POLITIKAMENTESEN.

Nagyon tetszenek nekem az apolitikus emberek.

Körülbelül azokkal vannak nálam egy kategóriában, akik nem néznek televíziót, meg akik nem használnak netet, mobiltelefont, mert az igazán vájtagyú értelmiségit vagy az annak látszó embert nem az minősíti, hogy lépést tud-e tartani a világgal, hanem az arisztokratikus távolságtartás a világ hívságaitól.

Nem az a példás értelmiségi, aki meg tud szerkeszteni egy szöveget, hanem az, aki grafitceruzával, jobb esetben töltőtollal, pedáns sorokban veti papírra magvas gondolatait, mert ugye a tartalom és forma dialektikus egységének érvényesülnie kell, avítt gondolatokhoz avítt eszközök dukálnak.

Meg hát, ugye, adunk az előkelőségre is, merthogy a politika világa oly mocskos, hogy megérinteni is csak csipkekesztyűben lehet, ezért aztán jól teszi az ember, ha van a készleten néhány pár, fekete is meg fehér is, merthogy ezek az embereknek az árnyalatokhoz sincs sok érzékük – fehér és fekete a választék, elég is az!

Nagy dolog a sznobizmus, a mi értelmiségünk pedig mindig hajlamos volt a sznob viselkedésre, de a főcsapás iránya azért koronként változott.

Volt, amikor a sznob ifjúság operába járt, ma sikk nem szeretni a komolyzenét, volt, amikor a sznob nem olvasott krimit, legalábbis nyilvánosan nem, szóval nem volt mindig az apolitikus magatartás a sznob jellemzője - például rendszerváltás idején az összes sznob pártoskodott, alapított, csatlakozott, szót emelt, meg jelvényeket tűzött a hasára, hadd tudja meg a világ, hogy ki a komcsik elleni harc igazi hőse.

Azt mondják az okosok, hogy az ember viszonyaiban az - aki, tehát bárki hiába is hordana egy lakatlan szigeten Rolex órát, a kutyát nem érdekelné, ellenben aki nem mászna fel a pálmafára kókuszdióért, vagy nem vadászna libára kavicsokkal, az éhenveszne.

A civilizált társadalomban az embert környezete teszi azzá, aki, és ha a környezet azt mondja, hogy idén a sárga alsónadrághoz lila zakót visel az előkelő és társadalmilag jelentős ember, akkor bizony lila zakóért fog rohangálni a fél ország értelmiségi fele - már az a fele, amelyiket még nem hajigáltak ki az állásából, mert azért az ilyen események tudják ám formálni a gondolkodást nagyon!

Ha a véleményformáló elit azt mondja, hogy igaz értelmiségi rovásírással ír, akkor nem marad vessző széles e hazában megfaragatlanul, ha például azt, hogy a politika mocskos dolog és a politikai állásfoglalás - egyáltalán a politika maga - tisztátalan, mint Allah gyermekének az eb húsa, akkor a lakosság undorodva fordul el a pártoktól és rettenetesen civil lesz.

Meg borzasztóan apolitikus, ebbéli véleménye pedig megszilárdul, mint birkagané a napon: a politikus mind csibész, tolvaj, hazug állat, ellentétben vele, aki maga a hamvas ártatlanság, az önzetlen segítőkészség, a megtestesült jóemberség, állatot ment, szemetet szed, felkarol egy embert, aki vagy megérdemli, vagy nem.

Esténként pedig büszkén néz a tükörbe: valamit tettem embertársaimért.

De szavazni például nem megy el, mert az ő jóembersége odáig nem terjed, hogy szembenézzen vele: az ő szavazatának hiánya is közrejátszik abban, hogy a viszonyok olyanok legyenek, hogy az egyéni jótékonykodásnak szükségét érezze.

Persze az ilyen emberek nem társadalmi szinten kívánnak megoldani problémákat, nem a koszos és kissé delikát illatú cigánycsaládon segítenek szívesen, hanem a kellőképpen alázatos, csendes, konfliktusmentes elesett emberen.

Emberi dolog ez, de a társadalomnak a nagyhangú, koszos páriáit is fel kellene tudni emelni.

Nem kétséges, az alamizsnálkodás is segítség, de a hatása társadalmi szinten nulla, emellett szerintem nem is egészséges egy társadalmat egyéni alamizsnálkodásra felépíteni, még akkor sem, ha az állam a vörösiszap-katasztrófa kapcsán végképp eljátszotta a maradék kis bizalmat is, és ma már senki sem szívesen adja támogatását állami kezekbe - tudja, igen hamar magánzsebekben köthet az ki.

Ma civilnek és apolitikusnak illik lenni, pedighát láthatjuk, hogy mire vezet az, ha a politikát amatőrök kívánják csinálni, apolitikusan.

Egy eredménye lesz, hogy a viszonyok még zavarosabbá válnak, és éppenhogy azt a rendszert erősítik, mely ellen a civilnek nevezett csoportok fel szeretnének lépni.

Merthogy szervezett erővel szembe csak szervezett erőt lehet állítani, minden más törekvés illúzió és néphülyítés, legyenek bármennyire is szépek a tömegszórakoztatásra szánt szívmelengető szólamok. szólamok.

Párttal szemben csak párt tud fellépni, mert a párt víziót ad és a fennálló rendszer kritikáját, társadalmi csoportot vagy osztályt képvisel, nézeteket képes ütköztetni, ellentétben a civil szervezetek kissé anarchisztikus világával, ahol soha nem lehet tudni, hogy egy első pillantásra rokonszenves vezetőben mikor szabadul el a kis zöld agyevő bogár és áll be gazdája Gárdistának, például.

Fontosak persze a civil szervezetek is, de csak az olyanok, melyek folyamatosan dolgoznak, leginkább a társadalom valamelyik speciális szegmensében – védik az emberi jogokat, az információszabadságot, dolgoznak a tájékoztatás szabadságáért, vagy felkarolják például a cukorbetegek ügyét, mikor éppen meg akarják gyilkolni azokat, amikor idióta hivatalnokok el akarják venni tőlük az ártámogatott inzulint.

Vagy itt az ingyensör ügye, ugye…

A civil mozgalmak terepe az a rés, melyet az állam vagy a pártok nem képesek, vagy nem akarnak betölteni.
Politikai szerepük pedig abban állna, hogy választások idején azt a politikai formációt támogatják, melyről feltételezhető, hogy az általuk képviselt elveket juttatják érvényre azon a területen, melynek jobbátételéért dolgoznak.

Szóval ne utáljuk helyből a politikát és ne utáljuk a politikusokat sem, csak azokat, akik közülük korrupt vagy gerinctelen viselkedésükkel rászolgálnak.

De még az ő esetükben se kapkodjunk az ítélkezéssel, mert lehet, csak a politikai ellenfél kívánja ellehetetleníteni őket, - láthatunk erre nem egy példát…

Talán apolitikuséknak el lehetne kezdeni gondolkodni azon, hogy melyik pártot kellene támogatniuk – magánszemélyként és szervezetként egyaránt.

A civileket meg tartsák el a civilek, mert igen könnyen prostituálódik az a szervezet, amelyik az állami ciciken lóg.

Hej, de sok évnek kell itt még eltelni, mire normális viszonyok alakulnak ki majd végre - más országokban is évszázadokra volt szükség, akkor nálunk vajon mennyi kell majd?

Ha így folytatjuk, tán az egész harmadik évezred…

:O))))