RÉSZ ÉS EGÉSZ

A szavakkal jókat lehet bűvészkedni, főként, ha az áldozat nem látja, nem tapasztalhatja meg személyesen a problémákat a maguk szomorú valóságában.

A Fidesznek nagy gyakorlata van már a szómágiában, a tények sajátos csoportosításában, a problémák el és szétmaszatolásában olyan módon, hogy kiemelik a megtárgyalandó probléma egyik lényegtelen elemét, és ha kérdezte valaki, ha nem, arról kezd beszélni a papagájkórus.

Szokták azt a trükköt is alkalmazni, hogy beperlik a számukra kedvezőtlen állítás megfogalmazóját és a fenti szisztéma alapján kiválasztva egy hangulatfestő elemet, arról bizonyítják, hogy nem felel meg a valóságnak, majd a kedvező ítélet birtokában úgy csinálnak, mintha az ítélet az eredeti probléma egészére vonatkozna.

Ha valaki például leírja, hogy korunk egyre inkább emlékeztet azokra a daliás időkre, mikor hasonlóképpen, a forradalmi változásokra és az emberekre ( dolgozókra) való hivatkozással a demokrácia helyett diktatúrát vezettek be úgy, hogy közben a törvények betűjét betartották, de ha valamelyik végképp útban volt, akkor azt gátlástalanul megváltoztatták.

És alkotmányoztak is, azt is meglehetősen gátlástalanul.

Orbán pedig éppen olyan, mint Rákosi volt a maga korában.

Na, ekkor jön a barbatrükk – nem beszélnek egyetlen szót sem diktatúráról, sem eszközökről, módszerekről, politikáról, hanem annak megállapítását kérik a bíróságtól, hogy Orbán nem hasonlít Rákosihoz, merthogy:

1. Nem kopasz.

2. Nem rendelkezik széles körű műveltséggel.

3. Nem ült még börtönben.

4. Nem beszél az angolon kívül még három nyelvet.

5. Orbán ma is, mígellenben Rákosi sosem volt igazolt labdarugó.

A bíróság ezekkel a tényekkel nem tud mit kezdeni, megállapítja, hogy valóban, Orbán nem hasonlít Rákosira.

Ennek utána, ha szóba kerül a diktatúra, mint olyan, akkor ügybuzgó lakájai felháborodottan tiltakoznak, hiszen a bíróság is megállapította, hogy a szociálliberális vádak nem állják meg helyüket, Orbán pedig személyében maga a demokrata archetípusa.

Tulajdonképpen ezzel a módszerrel igyekszik Bölcs Vezérünk, mostanában hasbaakasztani az Uniót és az Egyesült Államokat is, gondolván, hogy egy újszülöttnek minden vicc új, ezek a nagyokosok meg még soha nem jártak lóvásárban, nem tudják, hogy hogyan kell kiénekelni a vevő zsebéből a lóvét.

Hogy ebben esetleg igaza lehet, arra jó példa, hogy még honfitársai jelentős része is bedől az ilyen ócska trükköknek, pedig hát ez az ország már látott egyet-mást.

A valódi kérdés az, hogy a nyugati demokráciák felismerik-e azt, hogy éppen a megvezetésükre törekszik a Kedves Vezető, és eszükbe jut - e, hogy a részekre bontott és kiválogatott elemek nem azonosak a probléma egészével.

Mint ahogy a libaaprólékból sem lehet összerakni egy működőképes libát, hiába bizonygatja a szakács, hogy a levesben főtt libacomb pont olyan anatómiai jegyekkel rendelkezik, mint bármelyik más liba a demokráciában.

Az a liba, amelyik aprólékként fejezte be életét a fazékban, már soha nem fog vidáman totyogni a lúdtalpain, soha nem fog vidám gágogással felröppenni, neki már csak egy út áll nyitva, az sem túl dicsőséges.

Ami itt folyik, az maga az alkotmányos diktatúra, melynek előképébe nem csak Rákosi Mátyás fér bele, hanem egy német politikus is, aki szintén szeretett harcolni, filozófiai alapvetését is Mein Kampf címen ismerhette meg a világ.

Ha felismerik a demokráciák, hogy Orbán jelenlegi célja a túlélés és segítik ebbéli törekvésében, akkor ennek az országnak befellegzett.

Ha jól belegondolunk, jobb egy-két évig összehúzni magunkat anyagilag, míg a Mi Büszkeségünk bele nem fullad a saját maga által idecsinált anyagba, mint diktatúrában élni és azt hagyni örökül gyermekeinkre, unokáinkra.

Vannak pozitív jelek, hiszen vezető nyugati politikusok is megfogalmazták már, hogy érzik, Orbán hülyének akarja néni őket.

Mikor ilyesmi velem esik, igen mérges tudok lenni arra, aki ezzel kísérletezget, és alkalmasint ha úgy adódik, nem felejtem emlékeztetni a tévedésére.

Nagy kár, hogy a kiosztásra kerülő kokikból és sallerekből a zöme nekünk jut majd, de ha az eredmény az, hogy megszabadulhatunk a mi kis diktátorocskánktól és eszement bandájától, akkor el fogjuk viselni.

Bízom a Nyugat józan ítélőképességében, ha már saját népem nem rendelkezik ezzel a szép tulajdonsággal – legalábbis egyelőre…

:O))))

KIS TOKÁS - VIHARKABÁTBAN…

A Mi Fényességesünk hazatért saját,különbejáratú Augsburgjából, majd Jani házhoz ment.

Természetesen azonnal kiderült, hogy tulajdonképpen ismét győztünk, hiszen még nő a körmünk és a szakállunk.

Az csak a baj, hogy bár még fel tudja mondani összefüggően a leckét, de a mondanivaló egyre avasabb, már csak a leghülyébbek szopják be azt a sok süketelést, amit végtelen tanácstalanságában kétharmadnyi miniszterelnökünk mantrázni méltóztatik.

Természetesen nem lehetett megkerülni az EU – csúcson kifejtett magyar álláspontot, habár az örökös Miniszterelnöki Mikrofonállvány láthatólag kerülte a keménykedést és hagyta, hogy a Vezér töltelékdumákkal, meg a választói számára kevert bódító dumakoktélokkal töltse ki az időt, mely rendelkezésre állt.

Meghallgathattunk ismét egy-két veretes hazugságot a kormányváltás időpontjában fennálló rettenetes helyzetről, Magyarország összeomlásáról, nagyívű párhuzamot a magyar és görög gazdaság állapotáról és kitaglalásra kerültek a munkasikerek is.

Ezekkel sikerült elkerülni a gyászos véget, mely vitathatatlanul várt volna reánk, ha a tehetségtelen Bajnai, horribile dictu Gyurcsány kezében maradt volna a kormányrúd.

Ismét kiderült, hogy mekkora siker volt a nyugdíjasok helyzetének rendezése, merthogy nincsen annál üdvözítőbb elv, mint annyi pénzt osztani el a sok rohadt élősködő között, mint amennyit beszedtünk, teljesen függetlenül attól, hogy ezek a tetvek népünk fanszőrzetén anno mennyivel járultak hozzá aktív koruk nyugdíjasainak ellátásához.

A pénzt meg, amit a jövő nyugdíjasaitól elvettek, remek hozzájárulás a mai problémák megoldásához a bankadóval és a rendkívüli adókkal egyetemben, hiszen az érintetteket ugyan sikerül szép ütemesen tönkretenni, ellenben az ország helyzete nem, hogy javult volna, inkább még romlott is.

Ahhoz mindig is értett a mi Alcsuti Lókupecünk, hogy a világ legártatlanabb pofáját vágva hazudjon bele az ország képes felibe, most sem hagyta ki a lehetőséget, mikor elmondta, hogy ugyan, hát ki is gondolhatta azt, hogy ő majd egyszemélyben fog dönteni ilyen fontos dolgokról, mint a csatlakozás kérdése.

Nanemáááá, hiszen a Parlament nélkül ő aztán egy lépést sem, sehova sem, semerre sem, merthogy ő egy ilyenen korrekt ember.

Nagy kár, hogy a néhány kis kommunikációs vitézkötés előtt már kifejtette, hogy a tervezett megállapodás majd ránk csak akkor vonatkozik, ha beléptünk az Euro-övezetbe, addig mi majd a magunk útját járjuk, hiszen szuverén ország lennénk, ugyebár.

Na, ez a lehetőség ezennel megnyílt, merthogy igencsak úgy tűnik, hogy Európa meg azt mondta, hogy akkor haladj csak a magad útján, hónod alatt a szuverenitásoddal, a gatyádból kilógó csupasz seggeddel (vagy fejeddel? – mindegy is…) a Nagy Magyar Világegyetem felé, te ostoba.

És adjon neked ehhez finanszírozást, aki akar, merthogy mi olyan libát etessünk, amelyik a mi pénzünkön hizlalt püspökfalattal peckesen fel-alá járkál az erdőben és óránként akarja kihívni párbajra a rókát meg a sorsot, olyan istenfia nincs.

Erre aztán az lett a következménye, hogy ismét nyertünk egy ütközetet, merthogy majd most a Parlament fog dönteni és ennek a döntésnek a meghozatalára rengeteg időnk van.

Rengeteg hát, éppen két perce volt a korrekcióra, mikor az ügyeletes ápoló a fülébe súgta, hogy ezt most jól elqrtad Viktor, akarsz még a jövő héten is miniszterelnök lenni?

Hát sajnos akart, de nagy lesz még ennek az ára.

Hogy Fellegi érti ezt, az kétségtelen, mert az IMF képviselőivel folytatott rövidre szabott informális tárgyalás után úgy gondolta, hogy neki itt rengeteg dolga lesz, mondhatni éjjel-nappal kell az IMF összes errejáró delegációinak összes seggét nyalni, és összes kreativitására szüksége lesz ahhoz, hogy el tudja fogadtatni velük azt, hogy befejeződött az ámokfutás.

Nehéz lesz, mert nem fejeződött be.

Egy ország éppen olyan, mint egy emberi szervezet, bonyolult és egyes elemeiben még ma sem ismert, belepiszkálni a működésébe megfelelő felkészültség híján életveszélyes.

Ezért kérünk fel orvosokat a gyógyításra, ha valamiféle betegség gyötri, ezért nem bízzuk a sarki hentesre az agyműtétet.

Márpedig most éppen ezt tettük, és ez a sérült ember éppen hentesbárddal ment neki a társadalom élő szövetének, a társadalmat éltető gazdaság szerkezetének, miközben zavaros tekintetével valami ismeretlen jövőbe réved, melyből mi csak a fülein egyensúlyozott koronát vélhetjük felismerni.  

Azt mondta, hogy a terveiben mindennel számolt, csak azt hitte, hogy napsütésben kell majd barkácsolgatni, erre kiderült, hogy nem csak esernyő kell, hanem viharkabát is.

Mondja meg már neki valaki, hogy nem ártana jó erősen hozzákötöztetnie magát valami keze ügyébe eső árbochoz, mert lesz itt még cunami, lesz itt még tán földrengés is, méghozzá nem is túl sokára.

Jönnek az adórendszer év eleji meglepetései, jön a társadalmi felismerés, hogy talán az államnak és a politikának jobb lenne megállnia a lakások ajtainál, lassan eljönnek majd a nyomorlázadások.

Az emberek megunhatják a félelmet és a rettegés egy pillanat alatt átcsaphat végtelen dühbe, mint volt erre már példa -  a mai Wittner Máriák és Falábú Jankók is hamar előkerülhetnek.

Nem lenne jó ez senkinek.

Már,ha eljutunk odáig, merthogy ez sem biztos.

Lehet, hogy az Unió példát statuál és addig húzza a tárgyalásokat, ameddig a kis tokás viharkabátban, esernyővel a kezében fel nem húzza a nyúlcipőt és el nem ballag oda, ahová az egész művelt Európa kívánja.

Fellélegzés lenne az országnak.

:O)))