QUE SERA, SERA

Pontos menetrend szerint történik a jóléti intézkedések adagolása, egyre felelőtlenebbül.

Már nem csak a családi ezüstöt szórják szét, de eladnak mindent, amit még nem loptak el azért, hogy megnyerjék a választásokat – utánuk a vízözön.Megaztán ha megnyerték, majd csak lesz valahogy, merthogy úgy még sosem volt, hogy valahogy ne lett volna.

Mindenesetre most ismét csökkentik a gáz árát, éppen tizenegy százalékkal, a fene tudja, miért éppen ennyivel és fene tudja, hogy ez elég lesz-e ahhoz, hogy annyiba kerüljön a gáz, mint 2010-ben került – szerintem és a szakemberek szerint nem.
Szakértők számításai szerint 2010-2013 között ötvenhat százalékos volt az áremelkedés, most ebből ad vissza Orbán, de kérdem én, ha ez nem volt korrekt ár, akkor azért ki felel?
Merthogy csak az emelhette az árakat, aki most képes engedni is belőle, nemde?
Akkor az Orbán-kormány hatalomra kerülése óta indokolatlanul emelte a gáz árát?
A tetejébe még a szociális szempontokat sem vette figyelembe, hiszen az ostor a legszegényebb fogyasztókon csattant, míg a felső középosztály - szokás szerint - nyert az ügyön.
Vajon a társadalom nyert azon, hogy a felső középosztály gazdagodott, a többiek meg csúsztak lefelé?
Ugyan - a társadalom túlnyomó többsége vesztese ennek a gazdaságpolitikának, mint ahogy vesztese a gazdasági átalakulásoknak 1989 óta, folyamatosan.
A felső középosztály gazdagodása ugyanúgy nem hozott pozitív változást a gazdaságra, a társadalomra, mint ahogy a róka központilag szervezett etetése sem töltheti el megnyugvással a libákat.
A gazdagok asztaláról még csontok sem hullnak a szegények tányérjába, el vannak azok foglalva a zabálással, még kell egy-két generáció meg egy két vérfürdővel járó éhséglázadás, hogy eszükbe jusson, hogy az ő nyugalmuk záloga a szegények nyugalma.
Most sem történik más ezzel a rezsicsökkentéssel, mint, hogy Viktor a futóverseny vége felé - ahol egyébként különféle okosságoknak köszönhetően már nyolcvan méterrel vezet a százméteres síkfutásban - még lehajol, felkap egy marék salakot és belevágja ellenfelei képébe – na, törölgessétek a csipátokat, majmok.
A gond ezzel nem is az, hogy szemérmetlen és pofátlan a trükk, amivel a társadalmat etetik, hanem a gond a társadalom állapota.
A lecsúszott, milliónyi nyomorszinten élő,szegény ember, a lecsúszástól rettegő és tíz körömmel kapaszkodó alsó-középosztály, az éhező gyerekek százezrei, a társadalmi osztályok közötti átjárás  megszűnése – ez a valódi gond, és ezt hiába próbálják nemzetiszínűre festeni, nem segít senkin.
Merthogy lecsúszni van lehetőség, de felemelkedni csak elméletileg, gyakorlatilag ott tartunk, mint a Horthy-rendszerben tartottunk, csak az akkori urak legalább tudtak késsel-villával enni.
Megmerevedtek a kasztok, kitörni belőlük nehezebb lesz, mint Indiában.
Amelyik fiatalnak esze van, az addig pucol innen, ameddig még lehet, mert hamar eljöhet az a nap, amikor egy késő-középkori enklávé leszünk Európa közepén, egymillió szomáliai szinten élő cigánnyal és négymillió etióp szinten élő, magát magyarnak nevező küvével (tudom, cuvee…), négyméteres, tetejükön szögesdróttal díszített kerítések mögött élő gazdagokkal és a cselédséggel.
Már csak abban lehet reménykedni, hogy a nép egy olyan állat, mely egyedeiben buta, de összességében bölcs – végtére is kell valamiben reménykedni - nemde?
Mindenesetre jönnek most a gyönyörű napok, mindenki kap egy marék színes üveggyöngyöt, egy kis tekercs rézdrótot, egy fületlen gombot, egy szép álomképet, egy komoly ígéretet - mindezt egyenletes eloszlásban, hatékonyan, mint amikor a füvet locsolja a jó automata öntözőrendszer.
Aztán jön a kaszálás, majd a kaszálás után a villanyszámla, amit közösen kell fizetnünk - zömét a szegények, ahogy illik -  és hát sajnos addigra begyűrűzik a világpiaci gáz és áramár.
Az Unió és az elmúltnyolcév miatt megnövekednek a költségek, és különben is, az uniós bürokraták is állandóan akadékoskodnak, hát legyen nekik egyszer vasárnapjuk - te meg ne ugass Jóbarát, mert mesze még a következő választás!
Ezek akkora trógerek, mint ide Lacháza, egy gátlástalan rablóbanda, amely éppen most is hülyére veszi a választót - ne nézz körül, rólad van szó!
Te meg szavazz rájuk – mert megérdemled!
Te fogod megfizetni az árát ennek is, a sumákolásaidnak is, a gyávaságodnak, a helyezkedéseidnek és a konformizmusodnak is - szolga leszel saját hazádban, és sírva kérsz bocsánatot Kertész Ákostól, mert nem ébredtél fel, mikor rázogatta a vállad.
Mindenesetre most örülj, hiszen szép az élet, már alig fizetsz többet, mint 2010-ben, és hogy idáig ezek szerint az ostobák adóját fizetted, arra rá se ránts!
Mindenesetre Orbán Japánba utazik szotyizni egyet a Tennóval, úgy látszik, irritálja, hogy az ő országában még nem volt cunami, hát majd importál egyet, kerül, amibe kerül!
Ha rám hallgat, ez felesleges kiadás lesz már megint, hiszen hol van egy cunami károkozása hozzá képest?
Ha ezt az embert becsuknák annyi évre, ahány évvel visszavetette Magyarországot, százhúsz éves korában se jöhetne ki a börtönből.

 Nem is lenne nagy baj talán…

:O)))

KAMU

Magyarember néha kissé érdesen fogalmaz.

Ha például valaki nagy hűhóval csinál valamit, amivel semmit nem ér el, és aminek nem sok értelme van, akkor azt mondja: adtunk a szarnak egy pofont.

Ez kétségkívül kevésbé humoros, mint a Vezér Kincses Kalendáriumból összeollózott dakota közmondásai, de ez legalább autentikus népi bölcsesség, amit magyarember általában bánatos képpel, lemondó legyintés kíséretében szokott alkalmazni.

A hegyek egy éven át vajúdtak, és amit szültek, az mégcsak egérnek sem mondható, inkább csak a népi szólásmondáshoz szolgáltattak alapanyagot – a kormány megszülte a pofoznivalót.

Pedig nagy volt a duma, szokás szerint, - voltak ígéretek dögivel, melyekkel a bánatos devizahiteleseket hitegették, akik voltak olyan szerencsétlenek, hogy az Orbán-kormány által a szocikra hagyott lakástámogatási rendszert kihasználva svájci frankban adósodtak el, most meg éppen a gatyájukat is le akarja róluk húzni a bank.

Erről persze nem volt szó, amikor Orbán két féltéglával verte a mellét a lakásépítések fellendítése ügyében, pedig aki arra járt, az ma mind szív, mint a torkosborz – az építtető és az építők is, miután a lakáspiac úgy omlott össze, mint a kártyavár, a romjai tetején meg szomorúszemű ingatlankereskedők nézegetik a beragadt telkeket, lakásokat és keresik a gerendát, amelyre fellógathatnák magukat.

Az ingatlanfejlesztő, aki hitelt vett fel az eladni szándékozott terület közművesítésére, és aki saját személyes vagyonát, de még felesége, élettársa vagyonát is kénytelen volt felajánlani fedezetül, most nehezebb helyzetben van, mint a devizahitel-adós, hiszen vele aztán végképp nem törődik senki, mint ahogy azokkal az építőkkel sem, akiknek a beruházók – vevők híján - nem tudtak fizetni.

Nem is fognak tudni, - egzisztenciák mennek tönkre, virágzó vállalkozások döglenek meg azért, mert Orbán ki akart tolni a szocialistákkal és szép emlékeket akart maga után hagyni.

Hát itt vannak a szép emlékek.

Az sem vigasztaló, hogy az áldozatok zöme a középosztályból kerül ki, hiszen a hitelfeltételek nekik kedveztek, sokan spekulációs vagy befektetési célból vágtak bele a tranzakcióba, és még ma is azt hiszik, hogy a sors különös szerencsétlensége folytán kerültek ebbe a helyzetbe, pedighát ott ágál előttük a felelős, aki mindent elad a hatalomért – őket is eladta.

Ne menjünk bele a hitelezési gyakorlatba, aminek eredményét most itt látjuk magunk előtt és ne hibáztassuk a hitelfelvevőket, ők a kockázatot csak korlátozottan voltak képesek felmérni, tekintsük a kialakult helyzetet adottságnak, olyan problémának, melyet valahogy kezelni kell, hiszen nem kevés embert érint.

A választások idején, de még utána is jó ideig arról zengett a jobboldali sajtó, hogy jön majd a Megváltó és rendbeteszi ezt a bagatell kérdést is.

Hiszen mindent meg lehet csinálni, libából is lehet mákosguba, csak nagyon kell akarni, és ha a nagy akarást megússzuk apróbb balesetek nélkül, akkor a siker nem marad el!

Természetesen a szürke parlagi devizahiteles azt gondolta, hogy majd Viktor a zsebébe nyúl – úgyis ott mogyorózgatja magát állandóan – és egy elegáns mozdulattal kivágja az asztalra a szükséges aprópénzt, de csalódniuk kellett – ahogy mondani szokás, és ahogy egyébként ez már tőle megszokott, más khm… - mondjuk hólapátjával akarta verni a csalánt, a bankokkal akarta lenyeletni a békát.

Csakhát ez a béka meglehetősen rusnya, és a bankokat már egyszer rendesebben megsarcolta a Vezér, úgyhogy a bankok igen diplomatikusan és roppant segítőkészen úgy beintettek neki, hogy még alcsuti kocsmai körökben is hosszasan röhögött volna az úri közönség a kárvallotton.

De azért azt megengedték, hogy ideig-óráig valahogy megőrizze az arcát, hiszen tudták, hogy bizonyos elmeállapotok eluralkodása esetén a beteg nem képes fékezni agresszivitását, és szemük előtt ott lebegett Hugo Chavez árnya, nem akartak ők is az államosítás sorsára jutni.

Így aztán a devizahitelesek számára három évre befagyasztották a svájci frank árfolyamát, ami ma némi könnyebbséget hoz azok számára, akiknek egy törlesztőrészlet-csökkentés még egyáltalán jelenthet valamit – a differenciát majd három év múlva kell kamatostól megfizetni.

Így lett a devizahiteles egy hiteléből kettő, számunkra meg itt csillan fel a remény, hiszen az alcsuti nyilvánvalóan arra játszik, hogy a következő választást elveszíti, a csalódott és végképp kilátástalan helyzetbe került devizahitelesek tömegeivel meg birkózzon majd az utókor.

Ami most történt, az maga a Nagy Kamu, a bankok megint jól járnak - ez egyébként helyes, nem kellene annak örülni, ha a magyar bankrendszer is elvérezne a mi kis Nérónk gazdaságpolitikai botorkálásának oltárán, aki a hályogkovács magabiztosságával csinálja a konyhaasztalon a gazdasági nyitott szívműtéteket, merthogy már volt disznótorban, tudja ő azt pontosan, milyen is a szív, különösen májjal összefőzve, majoránnával…

A devizahitelesek meg a moratórium lejárta után dupla problémával nézhetnek szembe, ez a banda meg gennyesre lopva magát elégedetten dől majd hátra a székében és röhögve nézi, hogy a szerencsétlen baloldal a rendszerváltás óta immáron harmadszor vág neki az ország rendbetételének.

Ami itt történt, az a pofátlanság minősített esete.

Orbán a megállapodást úgy adja elő, mint világraszóló győzelmet, ehhez képest a magyar államnak ez a megállapodás egy fillérjébe sem került, senkin nem segít, csak a problémát taszigálja tovább.

Ezt csinálja más területeken is, csak az a baj, hogy a problémakupac már most is elég nagy, és még csak az elején tartunk, hiszen már hírek járnak az özvegyi nyugdíjak elvételéről és hasonló nyalánkságokról.

Az OTP-nél árverezésre váró lakások száma elrémisztő, amit ezzel kapcsolatban a bank kommunikál, - márhogy majd humánusak lesznek – az meg nevetséges.

Orbán nem oldott meg ezen a területen sem semmit, és aki a szemfényvesztést még most sem látja, annak lehet, hogy egy klinikára kellene járni vele…

Ahogy Virág elvtárs mondotta volt - elvtársak, a helyzet fokozódik.

Ami pozitívum, hogy Schmitt elnök úr elment ma Szekszárdra és Bátaszékre – Szekszárd még csak érthető, hiszen ott terem a jó vörösbor, nade Bátaszék?

Persze lehet, hogy ott készül a legjobb libapörkölt, galuskával, és libacombbal a kézben lehet legjobban megismerni az emberek gondjait, nemdebár?

Csak ne lenne a libának tolla is…

:O))))