POFON A DEMOKRÁCIÁNAK

Hogy pofon volt-e, nem tudom, lehet, hogy inkább egy balegyenes, vagy egy paraszt-lengő, ki tudja?
Tán maga Menczer Erzsébet sem, hiszen nem egy Miló Viktória, hogy szakszerűen intézze el ellenfeleit, ő – valószínűleg – csak lelkes amatőrként kezdte el püfölni politikai ellenfelét, aki egy kampány-kitelepülés alkalmával túl sok helyett vett el a térből és hangosan bömböltette a zenét.
Ott, ahol ő akarta betölteni a teret és ő akarta bömböltetni a zenét, merthogy ott és akkor ő maga volt a FIDESZ, és azt tudnunk kell, hogy csak a FIDESZ!

Nem mondom, Menczer Erzsébet idegei mostanában rojtosabbak lehetnek, mint a Jóska gatyaszára, mert a hálátlan világ nem veszi figyelembe, hogy mennyit tett ő a közösségért, hanem helyette felemlegetik a gyermeke élettársának kiutalt önkormányzati lakást.
Ez súlyos méltánytalanság, hiszen szolgálataiért igényt tarthatott volna akár százötven hektár jó zsíros földre vagy egy szesz-koncesszió ígéretére is, de ő példásan szerény volt.

Idegesítőek ezek a komcsik, kétségtelen, már négy éve folyik pedig a nevelésük, de még mindig nem tanulták meg, hogy hol a helyük.
Pedig nem olyan bonyolult dolog ez, hiszen csak a pofát kell befogni, lehajtott fejjel félreállni, nem belebámulni a potentát pofájába, hiszen az agresszív nézés hamar kiváltja az adekvát reakciót: mit bámulsz köcsög?
Kell a politikához egy kis egészséges agresszivitás, hiszen maga a példakép sem piskóta.
Mikor például hajdan a kollégiumban, mint szarvasbika az ünőért megvívott, csak úgy repültek a székek meg a pofonok, de ez sem csoda, hiszen az érvelés otthon megszokott módja nem az érvek, hanem Viktorka fejének ütköztetése volt Győző bácsi dolomit-öklével.

Tulajdonképpen olyan érdekes ez: a baloldal tanult a múltból, a jobboldal egy félmondatnyit sem.
Baloldalról a szélsőségektől irtózik mindenki, még azok a baloldaliak is, akik amúgy nem kedvelik a liberalizmus eszméit, viszolyognak az erőszaktól, míg jobboldalról az erőszak új kultusza virágzik ki éppen.
Az erő és az erőszak egy tőről fakadnak, aki felfújja magát, az szeretné, ha mások is elismernék erejéből származó fölényét.
Ebből a szép elképzelésből táplálkozik a Gárda, a kidobóember, a jobboldali tüntető március 15.-én, és a Fidesz egyaránt.

Természetesen a dolog nem maradhat ennyiben, hiszen hová is lesz a világ, ha egy mezei talpas ellenzéki egy piaci vita során – merthogy az óbudai piac előtt volt a kitelepülés – visszaszájalhat az uralkodó személyes képviselőjének?
Így aztán, ahelyett, hogy odament volna az elgyepált DK aktivistához aki egyébként teljesen kilátástalanul, de előírásszerűen feljelentette őt, és elnézést kért volna, inkább vissza-feljelentette áldozatát, mondván: a Gyurcsány-párt "felháborító hazugságai miatt a bíróságon fog felelni!"

Viktorka már gyermekkorában is csak az erőt tisztelte és sokat azóta sem változott.
Ő a politikát is erőművészeti mutatványnak fogja fel, neki nem politikai elképzelései vannak, hanem legyőzendő ellenségei, akiket - ha módja van rá - meg kell ölni, már politikailag, természetesen.
De az is lehet, hogy néha a politikai megoldás kevésnek mutatkozik - ki tudja erről mit gondol?
Cselekedetei tanúsága szerint ehhez minden eszközt igénybe lehet venni, fenyegetéstől az anyagi ellehetetlenítésig, hazugságtól a nyálas demagógiáig, erőszaktól az Isten se tudja meddig, mert ezen az úton csak elindulni nehéz, aztán egy idő után megszűnik a gátlás.
Ha ellenzékben van, akkor az utcai erőszak a favorit, lángbaborítani a fővárost, ha kell, az országot, ráküldeni a nyálcsorgató vénasszonyokat a politikai ellenségre, a futball-huligánokat a rendőrökre, a szolgalelkű képviselői csürhét a parlamentarizmusra.

Hatalmon meg – miként Rákosi elvtárs, a nagy szellemi előd mondotta volt – határ a csillagos ég.
Nincs párbeszéd csak perbeszéd, nincs egyeztetés csak döntés, nincs mérés, csak vágás, és az ellenzék csak savanyú pofákat vághat.
A sült libából még a csontok is csak a saját kutyáknak járnak, a többiek meg dögöljenek meg mind.
Akinek meg nem tetszik, az tegyen ellene, ha tud, de vigyázzon nagyon, mert a hatalom nem azért tartja a erőszakszervezeteit, hogy ne legyenek erőszakosak, nem azért fizeti meg a csicskásait, hogy ne támogassák, és ha menetközben elcsattan egy-két pofon, hát majd jönnek az ügyvédek, oszt jónapot.

Vannak, akik erről azt hiszik, hogy ez az erő és a határozottság, ők sajnos nem gondolnak arra, hogy a pofon holnap az ő arcukon csattanhat, hiszen hogy fontosak-e, vagy eldobhatók, azt kizárólag a hűbéri lánc fölöttük álló tagja dönti el.
A korlátlan hatalom vége a hatalmaskodás, mely úgy terjed végig a társadalmon, mint hullámok a pocsolyába dobott féltégla nyomán - mindenki áldozattá válik előbb-utóbb.

Az erőszak persze erőszakot szül – lehet, nem idén, lehet két év vagy tizenkét év múlva, de ahogy a Rákosi rendszer kiszolgálói lógtak hajdan a körúti fákon, úgy lóghatnak még Orbán vazallusai is.
Persze ezt a Vezér már csak a Karib-tenger egy pálmafás szigetén nézi majd a CNN műsorában, mert ő már ezt megengedheti majd magának.
Ezt kellene végiggondolniuk kritikátlan támogatóinak.
Van még rá két hetük…

:O)))

POFONOK AZ ÁLLAMÜGYÉSZNEK

Rózsák az államügyésznek… - a hajdan népszerű film címe jutott eszembe a mai hírről, mely szerint a Markó utcában egy büntetőeljárás során a gyanúsított lenyomott egy sallert a büntetőügyében eljáró vezető ügyésznek.
Akadt volna még hozzá egy-két koki meg tockos is, de az ügyész munkatársai megakadályozták a cselekmény kibontakozását a maga teljes szépségében, majd kihívták a mentőket.
Még szerencse, hogy a nagymúltú         , de kétes jövőjű mentőknek nem kellett a fél várost keresztülautózniuk, hiszen ők is a Markó utcában székelnek, vagy hogyismondjam…

Üzenetértéke van ennek a történelmi fülesnek, mely tulajdonképpen tán nem is füles, hanem mezőgazdasági hírmondó, mely azt üzeni a regnáló hatalomnak, hogy beérett a vetés, kezdődik az aratás.
Az amerikai maffiában tilos rendőrt verni.
Ügyészt méginkább.
Ott a legkigyúrtabb bérgyilkos is szó nélkül köteles tűrni, ha Sgt. John Greysparrow felpofozza, de mint tudjuk, már csak napok választanak el bennünket attól, hogy lehagyjuk Amerikát, így aztán úgy vagyunk a rendőrveréssel, mint Ratkó Anna a gyermekáldással: leánynak szülni dicsőség – asszonynak kötelesség.
A bűn üldözőinek ütlegelése dicsőségszámba megy, kockázat sincs túl sok benne, hiszen a rendőr mondjon bármit, kit érdekel, míg a bűnelkövető narratívája a történtekről olyan, mint az adu ász – mindent überel.

Azt ugyan nem gondolták volna a hatalom jeles képviselői, hogy a folyamat nem áll meg a rendőr őrnagynál, de hát a liba se gondolja, amikor kikapja mellőle a csibét a háziasszony, hogy őt is érheti baleset.
Az ügyészek sem hitték volna, hogy őket is orrbaverheti a modern idők korszerű elveinek valamelyik képviselője.
Pedig, ha van csepp eszük, akkor gondolhatták volna, de hát az ügyészek számára nem a sok ész az alkalmazási feltétel, inkább számít a látómező optimális mértékű beszűkülése, továbbá a bokacsattogtatásra való alkalmasság.

Talán az ukrajnai események kapcsán a hatalom birtokosai most gondolkodnak el először arról, hogy nem biztos, hogy szerencsés volt sárba tiporni a rendőröket, bohócokat csinálni az ügyészekből, lakájokat a bírók erre alkalmas részéből, cselédeket az államapparátus tagjaiból.
Minden hatalom olyan, mint egy kártyavár, ha az alsó lapokat nem gondosan rakják egymás mellé, a legenyhébb szélfuvallat is összeborítja, márpedig itt éppen az alsó lapokat húzgálták ki az építményből, mikor rászabadították a bűnözőket és a bűnelkövetőket azokra, akiknek a rend és a jogállam őrzése volt a hivatásuk.
Még arra sem vigyáztak, hogy azokban, akik majd rájuk csattintják a bilincset, maradjon annyi jóindulat, hogy ellenőrzés címen ne szorítsák majd meg a csuklójukon, márpedig egy bilincs szorítása már rövid távon is roppant kellemetlen tud lenni.

Azt gondolhatták a hatalom legfelsőbb szintjein, hogy majd ők megteremtik a hatalom új TEKintélyét, de ez hiú ábránd.
A népi bölcsesség is megmondja: sok lúd disznót győz, és a történelmi példák is azt mutatják, hogy nem ért semmit az ÁVH, nem éret semmit a Securitate, és nem fog semmit sem érni a TEK sem, ha zengeni kezd az ég.
Márpedig ez bármikor bekövetkezhet, megjósolhatatlan, hogy mikor milyen esemény fogja kiváltani azt a haragot, amely hihetetlen gyorsasággal kezelhetetlenné válik, és elsöpri ezt az egész trágyadombot, melyet oly szívesen neveznek idecsinálói a Nemzeti Együttműködés Rendszerének.
Gondolta volna valaki a taxisblokád előtt két nappal, hogy megáll az élet az országban?

Pedig az akkori seggnyalók akkor is menetelni akartak, de szerintem jobban jártak, hogy meggondolták magukat.
Lehet majd békamenetekkel próbálkozni, meg megkísérelni import-forradalmárokat bevetni, lengyel – magyar dva bratanki, de a fejét azért nem akarja majd beveretni egy lengyel sem Viktor hatalmáért.

Valami azért valószínűleg felrémlett beszari urunknak, mert ma elítéltük az Ukrajnában tomboló erőszakot, mely oly szépen idézi fel 2006 elvetélt puccskísérletének napjait, a húgyosforradalmat, mely a fülkeforradalom történelmi elődje volt, a hős orbáni forradalom lehugyozott lángja.

Van persze egy másik opció is, mely szerint saját emberei hajtják el a kócos idegrendszerű Vezért, végtére is Claus von Stauffenberg is a Führer hős katonája volt, míg csak fel nem akarta volt robbantani – sajnos sikertelenül.
Mindenesetre a dolgok egymásból következnek, egy kiélezett társadalmi helyzet esetén erősen kétséges, hogy azok az emberek, akik a legminimálisabb megbecsülést sem kapták a  Vezértől, akiktől elvette a becsületüket, elvette a jövőjüket, vállalnának-e érte bármilyen személyes kockázatot, vagy inkább elfordítanák a tekintetüket, mikor kirángatják a Vezért a páncélozott harcjárműből.
Szerintem a válasz egyértelmű.

Tulajdonképpen tetszeni kellene a dolgok ilyen kifutásának, de mégsem lennék oda érte.
Talán jobb lenne visszatérni a jogállamhoz, melyben az ügyész a törvényességet őrzi, nem a hatalom rablott holmijának csősze, ahol a rendőrnek tekintélye van, és ha kezet emelnek rá, akkor azt a kezet be kell majd gipszelni, ahol a hivatalokat nem kézivezérléssel irányítják, ahol rend van, de nem a félelem rendje, hanem a demokratikus állam rendje.
Szép lenne megérni…

:O)))