SZERENCSÉS DÁNIEL

Legújabb az iskolaőrség.

Mint minden őrség, ennek célja is a renitensek megfékezése és a felsőbbség által elképzelt rend betartatása, merthogy ezekben a büdös kölykökben sem lehet már megbízni, ezek lógni akarnak, meg esetleg még akár bagózni is a szünetekben a slóziban.

Hát bizony változott a világ, mert az én fiatalságomban nem sétáltak fel-alá gumibottal és gázsprayvel felszerelt, az ingük alatti válltáskában 44-es Magnummal felszerelt iskolai Rambók, viszont a szünetekben az ügyeletes tanarak kint portyáztak a folyosókon és végül is rend volt.

Pedig nehéz környéken gyerekeskedtem, hajdani iskolám az Aszódi út és a kemény emlékű Mária Valéria telep iskolaköteles gyermekseregét is oktatta és nevelgette, akik között, hogy úgy mondjam, a polgári neveltetésben részesülő gyermek minősült halmozottan hátrányos helyzetűnek…

Persze nagy eredménye ez épülő-szépülő kapitalizmusunknak, hiszen valamit csak fel kellene mutatni végre a forradalmi vívmányokból, hát majd ez lesz az!

A Rend!

Amit vaskézzel tartatnak be a fegyelem tántoríthatatlan hívei, akik - mint univerzális szakértők – visszaemlékezve gyermekkorukra - pontosan tudják, hogy mecsoda rettenetes tettekre képes a serdületlen ifjúság, és hogy milyen áldásos a kellő időben elcsattanó makarenkói pofon, mely annyira bevált, hogy eredeti változatát magyar tanítványai továbbfejlesztették.

Makarenko életében összesen egyetlen pofont osztott ki, majd erről írt egy négyszáz oldalas művet „Az új ember kovácsa” címmel, de magyar tanítványai ismerik a chip-összeszerelő műhelyekben közismert mondást: egy kovács az nem kovács, két kovács az fél kovács, három kovács egy kovács.

Így aztán az iskolai fegyőrsereg fel lesz hatalmazva arra, hogy szükség esetén – mely szükséghelyzet megállapítására szintúgy fel lesz hatalmazva – lenyomjon egy-két sallert, néhány tockost meg egy maflást, ha a koki nem használ.

Nem lehet az alattvaló nevelését elég korán elkezdeni, így a tervek között valószínűleg szerepelnek a bölcsődei rendfenntartó zászlóaljak, az óvodai fegyelmező zászlóaljak, melyekben csak futva lehet egyik pontból a másikba menni.

Ha már ketten vannak, akkor meg libasorban kell szaladni, amit még a libák is kikérnének maguknak, merthogy két liba egymás mellett haladva is gágoghat, hiszen az még nem flash-mob, mely újabban mintha tiltott lenne errefelé.

Aztán itt vannak a további szép tervek, a levente-mozgalom újjáélesztése, alaki gyakorlatokkal, kispuskalövészettel és fadugós kézigránátokkal, melyek titkoltan a magyar kormányt jelképezik - ugyanannyira neki kell huzakodni elhajításuknak, mint amennyire a valódi gránáténak, csak éppen a nagy durranás elmarad, vagy ha nem, akkor nem a gránát irányából hallik.

De, hogy rend lesz itt, arra mérget lehet nyelni, az iskolásokat a rendőr bekísérheti, ha nincs náluk az írásos igazolás arról, hogy jogosan tartózkodnak déllelőtt közterületen, átadja őket az iskolaőrségnek, mely továbbítja őket a leventeoktatóhoz, aki negyven fekvőtámaszt csináltat velük.

Ha kiderül, hogy mondjuk valóban az anyjuk temetésére igyekeztek, akkor legfeljebb megvonja a vállát: Fülig Jimmy is megmondta, hogy nem lehet minden pofon mellé forgalmi rendőrt állítani…

Aztán itt vannak a különféle új őrségek, a Köztársasági Elnök palotaörsége ( a rövid „ö” Plagi bácsi hagyatéka…)aztán a vadiúj Házőrség, melyet a vitéz Kacorkirály kommandíroz, mint hajdan a nagy Esze Tamás, mégha ő csak kis Esze Tamás is.

A Vezérnek ottan van a lógó TEK-e, ők azok, akik, majd ha kell, cserbenhagyják, mint Ceausescut saját testőrsége, és jól megélnek majd az emlékirataikból: „Hajdú voltam a Vezér marhái között…”

És ott vannak nekünk a Gárdák, melyek legnagyobb problémája az, hogy szellemi téren kihívásokkal küzdő tagjaik nem tudják megjegyezni, hogy az adott héten hogy is hívják azt, amibe beleléptek - nehéz így a cigányok között rendet tartani.

Először egy negyed óráig magyarázgatni meg egy órát vonulászni kell marcona pofával, mire végre rájönnek, hogy mi vagyunk azok, akiktől ma rettegni kell.

Aztán mienkének vallhatjuk a Nemzeti Őrsereget is, ők aztán virtigli nyilasok a javából, és ravaszok is, mint a róka, mivelhogy íjász mellvédőt viselnek, mint az idegenlégió a bőrkötényt, hadd tudja mindenki, hogy ők nyilasok, ha már nyilas karszalagjukról - melyen a hajdani dicső H betűt rovásírással tüntették fel – ravaszság nagyon!) és daliás időket idéző egyengúnyájukról nem ismernének rájuk a zsidók.

Namegpersze a cigányok.

Kell is a fegyelem, a Vezér már csak tudja családilagosan, hogy milyen jellemépítő hatása van a dörgő pofonoknak és a futtában kiosztott seggberúgásoknak.

Ezért aztán most beíratta az országot családi iskolájába, Corvinus megy, Orbán-akadémia jön!

Első lépésként mindenre ráírta, hogy Győző, Győztes, Győzelem! Győzni fogunk, ezenközben a Nyugat úgy röhög rajtunk, mint hajdan mi, a jólétbe belegárgyult Győzikén.

És most osztogatja a pofonokat, az iskolaigazgatói állásokat, földet a vazallusoknak, állami feladatokat, és a lelkeket, meg a velük járó pénzt az egyházaknak, állami megrendeléseket Simicskának – majd ő meghatározza, hogy mennyit tarthat meg belőle, - de az biztos, hogy az oroszlánrész nem a kreatív pénzügyi zseni kezében marad.

A legutolsó gárda-avatást a rendőrség biztosította, utána  Dániel ügyvéd el lett marasztalva, mert körbekiabálta a rendezvényt, kifejezésre juttatta huszadmagával, hogy nem híve annak, hogy betiltott szervezetek magasról tegyenek Mária országára, melyet Orbán valamelyik őse ajánlott fel Csúton nagyanyjának, és mely települést azóta neveznek Felcsútnak.

Dániel ügyvéd majd a nehéz vasban elgondolkodhat azon, hogy jó ötlet volt-e megfélemlíteni az éppen esküdöző Magyar Csordát, vagy minek is híjják éppen őket mostanság.

Dániel ügyvéd tulajdonképpen szerencsésnek érezheti magát, hisz a rendezvény résztvevői a hagyományápolás jegyében akár meg is nyúzhatták volna böllérkéssel.

A Rend, a Fegyelem a Vezérbe vetett tántoríthatatlan hittel együtt jövőnk záloga.

Rengeteget vétkezett ez az ország, hogy az Úr végül is így bünteti...

:O)))

BECSTELNSÉG, STIKLIK, KIFOSZTÁS

"A törvényeknek - a korábbiakkal ellentétben - a becsületes embereket kell védeniük, és nem a bűnözőket. Vége a visszaélések, a becstelenség, a stiklik és a kifosztás korszakának" - jelentette ki a Mi Utolsó Reménységünk, Rákosi és Szálasi virtuális nászának gyümölcse, a Nemzet Vezetője.
Mondjuk ilyet épeszű ember nemigen mond, akkor aztán meg különösen nem, ha maga is aktív és sok esetben meghatározó befolyású részese volt az elmúlt húsz év törvényhozásának, törvényhozóként éppúgy, mint a kormányzó erő vezetőjeként.
Gondolom, ha ezt kicsit bővebben kellene kifejtenie, tán maga is rájönne, hogy mekkora nagy baromnak méltóztatik lenni, és ha az állítását egy bíróság előtt tételesen bizonyítania is kellene, hát akkor igencsak nagy bajban lenne.
De hát neki persze soha, sehol, egyetlen állítását sem kell bizonyítania, az ő kinyilatkoztatásai ab ovo igaznak minősítendők, mondhatnám axioma -jellegűek.
Ezidáig a törvények a bűnözőket védték és punktum.
Ez számomra azért meglepetés, de ha így van, akkor nyugodtan lehet ezt az írást akár feljelentésként is értékelni a törvényhozás azon tagjai ellen, akik ezzel egyetértenek, hiszen ezzel bűnt követtek el az alkotmányos rend ellen és beismerésben vannak, mint elkövetők.
Nekem azért tovőbbra is csak az a véleményem, hogy a jogszbály mindössze eszköz, mint suszternak az ár, amellyel lehet gyönyörű cipőt készíteni, de lehet adott esetben gyilkolni is - az alkalmazó szándéka szerint.
Persze tudja ezt a Fényességes is, kinek Allah növessze hosszúra a szakállát -  csak éppen ott tart, hogy a hatalmáért folytatott kártyajátszmában már mindent bemondott és most azon töri a fejét, hogy mit is mondhat még a Fedáksári után...
Aztán itten van ez a becstelenség, stiklik és kifosztás korszaka is, amelynek most éppen vége van.
Na, ez egy kicsit megnyugtatott, habár azért élek a gyanúperrel, hogy ez nem biztos, hogy nem fog halasztódni kissé közismert szavahihetőségét is bekalkulálva.
Merthogy ha a tesó ismét nehéz anyagi helyzebe kerül, akkor azért csak akad valami hely párszázezer köbméter dolomit lerakására, vagy ha majd az asszonyka igényt tart némi állami támogatásra, csak leesik valami az állami pénzesbatyuból - persze nem ő fogja nyerni a legtöbbet.
Aztán a magánnyugdíjpénztárak kifosztása sem az utolsó lesz a sorban és lehet, hogy esetleg valakiknek megéri a forintot még egyszer-kétszer bedönteni, onnan is leeshet egy kis pénzecske, ugye...
De stikli, meg kfosztás az mostantól nem lesz, mindenki a becsület bajnoka lesz, a hatályos jogszabályok alapján nyugdíjba ment rendőr meg majd tizehat százalékot adózik a nyugdíja után, az így befolyó összeget meg az aktív rendőrök kapják - vagy kisnyúl.
Hadd haragudjanak inkább egymásra, mint a Vezérre!
Innentől kezdve minden megváltozik, a róka keblére öleli a libát, Mesterházy bablevest visz a fogdába Gyurcsánynak, Vona meg csókokkal hinti tele Kolompár Orbán buksi  fejét, miközben simogatja Kertész Ákos szakállát.
A világ meg egyre szörnyűbb, Európa meg különösen, de mi majd elrugaszkodunk, és föl - mondá a Vezér.
El hát, elrugaszkodunk a realitásoktól és föl is fordulunk, ha még sokáig így folytatja.
A veretes mondatok mögött a pénzügyi válság lapul, melyben a Lángész úgy viselkedik, mint a kilencemeletes panelház hetedik emeletének lakója, aki mikor kiderül, hogy az első emeleten az egyik lakó kirúgta a gerendát az aáducolt födém alól, akkor azt mondja: Anyukám, zárd be jól az ajtót, majd mi itt bent jól elleszünk, csak először töröld le a port meg főzzél egy jó csülökpörköltet, aztán azok meg ott lent hadd szerencsétlenkedjenek!
Kertész Ákos kíméletes volt a magyarokkal, sokkal súlyosabb bűneink lehetnek az alattvalói mentalitásunknál, melyet olyannyira rossznéven vettek Orbán alattvalói.
Ha csak ez lenne  a bűnünk, akkor az Úr nem büntetett volna minket ezzel a kalandorral, aki olyan mint a középiskolás diák, aki megpróbálja belevésni a nevét az ezeréves katedrális falába.
Az utókor meg majd megnézi a bevésett O.V. betüket és megcsóválja a fejét - a szerencsétlen ostoba bunkó, mondja majd...
A Tündökletes egyébként a rendőr tiszthelyettesek avatásán beszélt, buzdította őket a közrend védelmére, mely az utóbbi években minősíthetetlenül megromlott.
Arról nem ejtett szót, hogy ezért a helyzetért  ő személyesen, pártja és csatlósai mit és mennyit tettek.
Szólt a félkatonai szervezetek tilalmáról is, nagy kár, hogy e tekintetben olyan ő, mint a mesebeli bűvészinas, aki kitáncoltatta a seprűt a sarokból, de visszaparancsolni nem tudja.
Olvasom, őszül és kopaszodik a Fiatal Demokrata, ma már bizton állíthatjuk, sem nem fiatal, sem nem demokrata.
Őt dobta nekünk a gép - megérdemeltük?


:O)))

ZSARUSIRATÓ

Nem lehet jó ma rendőrnek lenni...

Valamikor, hajdanán, még a kádárizmus vérzivataros éveiben, de még ennek előtte is, rendőrnek lenni életpálya és hivatás volt egyúttal.

Aki akkor felszerelt, az komolyan is gondolta a döntését, és amikor felesküdött a közrend és közbiztonság védelmére, akkor ezt ideológiamentesen tette, - egyetlen alapvetés lebegett a szeme előtt - mint a korabeli kupléban énekelték: röndnek muszáj lönni!

Nem volt valami túl népszerű hivatás, de a rendőrt azért megbecsülte a társadalom, az utcán szolgáló rendőr egy szakmunkás bérét kereste meg, ehhez jöttek még természetbeni juttatások, szolgálati lakás, évente ruhapénz, BM üdülők sora, saját orvosi ellátás, utazási és nyugdíjkedvezmény, meg az általános köztisztelet, ami az egyenruha felhúzásával alapból megjárt - amit megszerezni nem kellett, csak elveszíteni lehetett.

Gyerekkoromban azt mondták a szüleink: kisfiam, ha eltévedsz, vagy valaki bántani akar, menj oda a rendőrbácsihoz, ő majd segít.
Merthogy akkor még lehetett találni az utcán rendőrt - vagy kettesével járőröztek és lassú sétájuk közben oldották meg a problémákat, beszélgettek el azokkal, akiknek gondjuk volt, vagy pedig posztos rendőrként dolgoztak, - egy adott helyen álldogáltak, egymást váltva, éjjel-nappal.
Jelen voltak.
Ott voltak ők is, ahol az emberek éltek, egyenruhában, felismerhetően, közvetlen volt a kapcsolat – részei voltak a falvaknak, városoknak.
Kemény környéken nőttem fel, akkortájt még állt a Mária-Valéria telep, a rengeteg szegény emberrel és rengeteg bűnözővel.
A házunkban lakott egy rendőr, aki ott szolgált, és amikor jó munkájára való tekintettel kiemelték, akkor összeomlott a közbiztonság, - visszahelyezték és a rend is helyreállt.
Pedig nem bántott senkit, - igaz, szép nagy marha embör volt, de maga a megjelenése és a fellépése tekintélyt adott neki, merthogy akkoriban azért nem tornából felmentett ötvenkilós gyerekek szaladgáltak rendőrjelmezben.
A rendőr természetesen a mindenkori jogszabályi keretek között mozog, és ha az azt írta elő, hogy március 15.-én nincs tüntetés engedély nélkül, akkor ez ellen lépett fel, ha azt írta a jogszabály, hogy csak a kijelölt gyalogátkelőn lehet átmenni az utcán, akkor, ha máshol léptél le a járdáról, megszólalt a rendőr sípja.
Ma leginkább az állampolgár fütyül rá, hogy mit is hadonászik a rendőr.
A rendszerváltás előtt a nép elnéző szeretettel kezelte az ő kissé bugyuta Rendőrségét, viccek százaival kedveskedett neki, és a rendőrök is röhögtek saját magukon az eléjük tartott tükörben, de nem tiltatták le a rendőrvicceket a kabaréban, mint a focisták a cukorka-reklámot, amelyik még a focista orrát is tisztíccsa…
Aztán a rendszerváltás után valami elromlott.
A hatalomra került új urak azt gondolták, hogy a rendőrtől kell megvédeni a demokráciát, jóllehet jobb lett volna, ha hagyják, hogy a rendőr védje meg a demokráciát némelyiküktől, mert annyi szemetet régen lehetett látni, mint amennyit a rendszerváltás a felszínre hajított.
Először a rendőrséget lefejezték, aztán szépen lassan, ütemesen lecserélték a teljes vezetői állományt, a helyükre pedig a szokásos magyar kontraszelekció diadalaként nyeretlen kétévesek és a helyettesek helyettesei kerültek, nemhiába nevezték a rendszerváltást az osztályvezető-helyettesek forradalmának.
Aztán sorra került a teljes állomány is, - tapasztalt bűnügyi szakembereket lehetetlenítettek el, tettek utcára, helyüket az utcáról felvett fiatalokkal próbálták betölteni.
A szakmai munka színvonala egyre gyengébb lett, hiszen ez is olyan szakma, amit csak könyvekből megtanulni nem lehet, a tetejébe, akinek követelményeket kellett volna támasztani, az is inkább a kocsmapultot támasztotta, megjelent a testületen belül a korrupció, a bűnözés.
Aki próbált volna fellépni a szörnyű belső állapotok ellen, azt ellehetetlenítették, kirúgták, de volt olyan „öngyilkosság” is, amelynek indítéka, magyarázata a mai napig nincs.
Ment az olajbiznisz, az Országgyűlés egy pillanat alatt tudott volna véget vetni az egésznek, de valamiért nem volt rá ennyi ideje, a bűnöző mindig előbb tudott a razzia vagy az ellenőrzés elrendeléséről, mint a rendőr, a forgalmi engedélyekbe be volt készítve az ötezres, - szóval a Rendőrség padlóra került.
Az Országos Rendőrfőkapitányt az egész ország maffiózónak tartotta, volt ellene tanúvallomás is, hogy nem, - nem Nokiás-dobozzal - aktatáskával hordta az olajszőkítésből származó pénzt, meg összefogdosta a leszámolásnál használt fegyvert, de haja szála se görbült, ez akkor nem volt elegendő még a megkérdezéséhez sem, ma meg ő a belügyminiszter.
Félt mindenki.
Nem is csoda, hiszen a rendet akaró kiskunhalasi rendőrkapitánynak megmondta a bűnözőből cigarettakirállyá avanzsált vállalkozó, hogy leváltatja, - le is váltották.
Mondjuk ez érthető is, hiszen az Orbán-család az igazi magyar vállalkozó tanyájára járt lovagolni, a megyei rendőrfőkapitány meg okos ember volt, talán már akkor megfordult abban a szép kopasz fejében, hogy az aktuális hatalmasságoknak tett szívességek egyszer még jól jöhetnek…
A rendőrt, aki ebben az országban rendet akart, a rendszerváltás óta soha, senki nem védte meg, talán az egy Gyurcsány volt az, aki nyilvánosan kiállt mellettük és elment hozzájuk akkor, amikor az egész jobboldal halálhörgött és artikulálatlanul üvöltve a rendőrök ellen fordult.Nem nagyon lehet csodálni, hogy az erkölcsileg és anyagilag padlóra tett állomány inkább elfordul, ha gondot lát, minthogy utánaszaladjon a hóna alatt Pista bácsi libájával szaladó tolvajnak, - fusson, akinek adómentes költségtérítése, meg százötvenmilliós villája van a képviselői fizetéséből…
A Fidesz a rendszerváltástól kezdve egyszerre rendpárti és rendőrellenes, - azt a rendőrséget támadja még ma is, melyet tettlegesen nyolc éven keresztül támadott, amelynek még a maradék tekintélyét is szétzilálta.
Szép példája ennek Orbán csicskása, a nagyeszű Balsai István, a 2006. őszi rendőri intézkedéseket vizsgáló miniszterelnöki megbízott, aki utólag még ütne egyet azokon a rendőrökön, akik védték a Fidesz által utcára csődített csőcselékkel szemben a jogállamot, akik szó szerint az életüket kockáztatva állították helyre a rendet, és akiket ma sötét lelkű vadállatoknak fest le a fideszes propaganda.
A rendőr a közrend védelmezője, akire csak és kizárólag a jogszabályok előírásai vonatkoznak - csak azt és csakis azt lehet számonkérni rajtuk.
Az a politikus, aki a rendőrök ellen fordul, igen veszélyes útra téved, mert könnyen meglehet, hogy amikor majd a békés tüntetők őt akarják a Dunába hajigálni, akkor a rendőröknek eszükbe jutnak az általa hangoztatott magasztos elvek és megnézik, hogy mi érdekes is történik a másik irányban.
Ha rendőr lennék, felettébb utálnám a mai politikusokat, nemkevésbé azokat, akiket a gallérjukon hordott tölgyfalevelek sem akadályoznak meg a seggnyalásban, feledve a rendőrség szerepét, a rendőr ethoszát, törvényt, etikát, mindent - csak a helyezkedést nem.
A rendőr ne politizáljon, a rendőr szolgálatban legyen politikai, társadalmi és etnikai tekintetben vak – ne érdekelje más, csak a törvény és a közrend.
Lesz itt még olyan rendőrség, amelyet szeretni fogunk, az élet fogja kikényszeríteni a létét és a társadalom fogja megvédeni a tagjait, de ehhez első lépésként az kell, hogy a bűnözést szorítsuk ki a politikából.
Ők erre a feladatra képtelenek, ez a mi dolgunk, a társadalomé, ezen is kell dolgoznunk.
És védeni kell őket, hogy ők védeni tudjanak minket, az életünket, a vagyonunkat, és azokat az értékeket, melyek élhetővé teszik egyszer majd ezt az országot.
Nem a rendőrökön fog múlni, ha másként alakulnak a dolgok…


:O)))

A bejegyzés itt is olvasható: http://kapcsolat.hu/blog/zsarusirato

Utóirat:
Rákerestem a címre a guglin és szomorú szívvel konstatáltam, hogy ezzel a címmel jelent már meg egy könyv, Szántó Gábor az írója, akitől itt kérek elnézést az akaratlan címazonosságért...
Mea klumpa, mea maxima klumpa!