Nagyon megy ez nekik, mesterei az államélet irányításának.Nyolc esztendőn át akkora volt a pofájuk, mint a bécsi kapu, mást sem csináltak, mint azt bizonygatták, hogy a koalíciós kormány dilettáns módon vezeti az országot, alkalmatlan a feladatára, debezzeg ők ezerszer jobban tudnák csinálni.
Gyanakodhattunk volna pedig, hogy ez kislányos túlzás, hiszen egyszer már négy éven keresztül a lopáson kívül az égvilágon semmit nem csináltak, legfeljebb elmondták ezerszer, hogy majd egyszer fognak valamit csinálni, amitől virágba borul ez a sorstépte kicsi ország - de aztán ezt a tervüket nemigen cizellálgatták, - nem értek rá.
Viszont minden település kapott néhány zászlót, a korona meg mentőmellény nélkül hajózgatott, hogy a nép boldog legyen, és hogy az Ezüsthajónak is legyen rakománya – a koronaúsztatásra kifizetett lóvé.
Aztán lett nyolc boldogtalan évük, a nép meg feledékeny, és ha sokat duruzsolják neki, hogy rosszul él, akkor el is hiszi.
A statisztikákban meg mindig lehet olyan számokat találni, amelyikre bátran lehet hivatkozni, olyan összehasonlítási alapokat keresni, melyek a mi igazunkat támasztják alá, hát éltek is a lehetőséggel és folyamatosan azt sulykolták, hogy jajderossznekünk, derosszulélünk, a mi országunk Szodoma és Gonorrhea, a búbánat völgye.
Aztán eljött a nap, mikor megkapták a várva-várt hatalmat, méghozzá nagy adag tejszínhabbal a tetején.
Az ember azt gondolta volna, hogy akkor most szisztematikus munkával fog találkozni jártában – keltében, hiszen az önkormányzatok évek óta a kezükben voltak, minden adatot ismerhettek, az is hamar kiderült, hogy csontváz itt csak akkor lesz a szekrényekben, ha Varga Mihály belemászik, a költségvetést rendben kapták kézhez, a pénztárcában volt néhány milliárd tartalék - hát akkor lehet belevágni a felvirágzásba.
De nem így történt, és az első csalódásnak saját választóik körében éppen általános és teljes felkészületlenségükből kellett volna adódni.
Még csak azt se mondták, hogy van valami koherens elképzeléshalmaz, amit végre akarnak hajtani, nem mondtak ezek semmit, csak üres lózungokat zsolozsmáztak és elkezdtek improvizálni.
Mondjuk a hatalom megragadását azért megoldották, az könnyű volt.
Vityka minden este elővette a Lenin összest, kicsit olvasgatott, majd mint anno Vlagyimir Iljics a Szmolnijban kiadta az aktuálisan elfoglalandó terület megtámadására vonatkozó irányelveket, csapatai pedig végrehajtották a megszállást.
A Parlament úgy szarta a törvényeket, mint az etióp oroszlán a kitüntetéseket a szovjet tanácsadó elfogyasztása után, a zömük azt biztosította, hogy őket a helyükről ki ne lehessen piszkálni vagy húsz évig.
Az egész kormányzásuk úgy néz ki, mintha az Orbán-család konyhaasztal melletti, kissé benyomott állapotban lefolytatott beszélgetéseit akarnák lefordítani a kormányzás nyelvére, tekintetbe véve és elsőként rangsorolva a Demján-Csányi tandem instrukcióit és előírásait is.
Vannak az országnak komoly gondjai, elsősorban gazdasági téren, hiszen sok tekintetben még a szocializmus struktúrái között dolgozunk és ez valóban nem mehet tovább, de a változtatások még mindig váratnak magukra.
Amit meg megváltoztatnak, abban sok köszönet nincs, hiszen leginkább olyanok, mint az öcsém volt kisgyerekként, aki szétszedi a vekkerórát, majd diadalmasan bejelentette: Na, megcsináltam, hogy ne ketyegjen!
Már elég sok dolog nem ketyeg az országban, mondhatjuk példának az egészségügyet, az önkormányzatokat, a nyugdíjrendszert, az adórendszert – ezek finom szerkezetek, nem mindegyiket lehet nagykalapáccsal szerelgetni.
A frász kitör, ha a külpolitikai sikereikre gondolok, különös tekintettel a határontúli magyarokra, drukkolok, hogy megússzák élve a kormány sikertörténetét.
Jobbról nagyon szívesen emlegetik Gyurcsány őszödi beszédének azt a részletét, amelyik arról szól, hogy a szocialisták két évig nem csináltak semmit.
Igen közel vannak ahhoz, hogy beérjék őket, emellett a szocialisták azért demokraták tudtak maradni és nemmellesleg nem romboltak, hanem építettek.
Mit tud Orbán eddig felmutatni?
Az eredmény, hogy a nyugdíjasokat megfosztotta a nyugdíjuk emelkedésének lehetőségétől?
Vagy az, hogy elrabolta a magán-nyugdíjpénztári megtakarításokat?
Vagy netán tán megoldotta a devizahitelesek problémáját?
Megoldotta a lecsúszó alsóközéposztály gondjait?
Tett valamit a munkanélküliség ellen?
Biztosította talán a kiegyensúlyozott tájékoztatást?
Tudja egyáltalán valaki is, hogy ez az ember milyen Magyarország megteremtését tűzte ki célul maga elé?
Jelenleg a legjobb úton haladunk valamiféle speciális magyar modell felé - éppen a liba keresztezése folyik a bagollyal, amelynek eredményeként létrejön majd a nagyon csinos libagoly, mely éjjel gágog, nappal úszik és a világ a csodájára jár, hogy egyáltalán él…
Nulla ez a teljesítmény, és bár a fene tudja, milyen társadalmat szeretne a Mi Boldogságunk felépíteni, de akármilyet is, ezzel a tehetségtelen, szervilis cselédgarnitúrával nem fog sikerülni. A kormányában egyetlen tehetséges embert nem talál az ember, nagyítóval sem, a parlamenti frakció olyan, mint a cselédfesztivál, szánalmas.
Attól tartok, az nem lesz megoldás, ha cirkusszal próbálja helyettesíteni a valódi problémakezelést.
Régi jobboldali vélemény, hogy a szakértelem ócska bolsevista trükk.
Hát nem trükköznek, az már biztos…
:O)))
