VESZTETT CSATA UTÁN...

Hát elvert bennünket az ellen derekasan, - megérdemeltük.

No, nem az ellenfél vádjainak igazsága miatt, nem azért, mert rosszabbul élünk, mint a gyönyörűre pingált hajdani Orbán-érában, nem azért, merthogy politikusaink szétlopták az országot, nem azért, mintha az ország mélyponton lenne, hanem azért, mert nem ismertük fel a csata jellegét.
Olyan ez, mintha a lézerbombák korában nyilakkal akartunk volna háborút nyerni.
Nem ismertük fel, hogy a politikai küzdelem ma a médiában és az interneten folyik, és aki itt győz, az megnyerte a csatát.

Többek között emiatt  nem voltunk képesek magunk mellé állítani egyetlen jelentős társadalmi csoportot sem, még a nyugdíjasok sem hittek nekünk, jóllehet ha valakinek, hát nekik kedvezett a szocialista kormányzás, de még velük is elhitette az agresszív és primitivizmusában oly hatékony jobboldali propaganda, hogy helyzetük kilátástalan, - pedig hát...

Rengeteg ügyetlenkedés és rengeteg belső torzsalkodás vezetett a mai helyzet kialakulásához, benne van ebben a szociálliberális értelmiség doktriner nyavajgásától kezdve az aljas árulásokon át a primitív haszonlesésés a politikai bátorság hiányáig, a koaliciós partner erőszakosságáig sok minden.
Tulajdonképpen talán még jót is tehetne ennek a pártnak és egy újjászerveződő liberális tömörülésnek (nem a Fidesz trójai falovára, a LMP-re gondolok...) ez a vereség, mindössze attól tartok, hogy a most kialakuló politikai konstellációban nem lesznek a párt modernizálásához kedvezőek a körülmények.
Az életbenmaradásért folytatott harc közben nehéz új strukturát építeni, és nehéz a fiatalok között bázist építeni.
Igaz, nem is reménytelen.
Viszont valós veszély az, hogy megindul a bűnbakkereséssel egybekötött harc a párton belüli vezető szerepért, és ennek során esetleg szétszakadhat a szervezet, amely még ebben a meggyengült, legyőzött állapotában is erőt képvisel, de szétforgácsolódva végképp eljelentéktelenedhet, és beszoríthatják a Horthy-korszak szociáldemokrata pártjához  hasonló szerepkörbe.
Pedig sok mindenen együtt kellene változtatnunk, sok mindent újra kellene gondolnunk.
Kezdve talán attól, hogy mely társadalmi rétegek képviseletére vállalkozunk, és folytatva ott, hogy milyen legyen viszonyunk saját közelebbi és távolabbi múltunkhoz, a magunk mögött hagyott két ciklushoz, a Kádár-korhoz,  emellett meg kellene fogalmaznunk viszonyunkat a szociáldemokráciához és a mai magyar valósághoz.
Fe kell tudni vázolni  egy világos jövőképet, melyben fel tudjuk mutatni szavazóbázisunknak az általunk elképzelt és vágyott országot, és meg kell tudnunk határozni az ehhez vezető utat.
Sürgősen meg kell  találnunk azokat a szakembereket, akik képesek üzeneteinket a mai média és az internet valamennyi csatornáját felhasználva eljuttatni potenciális választóinkhoz, - egyszerűen , következetesen, agresszíven és hatékonyan.
Lesz dolgunk elég a következő években, az utolsó hibánk lenne a belső harc.
Tárgyalni kell a párton belül és megkeresni azokat a kompromisszumokat, melyekkel lehetővé válik az erők egyesítése.
Gyurcsány őszödi beszéde tulajdonképpen a mai helyzetet vetítette előre - sokan - bár bólogattak és tapsoltak - nem hittek neki.
A mai eredménynek - nevezzük talán inkább eredménytlenségnek - hinniük kell, mert ha ennek sem hisznek, akkor nem tagjai, hanem ellenségei a Magyar Szocialista Pártnak.
Dolgozni kell hát, következetesen.
Felkészülni egy - akár előrehozott - önkormányzati választásra, megkeresni a mai politikai harc megfelelő módszereit és irányítóit, magunk mellé kell tudnunk állítani alkalmazottakat, szakszervezetet, értelmiséget, - és hinni kell.
Hinni az igazunkban, abban, hogy az általunk megkezdett út vezet Európába, a jövőbe.
A nép tanulni akart, majd most tanulni fog, - ez nekünk sem ártana.
Legyen ehhez erőnk...
:O)))