnincstelenebbek libát például többnyire kétszer vesznek (egyszer észre, egyszer meg el…) és próbálják elkerülni a büntetést, amire a dolgok mai állása szerint hatvan százalék esélyük van is.
Nekik egyik párt éppen olyan, mint a másik, egyiket sincs miért szeretniük, és arra fognak szavazni, aki jobban fizet, ha ezt Fidesznek hívják, hát a Fideszre.
Vannak vagy négyszázezren.
Azért sohasem lehet tudni, mikor akad majd egy cigány, aki felemeli a fejét, így hát a kisebbségeket, akik saját listájukra szavaznak, kizárják majd a pártlistákra szavazók közül.
Ez persze szemétség, ilyen eljárás csak akkor lenne elfogadható, ha saját listájukról is be lehetne jutni a törvényhozásba – na, ne már!
Így aztán meg se kell venni őket, szavazzanak a nemzetiségi önkormányzatukra, majd odalökünk nekik kis pénzt, oszt jónapot!
Majd pótolják őket határontúli véreink, akikről még a postaköltség terhét is levesszük, ellentétben azokkal a foglalkoztatottsági statisztikát javító megtévedt fiatalokkal, akiknek keresztül kell utazniuk Skóciát és Angliát, hogy leadhassák szavazatukat Londonban – például.
És hozzájuk jönnek a hófehér lecsúszottak, akik vagy kétszer annyian is lehetnek, és akiknek egy hangyafülnyivel sem több az erkölcsi érzékük, mint a cigánynak, nekik is számít a téli tüzelő, a kis pénzmag – mintha a múlt század első évtizedébe csúsztunk volna vissza.
Tulajdonképpen ezt az időközi választást nem most rontotta el az ellenzék, hanem amikor hagyta, hogy ilyen csekély szavazatkülönbséggel nyerjen a Fidesz.
De ha egyszer elkezdik ezt elemezni – hogy hadd engedjek meg magamnak utópista gondolatokat is – akkor nem fognak más eredményre jutni, csak arra, hogy felkészült/felkészített választási apparátus és hatékony módszerek nélkül nem fognak tudni sehol sem nyerni.
Az összes dolog szinte, ami ezidáig tilos volt, az országgyűlési választáson már engedélyezett lesz, Kubatovnak sem okozott sok gondot, hogy a nyilvántartását frissítse és törvényessé tegye, lépni kellene e tekintetben az ellenzéki oldalon is..
Már persze, ha nyerni akarunk, mert azzal a mentalitással, hogy a „szövetségi tárgyalásokat egyszer és mindenkorra lezártuk” – csak veszíteni lehet.
Ez lenne a cél?
Hacsak úgy nem…

:O)))

MI LESZ VELED, EMBERKE?

Hans Falladától csentem a címet, a német írótól, aki megírta egy fiatal házaspár és kisgyermekül történetét a múlt század nagy gazdasági válságának Németországában.

Hősei megpróbálják emberileg tisztán átvészelni a kor mocskát és brutalitását, de a sors, a társadalom, melynek megélhetésüket kellene biztosítania, kérlelhetetlen marad velük szemben.

A regény címe az aggodalmakat tükrözi a házaspár kisfiának jövőjével kapcsolatban.

Hogy ezek nem voltak alaptalanok, azt a történelem később vastagon bizonyította.

Onnan jutott eszembe ez a regény, hogy elkísértem ma a fiam és az unokám egy felsőoktatási intézmény nyílt napjára, ahol a felvételire készülő fiatalok megkapták a tájékoztatást az intézményről, a felvételi általános és speciális követelményeiről, a választható szakokról, adtak nekik valamiféle jövőképet is – már amennyire ma felelősen lehet adni ilyesmit.

Ott ült a sok fiatal, és hallgatta bizakodva és némileg szeppenten az intézmény tanszékvezetőit, akik megkísérelték szembesítni az illúziókat a valósággal, hogy ne támadjon senkinek olyan ötlete, hogy most egy ingyenleves-osztáson vesz részt.

Hogy sikerült-e, nem tudom.

Ha a ma felvételizők később identifikálni akarják korcsoportjukat, mikén a lassan kikopó Nagy Generáció, akkor azt hiszem, ők a Becsapott Generációnak fogják hívni magukat.

Ők azok, akik a rendszerváltás környékén születtek, akiknek még jutott a Kádár-rendszer szociális Kánaánjának maradékából, akik még alanyi jogon járhattak iskolába, óvodába, akiknek a szülei születésük idején még általában rendelkeztek munkahellyel, vagy ha azok meg is szűntek apránként, akkor is bizakodtak az állam gondoskodásában, vagy elkezdték kötni saját biztonsági hálójukat.

Rengetegen voltra olyanok, akiket orvosaik az akkori divatnak megfelelően - talán indokolatlanul, de „humánusan” – leszázalékoltak, ha volt valamilyen betegségük, mely erre a legcsekélyebb lehetőséget is adta.

Aztán eltelt vagy tizenöt év, a társadalom pedig nem vett tudomást arról, hogy a kádári „vívmányok” a szocialistának nevezett viszonyokra lettek megalkotva, és hogy az új világ elosztási viszonyai azt a szociális biztonságot nem teszik lehetővé – fázunk és éhezünk, de szabadok vagyunk!
Csak példa és magyarázatképpen: a vezér spannja, Csányi a leggazdagabb magyarok 2009-es listáján 50 milliárdos vagyonnal a hatodik volt, a legutóbbin pedig már második, 120 milliárddal.

A leggazdagabb magyarok egyike sem ugorja át az étlapon a libamájat…

Ezt a pénzt persze a társadalom termeli meg, és a világ legegyszerűbb dolga megérteni, hogy ha egy ember vagyona ennyivel gyarapodhat, akkor a többi ember ezekből a pénzekből nem részesedhet, legfeljebb a procc magamutogatás fiesztáján, a Príma Primitív díjátadóján nézegetheti a néhány tehetséges embernek a libasült elfogyasztása után az asztal alá lökött csontot…

A nyomor a cigányokon kezdte a zabálást.

A szocializmusban tisztes szegénységben élő, de a termelőszövetkezetekben, az építkezéseken munkahelyekkel és munkából származó szerény, de az élet alapvető feltételeit biztosító jövedelemmel rendelkező csoport hamar visszasüllyedt oda, ahonnan felemelkedett: az elképzelhetetlen és gyilkos nyomorba.
Gyermekeik pedig megtapasztalhatták, hogy a szociális háló milyen ritkaszeműre van kötve, ők ugyanis már az első kanyarban kipottyantak belőle.

A humánus és szolidáris magyar társadalom hamar felismerte, hogy kik a legvédtelenebbek, és el is kezdett annak megfelelően bánni velük.

A gyermekeik pedig a szemétdombon landoltak, ma ezer a probléma velük, a hatéves gyereket gond nélkül idiótának nyilvánítják, jóllehet nem idióta az, csak nem kapta meg az életbe való induláshoz szükséges ismereteket és készségeket.

Aztán sorra kerültek a szakképzetlenek, meg azok, akiknek a munkahelye magával az ágazattal együtt került a szemétdombra, mint például a bányászat, vagy ahol a multi a gyárak megvételével csak piacot akart venni, mint a cukoripar vagy a növényolaj-ipar.

Nekik még mindig maradt mire büszkénk lenniük, hiszen ők nem cigányok és ez némelyiküknek elég is volt a jó közérzethez.

Gyermekeik pedig elakadtak a társadalmi felemelkedés rögös útján, és megkezdték a szocializálódást a munkanélküli léthez, hiszen a társadalom visszatért a régi modellhez: a gyerek folytassa apja mesterségét, és ha az apa munkanélküli, akkor a gyermeke is jó eséllyel az lesz.

De még ha el is sajátít egy szakmát, akkor sem lesz piacképes, hiszen az országnak irdatlan területei vannak, ahol a munkaerőnek nincs piaca, mert nincs munkaalkalom sem.

Ezen pofázással segíteni nemigen lehet, és a nagyonhülye politikusok idióta kényszermunka – ötletei csak tovább rombolják a társadalmat.

Így aztán nő az alkoholisták, a drogosok, a neurotikusok és a különféle mentális betegek száma, mellette nő a bűnözés is természetesen – már csak unalomból is eljár betörni meg lopni a dologtalanok közül az életrevalóbbja.

És most – úgy látom – elérte a gond az alsó középosztályt is, akik számára érték és kitörési pont volt gyermekeik iskoláztatása, de erre pénzt előteremteni már nem tudnak, elég nekik a tisztes életvitel látszatának fenntartásával megküzdeni.

Hát, most számukra is eljött az igazság pillanata, lesz új oktatási törvény, leépítés a közszférában, megszűnik az egészségügyben a dínomdánom, meg a beteg „csináltatok magamnak egy teljes vérképet” szemlélete, ára lesz mindennek, és aki a Lázár féle ártáblán nincs a jólkeresők között, az először csak a vizsgálatok árát nem tudja majd megfizetni.

Később a gyógyszereit se fogja tudni kiváltani, eljön a javasasszonyok és kuruzslók szép világa, az abortuszokat kötőtűkkel bonyolító önkiszolgáló műtők kora, - de szép is lesz.

Ők adták a társadalom gerincét és ez a gerinc most megroppanni látszik.

A létbizonytalanság és a jogbiztonság hiánya a demokrácia és a jogállam felszámolásával együtt beláthatatlan következményekkel járhat, a gyermekek tekintetében is.

Generációk fognak kiesni az oktatásból, nő a társadalmilag hasznosítható tudással nem rendelkezők száma, a társadalom meg még a mainál is műveletlenebb és bunkóbb lesz, pedighát, ugye…

Hogy hogyan akarunk így a nyugati államok fejlettségi szintjére emelkedni, az maga a Nagy Titok.

Új uraink évente többször is lefosztják rólunk tartalékainkat, mint libáról a maradék tollat, és úgy viselkednek, mint a hülye gazda, aki összetapossa libái tojásait.

A Vezér meg ül paranoiája führerbunkerében és a harcot tervezgeti, melyet a rátámadó világ ellen fog megvívni.

A kis magyar abszurd meg folytatódik, ugyanannyi adót fizet az, aki évente harmincmilliárddal gyarapítja a vagyonát, mint az, akinek harminc deka párizsi megvásárlása az álmok birodalmában létezik csak.

Mert a gazdag bizonyára éhenpusztulna, ha mondjuk, négy-öt százalékkal többet fizetne adóba, mint a szegény, akit agyonver mellesleg az infláció is hamarosan.

Ha a gyermekeinkre nézünk, minden okunk megvan arra, hogy eltöprenkedjünk: mi lesz veled, emberke?

Sok okunk nincs az optimizmusra…

:O))) 

ITT VANNAK A NÁCIK!

Világgá mentek a gyöngyöspatai cigányok.

Bizonyára sokan mondják Gyöngyöspatán és környékén, de az ország sok más településén is, hogy hála istennek, csak mennének már tőlünk is világgá, merthogy a cigány az koszos, tolvaj népség, akik délelőtt gyümölcsöt lopnak, délután libát meg tyúkot a baromfiudvarból, este meg öreg néniket (még véletlenül sem öreg bácsikat) vernek agyon merő szórakozásból.

Míg ellenben - valljuk be bátran -  a derék magyar ember mindent lop, válogatás nélkül ha nincs leszögezve vagy lebetonozva.

És ha rájön a hülyeség, úgy vágja tarkón szerencsétlen apját-anyját, mint paraszt a nyulat, de azon nem szörnyülködünk hosszasan, mert azt nem cigány követte el.

Szegény kiskunlacházi lány meggyilkolása is csak addig volt téma a közvéleményben, míg lehetett felháborodottan cigányozni, mióta kiderült, hogy az elkövető nem cigány, azóta mindenki megnyugodott, még talán a féleszű polgármester is.

De azért itt a cigány a rákfene.

Ebből kifolyólag aztán meg kell népnevelni őket, miként Rákosi tette ezt az ingadozó középparasztokkal, ha szükséges némi erőszak alkalmazásától vagy pszichikai terrortól sem riadva vissza.

Ezért aztán felnőtt emberek pénzt nem kímélve különféle bohóc-jelmezekbe öltözve riogatják a cigányokat, lehetőleg nyomasztó számbeli fölényt produkálva, miközben fennhangon hirdetik, hogy a cigány csak falkában bátor, míg bezzeg ők csapaterőben bátrak.

Olyan szörnyű ez az egész, a sok szerencsétlen kisember, amint éppen megtalálja ellenségét a még nála is nyomorultabban, akiket a nyomor lopni kényszerít, merthogy ha nem lop, akkor nem jut a gyerekének meleg étel az asztalra, télen megfagy öreg anyja-apja a fűtetlen szobában, ahol a szoba sarkán befúj a szél.

Nem különlegesség ez a dolog, előfordult ilyen máshol is, legfeljebb a cigány helyett a niggert terrorizálták, vagy a szunnitát, a kurdot, a zsidót, esetleg az óvodában a vörös, dundi, szemüveges kisgyereket, vagy a kis bicebócát – valakit, aki kilógott a sorból valamilyen a többségétől eltérő külső jegye, tulajdonsága vagy származása alapján alapján.

Sváb nagyanyám nem tanította meg a lányait németül, merthogy az ő gyerekeit ne csúfolja senki, mint ahogy őt csúfolták hajdan.

Amerikában a Gárdát Ku Klux Klánnak hívták, tagjai „engedetlen” négereket korbácsoltak, keresztet égettek és a rettegésbe hajszolták a színesbőrű embereket.

Ma Amerikának színes bőrű elnöke van, számtalan fontos állami tisztségben ülnek színes bőrű politikusok.

Mert Amerika tud tanulni, mi pedig elveszítettük – vagy tán sosem volt? – a tanulásra való képességünket.

Nem volt elég tanulság számunkra a Holocaust, ma ugyanazok az ordas indulatok kerülnek felszínre, mint akkor, csak a célpont ma nem a zsidó, hanem a cigány.

Persze mehetne ez duóban is, csak hát, ugye mióta feltalálták a vadászbombázók légi utántöltését a dolog kockázatossá vált, merthogy a zsidók menet közben kissé sprőddé váltak.

Hát mikor jut már el egyszer tudatunkig, hogy az embereket egyenként, külön-külön, a cselekedeteik alapján kell megítélni?

Egyszer már halálba küldtünk párszázezer magyar állampolgárt, akik rengeteget adtak a magyar művészetnek, sportnak, tudománynak, most megint vannak, akik talán halálba is küldenének ismét párszázezer magyar állampolgárt, akik mellesleg az utolsó tartalékaink lehetnének a fogyatkozó európai munkaerőpiacon.

Sokszor elcsodálkozom, hogy milyen végtelenül ostoba is az én népem.

Azon siránkozik, hogy húsz-huszonöt év múlva nem lesz senki, aki majd kitermelje a  nyugdíjaikat, és akkor ahelyett, hogy azon törnénk magunkat össze-vissza, hogy az orrunk előtt semmittevő párszázezer fiatal emberből piacképes munkaerőt neveljünk, mi elüldözni akarjuk azokat, akiknek ugyanúgy magyar az anyanyelve, mint nekünk és akik itt élnek közöttünk már párszáz éve.

Csodálkozom felettébb Orbán Viktoron is, aki annyira kreatív tud lenni bármikor, mikor mások becsületébe kell gázolni – hogy megakad mindjárt, ha a becstelenség ellen kell harcolni…

Orbán kormánya Magyarországot letolja Európa térképéről, tönkreteszi az ország maradék tekintélyét is – egy rasszista banánköztársaság víziója rémlik fel, ha körbenéz valaki ebben az országban.

Véget kellene vetni ennek a folyamatnak, még mielőtt késő lenne.

Itt vannak a nácik, ki illene már mondani és tenni ellene állami szinten is - nincs már miért finomkodni.

:O))))