Kint voltam ma az egymillások tüntetésén, remek rendezvény volt, tartalmilag és kivitelezését tekintve egyaránt.
Azok gyűltek itt össze, akiknek nem tetszik a rendszer.
Ami azt illeti, úgy tűnik, vagyunk néhányan, a tömeg az Erzsébet hídtól az Astoriáig tartott, és ha nem beszéli le a Nemzet Fikusz Kukiszát valamelyik értelmesebb vazallusa arról, hogy oda szervezze a Fidesz nagygyűlését, akkor igazán érdekes dolgokat érhetett volna meg.
Megnézhette volna például, hogy milyen az a százezres tömeg, amelyik akár kétszer is betölthette volna a Kossuth teret, pedig ott kétmillió fideszes szokott tüntetni, mint tudjuk.
Belegondolni is rossz, mi történhetett volna, ha a Fidesz gyűlölettől sercegő agyú idiótáinak tömege összeér a szokás szerint fegyelmezetten és békésen véleményt nyilvánító – mondjuk talán így – nem Fidesz-elkötelezett emberekkel.
Hálistennek, nem kellett kipróbálni, pedig a Kis Gyújtogató szeret játszani a tűzzel – előbb-utóbb be is fog pisilni, hacsak a viccbéli kistörpe mást nem tanácsol neki.
A tömeg jó hangulatban hallgatta a szónokokat, időnként lelkesen tudatta a világgal, hogy nem tetszik a rendszer, aztán időnként tettek a helyzet megoldására is iránymutató javaslatot, miszerint Orbán takaroggy, a színpadról meg messze szállt a dal: Most kéne abbahagyni…
Nem tennék rá nagy pénzt, hogy elfogadja a tanácsot, nem olyan családból való ő, nem attól Győzőfi Viktor az ő neve, de azért tegyük azt is hozzá, hogy láttunk mi már éjjeliőrt nappal meghalni…
Talán Brüsszelig nem hallott el a tömeg véleménye, de a Duna másikpartjáig talán igen, de ha odáig sem, akkor abban bátran bízhatunk, hogy valaki majd átadja az üzenetet a Nemzet Gojóstolának, hogy szó esett ám róla is, nem éppen hízelgő kontextusban.
Merthogy a házigazdák meglehetősen morbidnak találták, hogy a Köztársasági Elnökről egy országnak az első osztályos nyelvtankönyv jusson eszébe.
Miután a civilek két lábbal állnak a földön, ellentétben az oldalfüggetlenül bőszen ekézett politikai osztállyal, mindjárt javasoltak megoldást is, mely szerint jövő március 15.-re választunk majd alternatív Köztársasági elnököt, oszt jónapot.
Remélem, hogy nem csak az lesz a kritérium, hogy legyen alkalmasabb a jelenlegi méltóságnál, mert ez esetben a bőség zavarával kellene küzdenünk, ha ki szeretnénk választani a szóbajöhető kilencmillió kilencszázkilencvenkilencezer kilencszázkilencvenkilencvennyolc jelöltből az igazit.
Fikusz Kukisz ugye kiesik, más magas beosztása miatt…
És még mielőtt jobboldali barátaimat megenné a penész a türelmetlenségtől, hogy már mióta irkafirkálok, oszt még sehol sincs a címben jelzett akció körülírva, hogy aztán boldogan szörnyülködhessenek a rohadt komcsi züllöttségén, ki kell ábrándítsam őket.
Nem, nem azt kell felkötni, akire ők gondolnak, mert lelkük titkos bugyraiban pontosan tudják, hogy ki szolgálna rá, jóllehet úgy vannak vele, mint a Krisztus elítélését követelő tömeg, mely titkon Barabásra gondolt, mégis Krisztust kiáltott - ők meg inkább Gyurcsányt kiáltanak...
Távol álljon tőlem, hogy Gyurcsányt a Názáretihez hasonlítsam, de lássuk azért be, Názáret nem Alcsút egyik faluvége…
Szóval nem, amit fel kell kötni méghozzá nagyon, az a fehérnemű, méghozzá minden baloldali pártnak az osztódással szaporodók közül.
Mert ami leginkább megütötte a szemem, az a nagygyűlésen, a színpadon álló szónokok minősége volt.
Szinte egytől egyig okosak, felkészültek voltak, gondolataik rendezettek, a személyiségük „színpadképes”, humorérzékkel megáldottak, nem egy közülük kiváló szónok - a papírnélküli fajtából, akinek nem kell előre leírni, hogy mit is gondol, tudja azt ő jól.
És fiatalok, jóarcúak, meggyőző érvelésük mögé oda lehetett érezni a meggyőződésüket, ez pedig nagyon fontos, hiszen meggyőzni csak az tud igazán, aki hisz a maga igazában.
Arra gondoltam, itt, a szemünk előtt jön létre az új politikai osztály, amely majd leváltja a húsz év mocskát magán hordozó mai politikai elitet, ők azok a fiatalok, akik nem igazán méricskélik, hogy mit szól hozzá a választó, ha a rendezvényükön cigány muzsikusok adják a zenét.
És akik mindjárt fel is tudnak maguk közül mutatni egy hiteles, fiatal és tehetséges cigány értelmiségi nőt, aki megmutatja a kételkedőknek is, hogy milyen is lehetne a cigányság, ha az ország venné a fáradságot és felemelné a népét.
Akik itt ma szóltak, azok még nem politikusok a szó klasszikus értelmében, de kérdés, hogy a politika politika marad-e a szó klasszikus értelmében, hiszen annyi minden változott a társadalomban, ki meri azt mondani, hogy egyedül a politikai kultúra szabályai lesznek kőbe vésve?
Azt gondolom, hogy aki versenyképes akar maradni a mai társadalmi térben, annak alkalmazkodni kell és kreatívnak muszáj lenni, mert a begyepesedett viselkedés a siker halála.
Olyan ez, mint a rántotthús a vasárnapi ebédnél, már mindenki unja, de a háziasszony kötelességszerűen elkészíti, mint az anyja, a nagyanyja és nem veszi észre, hogy az unokák már unják és szívesebben ennének konfitált libamájat fokhagymás bagetten, grillezett almával és zöldségekkel, jelentsen bármi erkölcstelen dolgot is ez a konfitálás.
Azért is írom ezt, mert a legújabb párt elnöke igen szívesen veszi körül magát lejárt szavatosságú belvárosi értelmiségiekkel.
Lehet, ez az elsőgenerációs értelmiségi tisztelete a már generációkon keresztül értelmiségi létet élő megmondóemberekkel szemben, akik már régen elfeledkeztek a szatócs dédnagypapáról, de még a negyven évvel ezelőtti önmagukról is, és akik maguktól képtelenek hátralépni egy fél lépést, arrafelé már nem működik a lábuk.
Ha helyettük nem veszi magát körül okos, jómegjelenésú fiatalokkal, akkor az új párt napjai is meg vannak számlálva, mert a jövő szavazói az én unokáim, akik már nem vevők sem az avítt elvekre, sem az ódon retorikára, sem a rissz-rossz iparosok által összebarkácsolt jövőképre.
A mai fiatalnak profik kellenek, a profi fiataloknak meg feladatok.
Sajnálom leírni, mert érzelmileg elkötelezettje vagyok a magyar baloldalnak meg a Demokratikus Chartának, de a rendezvények minőségében is megmutatkozott a minőségi különbség.
Itt azok beszéltek, akik tudnak beszélni, a rendezvény jól megkomponált volt, nem nyúlt el, mint a rétestészta, a beszédek közérthetőségét nem rontotta a technikai felkészületlenség, volt ritmus, volt ajándék a szemnek, fülnek, léleknek – profi munka volt.
Szóval fel kellene venni a ritmust, ha nem akarjuk hallani a népet azt skandálni, hogy nem tetszetek ti sem…
:O)))
