Kétségtelen, ehhez nagyon ért a Fidesz, Orbán terelgeti népét fel-le, ad nekik elfoglaltságot.
Mint hajdan a katonaságnál, - ha nem tevékenykedett a katona, akkor ráért hülyeségeken törni a fejét és mindenféle fegyelmezetlenségekkel tölteni az idejét, - ezért aztán kihordta, amit előzőleg behordott és felhordta, amit lehordott, viszont ezt futólépésben és többször megismételve tette, nehogy elfelejtse.
Orbán valószínűleg soha nem felejti el azokat a szép éveket, mikor angyalbőrben kísérte figyelemmel társai ideológiai fejlődését, és a módszerek is mély nyomokat hagyhattak fogékony lelkén, tovább csiszolva az otthonról hozott csend-rend-fegyelem szentháromságot, mely olyan számára, mint Torgyánnak az Isten-haza-család, - csak sokkal hatékonyabb...
A hét végén lesz az Úr mennybemenetelének ünnepsége a Parlament előtt.Mint tudjuk, ez örömünnep lesz, mindenki vidulhat kedvére, lehet csápolni, lehet könnybelábadt szemekkel ütemesen ordítani a Vik-tor-vik-tort, a jó társaságban bátran lehet szidni a komcsikat és a közvetlen környezet gyors szemrevételezése után még némi cigányozás meg zsidózás is belefér, - a tér maga lesz a jobber boldogság, a megdicsőülés boldog fészke.
Az élet nem habostorta mint tudjuk, és ez az ország nem a gyermeteg viháncolásra lett optimalizálva, a bú, a bánat, a könnyek és siralmak hazája ez a lángoktól ölelt kicsi kis ország, ez a maradék-paradicsom, hát akkor most merítkezzünk meg a fájdalomban - úgyis ez áll a magyar néplélekhez közel, - tartsunk Trianon-emlékünnepséget.
Jövő héten pénteken lesz megejtve a felemelő aktus, addig kell türelmetlenül várnunk még arra, hogy a szomszédos országok közül amelyiket még nem haragítottunk magunkra, azzal most megtegyük.Szép rendezvény lesz, - hétfőn szavaz az Országgyűlés a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvényjavaslatról, majd pénteken - a parlamenti trianoni emlékülés után - a Szent István Bazilikában ökumenikus istentiszteletet lesz.
Maga az ülés délután fél ötkor kezdődik, köszöntőt mond Schmitt Pál, az Országgyűlés elnöke, majd ezt Sólyom László köztársasági elnök beszéde követi.
Ezután - hátha addigra valaki elfeledte volna, hogy mit szavazott meg hétfőn - a házelnök felolvassa a tanúságtételről szóló törvényt.
A tervek szerint az emlékülésen felszólal Német László nagybecskereki megyéspüspök is, az ünnepi ülés után a Bazilikában pedig a történelmi egyházak képviselői mondanak beszédet.
Úgy hiányzott nekünk ez a püspök, mint egy falat kenyér, mint ahogy a kollektív istentisztelet is, - a modern állam megteremtésének orbáni útján dicső mérföldkő ez, - örvendjünk felebarátaim!
Trianon persze tagadhatatlanul nehéz problémája a magyar társadalomnak - soha nem lett kibeszélve rendesen, és ahogy elnézegetem az előkészületeket, most sem lesz.
Kár, mert komoly, okos érvekkel talán el lehetne fogadtatni a magyar társadalommal, hogy ami nekünk tragédia volt, az a hajdani Magyarország területén élő nemzetiségeknek maga volt a szabadság és ősi igazságuk kivívása.
Valahogy el kellene juttatni a magyarok eszéhez, hogy a Trianon előtti Magyarország magyar nemzetiségű lakosainak száma alacsonyabb volt, mint a különféle nemzetiségeké, és lehetne esetleg arról is beszélni, hogy a nemzet hajdani vezetése rengeteg hibát követett el, melyek oda vezettek, hogy az I. Világháború végére senkinek nem lett vonzó egy országban élni velünk.
Hajdan a helyzet más volt, - az élet nem nemzetállami keretekben szerveződött, nem az ország, hanem az uralkodó volt a szuverén, mindenki az ő alattvalója volt és a nemes lehetett oláh, tót vagy horvát, mind magyar nemes volt.
Mint ahogy a jobbágy, majd a zsellér is, de ettől még élhetett benne a vágy arra, hogy saját országában saját nyelvén dícsérhesse az Úrat, hogy költői legyek...
Természetesen ettől még Trianon egy vesztes háborút lezáró diktátum volt, ahol mi a vesztesek, nemzetiségeink meg a győztesek oldalán találták magukat, és ez meg is jelent a háborút lezáró konkrét döntésekben.
Ami roppant méltánytalan, az az egy tömbben élő magyarok más államok fennhatósága alá helyezése volt, de a történelem - és benne a saját hibáink úgy hozták, hogy ennek korrekcióját egy másik vesztett háborúban való részvételünkkel lehetetlenné tettük.
Bármennyire fáj is a kialakult helyzet, nem lehet elvitatni a nemzetek önrendelkezési jogát.
Trianont jobboldali barátaink szeretik Károlyi és a komcsik nyakába varrni, jóllehet ők már csak a kárügyintézők voltak, az elszakadási folyamatok már a XIX. században elkezdődtek.
Nemességünk, Kossuth, majd a milleniumi kor uralkodó osztályai folyamatosan rossz válaszokat adtak az egyre több problémát okozó nemzetiségi kérdésre, - Kossuth is csak bukása után próbált korrigálni, de akkor már késő volt.
A magyar gőg és a magyar szupremáciára való irreális törekvés még olyan korszerű törekvéseket is meghiúsított, mint I. Ferenc József konföderációs államának tervét, mely ha megvalósul, talán más utat szabhatott volna történelmünknek.
A döntés persze rengeteg egyéni sérelemmel és tragédiával járt, ősi földjükről elűzött családok éltek évekig vagonokban a budapesti pályaudvarokon, vagyonok maradtak az utódállamok területén, emberek tízezrei váltak a szó szoros értelmében véve földönfutókká.
Természetesen ez nem múlik el nyomtalanul, és még az áldozatokat követő negyedik-ötödik generáció is mély sérelemként éli meg ősei sorsát.
Ez érthető is, de azzal nem sokat segítünk, ha rendszeresen feltépjük a begyógyulófélben levő sebeket és sót hintünk beléjük.
Többre mennénk, ha elfogadva a kialakult állapotokat tennénk a dolgunkat, hogy az utódállamokban élő honfitársaink büszkék lehessenek arra, hogy a sikeres és boldog magyar nemzethez tartoznak.
Mint ahogy büszkék voltak erre a gulyáskommunizmus korában, aholmi voltunk a vágyott jólét országa.
Gyermeteg elképzelés a területi revízió, - nem érdeke egy nagyhatalomnak sem, aki ezt próbálja sugallni a nemzetnek, az egy ócska kalandor.
Az Európai Unióba való belépésünkkel tulajdonképpen eltüntek a határok, mindenki szabadon használhatja nyelvét, kulturáját, ott élhet, dolgozhat, taanulhat ahol akar, - akkor most kellene tán újraalkotnunk a gyepürendszert?
A világ a globalizáció felé halad, amit értékelhetnek egyesek helytelennek, de ez a világot nemigen érdekli.
Viszont elemi érdekünk az egységes Európa, mert ez az optimális üzemméret ahhoz, hogy fel tudjuk venni a harcot a XXI. század kihívásaival.
Arról nem beszélve, hogy aki úgy akar előremenni, hogy folyamatosan hátrafelé nézeget, az igen hamar pofára fog esni.
Márpedig ez az ország - ha ország akar maradni - még egy vereséget nem fog elbírni, - semmiféle erőszakos megoldásra nem vagyunk alkalmasak.
Sem gazdaságilag, sem katonailag, sem társadalmilag.
Most majd átsétálnak képviselőink a Bazilikába, - gondolom, ájtatos képpel ott fog vonulni közöttük Szili Katalin is, de nagyon remélem, hogy rajta kívül egy szocialista képviselő sem, mert nekünk világossá kellene tennünk, hogy bár a szomszéd országokban élő magyarokat nemzetünk természetes részének tekintjük, de nem kívánjuk Trianon revízióját, elfogadjuk a szomszédos népek jogát az önálló állami léthez és arra bíztatjuk ottani honfitársainkat, hogy megtartva kötődésüket nemzetükhöz az egységes Európában legyenek hű és lojális polgárai hazájuknak.
Ugyanazt várjuk tőlük, amit a hazánkban élő nemzetiségektől, akiket mellesleg nagyon megviselhetnek a nacionalista cirkuszok, melyeket frissen hatalomba került politikusaink pótcselekvésként szerveznek a tömegek szórakoztatására, - addig se jusson eszükbe azon gondolkodni, hogy a köztisztviselőket éppen most lökik vissza a múlt század harmincas éveinek szociális és egzisztenciális biztonságának szintjére.
Az két nagy történelmi egyház pedig teszi, amit mindíg is tett, - a magyar katolikus egyház bigott konzervativizmusa és a mai református egyház szélsőjobboldalt támogató magatartása ma sem az ország érdekét szolgálja, - még híveik értdekét sem.
De ezt már megszoktuk.
Az a kocsmapolititzálás, amit a jobboldal ma a nemzetközi kapcsolatok terén folytat igen veszélyes, jó lenne még időben leállni vele, - sajnos erre nem sok az esély.
Reménykedjünk, hogy mi és a szomszéd államok területén élő másfélmillió túsz is megússza...
:O)))
