A következő címkéjű bejegyzések mutatása: populizmus. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: populizmus. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. október 9., szombat

SZOLIDARITÁS…

Hát ez, sajnos, nem lesz egy népszerű írás, attól tartok…

Borzasztó volt a katasztrófa, és magas a halottak száma is, jóllehet nem rendkívüli, egy buszbalesetben ennél többen is meghaltak már -  de tény: egy halott is bőven sok lett volna.
A baj persze megtörtént és a most előállt helyzetben a feladatok sokrétűek, szakemberek kellenek, akik a kár felmérését végzik, a kárenyhítéshez szükséges munkálatokat koordinálják, a további károk keletkezését megelőzik, akik a gyakorlatban is kezelni tudják a helyzetet.
Ehelyett a legkevesebb szavuk a szakembereknek van, viszont zeng minden a politikusok jammerolásától és a versenyszellem megszállottja – aki csak veszíteni nem tud – elindította a harcot a „Hogyan csináljunk Kolontárból Csernobilt?” versenyszámban.
Merthogy ennek a katasztrófának a világ legnagyobb katasztrófájának kell lennie, az már biztos. Ha már pénzt nem tudunk osztogatni hű vazallusainknak, hát osztogassunk kis borzongást.
Mutassuk meg magyarembernek, hogy bár a katasztrófa bekövetkezte után két napig színünk se látta senki a környéken, de most aztán intézkedőképesek és határozottak vagyunk.
Ezt szolgálja a felelősök állandósult tépőfogak csattogtatásával kombinált keresése, - dr. Orbán Watson ötleteket ad Pintér Holmesnek, hogy melyik ágy alatt keresse a felelősöket.
Többre mennénk, ha egyetlen rátermett ember irányítaná a munkálatokat, aki szakmailag képben van, ért a szervezéshez és nem dumál, hanem irányít -  a politikusok meg mostmár visszamehetnének szépen az irodáikba és cizellálgathatnák Tolnay Lajos eliminálására szőtt szép terveiket
És természetesen egy mocskos állat (teve) vagyok, de szerintem ezt a célt szolgálta a szerencsétlen falu kitelepítése is, melyet a megfelelő hatás érdekében természetesen éjjel kellett végrehajtani, kirángatva a nyomorult lakosságot ágyaikból a berregő szállítójárművek, a fel-alá szaladgáló egyenruhások kiabálása közepette, rájuk hozva még egyszer a frászt, jóllehet amit kiálltak, az emberfeletti volt.
Merthogy – állítólag – új repedés keletkezett a gáton, melyen belül ott a vörösiszap, melynek már a neve sem hangzik jól, ugye…
Csakhát az a baj, hogy az a gáton belül ülepedett vörösiszap nem folyik, mint a víz, merthogy ami folyékony volt belőle, az már elfolyt, ami meg maradt, az leginkább a kocsikenőcsre emlékeztető állagú, és ha megnézzük a képeket, akkor látszik, hogy jól elvan a tározó romjaiban, - semmi jelét nem mutatja, hogy meg kívánja változtatni viszkozitását vagy egyéb tulajdonságait.
Ergo, ha ez a trutyi neadjisten kiönt, akkor ezt leginkább egy a kuka felé igyekvő, közepesen befolyásolt állapotban levő hajléktalan sebességével fogja tenni.
Felmerül a kérdés, hogy ha a fenyegető veszély csak éjjel derült ki, akkor mit csináltak nappal az illetékesek, merthogy – mint a Legfőbb Szakértőtől megtudhattuk – olyan nincs, hogy valami minden előjel nélkül, egyik percről a másikra következzen be.
Rosszabbik énem azon kajánkodna, hogy a célszerűség azt diktálja, hogy hálás népünk lássa: miként hajdan Sztálin elvtársnál, úgy a mi ablakunkban is hajnalig ég a lámpa.
Míg az ország szunnyad, a Gazda dolgozik, ott áll a gáton -  ahogy ismerem új gumicsizmában.
És pofátlanul rájátszik az emberek empátiájára, már megint kihasználja azt, hogy ha szeretni nem is nagyon szeretjük egymást, de szívünk azért az van.
És odaáll gyűjtést szervezni.
Nincs senki a környezetében, aki meg merné mondani neki, hogy Legkegyelmesebb Uram, ez nem a te dolgod lenne, és abban a szerencsétlen faluban is csak feltartod a szakembereket meg feleslegesen hergeled a népet, - nem most kellene lincselést szervezni!
Bízzuk ezt a gyűjtést a Vöröskeresztre, a szemsérült kislány megsegítésére kérjük fel a magyarországi Lions Clubot, az egyházak szervezzenek gyűjtést a templomokban, de te ne koldulj, hanem viríts, mint a katonatiszt!
És ne fenyegetőzz folyamatosan, mert ez nem elegáns, - a magyar hatóságok és a bíróság - még ha a tieid is - bizonyára teszik majd a dolgukat.
Rossz nézni, hogy a kormányfő abból az alkalomból, hogy a vörösiszapba lépett azt gondolja, hogy az olyasmi, mint a kutyagumi - szerencsét hoz neki, és minél nagyobb a kupac, annál nagyobb szerencsét.
Dolgozik hát a kupac felduzzasztásán szorgalmasan...
Tolnay Lajos helyében én már felkértem volna egy neves külföldi szakértőkből álló bizottságot, hogy vizsgálja ki az eseményt, mert ha még most sem hiszi el, hogy vannak, akik mindenre képesek, akkor megérdemli, hogy elnézegethesse a bányái felett az új feliratot, amelyik a dolomit és a bauxit békés egymásmellettélését hirdeti majd…
Az sem lenne baj, ha a magyar média kicsit visszafogná magát, - már olvashatunk szarkofágról, meg szörnyű, mérgező világról, - tiszta Mad Max feelinget vázolnak a dús fantáziájú tollvégrágók, akiknek persze minden nap valami új baromsággal kell átlépniük az elfásult olvasó ingerküszöbét.
És ez a gyűjtögetés is…
Megsérült háromszáz ház és elpusztult néhány tíz, - nem igaz, hogy az állam költségvetési katasztrófa – tartaléka ne nyújtana arra fedezetet, hogy a rászorultakat tetőtől-talpig felöltöztessék, a gyerekeket elvigyék onnan egy hónapra erdei táborba, a károsultak közül a nőket és a kisgyerekeket valamelyik üresen álló üdülőbe, - ehelyett gyűjtetni kezdik a nyugdíjasok szájuktól elvont fillérkéit meg a használt ruhát, cipőt, tollat, kalapot, - hogy a pofájukról nem sül le a bőr.
És persze ezzel láncreakció indul, mert ha a főhülye gyűjteni kezd, akkor kényszerpályára teszi a többieket is, - minden párt felhúzza a szolidaritás lobogóját, és beszáll a vad populista előadásba, - Cipolla meg röhög a markába…
Olvasom, már kibányászták a „biztonsági okokból épülő” gáthoz szükséges követ.
Jó lenne tudni, mely bányák a szállítói…

Ui: mielőtt nekiveselkednétek fellapozni a lózunggyüjteményt kedves jobber barátaim, leszögezném: nem a károsultak ellen szól ez az írás, hanem az emberi nyomorúság politikai vámszedői csípik a szemem, mintha vörösiszapot hordott volna bele a szél...

:O))))

2010. június 26., szombat

TÜZIJÁTÉK...

Nem csak a politikusok tudnak populista ügyekkel előállni, - mi, mezei állampolgárok sem vagyunk különbek.

Kezdeményezés indult a legnagyobb közösségi portálon, hogyaz augusztus 20.-i tüzijáték maradjon el és a pénzt, melyet erre fordítanának tüzijáték helyett kapják az árvíz károsultjai.
Nagyon szép ötlet, szívmelengető, emellett senkitől nem kíván egyéni áldozatot, hiszen ki a fene tartja nyilván azt a húsz forintot, amelyik a költségvetési kiadásokból rá esik.
Ezenkívül az ország nyolcvan százaléka ab ovo nem érintett a tradicionális látványosságban, hiszen vidéken él és legfeljebb a televízióban nézheti az égre kúszó fénykígyókat, a görögtüzet, a fénypolipokat, - és mivel idén a Fideszé a rendezvény - a mennybolton feltünő fánkokat és vörös csillagokat, meg ha szerencsénk van, akkor a fénnyel felírt ronald mcdonald feliratokat...
Nagy lemondásnak éppen nem mondható a dolog.
Ha a dolog anyagi oldalát nézzük, akkor a megtakarítás brutto száz-kétszáz millió körül lehetne, ha nem lennének már jóelőre megkötött szerződések, hiszen egy ilyen rendezvényt nem lehet úgy megszervezni, hogy augusztus 19.-én majd kiáll a Dunapartra három minisztériumi főosztályvezető és dugóspuskával elkezd az ég felé lövöldözni.
A megtakarítható pénz az árvízi károk százmilliárdjaihoz képest nulla, csepp az árvízi költségek tengerében, állami szinten a tervezési hibahatáron belül van, hogy úgy mondjam nem oszt, nem szoroz, és még gesztusnak is felemás.
Emellett ellopja a budapesti nyár fő látványosságát, egy turisztikai attrakciót, és ezzel kárt okoz az idegenforgalomnak, amelyik a gyüjtögetők elképzeléseivel ellentétben nem csak a városnéző buszok idegenvezetőit jelenti, hanem programokat, vonzó attrakciókat, melyek behozzák a vendéget.
A vendéget, akiből a szállodák, a vendéglátók, a programszervezők élnek és akik elvihetik jó vagy rossz hírünket a világba.
Nem vagyunk nagyon gazdag ország, de bátran állíthatom, ilyen tipusú takarékoskodásra nincs szükségünk.
Persze nehéz szembemenni az ilyen könnyzacskófakasztó ötletekkel, de én sokkal értelmesebbnek tartom az olyan kezdeményezéseket, melyek valóságosan adnak az árvíz által érintett területek lakosainak, lehetne mondjuk téglajegyeket vásárolni az ujjáépítés támogatására, vagy hozzájárulni különféle táborok üzemeltetéséhez, melyekben az érintett területrek gyerekeit lehetne elhelyezni nyárra, horribile dictu akár a tüzijátékkal sujtott Budapesten is, hogy szüleik nyugodtan tudják intézni ügyeiket, építeni házaikat, hogy legyen fedél a fejük fölött télre.
A pártok se nagyon mernek szembemenni az eszetlen ötlettel, egy politikus sincs, amelyik ki merne állni és azt mondaná, hogy derék jó emberek, ne a költségvetés terhére jótékonykodjatok, nyúljatok már a saját zsebetekbe, mert az sokkal szebb  gesztus, mintha holnap azt javasolnátok, hogy idén csak decemberben kezdjenek fűteni az állami hivatalokban például, merthogy ilyen ötlet lehet még ezer...
A magyar ember találékony, - nem a saját zsebére jótékonykodik, hanem az állami költségvetés terhére nyugtatgatja szociálisan érzékeny lelkét álszent szemforgatással kombinálva.
Némiképp mint az okos lány a mesében: ad is meg nem is...
Az állam tegye a dolgát, és ha Budapesteen ötvenvalahány éve tradíció a tüzijáték, akkor tartsa meg, támogatva ezzel az ország idegenforgalmát.
Persze a kormánynak jól jönne, ha a tömegnyomásra hivatkozva elmaradna a rendezvény, - az emlékezetes vihar óta minden hatalmon levő politikus rettegve lesi az időjárásjelentéseket, - egy elmaradt rendezvénynek pedig kockázata sincs...
Szóval, szerintem legyen tüzijáték, vihesse akinek módja van rá a gyerekét nézni az égen szétrobbanó petárdákat, hadd tapsoljon ámulva.
És ha mód van rá, legyenek ott a Dunaparton a katasztrófaterületről Budapesten táboroztatott gyerekek, akiknek ellátásához - saját zsebből - hozzájárulhatnak akár azok is, akik ma állami zsebre akarnak jótékonykodni.
:O)))

2010. június 23., szerda

KÉTMILLIÓ

Megy a nagy habverés.

Kiáll a tolvajok fejedelme és meghirdeti, hogy ne mi nyerjük a keressen egyetlen állami cégnél foglalkoztatott vagy állami tisztséget betöltő ember sem kétmillió forintnál többet, merthogy az erkölcstelen, meg tarthatatlan meg borzasztó és húúú és hűűűűű...
Talpasai meg elkomorult képpel bólogatnak, - bizony ám!
Erkölcstelen ennyit keresni, hiszen én, aki egész életemben polcfeltöltő voltam, nem keresem meg a tizedét sem, hát akkor ne keressen senki sem itt csillagászati összegeket, forgassuk ki a disznók zsebét és vegyük el tőlük a lóvét, - egyenek ezentúl ők is parízert zacsiból és nyaraljanak Káposztásfürdőn a bányatónál!
A sajtó meg csendesen és sunyin kárörvendezget, merthogy a sajtómunkások zöme számára sem tartozik az értelmezhető tartományba egy havi hatmilliós fizetés.
És megy ez a cirkusz a magasztos erkölcs nevében, miközben az egyik legalantasabb emberi érzésre, az emberi irigységre lett felépítve ez az egész attrakció.
Megy az előadás Igazságosztó Miháj kiráj populista cirkuszában.
Az attrakció értelme kevés, hatása még annyi sem lesz, legfeljebb erősíti az amúgy sem csekély korrupciós késztetést és tovább emeli a tétet a "Ki tud nagyobbat hazudni" című vetélkedőn.
A bér ugyanis értékmérő.
Nem egyszerűen arra szolgál, hogy valakinek legyen a zsebében elég pénz ahhoz, hogy vásárolgasson, hanem arra is alkalmas, hogy kifejezze, mennyire értékeli a társadalom az egyén adott területen kifejtett tevékenységét, - mennyire értékes ő a társadalom számára.
Az optimális eset az, mikor a társadalmi hasznosság és a bér nagysága együtt mozog, de a gyakorlat persze ettől sokszor eltér, így jöhetnek léátre olyan torz helyzetek, mikor a lángossütő többet keres az egyetemi tanárnál.
Ez persze nem kívánatos, mert hosszú távon ahhoz vezethet, hogy a serdületlen ifjúság életcélja nem a tanulás, majd a tudás birtokában valami társadalmilag kiemelkedően értékes foglalkozás gyakorlása lesz, hanem a gyors pénzkereset.
A tanulás ugyanis hosszú és fárasztó tevékenység és ha hat általános iskolai osztállyal többet lehet keresni, mint két diplomával, akkor valóban felmerülhet a kérdés - megéri e tanulni.
Persze a kapitalizmusban a kereslet és kínálat törvényei ellen nemigen lehet hadakozni, ha a piac úgy ítéli meg, hogy egy ideig a zenélő tangára van szükség, akkor aki ezt tudja produkálni, az a kereslet visszaeséséig magas jövedelemre fog szert tenni.
Merthogy ezt keresi a piac.
Mint ahogy keresi a jó vezetőket, kiemelkedően jól dolgozó menedzsereket, akiket ha megtalál, magas áron vesz meg, és a pénzen túl egyéb módokon is megbecsüli őket, mellesleg vonzóvá téve a tanulást a feltörekvő ifjúság előtt.
És - bár lehet, hogy nem szép, de a pénz differenciál elsősorban, mert korunk nem az aszkéta zsenik kora.
Aki százhúsz százalékosan dolgozik, az szeret a szabadidejében is százhúsz százalékon élni, szórakozni a számára elfogadható és  viszonyítási csoportjában - a hasonló beosztásban lévők között - megszokott és elvárt módon és szinvonalon.
A jó menedzser drága, mert aki nem drága, az nem jó menedzser, és aki nem jó menedzser az nem hajt megfelelő hasznot a tulajdonosnak.
Ebben a szférában ugyanis nem jeelenléti díjat fiztnek, hanem erősen teljesítményorientált a javadalmazás, - ha hozod az elvárt eredményt, akkor fürödhetsz tejben-vajban, ha meg nem, hát mehetsz a levesbe, legfeljebb kapsz egy kupac "Fedél nélkül"-t búcsúzóul...
Az állami szféra sen más ebben a tekintetben, sőt.
Ebben a szférában valódi mammutvállalatokat lehet találni, kezdve banktól, az energiaszektoron át a közlekedésig.
Élükre amatöröket állítani- súlyos melléfogás.
Márpedig a profit meg kell fizetni.
Ha azt szeretnénk, hogy az állami tulajdon működésének hatékonysága megközelítse vagy elérje a magánszféra hasonló adatait, akkor olyan embereket kell az élére állítanunk, akikben megvan a tudás és képesség kihozni a szervezetből a megfelelő teljesítményt.
Természetesen a követelményeket is ehhez kell igazítani, de arra is vigyázni illene, hogy a célokhoz rendeljék hozzá az elérésükhöz szükséges eszközöket is, vagy pedig a követelményeket igazítsák a lehetőségekhez.
Ha azt gondolja valaki, hogy ezt a feladatot valaki pattogatott kukoricáért fogja elvállalni akkor, mikor a versenyszférában ennek többszörösét keresheti meg, akkor az ne miniszterelnöknek menjen, hanem lírai poétának.
Amit ezzel el lehet érni, az a kontraszelekció, - a második-harmadik vonal emberei jelennek meg majd a pályán és tengetik életüket eredmények produkálása nélkül, viszont nyakig ülve a korrupcióban.
Merthogy ne feledjük, ezek az emberek egy aláírásukkal közbeszerzés nélkül is milliókat tudnak kifizettetni az adófizetők pénzéből.
Olvasom, hogy az egyetemek rektorait is utoléri ez az idióta rendelet.
Jobb lenne tudomásul venni, hogy - mint ahogy a cégeknél a versenyszféra fizetései - itt a nemzetközi jövedelmek az összehasonlítási alap, - egy-egy nagy név egy egyetemnek milliárdokat hozhat, tekintélyt emelhet, hallgatókat toborozhat, kutatási lehetőségeket teremthet, - nem valami ésszerű lépés kicsnyeskedni a fizetésükön.
Persze tudom én, - annak, akinek gondort okoz a gázszámla kifizetése, annak csípheti a szemét a magas jövedelem, de egy ország miniszterelnöke nem gondolkodhat úgy, mint Mariska a csemegepultból, - neki tudnia kell, hogy a látszólagos takarékoskodás mögött milliárdos nagyvállalatok lerohasztása állhat.
Alantas emberi ösztönökre nem lehet virágzó társadalmat építeni, jobb lenne ezzel az ötlettel felhagyni.
Magas  posztokra megfelelő emberek kellenek, megfelelő fizetéssel és megbecsüléssel, akkor majd jól működik az állami cég, egyetem, bank és jól működik az ország, és emelkedik Mariska fizetése is.
Ha Orbán azt mondaná Csányinak, hogy vezesse a bankját kétmillióért, elvitetnék elmegyógyászhoz.
A Nemzeti Bank tán' kicsit fontosabb az országnak, mint az OTP, és a Paksi Atomerőmű vezetését is szívesebben látom egy elégedett ember kezében, mint egy frusztrált, önérzetében sértett emberében, mégha így az irigyei száma meglehetősen magas is.
Ha megbetegszünk, akkor sem azt az orvost keressük, akit meg tudunk fizetni ötezerrel a borítékban, hanem arra törekszünk, hogy az operáljon, aki a legjobb a pályán, - ha sokba kerül akkor is.
nem szólva arról, - mit lehet ezen az intézkedésen hozni? Van tán száz ember, akit ez érint?
Csepp a tengerben, amit elvesznek tőlük, de a veszteség, mely ebből az ostoba csapkodásból bekövetkezhet, millárdokra rughat.
A betegségrők jut eszembe: Szíjjártó ma reggel felriadt, - valószínűleg rémálmai lehettek, erre gyorsan Gyurcsányozott egyet.
Nagyon kellett röhögni...
:O)))