MI LESZ VELED, EMBERKE?

Hans Falladától csentem a címet, a német írótól, aki megírta egy fiatal házaspár és kisgyermekül történetét a múlt század nagy gazdasági válságának Németországában.

Hősei megpróbálják emberileg tisztán átvészelni a kor mocskát és brutalitását, de a sors, a társadalom, melynek megélhetésüket kellene biztosítania, kérlelhetetlen marad velük szemben.

A regény címe az aggodalmakat tükrözi a házaspár kisfiának jövőjével kapcsolatban.

Hogy ezek nem voltak alaptalanok, azt a történelem később vastagon bizonyította.

Onnan jutott eszembe ez a regény, hogy elkísértem ma a fiam és az unokám egy felsőoktatási intézmény nyílt napjára, ahol a felvételire készülő fiatalok megkapták a tájékoztatást az intézményről, a felvételi általános és speciális követelményeiről, a választható szakokról, adtak nekik valamiféle jövőképet is – már amennyire ma felelősen lehet adni ilyesmit.

Ott ült a sok fiatal, és hallgatta bizakodva és némileg szeppenten az intézmény tanszékvezetőit, akik megkísérelték szembesítni az illúziókat a valósággal, hogy ne támadjon senkinek olyan ötlete, hogy most egy ingyenleves-osztáson vesz részt.

Hogy sikerült-e, nem tudom.

Ha a ma felvételizők később identifikálni akarják korcsoportjukat, mikén a lassan kikopó Nagy Generáció, akkor azt hiszem, ők a Becsapott Generációnak fogják hívni magukat.

Ők azok, akik a rendszerváltás környékén születtek, akiknek még jutott a Kádár-rendszer szociális Kánaánjának maradékából, akik még alanyi jogon járhattak iskolába, óvodába, akiknek a szülei születésük idején még általában rendelkeztek munkahellyel, vagy ha azok meg is szűntek apránként, akkor is bizakodtak az állam gondoskodásában, vagy elkezdték kötni saját biztonsági hálójukat.

Rengetegen voltra olyanok, akiket orvosaik az akkori divatnak megfelelően - talán indokolatlanul, de „humánusan” – leszázalékoltak, ha volt valamilyen betegségük, mely erre a legcsekélyebb lehetőséget is adta.

Aztán eltelt vagy tizenöt év, a társadalom pedig nem vett tudomást arról, hogy a kádári „vívmányok” a szocialistának nevezett viszonyokra lettek megalkotva, és hogy az új világ elosztási viszonyai azt a szociális biztonságot nem teszik lehetővé – fázunk és éhezünk, de szabadok vagyunk!
Csak példa és magyarázatképpen: a vezér spannja, Csányi a leggazdagabb magyarok 2009-es listáján 50 milliárdos vagyonnal a hatodik volt, a legutóbbin pedig már második, 120 milliárddal.

A leggazdagabb magyarok egyike sem ugorja át az étlapon a libamájat…

Ezt a pénzt persze a társadalom termeli meg, és a világ legegyszerűbb dolga megérteni, hogy ha egy ember vagyona ennyivel gyarapodhat, akkor a többi ember ezekből a pénzekből nem részesedhet, legfeljebb a procc magamutogatás fiesztáján, a Príma Primitív díjátadóján nézegetheti a néhány tehetséges embernek a libasült elfogyasztása után az asztal alá lökött csontot…

A nyomor a cigányokon kezdte a zabálást.

A szocializmusban tisztes szegénységben élő, de a termelőszövetkezetekben, az építkezéseken munkahelyekkel és munkából származó szerény, de az élet alapvető feltételeit biztosító jövedelemmel rendelkező csoport hamar visszasüllyedt oda, ahonnan felemelkedett: az elképzelhetetlen és gyilkos nyomorba.
Gyermekeik pedig megtapasztalhatták, hogy a szociális háló milyen ritkaszeműre van kötve, ők ugyanis már az első kanyarban kipottyantak belőle.

A humánus és szolidáris magyar társadalom hamar felismerte, hogy kik a legvédtelenebbek, és el is kezdett annak megfelelően bánni velük.

A gyermekeik pedig a szemétdombon landoltak, ma ezer a probléma velük, a hatéves gyereket gond nélkül idiótának nyilvánítják, jóllehet nem idióta az, csak nem kapta meg az életbe való induláshoz szükséges ismereteket és készségeket.

Aztán sorra kerültek a szakképzetlenek, meg azok, akiknek a munkahelye magával az ágazattal együtt került a szemétdombra, mint például a bányászat, vagy ahol a multi a gyárak megvételével csak piacot akart venni, mint a cukoripar vagy a növényolaj-ipar.

Nekik még mindig maradt mire büszkénk lenniük, hiszen ők nem cigányok és ez némelyiküknek elég is volt a jó közérzethez.

Gyermekeik pedig elakadtak a társadalmi felemelkedés rögös útján, és megkezdték a szocializálódást a munkanélküli léthez, hiszen a társadalom visszatért a régi modellhez: a gyerek folytassa apja mesterségét, és ha az apa munkanélküli, akkor a gyermeke is jó eséllyel az lesz.

De még ha el is sajátít egy szakmát, akkor sem lesz piacképes, hiszen az országnak irdatlan területei vannak, ahol a munkaerőnek nincs piaca, mert nincs munkaalkalom sem.

Ezen pofázással segíteni nemigen lehet, és a nagyonhülye politikusok idióta kényszermunka – ötletei csak tovább rombolják a társadalmat.

Így aztán nő az alkoholisták, a drogosok, a neurotikusok és a különféle mentális betegek száma, mellette nő a bűnözés is természetesen – már csak unalomból is eljár betörni meg lopni a dologtalanok közül az életrevalóbbja.

És most – úgy látom – elérte a gond az alsó középosztályt is, akik számára érték és kitörési pont volt gyermekeik iskoláztatása, de erre pénzt előteremteni már nem tudnak, elég nekik a tisztes életvitel látszatának fenntartásával megküzdeni.

Hát, most számukra is eljött az igazság pillanata, lesz új oktatási törvény, leépítés a közszférában, megszűnik az egészségügyben a dínomdánom, meg a beteg „csináltatok magamnak egy teljes vérképet” szemlélete, ára lesz mindennek, és aki a Lázár féle ártáblán nincs a jólkeresők között, az először csak a vizsgálatok árát nem tudja majd megfizetni.

Később a gyógyszereit se fogja tudni kiváltani, eljön a javasasszonyok és kuruzslók szép világa, az abortuszokat kötőtűkkel bonyolító önkiszolgáló műtők kora, - de szép is lesz.

Ők adták a társadalom gerincét és ez a gerinc most megroppanni látszik.

A létbizonytalanság és a jogbiztonság hiánya a demokrácia és a jogállam felszámolásával együtt beláthatatlan következményekkel járhat, a gyermekek tekintetében is.

Generációk fognak kiesni az oktatásból, nő a társadalmilag hasznosítható tudással nem rendelkezők száma, a társadalom meg még a mainál is műveletlenebb és bunkóbb lesz, pedighát, ugye…

Hogy hogyan akarunk így a nyugati államok fejlettségi szintjére emelkedni, az maga a Nagy Titok.

Új uraink évente többször is lefosztják rólunk tartalékainkat, mint libáról a maradék tollat, és úgy viselkednek, mint a hülye gazda, aki összetapossa libái tojásait.

A Vezér meg ül paranoiája führerbunkerében és a harcot tervezgeti, melyet a rátámadó világ ellen fog megvívni.

A kis magyar abszurd meg folytatódik, ugyanannyi adót fizet az, aki évente harmincmilliárddal gyarapítja a vagyonát, mint az, akinek harminc deka párizsi megvásárlása az álmok birodalmában létezik csak.

Mert a gazdag bizonyára éhenpusztulna, ha mondjuk, négy-öt százalékkal többet fizetne adóba, mint a szegény, akit agyonver mellesleg az infláció is hamarosan.

Ha a gyermekeinkre nézünk, minden okunk megvan arra, hogy eltöprenkedjünk: mi lesz veled, emberke?

Sok okunk nincs az optimizmusra…

:O))) 

HÁTRAMENET

Államosít a Bölcs Vezér, vége az örömünnepnek.

Mi a fenének kellene babrálni ezekkel az önkormányzatokkal, már az elnevezésük is indokolja, hogy felszámoljuk őket.

Mi az, hogy önkormányzat?

Még a végén elhiszik, hogy őket nem a Mi Boldogságunknak, hanem saját maguknak kell kormányozni!

Még a végén elhiszik, hogy a helyi közösségek által ki és megválasztott vezetők képesek arra, hogy a helyi közösségek ügyeit felelősségteljesen intézzék, beszedjék a polgárok pénzbeli hozzájárulását a helyi feladatokhoz, gazdálkodjanak és takarékoskodjanak, segítsenek a rászorulókon és működtessék intézményeiket!

Meg aztán ennyi különféle érdekkel elbabázni, amikor érdek itt csak egy lehet - de tegye fel a kezét, aki ezt másként tudja!

A másikat is!

A centralizálás.

Az fog segíteni a bajokon, amikor minden szál egyetlen erős kézbe fut össze, amikor az ország egy akarattal hajt végre egy feladatot, egyszerre lépve, egy nótát énekelve, egységesen!

Hogy kié lesz ez az erős kéz?

Ugye nem kérdés ez?

Nem hibás a feltételezés, hogy a Mi Vezérünk bolsevik emlőkön nevelkedve csak azokban a megoldásokban tud gondolkodni, melyek alkalmazásába már egy világrendszer is belebukott, de majd mi megmutatjuk!

Államosítják, vagy egyházi kézbe adja az iskolákat, államosítja az egészségügyet, állami kézbe kerül a települések gazdálkodása, hiszen az önkormányzatok működéséhez szükséges források is állami kézbe kerülnek, és aki azt hitte, hogy a magánnyugdíj-pénztárak lenyúlása volt a legpofátlanabb rablás, az most temesse kezébe az arcát és zokogjon, merthogy az állam rátenyerel az önkormányzatok iskoláinak, szociális és egészségügyi intézményeinek ingatlanvagyonára is.

Ehhez képest a nyugdíj-vagyon aprópénz.

Na, ebben aztán van buli, helyi és országos szinten is.

Kis összevonások, kis átszervezések, és hipp-hopp, máris értékesíthető az ingatlanvagyon, olyan áron, ahogy elmegy, és lehet arra hivatkozni majd, hogy az állagmegóvás költségei miatt kell potom áron elkótyavetyélni az immáron használaton kívüli intézményt.

Anno a szocializmusban már létezett a járás intézménye, de már akkor sem volt sok értelme, csak egy felesleges lépcsőt jelentett az állami feladatok célbajuttatásának útján, el is halt, még az átkosban.

A rendszerváltás egyik nagy vívmánya volt az önkormányzatiság, - döntsenek az emberek a saját dolgaikról ott, ahol élnek és viseljék is döntésük következményeit.

Tulajdonképpen az elmúlt húsz év arra ment, hogy a nép hozzászokjon a gondolathoz, hogy nem mindegy, kik ülnek a helyi testületekben – jó polgármester alatt a falu vagy város felvirágzott, a gyengébb testületek munkája viszont visszaköszönt a település küllemében, gazdálkodásában, az életkörülményekben.

Orbán soha nem szívelte ezt, már az előző ciklusban is központilag irányítgatta az önkormányzatok tevékenységét, és a szinte kizárólagosan Fidesz-irányítású önkormányzatok eladósodottsága mögött nem nehéz felfedezni a „minél rosszabb- annál jobb” elvének hazai atyját, a Nagy Közgazdászt.

Így aztán most az önkormányzatok kiszolgáltatottak, a kormány majd átvállalja a tartozásaikat és kimutatja, hogy a tartozások értéke messze meghaladja az ingatlanvagyon értékét.

Na, igen, - csakhát egy település számára az iskola nem csak forintosítható értéket jelent, a szakrendelő sem csak arról szól, hogy az értéke ennyi vagy annyi, ezek az épületek sokkal nagyobb értéket képviselnek a helyi lakosság számára, hiszen ezek adnak életminőséget, ezek teszik élhetővé a települést.

Tulajdonképpen az önkormányzatiság szűnik meg a tervezett intézkedésekkel, hiszen az önkormányzatok kiürülnek, olyan lesz a helyi testület a településnek, mint libán a kokárda, szép, szép, de tulajdonképpen céltalan.

A feladatok megszűntével még teljesebb lesz a kiszolgáltatottságuk a Fidesz-államnak, ami a jelenlegi helyzetben nem lesz feltűnő, merthogy eddig is buzgón kontráztak a prímás minden baromságához – lásd asztaltáncoltatás, - de azért vagyunk néhányan, akik olyan utópista elképzeléseket dédelgetünk, hogy esetleg egyszer lesz még olyan önkormányzat is, mely nem fideszes többségű.

Gondolom, a Vezér és Kancellár is ezen eltöprenkedve találta ki, hogy jóelőre kiiktatja a zavaró tényezőket, nemmellesleg saját pártja polgármestereit is, akik így aztán majd ugrálgatnak kedvükre.

Gyakorlatilag abból élnek majd a településükkel együtt, amit a Vezér oszt, dönthetnek a körforgalom közepére ültetendő petúnia kontra árvácska ügyében, oszt jónapot.

Így jön létre szépen lassan, lépésről-lépésre a totális állam, hogy Szálasi is megnyalná láttán mind a tíz ujját.

Rákosi meg mosolyogva nézi őt a másvilágról: Nem megmondtam Orbán Viki? Leszel te még bolseviki!

:O))))

FIATALOK

Egyelőre még nem a Búcsú-szimfónia van műsoron, a kissé punnyadt karmester meggondolta magát, Réthelyi professzor maradhat.

Gondolom sikoltozott az örömtől, mikor a vezér tudatta vele a boldogító hírt: nem kerül lapátra.

Mindig csodálkozom azon, mikor okos és tiszteletreméltó emberek beállnak bohócnak egy olyan cirkuszba, ahol a porondmester egy ostoba ám igen agresszív bunkó, aki az ostorpattogtatáson és az időnkénti „Ollé!” kiáltásokon túl semmire sem képes és nem is alkalmas.

Jelen esetben a neves professzor helyében én már azt is megalázónak érezném, hogy engem egy olyan ember számoltasson be, kvázi vizsgáztasson, aki életében egyetlen napot sem dolgozott, akinek egyetlen szakvizsgája sincs semmiből, és akinek a tevékenysége az együtt végigdolgozott egy év alatt sem kelthette a lenyűgöző zseni benyomását.

Hogy a professzor az első percben nem ismerte fel azt, hogy az ő személye csak arra a célra kell, hogy Orbán a saját hiányos műveltségét tapétázgassa vele, (az én kormányomban neves professzorok vannak, tehát én még náluk is okosabb vagyok…) azt még betudom annak, hogy a tudós a maga végtelen naivitásával azt képzelte, hogy tud majd tenni valamit kedves egészségügyéért.

De egy évnek azért elégnek kellett volna lenni arra, hogy felmérje a valós helyzetet.

Szakmájából adódólag felmérni Orbán agyának működési sémáját nem lehet számára nehezebb, mint egy egér agyának tanulmányozása, a tetejében egy esetleges összevetésből az egér jönne ki jobban.

Hát akkor miért kell neki ez a nem neki való munka?

Ha otthagyja faképnél ezt a szerencsétlen kócerájt, őt már amíg él, megilleti a „miniszter úr” megszólítás, ami szerintem - belegondolva abba, hogy ezzel a mi kedvelt Tompikánkkal kerül egy bandába – nemigen ér annyit, mint egy munkával kiérdemelt professzori cím.

Miniszter ebben az országban akárkiből lehet, de nemzetközi tudományos életben elfogadott professzornak lenni, az azért tudást feltételez.

Ő meg megy bokacsattogtatni a balkáni ostobaság szobrának modellje elé, a szőnyeg szélére, világ csúfjára.

A professzor úr nem politikus és nem szakértője a gondjaira bízott területnek, emellett meg van verve különféle alkalmatlanokkal, akiket egyeske az ő feje felett átnyúlva boldogan csuklóztat.

Ott van az oktatás-nevelés ügye, ahol is a boldogtalan Hoffman Rózsa tűri, hogy hetente új  hülyeségeket csináltassanak vele, közben persze hetente nyilvánosan megalázzák.

Soha nem hittem volna, de vannak nők, akik élvezik, ha végigrugdalják őket a gangon, de megismerve Rózsika munkásságát, cseppnyi kétségem sem maradt – léteznek ilyenek.

Tulajdonképpen, ha én pedagógus lennék, akkor nemigen hiszem, hogy vállalnám azt a megalázó helyzetet, hogy az én nevemhez kössék az oktatási korhatár leszállítását, a gimnáziumi tanulók számának negyven százalékos csökkentését, a szakképzés időtartamának csökkentését, a hajdan oly remekül teljesítő és minden gondjaival együtt működőképes magyar iskolarendszer szétverését.

Méghozzá úgy, hogy a helyébe lépő iskolarendszernek nyoma sincs, a gyerekek meg most éppen a kísérleti patkány helyzetében vannak.

Ötletek persze léteznek, például a nyolcadikosok kompetenciamérésen elért eredményei alapján osztanák el a gyerekeket különböző iskolatípusokba, a középiskolába lépés feltételeit e mérés eredményei alapján határoznák meg.

Hogy ez elméleti síkon mekkora baromság, azt ne is firtassuk.

Én azért továbbra is módot adnék arra, hogy egy gyerek ne fejezze be a szellemi érést nyolcadikos korában, hanem engedjük meg neki, hogy a saját tempójában a maga választotta iskolatípusban folytassa tanulmányait, hiszen láttam én már a középiskolában remekül teljesítő gyereket, aki elsőben bukdácsolt, de negyedikben masszív teljesítményével hozta a felvételihez szükséges pontokat.

Tulajdonképpen ez a szisztéma csak a társadalom további polarizálódásához fog vezetni.

Mint amikor a kislibák elkezdenek tollasodni, és a róka elkezdi szelektálni őket: te repülhetsz, te itt sétálhatsz a vízben, ameddig leér a lábad, téged meg meghívlak hozzám vacsorára.

Hogy mi lesz a menü?

 Hát mi lenne: ludaskása!

Tizennégy éves gyerek még nem felnőtt - gondolkodását, jellemét, tulajdonságait tekintve végképp nem.

Lehet belőle szint bármi, de majd Orbán megmondja, hogy a te gyerekedből vagy a gyereked gyerekéből mi lehet.

Hányinger.

Ami itt mostanában az ifjúsággal szemben folyik, az tűrhetetlen bűn, melynek következményeit húsz év sem lesz majd elég felszámolni.

Ha Orbánt és bandáját sikerül egyszer világgá zavarni, akkor a következő kormánynak rettenetesen nehéz dolga lesz, mert az eredeti állapot visszaállítása nem mindig kivitelezhető

Ahogy azt Józsi bácsi kissé rusztikusan mondja, körülményes dolog a lószart a lóba visszalapátolni.

Ez a „minek ennyi diplomás, minek ennyi felesleges középiskolás, menjenek kőművesnek, jó lesz az nekik” mentalitás az elsőgenerációs értelmiségi ostoba gőgje, mert az ugye természetes, hogy neki a történelem módot adott kivakarózni a szarból, de amikor ő a történelem, akkor első dolga visszarugdalni azt, aki szintén fel akar emelkedni.

Hát ez a mai kormányzat igen undorító, én amondó vagyok.

Mert ha a felnőtteket cseszteti, nyüstöli, zsigereli, az rendben van.

De a gyerekektől elvenni a jövőjüket, az maga a hazaárulás.

Amelyik nép meg eltűri ezt, az szolgalelkű, ostoba és pusztulásra ítélt.

Már szinte minden társadalmi réteget megsértett Orbán, a nép mégis megszeppenten hallgat.

Persze így volt ez Rákosi idején is.

Szokták mondani, hogy a történelem ismétli önmagát.

Kár lenne…

:O)))


off
Kérlek benneteket, hogy még egy utolsó segítséget adjatok a goldenblog.hu versenyén, és szavazzatok a blogomra!
Meg kérjétek meg erre a házastársatokat, nagynéniket, nagybácsikat, unokatesókat, szomszédasszonyt, meg még mindenkit, aki arra jár és szeret szépeket olvasni Viktorról!
Köszönöm az eddigi szavazatokat!