ALKOTMÁNYBÍRÁK

Azért még reménykedtem.

Nem tudom ugyan, hogy miért és miben, talán azért, mert az ember hisz az intézményei által is jelképezett demokráciában még akkor is, amikor annak már minden tartalmi elemét eltörölte vagy kiürítette a diktatúra hatalma.

A demokráciának Magyarországon vége, az utolsó szöget koporsójába jelképes módon az Alkotmánybíróság verte be.

Mit mondjak, nem futott be valami túl dicsőséges pályát az intézmény.

A rendszerváltás során létrehozott jogállam alkotmányosságának nagy ígéreteként indult és egy kisszerű diktátorocska lábtörlőjeként végezte.

Ennek utána csinálhat már ez a kék bársonyba csomagolt csorda bármit, nem lesz több értéke, mint a Parlament sohasemvolt kor jelmezeibe öltöztetett ajtónállóinak, becsülete meg még annyi sem, azok ugyanis a munkájukat tisztességesen végzik.

Amúgy nem volt soha arról nevezetes, hogy a haladást és a liberális polgári demokráciát támogatta volna, de egy ideig legalább tette a dolgát a maga konzervatív ízlése szerint, úgy, ahogy a későbbi köztársasági elnök anno megálmodta.

Aztán megálmodójával együtt a napi politikát kezdte el szolgálni, méghozzá abban a játékmezőben, melyet Orbán erőltetett rá a társadalomra.

Holott ennek a testületnek nem lett volna szabad beszállnia ebbe a játékba, felette kellett volna álljon a politikai bohóckodásoknak, melyet a Vezér adott elő hótt komoly képpel - de erre képtelen volt.

Nem egy esetben viselkedett úgy a magas testület, mintha maga is a Kossuth tér csőcselékének része lenne, éppencsak nem csinálta körbe a Parlamentet.

Igaz, a mondás szerint minden úgy folytatódik, ahogy elkezdődik és ez a testület már a létrehozásával egyidejűleg bizonyítékát adta annak, hogy az elsők között van, akik semmibe veszik a jogállamiságot.

A törvény ugyanis előírta, hogy az Alkotmánybíróság székhelye Esztergom, ennek dacára  a bírák mindvégig Budapesten dolgoztak, természetesen a végrehajtó hatalom csendes asszisztenciájával.

Nem túl nagy probléma ez, de jellemző.

A Magyar Köztársaság legkomolyabb méltóságainak testülete, az alkotmányosság utolsó védvonala, kiknek döntése felülírhatta a Parlament, a Kormány, a Bíróságok és a Köztársasági Elnök döntéseit is nem engedhette volna meg ezt magának, mint ahogy a rendőr sem engedheti meg, hogy a szupermarket polcáról cukrot lopjon.

Az sem lett volna nagy baj, ha a testület döntéseiben jól megindokoltan konzervatív álláspontot képvisel, a baj az, hogy az évek során egyre inkább kiszolgálójává vált az állami szintre emelkedett maffiának, és egyre kevésbé töltötte be azt a szerepet, melyre létrehozói szánták.

Még akkor sem, mikor saját döntéseik vitték egyre közelebb őket saját eljelentéktelenítésükhöz, mondhatnám, saját kezükkel ásták meg saját sírjukat.

Amikor a helyükön kellett volna lenni, például az Alaptörvénynek nevezett Szájer-remekmű esetében az Alkotmány hatályon kívül helyezésnél, akkor hallgattak, holott az egész folyamat szembement a hatályos Alkotmánnyal.

Hagyták, hogy politikai pamfletek szólamai helyettesítsék a valóságos jogi érveket, hagyták, hogy egy idióta akarnok bánatos agyszüleménye helyettesítse azt a szerves fejlődést, melyen a jogrendszernek is keresztül kell mennie, ha normális országban szeretnénk élni.

Pedig akkortájt még jogtudósok voltak a testület tagjai.

Az egyeduralomra törő minizsarnok számára természetesen útban volt az intézmény, aki ötletes módon nem azt az utat választotta, hogy a testületet küldte volna a pokolba, inkább a Pokolt küldte a testületbe.

Meg Stumpfot, meg Balsait, a nagy elméleti felkészültségű, politikailag neutrális jogtudósokat, és ezzel meg is adta az új, nagyonfüggetlen testület nagyonmagas tekintélyét.

Hogy ezek után jogállami ellensúlyként szerepelhetne?

Ugyan már!

Mint amikor a mérleg egyik serpenyőjébe egy hízott libát teszünk, míg a másikba egy felfújt léggömböt - és nem őket jelképezi a liba.

Ha egyszer lesz elszámoltatás a maffia hatalomba juttatásáért, akkor biztos vagyok benne, hogy ott fognak állni az alkotmánybírák is, sorban, besározott talárjukban, nyakukban egy olyan lánccal melyen az ökröket szokás vezetni.

Persze még egy darabig pöffeszkedhetnek magas stallumukban, de nem az örökkévalóságig.

Mert el kell majd számolniuk azzal, hogy miért engedték meg a jogállam szétverését, miért asszisztáltak az egyeduralom kiteljesedéséhez, miért nem védték meg a jogállamot, a Köztársaságot akkor, mikor erre már szinte csak nekik lett volna joguk és lehetőségük.

Ha nem tudnak válaszolni, akkor kötelezni kell őket, hogy a méltóságukat jelképező, a nyakukban aranyláncon lógó Aranybulla – másolat helyett ugyanakkora pecsétet viseljenek életük végéig, a belevésett felirattal: Havi másfél millióért lettem prosti Orbán kuplerájában.

:O)))

BÁBJÁTÉK.

Áll a paraván mögött és emeli a két kezét, a rajtuk levő bábok pedig mozogni kezdenek.

A Navracsicska névre hallgató báb kicsit billeg, aztán a jogelveit lengetve megkérdezi:

Tudjátok e gyerekek, ki vagyok én?

Persze, hogy tudjuk, kiabálják a gyerekek, te vagy a hajdan úriembernek indult, de mára egy seggnyaló bunkóvá züllött politikus, tesevagyjobbatöbbinél, te vagy az egyik fő csicska, a Navracsicska! 

Monnyyál le!

Ejnye, gyerekek, nem jól tudjátok, én vagyok az igazságügyminiszter!

A gyerekek a kis padokon a paraván előtt hangos röhögésben törnek ki, némelyikük a térdét csapkodja a vidámságtól, hihihi! – még, hogy igazságügyminiszter, hehehe! 

De jó!

Na, ennek sem lehet sok dolga, ebben a bábszínházban, merthogy a népnek lehet igazságügyminisztere, de igazsága mostanában nemigen!

Aztán egyszerre csak kibukkan a paraván másik függönye mögül a másik kézzel mozgatott báb, a Tökfilkó.

Maga után húz a nadrágszíjához kötött madzagon egy kis Steinway zongorát, miközben egyik kezével mindent aláír, a függönyt, a zongorát, az új szőnyegpadlót, a Navracsicskát, még azokat a gyerekeket is, aki túl hosszúra nyújtották a nyakukat.

Vidáman mosolyog a gyerekekre, akiknek egy része megfagyott már, a másik részének meg annyira korog a hasa, hogy azt lehet hinni, zenekari kíséret is van a darabhoz.

De azért még a félholtak is röhögnek, nem is lehet ezt máshogy kibírni, nézd már a Tökfilkót, még a végén komolyan veszi magát!

Aztán a Navracsicska bejelenti: azért konzultáltam az Elnök Úrral – erre mindenki újfent röhögni kezd, miközben a Tökfilkó aláírja Navracsicska természetes jogérzékét is, pedig ahhoz olyan kis betűkkel kell írnia, mintha rizsszemre írná a Bibliát – mert Főbírót köll választanunk!

Egy hadban álló ország már csak nem engedheti meg magának, hogy egy baka vezesse a bíróságát, hát majd választunk egy olyat, aki felismeri, hogy ki is itten a Halljakend, és ennek megfelelően bokázik!

És kell még valaki, aki a többi bírót is kézben tudja tartani, mert ha nem jó a pásztorlányka, könnyen szétszaladhatnak a libák, oszt gágoghatnak fűnek-fának a bírói függetlenségről a vetés kellős közepéből!

Beláthatjátok gyerekek, fontos dolog ez!

Az bizony, az hát! - mondja a Tökfilkó, de utána már nem tud beszélni, mert tárogatóznia kell.

Persze nem akartam befolyásolni az Elnök Urat, a személy kiválasztásában teljesen szabad a keze, legfeljebb, ha az egyikkel éppen tárogatózna, miközben a másikkal zongorázik, a harmadikkal meg éppen aláír, akkor majd a Vezér kisegíti – kontráz Navracsicska, boldogan nyalintva egyet a kézen, mely mozgatja!

A nézőközönség felhördül, egyik fele a fejét Alcsút felé fordítva a porba csapja, csak úgy meredezik a sok segg.

A közönség másik fele meg morog, mint a bolhás kutya, egy részük meg elkezdi kiabálni az ősmagyar „takaroggy” kifejezést, programot csinálva a Vezérnek, de az csak lapít a paraván mögött és várja a csodát.

Úgy röhej ez az egész, ahogy van.

Navracsics a politikai elvárások között az igazságszolgáltatás függetlenségének megőrzése mellett azt nevezte meg, hogy a leendő bírósági elnököknek nagy hangsúlyt kell fektetniük a hatékony munkaszervezésre és a hatékony bíráskodás megszervezésére. Éppen ezért arra kérte az államfőt, hogy amikor a frakciók véleményét meghallgatja és esetleg konkrét személyekre is kap javaslatot, akkor ezek mentén mérlegelje döntését és „úgy tegye meg a javaslatát, hogy ezzel segítse az igazságügyi reformot”.

Nekem ugyan kissé érdekesnek tűnik, hogy a végrehajtó hatalom politikai elvárásokat fogalmaz meg egy másik, független hatalmi ággal szemben…

Attól tartok, ahol akár egyetlen politikai elvárást megfogalmaznak a bíróságokkal szemben, ott megfogalmazhatnak többet is.

Végtére is Vida Ferenc, vagy Tutsek Gusztáv is csak politikai elvárások mentén ítélkezett.

Ha nem hiszik, kérdezzék meg Orbán volt menyasszonyát, - Torgyán állítólag Tutsek bírósági fogalmazója volt 57-ben…

A magyar jogállammal együtt a magyar igazságszolgáltatás is romjaiban hever, ezzel az akcióval vége a hatalmi ágak elkülönülésének, függetlenségének, a bírók majd engedelmesen ballagnak Szájer feleségének pórázán, és ha a hatalom tutira akar menni egyes ügyekben, akkor a favágókat békén hagyja, és azokhoz fordul, akik már megpróbálták magukat az előző, felhős években.

Merthogy a bírád ők jelölhetik, mint ahogy ez egy rendes maffia-államtól el is várható.

Az ügyészség a kezükben van, a törvényhozás még az övék kétharmaddal, a médiában éppen most vásárolják fel majd – persze más nevén – a Népszabadságot, és ne legyenek illúzióink – a Népszava, a Klubrádió és az ATV is csak azért él még, mert a látszatot, hogy itt demokrácia van, fenn kell tartani.

Ezért folyik a bábszínház előadása, ezért olyan az ország, mintha megvolna még, pedig már nem létezik.

Még az aprópénzt is újraverik, nehogy azt gondold, mikor kézhez kapod a fizetésed, hogy te a Magyar Köztársaságban élsz, ez már egy más állam: Orbán kis királysága.
Lehet, a pénz neve is megváltozik, amit kézhez kapsz, az fabatka lesz...

Egyre inkább úgy néz ki: ezt az embert a demokrácia szokványos eszközeivel nemigen lehet majd leváltani.

Persze végül azért Ceausescut is leváltották.

Kár lenne errefelé venni az irányt.

:O)))

MAGASZTOS TÁRGYILAGOSSÁG

A Népszabadságban írta meg Révész Sándor, hogy miért is nem csatlakozik ahhoz a  petícióhoz, mely Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztése ellen szól.
Mint Földes Péter is megírta blogjában, érvelése tiszta, világos és logikus, minden tisztességes jogállamban megállná a helyét.
Csak sajnos, az eb éppen itt van elhantova: tisztességes jogállam e Magyarország, lehet e bízni abban, hogy az állam bűnüldöző és igazságszolgáltatási szervezetei úgy teszik a dolgukat, ahogy az egy demokráciában elvárható, vagy lehetnek-e jogos kétségek ezzel szemben.
Habár népünk egy része érzelmi alapon dönt az ilyen testületek iránti bizalomról, azok, akik gondolkodni is szeretnek nemigen helyezik a bizalmi toplista tetejére sem az ügyészséget, sem a bíróságokat, hogy az Alkotmánybíróságról ne is essék szó.
Az ügyészség a Vezér első uralkodásának idejére visszamenőleg pártelkötelezett szervezetként funkcionál.
Aki ezt kétségbe vonja, azzal nekünk nincs dolgunk, hiszen szegény páciens az elmekórtan hatáskörébe tartozik.
Az ügyészség ugyanis hierarchikus szervezet, a tetejében a dolgok mai állása szerint mindenkitől és mindentől független, a természetes jogérzéket is belelértve.
Emellett a büntetőperben az ügy ura, hiszen csak és kizárólag az ügyészen múlik, hogy vádat emel-e egy jogellenes cselekmény miatt, vagy megszünteti az eljárást.
Az ügyészség utasíthatja a rendőrséget bizonyos nyomozati cselekmények elvégzésére, míg más nyomozati cselekmények eredményét figyelmen kívül hagyhatja, horribile dictu a rendőrséget utasíthatja akár a nyomozás megszüntetésére is.
Ettől még dolgozhatna remekül is az ügyészség, de az elmúlt évek tapasztalatai azt bizonyítják, hogy a pártos lóláb mindvégig kilógott, és egyátalán nem volt mindegy a libát lopó rátóti legény pártállása.
Aztán ez a beosztás hihetetlenül tág teret ad mindenféle kisebb és nagyobb hatalmaskodásokra, például elég lehet egy feljelentés ahhoz, hogy a gyanútlan politikust meggyanusítsák, majd alkalmat és módot nyújtsanak neki a Markóban a nevére szignált tégla huzamosabb időtartamú tapogatásához.
A mai magyar büntetőeljárási törvények módot adnak arra, hogy Szűz Máriát meggyanúsítsák üzletszerű kéjelgéssel, Szent Józsefet ennek elősegítésével - ehhez mindössze feljelentés kell, erre pedig hűséges pártkatonák ezrei állnak rendelkezésre, noném senkik, akik talán azt gondolják, hogy maguk is politikai tényezővé válnak, ha olyan emberekre tesznek terhelő vallomást, akik előtt idáig úgy bokáztak, mint Gatyás Lajkó a lakodalomban.
Ha a feljelentés megvan, akkor a delikvens hónapokat tölthet a cellájában, elvágva a külvilágtól, megfosztva a szertteivel való találkozás lehetőségétől, az újabb törekvések szerint megfosztva időlegesen a törvényes védelem jogától is.
Az ügyésznek az lenne a dolga, hogy összevesse a gyanusított által elkövetett cselekményeket a törvényekkel, megvizsgálja a nyomozó hatóság által elétárt bizonyítékokat, hogy elégségesek-e ahhoz, hogy vádat lehessen emelni a delikvens ellen.
Ezt az ügyészség meglehetősen szabadon értelmezheti, csak jusson eszünkbe Fapál Lászlónak, a HM közigazgatási államtitkárának ügye - erről az ő blogján lehet olvasni vérfagyasztó részleteket. (http://viszkisdoboz.blog.hu)
El lehetne tünődni azon is, hogy a választások előtt jó ütemérzékkel letartóztatott szocialista politikusok ügyében mi a fene tart ilyen sokáig ahhoz, hogy az igazságszolgáltatás végére tudjon járni a dolgoknak?
Évek óta vannak előzetes letartóztatásban politikusok, akik ellen a gyanusítás meglehetősen roskatag lábakon áll, de még  ezzel együtt sem jutott el egyik ügy sem a szerencsétlen idióta Zuschlag ügyének kivételével legalább egy elsőfokú ítélet stádiumába.
Pedig nem túl bonyolult ügyekről van szó: adott e át Nokiás-dobozban pénzt a feljelentő, honnan származott a pénz, ki vette el onnan, kinek adta át és ezt az átadást mi bizonyítja, mert ha semmi, akkor a komát be kell varrni sikkasztás és hamis vád miatt.
Nem kellene ábrándos tekintetünket az égre vetve azt gondolni, hogy akit az ügyész megvádol, az mind bűnös, és akit nem vádol meg, az mind ártatlan.
Ehhez képest az ügyészség kezd úgy működni, mint az inkvizició, a gyanúsítottal szemben különféle pszichikai tortúrákat alkalmaznak, Polt pártkatona meg mindinkább kezd emlékeztetni egy Visinszkíj nevű szakmai elődjére.
De ettől még lehetne akár normális is az igazságszolgáltatás, hiszen a bíróság mejd helyreüti azt, amit az ügyészség elbarmolt, de sajnos ez nem így van.
Például a fideszesek által elkövetett bűncselekmények egy része el se jutott a bírósági szakba, Polt műintézménye vagy addig húzta az időt, míg a büntethetőség elévült, vagy leállíttatta a rendőrségi nyomozást, vagy megtagadta a vádemelést.
Ebben a körben állandó derültség forrása volt a Kaja Ibrahim - Joszip Tot ügy, melyben a Fidesz vezérkara volt vastagon érintett, és lám, patyolatfehéren úszták meg az áfacsalást, a törvények kijátszását.
Ami meg eljutott a bíróság elé, például mikor Orbán hivatali hatalmával visszaélve visszanemtérítendő támogatásban részesítette kedves nejét, akkor a polgári jogi perben a bíróság minden épeszű és ép jogérzékű ember nagy csodálkozására nem azt vizsgálta, hogy a rablóbanda összejövetelén (merthogy nem taggyűlés volt, ugye...) jegyzőkönyvezett határozatok teljesülésbe mentek-e, hanem azon rugózott, hogy a taggyűlést nem hívták össze szabályosan, és erre való hivatkozással fel is mentette a családját hivatali hatalmával visszaélve  anyagi előnyökhöz juttató miniszterelnököt.
Ott aztán nem jutott eszébe Polt Péternek vádat emelni, a töketlen szocik meg kormányváltás után sem tudták azonnal rendezni a nyilvánvalóan pártos ügyészség helyzetét, Polt mindvégig ott rontotta a levegőt.
Akkor most mi várható?
Csoda?
Ugyan.
Majd szépen megvezetgetik Gyurcsányt a pórázon, hadd lássa a magyar, hogy itt aztán érvényre jut az igazság, aztán a jogászok eljogászkodnak két-három évet és úgy 2014 táján megszületik az elsőfokú elmarasztaló ítélet.
2018 táján a másodfok, talán addigra kjöhet az előzetesből, megőszülve, kissé megdarált állapotban, a választók addigra csak annyit fognak tudni róla, hogy valami óriási telekpanamán bukott le, hiába hazudozott állandóan összevissza.
Politikus többé soha nem lesz belőle.
Hát ezért nincs igaza Révész Sándornak, ezért kell minden lehetséges fórumot felhasználva Gyurcsány mellé állni.
Még ha azonnali és közvetlen hozadéka nem is lesz az ügynek, sajnos...


:O)))