ÁLLAMVIZSGA

Vizsgaidőszak van, drukkol a család, vizsgázik a nagyszájú kisunoka.

Jogot tanul, harmadéves, az uniós jog érdekelné, nemzetközi kapcsolatokban szeretne dolgozni majd, legalábbis a dolgok mai állása szerint.

Költségtérítéses helyre került be annakidején, aztán az első év után a tanulmányi eredményei alapján átkerült az államilag finanszírozott kategóriába, és miután güzü-típusú a lány, így azóta is ebben a finanszírozási formában  tengeti a joghallgatók sanyarú, ám ingerszegénynek éppen nem mondható életét.

Tulajdonképpen ezzel a szisztémával elégedett voltam, társadalmilag meglehetősen igazságossá tette a képzést, az eredményességet jutalmazta, a lustábbakat pedig remekül motiválta ez a rendszer, a Fidesz által tandíjmentesnek hazudott felsőoktatásban fizetendő költségtérítés igencsak megterhelte a családi költségvetést, már ha valakinek a családja egyáltalán képes volt ennek megfizetésére.

Így is rengeteg tehetséges fiatal maradhatott ki anyagi okokból a felsőoktatásból, olyanok, akiknek már egy felvételi vizsga is utópia volt, merthogy a költségtérítésre még csak fel lehetett venni diákhitelt, de a diákéletnek vannak egyéb olyan járulékos költségei is, melyekre ez már nem nyújt fedezetet.

Többek között lakni kell, tankönyvek kellenek, számítógép-hozzáférés is célszerű, néhanapján tisztálkodni kell, ruha is kellene meg talán enni is esetenként, habár a töltött liba a kísérletek szerint sörrel meglehetősen jól kiváltható.

Ha nem szakbarbárokat akar nevelni a társadalom, akkor bizony illene a diákévek alatt színházba, moziba, operába, könnyűzenei koncertekre is eljárogatni.

Az kétségtelen, hogy az államilag finanszírozott helyek hallgatói könnyebben tudták előteremteni költségeik fedezetét, mint azok, akiknek ezt a költségtérítés mellett kellett abszolválni, de a helyzet most tovább súlyosbodott.

Pártunk és Ármányunk egy határozott mozdulattal lecsökkentette az államilag finanszírozott helyek számát, emellett azoknak a szakoknak a kvótáit melyeken ez a képzési forma folytatható állítólag személyesen a Vezér döntötte el.

Hogy ne okozzanak neki gondot a magas számok, ezért az eddigi ötvenháromezer államilag finanszírozott helyet, harmincezerre csökkentette, majd ezeket felosztotta a szakok között, így alakult ki a Vezér által kívánatosnak tartott arány, melynek során a jogi és a gazdasági képzés állami támogatását szó szerint kinyiffantotta.

A tavalyi nyolcszáz államilag finanszírozott jogi helyből így lett idén száz, a gazdasági szakokon pedig a tavalyi négyezer kilencszáz helyből kétszázötven.

A jogászképzés megfarigcsálása még csak érthető, a Vezér belenézett a tükörbe és megkérdezte magától: Na! Hát érdemes ilyen alakokra pénzt költeni, ha azok mások és nem én vagyok?

A válasz egyértelmű nem volt, ezt én még annyival egészíteném ki, hogy rá is kár volt pénzt költeni, csakúgy, mint a maffiává képzett kollégiumi klikkre, de ez már csak a döglött ló ütlegelése, aminek sok értelme nincs.

Aztán azt is megkérdezte magától, hogy érdemes e ebben az országban felsőfokon gazdasági szakembereket képezni, mikor is egyrészt el vagyunk látva bőségesen olyan tehetségekkel, mint Matolcsy, és az állami posztok betöltését is kiválóan meg tudjuk oldani szakérettségizettekkel, mint ezt Rákosi is tette.

Különben is én döntök mindenben, mondta, a gazdasági ügyekben pedig csakis én, hiszen én értek legjobban ehhez is, sikert sikerre halmozok, az ország virágba borul jövőre, vagy azután, vagy valamikor majd  egyszercsak.

Emellett voltam már kínai piacon is, a Fellegivel együtt, ugye.

Hogy mitől is lettem ilyen univerzális tehetség - morfondírozott - egy Géniusz! - szerénykedett.

Meghát ez a Corvinus amúgy is a bögyömben van, beengedte a Nagyorrút, meg foglalkoztatja a feleségét, aki megfuttatta a hűbéreseimet - hát majd most megfizeti az árát!

A gondot talán már csak az okozza, hogy ez a megátalkodott Anikó egy Istennek sem akar mérnök-akadémikus lenni, de majd kiverem belőle…

Szóval akkor az oktatás kérdését is megoldottuk, a mi rendszerünkben nem fordulhat elő olyan anomália, hogy a csóró cigánycsalád gyermekéből jogász, horribile dictu magas állami tisztség betöltője legyen, mondá, és elégedetten konstatálta a tükörben, hogy lenyomta Jackót.

Már értve ezt kifinomult mozgására, ugye.

De vissza az iskolára!

Egy állam folyamatosan vizsgázik, a vizsga tárgya pedig a gazdasági kérdéseken túl az is, hogy hogyan bánik az ifjúsággal, hogyan bánik az öregekkel és hogyan bánik a szegényekkel.

A kérdést feltettem rá vonatkozó mértékben a Mamának, aki hosszan és körültekintően válaszolta meg az öregekre vonatkozó kérdést, majd mélységesen sajnálkozott azon, hogy a Vezér magzatvízében nem éltek cápák, mert akkor esetleg ettől a választól megkímélhette volna magát. (Ezt loptam, de piszkosul tetszik, a szerzőt Arany Liba díjjal jutalmazom!)

A fiatalok tekintetében viszont nem kell senkihez fordulnom, ez az intézkedés maga a tömény felelőtlenség és ostobaság, a társadalmi mobilitás gátja, a magyar jövő felélése, a szegények és az alsó középosztály sárbatiprása.

Lehet ugyan trükközni új diákhitelekkel, melyet majd egyenesen az iskolának fizet a költségvetés, tehát tulajdonképpen a pénzt rámolja egyik zsebéből a másikba – nem változtat azon, hogy ez egy utolsó, ócska és gusztustalan szemétség a társadalommal szemben.

Azt is meg merem kockáztatni, hogy aki havi félmillió nettó jövedelem alatt ezekre szavaz, az nettó hülye, és ehhez felismeréséhez nem kell elvégezni egyetlen gazdasági szakot sem, sem költségtérítéssel, sem állami támogatással.

Az állam most vizsgázott, megbukott, és most velünk akarja megfizettetni az utóvizsga díját is.

Drága mulatság lesz, és még hitelt sem igen tudunk rá felvenni.

Majd megfizetjük ezt is, a többivel együtt.

:O)))

DIPLOMAGYÁRAK...

Állítólag megszűnik a költségtérítéses képzés.

Nem tudom, ki találta ki, de nagy ötlet.

Azt mondják, így véget lehet vetni a felesleges képzéseknek, nem kell az országnak több jogász vagy több bölcsész, pedagógus, amennyit az állami oktatási rendszer fel tud venni, az doszt elég.

Nehéz probléma ez és nem mai keletű.

Való igaz, hogy a rendszerváltozás óta a felsőoktatásban résztvevők száma megduplázódott és ezt akár pozitív fejleménynek is lehetne tekinteni, ugyanakkor az is igaz, hogy ez a folyamat inkább volt burjánzás, mint fejlődés.

Létrejöttek a különféle egyetemek, főiskolák kihelyezett tagozatai, különféle – a népnyelvben ruhatár-műköröm –szaknak aposztrofált diplomagyárak, ahol viszonylag könnyen lehetett az áhított papírhoz jutni.
Az oktatás színvonalát tovább emelte, hogy ezeknek az intézményeknek megfelelő összetételű oktatói kart kellett felmutatniuk, ha meg akarták tartani az akkreditációjukat, ezért aztán vendégoktatók úgy cirkuláltak az országban, mint giliszta a libában, mikor a fenekébe dugja a csőrét.
Az Intercityről csak IC professzorokként elhíresült oktatók számára leginkább pénzforrásként üzemeltek ezek a karok vagy szakok, viszont a helyi potentátok olyan boldogan nézegették az ő főiskolájukat vagy egyetemüket, mint a vénember, akinek hirtelen kiutalnak egy dúskeblű szépséget, - mellesleg ugyanúgy nem tudtak ők se mit kezdeni az intézménnyel, melynek közéleti hatása a helyben lakó oktatói gárda hiánya miatt nem volt valami átütő sikerű.
Az is rányomja a bélyegét a képzésre, hogy van bizonyos virtuális igény a felsőfokú végzettségű munkatársakra, melyet ugyan a feladat nem igényel, deÍgy kerülnek aztán felvételre diplomás polcmenedzserek, akiknek az a dolga, hogy a vevőknél a polcokon meg a hűtőszekrényekben a marketing-guruk által tudományosan kiötlött sorrendbe állítsák a kétliteres üdítőket, ehhez persze elengedhetetlen követelmény a fluent English – ez egyébként a tojásfelvásárlónál is alapból követelmény - a mi cégünk se piskóta, és ha a Hygiene Junior Associate nem rendelkezik College or University degree – vel, esélye sincs, hogy megkaparinthassa a felmosóvödröt.
Az egyetemek, főiskolák abban érdekeltek, hogy nagyszámú diák üljön az előadótermekben, attól nő a dohány, és nem csak a mezőgazdasági karokon…
Ellenben a felvételi követelmények a középiskolai tanulmányokhoz kötődnek, és nem szeretnék rosszmájú lenni, de nem mindig az eminens diákok állják meg legjobban a helyüket az egyetemeken, hogy aztán a munkahelyekről szó se essék.

Vannak roppant életrevaló fiatalok, akik fel tudnak nőni a feladathoz és vannak olyanok is, akik a tanerőknél felvezetett szülői smúz és mézmáz nélkül mintha elbutulnának kissé.

Akinek a szülei megengedhetik maguknak, azok még kapnak egy esélyt az átlébecolt középiskolai évek korrekciójára, és nem egy esetben ezek a fiatalok példásan meg is állják a helyüket és tanulmányi eredményeik alapján átkerülnek az államilag támogatott képzésbe, és meglehet, jobb szakembereket sikerül majd képezni belőlük, mint a középiskolában kitűnő eredményeket produkáló társaikból.

Talán jobb lenne a fizetős oktatás fokozatos megszüntetése helyett piaci alapú térítésben gondolkodni, hiszen van ilyen ma is az egyetemeken, nem ördögtől való a pénz, és ha valaki megfizeti az árát, akkor annak meg kell adni a tanulásra a lehetőséget.

Ha nem adjuk meg, akkor majd elmegy ő is külföldre, fizetős szakra, - jó ez nekünk?

Egyet nem szabad: más követelményeket meghatározni, mint a többieknek, ez aztán garantálná, hogy ne kerüljenek ki az egyetemekről, főiskolákról alacsony képzettségű munkavállalók.

Habár ez a kormány nagy híve annak, hogy még azt is rendeletben szabályozza, hogy mikor köteles tojásra ülni a liba, de az azért sokkal jobb, ha a piac szelektál és állít fel rangsort az oktatási intézmények között, mintha a városvezető lobbiereje döntené el a kérdést.

Ez is olyan ügy, melyet nem lenne szabad azzal elintézettnek tekinteni, hogy bele-belepiszkálunk, mert az nem old meg semmit.

Van még pár ilyen dolog még az életben, esetleg le lehetne vonni a konzekvenciákat.

Az lesz a nagy nap, mikor egy értelmes iskolarendszert általánostól a rezidensképzésig és a doktori iskolákig vázol fel egy mai Trefort Ágoston, de attól tartok, erre azért még várnunk kell.

A baj az, ha meg is érjük ezt egyszer, akkor is még hátra van ezer oktatáson belül érzékelhető finanszírozási és érdekprobléma, de hátra van még az ismeretszerzési monopólium felszámolása is.

Szinte hihetetlen eredmény, de húsz év elég volt arra, hogy elérjük: a szegény ember gyerekének esélye sincs felsőfokú végzettség megszerzésére.
Igazságosabb lenne talán, ha mindenki tandíjat fizetne és mindenki tanulmányi eredményével arányos ösztöndíjat kapna, amiből futhatná a tandíjra is.
Szóval, nem kellene ezt elkapkodni, a pedagógusoknak oktatási rendszert kellene építeni az Orbán rendszer helyett, és szabályozni kellene néhány oktatási rendszeren kívüli intézményt is, - péOlyan ez, mint az Alkotmány ügye, - nincs alkotmányozási kényszer, nyugodtan, ráérősen meg lehetne beszélni a dolgokat és szeptemberben lépni lehetne.
És addig sem kellene ebből presztízsügyet csinálni -  de nem lenne szabad a kétharmaddal sem visszaélni –gyermekeink jövője a tét.


:O)))))