Akármennyit spekulálok is, mindig csak erre az eredményre jutok, oszt álmélkodhatok, a fejemet csóválva, mint a szovjet munkás a babakocsigyárból, mikor a lopott alkatrészeket otthon összerakva folyvást harckocsik kerülnek ki a keze alól.
Pihenés gyanánt olvasgattam a História című folyóirat utolsó számàt, mely Horthy szerepével is foglalkozik, meg az ÉS egyik írását a nyilasok utcaátnevezéseiről és sajnálattal kellett megállapítanom, hogy a világ Horthy hatalomrakerülése óta egy fikarcnyit sem változott.
Az ember azt gondolta volna, hogy egy vesztett világháború után, milliónyi magyar, zsidó és nem zsidó áldozat árán valamit tanultunk - de semmit.
Ugyanazok az ordas eszmék, ugyanazok az ócska sztereotípiák, mintha elakadt volna az időgép.
Még a kommunizmusnak nevezett negyven év sem hagyta ott a nyomát rajtunk, elfeledtünk mi mindent.
Horthyról az jut eszünkbe, hogy mennyire sajnálatos, hogy az orgoványi erdőben nem sikerült az összes komcsit nyakig a földbe ásni, a zsidóknak meg tréfás rigmusokat énekelgetünk az Auschwitzba induló vonatról.
Elfeledtük Rákosit, az ÁVO-t, a szegénységet, a nyomort, mi vagyunk az emlékezet nélküli nemzet.
A legszörnyűbb eben az, hogy megadatott egy soha nem ismétlődő történelmi lehetőség, olyan államot csinálhattunk volna magunknak, amilyen csak a mesében van: a szabad élet biztonságos kereteit megteremtő, igazságos, emberséges, mindenki számára élhető országot, ahol az egyéni érdek a humanizmussal és a közérdekkel összehangoltan biztosíthatja a nemzet felemelkedését.
Nem így lett.
Mindjárt a kezdeteknél bátran belerúgtunk az oroszokba, mert olyan a magyarral nem eshet meg, hogy ne legyen ellensége, vagy valaki, akit gyűlölni lehet.
Ezzel elveszítettük egyik legnagyobb piacunkat, elkótyavetyéltük az orosz államadósságot, a károkat húsz év alatt sem lehetett kiheverni.
És még hátra van a feketeleves, a lejáró energia-szállítási szerződések 2014 - ben esedékesá megújítása.
Aztán ahelyett, hogy egy modern állam megteremtését tűztük volna célul, inkább a Horthy rendszer restaurációja felé vettük az irányt, molyrágta jelmezeket és ideológiákat kotortunk elő a történelmi lomtárból.
Ha csak ránéz az ember díszelgő katonáink egyenruhájára, vagy az Országházban szolgálatot teljesítő kupolacsőszök jelmezére, elfogja a röhögés, - nesze neked XXI. század.
Mikor viszont meghallgatja a magas pozícióba emelkedett falusi suttyót ősnemes főrendként megnyilvánulni, az azért néha kiveri a biztosítékot.
Nem a származása miatt, hanem azért, mert elfelejtette, hogy honnan jött és azért, mert vissza akarja lökni az országot egy olyan állapotba, ahol az olyanokat, mint ősei voltak, csendőrök zavarták el még a piacról is.
Persze nála a Horthy-jelmez csak külsőség, mert a tartalom sztálinista.
A módszerek is, csak még tart Európától.
Március 15. i beszédét a nyugati lapok EU ellenesnek minősítik, ezzel persze megint tettünk egy lépést kifelé az Unióból, amelyik mellesleg az egyetlen esélyünket adja a felzárkózásra.
Most úgy néz ki, hogy ezt az esélyt is el akarjuk szalasztani, mint már annyit történelmünk folyamán.
Az igazán szomorú az egészben az, hogy olyanok vagyunk mi, baloldaliak az országban, mint libák a téli tarlón, - bóklászgatunk, próbálunk élelemhez jutni, de üres a mező.
A fiam ma azt kérdezte, hogy tudok e valamilyen komolynak mondható alternatívát felmutatni Orbán ellenében, merthogy ő ma nemigen lát semmi és senki ilyet, különféle okoknál fogva.
még az amúgy ígéretes kezdeményezések is elhalnak csendesen, a szolidaritás is, a Milla meg ezzel a Dopeman üggyel - szóval semmi baja a rapperrel, de ha a Millának ő az alternatíva Orbánnal szemben, akkor az nagyon sajnálatos.
Nem is lehet vele vitatkozni sem, mint ahogy arra sem nagyon tudtam mit felelni, hogy látok e akárcsak egyetlen esélyesnek tűnő versenyzőt is, mert akkor mondjam már meg neki, merthogy ez esetben lemond lepkegyűjtési vagy filatéliai terveiről, melyeket a politikával való foglalkozás helyett ütemezett be magának.
Mindenesetre a magyar jobboldal ma boldogan tapicskol a hatalomban - élni ugyan nem tud vele, de nagyon boldog attól a tudattól, hogy a nép - értsen ezen akármit is - őket támogatja.
Aki meg nem őket támogatja, azokat úgyis támogatni kell, mert éppen kezdenek éhenhalni, de ezt ők diszkréten, csendben teszik, úgyhogy nem zavarják a jobboldal örömét.
Mindenesetre nem túl biztató a helyzet, de lehet, hogy csak fáradtabb vagyok a szokásosnál - holnapra majd megint optimista leszek...
:O)))
