Legfőképpen azért, mert egy olyan eseményt ünneplünk, amelyik tulajdonképpen meg sem történt, ami történt az nem úgy történt, melynek jelentősége gyakorlatilag nulla volt, de melyet minden korban minden hatalom iparkodott kisajátítani.
Mint a hajdani kecskeköröm-árus fiú a Balaton partján, minden szembejövőtől megkérdezték: meséjét elmondjam?
Aztán elmondták, mindenki a saját változatát, a nép meg áhítatos arccal hallgatta a hősi történetet, mely mindahányszor a magyar nép hősies viselkedéséről, bátor harcairól, bölcs vezéreiről és szabadságszerető népéről szólt, mesélője ízlésére hangszerelve.
Néhány dologról soha nem esett szó, a gyerekeknek nem szoktunk arról mesélni, hogy Petőfi nem szavalta el a Nemzeti Múzeum lépcsőjén a Nemzeti Dalt, hogy a tömeg csak a hajdani rendőrvicc számítási metódusa szerint (egy-kettő-sok…) volt tömeg.
Nem szokta senki hangsúlyozni, hogy a lelkes forradalmárok hazamentek ebédelni meg sziesztázni, hogy mire nekiálltak forradalmárkodni, addigra a hősies forradalomnak szinte nem is maradtak céljai, mert a Pozsonyban ülésező országgyűlés már régen elvégezte azt a munkát, melyre a pesti utcán fel-alá rohangáló fiatalok oly lelkesen jelentkeztek volna.
Ha ez forradalom volt, egyáltalán, akkor bátran nevezhetnénk Felesleges Forradalomnak, de nem így hívjuk, mert ezzel a ténnyel sem tudunk szembenézni, csakúgy, mint szinte egyik történelmi eseményünkkel sem, inkább festünk róla egy hazug, de hősi tablót.
Olyan volt az egész, mint a rendszerváltás, mikoris kiállt egy szőrösképű törpe népfi-jelmezben és hősiesen kivetve magát a földszinti ablakon kizavarta az oroszokat, de közben meg kellett kérnie őket kis helybenjárásra, hogy a beszéd végére maradjon azért még valaki, akit hősiesen haza lehet küldeni.
Március hősei multifunkciós hősök, mert mindig azt a tulajdonságukat lehetett hangsúlyozni, ami az éppen regnáló hatalomnak kedves volt, de arról soha nem esett szó, hogy hova vezetett a nagypofájú krakélereskedés, a realitásérzék hiánya, hova vezet az üres lózungok harsogása.
Itt hős a költő, aki képtelen volt a szervezett harchoz szükséges minimális fegyelemre, hős az államférfi, aki addig hőbörgött, addig-addig próbálta a saját magán-céljait követni, mígnem szoknyában, szakállát és bajszát leborotválva, hóna alatt az üres államkincstárral és a magyar államiságot jelképező koronával – melyet egyébként ő szedetett le a magyar címer tetejéről – női ruhában kellett menekülnie, farokfelcsapva.
Hősök voltak a tábornokok, akik állandóan torzsalkodtak, kicsinyesen fúrták egymást, akik közül mindig a legtehetségtelenebb lett a főparancsnok, és akik közül az egyetlen felelősen viselkedő nevét az ország évtizedeken, egy évszázadon át az árulás szinonimájaként használta.
És mégis, szép ünnep ez.
Azért szép, mert a hazaszeretethez hősi mese kell a gyerekeknek, kellenek a hősök, akiket a mai fogalmak szerint sztárolni lehet, akikkel a kisgyerek azonosulhat, miközben egy vesszőt lengetve körbetrappol az óvoda udvarán, hősiesen aprítva a képzeletbeli ellent.
Kell ez szép mese a hazaszeretet kialakulásához, hiszen olyan valóságos történelmi esemény, mely a gyermekszívet lelkesíthetné, megdobogtathatná, nemigen található a történelmünkben, lévén, hogy a történelem nem mesekönyv, hanem vér, mocsok és trágya keveréke, melyből csak itt-ott csillan elő egy-egy valódi gyémánt, de azt azonnal bele szoktuk tiporni a földbe.
A mi hőseinket a haláluk teszi hősökké, a féltérden várt golyó, a bitófa kötele.
Az igazi hősöknek, akik a néppel jót tettek, mifelénk nincs becsülete, talán azért, mert soha nem tudunk kinőni a gyermekkorból, mi állandóan mesebeli csatákat vívunk mindenféle képzelt sárkányok ellen, holott már nem vagyunk gyerekek.
Az ilyen lelkiállapotot, melyben valaki megreked gyermekkora szintjén, a pszichológia infantilizmusnak nevezi.
Vannak ennek előnyei is, hiszen oly szép tud lenni, mikor valaki hősnek érzi magát, és oly kellemes hallgatni, ha valaki a vállad veregetve hősiesnek és bátornak nevez, jóllehet viselkedésed szokás szerint inkább a falnak menetelő vak ló viselkedése.
De ha szép az idő és nem kell a belügyminiszternek egész nap sms-eket írogatnia neked a mobilján, akkor azért szép ez az ünnep, igazi tavaszünnep.
Ha az ember ránéz a kisgyerekekre, akik büszkén viselik a feltűzött kokárdát, kis zászlóikkal boldogan szaladgálnak, akkor megmelegszik az ember szíve, még akkor is, ha az új kor új idiótái a kokárdát is ellopták már tőled.
Ünnepeljünk hát ma is, az idő szép, itt a kikelet, a kertben az aranyeső, a nárciszok, a krókuszok virágocskái is ezt tanúsítják.
Aztán lassan csak eljön a valódi tavasz is…
:O)))
