De dumálni sem elég.
A címben szereplő igaz gondolatot a demokratikus ellenzék egyik vezetője osztotta meg a közvéleménnyel, szokása szerint jól ismerve fel a helyzetet.
Aztán az interjú folytatásából kiderült, hogy az ellenzék még nincs felkészülve a kormányzásra, nincs felkészülve sem szakmailag, sem politikailag arra, hogy átvegye a vezetést, ráadásul a társadalmi támogatottságukon is javítani kell.
Remek kommunikációs stratégia, egyre jobb és egyre ütősebb, ettől leszünk majd elfogadottak, ettől nő majd a demokratikus ellenzéki pártok támogatottsága.
Leginkább az olyan legényhez hasonítunk, aki a falusi bálban partnert kereső Julcsát imígyen bíztatja: Julis, legyél az enyém, de ne ma este, mert ma este nem érzem magam virgonc hangulatban, nem volt pénzem viagrára sem, szoba sincs semerre, de már dolgozom a probléma megoldásán, én vagyok az igazi, hidd el!
Mire is Julis kedvesen rámosolyog a legényre és imígyen bíztatja: Hát akkor mostan told el a biciklit te Jancsi, de sebesen, a lankadt harci kedveddel meg a remek problémamegoldó képességeddel egyetemben, oszt majd akkor gyere vissza, ha készen állsz a nagy kalandra!
Ha lesz időm a harmadik gyerek mellett, majd megfontolom, hogy szakítok e rád is belüle, de most ne haraguggyál, mennem köll, mert ott kacsingat a Lajcsi, és igen ígéretesen dudorodik a gatyája.
Ezzel balra el, majd néhány perdülés-fordulás után Lajcsi az árokparton úgy rábeszéli Julcsát magára, hogy annak a füle is kettéáll és elégedetten megy haza a bál befejeztével.
Soha nem volt jó a baloldali kommunikáció, de most bátran jelenthetjük, hogy van lejjebb is ennél, és ezt időnként demonstráljuk is.
Az egyetlen pozitívum talán, hogy a baloldali pártok mostanában hálistennek nem ekézik egymást, de hogy én is mondjak okosat, nem elég felhagyni egymás csesztetésével, ennél valamivel több kell.
Nem vonom kétségbe a megállapítást, hogy a demokratikus ellenzék jelen állapotában még felkészületlen a kormányzásra, de hát egy kormányzásra teljesen felkészülni amúgy sem lehet.
A körülmények naponta változnak és egy kormánynak sem az a dolga - mint azt Lánglelkű Vezérünk lázálmaiban képzeli – hogy kitaláljon egy modellt és ahhoz próbálja hozzáfarigcsálni a világot, hanem a világ változásaira kell naprakész, adekvát válaszokat adni.
Ellenben az kimondottan zavar, hogy ha az ellenzék állapotát ilyen szépen felismertük, akkor miért nem változtatunk rajta?
Az idő rohan, eltelt majd két év, a mi saját kis elmebetegünk szétcseszte az országot, porrá rombolta a gazdaságot meg a közéletet, a demokratikus ellenzék meg üldögél azon a bánatos fenekén és fejcsóválással van elfoglalva, meg dekázgatja az egymáshoz és a hatalomhoz való viszonyát.
Közben a nép egy része már lassan fizikailag is éhendöglik, a haza hülyéi, - szeretett szélsőjobboldali honfitársaink - meg egyre pofátlanabbak, fenyegetőznek meg izmozgatnak, provokálnak tízesével tízezreket, úgyhogy talán be is lehetne fejezni a szépelgést és nyavalygást és el lehetne kezdeni dolgozni.
Segítenék:
Mondjuk, ha libapörköltet főzünk, ahhoz, hogy jól sikerüljön, kell bele a nyersanyag.
Ha csak ülünk a kondér körül, és elbeszélgetünk arról, hogy akkor most majd mi megfőzzük a világ legjobb libapörköltjét, attól még akár éhen is halhatunk.
Talán először össze kellene hordani az alapanyagot – mondjuk minimum egy libát, de lehet ezt részletekben is összehordani, hiszen egy libamellnél jobb két libamell, hogy a combokról most szó se essék.
Ez az ellenzéki pártokra és szervezetekre lefordítva azt jelentené, hogy mindegyiküknek konkrét kérdésekre, konkrét válaszokat kellene kidolgozni (v. ö: konkrét helyzet konkrét elemzése…) és nem csak úgy általában, hogy például helyreállítjuk a sajtószabadságot, hanem konkrétan.
Például olyan programpontot rögzíteni, hogy azonnal hatályon kívül helyezzük a sajtótörvényt, felszámoljuk a médiaszabályozás jelenlegi rendszerét, olyan módon, hogy átmenetileg visszaállítjuk az Orbándúlás előtti szabályozást, majd betartva a demokratikus jogalkotás szabályait újraszabályozzuk a kérdést.
De talán a legfontosabb az, hogy megfogalmazzuk: hogyan lehet demokratikus úton ismét a nép kezébe adni a döntést, - merthogy az Alaptörvény és az életfogytig kinevezett pártjanicsárok ezt meglehetősen meg fogják nehezíteni – ez is volt a cél.
Aztán, majd amikor a szervezetek rendelkeznek már valamiféle anyaggal, akkor lehet a kerekasztal sarkára csapni, de annak, hogy a vágyainkról értekezzünk, nincs sok értelme.
És akkor egyeztetett ellenzéki programmal lehet megteríteni a közéleti asztalt, melynek egyik végén ott a libapörkölt, a másik végén egy kupac szar, középen meg a Jobbik fújja az orrát az asztalterítőbe.
És akkor meg lehet esetleg kérdezni a választót, hogy melyikből szedjünk neked Józsi?
De ha a helyzet azt követeli, akkor készen kell állni akár arra is, hogy ha kell, azonnal le lehessen váltani a maffiakormányt, és menet közben kidolgozni a szabályokat.
Egy év úgyis eltelik legalább, míg a helyzetet minimálisan konszolidálni lehet, ezalatt egy, a mai magyar valóságban, fővárosban és vidéken tett rövid séta után le lehet ülni az íróasztalokhoz és néhány nap alatt ki lehet dolgozni a legfontosabb kérdéseket, ezzel párhuzamosan fel lehet számolni a diktatúra maradványait.
Cselekvés és a cselekvés ígérete kell.
Ha az ellenzék ezalatt a majd két év alatt feleannyit dolgozott volna a diktatúra elleni fellépésen, mint Orbán a magyarságon való elhatalmasodáson, akkor messze jobban állnánk.
Programot és cselekvést vár az a rengeteg választó, aki még nem talált magának rokonszenves politikai erőt, nem pedig elméletieskedő hasvakarászást.
Amelyik párt, pártkezdemény vagy mozgalom ezt nem ismeri fel, annak nehéz sora lesz.
Hát reménykedjünk…
:O)))
