EGYNAPOS SZENZÁCIÓK

Átszervezi kommunikációját a Szocialista Párt.
Ami azt illeti, ezt évekkel ezelőtt, a vesztes választások után azonnal meg kellett volna tennie, hiszen katasztrofális vereségének egyik – ha nem a legfőbb – oka a minősíthetetlenül gyenge tömegkommunikációs tevékenység volt.
Ha most kezd hozzá, akkor az olyan, mint a sült liba elé szórt kukorica, nemigen segít rajta.
Már az egész világ attól volt hangos, hogy a média a negyedik hatalmi ág, és most tekintsünk el ennek elemzésétől, igaz vagy téves voltától, de arra ez a közvélekedés határozottan rámutatott, hogy eltolódtak a hangsúlyok a média XXI. századi szerepét illetőleg.
Régen a sajtó, a rádió, televízió tudósított az eseményekről, ma formálja azokat.
Ennek megállapításához nem kell egyetemi végzettség, elég hozzá bőven a józan paraszti ész, meg nyitott szemmel járni fel-alá a világban.
Elég észrevenni és megérteni azt az egészen szélsőséges változást, mely a hétköznapokban végbement, mely szerint ami, vagy aki nincs a médiában, az nincs.
Ezért aztán nem közömbös, hogy a média felületeit ki uralja, melyik politikai erő hol és hogyan tudja eljuttatni üzeneteit a választókhoz, egyáltalán, el tudja-e juttatni mondandóját a néphez.
Ezzel választást lehet nyerni és veszíteni egyaránt.
Ezért elképesztő, hogy hova jutott a baloldal ezen a területen, és a mai napig nem látszik, hogy bármiféle változást várhatnánk.
Történelmi bűne ez a baloldal vezetőinek, ha árulás és mutyi az oka, ha egyszerűen csak szűklátókörű felelőtlenség.
Egyszerűen elfogyott a baloldal rendelkezésére álló médiafelület, sem rádió, sem televízió-csatorna nincs, amelyik egyértelműen baloldali irányítású lenne, tehát valamelyik baloldali alapítvány vagy intézmény működtetné.
A közismert, baloldali médiumok közül egyetlen napilap, a Népszava harcol az idővel, az egyre zsugorodó piaccal, az állandó forráshiánnyal, az egyébként baloldalinak tartott médiumok közül az ATV a Hit Gyülekezete tulajdonában van, míg a Klubrádió magánkézben.
Ez azzal is jár, hogy mindhárom kiszolgáltatott helyzetben tevékenykedik, egyiket a pénzügyi ellehetetlenülés állandóan fel-felbukkanó réme fenyegeti, másikat a frekvencia megvonásával és a frekvencia-díjjal lehet kézben tartani, a harmadik pedig az állami egyházi finanszírozáson keresztül lehet konstruktív szerkesztésre késztetni.
Kézben is tartják őket – nem a baloldal érdekeinek megfelelően.
Remekül érzékelhető ez, elég az október 23.-i tüntetéssel kapcsolatos reakcióikat megfigyelni, azt a teljesen egybehangzó kórust, mely az összefogás ellen zengte dalát, nyilvánvalóan nem a baloldal szekerét tolva és a Fidesz kommunikációjának állításait szajkózva, Mesterházy vélt érdekeit támogatva.
Érdekes módon Mesterházy a legkevésbé támadott baloldali politikus a jobboldali, vagy a jobboldal által felügyelt médiában, beleértve ebbe a kereskedelmi televíziókat is - talán nem véletlenül.
Két eset lehetséges: vagy háttérmegállapodás van a személyéről, vagy annyira vértehetségtelen, hogy kár is rá a szót pazarolni.
Ellenben Gyurcsányt, Kunczét, Fodort lelkesen támadták balról is, mert a teljes demokratikus ellenzék összefogása mellett mertek szót emelni, nem is szólva arról a hisztériáról, melyet a tömeg skandálása váltott ki azok között, akiknek elvileg ennek az elvnek elsőszámú propagandistáinak kellene lenni.
Csakhát, ugye, az a korpás hajuk…
Merthogy meg is kellene élni valamiből, és ha valaki azoknak dolgozik, akik az összefogás elvének esküdt ellenségei, hát nemigen várható el tőle harcos kiállás.
A mai megrendelés sokkal kedvesebb tud lenni, mint egy bizonytalan választási győzelemért folytatott harc, persze azért lehet időnként harcias kijelentéseket tenni, de mindjárt utána kell tenni, hogy másrészt, és a végkicsengésnek okvetlen azt a célt kell szolgálni, melyet a megrendelő meghatározott.
Az egyértelműen érzékelhető, hogy valahonnan valakik hirtelen beleöntöttek egy kisebb zsák pénzt a véleményformáló, baloldalinak tartott média zsebébe.
A Táncsics – alapítványról is kiderült, hogy van pénze a Népszavára, az ATV fenntartója történelmi egyházzá érett, jogosulttá válva ezzel az újonnan született egyházi kisded a dúsan duzzadó állami csecs szopogatására, a Klubrádió is hozzájut az ingyen-frekvenciához, Kuncze Gábor meg repült, mikor olyat mondott, amit nem kellett volna.
Van még egy szegmense a médiának, mely ma még szabadnak mindható, de persze a baloldal szempontjából nézvést ez sem problémamentes.
Az internet ma még szabad, de ha veszít a választáson a baloldal, akkor el lehet kezdeni erről is múltidőben beszélni.
Az internet a jövő médiája, a nyomtatott sajtó egy részét – a napilapokat – gyakorlatilag már le is takarította a pályáról, hiszen azok nem képesek nyerni az internetes felületekkel folytatott hírversenyben, másrészt az olvasói szokások is megváltoztak.
A mai középkorosztály és a fiatalok egyaránt az internetes felületeket és a közösségi oldalakat preferálják, a híreket, de a háttér-információkat is azonnal szeretik olvasni, lehetőleg számukra kedvező formában, például okostelefonjaikon keresztül is fogyaszthatóan.
És imádják az interaktivitást, szeretik elmondani a véleményüket a világ dolgairól, eközben persze előfordul, hogy jelentősebb tömegeik - mondjuk úgy, a baloldal aktív része - nem csak a hivatásos véleményformálók sztereotípiáit böfögi vissza, hanem elkezd önállóskodni és – óh, irgalom atyja ne hagyj el – még gondolkodni se restell.
Nem is szereti ezt senki, mint ahogy a bloggereket sem - még a legkiválóbb emberi kvalitásokkal bíró politikusok sem viselik könnyen, ha az egérszürke parlagi blogger nem osztja a nézeteiket, nyíltan vallják, hogy nem olvasnak blogokat.
Pedig abban van a választó véleménye, mert a blogokat többnyire ingyen írják, míg a pénzért született írások mögött ott a sanda vágyakozás a következő írás megjelentetésére.
A Népszava online például kiirtotta az új dizájnból a blog-felületet, az ország vezető politikai napilapja, a Népszabadság nolblog-felületén előbb kerül ajánlólistára a pireneusi hegyikecske szerelmi életéről szóló értekezés, mint egy aktuális politikai témára reflektáló, amatőrtől származó írás.
Baloldali, színvonalas internetes portál nemigen létezik, a pártok hivatalos honlapjait ne tekintsük most médiának.
A szocialisták Táncsics-alapítvány által fenntartott portálja csak addig volt érdekes, míg ki nem szorították belőle Gyurcsány látens és virulens híveit, azóta zenei ajánlatok és szabásminták, továbbá áfonyáspacal receptek kincsestára.
A DK internetes fórumát is átadták az enyészetnek, a pártok honlapjain meg a politikusok végeznek fogalmazási gyakorlatokat, meg üzengetnek egymásnak, elbeszélve a választó feje felett.
Baj ezen kívül már csak a média működtetésével van, no meg a tömegpropaganda egyéb eszközeivel.
Amit ugyanis el lehet rontani, azt a baloldali média elrontja, a tömegpropaganda meg gyengécske.
Ha holnap Orbán Viktor - kezében egy nyilaskeresztes zászlóval, meztelenül és a „Margaréta drága kis cseléd” című slágert énekelve - egy bakkecske hátán lovagolna végig a körúton, karikásostorral hajtva maga előtt a szintúgy meztelen Selmeci Gabikát - ezek akkor sem tudnának hírt csinálni belőle, arról nem szólva, hogy másnapra még az eseményről megjelent mínuszos hír is feledésbe merülne.
Itt van például a felcsúti polgármester esete, aki bekerült Orbanisztán milliárdosai, a leggazdagabb magyarok közé.
Nyilvánvaló, hogy ezt tisztességes úton elérni lehetetlen, Mészáros Lőrinc meg nem egy feltaláló-típus,
de abban biztos vagyok, hogy jobb, mint Széles Gábor, aki a semmiből fakaszt energiát, mert a stróman-típusú polgármester a semmiből fakaszt annyi pénzt, hogy akár egy erőművet is meg tud venni rajta.
Hát ez az ő dolga.
Kultúrállamokban ugyan a rendőrség dolga is lenne, de ez Magyarország, ne éljünk álomvilágban.
Viszont a médiának dolga lenne, hogy nyúljon alá, mint a zsidólátó asszony Vonának, és addig csavargassa – tekergesse dicső függesztékeit, mígcsak ki nem derül, hogy kitől-mitől tollasodott meg az istenadta.
Ne reménykedjünk, ez mostanában nem fog bekövetkezni.
Márpedig aki azt állítja, hogy médiatámogatás nélkül választásokat lehet nyerni, azt minden valamirevaló teve leköpi, mert az hazudik.
Viszont bukni lehet rajta, hiszen a hajdani hashajtó-reklám is azt mondta: Míg ön alszik a Darmol dolgozik.
Ez igaz a Fidesz nagyon primitív, nagyon mechanikus, nagyon gyermeteg, de nagyon hatékony, nagyon következetes kommunikációjára is.
És az eredmény is azonos lesz, sajnos…

:O)))

APOLITIKUS FIATALOK

Hát igen, azt nemigen lehetne mondani, hogy a mai fiatalokat szétveti a társadalmi aktivitás, hogy ők lennének a haladás motorjai, de még csak a fékjeinek sem mondhatók.
Külön fájdalmas, hogy éppen a demokraták soraiban látni keveset közülük, jóllehet ezzel nem mondanám, hogy a fiatalokat nem érdekli a politika, mert dehogynem.
Inkább azt mondanám, hogy a fiatalokat az nem érdekli, amit manapság a politikai pártok és a különféle szervezetek politika címen művelnek, és ennek sok oka van.
A politizálást sehol sem sorolják a szépművészetek közé, de hogy egy, még a vállat diktatúra viszonyai között is viszonylag kulturált ország oda süllyedjen, hogy a politika fogalma a közbeszédben a szarlapátolás szinonimája legyen, az azért meghökkentő.
Viszont ad ara némi magyarázatot, hogy miért tartja távol magát az értelmes fiatal ettől a tevékenységtől, hiszen ki a fene akar mocskos és büdös lenni, a tetejében cél és eredmény nélkül?
A helyzet ilyetén alakulásának első számú felelőse az alcsúti nagybeteg, akinek sikerült elfogadtatnia az országgal azt, hogy a politizálás a konfrontációról, a permanens harcról, győzelemről és vereségről, ellenfelünk megsemmisítéséről szól.
A probléma nem az, hogy a szociopata pártelnök megbolondította saját táborát, mely időnként felvonul síppal-dobbal-nádihegedűvel köpködni, és ha lehet, kicsit verekedni is, hanem az, hogy sikerült ezt a stílust rákényszerítenie politikai ellenfeleire is.
Ma már ők is azt hiszik, hogy az a politizálás, mikor hasonló stílusban próbálunk támogatókat szerezni, vagy ellenfeleink ellen fellépni, mint ők.
Komolyan mondom, hogy belebetegszem, mikor meglátom Török Zsoltot az utcán óbégatni a két agyilag kihívásokkal küzdő emberi hulladék után, akik a Jókai utcában handabandáznak, de egy érdemi vitára teljességgel alkalmatlanok, merthogy ahhoz az is kellene, ami nekik nincs: ész és vitakultúra.
Pedig a politika nem a konfrontáció, nem a harc, nem a mindenáron győzniakarás műfaja, a politika a kompromisszumok művészete.
Sokan keresik még mindig Kádár sikereinek titkát, esetenként ostoba következtetésekre jutva, felemlegetve az ország eladósodását, mely, ha igaz lenne, akkor ma Magyarország Európa legboldogabb állama lenne, lévén az eladósodottság ma jócskán meghaladja a Kádár-korszak hasonló mutatóját - de a népszerűséget nem ez hozta.
A népszerűség és a sikerek titka az volt, ami miatt Kádárt a kompromisszumok robotosának hívták: az egyensúlykeresés érdekek és elvek között, a szélsőségek kerülése, a folyamatos társadalmi megegyezés és kiegyezés megteremtése a társadalom csoportjai között, a társadalom és a hatalom között.
Amikor a fiatal elfordul a közélettől, akkor ezt hiányolja - a valóságos párbeszédet és a megegyezésre törekvést, harcolni meg nem akar, mert úgy érzi, hogy nincs miért.
Hiszen egyik politikai tábor éppen olyan, mint a másik, meg aztán egy brancs ez, keresztbe-kasul összefonódva, a legkisebb pénz láttán félretéve elveket, ideológiákat, demokráciát – hát ki akar ezeknek a mocskoknak a sakktábláján alparaszt lenni?
Nem csak országos, de helyi szinten is így megy ez.
Mindenféle hivatalokban, testületekben különféle országos és helyi politikusnak nevezett tetvek szívják a nép vérét, élősködnek a pénzén és mellé még urizálnak és nagyképűsködnek is, hatalmukat fitogtatva.
Kádár hajdan azt mondta: én a gyalogosok pártján vagyok, és ezt neki el is hitte mindenki.
Ma már annak a politikusnak sem hisz senki, aki ritka kivételként valóban az ország érdekeit szem előtt tartva akar dolgozni.
Ma egyetlen politikust nem lehet mutatni, akinek társadalmi közmegegyezéssel alátámasztott hitelessége lenne, pedig nem minden politikus tróger, de mégis: a többiek elképesztően alacsony emberi és morális tulajdonságai lehúzzák őket is a sárba és mocsokba, a nép meg védekezik.
Leginkább úgy, hogy kétfelé választja a társadalmat: vannak ők és vagyunk mi, nekünk semmi közünk nincs hozzájuk, nekik meg hozzánk, éljék ők is a maguk életét, minket meg hagyjanak békén.
Ez persze illúzió, de népszerű illúzió.
A fiatal nem ostoba, lát a pályán és véleménye van arról is, amiről az idősebbjének már véleménye sincs, csak beletörődően legyint.
Még egy dolog van: a politikusok minden törekvése dacára a fiatal nem teljesen kiszolgáltatott.
Neki nincs még veszítenivalója, ha megmérgeli magát, könnyen bedobálja a táskába a két farmert, a hat pólót, hat gatyát, aztán már híre-nyoma sincs errefelé.
A diktátorocska meg ott állhat a Hegyeshalom tábla alatt egy zacskó kukoricával és csalogathatja haza őket - gyertek haza libuskáim - bánatosan lesve a delikvensek égnek mutató középső ujját.
A másik dolog, amitől a fiatal úgy érzi, hogy a politika úri huncutság, az a közéleti ismeretek, a saját korának megfelelő közélet hiánya.
Közéletiségre egészen fiatal kortól nevel egy normális társadalom, természetesen figyelembe véve az életkori sajátosságokat.
Mire van igénye a kisgyereknek?
Játékra, - hát akkor játsszunk, de közben együtt döntsük el, hogy ki legyen a bíró, tegyen valaki javaslatot, - Józsika, te mit gondolsz?
Vikike?
És szerinted Zolika, ki lenne a legjobb bíró?
Ferike?
Hát akkor szavazzunk, emelje fel a kezét, aki Vikikét akarja bírónak!
Ki szavaz Vikikére?
És ki Ferikére?
Ezzel már meg is tanítottuk a többségi demokrácia alapvető eljárását a gyerekeknek.
De baj van az általános iskolásokkal meg a középiskolásokkal is, mert a rendszerváltás hősei az úttörőmozgalmat szétverték, az úttörőtáborokat lenyúlták, jutott a vagyonból jobbra-balra, de helyette nem lett semmi.
A cserkészmozgalom halvaszületett csecsemőként büdösködött egy darabig – soha nem feledem szegény jó Sinkovits Imre cserkésznadrágját – ma már gyakorlatilag nyoma sincs.
A KISZ helyett sem jött semmi, pedig az is adott valamiféle közéleti terepet, aki akart, az részt vehetett politikai vitákban is, nemigen voltak tabuk, adott valamiféle összetartozás-érzetet, márpedig erre nagy szüksége van egy fiatalnak, aki koránál fogva tartozni szeretne valahova.
Nincsenek fórumok, nincsenek csapatok, nincs meg az egy brancsba tartozás fiatalok számára oly fontos érzése.
Kivéve a szélsőjobbot, akik egyébként is szerencsések, mert a fiatal fogékony a radikalizmusra, meg aztán hazaszerető is, így igen könnyen félrevezethető, lelkesíthető, radikalizálható.
Jobb helyeken a politikusi utánpótlást a pártok ifjúsági szervezetei adják, ahol a jelöltek meg tudják mutatni oroszlánkörmeiket, a magyar baloldalon inkább a családi hagyományok – és kapcsolatok – dominálnak.
Egy-egy jellegzetes névről az idősebbeknek azonnal beugrik a hajdan magas beosztásban dolgozó apuka vagy nagybácsi, a jelenlegi politikában tevékenykedő apuka, ami talán nem baj, ha tehetség is párosul hozzá, de tovább erősíti a mai pártok amúgy is túltengő belterjességét.
Ma az országos kitekintés leginkább az, hogy mit mondtak a szomszéd irodában, ettől csak a szegény pártokat kíméli meg a sors.
Szóval kellenének ifjúsági szervezetek jobbról-balról egyaránt, kellene a fiataloknak gyakorlóterep, és ha egyszer valamilyen csoda folytán kormányra jutna a demokratikus oldal, akkor az etika és a hittan tantárgyak fele óraszámában állampolgári ismereteket kellene taníttatni.
A mai gyerekeknek fogalmuk sincs a plurális képviseleti demokráciáról, a pártok szerepéről, a többség-kisebbség viszonyáról, fékekről és ellensúlyokról, hatalommegosztásról, állam és egyház szétválasztásáról – mindközönségesen a demokráciáról.
Ők a mai viszonyoknak megfelelően uralomban gondolkodnak – demokrácia az, ha én mondom meg a frankót.
Nagyon nagy baj ez, mert ez a szemlélet ágyaz meg az önkényuralomnak, a fasizmusnak, az egyre virulensebb nácizmusnak.
A fiatalok a jövő.
Aki őket meg tudja szólítani, maga mellé tudja állítani, annak nyert ügye van.
De ehhez tudni kell, milyen országot szeretnénk kínálni nekik.
Úgy tűnik, a baloldal nem nagyon akar nyerni, pedig a fiatal hálás azért, ha figyelnek rá, ha kikérik a véleményét, merthogy az ország az övék.
Nekünk csak vigyázni kellene rá, míg ők át nem tudják venni, hogy onnantól majd ők vigyázzanak rá, míg a mai óvodások fel nem nőnek.
Szép feladat, kár lenne elrontani…

:O)))

SZAKÉRTŐK ÉS HASZONLESŐK

Azt mondja Kóbor János, az Omega búcsúkoncertjének terveihez kapcsolódva, hogy „egyfajta vidámságot, jókedvet is szeretnének teremteni, fel szeretnék oldani azt a fajta letargiát és rosszkedvet, ami tapasztalható az országban, hiszen ennyire nem állunk rosszul, különösen a régió egyéb országaihoz képest.”

Mondjuk, azt nem várja el senki, hogy szakértelemmel elemezgesse az ország helyzetét, Meckytől azt várja el az ország, hogy legyen Mecky és ennél sem többet, sem kevesebbet, és erre akár még büszke is lehet,

Ha azt mondja, szeretnének kis jókedvet és optimizmust hozni ebbe a rosszkedvű országba, nagyon tiszteletreméltónak találnám a törekvést, de azzal, amit a népek mindennapi életükben tapasztalnak, nem kellene szembemenni, mert ez kicsit a viccre emlékeztet, melyben a francia férj kérdőre vonja rajtakapott feleségét, mire is az asszonyka megkérdezi: Most akkor kinek hiszel?

Nekem, vagy a szemednek?

Nem akarom elkeseríteni Kóbort, de ez az ország nagyon rosszul áll.

Abszolút értelemben is, de a környező országokkal való összevetésben sem büszkélkedhetünk.

Magyarország millió sebből vérzik, a kezelése meg abból áll, hogy a nyílt sebekbe sósavat csöpögtetünk, kiszámíthatatlan mennyiségben és időpontokban.

Bizony, a pocsék hangulat indokolt habár, vannak olyanok, akik még tudják őrizni életszínvonalukat, mert jövedelmük nem csökkent, de nem mindenki neves zenész, akinek a jogdíjakból meg innen-onnan azért csak csurran-cseppen.

Abból a névből, hogy Kóbor János meg lehet élni, ugyanez Kovács János udvarosnak a Péterfy kórházban már nehezebben megy.

Milliók nyomorognak, gyermekek tízezrei éheznek, bizony, nem itt van a Kánaán.

Azok az emberek, akik egy-egy területen kiemelkedőt alkottak vagy teljesítettek, könnyen válnak sokoldalú zsenikké, ha nem figyelnek kicsit oda magukra - nem is nagyon értik, hogy miért mosolyog a környezetük, mikor bejelentik: úgy érzik, bennük testesül meg az utolsó magyar poliészter, vagy mi is.

Az még csak elviselhető, mikor egy híresség nyíltszíni libasütést rendez, boldogan nézi az is, akinek egyébként paprikáskrumplira se futja, de a politizálás az más, az ma eben az országban végletes érzelmeket kelt, hála a Vezérnek és azoknak, akik pénzelik őt.

Félreértés ne essék, nincs énnekem bajom Kóborral, az ominózus félmondat valószínűleg csak optimizmust akart sugallni, de egy neves ember nyilatkozata sokakat befolyásol, tudni kell, hogy mit mond, ha meg nem tudja, akkor ne mondja.

Van ennek a betegségnek egy komolyabb változata is, amikor a delikvens, biodíszletté lényegül a Szeretett Vezető háta megett, ha már nyalja, nézegesse is alapon.

Ebben a műfajban szintúgy kettéválik a dolog, vannak az úgynevezett megélhetési híresemberek, akik egzisztenciális problémáikat igyekeznek összefésülni politikai elkötelezettségükkel, majd várják a hálát, mely nem is marad el.

Általában régmúlt dicsőségek összesöprögetett morzsái kerülnek itt kiárusításra, és hát egy jobb óriásplakát is kerül annyiba, mint egy kiöregedett csepűrágó vagy sportoló.

Így aztán lepottyan egy-egy színházigazgatói kinevezés, vagy egy étteremre való pénzecske, és soha, egyetlen percre sem jut eszükbe, hogy ezzel az ügymenettel sikeresen leküzdötték magukat a kamionpakolóban csak Kétlépcsős Gizinek ismert helyiérdekű démon szintjére.

Természetesen senki nem vonja kétségbe az úgynevezett híres emberek jogát arra, hogy megvallják politikai álláspontjukat, de a mai Magyarországon ez nem teljesen veszélytelen vállalkozás.

A híres ember a nép szeretetéből él, és talán nem túl normális törekvés a fél ország rokonszenvét elveszíteni azért, mert egy politikus szavazatmaximalizálási céllal használja őket.

Eklatáns példája ennek a sikeres úszónő, akit egy ország szeretett, aztán már a fele inkább csak sajnálta, de nagyon.

Vannak olyanok is, akiknek egyszerűen nincs szükségük arra, hogy a politikát támaszként használják, mert önálló egzisztenciával rendelkeznek, tehetségesek, tevékenységük eladható, népszerűségük töretlen, de mégis szükségét érzik, hogy a politikus díszletként, vagy sikertelensége elfedésére használja őket.

Nem mondom én, hogy egy művész vagy sportoló ne politizáljon, de akkor azt tegye a politika szabályai szerint, kampányoljon, legyen programja, de ne adja arcát egy megosztó politikához, mert neki az egész országnak kell énekelnie, az egész ország szeretne büszkének lenni egy olimpiai aranyéremre, őket szeretnie kell, ha szerethetők cigánynak, svábnak, zsidónak, bunyevácnak, mindenkinek - nekik a mieinknek kell lenni.

De legjobban akkor teszik, ha a politikát ráhagyják a politikusokra, hacsak nem irigyelték meg kiemelkedő népszerűségüket.

Nekik a napi politika felett kellene állni, és a művészetükkel politizálni: számukra fontos értékeket a saját eszközeikkel hirdetni.

A neves sportolóknak meg talán jobb a politikai harcot a magánélet keretei között tartani.

Nagyon remélem, hogy eljön még itt az az idő, amikor le tud ülni egymással egy kávé vagy sör mellett két normális ember úgy, hogy nem kerülik kínosan a politikai témákat, hiszen az emberek egymásnak ugrasztásából csak a politikus húz hasznot.

A hétköznapi élet együttműködést követel, és a gödörből csak úgy tudunk kimászni, ha kézen fogjuk egymást.

Ti meg, kedves híres emberek, hagyjátok magatokat szeretni, ünnepelni, élvezni a művészeteteket vagy örvendezni sportsikereiteknek - ne vegyétek el magatokat tőlünk!

:O)))

UNALOM

Már megint napfényre került valami a szocik bűneiből, most éppen a Péti Nitrogénművek által felvett hitel állami garanciavállalásával kapcsolatban.

Szörnyű a bűn, a keselyűtermészetű Gyurcsány nem tette hitelképtelenné Magyarország legnagyobb műtrágyagyártóját, nem terheltette rá a gyárra a jelzálogot az egyébként állami banktól felvett hitel biztosítékaként, és ezzel bűnös felelőtlenséget követett el.

Mert mi van, ha a gyár csődbe megy?

Igaz, még nem tette ezt, de teheti, ha - mondjuk - kidől egy pétisótároló oldala és a környéket elönti a műtrágya?

Aztán akkor de jó dolgunk lenne, lehetne nekem is egytízmilliomod becsukott műtrágyagyáram, amelynek a környezetvédelmi mentesítésére a felvett hitel többszörösét kellene rákölteni, a bank is megkapná a pénzét azonnal, így meg szórakozhat majd a vagyonnal, amire persze ráterhelte a jelzálogot, gondolom.

Nem szólva, hogy építeni lehetne megint egy gátat dolomitból, nehogy a majdani kényszermunkás kőfejtők munka nélkül maradjanak.

Persze nem ez az egyetlen bűnük a szociknak.
itt van például a terrorcselekmény is, melyet nyilván Gyurcsány tervelt ki és az ő utasításait követve rendőrök követtek el a vasárnaposan öltözött, békésen sétáló tömeg ellen 2006 októberében.

Ezt az ötletet Balsai jogtudós tette közkinccsé.

Ez az ember egyébként alkotmánybíró lesz, de ezen nem csodálkozom, hiszen ilyen alkotmányhoz éppen ilyen alkotmánybíró dukál.

Persze igazság szerint kicsit ostobább jobb lett volna, de nála ostobább nincs készleten, talán még a magyar szürkemarha bánatos tekintetét magáénak tudó Harrach jöhetne számításba, de neki – hálistennek – nincsenek jogi karrier-ambíciói.
Mai Népszabadság hír az is, hogy „az őszi politikai szezonkezdetig alacsonyabb hőfokra kapcsol a szocialista párt."

No, ez érdekes lesz, gondolom, a jegesmedvék tömeges bevándorlásának leszünk tanúi.

De meg is érdemlik a pihenést, idáig csapágyasra jártatták a szájukat, csak az a baj, hogy a pofázásra nem lehet generátort kötni, mert akkor kiválthatnák Paksot.

Ellenben a gyakorlati munka valahogy nemigen megy, de persze, azért legyünk optimisták!

A Fideszben meg megy a műbalhé, Lázár nekiment a kereszténydemokratáknak, akik persze sértődötten szabadkoztak a pártütés főbenjáró vétkétől.
Nekiment Kövérnek is – no, ennek még meglesz a böjtje, a vén csatalovat kioktatta – lejárt az időd öreg, üljél csak meg nyugodtan, majd a mi generációnk megmutatja, hogy is kell ezt csinálni!

Azért én a helyében aggódnék, arrafelé nemigen nőnek a jegenyefák sem az égig, ha jól számolom, akkor az előrelátó Vezér már vagy a harmadik garnitúrát darálja le a konyhamalacon, vagy küldi zabot hegyezni, ezek a fideszes politikusok egyre inkább kezdenek egy-egy tekercs vezéri vécépapírra hasonlítani…

Aztán volt még ma javaslat a széles összefogásról a Jobbikkal – ezt egy LMP hangadó hirdette meg, majd elnézegetem, mikor rovásírással aláírja a koalíciós szerződést, persze csak ha mellékeli a család keresztleveleit három generációra visszamenőleg, különben nem fog az asztal túloldalán senkit sem találni.

Közvéleménykutatási hírek is voltak, a Fidesz a közeli közvéleménykutató szerint a biztos pártválasztól 110%-át tudhatja maga mögött, míg a teljes népességnek 112%-a szavazna rá, ha most vasárnap lennének a választások, az ország diadalt diadalra halmoz, pedighát egy éve még ott álltunk a szakadék szélén, de azóta egy öleset előreléptünk!

Gyurcsány ismét írt egy baromi jó blogot arról, hogy nem csak  szélessége van a politikai támogatásnak, hanem mélysége is.

Ezt idáig Jóska is érti.

El tudja pontosan képzelni - a dimenziókat Julcsánál maga is megtapasztalta - de nem ártana már, ha egyszer arról is születne - nem bánom, legyen kissé kevésbé intellektuális – írás, hogy akkormost hogyisakkor Főnök, mert a pofánkat már cipóra verték, már munkánk sincs és már kissé unjuk a semmittevést is, így nem csak hülyének, de beszarinak is néznek bennünket!

A vesztes is jobban mutat, ha azt mondják rá – Nicsak! Feltápászkodik a köcsög! – és onnantól megint minden megtörténhet…

Ha fiatalokat akarunk magunk közé hívni, akkor akciózni kell, merthogy a fiatalt nem elégíti ki a békés libatömés a majdani szebb jövő reményében, ők MOST éhesek, nekik MOST kell CSINÁLNI valamit, bármit, ami megragadja a fantáziájukat, amivel érzelmileg azonosulni tudnak.

Szóval ez ma a helyzet, és belátom, hogy ez nagyon izgalmas is lehet annak, aki azt gondolja, hogy erről szól az ország.

Pedig van itt kilencmillió-kilencszázezer ember, aki úgy utálja azt a maradék százezret, aki a politikát állami és helyi szinten csinálja, mint Fejenagy a kukoricagölödint, és rohadtul szeretne unalmas országban élni.

Ahol az élet csendesen csordogál, ahol naponta elmegy munkába - merthogy van neki olyanja -és az a munka nem kényszermunka.

Aztán elvégzi böcsülettel, amit rábíztak, majd hazamegy a családhoz, papa olvas, mama főz, vagy elmegy bringázni velük egyet, esetleg hétvégén főz a haverokkal egy jó kis bográcsgulyást + sör, havonta felveszi a fizetését és láss csodát – nem herdálva, de normálisan megél belőle és nem kell haragudnia a szomszédra vagy a barátjára, mert az nem hisz Orbán Viktor szeplőtelen fogantatásában, vagy Jézus Krisztus tősgyökeres magyar származásában..

Naivak tudnak az emberek lenni…

Az élet harc és most forradalmi időket élünk, nem igaz, Pelikán elvtárs?

:O))))

NŐT AKAROK!

Több nőt a magyar politikai életbe, természetesen...

Ünnepeltük a nőket.
Aki meg nem ma ünnepelte őket, az majd ünnepli Gyümölcsoltó Boldogasszony napján, merthogy a szemforgatáshoz piszkosul értünk.

Aztán van egy réteg, aki még csak nem is ünnepli őket, hanem úgy van vele, hogy a Nőnapot komcsi ünnepnek nyilvánítja, a Gyümölcsoltó Boldogasszonyról meg az a véleménye, hogy ha már úgyis boldog, akkor ne zavarjuk meg ebben, majd vasárnap a plébános úr szól róla néhány kedves szót.

A hétköznapokban meg természetesnek vesszük, hogy a nők húzzák az igát, nevelik gyerekeinket, ápolnak bennünket, ha megtámad minket a nátha nevű halálos kór, etetnek bennünket, és ha valami baleset folytán tudatmódosult állapotba kerülünk, akkor gyenge hátukon hazavisznek minket.

A munkahelyeken meg még ma is kevesebb bérért végeznek sokszor jobb munkát, mint azonos beosztásban dolgozó férfi munkatársaik.

Ezen persze aztán mindahányan szörnyülködünk, meg úgy ingatjuk a fejünket, mintha komolyan is vennénk a problémát, holott dehogy.

Eleve elrendeltetett tényként kezeljük a nők társadalmi munkamegosztásban betöltött – hogy úgy mondjam – szerényebb helyzetét, már ami a erkölcsi-anyagi megbecsülésüket illeti, és azt is, hogy ezt a rájuk rakott terhek mennyiségével kompenzáljuk.

Egyébként meg a magyar társadalom végtelenül konzervatív, hogy hadd használjam ezt a szót a begyepesedett és maradi szinonimájaként,.

Bár már egyes tagjainak eljutott az agyáig, hogy a nő szerepére vonatkozó Hitler által favorizált Kinder, Kirche, Küche szentháromság nem eurokonform, ezért hirdetni nem hirdetjük, legfeljebb csak élünk szellemének megfelelően.

Ami a leginkább zavaró számomra, az a magyar nők politikában betöltött szerepe.

Ami éppenhogy csak van, holott az emberi társadalom alapvetően matriarchális társadalom volt, és csak a kőbalta felfedezése vezetett a nők irányító szerepének átvételéhez.
Ha megnézzük a természetet, a hímeknek ott is kényelmes és meglehetősen egyszerű feladata van, a hétköznapi dolgokat meg a nőstények tartják mancsban az oroszlánoknál is.

Az elefántokat is egy – egy nagyon bölcs matriarcha vezeti itatóról itatóra, merthogy ő emlékszik a helyükre, míg az elefántbika csak arra emlékszik, hogy melyik nőstény ismeri az utat, merthogy az után kell ballagnia.

A libáknál ugyan a gúnár megy elől nagy gágogások és félelemgerjesztő szárnylengetések közepette, de az csak műbalhé, mert ha tényleg baj van, akkor a sok lúd győzi le a disznót, mint ezt a népi bölcsesség is megállapította.
A nő és a politikus Magyarországon szinte egymást kizáró fogalmak.
A baloldal még csak-csak, itt azért találhatunk szép politikai karriert befutott nőket, és mintha rendben lenne a derékhad és talán még az utánpótlás is, de azt azért lehet érzékelni, hogy az utóbbi években szép csendesen mi is megfeledkeztünk a nők szerepének növeléséről – nagy kár.
Mert ebben kétségtelenül előnyben voltunk politikai ellenlábasainkkal szemben, és az sem baj, ha kicsit mesterséges ízű lett a női kvóták erőltetése, - annak idején Amerikában is pozitív diszkriminációt alkalmaztak a feketék tekintetében, oszt hova jutottak, - színes elnöke van Amerikának - ezt még a Ku.-Klux –Klán se tudja letagadni
Ez majdnem olyan, mintha azt mondanánk, hogy cigány miniszterelnöke van Magyarországnak, de ne menjünk ilyen messzire – mintha női miniszterelnökünk lenne.
Szóval fel kellene elevenítenie a Szocialista Pártnak a nők politikai szerepvállalásáról szóló roppant helyes határozatait – nem lenne szabad tovább üldögélni a mára kissé megtépett babérokon.
Ami a jobboldalt illeti, az maga a közröhej,
Ott aztán nő a valódi politikaformálók közé még véletlenül se kerülhet, ha meg valamelyiket mégis szerephez juttatják, akkor arra féltékenyen vigyáznak, hogy nehogy okosabbnak tűnjön a férfi politikusoknál.
Ilyen peremfeltétellel válogatni a szóba jöhető jelöltek között persze roppant nehéz, hiszen az átlag jobboldali politikusnál minden második szembejövő okosabb – igaz, ezek baloldaliak.
Így aztán a kiválogatott nők gyöngyszemei nemüknek, hogy csak kapásból említsem meg a Szőke Ciklont, vagy a Médiacsászárnőt, esetleg a Jobbik kissé retardált domináját, a komcsik korbácsát - de ők csak a tortán a hab.

A jobboldalon kívánatos női politizálás tömegben nyilvánul meg, vekkerrel a nyakban, fütyülővel a szájban, vagy női Rambónak öltözve, a cigánysoron marconázva, hogy egy kedves régi ismerősöm, kifejezésével éljek…

És itten van az eb elhantolva – a jobboldalon a néhányezer magát is megalázó vagy nevetséges helyzetbe hozó nő elveszi normális, okos társai kedvét a politizálástól, pedig hát…

Ha valakire, hát a magyar jobboldalra igencsak ráférne a sok adrenalin-túltengéses macsó ellensúlyaként kompromisszumkész, empatikus nőket hozni a vezetésbe, hiszen a mai problémák zöme is abból adódik, hogy a vezérük egy avitt modell, a büdöstalpú, izompólós, agresszív macsó figuráját hozza.

Persze vannak nők, akiknek ez tetszik, akik élvezik, ha megerőszakolják őket és akiknek tetszik ha rendszeresen elveri őket a Férfi – ők rázzák a tüntetéseken a kolompot - de azért én azt hiszem, hogy a világ ma már másfele halad.

Ami viszont teljesen kiakasztott, az a Jobbik ötlete, akik a Gellérthegyre égigérő Magyarok Nagyasszonyát akarnak odaszoborni a Nemzeti Sörnyitó helyére.

Valaki elmondhatná nekik, hogy mielőtt a Magyarok Nagyasszonyának emelnénk monumentális szocreál giccset, előtte a magyarok kis asszonyainak kellene szobrot emelnünk, - még csak nagy se kellene, hogy legyen, csak éppen akkora, hogy érezhessék belőle a hálánkat azért, amit értünk, férfiakért, gyermekeinkért és az országért tesznek.

Női politikusokat akarok.
Nem pártmucuskákat, hanem önállóan gondolkodó, okos, bátor és szerethető, becsülhető empatikus nőket.
Illúzió lenne?


:O)))

A bejegyzés itt is olvasható: http://kapcsolat.hu/blog

ZSARUSIRATÓ

Nem lehet jó ma rendőrnek lenni...

Valamikor, hajdanán, még a kádárizmus vérzivataros éveiben, de még ennek előtte is, rendőrnek lenni életpálya és hivatás volt egyúttal.

Aki akkor felszerelt, az komolyan is gondolta a döntését, és amikor felesküdött a közrend és közbiztonság védelmére, akkor ezt ideológiamentesen tette, - egyetlen alapvetés lebegett a szeme előtt - mint a korabeli kupléban énekelték: röndnek muszáj lönni!

Nem volt valami túl népszerű hivatás, de a rendőrt azért megbecsülte a társadalom, az utcán szolgáló rendőr egy szakmunkás bérét kereste meg, ehhez jöttek még természetbeni juttatások, szolgálati lakás, évente ruhapénz, BM üdülők sora, saját orvosi ellátás, utazási és nyugdíjkedvezmény, meg az általános köztisztelet, ami az egyenruha felhúzásával alapból megjárt - amit megszerezni nem kellett, csak elveszíteni lehetett.

Gyerekkoromban azt mondták a szüleink: kisfiam, ha eltévedsz, vagy valaki bántani akar, menj oda a rendőrbácsihoz, ő majd segít.
Merthogy akkor még lehetett találni az utcán rendőrt - vagy kettesével járőröztek és lassú sétájuk közben oldották meg a problémákat, beszélgettek el azokkal, akiknek gondjuk volt, vagy pedig posztos rendőrként dolgoztak, - egy adott helyen álldogáltak, egymást váltva, éjjel-nappal.
Jelen voltak.
Ott voltak ők is, ahol az emberek éltek, egyenruhában, felismerhetően, közvetlen volt a kapcsolat – részei voltak a falvaknak, városoknak.
Kemény környéken nőttem fel, akkortájt még állt a Mária-Valéria telep, a rengeteg szegény emberrel és rengeteg bűnözővel.
A házunkban lakott egy rendőr, aki ott szolgált, és amikor jó munkájára való tekintettel kiemelték, akkor összeomlott a közbiztonság, - visszahelyezték és a rend is helyreállt.
Pedig nem bántott senkit, - igaz, szép nagy marha embör volt, de maga a megjelenése és a fellépése tekintélyt adott neki, merthogy akkoriban azért nem tornából felmentett ötvenkilós gyerekek szaladgáltak rendőrjelmezben.
A rendőr természetesen a mindenkori jogszabályi keretek között mozog, és ha az azt írta elő, hogy március 15.-én nincs tüntetés engedély nélkül, akkor ez ellen lépett fel, ha azt írta a jogszabály, hogy csak a kijelölt gyalogátkelőn lehet átmenni az utcán, akkor, ha máshol léptél le a járdáról, megszólalt a rendőr sípja.
Ma leginkább az állampolgár fütyül rá, hogy mit is hadonászik a rendőr.
A rendszerváltás előtt a nép elnéző szeretettel kezelte az ő kissé bugyuta Rendőrségét, viccek százaival kedveskedett neki, és a rendőrök is röhögtek saját magukon az eléjük tartott tükörben, de nem tiltatták le a rendőrvicceket a kabaréban, mint a focisták a cukorka-reklámot, amelyik még a focista orrát is tisztíccsa…
Aztán a rendszerváltás után valami elromlott.
A hatalomra került új urak azt gondolták, hogy a rendőrtől kell megvédeni a demokráciát, jóllehet jobb lett volna, ha hagyják, hogy a rendőr védje meg a demokráciát némelyiküktől, mert annyi szemetet régen lehetett látni, mint amennyit a rendszerváltás a felszínre hajított.
Először a rendőrséget lefejezték, aztán szépen lassan, ütemesen lecserélték a teljes vezetői állományt, a helyükre pedig a szokásos magyar kontraszelekció diadalaként nyeretlen kétévesek és a helyettesek helyettesei kerültek, nemhiába nevezték a rendszerváltást az osztályvezető-helyettesek forradalmának.
Aztán sorra került a teljes állomány is, - tapasztalt bűnügyi szakembereket lehetetlenítettek el, tettek utcára, helyüket az utcáról felvett fiatalokkal próbálták betölteni.
A szakmai munka színvonala egyre gyengébb lett, hiszen ez is olyan szakma, amit csak könyvekből megtanulni nem lehet, a tetejébe, akinek követelményeket kellett volna támasztani, az is inkább a kocsmapultot támasztotta, megjelent a testületen belül a korrupció, a bűnözés.
Aki próbált volna fellépni a szörnyű belső állapotok ellen, azt ellehetetlenítették, kirúgták, de volt olyan „öngyilkosság” is, amelynek indítéka, magyarázata a mai napig nincs.
Ment az olajbiznisz, az Országgyűlés egy pillanat alatt tudott volna véget vetni az egésznek, de valamiért nem volt rá ennyi ideje, a bűnöző mindig előbb tudott a razzia vagy az ellenőrzés elrendeléséről, mint a rendőr, a forgalmi engedélyekbe be volt készítve az ötezres, - szóval a Rendőrség padlóra került.
Az Országos Rendőrfőkapitányt az egész ország maffiózónak tartotta, volt ellene tanúvallomás is, hogy nem, - nem Nokiás-dobozzal - aktatáskával hordta az olajszőkítésből származó pénzt, meg összefogdosta a leszámolásnál használt fegyvert, de haja szála se görbült, ez akkor nem volt elegendő még a megkérdezéséhez sem, ma meg ő a belügyminiszter.
Félt mindenki.
Nem is csoda, hiszen a rendet akaró kiskunhalasi rendőrkapitánynak megmondta a bűnözőből cigarettakirállyá avanzsált vállalkozó, hogy leváltatja, - le is váltották.
Mondjuk ez érthető is, hiszen az Orbán-család az igazi magyar vállalkozó tanyájára járt lovagolni, a megyei rendőrfőkapitány meg okos ember volt, talán már akkor megfordult abban a szép kopasz fejében, hogy az aktuális hatalmasságoknak tett szívességek egyszer még jól jöhetnek…
A rendőrt, aki ebben az országban rendet akart, a rendszerváltás óta soha, senki nem védte meg, talán az egy Gyurcsány volt az, aki nyilvánosan kiállt mellettük és elment hozzájuk akkor, amikor az egész jobboldal halálhörgött és artikulálatlanul üvöltve a rendőrök ellen fordult.Nem nagyon lehet csodálni, hogy az erkölcsileg és anyagilag padlóra tett állomány inkább elfordul, ha gondot lát, minthogy utánaszaladjon a hóna alatt Pista bácsi libájával szaladó tolvajnak, - fusson, akinek adómentes költségtérítése, meg százötvenmilliós villája van a képviselői fizetéséből…
A Fidesz a rendszerváltástól kezdve egyszerre rendpárti és rendőrellenes, - azt a rendőrséget támadja még ma is, melyet tettlegesen nyolc éven keresztül támadott, amelynek még a maradék tekintélyét is szétzilálta.
Szép példája ennek Orbán csicskása, a nagyeszű Balsai István, a 2006. őszi rendőri intézkedéseket vizsgáló miniszterelnöki megbízott, aki utólag még ütne egyet azokon a rendőrökön, akik védték a Fidesz által utcára csődített csőcselékkel szemben a jogállamot, akik szó szerint az életüket kockáztatva állították helyre a rendet, és akiket ma sötét lelkű vadállatoknak fest le a fideszes propaganda.
A rendőr a közrend védelmezője, akire csak és kizárólag a jogszabályok előírásai vonatkoznak - csak azt és csakis azt lehet számonkérni rajtuk.
Az a politikus, aki a rendőrök ellen fordul, igen veszélyes útra téved, mert könnyen meglehet, hogy amikor majd a békés tüntetők őt akarják a Dunába hajigálni, akkor a rendőröknek eszükbe jutnak az általa hangoztatott magasztos elvek és megnézik, hogy mi érdekes is történik a másik irányban.
Ha rendőr lennék, felettébb utálnám a mai politikusokat, nemkevésbé azokat, akiket a gallérjukon hordott tölgyfalevelek sem akadályoznak meg a seggnyalásban, feledve a rendőrség szerepét, a rendőr ethoszát, törvényt, etikát, mindent - csak a helyezkedést nem.
A rendőr ne politizáljon, a rendőr szolgálatban legyen politikai, társadalmi és etnikai tekintetben vak – ne érdekelje más, csak a törvény és a közrend.
Lesz itt még olyan rendőrség, amelyet szeretni fogunk, az élet fogja kikényszeríteni a létét és a társadalom fogja megvédeni a tagjait, de ehhez első lépésként az kell, hogy a bűnözést szorítsuk ki a politikából.
Ők erre a feladatra képtelenek, ez a mi dolgunk, a társadalomé, ezen is kell dolgoznunk.
És védeni kell őket, hogy ők védeni tudjanak minket, az életünket, a vagyonunkat, és azokat az értékeket, melyek élhetővé teszik egyszer majd ezt az országot.
Nem a rendőrökön fog múlni, ha másként alakulnak a dolgok…


:O)))

A bejegyzés itt is olvasható: http://kapcsolat.hu/blog/zsarusirato

Utóirat:
Rákerestem a címre a guglin és szomorú szívvel konstatáltam, hogy ezzel a címmel jelent már meg egy könyv, Szántó Gábor az írója, akitől itt kérek elnézést az akaratlan címazonosságért...
Mea klumpa, mea maxima klumpa!

A STÍLUS...

A stílus maga az ember.

És amennyiben egy politikust még be lehet egyáltalán sorolni ebbe a kategóriába, úgy ezt a bölcsességet a politikusra is lehet alkalmazni.

Tulajdonképpen a hatalomgyakorlás módja az adott ember személyiségének lenyomata, jobban jellemzi ez őt, mint kötelező politikusi eszköztárának bársonyos hangja, bársonyos hangon előadott hazafias szövegei, politikai szándékainak elszónoklása és az öreg nénik kísérgetése oda-vissza a zebrákon.

Persze sokat lendíthet a politikus imidzsén, ha valakit egész stáb készít fel arra, hogy hogyan legyen embernek látszó tárgy a hétköznapi életben, sokat hozhatnak rajta a logopédusok, segíthetne valamennyit Görög Ibolya, ha még igényt tartanának a szakértelmére - de nem, ma az illem is forradalmi, töröljük hát bele orrunkat a terítőbe és szellentsünk az asztalnál vígan!

De a felvett viselkedés csak a felszín, annak nem kellene bedőlni.

A lényeg a tettekben lakozik.
Nem mondanám azt, hogy a politikus eleve rosszat akarna a népnek, hiszen lehetnek neki is jobb napjai, és azt sem gondolom, hogy ne akarná minden politikus a hatalmat, hiszen csak ennek birtokában tudja megvalósítani álmát az ország felvirágoztatásáról, márpedig ezért ment politikusnak.
És ez független attól, hogy amikor ténylegesen hatalomhoz jut, akkor a felvirágoztatás eredménye büdöske lesz vagy szegfű, - ez sok tényezőn és nem csak a politikuson múlik.
Vannak aztán emberek, akik belebódulnak a hatalomba és betegek lesznek tőle.
Eleinte vannak ugyan országjobbító szándékaik, de aztán beleszeretnek a feelingbe: én ezt is megcsinálhatom, meg azt is megcsinálhatom, hiszen én már nem a Hatalom szolgája vagyok, hanem én vagyok maga a Hatalom!
És akkor aztán nem mi nyerjük a legtöbbet, horvátországi nyaralásunkról a Honvédség repülőgépe hoz haza minket családostul, veszünk – esetleg vetetünk - magunknak díszdoktori címet, átvételéhez magánrepülőgéppel utazunk állampénzen, és ha felülünk a vonatra, akkor a mozdony felett harci helikopter köröz, az utasokat pedig beterelik a peronról, mikor a szerelvény áthalad.
Merthogy minket akár meg is merényelhetnek, akkora fenenagy emberek vagyunk…
Az első időkben megbeszéli az ország dolgát politikustársaival formális és informális fórumokon, de egyre nehezebben lehet ellentmondani neki, és aki valamit számonkérne rajta, az röpül a hatalom közeléből azonnal.
Aztán a régi harcostársak is úgy járnak, mint hajdan Ernst Röhm, aki Adolfnak szólíthatta Hitlert, csak a kor lágyabb követelményeihez igazodva, - mehetnek a Fidesz-prominensek Gulagjára, Brüsszelbe, imígyen megporcukrozva a száműzetés keserű kenyerét.
És aztán már nincs senki, aki ellentmondhatna, ha pedig mégis, akkor igen könnyen megkaphatja a selyemzsinór ígéretét még a személyes jóbarát is, mégha a haja vége sáfrányos is a nagy elkötelezettségtől.
Ettől kezdve aztán jönnek a klónok, a sok kicsi politikusklón, mint a Matrjoska baba hasából az egyre kisebb Matrjoskák, akikkel már nincs sok dolog.
Legfeljebb közéjük kell csapni, mikor túl nagy lesz a tülekedés a felséges segg körül.
Néha nagyon kell röhögnöm, mikor a rádióban vagy a televízióban hallom valamelyiket, - van úgy, hogy kell néhány perc, mire rájövök, hogy nem maga a politikus beszél.
Ez persze amilyen nevetséges, annyira szánalmas is egyúttal - mindig emlékeztet arra, mikor Paskai bíboros állt a magyar katolikus egyház élén, - magára valamit is adó pap nem volt széles e honban, aki ne raccsolt volna…
Aztán persze a politikus egyre okosabb is lesz, már nincsenek kételyei, nincsenek skrupulusai sem, áttér kinyilatkoztató üzemmódra, és a vége felé már képmutatni sincs kedve, egyes szám első személyben hoz meg magas grémiumokat megillető döntéseket, amelyek tagjait aztán megalázza azzal, hogy tapsra fel kell emelni a kezüket, - egyelőre csak az egyiket…
Azt ugyan a mai napig nem értem, hogy igen magas állami tisztségeket betöltő, becsületben megőszült embereknek mi szüksége van a szervilizmusra, így hát leginkább szánakozva nézek főbírót, legfőbb ügyészt, tábornokot, diplomatát, akiknek a gerince helyére valahogy, menet közben egy sezlonrugó került.
És a klónok szorgalmasan követik a példaképet, ők is egyel okosabbak mindenkinél, ők sem tárgyalnak senkivel, tárgyalás helyett fenyegetőznek, kioktatnak és kinyilatkoztatnak, - az ember bottal se szívesen piszkálná meg némelyiket…
A politikus meg néz ki a fejéből agresszív önelégültséggel, már majdnem mindent felzabált,most még van egy választás és csúcson van.
Ahonnan már csak lefelé vezet az út, csak a haladás sebessége kérdéses.
Magyarországnak nincs szerencséje, összesen két európai formátumú politikust tudott felmutatni az utolsó húsz évben, és hát ugye, - similis simili gaudet – választottunk néhány szürkét és egy vérbunkót is, de ne panaszkodjunk, az élet harc, nem pedig libacomb párolt káposztával.
Megvívjuk...


:O))))

ÜGYÉSZSÉG...

A legfőbb ügyész eljutatta javaslatait az alkotmány-előkészítő eseti bizottsághoz.
Kovács Tamásnak akár hattyúdalaként is értékelhetjük ezt a megmozdulását, hiszen nyílt titok, hogy a Vezér a legfőbb ügyész székében kedvencét, a sok hasznos szolgálatot tett Polt Pétert szeretné látni.

Ehhez még bántani sem kell a pozíció jelenlegi birtokosát, aki decemberben hetven éves lesz és ezzel a megbízatása automatikusan megszűnik.

Azért a boldog nyugdíjas évek reményében szép dalt dalolt, javaslataiból visszaköszönnek a remek fideszes ötletek, és azok közül is a legjobb: a legfőbb ügyész ne legyen a Parlament által interpellálható, mivel az ügyész nem tartozik politikai felelősséggel az Országgyűlésnek.
Mint írja: az interpelláció a kormány ellenőrzésének, elszámoltatásának eszköze.
Örvendezzünk hát együtt ezen a nagyszerű kezdeményezésen, hiszen mi sem hiányzik jobban, minthogy az ügyészség elveszítse azt az utolsó kis szálat is, ami eddig bármelyik hatalmi ághoz kötötte, és szó szerint állam legyen az államban.
Polt Péter pedig a magyar Visinszkíj, csak még egy kicsivel annál is több önállósággal.
A modell leginkább Lenin, de még inkább Sztálin államszervezési módszerére hajaz, - a cél az, hogy törvényesség feletti felügyelet az állami akarat végrehajtásának hatékonysága érdekében egy független szervezet, de még inkább egyetlen személy – a legfőbb ügyész kezébe kerüljön.
Ez a törekvés szépen illeszkedik az Orbán-féle neobolsevik állammodellhez, de egyáltalán nem illeszkedik a demokratikus Európa jogrendjébe.
Az ügyészség ezidáig is felügyelet nélkül működött, a parlament ellenőrző szerepe csak elméleti síkon érvényesült, mert a legfőbb ügyész interpellációja után az arra adott, de  leszavazott válasznak az égvilágon semmiféle következménye nem volt, Polt bájosan mosolyogva a füle botját sem mozgatta.
De ezidáig legalább kérdezni lehetett, felhívva ezzel a figyelmet az esetleges anomáliákra, - most ez a lehetőség is forradalmi átalakuláson megy át.
Ha elfogadja a Fidesz frakció, - márpedig miért ne fogadná el, ha erre kap utasítást - akkor onnan kezdve a törvényességi felügyelet annak az embernek a kezébe kerül, aki volt oly kedves világ csúfjára kimosdatni a Fidesz prominenseit a Kaya Ibrahim stílusú ügyekből.
Olyan ember kezébe, akinek ingerküszöbét nem érte el a hivatalban levő miniszterelnök szőlőbánya ügye, ahol is a fiúk a bányában dolgoztak, Orbán meg szakított egy hangyányit a családnak is.
Az ügyészség tevékenysége Kovács Tamás vezetése alatt is kritikán aluli volt, és amikor egyszer Gyurcsány kifakadt, hogy az igazságszolgáltatás szemérmetlenül jobbra húz, akkor tökéletesen igaza volt, és igazságára az ügyészség tevékenysége is alapot adott.
Az ügyészség mind a mai napig a Fidesz házőrző kutyája, - erre szép példa a Sukoró-ügy is, mely során a legképtelenebb baromságokkal próbálták és próbálják kriminalizálni az ügy szereplőit, és ebben az sem zavarta őket, hogy kívülnézetből igen nevetségesnek látszottak.
Csakhát az a baj, hogy amin mi röhigcsélünk, netán esetleg bosszankodunk, az az ilyen ügyek résztvevőinek súlyos erkölcsi-gazdasági problémákat okozhat, és hiába, hogy évek múltán majd kiderül, hogy a vádiratokban még a névelők is hazugságra épülnek, ezen emberi sorsok, - nem túlzás, életek múlhatnak.
Szerencsésebb országokban az ügyészség megtalálja az egyensúlyt az állampolgárok érdekérvényesítése és a törvényesség érvényre juttatása között, nálunk úgy látszik, a bolsevik modell jobban tetszik.
Pedig volt már itt javaslat arra, hogy ezt az idejétmúlt szervezeti formát fel kellene váltani egy korszerűbbel, amelyben az ügyészség még véletlenül sem rendelkezik senki által nem ellenőrizhető önállósággal - tiszta röhej, hogy az ügyészség saját nyomozását ellenőrzi, - hanem mondjuk, az igazságügyminiszter egyik helyettese irányítja a vádhatóságot.
Ez persze egyet jelentene az ügyészség kormány alá rendelésével, ami azért nem teljesen azonos még a mai érdekes helyzetben sem Orbán informális, zsebből történő irányításával.
Az meg már csak hab a tortán, hogy állítólag arra számíthatunk, hogy a következő legfőbb ügyész megbízatása kilenc évre fog szólni, ami természetesen tovább fogja erősíteni a jogrendbe és az igazságszolgáltatásba vetett kiemelkedően magas közbizalmat.
Minden ellenkező híresztelés dacára a Magyar Forradalmi Orbán-Semjén Kormány nem az első, amelyik kétharmados felhatalmazással rendelkezett a rendszerváltás óta, - Horn Gyula kormánya is ugyanezekkel a felhatalmazással rendelkezett, érdekes mód mégsem érezte azt senki, hogy a rút pufajkás meg akarná semmisíteni politikai ellenfeleit, vagy, hogy vétene a politikai illem ellen.
Orbán és környezete viszont úgy viselkedik, mintha ő lenne Vuk, a politikai ellenfelek meg a libák.
Nagy tévedése az, hogy megfeledkezik a csendesen üldögélő és szemlélődő pármillió Símabőrűről, akiknek előbb utóbb elegük lesz ebből a pöffeszkedő agresszivitásból…
Már ajánlottam neki Görög Ibolyát, esetleg még lehetne valamit hozni a stíluson, ha már a tartalmon nem is tud - aki Sztálin emlőin nevelkedik, azt traktorral sem lehet lehúzni a ciciről…


:O)))

STADION...

Hát megvalósul végre a debreceni álom, - stadiont kap a Loki!

Az ötödik legeladósodottabb magyar városnak valószínűleg már csak ez hiányzik a boldogsághoz, hiszen – mint kiderült Kósa közgazdász és árfolyambillegető szavaiból – a Loki a fejlődés motorja, a GDP növekedésének egyetlen reménye.

Hogy el ne hervadjon a debreceni labdarúgás csenevész, de legalább kizöldült facsemetéje, ahhoz stadion kell, ez kétségtelen.

Merthogy a sport mindenekfelett és ezt a stadionépítést épp úgy kell csinálni, ahogy minden országban, amelyikben a labdarúgás jelentős mértékben hozzájárul a GDP-hez, - állami és önkormányzati forrásból.

Arra azért nem került sor, hogy cizellálja is ezt a magvas gondolatot egyetlen élőként megszobort politikusunk, és azt sem taglalta, hogy ez a számok nyelvén mit jelent - ahogy azt sem, hogy honnan veszi, hogy ezt a világ boldogabb országaiban is így csinálják.

Mindössze azt nem tagadta, hogy a nagyságrend tízmilliárdos, és azt állította, hogy a műintézmény már középtávon nyereséges lesz.

Hááát - ha csak be nem integrálja a projectbe a helyi örömlányokat, akikhez kiváló kapcsolatokkal rendelkezik, akkor ez azért kétséges...

Hát imígyen akkor azt már tudjuk, hogy mi lesz, csak még azt nem tudjuk, hogy addig mi lesz.

Merthogy egy nyakig eladósodott városnak legjobban egy ilyen pénznyelő létesítmény üzemeltetésének költségei hiányoznak, az olyan igaz, mint a tény, hogy Kósa Lajos Isten első helyettese, a magányos nők gyámolítója, a pénzügyi zseni, akinek mellesleg hiteltartozásom ügyében magam is sokat köszönhetek…

Mindenesetre hatalmas lépés ez magyarember egészséges életvitele felé, - igaz ugyan, hogy egyelőre csak 11 labdarugó és vagy kétszáz utcai harcos élvezheti áldásait, de ne legyünk telhetetlenek!

Bónuszként talán még Deutsch Tamás elfekvő beléptető kapuiból is be lehet építeni néhányat, lecsökkentve ezzel a károkozás 5 milliárd forintos (egy fél Loki-stadion - nyolcéves kamataival együtt van az egy egész is…) összegét négymilliárd nyolcszázmillióra, - ez további haszon ugye…
Merthogy a Loki saját nyereséges tevékenységét labdarugó utánpótlás-bázis felépítésére fogja fordítani, - persze Lajosunk szerénysége megtiltotta, hogy megemlítse – remélhetőleg Kósa Lajos Akadémia lesz a neve, - így végre megkapná ő is az iskolai végzettségét méltán tanúsító okiratot és akadémikus lehetne végre, még mielőtt elnyerné a közgazdasági Nobel-díjat.

Szeretem én rettenetesen a focit, végtére is a szórakozás biztosított, - ennyi kutyaütőt egy pályán azért nem mindennap lehet egykupacban megszemlélni, és nagyon becsülöm a futballakadémiának nevezett gladiátorképzőket is, - gazdáik igen szép pénzeket fognak keresni majd az itt felkészített fiatalokon.

Viszont az iskolai vagy helyi sporthoz rendelt pénzekről nemigen esik szó, a kis helyi sportegyesületek vezetői és edzői a legjobb román koldusokat is bármikor lealázzák, - már csak a fekete szemüveg és a karjukon ordító csecsemő hiányzik róluk…

Lajos megemlékezett a szoci kormányokról is, elmondta, hogy mennyire alacsony hatékonyságú volt a Nemzeti Fejlesztési Terv, - persze nem akarta kétségbe vonni, hogy kellenek a tornaterem felújítások is, de néha van fontosabb szempont.
Persze - elvi szempont.
Elviszem.

Pont.

A fn.hu részére adott interjúban Kósa első elnökhelyettes azután még gusztustalanodott kicsit - például olyan természetességgel hazudta szembe az olvasót a decentralizáció fontosságáról, mintha pártja nem éppen most kotorna maga alá mindent és mindenkit ami/aki létezik, él vagy mozog.

Elsősorban természetesen azokat az intézményeket, ahol a nagy pénzek mozognak.

14 államigazgatási szerv kerül közvetlen állami irányítás alá, beleértve a Tb-t és a Nyugdíjbiztosítót is bevételestől-mindenestől, - hogy aztán ezeket a továbbiakban miért nevezik majd biztosítónak, arra csak egy lehet a magyarázat, - valamiért idegenkednek az államosítás szótól.
És hogy miért pont Rákosi jut az ember eszébe, ha a változtatások lényegébe belegondol, arról csak ötleteim vannak.
Persze várjuk meg a választásokat, merthogy addig olyan a Vezér, mint a néma levente, és alattvalóinak sem kellett megüzennie, hogy kampányidőszakban kuss, - tudják ők, hogy nekik egyébként is kuss van…

Viszont a jó hír bejelentése egyértelműen vezéri feladat, - olyan peckesen állt ma a Rákosi 60. születésnapjára emlékeztető zászlóerdő elé, mintha hosszú és gondos előkészítő munkája érett volna be a mai napon, - annyira nemzeti volt, hogy már csak azt vártam, mikor csavarja be magát valamelyik zászlóba a szexibb kinézet végett, de megfékezte magát, hál istennek…

Vezérünk elmondta, hogy az egymillió munkahely teremtése felé megtettük az első öles lépést - habár ehhez is annyi köze volt, mint házilibának a vadludak vándorlásához, de hát azt már megszoktuk, hogy a mi Vezérünk kicsit lopós, - most éppen dicsőséget, ugye…

Azt is hallhattuk, hogy ez a beruházás – ha elkészül – a GDP 2%-át fogja megtermelni.

Bolond ez az Audi, egy ilyen földön heverő, tönkretett országba komplett autógyárat telepít, - ezek a németek se tudják, mit csinálnak!

Azért örültem a hírnek, és csak mellesleg jutott eszembe a LMP nagyszabású tiltakozása a project helyszíne ellen.

Volt itt védett erdőssztyepp, meg volt nagyívű eszmefuttatás arról, hogy nem az autógyártás, hanem a zöld munkahelyek létrehozása lenne a helyes útja a gazdaság fellendítésének, - még az ég is zöld volt, már csak a bánáti bazsarózsa hiányzott.

Gondolom természetbarát tulkokat, esetleg megmentett bálnákat kellene terelgetni a zöldruhás munkavállalóknak az erdősztyeppen, - az LM P-nek jelentős készlet áll ezekből a fajtákból rendelkezésre.

Lassan-lassan már azt gondolom, hogy a zöldre dizájnolt kisfidesz kártékonyabb még Kósa Lajkónál is, ami azért nem kis teljesítmény, lássuk be…

Mindenesetre ne bánkódjunk, hazánk elindult a felvirágzás felé, egyes fideszes hívők szerint többet tettek a száz nap alatt, mint a megelőző kormányok nyolc év alatt.

Hát - hacsak nem a károkozásra értik, mert akkor úgy stimmel…

Főzzünk inkább lecsót meg töltöttpaprikát, annak van most a szezonja, és élvezzük még néhány napig az érett hölgyek nyarát - fő az egészség és a kiegyensúlyozott életvitel, ugye...


:O)))))

NEM KUKORICÁZUNK...

Beindultak a gyorsított eljárások a bíróságokon, meg van mentve magyarember.


Az első hírek között szerepel, hogy háromnapi elzárásra ítéltek egy 63 éves kukoricatolvajt, aki háromezer forint értékű kukoricát lopott a határban.
Az elítélt elmondta, hogy gyakorlatilag terménylopásból él, és nem kell látnoknak lenni ahhoz, hogy megjósolhassuk, abból fog élni a negyedik naptól kezdődően továbbra is.

És ha visszaesőként majd becsukják három hónapra, akkor azzal nagy szívességet tesznek neki, merthogy megoldják az étkezését, nem kell a ruházata hiányosságai miatt szenvedni, melegben és baráti társaságban töltheti a telet.

Olvasgathat, televíziót nézhet, - azt a kis kényelmetlenséget, hogy este az ajtót rázárják, igazán ki lehet bírni…

Persze a föld gazdája örül, hogy most aztán jól megkapta a magáét az elvetemült bűnöző, de ha azt is gondolja emellé, hogy ennek az ítéletnek visszatartó ereje lesz, nem kell majd tartania bűnismétléstől és a koma ettől kezdve jó útra tér, akkor álomvilágban él.

Mint ahogy álomvilágban élt az is, aki ezt a törvényt meghozta, merthogy a szociális és társadalmi anomáliák elleni küzdelemre nem megfelelő fegyver a büntetőjog.

Van egy eléggé széles réteg Magyarországon, akiket magára hagyott a társadalom a rendszerváltozáskor, akik 1990 óta nem dolgoztak sehol, akik azóta segélyekből tengődnek, akik, már ha akarnának, sem tudnának beilleszkedni a munka világába.

Ez az ember 43 éves korában még valószínűleg dolgozott, - meglehet éppen a helyi termelőszövetkezet növénytermesztési ágazatában, - szakértő kezekkel töri ma a kukoricát, merthogy az utolsó húsz évben nyugdíjalapja sem keletkezett, és ami pénzt kap, az a hideg vízre is kevés.
Nem egyszerű probléma ez, mert ha az állam ad neki annyi pénzt, amennyiből valóban meg is lehet élni, akkor az felháborítaná azokat, akik az utóbbi húsz évet is végigdolgozták, és ugyanannyit kapnának nyugdíjként, mint emberünk megélhetési támogatásként.
Igazuk is lenne, de ettől még a tény tény marad, - az önfenntartás ösztöne a génekbe van kódolva, és ha a kérdés úgy merül fel, hogy erkölcs vagy jóllakás, akkor senkinek ne legyen kétsége, hogy melyik opció lesz a nyertes.
És aki butaságokat kezdene beszélni, az tegyen ki az asztalra egy rúd kolbászt, meg kenyeret és fogja magát 0 kalóriás diétára, - úgy az ötödik nap táján a kolbász üres csomagolópapírja felett visszatérhetünk a kérdésre.
A nyomor felülírja az erkölcsöt.
Az állam egy napi fogvatartására 8350 forintot fordít, a három nap alatt többet fizet ki, mint a becsukdázott szerencsétlen havi segélye, és nyolcszorosát az okozott kárnak – a semmiért, merthogy ennek semmi haszna nincs, azt tekintsük axiómának.
Ennek csak pártpolitikai haszna van, - a két debil vetélkedőjén lehet vele pontokat nyerni, és nincs ember, aki ellene merne szólni az ilyen baromságoknak.
Azt mondta Orbán, hogy a Fidesz felkészült a kormányzásra.
Fel hát - olyan remek káderállományt szedett össze, akik ilyen okos törvényeket tudnak barkácsolni.
Meg akik olyanokat képesek nyilatkozni, mint Lóránt Zoltán, az Állami Számvevőszék főigazgatója szerdán egy budapesti sajtóbeszélgetésen.
Azon sopánkodott, hogy az állam úgynevezett üzleti vagy vállalkozói vagyona könyv szerinti értéken 12.900 milliárd forint, a szakértői becslések szerint viszont 42.800 milliárd forintot ér.
Ez az ember lehet az ÁSZ főigazgatója ma Magyarországon, - félelmetes.
Mindenki, aki akárcsak egy kicsit is konyít a gazdasághoz az tudja, hogy a könyv szerinti érték és a becsült piaci érték között óriási lehet a differencia.
Ha vettem egy ingatlant tizenöt évvel ezelőtt mondjuk hatmillióért – ez a könyv szerinti érték - akkor az ma, ha frekventált helyen van, vagy kiderül, hogy olaj van alatta, vagy akár csak az ingatlanárak kedvező alakulása miatt is - ma érhet akár hatvanmilliót is.
Ha értékbecslést kérek, akkor a szakértő legfeljebb rápillant a vételárra, de nem igazán érdekli, - inkább a környékbeli hasonló ingatlanok eladási ára iránt érdeklődik és az lesz számára mérvadó az ár kialakításánál.
Az ember, amikor ilyeneket hall vagy olvas, legszívesebben beülne egy lefüggönyözött szobába abban reménykedve, hogy amikor elhúzza a függönyöket, akkor már majd valami szépet fog látni.
Ez persze manapság csak akkor következhet be, ha mi magunk előre gondoskodunk a látványról, - mondjuk odaállítjuk a barátnőnket az ablak elé és gyönyörködhetünk benne.
Mert ha ezt nem tesszük, akkor csak Mihály király országában gyönyörködhetünk, az meg mostanában igen pocsék látvány tud lenni…


:O))))

A TEREMTŐ...

Már megint mertünk nagyot mondani!

Most, hogy kiderült, 100 nap alatt a siker és felemelkedés, az örömmámor országává lehetett tenni ezt a Gyurcsány és Bajnai által odahagyott parlagot, végre, száz kemény nap után kicsit megpihenve rezignáltan hallgathattuk a Nemzeti Ügyek Kormányának fejét –szép fej, kár, hogy nincs szökőkút rajta – miszerint az egymillió új munkahely meg a teremtés még mindig rögeszméje szegénynek.

Magyar hangja ma Kálmán Olgánál ismételgette azt a tíz mondatot, amit ezzel kapcsolatban  betanítottak neki, - igenis lesz tíz év alatt egymillió munkahely és ennek kulcsa az adócsökkentés.

Mert járulékot nem lehet csökkenteni, ameddig adót nem csökkentünk, hiszen ha valami, hát az adócsökkentés virágba fogja borítani a magyar rónát, és a takarító kisvállalkozó azonnal fel fog venni húsz alkalmazottat, merthogy tudni fogja, hogy mi a kötelessége azután, hogy a gondosan kikalkulált nullszaldós vállalkozása nyereségadóját csökkentették, - idáig semmit sem fizetett, ezután ennek a felét fogja fizetni.

Szijjártó vad elméleti fejtegetésbe kezdett, hogy így aztán a vállalkozók belecsöppennek a tutiba, és az eddigi évi 5 nyílpuska helyett 500 nyílpuskát tudunk majd gyártani, nem szólva a takarító vállalkozóról, aki eddig másodmagával takarította az öt irodát, de mostantól aztán majd huszonegy alkalmazottal takarítja ugyanazt az öt irodát, mertmivelhogy ezután sem lesz több takarítóra igény,
Igény lesz viszont ötezer programozó matematikusra, csak az lesz a baj, ha Borsodban akarják csökkenteni a munkanélküliséget, akkor a képernyőn mindig az jelenik majd meg villódzva, hogy „Nyomjuk fel a kocsmát!” – ez lesz a program, a matematika meg az, hogy „Lehet ott vagy ötszáz doboz cigaréta is!”
De erre legalább lesz piac.
Már vagy tizenöt éve nézzük ezt a tojásfejű agyhalált, de változást csak hátrányára tapasztalhatunk rajta, pedig nem hülyegyerek ő, csak a munkáját végzi.
Mondja, mondja rendületlenül, miközben Kálmán Olga kilátástalan harcot folytat annak érdekében, hogy a kérdésére választ kapjon, de olyan a koma, mint kígyó egy vödör – mondjuk – kenőszappanban, rutinosan dől belőle az idióta demagógia.
Amikor a riporter felveti neki, hogy Orbán beszólása – „akár a törvényt is megváltoztathatnánk” - nem volt valami elegáns, akkor már majdnem olyan sunyin és cinikusan vigyorgott, mint nemkevésbé bunkó főnöke szokott, és azt magyarázza, hogy hát mér’ baj ez, ez a ez tény.
Tény hát, - végtére is akármikor meg lehetne törölni az orrunkat az asztalterítőbe is, csak éppen nem illik, és jobb helyeken az illemtudás legalább annyit nyom a latban, mint a jogszabályok betartása, sokszor tán még többet is.
Lehetne esetleg Görög Ibolyától leckéket venni, - de jobb híján Schmitt Pali is szóba jöhetne, hiszen neki azért sokkal jobb a modora, mint folyvást a zsebében mogyorózgató Vezérünknek…
Viszont ez a munkahelyteremtés igen érdekes lesz a választások után, amikor majd elkezdik egyelni a közszférát, merthogy az kevésnek tűnik a karcsúsításhoz, hogy minden közszolgának naponta többször is almaecet - ivászatot írnak majd elő.
Itt bizony repülni fognak a hivatalnokok, mint a vadludak, csak kicsit hideg lesz a jégen, ahol landolhatnak majd…

Viszont szerepelhetnek majd az Országleltárban, amely olyan felbontású légifelvételeken alapul majd, hogy nem csak a kertvégi budi látszik rajta, de az ott a nemzet felvirágzásának helyzetén meditáló Juliska bugyogójának színe is.

Ez lesz ám a fincsi az adóhivatalnokoknak, nem lehet csak úgy ukmukfuck eldugni egy villát egy nyelestelek védelmében, mint ahogy a Cinege utcában ez megszokott, - kiváló alapanyag lesz ez majd adóhatóságéknak…

Mindenesetre ebben a hónapban uszkve ötezer forinttal lett magasabb a törlesztőrészletem a múlt hónaphoz képest, úgyhogy ha valaki, én aztán hiszek Szijjártónak, és szeretem is nagyon, és csak azért nem kívánom neki, hogy szakadt volna feje mondjuk az íróasztala fiókjában, mert ki kellene moderálnom magam, holott választékos úri modoromról vagyok híres...

Mikola nyilatkoztatta ki a bölcsességet, - kétféle helyzet van: az egyiket szereted, a másikat meg majd megszereted, - éppen ez a folyamat zajlik most…

Kicsit fáj, de hát forradalmi időket élünk, ugye…

Mellesleg ma a Legfelsőbb Bíróság megvédte a Kossuth téri huggyosok jogait, szerintük egy olyan nemzeti ünnepen, melyen a világ vagy ötven állam és kormányfője áll az Országzászló tövében, teljesen indokolt a sittesekből, hajléktalanokból és szélsőséges idiótákból álló óbégató csőcselék jelenléte – már csak biztonsági megfontolásokból is…

Érdekes ország lettünk, nagyon érdekes…

:O))))