KILÓRA, MINT A LIBÁT...

Úgy próbálja megvenni a mi Kedves Vezetőnk a kormánytisztviselőket.

Hatszázmillió forintot szán az üdültetésükre, ami persze nem lenne baj, ha ez egy gazdag ország lenne.

De ez nem egy gazdag ország, ez a hárommillió koldus országa, ahol gyerekek tízezrei gyakorlatilag éheznek, ahol a nyugdíjasok egy része aggódva számolgatja kis aprópénzét a boltok pénztárainál, ahol a nyaralás sok-sok család részére az utópiák birodalmába tartozik.

Tulajdonképpen rossz lelkiismerettel írom le ezeket a sorokat, hiszen bizonyára akadnak a kormánytisztviselők között is olyanok, akiknek jól jön ez a támogatás, vannak kistisztviselők, akiknek ugyanolyan nehéz összerakosgatni a nyaralásra való pénzt, mint a versenyszféra kisfizetésű alkalmazottainak, akik viszont nem számíthatnak semmiféle támogatásra sem most, sem a jövőben.

Vannak sokan, akik visszasírják a kádárizmus jóléti rendszerét, a szakszervezeti üdülők ezreit, a vállalati üdülőket, melyekben rengeteg család tudott kicsit kikapcsolódni, pihenni, most meg újra ott tartunk, hogy magyarember a Balatonhoz sem tud eljutni.

Ez ugyan hozott áldásos eredményt is, megszűnt a zsúfoltság, javult valamelyest a színvonal, az ország szegényebbik fele nem büdösködik a gazdagabbik felének orra alá, nem zavarja látványával a honi középosztály esztétikai érzékét – hasonló a hasonlónak örül, ugye.

Persze az ember, ha ilyet hall, akkor majdnem olyan populista lesz, mint Orbán, és rögtön lefordítja a hatszázmilliót lélegeztetőgépre, de legalábbis gyermeknyaraltatásra, esetleg nyári gyermekélelmezésre.

Merthogy ha az ember szegény, akkor a kiadásait rangsorolnia kell, és normális családban a gyerek az első.

Nem lenne szabad ennek másként lenni társadalmi tekintetben sem, - már ha az a társadalom épeszű, ép érzésű és egészséges.

De hát, ugye, itt napjaink Magyarországáról van szó, ez pedig normális államnak semmiképpen nem mondható – ha valaki kételkedne ebben, akkor tanulmányozza a MOL részvények megvásárlásának történetét, mely társaság eme remek tranzakció következtében annyit veszített az értékéből, mint amennyit a magyar állam adott az ominózus részvényekért – és itt súlyos milliárdokról beszélünk.

De vissza a gyerekekhez!

Ha mondjuk egy gyerek napi élelmezési költségét ötszáz forintnak számoljuk, akkor a hetvenöt szünidei napra számítva ez 37500 Ft, a hatszázmillióból tizenhatezer gyereket lehetne egész nyáron térítésmentesen étkeztetni, és az étkeztetések mellé értelmes programot tenni talán még az önkormányzatok is képesek lennének.

Hogy megyénként biztosan létezik hat-nyolcszáz gyerek, aki rászorul erre, az több, mit valószínű.

Persze nem libasült lenne a menü, de nem is hiszem, hogy erre tartanának igényt a gyerekek, viszont nem kellene éhezve lézengeni az utcákon, nem kellene éhségükben a szomszéd gyümölcsfáját dézsmálni.

Igaz, én nem éheztem gyerekkoromban, mégis minden nyáron egyszer elmentünk a többi süvölvénnyel kukoricát lopni, és nagy vidáman főztük a két téglára állított fazékban, közben rettegtünk a csősztől meg az ő sós puskájától, de mecsoda íze is volt annak a kukoricának!

Szóval talán inkább a nyomorban élő gyerekekre kellene ezt a pénzt költeni, mert ennek lenne az éhég elverésén túl olyan hatása is, hogy a kisgyerek észlelné, hogy a társadalom odafigyel rá, nem hagyja magára az ő nagy ínségében, hogy számíthat ránk.

Viktor viszont a kormánytisztviselőkre akar számítani.

Legalább ebben a körben legyen már népszerű, hiszen ő is ember valahol… talán… esetleg… és ő is vágyik a szeretetre, a feelingre, hogy a nép szerető atyjaként tekint le és néz fel rá egyúttal, ehhez pedig kellenek a hangulatjavító intézkedések, nemde?

 Érdekes, akárhogy igyekszem felismerni intézkedéseiben, megnyilatkozásaiban a normális gondolkodás elemeit, nemigen sikerül.

Nekem inkább olybá tűnik ez az ember, mint aki beleesett a gabonasilóba és rányitották a töltőnyílásokat, még egyelőre csak derékig ér neki a gabona, még hősiesen hadonászik, de a helyzete egyre reménytelenebb. (Melyik filmben is láttam ezt a jelenetet?)

Mindenesetre egyre többet hibázik, hibázott ezzel is.

Mert, hogy ez nem fog tetszeni a népnek, arra ciánkálit vehet, de a többi intézkedése is egyre zavarosabb, a retorikája egyre agresszívabb és – ha legutóbbi romániai nyilatkozatára gondolunk, akkor egyre ostobább is.

Értelmes ember az, aki helybe megy a khm... - a pofonért?

Merthogy most kapott egy olyan sallert a román miniszterelnöktől hogy a fal adta a másikat, az már biztos.

Egyre inkább egyedül marad, és lássuk be - Lázárból, Semjénből, Szijjártóból nem lehet várat építeni.

A helyzete pedig nem lesz könnyebb.

Még ha időnként generálozzák is – meddig fogja bírni?

:O)))

KORMÁNYTISZTVISELŐ...

A hála nem politikai kategória, mondá Viktor az őt kísérő Lázárnak, majd egy gyors mozdulattal elkapta a vele szemben mély hajbókolásokkal közeledő kormánytisztviselő függelékét és nagyot csavart rajta.

Az áldozat kissé erőltetett, de őszinte mosollyal nyugtázta a Legfelsőbb Kegy szerény személye felé fordulását, szeme könnybe lábadt - hát ezt is megértük végre!
Persze sírni nem mert, mert ki tudja, hátha a golyóstoll, amit legutóbb vételezett, zokogásérzékelő is egyben, márpedig egy magyar kormánytisztviselőből áradnia kell az optimizmusnak és a lojalitásnak, a kispolgári nyafogásnak itten helye nincsen.
Igaz, otthon sincs, hiszen mióta bekamerázták a lakást, azóta a kenyér áráról csak úgy beszélgetnek a feleségével, hogy közben mosolyognak és egyik kezükkel eltakarva mozdulatlan szájukat suttogják a legfrissebb kenyér-áremelésről szóló híreket, közben persze a csapból is folyik a víz, hogy megbénítsa a tapéta alatt a poloskák mozgását, vagy hallását, vagy mijét is.
Éjjel sincs nagy dínom –dánom, a hangérzékelő a pizsamagombban a földön csak azt tudja felvenni: két szoba, három gyerek, gyere négy kerékkel még- még-még!
Meg, hogy most hajrá, magyarok!
De talán majd a lankadatlan szorgalom segít és néhány év és sok próbatétel leküzdése után el lehet érni a köztisztviselői karrier csúcsát, az új életpályamodell non plus ultráját - bekerülhet a lojális kormánytisztviselő akár az Árgus Kommandóba is, és kollegái körében fejtheti ki a Vezér iránti elkötelezettségtől áthatott áldásos munkáját.
Nem bíz semmit a véletlenre, már gyűjti a szükséges kellékeket, van már egy Nokiás, meg egy Johnnie Walkeres doboza, jól jön az még…
Jobb lesz ő, mint Lucifer maga, ő lesz a Sátán++, nem lesz párja, ahogy megkísérti kollegáit, és bár Lucifer Évát kísértette meg és szívéhez neki is ez a feladat állna közelebb, de ha Gyula, hát legyen Gyula, a Vezér szolgálatában nem válogathatunk!
Persze ehhez kevés az egyéni ambíció, politikai és erkölcsi feddhetetlenség is kell, a Mama már átdolgozta az önéletrajzát és beleírta, hogy azért költözött Bátaszékre, hogy ne kelljen egy levegőt szívni a Horngyulával.
Az asszony is, a szomszéd kapualjban kiosztott néhány pofon után rájött, hogy intenzív hitbuzgalmi életet kell élnie, ő maga pedig, mikor egyszer észrevette, hogy követik, akkor bement a zsinagógába, megállt a közepén, levette a kalapját, majd büszkén felvetett, fedetlen fejjel kisétált.
Imígyen hát a rendezett családi háttér biztosított, már csak az ad aggodalomra okot, hogy tudatmódosult állapotban egyszer, egy hivatali buli során feltette a fénymásoló géptetejére a Juliskát, és hát ugye, hirtelen felindulásból megpocsékolta.
De már eldöntötte, hogy ha a rigorózus vizsgálat kideríti ezt a kis megtévedését, akkor azzal fog védekezni, hogy Juliska már a gép tetején ült, mikor ő, - zsebében a preambulumát szorongatva a-belépett, és gyanútlanságával visszaélve a nő egy hirtelen mozdulattal maga fölé teperte.
De ő lelökte a földre a fehérmájú némbert és betette a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát és csak nyomta, nyomta, nyomta, a Julis meg csak sikoltozott, sikoltozott, míg csak ki nem fogyott a papír…
Még szerencse, hogy itt vannak a szakszervezeti vezetők, akik megmutatják a helyes irányt és kezébe adják a tollat, mutatva azt, hogy hol lehet aláírni a Beleegyező Nyilatkozatot a megfigyeléséhez, természetesen önként és dalolva, mint ahogy hajdana macska ugrott a kemencére, mikor Brezsnyev elvtárs belenyomta a fenekét a mustárba…
Hát imígyen meglett a sok szép betartás és kitartás jutalma, a hála, amiért a maga kis területén oly gyakran és oly lelkesen tartott be Gyurcsánynak, Bajnainak, akik a rohadt antidemokratikus rémuralmukkal veszélyeztették a demokráciát.
Ő soha nem várta, hogy a sültliba a szájába repüljön, most is éppen a tüntetést szervezi, mert mégiscsak tarthatatlan, hogy reggelente nem kell közösen elolvasni és értelmezni a Magyar Nemzetet, pedig fél óra erre tökéletesen elég lenne, és mindjárt tisztábban látná mindenki a világ dolgait.
Kormánytisztviselő - a feneke arra van optimalizálva, hogy elviselje a rúgásokat, a nyelve térdig lóg, a gerincét a Goodyear gyártotta, az önérzete meg letétbe van helyezve, valahová a béka segge alá.
Kár érte…


:O))))