A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kertész Krisztián. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kertész Krisztián. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. október 10., vasárnap

MIBEN TÉVED KERTÉSZ KRISZTIÁN?

Ha röviden szeretném összefoglalni a választ, akkor azt kell írnom – mindenben.


Kertész Krisztián, az Ésszerűség és Felelősség Platform elnöke négy pontban foglalta össze a Demokratikus Koalícióval szembeni ellenérzéseit.
Természetesen tiszteletben kell tartani a véleményét, különösen akkor, ha rápillantunk az általa képviselt platform nevére, de talán vitatkozni lehet vele...
Kertész Krisztián azt írja:
1. A baloldalnak és a liberálisoknak egyaránt igen negatív emlékeik, tapasztalataik és kudarcélményeik vannak azokból az időkből, amikor közösen kormányoztunk (gondoljunk például az egészségügyi reformra). Most viszont nemcsak a szocialistákat és a liberálisokat, hanem még mérsékelt konzervatívokat is egybe akarják olvasztani, ráadásul nemcsak egyetlen (kényszer) koalícióba, hanem egyenesen egyetlen közös pártba és egyetlen közös platformba! Nos, finoman értékelve is, ideológiai alapon ez meglehetősen nehéz, és igen sok belső konfliktus forrása lehet (különösen akkor, ha nemcsak a szlogenek szintjén, hanem valóban demokratikusan kívánnák vezetni a platformot).
Ami azt illeti, az együttműködés a szocialisták és az SZDSZ között valóban nem volt a zökkenőmentes, hogy eufemisztikusan fogalmazzak, ez azonban nem annyira a liberalizmus és a szocialista elvek összeegyeztethetetlenségéből következett, hanem inkább személyi okai voltak.
A liberálisok hangadói között igen nagy számban voltak fellelhetők doktriner értelmiségiek, akik erőszakos gátlástalanságukkal magukhoz ragadva a párt vezetését többet ártottak saját pártjuknak és a koalíciónak, mint amennyit politikai ellenfeleik valaha is ártani tudtak volna.
Elég, ha Horn Gáborra vagy Gulyás Józsefre gondolunk, és máris kiver a hideg veríték - hogy az ambícióin kívül más képességekkel nemigen rendelkező Fodor Gábort ne is említsük.
Ellensúlyozni őket és egyensúlyozni velünk még egy Kuncze képességeivel is felért egy cirkuszi attrakcióval.
Mert azért ne felejtsük el a saját böszmeségeinket sem.
Hogy mást ne említsek, mint a nemrég távozott Nagyasszony legyűrhetetlen elnöki ambícióit és a politikai partner iránti empátia hiányát, - egy kis párt sokkal érzékenyebben reagál, ha politikai arcának elvesztésétől kell tartania, mint egy tohonya nagypárt, - erre mostanában majd rájöhetünk mi is, sajnos…
Aztán itt van az egészségügy dolga is.
Nyugodtan megállapíthatjuk, hogy bár Molnár Lajos rossz stílusban adta elő, de alapvetően egy koherens egészségügyi modellt vázolt fel, ami mögül aztán a szocialista képviselők többsége kihátrált, hiszen az ő választókörzetüket vagy szűkebb pátriájukat is érinthették a kemény változások.
Persze mindenkinek volt beteg anyósa, lumbágója vagy orvos ismerőse, akinél a Viagrát íratta fel magának, - nem lett volna jó optikája, ha az ő vélt érdekeiket sértő átalakítást támogatnak.
Kertész Krisztián alapvetően ott téved, hogy ő egy ideológiai alapon működő pártot vizionál, jóllehet a modern demokráciákban ezeknek a pártoknak az ideje lejárt, ha egy párt kormányozni akar, akkor az ehhez szükséges kompromisszumokat nem a választások után, hanem a párt működése során kell megkötni.
Ideológiai alapon működő párt óhatatlanul rétegpárt lesz, erre meg már ott van Thürmer meg Vajai Attila, és ott vannak a választási eredményeik is.
Lehet találni közös értékeket még a mérsékelt konzervatívokkal is, és lehet találni közös platformot, melyen állva együtt tudunk dolgozni a populizmus és a lopakodó diktatúra ellen a választókért és az Európába harmonikusan belesimuló modern Magyarországért.
Ezt kívánja az ésszerűség és ezt diktálja a felelősség, mert azzal kecsegtetni őket, hogy egy balos rétegpártként tenni lehet ezért az országért, az felelőtlenség lenne.
2. Komolyan felvetődik a kérdés, hogy ha egy szocialista párthoz a legliberálisabb közgazdászok is csatlakoznak és ők alkotják meg a legfőbb ideológiai és szakpolitikai irányvonalat, akkor ez amellett, hogy hoz esetleg pár tízezer liberális szavazót, nem taszít-e el tőlünk nagyságrendekkel több baloldalit, több százezer szavazót?
Nem értem, hogy a megújult párt legfőbb ideológiai és szakpolitikai irányvonalát miért a legliberálisabb közgazdászoknak kellene megalkotni?
Alkossák meg szocialista közgazdászok és integrálják bele a liberális és konzervatív elvekből, ami integrálható.
Aztán azok csatlakozzanak, akiknek ez megfelel, mert az a jó kompromisszum, amelynek során mindenki nyertesnek érezheti magát.
És roppant jó lenne leszámolni azzal az illúzióval, hogy az a jó baloldali politika, mikor osztogatunk és az a gaz liberális, amelyik elvárja az egyéntől is, hogy törekedjen gondoskodni önmagáról, valahol a kettő között kellene megtalálni az ésszerű, helyes utat és akkor ez nem vinne, hanem hozna szavazatokat.
3. Az valóban igaz ugyan, hogy a liberális, a szociáldemokrata és mérsékelt konzervatív irányzatoknak hangsúlyos eleme, közös nevezője a demokrácia fontossága, azonban nemcsak az a kérdés, hogy ez elegendő-e arra, hogy a különböző gondolkodású embereket egy közösségben tartsa, hanem az is, hogy a demokrácia fontosságának hangsúlyozása önmagában véve elegendő szavazói tömeget képes-e megszólítani. Tartok tőle, hogy nem! Az emberek ugyanis általában sokkal nyitottabbak a jólétüket, az anyagi és társadalmi biztonságukat közvetlenebbül befolyásoló kérdések iránt.
Szerintem meg nincs kérdés, amely jobban meghatározná az emberek egyéni jólétét és társadalmi biztonságát, mint a demokrácia kérdése.
Ha ez nem így lenne, ugyan, mi értelme volt akkor a rendszerváltásnak?
És mi értelme volt az elmúlt húsz évnek?
Vagy e is olyan, mint a régi vicc, hogy a szocializmus a leghosszabb út a kapitalizmusból a kapitalizmusba?
Avagy a demokrácia lenne a leghosszabb út diktatúrából a diktatúrába?
Ez egyáltalán nem zárja ki, hogy ne törekedjen a megújult párt az választók jólétének megteremtésére, sőt, - ez kell, legyen a végső célja, mint minden demokratikus pártnak.
Az téves felfogás, hogy az életminőség helyett az anyagi javakat mérjük, ami egy sokkal szűkebb kategória és önbecsapás, - olyan ország kell, ahol az anyagi javak mellett szabad levegőt lehet belélegezni.
4. Az még a legszűkebb értelemben vett baloldalon, még a Magyar Szocialista Párt tagjai és tisztségviselői körében is kétséges, hogy a demokrácia hangsúlyozása, megvalósítása és legfőbb politikai irányvonallá tétele tekintetében valóban Gyurcsány Ferenc-e a leghitelesebb politikus. Gyurcsány Ferenc tehetségét, képességeit, karizmáját és politikai eredményeit természetesen senki nem vitatja (legalábbis a baloldalon nem), de atekintetben, hogy kormányfőként és pártvezetőként valóban követte-e, betartotta-e és fejlesztette-e a párt demokratikus hagyományait, elveit, elvárásait? Meglehetősen nagy a valószínűsége annak, hogy a nagytöbbség nemmel válaszolna egy ilyen kérdésre.
Szerintem nemigen kell Gyurcsányt demokráciára tanítani, inkább a „nagytöbbségnek” kellene felülvizsgálni a demokrácia mibenlétéről vallott nézeteit.
Illúzió azt gondolni, hogy egy olyan szekér gyorsabban halad, amelyikbe a lovak a szekér négy sarkához vannak befogva és öt hajtó veri őket, mint az, ahol egyfelé húz a négyesfogat, egy hajtó irányítása alatt.
Nem a Fidesz a példa, mert az, bár centrálisan irányított párt, de demokráciának híre sincs benne.
 Nekünk egy olyan párt kell, amelyikben ha egyszer döntöttünk egy kérdésben, akkor mindahányan a döntést képviseljük – vagy hallgatunk, mint a sír.
Vagy az lenne a demokratikus hagyomány, hogy össze-vissza beszél mindenki és könnyes szemmel kiszavaz a pártjából?
A pártélet nem vasárnapi ebéd, ahol ülünk, zabálunk és kritizáljuk a háziasszonyt - itt részt kell venni a hagymapucolásban is, mégha kicsit sírnunk kell is közben.
Ha tisztességesen tesszük a dolgunkat, akkor majd lelkesen ehetjük a piskóta-tortát is.

A be nem idézett indokláshoz meg csak annyit: nem szerencsés mondatokat szövegkörnyezetükből kiragadni, ez olyan Fidesz-módszer, ugye…

Szóval, az a helyzet, a Szocialista Pártnak meg kell újulnia, és ennek útja nem a kirekesztés, hanem a befogadás kell, hogy legyen, mert akkor leszünk majd erősek, ha a párton belül is meg tudjuk valósítani a sokszínű elvek és törekvések harmóniáját, hiszen az áhított társadalmi modellnek is ilyennek kellene lenni.
Ez még nem jelentené alapelveink - a bérből és fizetésből élők, a kis és közepes vállalkozók képviseletének feladását, vagy a társadalmi szolidaritás, az esélyegyenlőség megteremtésére való törekvés elvetését.
Ehhez egy sokszínű, nagy párt kell.
Merthogy ezt kívánja az ésszerűség és ebben lenne felelősségünk…


:O)))