INFORMÁCIÓS SIVATAG

Mint már az előző posztból kiderülhetett, külföldön vagyok, a tetejében olyan helyen, ahol az internet-hozzáférés korlátozott, csak a szálloda recepciójánál van wifi, egyébként meg a nyilvános net a fizetős számítógépnél 4 euró/óra - kicsit húzós összeg egy elkényeztetett, internetfüggő magyar bloggernek.

Ha ehhez hozzávesszük, hogy a televíziót ingyen be sem lehet kapcsolni, akkor mindjárt kiderül, hogy az élet a fejlett nyugaton sem merő méznyalogatás.

Tetézte a bajt, hogy nem vagyok egy szoftver-virtuóz, így némi időbe került, míg be tudtam szerezni a kódokat, mire kiderült, hogy a wifit a gépemen nem a Windows kezeli, hanem az Atheros, míg rájöttem, hogy ehhez éppen annyira értek, mint Vezérünk a közgazdaságtanhoz, - szóval az a lényeg, hogy végre estefelé lett net és boldogan rávethettem magam a hírekre.

Azt ugyanis tudtam, hogy ma otthon tüntetés lesz, méghozzá érdekes helyzetben, mert Orbán úgy tűnik, elhitte saját tüntetőinek Pintér perzekutor által összeszámlált létszámát és e tudás birtokában boldogan lefikázta az ellenzéki tüntetéseket.

Szerettem volna, ha kiderül, hogy tévedett, és nagyon kíváncsi voltam, hogy hányan lesznek, kik beszélnek, milyen lesz a tömeghangulat.

Aztán jól pofára estem, mert a hírek természetesen az ennél sokkal fontosabb eseményekről szóltak, például, hogy leégett Krasznahorka büszke vára, meg hogy valahol sikerült összehozni huszonötezer embert egy több éve meggyilkolt miniszterelnök emlékére.

Persze az ember erősen optimista, így aztán végignéztem a nevesebb hírportálokat, de sehol semmi, közben meg az ismerőseimtől tudom, hogy a Körúton le kellett állítani a forgalmat, mert annyian szerettek volna eljutni a helyszínre.

Sajnos nem lehetett, mert a Vezér bölcs előrelátással lezáratta a Kossuth teret, merthogy állítólag ott építkezés veszi kezdetét - én kis naiv meg azt gondoltam, hogy építkezés csak érvényes építési engedély birtokában kezdhető meg, beleértve ebbe a felvonulási terület lezárását is.

Ilyen alapon beszegeztethetném akár a Parlament kapuit is, mondván, hogy építési engedély iránti kérelmem van folyamatban az illetékes építési hatóságnál, és ez csak előkészület az épület átalakításához, melyet a terület1848-as állapotának megfelelően tervezek kivitelezni.

A közmondás is azt tartja, hogy fejtől büdösödik a láb, ugye.

Egyszer az egyik porosz király – tán Nagy Frigyes palotát akart építeni de egy iparos nem adta a telkét, mire is a király fenyegetőzni kezdett, de az iparos felhívta a figyelmét arra, hogy ehhez még lesz szava a porosz bíróságnak is, - esett ez meg úgy az 1700-as években.

Nálunk meg van  Handó Tündénk, ez se semmi, ugye…

De vissza a témához.

Annak idején Orbán krokodilkönnyeket hullajtott a liberális média-túltengés miatt, aztán eltelt egy évtized és a dolgok mai állását tekintve sem liberális, sem amúgy bármilyen színezetű baloldali média nem létezik.

Ez talán ma a baloldal legnagyobb problémája, merthogy a jelenlegi helyzetben a csapból is a Vezér idiótaságai zuhognak a nép fejére, ami meg olyan hír lenne, amely a problémákat megmutatná a maguk szörnyű valóságában, olyan hír nincs.

Ebből persze nem lehet mindent a kis erőszakos nyakába varrni, vannak felelősei baloldalról is a helyzetnek.

Felelős ezért a helyzetért a baloldal minden hatalmon levő kormánya, melyek nem vettek tudomást a jobboldali média mértéktelen nyomulásáról.

Pedig nem titokban jött létre sem a Hír Televízió, nem titokban kerültek a jobboldal birtokába az országos napilapok, a baloldalon meg nem maradt szinte semmi.

Ha jól saccolom, akkor éppen most folyik a Népszabadság jó útra térítése és a lap baloldalhoz kötődő tulajdonrészének átjátszása a jobboldalnak, ami az utolsó csapás lesz a baloldal kommunikációjára.

A „közszolgálati” televízió már a jobboldalé, a Médiahatóság méginkább, marad az ATV, mely a Hit Gyülekezetének birtokában van, és ahonnan kivágják a baloldali zsurnalisztát, mert Gyurcsány pártjának megalakulását moderálta.

Meg a Népszava, mely évtizedek óta a lét és nemlét határán támolyog, mert hirdetni nemigen mernek benne azok, akik nem szeretnének az Adóhatósággal ujjat húzni, de amelyik a baloldali kormányoktól sem kapott soha semmiféle támogatást, és amelyet tíz éve próbál a jobboldal szélsőbalos pozícióba tolni.

A 168 óra réteglap, az ÉS szintén, el se jutnak a baloldal potenciális szavazóihoz, olyan értelmiségiek olvassák ezeket, akik akár írhatnák is, akiket nemigen kell meggyőzni z igazunkról.

Hír az, amelyik eljut a média fogyasztójához, amin nem jut el, az legfeljebb történés.

Ha egy liba levágja a gazdasszonyt, az is csak akkor hír, ha eljut a fogyasztóhoz, egyébként meg csak a szűk környezetnek hír, és ez az adott esemény súlyától és jelentőségétől függetlenül így van.

Ha ma volt egy százezres tüntetés a fővárosban, de a médiában holnap-holnapután az jelenik meg, hogy néhányezer ember hangoskodott az Alkotmány utcában és környékén, akkor az el sem éri Mariska néni ingerküszöbét.

Felelősek a helyzetért azok a baloldalhoz kötődő tőkések is, akik maximálisan kihasználták pártszimpátiájukat magánvagyonuk gyarapítása érdekében, de a baloldal érdekében egy fillért sem hajlandók áldozni.

Odalökni párezer forintot, vagy lemondani a fizetésről ebben a helyzetben kevés, itt pénzt kellene befektetni alacsony megtérülésre vagy nullszaldóra – üzleti alapon.

Mert az sem igaz, hogy ne lehetne baloldali médiumot nyereségesen működtetni, persze ehhez túl kellene lépni az örökös bűntudaton és nyavalygásokon, és karakteresen baloldali tartalmakat kellene kínálni a fogyasztónak, aki egyébként vadul baloldali eszmék híve, még ha nem is tud róla, hogy ő egy látens komcsi.

Hiszen a Vezér is szidja a kommunistákat, közben meg a legvadabb sztálinista dumákkal eteti a népet, mondván, hogy azok polgári eszmék.

Ami az igazán elszomorító, az a baloldal jelenléte – de inkább jelenlétének hiánya - a neten.

A net a televízióhoz vagy a nyomtatott sajtóhoz képest olcsó felület, nagy mozgástérrel és relatív függetlenséggel.

Szomorú, hogy erre a szélsőjobb hamarabb rájött, mint a baloldal.

Ami jelenleg létezik, az pártok pártpolitikusok által kézivezérelt felülete, - olyan is.

Unalmas és lejárt szavatosságú figurák unalmas rögeszméiket ismételgetik unalmas felületeken, vájtfülű ideológusok cirkalmas mondókáit közlik újra meg újra, a pártpolitikusok meg bele vannak ájulva önmaguk imádatába, miszerint mennyire kifinomult intellektuelek is ők.

Van ennél rosszabb eset is, amiikor az újságíró szervezi a média-megjelenést, merthogy egyrészt nem ért hozzá, másrészt meg neki az lenne a dolga, hogy írjon.

Szóval eléggé elkeserítő a helyzet, és ameddig egy Leisztinger, egy Kapolyi egy Gyurcsány, vagy egy Bajnai nem nyúl a zsebébe, addig ez a helyzet nem is fog megváltozni – hacsak a nép be nem sokall, és kézbe nem veszi az ügyek intézését.

De abból nagy baj lenne, mégsem kellene ezt az országot ötvenévente porig rombolni.

A demokráciához nem információs monopóliumon keresztül vezet az út, talán egyszer erre rájönnek a baloldali politikusok is, és talán tesznek ellene.

Reménykedjünk benne.

:O)))

HIDEG, TÜNTETÉS, NÁCIK

Hideg van.

Nagyon hideg, hálát adtam magamnak, hogy nem indultam útnak sapka nélkül a tüntetésre, holott sapkát soha nem hordok, hólapátolást kivéve.

Az a fajta hideg, mikor az ember homloka fázik, és ha levegőt vesz, összeragad az orra.

A Székely Mihály utcában ballagtam az Andrássy út felé – a rendőrök lezárták a környéket és csak az Opera felől volt bejárás a tüntetésre, így találkozhattam a hajléktalanokkal.

Egy falbemélyedésben ágyaztak meg maguknak, a földön habszivacs és mindenféle takarók, ha jól láttam, még birkaszőr takarói is voltak egyiküknek, aki éppen nem volt otthon - valószínűleg elment vacsorázni, van a környéken egy-két igazán szép étterem.

Láttam ilyet már Párizsban is, de még mindig nem tudom megszokni a látványt.

Az Andrássy úton ott álldogáltak a nemzeti érzelmű tüntetők, időnként némi ordítozással lelkesítették magukat, a tüntetésre igyekvőknek közöttük kellett átvágni.

A rendőrök kordonokkal és sorfalakkal iparkodtak elválasztani a tiszta búzát az ocsútól, de persze eredménytelenül, ugyanaz a szituáció alakult ki, amely az operaházi tüntetésen néhány sarokkal feljebb, a Hősök Tere felé, – ott voltak azok, akik a szabályokat betartva tüntettek, meg ott voltak azok is, akik randalírozni mentek oda.

Merthogy az utca – mint ezt számtalan helyen nyilatkozták különféle rendű-rangú vezéreik mindenféle fórumokon – az övék, nem pedig az antifasiszta csőcseléké.

Kezd ez az ország egy merő hányinger lenni, egyre rosszabb az életminőség, és egyre több a salak.

Ott maradtam a kordonon kívül, hátha kiderül, hogy tévedek, de nem – a széljobbalja kizárólag azért érkezett, hogy megfélemlítse a tüntetőket.

Úgy érezhette magát az ember, mint egy labdarúgó mérkőzésen, zengett a Ria-Ria, Hungária, ha szónok lépett az emelvényre, akkor az ütemes hülye vagy, hülye vagy – aztán persze volt zsidózás, volt zavarkeltés, melynek előidézői közül kettőt-hármat a rendőrség előállított.

Ordított a vágy nemzeti érzelműékből, hogy valami jó kis balhét rendezzenek.

Közvetlen mellettem állt két-három jóküllemű fiatal - gondolom, valamelyik egyetemen tanulják a humanizmust éppen – amikor egy felsőközépkorú hölgy jött arra és megkérdezte: Átengednének fiatalember?

Ebben az utcában lakom!

Hát, lett is nagy felháborodás, hogy jól van, na, nem kell ennyire agresszívnek lenni!

Szegény nő majdnem fenékreült, pedig az ilyesmi ilyen hideg időben nemigen tanácsos – hogy ő lett volna agresszív?

Hiszen csak azt mondta, hogy itt lakik.

Azt hát, - mondta a jóküllemű nemzeti érzelmű ifjú – de milyen hangsúllyal mondta?

Ezzel elégedett mosollyal körbetekintett hallgatóságán, - jól kivágta magát!

A színház előtt ott szónokoltak kordonok ketrecébe zárva az antifasiszták, a ketrecen kívül a fasiszták ordítottak náci mondatokat skandálva, közöttük állt a rendőrég és tétlenül nézte, ahogy a betiltott neonyilas rohamosztagosok éppen erőszakot tesznek a jogon és törvényességen.

Nézegettem – egyikük arcán sem észleltem Orbán három pofonjának nyomát…

Gondolom, ennek az lehet az oka, hogy nem is osztotta ki azokat a pofonokat sosem – nem is fogja.

Az  ember igen ritkán veri a szövetségeseit, ameddig nem muszáj.

Így aztán ők nyugodtan randalíroznak, izmoznak, bántódásuk nem eshet.

Ahogy a tábortűznél mondja Old Shatterhand Vona Gábornak egy lerágott libacombot ropogtatva: ha van egy libám, annak a másik combja a barátomé – kár, hogy ez egy éppen féllábú liba volt, amelyik nem akart visszamenni, dolgozni a paplaniparba.

De ez nem szegi kedvét senkinek, csak jó az ilyen kockázatok nélküli élet…

Nem lenne szabad ilyen tüntetéseket szervezni.

Párszáz ember a futballpályák harcosainak meg se kottyan, nekik létezési formájuk az utcai harc, őket nem fékezik gátlások, ha egyszer úgy hozza a helyzet, olyan nyugodtan tolják ki hüvelykujjal a szemed, hogy magad se hinnéd el

Pedig jobban jársz, ha elhiszed.

Erővel szembe csak erőt érdemes állítani, egyébként csak a vásári pofozóbábú szerepét osztjuk magunkra.

Nem lenne szabad szétforgácsolni az erőket, nem lenne szabad március tizedikén Szolidaritás, tizenötödikén meg külön Milla-tüntetést szervezni - együtt kellene megjelenni, hogy a neonyilasoknak esélyük se legyen.

Utópia?

Lehet.
Hideg volt.
Fáztam.
Nem éreztem jól magam.

A hajléktalanok már biztosan az igazak álmát alusszák - drukkoljunk nekik, hogy reggel felébredjenek.

:O)))

SZOLIDARITÁS

Megtartották a szakszervezetek tüntetésüket.

Szép utónyári időben, kellemes melegben gyűlt össze a szakszervezetek által mozgósított tagság meg a szimpatizánsok, sütött a nap, a hangulat jó volt.

A résztvevők mosolyogtak és csak néha hergelték bele magukat kormányellenes hangulatba, inkább csak a szónokok által megfogalmazott cáfolhatatlan igazságokat igazolták vissza, Bartus László igen elégedetlen lehet ezzel a tüntetéssel is.

Mondjuk, ebben igaza is van, hiszen a tüntetés inkább Orbán tevékenységének sokoldalú méltatását szolgálta, mint a kilátástalan düh kifejezését.

Szép tömeg gyűlt össze, sokan voltunk, többen, mint a bohóctüntetésen, de még mindig kevesen.

Szerintem optimista volt a helyszínválasztás és bár érezhető volt a szakszervezetek mozgósító hatása, de attól tartok, nekik még újra kell tanulniuk a szakmát.

Ez a rendezvény ennek lehet első, ígéretes lépcsője, mint ahogy szakszervezeti karrierek kezdete is, hiszen a két „húzóember”, Árok Kornél és Kónya Péter az utóbbi idők szakszervezeti sztárjai, tevékenységük és eddigi eredményeik alapján komoly politikai karrier lehetőségét hordozzák magukban.

Egymásközt szólva, nagyon itt volt az ideje új arcok feltűnésének a magyar szakszervezeti mozgalomban, hiszen annak állapota is a pártok mai állapotához hasonlított, és azt hiszem, ennél sértőbb dolgot most hirtelen nem is tudnék a szakszervezetek fejéhez vágni…

Természetesen a szakszervezetekben is ott vannak azok, akik a saját tapasztalataik ellenére is még mindig hisznek benne, hogy a parlamentáris diktatúrával egyezkedni lehet, nem is voltak ott a mai tüntetésen.

Sem Gaskó, sem Borsik nem volt jelen, de talán jobban is jártak, hiszen nevük körülírt említése nagyobb füttykoncertet váltott ki, mint Lázár értékskálájának felemlítése, pedighát…

Gaskóékat a többi szakszervezet tagsága árulóknak és egységbontóknak tartja, engem csak az lepett meg, hogy erre csak most döbbennek rá, holott ezek az emberek már régen lepaktáltak Orbánnal, aki nem is piszkálja a zsebüket, hiszen saját tapasztalatából tudja, hogy mekkora károkat tudnak okozni – még abból az időből, amikor ő inspirálta őket károkozásra.

A tömeg perifériáján kis csoportban feltűntek nyilasok is pólójukon az eredeti, Szálasi által használt logóval, a tüntetés után pedig a Jobbik szórólapozott, amit már a tüntetésen is megkíséreltek, de a szervezők világgá küldték őket.
Thürmer – úgy láttam – nem hozta ki a Központi Bizottságnak is tekinthető családját, újabb komcsi puccs a Viktorén kívül mostanában láthatólag nem fenyeget.

Aktivistáik fiatal srácok, tanulságos lenne a kérdéssel foglalkozni a baloldalon is, habár az is igaz, hogy találkozni lehetett DKP feliratú pólóval is.

A szónokok szónokoltak, némelyikük igen rokonszenvesen, Árok Kornélnak vannak adottságai a műfajhoz, a civileket képviselő szónok sem volt rossz, de persze ideológiailag kissé borzas a frizurájuk és a szokásos sztereotípiáktól sem igen tudnak szabadulni.

Elhangzott, hogy a pártok megosztották a társadalmat, szembefordították egymással a családtagokat, felrugdalták a barátságokat, a munkahelyeken az emberek félnek egymással beszélni, mert hátha a másik fideszes vagy szocialista.

Hát lehet, hogy fel kellene emelnem a Cavinton - adagomat, de én úgy emlékszem, mintha a társadalom megosztását nem a szocialisták erőltetgették volna, és ma sem ők teremtik meg a félelem légkörét a munkahelyeken, de persze én egy büdös hazug komcsi vagyok, nem olyan Igazmondó Csillagszemű Kanász vagy mi, mint a Mi Boldogságunk.

Aztán elhangzott az is, hogy csak mi – mármint a szakszervezetek – vagyunk, akik képviselni tudunk benneteket – mármint a választókat, ami azért – lássuk be – lányos túlzás, de a hangulatba vastagon belefért.

Aztán jött a nap fénypontja, Kónya Péter meghirdette a magyar Szolidaritás Mozgalom megalapítását, utalt a lengyel elődökre, transzparensbontás és ováció kísérte az aktust, magam pedig nem tudtam, hogy történelmi pillanat részese vagyok, vagy csak a magyar társadalom hatszázadik komoly, de reménytelen kísérletét látom egy normális társadalom megteremtésére.

Talán csak az árnyékolta be az ünnepség fényét, hogy a Radetzky – indulót lengyel indulónak említette, a szónok, holott a remekművet az 1848-as bécsi forradalmat leverő Radetzky marsall tiszteletére szerezte Johann Strauss, hogy az idősebb vagy a fiatalabb, az most hirtelen nem jut eszembe.

Mindenesetre a Szolidaritás Mozgalommal újabb szereplő jelent meg a politikai palettán, a baloldali pártoknak nem ártana összekapniuk magukat…

Gyurcsány, aki kint volt a tüntetésen ma éjjel valószínűleg boldog mosollyal fog álomra szenderülni, miután meghallgathatta egy valóban tekintélyes létszámú tömeg ordítását: Orbán takaroggy!

Ez persze nekem, mint parlagi baloldalinak is felettébb tetszett, de a nap fénypontja azért az volt, mikor a tömeget felszólították, hogy miután a Parlamentben nem foglalkoznak a nép problémáival, fordítsunk hátat az épületnek és egy perces néma tüntetéssel nyilvánítsunk véleményt.

Ez meg is történt, mindenki a fenekét mutatta a Tisztelt Háznak, (volt ott egy-két igen formás fenék is, mesélték a barátaim…) majd mintegy vezényszóra mindenki felemelte öklét, melyből a középső ujja meredt csak a ég felé, így kívánva Viktornak minden jót.

Aztán hazafelé menet megtekintettem a küldeményt, melyet valamelyik nyugdíjas adott fel az Ország Megmentőjének - egy remekbeszabott csirkelábat, megfosztva magát a hétvégi ünnepi ebédtől.

Én a libalábat jobban szeretem, különösen, ha a combjában folytatódik, de Viktor ne legyen telhetetlen, örüljön, hogy ezzel megúszta.

Egyelőre, de nem végleg.

Lesznek itt még esős, borús, rosszkedvű napok is, nem is olyan túl sokára.

:O)))

HIBA...

Van néhány dolog, amit nem lenne szabad megtenni.

Nem lenne például szabad a szakszervezeteknek olyan tüntetéseket szervezni, melyen néhány száz fő vesz részt, kivéve, ha a egy kisváros kisüzemének elpofátlanodott tulajdonosa ellen kívánnak fellépni.

Ma nem ez történt, ma szakszervezeti konföderációk és a különböző ágazatokban működő tagszervezeteik tiltakoztak a tavasz óta zajló jogalkotási folyamat és kormányzati intézkedéssorozat - gyakorlatilag az ország és a társadalom szétverése ellen.

Párszázan.

Ha rosszmájúskodni szeretnék, akkor azt írnám, hogy sikerült utcára vinni a szakszervezetek alkalmazottait és megkérték őket, hogy hozzák el anyut is, hadd szaporodjon az a tömeg.

Át is vette a petíciójukat egy minisztériumi osztályvezető-helyettes, merthogy a minisztérium portásának más, fontosabb teendője akadt.
Szánalmas ügy, az ember már dühöngeni sem tud rajta, legfeljebb a fejét csóválja, hogy hova juttatták fizetett forradalmáraik a szakszervezeti mozgalmat, mi lett a munkavállalók érdekérvényesítésének szervezeteiből az alatt a húsz év alatt, amikor – hosszú idő után először – valóságos szükség lett volna az érdekvédelemre.
A mai tüntetés egyetlen dologra volt jó – alkalmat adott Orbán csicskásának, hogy elmondja: A kormány elkötelezett abban, hogy megvédje a nyugdíjakat, és a szombati szakszervezeti demonstrációról mindent elmond, hogy annak szervezői között vannak olyanok is, akik részt vesznek a nyugdíjakat "eltőzsdéző" magánpénztárak vezetésében"- írta a miniszterelnök szóvivője. "Sajnáljuk, hogy ezzel a hiteltelen akcióval sikerült megvezetniük néhány száz magyar munkavállalót"
Hogy ez a szerencsétlen olyanokat mond, amiért szerencsésebb országokban kényszer - gyógykezeltetnék, az egy dolog, a szomorú ebben viszont az, hogy joggal beszél néhány száz magyar munkavállalóról, hiszen a Tudományos Akadémia előtt valóban ennyien toporogtak és csúfoskodtak.
Amikor a francia kormány most felemelte a nyugdíj-korhatárt és a francia szakszervezetek utcára vitték a dolgozókat, akkor százezrek mentek az utcára és a hangjukhoz nem kellett erősítő, meghallotta mindenki, akit illet.
És bár a céljukat nem érték el, de legalább nem adtak módot arra, hogy lesajnálják őket és abban is biztos vagyok, hogy az állam irányítói mielőtt döntéseket hoznak, figyelembe veszik várható reakcióikat.
Nálunk meg a gonosz törpe sunyi mosollyal figyeli a tipródásukat, diktál nekik és eredményt hirdet, aztán röhögve figyeli, hogy kik tülekednek a gatyája hátsó felénél mindenáron megegyezésre készen.
A szakszervezeti vezetők meg totyorognak, mint liba a jégen, nem mernek lépni sem előre, sem hátra, és az a gyanúm, hogy okuk is van erre a viselkedésre.
Merthogy a rendszerváltáskor elgyengült a világ harmadik legfeleslegesebb dolga (mint tudjuk, ezek a pápa pöcse, a férfiak csöcse és a szakszervezet…) ez nem csoda, a társadalmi háttér kicsúszott a szervezetek amúgy is tanácstalan vezetői alól.
Az eredmény az lett, hogy amikor legjobban kellett volna, akkor ott álltak a munkavállalók egy szál magukban, védelem és segítség nélkül…
Megszűntek a szocialista nagyüzemek, a függetlenített vezetők főállásban rettegtek, egyikük a másikat múlta felül, hogy lemossa magáról a vörös festéket és átdizájnolja magát minimálisan is sárgává, miközben megkísérelte a lehetetlent: jobboldali munkavállalói érdekképviseletet működtetni.
Most aztán néznek ki a fejükből bánatosan és felrémlik előttük a mondás, miszerint a hála nem politikai kategória.
Akit akartak, már kifizettek, - például a pedagógusok lánglelkű vezérét átigazolták rablóból pandúrrá a sok jó szolgálat fejében, de a vasút vezérigazgatói székében például nem hallottam, hogy változást terveznének, vagy ha igen akkor sem fog a jelölt neve a tuskóra hasonlítani…
Pedig milyen szépen betartottak Gyurcsánynak, Bajnainak, mennyi remek kis akciót szerveztek, leállítva az ország vasúti közlekedését, hány remek nyilatkozatot tettek közzé a szocialista kormányok ellen, oszt tessék: itt állnak aranyélet helyett csupasz seggel és valamit tenniük kellene kétségtelenül, mivelhogy rettenetes nagy volt a pofájuk nyolc éven keresztül és ezt azért a tagságuk sem felejti.
Pedig arra nemigen számíthatnak, hogy a jelenlegi rezsimben partnert találnak, - legfeljebb arra számíthatnak, hogy a kétharmad majd hoz egy törvényt, hogy a szakszervezeteknek legfeljebb egyetértési joguk lehet, és aki nem ért egyet, az fizessen minimum húszmilliós bírságot…
A húsz év nem volt elég arra, hogy a megváltozott viszonyoknak megfelelően szervezzék meg magukat, hogy ott legyenek a társadalom minden pontján ahol munkavégzés folyik, legyen az műkörömreszelés vagy patakörmölés, bolti kiskereskedelem vagy egészségügy, oktatásügy vagy szállítás, ötcsillagos hotel vagy hajléktalanszálló, minisztérium vagy sufniüzem - mindenhol helye lenne ugyanis az érdekvédelemnek.
Ha megkérdezünk egy munkavállalót az Énvagyokafőnök Bt-ben, hogy ha már több a kettőnél, akkor ki fogja őt megvédeni, akkor előbb hangzik el a családi pitbull neve, mint akármelyik szakszervezeté.
Itt van a rengeteg kényszervállakozó olyan cégeknél, mint a Nationale Pirézland, akik csak azért vállalkozók, hogy a multinak olcsóbb legyen, cserébe meg éppenhogy csak nem bányásztat varjúnak öltöztetett munkavállalóival guanót gazdaságos mértékű (1 HUF/tonna) jutalékért…
Szóval, aki ezt a mai tüntetésecskét sikeresnek hazudja, az árt a magyar munkavállalóknak, az csak elfedi a problémát, amit azért jó lenne a mai bázison megoldani, mert egykettőre itt lesz a konkurencia – olyan fiatalok, akik nem kívánják tovább alakítani a pofozóbábú nem túl hálás szerepét és ingerük lesz majd visszaütni egyet-egyet.
A mai szakszervezeti vezetők helyében szembenéznék a helyzettel és elkezdenék vadul dolgozni, legyen ez bármennyire is szokatlan és fárasztó.
Így is rengeteg van a rovásukon…


:O))))