A továbbiakban kevesebb szabadság jár, tette közhírré a kormány.Az értesülés nem okozott nagy meglepetést, legfeljebb az, hogy nyíltan bevállalják, amit egy ideje már a bőrünkön érzünk.
Aztán kiderült, hogy gyanakodhattunk volna, hiszen olyan őszintén hangzott - ilyesmire meg már csak nem vetemedik az Ember, Aki Soha Nem Hazudott.
Ki is derült, dehogyis vallaná be ezt az elvi alapvetést a kormány tisztességesen, csak a Munka Törvénykönyvének tervezett változtatásait tette közzé.
Remek tervezet, már magában abból következtetni lehet a tartalmára, hogy évente 70-80 milliárdot tervez megtakarítani az állam a munkaerőpiaci reform néven szerepeltetett népnyúzás eredményeképpen.
Az alapszabadság ugyan marad, de a munkában töltött évek után járó pótszabadság időben másként lesz elosztva, - hogy úgy mondjam, le lesz lassítva az üteme.
Gyakorlatilag az eddigi 45 éves kor helyett 50 éves kortól lehet elérni a maximális tíz nap többletszabadágot.
A fiataloknak többet kell várni a szabadság többletnapokra, mint az idősebbeknek.
Ha a munkavállalónak szerencséje van, akkor mire eljut a maximális többletszabadságig, addigra el is patkol, viszont 45 éves kortól egy nappal több többletszabadság sem jár neki, gürcöljön az istenadta, oszt ne elégedetlenkedjen.
Viszont, hogy a szabadságát ne akarja tékozló módon felhasználni, személyesen összesen öt nappal fog rendelkezni, a többivel a gazdája rendelkezhet, aki egyébként akár vissza is rendelheti szabadságról.
Ha kirúgja, akkor Don Leonciónak nem kell megindokolnia, hogy mi is volt a baja a dolgozójával, viszont megszűntek az olyan úri huncutságok is, mint a védett kor, megszűnik a rendkívüli felmondás fogalma is.
Eddig ugyanis csak így lehetett megszabadulni a kismamáktól, a táppénzen lévőktől, a lombikprogramban részt vevő várandósoktól, most meg, ahogy a gazda úri kedve tartja.
Mondanom sem kell, hogy egy munkáltató számára csak nyűg a várandós kismama, és felesleges teher a nyugdíj előtt állók pátyolgatása is, hiszen a gondos gazda sem takarmányozza a lovát, ha már nehezen húzza a szekeret, eladja az olasznak, mehet a vágóhídra - az ember meg stadiont bontani csákánnyal.
Igaz, hogy a Vezér ezt másként ígérte, de neki is vannak gazdái, úgy látszik előbb jártatta a száját a kelleténél.
Kevesebb lesz a végkielégítés is, nem számít majd bele a prémium, és aki nyugdíjba megy, az nem számolhat az eddig járó három hónapos végkielégítéssel, csak ha 20-25 évet töltött az adott munkahelyen, egyébként kevesebbet fog kapni.
Csak a vak nem lája, hogy mennyire humánus ez a rezsim, a zemberek érdekei mindenekelőtt!
Hogy ki az ember, azt meg könnyű megállapítani a Lázár-mutató alapján.
Mindenesetre úgy tűnik, hogy a régi elvet követi a kormány, a létfeltételeit tekintve bizonytalanságban tartott ember könnyebben kezelhető, hiszen a libák is sebesebben rohannak félannyi kukoricáért is, ha kicsit koplaltatjuk őket, vagy megmutatjuk nekik a kést.
Aztán itt vannak a nyugdíj előtt állók is, akik ma éppen csak azt nem tudják, hogy hány éves korukban, milyen nyugdíjszámítási mód alapján mehetnek nyugdíjba, de azt már tudhatják, hogy végkielégítésük várhatólag kevesebb lesz, mint amire számítottak.
Aggódnak a negyven év munkaviszonnyal rendelkező nők is, akiket egyszer már elszédítettek a nyugdíjazásukra vonatkozó szép ígérettel, hogy aztán jól pofára essenek – igaz, a szavazataikat addigra már begyűjtötte a Nagy Igazmondó, aki elfelejtette a választás előtt kibontani az ígéret minden részletét.
Most felmerül a kérdés, hogy mikor is mond igazat?
Mikor a negyvenévnyi munkaviszonyt elérő nők nyugdíj - korkedvezményéről beszél, vagy amikor arról, hogy a nyugdíjkorhatár alatt senki nem mehet el nyugdíjba?
Esetleg lesz egy egyéni képviselői indítvány, hogy csak azokra vonatkozzon a jogszabály, akik a negyven évből ötvenet földalatti munkán töltöttek csillésként Komlón?
Hiába, Orbánnak első a zember, minden intézkedése arra irányul, hogy a szegényembert felemelje, az átlagmagyart segítse életszínvonalának fenntartásában, a nyugdíjasnak meg biztosítsa a végigdolgozott hosszú évek után a megérdemelt, gondtalan pihenést.
Franc bele, de ilyenkor mindig eszébe jut az embernek, hogy mit összeröhögött, mikor a kapitalista kizsákmányolásról és a tőkés társadalmi rend embertelenségéről olvasgatott, oszt tessék.
Talán a szocializmusnak nevezett állammonopolista kapitalizmus volt egyedül, amit jól csináltunk, mert a feudalizmusunk egy fabatkát sem ért, feudálkapitalizmusunk ócska és embertelen volt, ami meg most van, az trágyadomb.
Nem igaz, hogy nem lehetne ezt jobban csinálni, mindenesetre ezen kellene törni a fejünket és közben nem lenne szabad arról sem megfeledkezni, hogy a társadalmat naponta szembesítsük azokkal a tényekkel, melyek a munkavállaló és a kisvállalkozó teljes jogfosztottságához vezetnek.
Az ország olyan, mint egy vadliba, melynek minden nap levágják valamelyik tolla hegyét, - lassan már csak gyalogolni tud, lehet terelni fel-alá, levágni, a tollát fosztani, belerúgni – tetszés szerint.
Pedig valaha tudott szárnyalni is.
Mára talán már el is felejtette.
:O)))
