Arra megyen Magyarember, egyik kezében a nemzetiszínű demizson, másikban egy aktatáska, abban viszi a család havi élelmét .
Csendesen dudorászik, fütyörészik, merthogy setét az utca, kihalt a város…
A Büdösbunkó meg egyszerre csak elétoppan a sarok mögül, s mongya mosolyogva, bunkajával tenyerét csapkodva: Én vagyok a te megmentőd Magyarember, add hát ide nekem ízibe a pénzecskédet, melyet öregkorodra gyűjtögettél, hogy ne kelljen az egyszem gyermeked nyakán élősködni, - márpersze ha lesz őneki nyaka még akkor, merthogy vére nem lesz, amit te szívhatnál, arra én vagyok a garancia.
Nincsen nékem pénzecském, - mongya Magyarember +szeppenten, - már a tetvek is éhendöglöttek a gatyakorcban, a család egerei a jobb élet reményében kivándoroltak Bangladesbe, most jött az új adórendszer is hatlovas hintóval, az is végigcserdített a hátunkon, nincsen nekem már semmim sem az emlékeimen kívül, te Büdösbunkó!
Dehogyse nincsen te Magyarember, nyújjál csak be a pitykés lajbid zsebébe, oszt pakold csak ki ide elibém a magánnyugdíjpénztárban összegyűjtött pénzecskédet, majd én vigyázok rá, - látod ezt a bunkót itten a szorgos kezemben?Beláthatod, hogyha nem én vigyázok a pénzecskédre, rettenetes dolgok eshetnek meg!
Milyen rettenetes dolgok? – érdeklődött remegő lábakkal Magyarember, merthogy ez a pénzecskéje volt utolsó mencsvára, biztosítéka arra, hogy elpatkolása esetén nem fog hóttan az utcán büdösködni világ csúfjára, merthogy a családra marad annyi pénz, hogy hamvait Bergmann-csőbe töltve, két parafadugóval biztosítva a feltámadás esélyét befalazhassák a családi sírboltba a malacól falába.
Hát, hogy csak egy közeli eshetőségre hívjam fel a figyelmedet, - mondá a Büdösbunkó - például mész hazafelé gyanútlanul és valami gátlástalan rabló egy óriási bunkósbottal fejbevág, fasírtot csinál a képedből és elveszi a pénzecskédet, - hát kell ez neked?
Kell a francnak, Büdösbunkó, de hát mi a biztosíték, hogy te nem fogod szőlőbe vezető betonozott bekötőutakra meg visszanemtérítendő családi támogatásra fordítani az én keservesen összekuporgatott pénzecskémet, vagy nem veszel belőle bauxitbányát a kedves édesapádnak – úgy hallom, hogy lesz egy hamarosan olcsón eladó?
Hát nem vagyok én éppenelég úriember kinézetű? – kérdezte a Büdösbunkó, bunkótlan kezét zsebrevágva és összeráncolt homlokkal golyózgatva - de láccott rajta, hogy fogytán a türelme.
Hallottál te már adott szóról?
Én adom a szavam, te a pénzt – hát van ennél tisztább üzlet?
Ha nem adod önszántadból, majd adod te kényszerből, de lásd, kivel van dolgod, megígérem neked, hogy a pénzecskédet felírom a nyilvántartó nagykönyvembe, hogyha - amilyen ostoba vagy és elfelejtenéd – akkor meg tuggyam neked mondani, hogy mennyi az a lóvé, amit elpatkolásod esetén kihúzhatok a tartozáslistáról, mert olyan, hogy én ezt valaha is visszaadjam neked, olyan mese nincs!
Na, addsza ide, mert jön a dádá – és kissé megemelte a bunkósbotot, miközben vad és elszánt pofát vágott, orrcimpáit remegtette, mint aki alig tuggya visszafékezni magát, csak úgy remegett a kezében a bunkó, hogy mutassa a visszafogott nagy, felhorgadt indulatot…
A mese jelenleg itt tart, a mesemondó meg érdeklődéssel figyeli, hogy Magyarember a szokottnál is bambább pofát vágva szinte ellenállás nélkül várja, hogy kirabolják.
Csak abban reménykedik, hogy a Büdösbunkó valóban vigyázni fog a pénzére, - ezzel is bizonyítva feneketlenül mély ostobaságát és debilizmussal határos jóhiszeműségét.
Hiszen mit neki a történelem viharai, mit neki átlag negyvenévenkénti szisztematikus kirablása, ő még mindig hisz, mert hinni szép és hinni jó és addig sem kell gondolkodni.
A sarkon túl meg mosolyognak a lányok, a Tibor, a Gyuri, a Peti meg a többi repedtsarkú, és aki arra jár, annak mindnek elmondják, hogy az ő futtatójuk a leggálánsabb úriember a világon, hiszen Magyarembernek csak a pénzecskéjét rabolta el, holott agyon is verhette volna - kétharmados felhatalmazása van, akár fizikai erőszak alkalmazására is…
Persze még azért a meccs nincs lefutva, - ez az opció is szóba jöhet…
:O)))
