2011. januártól – júniusig szól a megbízás, mi Belgiumtól vesszük át a feladatot, minket pedig Lengyelország fog követni.
Az elnökség határozza meg, hogy működési ideje alatt milyen ügyek kerüljenek az Unió érdeklődésének homlokterébe, és nagy befolyást képes gyakorolni a különböző politikai és gazdasági problémák kezelési módjára. Természetesen nem kezdődik minden elnökséggel újra a történelem, habár jelen esetben erre nem mernék azért mérget venni - könnyen kiderülhet, hogy Európában forradalom zajlik, csak még nem vettük észre.
Azt már tudjuk azért, hogy az általunk felvetett témák között ott lesz a cigánykérdés, ott lesz Horvátország EU-csatlakozása, a Duna-stratégia, a kiegyensúlyozott szomszédságpolitika, az energiapolitika és még számos más, fontos kérdés.
A soros elnök képviseli az Uniót a nemzetközi kapcsolatokban.
Ez a feladatkör az adott ország tekintélyét természetesen növeli. De nem túl nehéz belebukni sem. Habár a bukás nem látványos, hiszen legfeljebb nem sikerül konszenzust teremteni a kijelölt kérdésekben, de a tagállamok és a piac azért beárazzák a teljesítményt.
Természetesen a soros elnökséget az adott állam kormányfője testesíti meg, ő ad arcot az intézménynek.
Mit mondjak, túl nagy szerencsénk nincs, az arc, melyet a külvilág felé mutathatunk eléggé randa, de hát mit tegyünk, - mindenki olyan kalappal köszön, amilyen van.
Meg aztán nem is szépségverseny ez, hanem irgalmatlanul nehéz diplomáciai feladat, hiszen az egész tevékenység az egyeztetésekre és kompromisszumok kialakítására irányul.
Tulajdonképpen ez ad komoly okot az aggodalomra – ami azt illeti, a mi miniszterelnökünk nem a kompromisszumkészségéről híres, emellett ezidáig nyújtott diplomáciai teljesítménye egyedül a porcelánboltban tevékenykedő elefánt produkciójával vethető össze.
Azt is le kell szögezni, hogy a funkció nem járhat együtt nemzeti érdekek hangsúlyos képviseletével - akár azokkal szemben is az összeurópai érdekeket kell képviselni - márpedig eddigi nyilatkozatai alapján nem egészen biztos, hogy a mi Kedves Vezetőnk tisztába van-e azzal, hogy ezeket az összeurópai érdekeket eszik, avagy isszák.
Ezidáig neki az Unió csak olyan volt, mint mogyorófa pálca a libapásztor kezében, nemigen kedvelte ha felhívták a figyelmét a megfelelő magatartásra.
Mindenesetre arról már nyilatkozott, hogy Brüsszel annyi napirendi pontot tett az asztalra a magyar EU-elnökség idejére, hogy Budapestnek nagyon nehéz lesz a dolga, ha a munkát sikeresen akarja elvégezni. Hozzátette: "a nekünk fontos témákat most nem tudjuk győzelemre vinni, csak be tudjuk vezetni."
Mint minden más területen, természetesen az uniós elnökség területén is rendkívülit fogunk alkotni, az eddigi, zömében bürokratikus tevékenység helyett érdemi munkát fogunk végezni – az Úr irgalmazzon az Uniónak.
Mindenesetre szomorú szívvel kell tudomásul kell vennünk, hogy Magyarország megítélésében döntő fontosságú lesz az elkövetkező hat hónap.
Erre a felkészülés már évek óta folyt és nem túl bíztató előjel, hogy az új kormány első feladatainak egyike volt a felkészülésben résztvevő szakpolitikusokat a nemzeti egység jegyében világgá zavarni és helyüket zömében noname nyeretlenekkel betölteni.
Az itt csak a probléma, hogy mire ezek megtalálják a hivatalban a mosdó ajtaját és kiderítik, hogy a vadludak északról délre vagy délről északra vándorolnak, addigra már túl is vagyunk a nagy attrakción és szedhetjük a sátorfánkat.
Ebben az esetben a megmérettetés nem a könnyen megvezethető magyar választó előtt történik, hanem olyan rutinos nyugati politikusok előtt, akiket nem lehet hasbaakasztani albérleti szövegekkel, akiknek nem lehet bemagyarázni, hogy a fű kék és az ég zöld, - olyanok előtt kell a hazai tevékenysége miatt egyébként is kiemelt figyelemmel kísért magyar kormányfőnek produkálnia, akik már régen fényesek voltak, mikor őt smirglizni kezdték.
Nemigen fognak törődni nagyívű elgondolásaival és ha forradalmárkodni kezdene, akkor igencsak csúf vége lenne a dolognak hamarosan.
Nagy a gyanúm, hogy így is az lesz, - Orbán nem fog tudni ellenállni a kísértésnek és meg fogja próbálni az ő matyómintás-árvalányhajas lázálmait belecsempészni az uniós politikába, márpedig ez nem lenne szerencsés és nem is nagyon tűrnék el neki.
A mi Vezérünk valódi kispályás, márpedig most be kellene játszani a nagypálya teljes játékterét, és ez nem azt jelenti, hogy nyakló nélkül utazgatunk fel-alá, hanem munkát jelentene és érdemi megegyezések tető alá hozatalát, nem csak a szövegelések szintjén.
Nem hiszek benne, hogy erre a mi Lánglelkű Forradalmárunk alkalmas lenne.
Mitől is lennénk optimisták, mikor a fő szakpolitikai kérdésekben - a romakérdés, a vízvédelem, az energiabiztonság területén ezidáig nem mutatott fel a hazai pályán sem semmi érdemleges előrelépést, sem az előző kormányzása idején, sem mostanában?
Mitől várhatnánk azt, hogy ez az ember hétfőről keddre megváltozik és alapvetően konfrontatív természetét levetkőzve világforradalmárból a kompromisszumok aprómunkáján dolgozó európai politikussá válik?
Ami azt illeti, erősen aggódom horvát barátaink miatt is, akiket már többször pozitív szövegkörnyezetben említett csatlakozásukkal kapcsolatban – lassan Orbán is olyan lesz, mint Piszkos Fred, akinek a barátsága öl, butít, de minimálisan is nyomorba dönt.
Arra azért nagyon kíváncsi leszek, hogy belpolitikailag mit hoz majd ez az időszak.
Arra tippelek, hogy a Mi Reménységünk kerülni szeretné majd ebben az időszakban a konfrontációkat belföldön, csak hát ez nemigen fog menni, mert már annyi aknát helyezett el a terepen, hogy amikor lépked közöttük, lassan úgy néz ki, mint aki kánkánt táncol.
Drukkolnunk kellene neki, de semmit nem tesz meg azért, hogy maga mellé állítsa az országot akárcsak ebben az egyetlen ügyben is - Übü király egyedül intézi országa ügyeit.
Szemléljük őt úgy, mintha egy szappanopera újabb epizódját látnánk, melyből sajnálatosan még jónéhány rész hátra van, míg végre a gaz Leoncio elnyeri méltó büntetését…
:O)))
