KÓBOR LIBERÁLISOK

A Pásztor–ügy soha nem lenne ügy, ha nem lenne párszáz zavaros gondolkodású akarnok, akik most éppen bajban vannak.
Azért vannak bajban, mert a választók – honorálva a koalíciós kormányzás idején viselt dolgaikat, leverték a politika fájáról a főként önmaguk által állandóan teleszart fészküket, sőt, egyet-kettőt belerúgtak a tojásaikba is, ami nagyon fájdalmas tud lenni még egy madárnak is, legyen bármennyire is szabad.

Imádom a liberalizmust, legalább annyira, mint amennyire nem kedvelem a magukat liberálisként definiáló szedett-vedett magyar pártokat.
Igaz, nálam már a rendszerváltás idején kiverte a biztosítékot Kis János vérbunkó viselkedése Vitányi Ivánnal szemben, de ezt még betudtam annak, hogy nem minden könyvtárosnak volt gyerekszobája, spongyát reá.

Aztán sajnos rá kellett jönnöm, hogy a bunkó agresszivitás ezekben a körökben nem kisiklás, hanem életmód, stílus és a liberalizmus leglényege, egy elegáns ív ez, Kis Jánostól - Horn Gáborig és tovább, a mai napig.
A kisiklás Kuncze volt. Szavazz a liberálisokra, vagy megmérgezzük a macskádat, szólt a hajdani falfirka...

Hangsúlyoznám, nem a liberálisan gondolkodó embert kárhoztatom, nekem a pártjukkal, pártjaikkal van bajom, sajnos a mai napig.
Már a rendszerváltáskor is gyanús volt, hogy nem egy eszme mellett, hanem az általuk megálmodott, de a valóságban nem létező kommunistákkal szemben definiálták magukat, olyanokkal szemben, amilyenek már több mint negyedszázada nem léteztek a magyar politikában.
Fel-alá rohangálva az utcákon vad harcot hirdettek Rákosi és bandája ellen, nem zavarta őket percre sem, hogy közben engem gyaláztak, megvádoltak tolvajlással, fosztogatással, és ezért a mai napig, a Tocsik és egyéb ügyek, elvesztett választások után sem sül a képükről a bőr.

Hogy voltak, akik másképpen képzelték el az állam berendezkedését, mint a kapitalisták?Talán a liberálisoknak elsőnek kellett volna lenniük ennek elfogadásában, aztán elővezetni a saját állam-felfogásukat, és döntsön a választó.

Persze tudom, ez kislányos idealizmus, de így, negyed század után bátran kijelenthetjük, hogy a rendszerváltók teljesítménye nulla, Orbán hatalomrajutásával pedig átmasíroztunk a negatív tartományba.

Na, de vissza a témához!
A liberális párt önfelszámolása borítékolható volt, amikor bekövetkezett már senkit nem lepett meg.
Legfeljebb az, hogy némelyek azt képzelték magukról, hogy képesek megoldani azokat a problémákat, melyeket Kuncze sem tudott megoldani, jóllehet ő már látott életet és gazdaságot is közelről, csak – úgy látszik – liberális pártvezetőket nem látott még.
Hát, nem sikerült.

Orbán a saját politikai pályafutása során megtanulta hogy  ha valahol a politikai térben vákuum keletkezik, akkor azt valamilyen politikai erő be fogja tölteni, ehhez neki remekül megfelelt volna egy kézhezszoktatott liberális párt.
Valószínűleg ennek jegyében jött létre az LMP, amelyik az első perctől kezdve, szembehazudta a választókat, különös tekintettel anyagi alapjainak megteremtésére.

Mire az SZDSZ harsonaszó mellett elhalálozott, készen is állt az utód, melyhez nagy reményeket fűztek a kiábrándult liberális választók, akik közül az értelmesebbek mára belátták, hogy Orbán ügyvédje talán mégsem annyira önzetlen, mint első pillantásra vélelmezhető volt, ő bizony kiszolgál mindenkit, csak politikailag vihesse valamire.

Megértem én őt is, hiszen életét nagy nevek árnyékában tengette, fel kellene nőni a nagy elődök cipőfűzőjéig legalább, de persze a nagy akarásnak inkább csak nyögés a vége.
Amikor Orbán átvette a hatalmat, akkor a többi liberális felsorakozott és elkezdett a szocik felé mutogatni, gátlástalanul átvették Orbán retorikáját, és olyan vehemensen szidták az „elmúlnyolcévet”, mintha nem lettek volna tevékeny és tevőleges részesei a kormányzásnak.
Úgy szidták Gyurcsányt, mintha nem ő lett volna az a kormányfő, aki a legtöbbet kedvezett nekik.
Mintha nem az ő lelkükön száradt volna az egészségügyi reform szerencsétlen kezelése, mintha nem ők tettek volna ezerszer keresztbe a szocialistáknak, úgy viselkedtek, mintha nem ők hozták volna a nyakunkra a bánatos marabut a bánáti bazsarózsájával a hóna alatt.

Mindenesetre négy év múltán nyilvánvalóvá vált, hogy az LMP képtelen megszólítani a liberális szavazókat, Schiffer politikai stílusa és mozgása minden épeszű, ép erkölcsű és ép politikai érzékű embert taszított.
Ugyanazzal az elszánt céltudatossággal mondta meg a frankót, mint elődei, és ugyanolyan együttműködés és kompromisszumképtelen a mai napig, emellett minden fontos kérdésben Orbán szekerét tolta – csak a hülye nem vette észre ezt.
Emellett saját politikustársaival sem jött ki, hiszen azok egy része otthagyta a pártot, - volt, aki Schiffer helyett inkább az Antarktisz bálnáit választotta társalkdópartnernek, azok legalább csak énekelnek, de nem beszélnek hülyeségeket.

Aztán jött a Juhász által lenyúlt MILLA, - ő a liberalizmus lényegét abban látta, hogy szabadon csavarhasson egy spanglit, emellett ő is szeretett volna politikailag valaki lenni, ezért szidta Gyurcsányt, mint a bokrot.
És jött az Együtt, melynek vezetője elvileg Bajnai volt, de ez a gyakorlatban kétséges, mert ő már kormányzása alatt bizonyította, hogy nem buta ember.
De – leírni is fájdalmas - az is lehet, hogy menet közben ő is Orbán embere lett - nem ez lenne az első gusztustalan kiegyezés a magyar nagytőke és Orbán között a belpolitikában.
A parlamenti választások előtt neki sem a választás volt a legfontosabb, hanem Gyurcsány kinyiffantása – cui prodest, kérdené a művet angol…

Az utolsó csapás a liberalizmusra a PM létrejötte volt, az elmúlt napokban a párt mindkét tagja ismét maradandót alkotott, mer nyilatkozni piszkosul szeretnek, mint tényezők…
Valahogy már megint az önkormányzati választások előtt kezdtek el hisztizni a libsik, hadd legyen még rosszabb a helyzet.
Most éppen Pásztoroznak, ismét megfellebbezhetetlenül kinyilatkoztatnak, merthogy ők harcolnak a rasszizmus ellen.
Ez leginkább abban áll, hogy romának hívják a cigányokat, még szerencse, hogy a cigányasszonyokat nem kell rányinak hívnunk, a cigányfúrót meg romafúrónak.

Ebben ki is merül többé-kevésbé liberalizmusuk, de egy épkézláb mondat roppant ritkán hagyja el a szájukat, hiszen a cigányságot ők is valamiféle egységes tömbnek képzelik.
Teszi ezt annak ellenére, hogy ezer és ezer társadalomba beilleszkedett cigány él körülöttük, emellett egy cigánytelepen élő beás cigány és egy cigány értelmiségi között nagyobb a különbség, mint utóbbi és közted, nem okvetlenül a te helyzeted tekintve felső pozíciónak...
Az összes sztereotípiát a cigányokra aggatják a sztereotípiák elleni harc jegyében, és el sem tudják képzelni, hogy mennyire sértő az, mikor a cigányok felemeléséről értekezik az érettségizett liberális a két-háromdiplomás cigánynak.
Ők a Nagy Testvér, aki majd harcol az ellen, hogy cigánybűnözést emlegessenek, ha egy cigány ellop egy libát, de az eszükbe sem jut, hogy a társadalom jogkövető és jogsértő állampolgárokra is osztható, és ebben a tekintetben a bőrszín emlegetése teljességgel irreleváns.

Most flegmán kérdezik, hogy na, és milyen programja van Pásztor exrendőrnek Miskolc felvirágoztatása érdekében?
Azt nem kérdezik, hogy az elmúlt huszonöt évben miért nem tellett tőlük sem több, mint Hegedűs Zsuzsától, és azzal sem dicsekedhetnek, hogy ők milyen remek programokat hajtottak végre.
Hegedűs Zsuzsa legalább kiscsirkéket osztogat, még ha sokat is kell babrálni a kopasztásukkal, mielőtt megfőzik őket, ők legfeljebb okos tanulmányokat osztogattak egymásnak, ma te rendelsz tőlem száz oldal világmegváltást, holnap én tőled.

A demokratikus oldal liberális pártocskái ma csak léleksimogatásra jók, ambiciózus önjelölteket mentenek meg a lelki összeomlástól, - éppoly dimenziót tévesztettek és nevetségesek, mint hajdan Thürmer Központi Bizottsága volt.
A kérdésem még csak annyi: elmennél ezekkel egy sivatagi túrára úgy, hogy náluk van a vizeskulacs?
Emellett nagy szerepük van abban, hogy a mai magyar cigány értelmiség nem szívesen vállal sorsközösséget népével, éppen azért, mert ők is összemosnak minden cigányt a legrosszabb sztereotípiák alapján.
Ők sem nagyon népszerűsítik azokat, akiknek sikerült kitörniük és megbecsült polgárokká válniuk, ők sem nagyon alkalmazzák őket a médiában bemondónak, sorozatokban szereplőnek, pénztárosnak az üzleteikben - nem szólva arról, ha eltűnik egy radír, kimondva – kimondatlanul mindjárt a cigány kollegát gyanúsítják – fárasztó dolog lehet antirasszistának lenni.

Mindenesetre így néhány héttel a választások előtt visszafoghatnák magukat, de nem – szinte az egész liberális zárvány Orbán malmára hajtja a vizet.
Pedig fontos lenne megegyezni, közös jelöltekkel indulni, hitet, önbizalmat adni a választóknak, mert a vesztesekhez senki sem szeret csatlakozni.
Nem Pásztor itt a probléma, hanem az, hogy még közös jelölteket sem képes állítani az ellenzék, olyan pedig, hogy felépítenének egy jelöltet, nem létezik.
Igaz, erre már idő sem lenne…
Az pedig egyszerűen nem igaz, hogy ebben az országban csak Orbán emberei lennének az optimális jelöltek.
Juhász, Szigetvári, a Fodor féle Kétfarkú Liberális Párt – a másik három tag lány - és a többiek is el fognak tűnni a politikából, még ha némelyik párt önzetlenül gondoskodott is magáról, mert a tagság felét az Európai Parlamentbe sikerült betuszkolni a másikat meg a magyarba…

Nagyon utálják Gyurcsányt, de lássuk be, ők az okai annak, ha nem marad az értelmes liberálisok számára más alternatíva.

Ők az oka, ne panaszkodjanak.

:O)))

AZ SZDSZ UTOLSÓ SÓHAJA

Fekszik az öngyilkos a koporsóban, már mindenki elsiratta, hátramaradt hozzátartozói új kapcsolatok után néznek, keresik a helyüket a megváltozott körülmények között – az élet megy tovább.

Aztán egyszercsak mozgolódás hallik a tetem felől, felül a halott és boldogan jelenti be: Gyurcsány márpedig alkalmatlan az MSZP megújítására.

Aztán hanyattdől és élvezi a végleges nyugalmat, szája szélén mosoly bujkál – még utoljára azért megtettem, amit tennem kellett!

A koporsón pedig büszkén virít a felirat: SZDSZ.

Kissé morbid a kép, de mit tegyek, ez jutott eszembe, amikor elolvastam a nol.hu-n Tóth Csaba: A Gyurcsány-párti "szavazó" mítosza című cikkét.

A szerző a Republikon Intézet stratégiai igazgatója, politológus.

A Republikon Intézet egy magát pártpolitikailag független, liberális szellemi műhelyként meghatározó intézmény, amely a közéleti kérdések elemzésével, véleményezésével és javaslatok megfogalmazásával foglalkozik.

Célja a liberális szemlélet, szellemiség és megközelítés minél hatékonyabb közéleti megjelenésének és megvalósulásának elősegítése.

Az Intézetet fenntartó hasonló nevű alapítvány kuratóriumának elnöke Horn Gábor, aki komoly érdemeket szerzett a Gyurcsány vezette koalíciós kormány szétverésében, munkájának megnehezítésében, sok estben ellehetetlenítésében.

Nevéhez fűződik szocialistákkal közös kormányzásuk nyolc évének leggusztustalanabb beszólása a vizitdíjas népszavazás után, ő az egyik fő oka annak, hogy a mezei szocialista nem igazán tud mélységes bánattal tekinteni a bevezetőben bemutatott koporsóra.

Legyint egyet inkább, nyugodjatok békében.

Akit megnyert a liberális gondolkodásnak Kuncze Gábor, azokat ő és hozzá hasonlóan hasonlóan doktriner, öntelt és tehetségtelen társai zavarták világgá a liberalizmusnak még a környékéről is.

Hogy Tóth Csabának miért éppen most támadt ingerenciája megosztani magvas gondolatait a közzel Gyurcsány politikai alkalmassága tekintetében, ez maga a Nagy Titok, de hogy az ütemérzéke kiváló, az kétségtelen.

Maga a cikk hosszasan taglalja, hogy Gyurcsány miért népszerűtlen úgy az egyszerűbb néposztályok mint az emelkedett szellemiségű liberálisok között, akiket az SZDSZ oly jól képviselt, még nem is olyan régen.

Megállapításait a kívülálló megfellebbezhetetlen tárgyilagosságával teszi, feledve mindent, mit ő és elvbarátai összebarkácsoltak az átkos nyolc év alatt.

És feledve azt, hogy a liberálisok soha még nem kerültek annyira helyzetbe, mint éppen Gyurcsány Ferenc kormányában.

Kit érdekel ez már ma? 

A tárgyilagos szerző éppencsak az egészségügy reformjának kudarcát nem veri az exkormányfő fejéhez, de persze ezt egy következő cikkében még pótolhatja.

A szocialista párton belüli mozgásokat van olyan kedves egyszerű hatalmi harcként ábrázolni, melyben a gonosz Gyurcsány - akit mellesleg mindenki fenemód utál -  nyúlkál a párton belüli hatalom után, nem veszi figyelembe azt az ádáz harcot, melyet a jelenlegi megújulás iránt elkötelezett pártvezetés folytat a párt felemelkedéséért.

Ezt írja: „a párt vezetésével szembehelyezkedők magukat mintegy morális piedesztálra emelik: jelen esetben úgy téve, mintha a vita az MSZP megújításáról szólna.

Ez azonban naiv feltételezés.

Gyurcsány Ferenc két évig állt az MSZP élén, öt évig volt miniszterelnökként legmeghatározóbb politikusa, máig leggyakoribb szereplője.

Ha ennyi idő, a 2004-es sikeres entré és a 2006-os választási győzelem adta legitimáció nem tette lehetővé az MSZP „megújítását”, ugyan hogyan lehetne erre képes most, Magyarország egyik legnépszerűtlenebb politikusaként?”

Hát, szerintem nagyon, hiszen a ballaszt, ami hátrahúzta, mára elveszítette politikai befolyását, legfeljebb faluszéli intézetekben rágja a gittet, a hátrahúzó erők elleni harc pedig éppen a szeme előtt zajlik, ebbe volt éppen kedves fogadatlan prókátorként beledumálni – vagy lehet, nem is annyira fogadatlanul?

A párt megújításának terve arról is szól, hogy nyújtsunk politikai otthont a liberális gondolkodású és szociálisan érzékeny embereknek - ez alatt nem az SZDSZ vert politikushadai értendők, néhány tiszteletreméltó kivételtől eltekintve, - hanem azok, akik a való világban élnek és nem papírízű elvek megvalósítását akarják elérni, hanem egy nyitott, demokratikus, élhető és európai Magyarországot szeretnének a poros, nacionalista bezárkózás és a populizmus helyett.

Modern országot, ha úgy tetszik.

Persze azért a cikk végén kilóg a lóláb, a legnagyobb bánat az, hogy a LMP nem fog tudni együttműködni az őszödi beszéd és 2006 őszének Gyurcsányával.

Hát ez bizony sajnálatos.

Akkor bizonyára a Fidesszel fog majd együttműködni és én ezen valamiért nem is tudok csodálkozni.

Tulajdonképpen olyan ez az egész, mint amikor ott sopánkodik a döglött liba körül az egész família, csak az nem, aki etette, meg gondozta, mert ő éppen el van foglalva az új kislibák felnevelésével.

Szegény liba sorsán meg azok sopánkodnak legjobban, akik elfelejtették etetni meg itatni, sőt, még a legelőre vezető utat is elzárták előle – ők csak enni szerettek volna belőle, de azt aztán sokat!

Hol volt a tiszteletreméltó cikkíró 2006 őszén, amikor Gyurcsány az 56-os emlékművet koszorúzta?

Ott állt mellette?

Hol volt a kiállás az őszödi beszéd után a tisztességes és tisztakezű politizálás mellett?

Sopánkodás volt, meg jammerolás - hogy lehet ilyeneket beszélni – mint manapság is, Kertész Ákos esetében.

A cikk remekül beleillik az Avar - Mészáros féle Gyurcsány – ellenes, de alternatívát felmutatni képtelen szócséplések sorába, a liberálcsasztuska műfajának gyöngyszeme.

Szánalmas ez a helyezkedés is, az LMP mellett, amelyik még annyira sem liberális, mint amennyire zöld, pedighát zöldnek is csak a sárga-zöld színtévesztők nézhetik.

Ez nem liberalizmus, ez árulás.

Árulás a saját múlttal szemben, árulás az országgal szemben, melynek igennagy szüksége lenne egy olyan személyiségre, aki képes arra, hogy az Orbán elleni harc élére álljon.

Jelenleg ebből a politikus-típusból egyet ismerek.

:O)))