KLIMAX

A változás ideje.

Ezt a címet viseli az MSZP választmányának két vezetője által jegyzett és a pártparlament szombati ülésén megvitatni kívánt programanyag – adja hírül a NOL.

Anno valahogy úgy ment ez, hogy mielőtt a Központi Bizottság elé került volna az anyag, annak tervezetét kiküldték az alapszervezeteknek, ahol megvitatták azt, megjegyzéseket és javaslatokat fűztek hozzá, ezeket a KB apparátusa feldolgozta és a testület elé már ezek figyelembevételével vagy megindokolt figyelmen kívül hagyásával került az anyag.

Új idők, új szelek fújdogálnak, ma az áldás felülről potyog a tagság fejére, tulajdonképpen ma már éppencsak azt nem kérdezik meg a baloldaliaktól azok, akik képviselni kívánják őket, hogy közöd?

A programanyag készítői vagy előterjesztői (ez nem derül ki egyértelműen a Népszabadság tudósításából) - Simon Gábor választmányi és Haris Éva stratégiai bizottsági elnök – pedig igen komoly célt tűztek maguk elé.
A vitaanyagnak nevezett dolgozat megfogalmazott célja az MSZP önmeghatározása és a párt ideológiai alapelveinek rögzítése.
Nem kis cél ez, majd meglátjuk, mennyire lesz sikeres az ambiciózus rendezvény, és még mielőtt a Párt Ökle tudatmódosult állapotban kifejtené, hogy ez a tagság belügye, leszögezném, hogy az eredmény érinteni fogja az MSZP egészén kívül a teljes baloldali szavazótábort.
Ha nem nyeri el tetszésüket a nehezen megszülető alapvetés, akkor bizony több minden is előfordulhat, kezdve a szavazótábor maradékának lemorzsolódásától a párt széteséséig, de az is benne van a pakliban, hogy egy jól sikerült anyag kovásza lesz a baloldal újjáéledésének.
Amit erről az anyagról jelenleg tudni lehet, az igencsak soványka, de ez legyen a legnagyobb baja, - a gyémántot sem mázsán mérik, - de amit a tartalmáról tudni lehet, az sem egy Dundika.
Remélhetőleg a tudósítás téved abban, hogy az anyag megvitatása úgy történik, hogy a küldöttekkel Simon Gábor választmányi elnök ismerteti az anyagot, mert ha ez igaz és a küldöttek itt látják és hallják először a dolgozatot, akkor a helyzet rosszabb, mint gondoltam és akkor már nincs is más hátra, mint a párt felszámolása és hűlt helyének felhintése sóval.
Gondolom, annak idején a Bad Godesbergi program is hasonló körülmények között született, vagy talán mégsem?
A vitaanyagban – a NOL tudósítása szerint - többek között az olvasható, hogy „az MSZP egy szociáldemokrata párt, amely az 1948 előtti MSZDP szellemi örököse és magáénak vallja többek között Kéthly Anna szellemiségét is”
Eltekintve a germanizmustól engem ez az ügy kísértetiesen emlékeztet Orbán preambulum-mániájára, - mondjunk már valamit a híveknek, valami szép szívmelengetőt és keressük meg a mi szocialista Szentistvánunkat, de legalább egy Szent Annát,
Akinek mellesleg mai ájult tisztelői sikítófrászt kapnának, ha meghallgatnák némely korabeli beszédét, merthogy ugye itt a politikusról van szó, nem a száműzöttről, - a száműzötteket könnyebb szeretni, mint a reálpolitikusokat.
Az MSZP szocialista párt és roppant jó lenne, ha az is maradna.
Az se lenne baj, ha a múlthoz való viszony tisztázása és egyértelművé tétele helyett nem a párt rózsaszín festékkel való leöntésével foglalatoskodna a vezetés, mert ezzel legfeljebb szociáldemokrata Barbie-babákat lehet gyártani, nem modern baloldali tömegpártot építeni.
Már-már bohózatba illő, hogy a pártvezetés milyen elánnal iparkodik elhatárolni magát a Kádár-rendszertől, jóllehet a vezetésben és a tagságban a mai napig vannak olyanok, akik annak a kornak tevékeny alakítói voltak - én azt mondom, semmi okuk nincs a szégyenkezésre.
A jó politikus ugyanis nem a rögeszméit iparkodik rákényszeríteni a népre, hanem az objektív helyzetből iparkodik kihozni a legtöbbet népe javára, és aki ezt kétségbe vonja, az majd akkor jelentkezzen, ha sikerült már neki harminc év létbiztonságot és egy élhető országot teremteni.
Addig szerénykedjen magabiztosan, merthogy ha azt mondja akármelyikük, hogy ezt a mutatványt nehezebb előadni az Unióban, mint a Brezsnyev-érában, akkor az hazudik.
Terjedelmi okokból nem taglalom tovább a dolgot, de azt mindenképpen le kell szögeznem, hogy a Szocialista Párt, mint a magyar munkásmozgalom legjelentősebb mai képviselője egyaránt örököse Jászi Oszkárnak, Kun Bélának, Stromfeld Aurélnak, Peyernek, Rákosinak, Szakasitsnak, Kéthlynek, Marosánnak, Nagy Imrének, Kádárnak, Horn Gyulának és még sok mindenkinek az elmúlt évszázadból, meg ennek az elejéből.
Ők mindannyian a mieink, még ha némelyiktől undorodunk is esetleg, habár én azért óvatosan bánnék ezzel, hiszen bolond az, aki kihajigálja azokat a ruhákat, melyeket a szomszédasszonya megkritizált, - egy idő után azt veszi észre, hogy meztelen…
A történelem nem mazsoláskalács, amiből ki lehet csipegetni a nekünk tetsző szemeket, itt bizony be kell kapnunk az elégetett, keletlen vagy földön meghempergetett szeleteket is…
Természetesen kritikusan kell szemlélnünk eleink tevékenységét, és ami vállalhatatlan, azt ki kell mondanunk, mint ahogy azt is, ami vállalható.
Ha a szocializmus éveit ki akarjuk iktatni a történelmünkből, akkor ezzel szembeköpünk néhánymillió embert, akik annak idején felépítették az országot – van, akinél ez komoly mutatványt igényelne, mert felfele kellene köpni és aláállva felfelé pislogni…
Az is szerepel a dokumentumban, hogy „elfogadják a piacgazdaságot, de „kritikai viszonyt alakítanak ki” a globalizáció korlátlanságához;”
Mecsoda remek mondat, ez tetszeni fog a tagságnak nagyon!
Ülnek majd otthon, a lakás legkisebb helységében és meditálnak, megpróbálva megfejteni a kritikai viszony mibenlétét a globalizáció korlátlanságának relációjában, ha meg nem sikerül az se baj, a hely roppant alkalmas arra, hogy – mondjuk - legyintsenek rá.
A korlátlan globalizáció meg ott ül globálisan és vacog a foga a rettegéstől…
Az is szép mondat, hogy a párt fontosabbnak tartja a nemzet és az ország szempontjait a párténál.
Csak félve említem meg, hogy minden párt érdekeket fejez ki, márpedig egy országnak legfeljebb a külpolitikában lehetnek érdekei - országon belül egy pártnak az általa képviselt társadalmi csoportok szempontjait kell fontosnak tartania, és azokat kell törekedni érvényre juttatni.
Ha nem ezt teszi, akkor elérkeztünk a pártállamhoz, melytől alig néhány sorral feljebb igyekeztek a szerzők vadul elhatárolódni, ami egyébként roppant helyes törekvés.

Ami ez után következik, az maga a szent katyvasz, mert, hogy hogyan kerül a párt önmeghatározásába és ideológiai alapvetésébe a három százalékos inflációs hiánycél meg a preventív egészségügy, tán még a ludaskása receptje is - nem is szólva az egyetemek számának csökkentéséről - ez a célkitűzés várhatóan nagyon népszerű lesz a fiatalok között, akik amúgy a párt politikájának fókuszában állnak, jelentsen ez akármit is…

A vitaanyag leszögezi: Elődeinek a nyugati szociáldemokrácia követőit tekinti, merítkezik a hazai szociáldemokrata hagyományokból, Kéthly Annáék örökségéből.
A fejlődést, a progressziót, a társadalom felemelkedését tekinti vezérelvének, követve a szociális szolidaritás eszméit és eszközrendszerét.

Másokkal, másképp halad tovább” – ezekkel a szavakkal zárul a vitaanyag.

Hát, ha sok baloldali elolvassa ezt, akkor alighanem igazuk lesz a dolgozat szerzőinek.

Már csak azt kell még eldönteniük, hogy ha azok, akiket ezzel az irattal faképnél hagynak legyintenek egyet és elfelejtenek velük menni, akkor mit csinálnak majd mind a maradék tizenketten..
Még szerencse, hogy a szervezők kilátásba helyezték, hogy a tanácskozáson felszólal majd Balogh András elnökhelyettes, aki ott áll majd a fókuszban és megmondja nekünk a tutit meg frankót.
Érdeklődéssel várom…


:O)))))

A BEJEGYZÉS ITT IS OLVASHATÓ: http://kapcsolat.hu/blog/klimax

PLATFORM

Időnk van, - rengeteg.

Vagy nincs?

Ma nem döntött a Szocialista Párt választmánya a Demokratikus Koalíció Platform bejegyzéséről.
Adtak maguknak két hónap haladékot, szerintem abban reménykedve, hogy addig valami majdcsak történik.
Úgy vannak a kérdéssel, mint Naszreddin Hodzsa a szamár nyelvtanításával: ki időt nyer – életet nyer.
Vagy a rettegett új platform tagjai mennek világgá, vagy Gyurcsányt sitteli le a Gonosz Törpe - megoldódnak majd szépen a problémák maguktól.
Azt felejtik csak el, hogy az eredeti történetben szerepel egy olyan opció is, hogy menet közben elpatkolhat az emír is, ami jelen esetben a mai pártvezetőség ellehetetlenülését jelentené.
Viszont piszkosul tanulékony ez a választmány - elleste Viktortól a technikát.
Ha valamit megenged a törvény, ami nekünk nem tetszik, akkor meg kell farigcsálni gondosan azt a törvényt a mi képünkre és hasonlatosságunkra, oszt jónapot.
Jelen esetben meg fel kell állítani egy bizottságot (oh, szép régi idők, gyönyörű bizottságok, remek állásfoglalások, gyönyörű határozatok…), az majd megmondja, hogy melyik platform felel meg a majd a bizottság által kitalálandó kritériumoknak és akkor eldönti a kérdést, mint a gyerekek az oviban: alma játszik, körte nem…
Mit mondjak, - a bonmot szerint a teve tulajdonképpen ló, csak egy bizottság tervezte…
Emberben is van olyan, aki képtelen szembenézni egy számára kellemetlen vagy megoldhatatlannak tűnő gonddal, ezért aztán a szükséges döntések meghozatalát taszigálja maga előtt egészen addig, míg a kezdetben csak kis gond igazi létkérdéssé nem terebélyesedik.
Felmerül ilyenkor persze az a kérdés is, hogy az a pártvezetés, amelyik képtelen a feladatát ellátni, alkalmas e egyáltalán a párt vezetésére.
A külső szemlélő számára úgy tűnik, hogy a Gyurcsány-dilemmával nemigen tudnak mit kezdeni, ahogy mondani szokás – se lenyelni, se kiköpni nem tudják, csak rágcsálják-csócsálják nagy buzgalommal, és várják a csodát, amelyikről maguk is tudják, hogy nem fog bekövetkezni.
Dönteni kellene, - de hogyan?
Ha korrekt lenne ez a testület, akkor előszedné az alapszabályt, elolvasná, megnézné, hogy a bejegyzését kérő platform megfelel e az alapszabály kritériumainak, oszt ha igen, akkor bejegyezné ízibe-
De hát ez a választmány nem ilyen, ez most tanácstalankodik, mint elnyomott férj a karácsonyi bevásárlás forgatagában – melyik lenne a megfelelő sapkácska a kisunokának és miért nem jó az a rohadt karácsonyfa, amelyiket hetvenkettedszerre forgatott körbe az eladó a kissé üveges tekintetű oldalborda előtt…
Mondják azt, hogy ez a platform nem platform?
Maguk is tudják, hogy ez nemigen megy, hiszen itt a tagságot ezren felül vállalták párttagok és a pártoló tagságot háromezren felül szimpatizánsok, nevüket is adva egyetértésükhöz.
Emellett tudják azt is, hogy vannak olyan platformok is a pályán, melyek leginkább nyugdíjasklubhoz hasonlítanak – leülünk, melegszünk, kicsit dörmögünk oszt hazamegyünk.
Ezekkel összevetve egy olyan platform, amelyiknek határozott képe van az elérendő célról, a célhoz vezető útról és a cél eléréséhez alkalmas eszközökről, az maga a modern hatékonyság egy olyan pártban, mely még ma is a hajdani MSZMP már akkor is elavult eszközrendszerével dolgozik.
Vannak olyanok a pártvezetésben, akik úgy képzelik, hogy a mai pártelnökség a Politikai Bizottsággal analóg, a választmány a Központi Bizottságot képezi le, a Kongresszus meg szép, szimbolikus aktus, ahol állva tapsoljuk bölcs vezetőinket.
Ezeknek az embereknek is helye van persze a pártban, - nekik meg kellene alapítani a Bolsevik Platformot, némelyikük feje egyébként is olyan vörös néha a felháborodástól, hogy a szimpatizáns aggódva szemléli, - csak nem megüti a guta a mi kedvenc opponensünket?
Mert ha ő sem izgágáskodik, akkor aztán ott áll a párt csupasz fenékkel meg a terepszínű vezetőivel, akik úgy beleolvadnak a háttérbe, mint szürke szamár a ködbe…
Kedvelem Gyurcsányt.
Ez persze nem jelenti azt, hogy ne tudnám uszkve háromezer karakterben leírni azt, hogy mi nem tetszik abban, amit csinál, de ezek zöme technikai dolog lenne.
Például javasolnám neki, hogy vegye magát körbe sok okos, a gyakorlati szervezőmunkában jártas emberrel, mert az a szimpatizáns, akit nem foglalkoztatnak folyamatosan, hamar elveszíti a kedvét, pedig rengeteg értelmes feladatot tudnánk megoldani együtt.
Viktor ehhez nagyon értett, - az ő szimpatizánsai mást se csináltak, csak fel-alá vonulásztak a nyakukban vekkerrel, az összetartozást kifejező szimbólumokat lengetve vagy lóbálva, de mindahányan úgy érezhették, hogy tettek valamit az Ügyért, melyet Viktor testesített meg.
Erre az érzésre a mi oldalunkon is van igény, - jó érzés tartozni valahova, és még jobb, ha arra a társaságra büszkék is lehetünk, mert bátran vállalhatjuk azokat az értékeket, melyeket képvisel.
A szimpatizánsok bevonása a munkába remek ötlet volt, és azt hiszem, a sorrend is megfelelő – először ki kell nyitni a pártot a társadalom felé, aztán akciózni, akciózni, akciózni, szervezni, jelen lenni, megszólalni, ahol csak lehet, - akkor majd jönnek a csalódottak, a doktrinerségüket a LMP-re hagyott liberálisok, a tornacipőszagú jobboldalra finnyás konzervatívok.
És magyarázni kell a céljainkat, egyrészt komoly tanulmányokban, szakszerűen, másrészt meg a hétköznapi ember szintjén, aki nemigen ismeri a közgazdasági bikkfanyelvet.
Úgy, hogy Kati néni is értse, meg a Jóska karbantartó is - egyszerűen, szemléletesen.
És persze dönteni kell.
Akkor, mikor annak ideje van, mert a probléma az olyan jószág, amelyik álltóhelyben kezd el szaporodni, és könnyen betemetheti azt, aki túl sokat tökölődik…
Mire mindenki számára világossá válik, hogy ez a Viktor nevű kókler kártékony és hazug, addigra nekünk készen kell állnunk, és nem szabad abba a hitben ringatni magunkat, hogy önként fog elmenni a bánatba.
Van mit tenni.
És nincs idő.


:O)))


A bejegyzés itt is olvasható: http://kapcsolat.hu/blog/platform