PARASZTBECSÜLET

 "Magyarország minden ellenkező híreszteléssel szemben mezőgazdasági ország" – fejtette ki a Nemzetmentő, aki forradalmának egyre rögösebb útján elérkezett ahhoz a ponthoz, ahol elkerülhetetlenné vált, hogy a mezőgazdaságról is kinyilatkoztasson.

A megállapítás bizakodással töltheti el bús honfiszívem, hiszen ezekszerint csak úgy nyolcvan-száz évvel tervezi visszavetni az országot a Mi Büszkeségünk, jóllehet eddigi tevékenysége alapján számíthattunk volna akár arra is, hogy a napi betevőt kalandozásokkal, jobb esetben vadászó-gyűjtögető életmóddal kelljen megkeresnünk.

Megnyílt az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás, és a Vezér beleállt a háttérként szolgáló búzamezőbe, éppen csak nem morzsolgatta a kalászokat, bizonyára azért, mert két kézzel szorongatta a kezében a gondolatait, melyeket aztán meg is osztott a lelkesen figyelő médiával.

Hogy a francba fér abba az okos fejébe ez a sok tudomány, ki tudja, de eme alapvetés leszegzése mellett még elmondott néhány egyéb bölcsességet és tett néhány ígéretet is.

Szubjektíve az a kijelentés nyerte el leginkább a tetszésemet, melyben világossá tette: véget vetünk a gátlástalanság korszakának.

Na, - mondtam magamban – éppen itt volt az ideje, mert ha a gátlástalanság szobrához modellt keresnek, akkor a szónok éppen alkalmas lett volna erre a feladatra, de most, hogy a gátlástalanság korának véget vetettünk, megértük a csodát!

Ennekutána a Nap valószínűleg nyugaton kél, a liba a rókával bárány a farkassal vidáman mulatoznak együtt, Orbán Viktor meg mértéktartó és szabálykövető lesz, oszt jónapot!

Az ugyan a beszédből nem derült tisztán, hogy eme magvas megállapításnak mi köze van a magyar mezőgazdasághoz, hacsak nem az lehetett a politikai szándék, hogy megnyugtassa a vidék népét, hogy a közeljövőben nem fog a haverok és strómanok kezére játszani néhány állami gazdaságot, mint tette legutóbb, mikor érezte a vesztét, és amikor állami bank által finanszíroztatta a remek adásvételt!

Megtudhattuk azt is, hogy a magyar anyaföld a legdrágább kincsünk – gondolom, ezért is hajtott rá oly buzgón a Nagyméltóságú Asszony is a földvásárlásokra,-  és a termőföldet  nem fogjuk engedni elkótyavetyélni, ami nagyon helyes is!

Merthogy milyen ember az, aki eladja az édesanyját, mondá és ettől aztán a kalászok hajladozni kezdtek mögötte és könnybe borultak a kökénykék gazda-szemek, átmenetileg szüneteltetve a jószág hízlalását.

De bevallom, amikor kemény ígéretet tett, hogy megvédjük a termőföldet, akkor kis borzongások kerítettek hatalmukba, libabőrös lettem és dermedten ültem darabideig, azon elmélkedve, hogy mi is lett a sorsuk az idáig megvédett intézményeknek.

Nem lettem boldog a konklúziótól.

Azt is elmondta a Vezér, hogy az a törekvés, hogy minél több magyar család jusson földhöz, én meg arra gondoltam, hogy ennek a törekvésnek már vannak érzékelhető hatásai, mondhatnám új földosztásnak vagyunk tanúi, állampolgárok milliói várományosai a fejenkénti tíz hektárnak.

Az új parcellákkal csak az a gond, hogy vízszintesen egy kétszer egy méteres alapterületű hasábban kerülnek kiadásra, viszont a föld középpontja felé elég hosszan nyúlnak, - már csak a technológiát kellene kifejleszteni a mélyművelésű kukoricatermelésre…
A gazdasági válságról is megtudhattuk, hogy bár  az euróválság sok kárt okoz, de Magyarország számára jelentős lehetőséget is hordoz: az egyik ilyen, hogy felértékelődik a mezőgazdaság és az élelmiszeripar.

Hát ez bizonyára így is van, de ettől még lesznek gatyamadzag-parcellák, zsellérek és kvóták, és lesznek éhező gyerekek is, akiket nem nagyon fog vigasztalni, hogy esetleg a leggazdagabb magyarnak jobban fog jövedelmezni élelmiszer-feldolgozó vállalkozása, mint ahogy az sem, hogy A Mi Tündöklő Napunknak meglesz a mindennapi levágni való disznó.

Attól sem lettem túl boldog, mikor megemlítette, hogy amint befejezik a pénzpiac újraszabályozását, azonnal nekilátnak a mezőgazdaság újraszabályozásának is.

Belegondoltam, a pénzpiac szabályozásával éppen úgy tűnik, hogy eltűnik a pénz, ezek szerint a mezőgazdaság újraszabályozásával el fog tűnni a kolbász – mecsoda remek kilátások.

Már csak attól rettegek, hogy a libát is újraszabályozzák és be kell érnem egy marék csonttal és némi tollal, holott a liba nekem éppen úgy tetszik, ahogy van.

Bekóborolt a Fényestekintetű a tudományba is, és kifejtette, hogy a terv az, hogy itt jó minőségű magyar terméket fogunk termelni, nem ám valami génpiszkált vackot.

Vannak a jobboldalnak meg a zöldeknek ilyen hívószavaik, melyek hallatán minden derék jobber úgy rázza a fejét, mint foxi a lábtörlőt, ha megtudnák szegények, hogy miden mai eledelünk génpiszkált, bizonyára sírvafakadnának, pedig hát ez a szörnyű tény – a legnagyobb génmanipulátor maga a természet, lehet ellene törvényt alkotni délután kettő és három között, ahogy a többi jól előkészített törvény is születik.

A magyar mezőgazdaság persze Orbánt is túl fogja élni.

Túlélte Rákosit, túlélte az anakronisztikus kisgazdapártokat, túl Torgyánt – miért pont Orbán lenne a kivétel?

Mindenesetre a mezőgazdaságot jobb lenne nemigen piszkálni, hagyni kellene a parasztot termelni és élni, mert bár hozzáértőkből már produkált egy sor tehetséget a jobboldal, de eredményt eddig még soha nem tudott felmutatni – legfeljebb Orbánék családi zárszámadásainál…

Ha a parasztot élni hagyják, akkor termelni fog, már csak becsületből is.

Nincs szüksége arra, hogy beleokoskodjanak a dolgába, de szüksége lenne ismeretekre, iskolára, tapasztalatokra, és fizetőképes keresletre.

Emlékezzünk Torgyánra és ne feledjük, hogy az Orbán-kormány minisztere volt.

A Vezér természetesen ehhez is ért, ez nem is kétséges.
Már úgyis csak a földből élők azok, akiket még nem haragított magára, hát hadd kísérletezzen!

:O))))