FENÉKIG A MÉREGPOHARAT

Egész héten azt olvashattam mindenfelé, hogy mecsoda tragikus helyzet, hogy talán nem is kellene részt venni a Parlament munkájában, merthogy az ellenzéki képviselőknek semmiféle befolyásuk nincs a döntésekre, a lehetőségeik arra korlátozódnak, hogy megnyomják a „nem” gombot a pultjuk kommunikációs paneljén, hogy az élet kibírhatatlan, mert a Jobbik is kapott egy bizottsági elnöki posztot, és jajj, meg jujj, meg gyász és bánat.
A csalódást nehéz feldolgozni, én sem nagyon örvendeztem a választási eredmények láttán, de azért nem lenne baj, ha egy-két dolgot megpróbálnánk tudomásul venni, és szép apránként feldolgozni.

A választás minden elemében törvényes volt, kár is mérgelődni amiatt, hogy nem jelentek meg a NATO ejtőernyősei leverni a fidesznáci rémuralmat.
Az alkotmányozás ugyan etikátlan volt és a legitimációja is megkérdőjelezhető a választók jóváhagyásának hiányában, de gyakorlatilag a felhatalmazás létezett.
Még akkor is, ha Horn a kétharmad birtokában az alkotmányozást négyötödös többséghez kötötte, de ezt a döntést egykoszból kétharmaddal megváltoztathatóvá is tette, amivel Viktor élt is azonnal.
Ez ugyan szűkítette a demokráciát, de joga kétségkívül volt hozzá.
Ha Horn ezt megakadályozta volna egy előrelátóbb törvénykezéssel, akkor Viktornak esélyes sem lett volna új Alkotmányt gründolni, mint ahogy a választási törvényt is be lehetett volna betonozgatni, de persze akkor a saját mozgásteret is korlátozni kellett volna, ami nem minden pártnak és politikusnak volt szíve vágya egy kétharmados többség birtokában.

A választások során nem történtek tömeges és kirívó csalások.
Habár a pálya nem nekünk lejtett, és a határon túli magyarok választójoga is necces, de nem törvénysértő, csak etikátlan.
E területen sem hánytorgathatunk fel szinte semmit, mert a hatalom birtokában nem úgy oldottuk meg a problémát, hogy adtunk volna állampolgárságot, de szavazati jogot csak az életvitelszerűen az országban élőknek, hanem engedtük magunkra égetni a vádat, hogy ellenezzük az állampolgárságot, ki akarjuk zárni a határontúliakat a nemzetből, holott ez egy percig sem volt igaz.
De ettől még nem azért vesztettük el a választást, mert a határontúliak szavazatai döntöttek, hanem azért, mert a határon belülieknek nem kellettünk.
Ezt valóban nehéz feldolgozni, de ha előre akarunk menni, akkor szembe kell nézni a gyászos helyzettel.

Nem az a baj, hogy eddig talán csak Rákosinak volt fénykorában akkora hatalma, mint Orbánnak, a hatalomkoncentráció más, megkérdőjelezhetetlenül demokratikus országokban is ismert - gondoljunk bármelyik prezidenciális berendezkedésű országra, az Egyesült Államoktól Franciaországig.
A baj az, hogy a végrehajtó hatalom ellenőrzése és felügyelete formális, tehát az intézmények léteznek, csak személyi összetételükkel biztosítják Orbán egyeduralmát.
Régi bolsevik módszer ez, a párt tagjának saját beosztásában és területén biztosítania kell a párt politikájának érvényrejuttatását – kizárt, hogy Orbán ne olvasgatná esténként a Lenin összest…
Ez ellen viszont nagyon nehéz harcolni, mert formálisan minden rendben van, léteznek fékek és ellensúlyok, csak akiknek ezeket működtetniük kellene, azok nem teszik a dolgukat.

Az, hogy az ellenzék csak a „nem” gombot nyomogathatja, sehol sem szokatlan.
Ha az igen gombot nyomogatná, az meglehetősen furcsa lenne, mint ahogy az sem szokatlan, hogy a bizottsági ülések során a parlamenti többség érvényre juttatja álláspontját.
Még ha véletlenül egyet is ért ellenzékével, akkor is leszavazza a javaslatát, majd átfogalmazva beterjeszti és elfogadja, mint saját javaslatot – ez hozzátartozik a parlamenti táncrendhez mindenhol a világban.
Ami gond, hogy az ellenzék nem tudja eljuttatni álláspontját és kritikáját a választókhoz, emiatt valóban sérül a demokrácia, hiszen a választó választási lehetőségét teszik tönkre azzal, mikor csak az egy libacomb közül engedik választani, a másikat meg eldugják.
De emiatt sem háboroghatunk, mert tíz év folyamatos kormányzás után ilyen médiahelyzetben találni magunkat több mint bűn, ostobaság.

Mondják néhányan - meglehetősen erőszakosan - hogy ki kellene vonulni a parlamenti munkából.
Orbán megköszönné, bár felettébb sajnálná, hogy nem röhöghet a vergődésünkön, de ez a lényegen semmit sem változtatna, csak anyagi forrásainkat szűkítené, a megszólalási lehetőségeinket végérvényesen elvenné, és a teljes megsemmisüléshez vezetne, lásd kisgazdák, MDF, SZDSZ, - ha valakinek hiányzik a sorból az MSZP meg a DK, hát csak vonuljon ki bátran.
A Parlament meg zavartalanul tovább működik, lesznek benne kormánypártok – Fidesz, KDNP, meg lesz ellenzék is, LMP és Jobbik, meg lesznek függetlenek is, - ők azok, akik nem akarnak visszamenni karosszérialakatosnak.

Azon is verdesik magukat a földhöz néhányan, hogy a Jobbik parlamenti tisztséget – bizottsági elnöki helyet – kapott.
Ideje lenne tudomásul venni – a Jobbiknak majd ugyanannyi volt a választója, mint a demokratáknak, amit szintén magunknak köszönhetünk.
Amikor hatalmon voltunk, akkor ahelyett, hogy szétzavartuk volna a nácikat, elteszetoszáskodtunk velük, eltűrtük a szabadcsapataikat, ma is szabadlábon van a terrorista pirotechnikus Budaházy, ma is büntetlenül zsidózhat, cigányozhat bármelyikük, hirdethetik a náci-nyilas eszméket, parádézhat feloszlatott szervezetük, - min is csodálkozunk?

Azt mondják sokan, hogy van néhány vezető politikusunk, aki Orbán kottájából fújja a harsonát.
Van hát, de azért tehetik ezt, mert saját kottánk nincs, a legjobbjaink is csak olyanok, mint a cigányprímás, akinek mikor szóltak, hogy kilóg a farkad a gatyából, akkor mondta, hogy azt nem ismerem, de ha dúdolja, akkor eljátszom!
Magukat láthatólag komolyan vevő emberek ötletelnek, mint a gyerekek, hülyeségeket beszélnek, hamis illúziókba ringatják a választót, kóvályognak, mit az ökrösszekér, melynek részeg hajtója leesett a bakról.
A pártok meg jelszavakat árulnak program helyett, Mari néninek nem azt mondják, hogy hogyan akarják biztosítani a téli tüzelőjét, hanem szabadságot és hiteles narratívát kínálnak neki, mire is Mari néni visszaszól a televíziónak és elmagyarázza, hogy hova dugja fel a narratíváját az élettől elszakadt politikus, ott lesz majd jó helyen, éppen a szabadság mellett.

Lehetne folytatni, de minek, láthatólag most is inkább illúziókra van igény, meg önjelölt megváltókra, akiknek nem igazán drága a jövőnk, viszont az mindent megér, hogy a nevük öt napig forogjon a médiában.
Nem lenne baj az sem, ha első kanyarban a vezetők tanulgatnának demokráciát, később talán akkor a választó is megtanulná, hogy döntésének súlya van és hogy a nemdöntés is döntés – általában a legrosszabb döntés…
Hát, majd meglátjuk, de addig is, próbáljuk legalább nem becsapni saját magunkat, ha javasolhatom…

:O)))

HA A FÖLD ISTEN KALAPJA

Ült az Úr egy szép, nagy, dunyhajellegű felhő szélén, a lábát lógatta lefelé, dúdolgatott:
Lóg a lába, lóga,
Nincs már semmi dolga,
Mert ha dolga vóna,
A lába nem lógna!
Majd meg akarta vakarni a tarkóját, de ebben megakadályozta a Föld, mely köztudomásúlag Isten kalapja, stenkalapja, meg a rajta díszelgő, bogáncsból, szamártövisből és árvalányhajból kötött bokréta, mely viszont maga ez az istenverte kis ország.
Az Úrnak még az ő szent vére is kiserkent a mutatóujján, de miután az ellátásához neki kellett volna soron kívül kötszert is teremteni, csak legyintett egyet, a szájába vette a sérült testrészt, kicsit megszopogatta, majd elégedetten hátradőlt – a vérzés elállt.
Aztán szemügyre vette a bánatos bokrétát és megállapította, hogy talán mégis el kellene fogadnia az etiópok ajánlatát, mert ez a bokréta igencsak cserére szorul, és Etiópia is szép ország, lehetne éppen ennyi erővel az is bokréta a kalapján.
A bogáncs és a kutyatej már teljesen kornyadt állapotban van, a szamártövis sem funkcionál rendesen, már a tövise sem a régi.
Az egész bokréta tele van levéltetvekkel meg sáskákkal, a tövis után meg állandóan kapkod a szamár.
Az árvalányhaj olyan peckesen lengedezik rajta, hogy a bokrétán defilirozó galacsingörgető bogarat a frász kerülgeti miatta, jóllehet a büszkeség lengedező jele poros és foszlott, csakúgy, mint a dicsőség, mely sosem volt, de melyet jelképezni akar..
Az Úr elnézegeti a lepukkant kalapdíszt, aztán halvány kis mosolyra húzza a száját – szerencsétleneket jól megpróbáltam mostanság, na, egye fene, küldök nekik néhány szép, napsütéses napot, hadd feledjék el kis időre, hogy hova vetette őket szomorú sorsuk!
Így aztán kisütött a nap, nyár lett az őszben, én meg – családi kirándulás keretében – elmentem a Tisza-tóra.
Nem bántam meg.
Hogy mennyivel megnyugtatóbb egy gyönyörű őszi nap a Tiszán, mint a magyar politikusok négyévszakos idétlenségei, elmondani is nehéz!
Gyönyörű színek, olajosan nyugodt víz, a partokon a csendesőrültek lógatják a kukacukat, lesik meredten a buktatókat, láthatólag boldogok.
A ladikon a motor brümmög, újabb ok az örömre, nem kell evezni sem, a parton halászlé meg törpeharcsa-hegyek, szóval az élet szép - kár, hogy a bőrdzsekim beleraktam valami büdös vízbe a csónak alján, így aztán a hazafeléúton mindenki fintorog, de hát szépasszony sincs szemölcs nélkül, ugye…
Otthon aztán mindenért megfizettem.
Nézegethettem, amint Bajnai és Mesterházy olyanok, mint a viccben a nyuszika, aki ül az erdőszélen, reszelgeti a körmöcskéit és beszél hülyeségeket – komolyan mondom, már nem is dühítő, inkább csak kiábrándító.
Megtudhattuk, hogy Bajnai találta ki, hogy az ellenzék együtt ünnepeljen, hogy bár semmi nem szól amellett, hogy Gyurcsány szerveztette volna a kiabálást, de azért neki kellene bocsánatot kérnie a nemtudommiért, de ez utóbbi egyre inkább mindegy is.
Megtudhattuk, hogy bele akartuk fojtani a szót a szónokba, szóval szerezhettünk új ismereteket és kaptunk életvezetési tanácsokat.
Én ugyan nem esküdtem össze senkivel, de amikor körülöttem mások is elkezdték követelni az összefogást – merthogy ez egy teljesen legitim eljárás egy politikai nagygyűlésen – elkapott a hangulat és én is óbégattam kicsinyt, mert egyetértettem ezzel a veszedelmes követeléssel – ez most büntetendő?
Ha ezt a hangversenyt nem Orbán emberei vezénylik, hát legyek lelógó farkú oroszlán a gárdafőkapitány hátán, vagy sábeszgoj a Jobbiknál!
Merthogy az nem létezik, hogy két ilyen komoly politikai pályát bejárt ember ne ismerné fel a helyzetet, hanem a saját hülyeségeiket skandálva bele akarnák fojtani a szót a demokratikus szavazók tömegeibe, - éppencsak azt nem óbégatják, hogy Gyurcsány takaroggy, de ahogy elnézem őket, ezt meglehetősen nehezen állják meg.
Nem is tudom, hogy lehetne megértetni velük, hogy a lehető legszélesebb körű összefogás az egyetlen reális lehetőség Orbán világgá zavarására, minden egyéb megoldás csak színház, méghozzá nem is dráma, hanem csak valami könnyű kis nyári limonádé, tingli-tangli komédia, - csak az eredménye lesz drámai.
Úgy tűnik, azt sem látják, azt sem hiszik el, hogy a következmény saját számukra is felettébb kellemetlen lesz, mert Bajnai a választás után azonnal megy a politikai süllyesztőbe, neki ezzel befellegzett, mehet Csányihoz vezetni a légkondicionált tehénistállót, hátha a marhák még hallgatnak rá – de énekelnie tilos lesz, mert attól tutira elapad a tejük.
Mesterházy is elbúcsúzhat a politikai karriertől, ő lesz a szocialista Fodor Gábor, a pártelnök meg Botka, aki ugyan semmivel sem jobb, mint Mesterházy, de szép nagy marha ember, majdcsak elvergődik valahogy.
Miért hagyják ezt a szocialista párt tagjai?
Miért hagyják a nagy öregek, Lendvai, Kovács László, meg a többiek, akikről azt hisszük még ma is, hogy becsületesek?
Nagy csalódás lenne, ha kiderülne, hogy velük is a mutyibábszínház kétpárti vezetői báboznak…
Na, mindegy, van még egy – két szép napunk, aztán visszaáll a rend, jönnek a sötét, esős, kiábrándítóan szomorú őszi napok, és ha mostanság nem történik valami, akkor a tavaszi napsütésnek sem lehet majd felhőtlenül örülnünk.
De persze, míg élünk – remélünk!

:O)))