Legyen a téma a nyelv.
A homo orbanicus legfontosabb testrésze úgyis a nyelve, ezzel kapcsolódik ugyanis a vazallusi háló egyik eleme a másikhoz, alulról építkezve, ugye.
Bár kétségkívül szabadon és demokratikusan, azért nem feledve azt a tényt, hogy a kialakult rendszerben való részvétel nem teljesen önkéntes, hiszen ebben az országban mára gyakorlatilag egyetlen megrendelő maradt, a magyar állam.
És ha a Napkirály elmondhatta, hogy l’etat c’est moi – az állam én vagyok, akkor korunk fénylő csillaga, ki maga a Nap, méginkább elmondhatja ezt, míg alattvalói - igazán csak kis változtatással - szintúgy büszkén kijelenthetik: az állam felkopik.
Orbán rettenetesen szereti a múltat, ha kell, hát csinál is, ha éppen nem tetszik az éppen rendelkezésére álló anyag, hisz azon túl, hogy mi urunk, Ő az idő ura is.
Így aztán visszacseppentünk a hűbéri társadalom sajátosan magyar változatába, melyet Bouillon Gottfried éppúgy fémjelez, mint Tokugava Iejaszu sógun, mely tény a magyar gén jobbracsavarodott kettős spirálját tekintve szinte törvényszerű is.
A mai magyar társadalomban olyan nincs, hogy valaki ne legyen valakinek hűbérese.
Ha munkát, megrendelést, bármiféle anyagiakat, nopláne erkölcsieket akar kapni, hát kénytelen beállni a láncba, elkerülhetetlen, hogy hűségesküt tegyen hűbérurának, aki egyszer talán - lehet, hogy soha nem is kerül rá sor – majd kér tőle valamit, amit nem lehet visszautasítani.
Azok, akik nem tettek hűségesküt, a japán modellt követve róninokká válnak, osztályrészük a szégyen és megvetés, nem gondoskodik róluk senki, önmagukra utalva apróbb fosztogatásokból tartják fenn magukat, világ szégyenére.
A hűbéri lánc nem pártspecifikus, előfordulhat, hogy az egyik párt prominense a másik párt prominensének hűbéresévé válik, persze nem kell, hogy ezt mindenki tudja, elég, ha csak a csata során lecsapja hűbérura ellenfelének fejét.
Így aztán végső soron mindenki vagy megvetett rónin, vagy a Haskirály hűbérese az országban.
Márpedig a hűbéres különféle szolgáltatásokkal tartozik urának, aki ennek fejében névre szóló kiváltságokkal ruházza fel.
Ilyen szolgáltatást lehet pénzben, vagy pénzben, esetleg pénzben teljesíteni, lényeg, hogy a teljesítésnek ne legyen nyoma, vagy ha van, az ne a Legmagasabb Törpéhez vezessen.
Cserébe attól a naptól kezdve, mikor a Szentkorona végleges helyére kerül, a nyelvtudós micisapkát viselhet a király jelenlétében, továbbá kap hatszáz marhát síppal és kereplővel a királyi csordából, meg Semjén sekrestyés áldását.
Ebből is látszik, hogy a nyelv fontos dolog, és hogy megfelelően használod-e, arról ad tanúsítványt a nyelvvizsga-bizottság, esetleg Simicska Lajos.
Orbán odafigyel a jövő nemzedékeire is, emellett gondoskodik arról, hogy a rendszerben benne legyen a fejlődés lehetősége.
Ha az evolúciónak átmenetileg még nem is tud parancsolni, így nem tudja elérni azt, hogy alattvalóinak két nyelve legyen, hogy ne kelljen szünetet tartaniuk serény munkálkodásukban a fenséges tomporon, azt azért elrendelheti, hogy a nemzeti kurzus felsőoktatásából kikerülőnek két nyelvvizsgája legyen.
A nyelvtanulás a magyar pedagógia sikerágazata, hiszen a világon nincs még egy ország, ahol nyolc év nyelvtanulás után valaki képes lenne az oktatott nyelv anyaországában a kút mellett szomjanhalni, mert nem tud egy pohár vizet kérni, ez kétségkívül hungarikum.
Szerintem ennek okán nem csak nyelvet kellene tanulni, hanem nyelvtanítást is, bizonyára van a világban hely, ahol ezt profin csinálják.
Én nem a tanulóktól kérnék két nyelvvizsgát, hanem a nyelvtanároktól egyetlen vizsgát arról, hogy tanítványaik legalább fele átmegy az állami nyelvvizsgán.
Akinek ez éves szinten nem jön össze, azt elküldeném a kereskedelembe, árufeltöltőnek valamelyik üzletlánchoz.
Amúgy is, a diploma nyelvvizsgához kötése úgy marhaság, ahogy van, hiszen léteznek nyelvi antitalentumok, akik soha nem lesznek képesek nyelvvizsga-szinten megtanulni egyetlen idegen nyelvet sem, de ettől még választott szakterületük császárai lehetnek.
Nem mindenki diszlexiás, de ha azt elfogadtuk, hogy van ilyen betegség, akkor talán azt is el lehetne fogadni, hogy vannak, akik képtelenek a nyelvtanulásra.
A dolog másik vetülete, hogy a magyar diplomások túlnyomó többsége azért még mindig Magyarországon, magyar nyelvi környezetben dolgozik, ahol a nyelvtudása csak arra jó, hogy feledésbe merüljön, mert a nyelv a leggyorsabban kopó ismeretek között van - ha nem gyakorolod, hát elfelejted.
Semmit nem változtat ezen az a tény, hogy a magyar piacra termelő sajtkukactermelő puszta sznobizmusból fluent english-t követel meg a sajtba lyukak fúrására jelentkező termelésirányítótól, merthogy ő egy international brand, vagy hogyismongyák, és adunk magunkra, ugye...
Aki multinál akar dolgozni, tanuljon angolt, aztán majd a HR eldönti, hogy az a szint, melyet a jelentkező tud, elég-e neki, aki meg külföldön akar munkát vállalni, az saját jólfelfogott érdekében úgyis tanulni fogja a nyelvet, ha ki akar törni a feketemosogató édeninek éppen nem mondható környezetéből.
Ötvenezren végezték el az iskolájukat, de diplomához nem juthattak, ergo bizonyos állásokat nem pályázhatnak, nem tölthetnek be, jóllehet az adott állásokban hátralevő életükben egy szót sem kellene angol vagy szuahéli nyelven kiejteniük.
Gazdag ország vagyunk, ötvenezer diplomást devalválunk, mert valamelyik értelmiségi elefántcsont-toronyban egy élettől elrugaszkodott bürokrata nagyot akart durrantani, és nem volt senki, aki merte volna venni a bátorságot, hogy elmondja neki, hogy ez azért talán mégis túlzás.
Ellenben mindenki nagy elismeréssel bólogat, ha a két nyelvvizsgáról, mint diploma-követelményről esik szó – mecsoda magasszintű is a mi oktatásunk!
Közben képezzük az analfabétákat, a szövegértési nehézségekkel küzdőket, a betanított munkásokat, a videoklipek bánatos népét.
Olyan ez az ország, mint amelyik leesett a lóról és most éppen az agyrázkódása következményeit igyekszik kiheverni.
Egyelőre – úgy tűnik – nem túl jó eredménnyel. de bízzunk benne, csak túléljük és nem marad vissza semmi…
:O)))
