EGY NAP A GONDOLKODÁSRA

Vannak helyzetek, melyekben szinte másodpercek alatt dönteni kell, vannak, amikor több idő jut a gondolkodásra, a megfontolásra.
Ilyen ez a mai helyzet is, az önkormányzati választás előtt van még a mai nap, amikor eltöprenghet, aki még nem döntötte el, hogy elmegy-e leadni szavazatát, vagy otthon marad, és ezzel automatikusan a jelenleg fennálló hatalmi berendezkedésre adja szavazatát.

Aztán még azt is eldöntheti, hogy ha elmegy, akkor kire adja voksát, melyről évek óta ravasz módon sulykolja a hatalom, hogy nem sokat ér, nincs jelentősége, az egyszerű ember szándéka, akarata semmit sem ér.
Nem nehéz pedig a kérdés, hiszen alig néhány kérdésre kell tudni felelni – elsősorban önmagunknak.

Elsősorban arra kell válaszolnunk, hogy mit hozott és mit fog hozni számunkra ez a hatalom.
Ha az átlagember felteszi magának ezt a kérdést, akkor elmondhatja, hogy politikai jogainak szűkítését, az állam vezetőinek szinte korlátlan hatalmát, melyet nem az ő életének felvirágoztatására, hanem egyéni céljai megvalósítására, anyagi érdekei érvényrejuttatására használnak fel, kíméletlen kegyetlenséggel taszítva nyomorba az ország felét.
Ha azt gondolja, hogy neki mindegy, hogy hányan nyomorognak egészen addig, ameddig ő nem nyomorog, hanem megél úgy-ahogy, akkor rosszul gondolja, hiszen egy országban élünk, melyben az átlagember életét is megkeseríthetik mások nyomorának kísérőjelenségei, a bűnözés, a társadalmi kommunikáció eldurvulása, a közbiztonság romlása, az emberek közötti normális kapcsolatok felszámolása.

Az is eszébe kellene, hogy jusson, hogy milyen jövő vár gyermekére, aki lehet, hogy éhezik, mert nem jut neki minden nap meleg étel?
Milyen jövő vár gyerekére, akitől épp most fogják elvenni a tanulás jogát, persze nem nyíltan, hanem a szokásos sunyi módon intézve a dolgokat.
Minek a cselédnek érettségi, minek a betanított munkásnak diploma?
Suszter, maradj a kaptafánál, meg a leszármazottaid is, hetedíziglen!
Lehet bármennyire törekvő is a család, ha nem tudja megfizetni a tandíjat - ami Orbán szerint nincs is -, akkor a gyerek megáll, vagy akár vissza is lép azon a társadalmi létrán, melyen a feljebbkerülésért generációk törték magukat.
Lehet az esze briliáns, mégis traktoros lesz belőle, mint lett volna Orbánból is a Horthy-rendszerben, saját bevallása szerint – legfeljebb.

Aztán azon is el lehet spekulálni, hogy milyen jövő vár saját magára, hiszen a nyugdíj a ma nyugdíjasának sem biztos bevétel, de még néhány év, és az elöregedett társadalom nem fog tudni annyit termelni, hogy eltartsa nyugdíjasait, arra a háromezer milliárdra meg keresztet vethetünk, amit jelenlegi uraink eltapsoltak, s melynek mára nyoma annyi sincs, mint a beígért egyéni nyugdíjszámlának.
Az is várható, hogy a jelenlegi nyugdíjakat megadóztatják, ki tudja, mit terveznek az özvegyi nyugdíjakkal, mindenesetre még időben követelni kellene az alacsonyabb kukákat, hogy legalább kényelmesen lehessen turkálni benne.

A falu agyáig még el sem jutott, hogy mire körülnézett a paraszt, már hipp-hopp el is vették tőle a nyugdíjat, mert a megszűnt gazdaságokkal megszűnt a járulékfizetés is. és aki tud mutatni olyan gazdálkodót, aki a munkása vagy munkásai után járulékot fizet, az nyert egy hangszórót.
Azt sem lenne baj, ha végiggondolná a választó, hogy milyen egészségügyi ellátásban lesz része a közeljövőben, hiszen éppen most tervezik az egészségügy átalakítását, de a terveket nem kötik az ő teljességgel illetéktelen orrára.
Csak a szakemberek tudják pontosan, hogy lesz külön egészségügyi ellátás a gazdagoknak és lesz a falusi doktorbácsi a szegényeknek, az egyik csoportot MRI-vel, CT-vel diagnosztizálják, a másikat egy futó pillantással, az egyiket a legmodernebb eljárásokkal gyógyítják, a másikat meg Kalmopyrinnel.   

Szóval nem mindegy az, hogy ki van ebben az országban hatalmon, egy szociopata diktátorocska a tolvaj sleppjével százmilliós lakásokkal, dugi bankszámlákkal, vagy egy szociálisan érzékeny kurzus, mely a nép javára akar élni a nagyon szűk lehetőségekkel.
És nem igaz az, hogy a szavazatod nem ér semmit.
Egy vízcsepp nem csinál árvizet, de millió vízcsepp már képes erre, csak közös mederbe kell terelni őket.
Ne könnyű, mert közben  a csapból is szirénhangok folynak, rezsicsökkentenek, melyből egy Szíjjártónak havonta hetven-százezer lehet a megtakarítása, Julis néninek meg havi hatszáz forint.
Meg a családi adókedvezmény, melyet az vehet igénybe, aki jövedelemadózik, miközben az ország felének nincs ebben a szerencsében része, merthogy nincs jövedelme.
Viktor megmondta az Uniónak, hogy ne azt figyeljék, amit mond, hanem azt, amit csinál.
Hát ezt csinálja, de ez az ő dolga, a választó dolga meg az lenne, hogy jól fenéken billentse, erre pedig egyetlen módja van: a választásoknál ki kell penderíteni a hatalomból.
Az előjelek nem túlzottan kedvezőek, a demokratikus ellenzék pártjainak torzsalkodásai, a pártok vezetőinek masszív tehetségtelensége elvette a választók jórészének kedvét a választástól.
Ezeknek a jelenségeknek jelentős része jól megkoreografált zavarkeltés volt, de volt szerepe a spontán tehetségtelenségnek is – mindenesetre ezzel ráérünk a választás után foglalkozni.
Most viszont – és elsősorban Budapesten és a nagyvárosokban, megyeszékhelyeken – el kellene hajtani Viktorékat a francba, hogy legyen már valóságos politikai ellensúly a.demokraták kezében.
A falvakban nehezebb a helyzet, mert kevesebb a képzett ember, többeket lehet árvalányhajas lózungokkal megvezetni, de a fővárosban van esély.
Élni kellene vele, és az összefogás jelöltjeire szavazni, mert még ha Fodor tisztességes lenne is, az LMP pedig nem a Fidesz leányszervezete lenne, egyedül akkor sem menne semmire egyikük sem.
Ma még el lehet ezeken a dolgokon gondolkodni, holnapután már késő lesz.
És öt év hosszú idő…

:O)))

FORRADALMÁROK ÉS IGAVONÓK

Forradalmárnak lenni - maga a csoda.
Láng, lobogás, intuíció, hevület, mennydörgés és villámcsapás, kardvillanás és hősi halál, egyik kezünkben lángpallosunk, másikban szerelmünk pihegő kebele ötszáz köbcenti szilikonnal turbózva, belegondolni is jajdefincsi!

Ellenben a hétköznapok szorgos robotosának lenni szürkeség, spleen, undor és unalom, rabság és kényszermunka, monotónia és beletörődés, szenvedés felsőfokon – jujjdeszörnyű.

És mégis valahogy úgy van ez, hogy a forradalmár általában éhendöglik, ha nincsenek mögötte a hétköznapok szürke robotosai, az aktivisták, a különféle PR, reklám és szervezési szakemberek, a politika boszorkánykonyhájának névtelen rabszolgái, kiknek – ha jókedve van – hősük odavet egy morzsát a dicsőségből, - vidulj rabszolga!
Persze a forradalmárok általában rosszkedvűek és gondterheltek, emellett meg vannak győződve arról, hogy az emberiség őket szolgálni tartozik, miközben csodálja végtelen bölcsességüket, tisztánlátásukat.

Aztán vannak forradalmárok, akik azt hiszik, hogy önmagukban is elegek a robbanásszerű változások elindításához, akik azt gondolják, hogy személyük fáklya és fárosz, ők a fény csiholói, a tömegeknek meg elég, ha isteni bölcsességük világánál ütemes léptekkel masíroznak utána.
És vannak szorgos robotosok, akik egyszer, valamikor eltalálták már a labdát életükben, ezért aztán a továbbiakban labdazsonglőrként kívánják folytatni az életüket.
Ők adtak találkozót egymásnak az önkormányzati választások alkalmából, meglehetősen izgalmas összetételben, hiszen itt mindenki forradalmár, a tetejében csupa olyan forradalmár, akinek nincs szüksége a szakértelem bolsevista trükkjére, ellenben remekül ötletelnek mindahányan.

Ez egy olyan hadsereg, amelyikben minden katona minimum dandártábornok, de a hadseregekből hiányoznak az utászok, a híradók, a hadtáp, hiányzik a fegyelem, a szervezettség, hiányzik minden, ami egy hadsereget hadsereggé tesz.
Itt mindenki a fajfenntartó hadsereg tábornoka szeretne lenni, baka nuku.
Nem is folytatom, döglött lovat verni nem egy kellemes mulatság, talán még csak annyit jegyeznék meg, hogy ami itt történt, történik, az nagyfokú pofátlanság nemcsak a választókkal szemben, de azokkal az aktivistákkal szemben méginkább, akik hóban-fagyban, esőben-sárban, rekkenő hőségben ott álltak és állnak a tereken, utcákon, és a lelküket tették bele a munkába.

Ha ez az első eset lenne, akkor talán elnézően legyinteni is lehetne, de ez nem az első eset - attól viszont lehet tartani, hogy az utolsó.
Lehet, hogy rosszul gondolkodom, de legutóbb akkor ütött meg a guta, amikor a Nagy Trió tagjai saját magukkal láthatólag felettébb elégedetten bejelentették, hogy teljes négy órán keresztül tárgyaltak a szükséges kompromisszumokról, úgy hetvenegy nappal a választások előtt.
Teljes négy órát.
Megrázó élmény lehetett ennyi időn keresztül konkrét dolgokról beszélni, nemkevésbé dönteni, nem általában rohadt okosnak lenni, hanem némi felelősséget is vállalni.

Csak tájékoztatásul mondanám, hogy V. Fülöp francia király befalaztatta a bíborosokat, mikor töketlenkedtek a pápaválasztás során, talán ez követendő eljárás lehetett volna ez esetben is.

Az sem lett volna baj, hogy ezek a „pápaválasztók” inkább hasonlítanak Hugyos Józsi bácsira, mint Dueze bíborosra, ők a mieink, már szinte megszerettük őket.

Ha csipet kis eszük lett volna, akkor a választásokat egyetlen folyamatként kezelik, egy választási szövetség jól megválasztott cégére alatt viszik végig, egy testület irányítja.
Ha így csinálják, akkor az  országgyűlési választások előtt száz nappal tudja minden érdekelt, hogy ki lesz a képviselőjelölt, ki lesz a  jelölt az Európai Parlamentbe és ki lesz a demokraták polgármester-jelöltje Lúdváron, az önkormányzati választásokon.
Ha emellé rendeltek volna egy tisztességes választási büdzsét, egy színvonalas propaganda-tervet felelősökkel és határidőkkel ellátva, média-tervet mellérendelt költségekkel, felállítottak volna valamiféle ütőképes, hatékony végrehajtó-szervezetet, ellátták volna őket módszertani segítséggel, akkor – talán - lehetett volna esély.
De ebben a formában, egy erős és jólszervezett, nyomasztó médiafölénnyel rendelkező ellenféllel szemben esélytelenek vagyunk.

A kampány irányítását meg egy személyre kellett volna bízni, mert még a rómaiak is diktátort neveztek ki a nehéz helyzetekben, márpedig egy politikai párt számára nincs nehezebb helyzet egy választásnál.
Egy néha több, mint a három.
Ebben az időszakban a politikusoknak már kuss kell, hogy legyen, volt idejük pofázni négy éven át, innentől már csak azt mondhatják, oda mehetnek, azt ehetik, ihatják, nyilatkozhatják, akkor és amit a kampánystáb mond.
És nekünk kell meghatározni, hogy miről szóljon a közbeszéd, nem gumicsontokat ropogtatva, összevissza dumálva semmitmondani.

Aki pedig ezt nem hajlandó elfogadni, az nem jelölt sem a miniszterelnöki, sem a lúdvári önkormányzati képviselői címre.
Nem vagyok olyan tehetséges választási guru, mint például Szigetvári Viktor, de azt azért minden beképzeltség nélkül mondhatom, hogy ha a két kezem a fenekembe dugom, és a fogaimmal tartom a ceruzát, akkor is különbül szervezem meg ezt az attrakciót, mint akik most csinálták.
Ennyire ostobának ingyen nem lehet lenni, úgyhogy körül lehetne nézni, hogy az érdekeltek kinek a fizetési listáján szerepelnek, szerepeltek, visszamenőleg egészen az emlékezetes szocialista miniszterelnöki castingig…

Na, most már mindegy, sorakozzunk fel a Falus főorvos úr által fémjelzett csapat mögött, mosolygós tekintettel, fegyelmezetten és optimistán, és biztassuk a hezitálókat, aztán majd meglátjuk.
A választás után meg új lapot lehet nyitni, rengeteg a feladat…

Mindenesetre az egyik kellemes kommentelőm nagy igazságot írt le azzal, hogy ha el akarjuk zavarni Orbánt, akkor első lépésként ezt az ellenzéket kell világgá küldenünk.
Lesz min töprenkedni választások után, lesz munka dögivel, de a gyászmunkát az ellenzék mai vezetői nélkül javaslom  elkezdeni, mert ha rajtuk múlik, akkor ehhez is csak a következő választás (ha lesz még, ugye…) előtt hetven nappal látnak majd hozzá.

Ja – és mivel sok kritikát kaptam, hogy nem vagyok eléggé optimista, hát akkor hajrá!

:O)))

PANCSÓ KANCSÓ ÉS FŐPOLGÁRMESTER

Azt már hallottuk, hogy a szent cél a baloldal teljes megsemmisítése, de azt nyíltan még soha nem merte kimondani, hogy Budapest szétverése is a céljai között lenne.
Még azután sem, hogy 2006-ban már tett erre kísérletet - elég szép eredménnyel.
Azt azért lehetett tudni, hogy a falusi klottgatyás suttyó összes kisebbrendűségi érzésből fakadó bosszúvágyával szemléli a Bűnös Várost, ahol romkocsmák mélyén lakik a hétfejű liberálbolsevik sárkány, melynek ha lecsapják egy fejét, kettő nő helyette.
Így aztán nekilátott, hogy Budapestet lecserélje Felcsúttal.
Mint tudjuk, ha bármit nivellálunk, az általában lefelé szokott történni, ritka eset, hogy ez fordítva történjék, így hát az várható, hogy a főváros hamarosan eljut oda, hogy neki is lesz egy vedlett főutcája, lehet ez akár a Nagykörút is, meg egy reprezentatív stadionja, melyben akár vizilabdamérkőzéseket is lehet játszani, mint a felcsúti stadionban, melynek neve ezidáig Pancho Aréna volt.
Miután a legutóbbi nemzetközi mérkőzést, melyet a magyar fiatalok dicsőségesen elvesztettek, derékig vízben úszva játszották, ez úton javaslom a stadion átkeresztelését, legyen az új neve Pancsó Kancsó!
Budapest gyönyörű város, még ma is az.
Éppannyira nem számít neki, hogy itt-ott ütött-kopott, mint ahogy az sem, hogy a Vezér odacsinál ezt-azt legszebb tereire, éppúgy, mint ahogy a Floki kutya is odapiszkít az Körút mellékutcáinak járdáira.
Kikerüljük fintorogva ezt is, azt is.
Ha Budapestről beszélünk, akkor arra a településre gondolunk, mely három város, meg néhány falu egyesüléséből jött létre, nem egyetlen varázsintésre – ennek talán az lehetett az oka, hogy a hajdani megfontoltabb korok nem igényelték a vezéri lángelmét, elégedettek voltak a százkilencven évvel ezelőtt született „kockás báró”, Podmaniczky Frigyes szorgalmával és

felkészültségével, aki harminckét évig dolgozott a Fővárosi Közmunkák Tanácsában.
Ha kiegyezés korának városfejlesztéséről beszélünk, az ő munkájáról is beszélünk, az ő idejében készült el a főváros általános rendezési terve, ekkor épültek ki a körutak és a sugárutak, a dunai rakpartok kiépítése, három Duna-híd, ő virágoztatta fel az Operaházat, a Nemzeti Színházat, de elnöke volt a hajléktalanok menhelye egyletének és az országos honvédegyletnek is.
De szép is lenne, ha Tarlós főpolgármester is elnöke lenne a hajléktalanok Menhely Egyletének, esetleg a Nyugdíjfosztottak Honvédegyletének, de én már egy Fővárosi Közmunkák Tanácsával is kiegyeznék.
Akkor a város egyesítése volt a feladat, ma a város szétszaggatása állítja kemény feladat elé a döntéshozókat.
A cél természetesen politikai: az erős Főváros komoly ellensúlyt képezhet a kormánnyal szemben, ez pedig a mai világban nemigen kívánatos, úgyhogy elindult a „Hogyan csináljunk egy metropolisból huszonhárom falut” munkacímű projekt, melynek végleges címe természetesen „Megvédtük Budapestet” lesz.
Így aztán a Főpolgármester nem Budapest első polgára lesz, hanem a huszonhárom torzsalkodó kiskirály prédája.
Ez természetesen nem városszervezési modell, hanem politikai akció, mely évtizedekre vetheti vissza egy nagyváros fejlődését, közvetve pedig az ország fejlődését is, hiszen a Főváros adja a magyar GDP negyven százalékát.
Emellett a főváros a vasúthálózat, úthálózat, telekommunikáció és a kultúra centruma.
Az ilyen gyermeteg próbálkozásokon, mint egyes minisztériumok vidékre költöztetése, csak röhögni lehet – ne is vegyük túl komolyan, tekintsük egy bomlott elme legfrissebb tünetének.
A probléma nem is a szándék, hanem az az apátia, mely belengi az egész magyar közéletet, köztük a magyar főváros jövőjének kérdését is.
Az mondjuk természetes, hogy a felcsúti kocsmában megértő bólogatás kíséri Budapest viviszekcióját, de az azért már mégiscsak érdekes, hogy Budapest népe, élén a máskor minden kivágott fáért hisztérikus rohamokat produkáló értelmiség milyen csendesen tűri, hogy magának a fővárosnak menjen neki ez a láncfűrészes gyilkos.
A magát demokratikusnak nevező oldal pedig alulmúlja önmagát.
Nem tanult semmit a parlamenti választások előtt tanúsított magatartásának gyászos eredményéből, most ugyanazt az előadást viszi színre, csak népszínműnek feldolgozva, ahol a szereplők egymás seggét rugdossák - száz nappal az előadás vége előtt.
Mert abban ne legyen kétség, hogy a jobboldali zombik egységesen fognak szavazni, ha a jelöltjükkel szemben öt demokrata, zöld meg civilnek nevezett kitudjaki áll, akkor sajnos ebből sem lesz énekes halott…
De még jelöltek sincsenek, a demokratikus oldal közös főpolgármester-jelöltje pedig egyelőre még az utópiák birodalmában él.
Ha valaki azt mondja, hogy nincs ebben céltudatosság, akkor az vak.
Ha elhiszi valaki, az meg ostoba.
A budapesti baloldali politikai elit olyan, mint a hármas metró járműparkja, legjobb lenne az egészet lecserélni, de hát már ehhez is későn vagyunk.
A libáknak is több eszük van, mikor nekiindulnak az útnak, egyikük az élre áll és vezeti a csapatot, de én még olyan unortodox libacsapatot nem láttam, amelynek élén öt vezérliba ötfelé repült volna.
Ennyit Budapestről, a többit majd már huszonhárom iciripiciri fatornyos kis faluról kell írni, huszonhárom iciripiciri maffiáról, huszonhárom iciripiciri kiskirályságról, melyek vagy vazallusai lesznek I. Miháj kirájnak - vagy nem lesznek…
Ha valaki meg tudná szervezni, hogy a kerületek többségének élére demokraták kerüljenek, abból akár még politikus is lehetne.
Meglátjuk…

:O)))

EURÓPA

Európa kell nekünk, ez kétségtelen, hiszen az összes nagypofájú jobboldali tartja a markát a pénzekért, melyeket az Unió küld nekünk, s melynek jelentős részét úgy szórjuk ki az ablakon és úgy tömjük a hatalom kedvezményezettjeinek feneketlen zsebébe, mintha azért kaptuk volna.

A választópolgár meg csak nézi, és bamba pofával bólogat a meglopásához, jövője elrablásához és lelkesen helyesel mindenféle politikai idióták ostoba igehirdetéséhez.

Az emberek egyszerűen nem értik, hogy az Uniótól érkező pénzből van a megélhetésük, hiszen Orbán Magyarországán nincs olyan fejlesztés, építkezés, mely saját erőből jött volna létre, kivéve néhány labdarúgó-stadiont, melyek felépítéséből azért nem él meg egy ország, és amelynek árát az átadás napjától kezdve fizetnünk kell.
És fizetnünk kell Paks bővítésének árát is, méghozzá ezzel meg sem várhatjuk az átadást, hanem előre kell fizetnünk, már az első kapavágás előtt is.
Ki árulja hát itt a hazát, KGBéla, vagy a szomorúszemű Vezér, aki a Közgép megrendeléseiért csinált neked egymillió forint új adósságot?

Orbán levelet írt a választóknak, melyben választási részvételre buzdít, arra való hivatkozással, hogy ezzel kell megüzennünk Brüsszelnek: több tiszteletet a magyaroknak!
Tiszteletet nem követelni kell, hanem kiérdemelni.
Felcsúton sem azt a szegényembert tisztelik, aki kiáll a falu közepére, a markát tartja és kéreget, majd leköpi az adakozókat, hanem azt, aki kemény munkával próbál előre jutni.
Nem azt tisztelik, aki a kapott támogatást a kocsmába hordja, hanem aki ésszerűen befekteti a saját és családja jövője érdekében – és e tekintetben mindegy, hogy a miniszterelnöknek az ivás vagy a foci a hobbija…

Orbán arra biztat, hogy olyan képviselőket kell küldenünk Európába, akik megvédik a magyar földet, melyet oly szorgalmasan osztogat vazallusainak, miközben a magyar falu éhendöglik.
Küldjünk olyan képviselőket, akik megvédik azt a rezsicsökkentést, melyből leginkább a Rogán Tónik és a Kövér Szilárdok profitálnak, míg a legszegényebbek számára semmiféle gyakorlati haszonnal nem jár.
Küldjünk olyan képviselőket, akik megvédik a nemlétező munkahelyeket, és azokat a magyar családokat, melyek momentán a nyomorszinten és a létminimum alatt tengődnek, akiknek a kényszermunkából kellene megélniük.

Azt írja, hogy ne akarják a bankárok megmondani, hogy hogyan éljünk, holott azok nem mondanak semmit senkinek, aki nem adósuk, és az adósok általában saját szabad akaratukból adósodnak el.
És – szerinte - a bürokraták se akarják megmondani, hogy éljünk, csak azt nem taglalta, hogy ez a magyar bürokratákra is vonatkozik-e,  - jelzem, a modern társadalmak szervezése bürokraták nélkül elképzelhetetlen, mert amikor egy politikus azt hiszi, hogy ért egy állam igazgatásához, akkor abból az lesz, mint ami nálunk várható, nem is oly sokára.

Természetesen a Fidesz Nemzeti Listájára kellene szavazni, mert szerinte a Fidesz képes arra – sőt, csak a Fidesz képes rá - hogy Magyarországot sikeressé tegye Európában.
Ugyan a nagy siker jeleit nemigen érzékeljük, de bizonyára így van, hiszen maga a Vezér állítja, márpedig ő az az ember, aki – saját állítása szerint - soha nem hazudott.
Aki mellesleg számít a címzettekre a jövőben is.
Hát, ezt én is így gondolom, mert aki az emberi ostobaságra épít, az szilárd alapra épít…

Megnéztem a képviselőjelöltek vitáját is, komoly mondom, elkeserítő volt.
Tulajdonképpen semmi értelme nem volt, mert az alapkérdés – merre tovább Unió – nem is jelenhetett meg hangsúlyosan, mert Orbán a beszariságát kiterjesztette egész pártjára – nincs program, nincs vita, aki kussol, az nem hibázhat – a többiek meg egymást cseszették, Bajnai az egyre szánalmasabb Morvai Krisztinával bajlódott, Szanyi meg monológot adott elő.
Seres Mária ravaszdi bácsija meg önálló produkcióval szórakoztatta a nagyérdeműt – ha valakinek lett volna kedve a zavaros ideológiájú fakanálforgató pártjára voksolni, hát az most valószínűleg koncepciót váltott.
Szanyi jókat mondott – ő szokott és tud jókat mondani – de azt hiszem, ez a társaság semmire sem volt alkalmas, legkevésbé a választók felvilágosítására, éljen a közszolgálatiság, ugye…

Holnap el kell menni választani.
Legalábbis azoknak mindenképpen, akik hisznek az Unió jövőjében, azoknak méginkább, akik egyetértenek abban, hogy jobb egy erős nagyhatalom állampolgárának lenni, mint egy légypiszoknyi kis ország mindenkinek kiszolgáltatott, idióta Vezére által elnyomorított társadalmának polgáraként.
Válassz hát te is, ha azt szeretnéd, hogy a gyermeked gyermeke majd az Európai Egyesült Államok büszke állampolgára legyen.

:O)))

EURÓPA

UNITED STATES OF EUROPE

A kampányt tulajdonképpen Viktor nyitotta meg, amikor a választások éjszakáján a Bálna előtt kinyilvánította, hogy a választók két dologra mondtak nemet: a gyűlöletre és az Európai Unióból való kilépésre.
Idáig hallatszott az Unió megkönnyebbült sóhaja, Barroso elégedetten hátravetette magát a fotelben.
Navégre – a nagyobb problémán túl vagyunk, ezzel az ukrán izével meg majdcsak megbirkózunk valahogy, hiszen az Erő az új, húsznokiásdobozos hátizsákjával velünk van!

Az Európai Parlament magyar képviselőinek megválasztására az ismert magyar választási szisztéma szerint kerül sor.
A mandátumokért csatába induló felek túlnyomó többsége fel sem tesz bizonyos kérdéseket, nem, hogy választ adna rájuk.
A képviselőket vallások hívei fogják megválasztani annak tükrében, hogy szeretett pártjuk a homousion, avagy a homoiusion elvei mentén politizál.

De igazuk is van, mindek egy szép tradíciót felborítani, hiszen volt már itt rendszerváltás is úgy, hogy a szénbányásztól a kutya sem kérdezte meg, hogy akar-e munkanélküli pária lenni, egy senki, egy leírt nulla, akit majd az asszony cipelhet a hátán a temetőbe, hogy a fiával együtt kaparja el a temető árkába, melyet mostanság szociális parcellának hívnak.

Nem is kell azt a választót azzal abajgatni, hogy milyen Európát szeretne - ha a véleményét kérjük, akkor az szóljon arról, hogy rabok legyünk vagy szabadok, hogy tűrjük-e, hogy elnyomóink (Unió, pirézek, tuggyukkik) a tőke igájába kényszerítsék a büszke magyar felemelt fejét?
Ezek – tudjuk - álkérdések, hiszen magyarember mind a mai napig nem ismerte fel, hogy ha az Unió elfelejtené folyósítani a támogatásokat, akkor az ország éhendöglene.
Persze ez nem érdekes, mert egy virtigli magyar hulla sokkal többet ér, mint két tucat sajt, béka, káposztaevő, libamájzabáló, puliszkafaló és knédlin nyámmogó élő szerencsétlen, aki – legnagyobb bánatára - nem magyarnak született – és akkor még a maceszfalókról és a bodagevőkről szó sem esett.

Egyedül Gyurcsány lóg ki a sorból, aki a Demokratikus Koalíció kampánynyitó rendezvényén egyértelműen megfogalmazta: „Akkor lehet a világunk sikeresebb, ha nem félünk kimondani, hogy történelmi távlatokban Európai Egyesült Államokat szeretnénk!”
Hozzátette: azt szeretné, ha az új és erős Európai Egyesült Államok vigyázna minden polgárára, biztosítaná számukra a szabad gondolkodást, a műveltség és tudás megszerzésének lehetőségét, tiltaná, hogy bármely állami hatalom belebeszéljen abba, hogyan gondolkodjunk, tiltaná, hogy az állam átlépje a világnézeti semlegesség határát, tiltaná a kötelező hit- és erkölcsoktatást.
Gyurcsány már megint unortodox volt, hogy Kuszaszem szép nyelvújító szavával éljek, hiszen világosan beszélt - ettől más politikusok esetében nemigen kell tartanunk.
Talán ebben rejlik Gyurcsány titka: őszintén és világosan beszél, ez pedig százas IQ felett rokonszenvet ébreszt.

Ha Európáról beszélünk, akkor ez a fő kérdés, nem pedig a nemzet elnyomása, melyet az Unió ravasz módon sokezer milliárdos támogatással kíván elérni, jóllehet évek óta tapasztalhatja, hogy ezzel csak azokat hizlalja, akik teljesítmény nélkül szeretnek szopni bármit, amiből pénz csurog.
Ha Európa marad olyan, amilyen ma, akkor Günther, Alain és a többiek egy ponton túl meg fogják unni, hogy adójukat mindenféle barbár törzsfőnökök magánkincstárába zúdítsák.
Na, ez lesz az a pont, mely elhozza majd az igazság pillanatát a boldogtalan magyar középosztály számára is, amikor majd leereszkednek a vám és egyéb sorompók, amikor a teljességgel hibás önértékeléssel rendelkező kispolgár meredten szemléli lyukas zoknijából kikandikáló lábujját és könnybelábadt szemmel értetlenkedik, hogy hogyan is juthatott ide, pedig ő mindent megtett.

Meg hát.
Talán ez volt a baj, mert a gyakorlatban ez azt jelentette, hogy azokat támogatta, akik szerették volna gyengíteni az Uniót, hiszen jobb a huszonnyolc kiskirály egyikének lenni, mint az egységes Európai Egyesült Államokban egy régió korlátozott hatalmú vezetőjének, mely régió a tetejében nem is a megszokott vármegyerendszert jelenti, hanem határokon átnyúló gazdasági-kulturális egységet.
Megszűnnének a megszokott játékok, területek és közösségek feldarabolása politikai érdekek szerint, idióták felhasználása politikai célokra, megszűnnének a súlytalan intézmények, Európa egyenrangú partnere lehetne bármely nagyhatalomnak.

Kissinger poénkodott hajdan: Milyen telefonszámot hívjak, ha az Európai Unióval akarok beszélni?
Ez ma is fogós, ravasz kérdés, és ameddig erre nincs válasz, addig tág tere van a nemzeti érzésekkel való simliskedésnek, az avas nacionalizmusnak, a bornírt ostobaságnak.

Hogy mit képviselnek majd Magyarország küldöttei az Európai Parlamentben, egy cseppet sem közömbös kérdés.
De azzá próbálják tenni azok, akiknek ez az érdeke, mert előre borítékolni merem, hogy az állam nem azt teszi majd, ami a dolga lenne, hanem beáll kampányolni a kormánypárt és fiókintézménye nacionalistái mellé.
Ahelyett, hogy tisztán és világosan kifejtené, hogy melyik álláspont mit jelent, mivel járna győzelme, milyen hatása lenne az államra és az állampolgárok hétköznapi életére.

El kellene kezdeni végre megtanítani gondolkodni a magyart: mi múlik a döntéseden?
Ha lekapcsolod a világítást sötét lesz, ha nyitva hagyod, akkor világos.
Ha sötét lesz, nem tudsz olvasni, tanulni - buta és tájékozatlan maradsz, ha a világítást választod, akkor ugyan meglátod a pókhálót a sarokban, a koszt a padlón, de tudsz olvasni, írni - szóval okosodsz.
Válassz hát!

Ma ez még nem így működik, ma még azt hiszi a magyar, hogy neki olyan éles szeme van, hogy a sötétben is lát.
Még egyszer-kétszer neki kell mennie a szekrény sarkának, hogy rájöjjön, hogy a turul nem bagoly, ő meg nem elefánt, csak kisegér.
Persze erre nem holnap kerül sor, úgyhogy türelem – de azért jól nézzük meg, kinek adjuk voksunkat az Európai Parlament képviselőinek választásán!

:O)))

PÁRTÜTÉS

Nyerhettünk volna egyáltalán?
Ez itt a kérdés, hiszen ha ludaskását szeretnénk főzni, annak is vannak feltételei, előfeltétele elsősorban a liba, aztán a szakács, a kondér, miegyéb - a recept csak a végefelé lesz fontos.
Ha választást szeretnénk nyerni, annak is vannak feltételei, melyek között előkelő helyen szerepelnek a pártok, normális helyeken ugyanis pártok között kell választani, csak nálunk és Belső-Ázsiában divat a választás egy eszement szociopata és az emigráció között.

A szerencsés nyugaton a választók pártokba szerveződnek, merthogy mindenki ízlését nem lehet egyszerre kielégíteni.
Ha lehetne, akkor az én választásom egy hangulatos, csendes oázisra esne, melynek közepén patak csörgedezne, a lágy szellőben datolyapálmák adnak árnyékot, a kis tó partjáról – kezemben csilingelő jégkockákkal hűtött whiskys-pohárral figyelhetném a dúskeblű hurik fürdőzését - egyik se hordana beépített zacskóstejet, mert a természet ellátta őket kebellel bővesen – és bal kezemmel a tálról csipegetném a liba-piláfot, - de szép is lenne!
De persze lennének rengetegen, akik eme elítélendő magatartás helyett kumisztól benyomva, lovon vágtatva és hátrafelé nyilazva szeretnék vérüket adni a rovásírásért meg a tarsolylemezért - hát bizony, ezeket az igényeket nem könnyű összeegyeztetni.
A művelt nyugaton ezt a problémát úgy oldják meg, hogy a választókat pártokba szervezik, az egyik párt tagjai közé csalogatja a dúskeblű hurik kedvelőit, a másik azonosulási lehetőséget kínál a kopjafa-faragóknak és mindenki tapsol.
Nálunk senki sem tapsol, mert ökölbeszorított kezekkel nem lehet tapsolni.

A pártok sem olyanok, mint másutt, kezdve mindjárt az országunk központi erőszakterét képező szektával, mely valamilyen rejtélyes oknál fogva azt hirdeti magáról, hogy párt.
A szekta vezére valószínűleg Moon tiszteletes és Charles Manson nászából jött a világra, attól ilyen szép gyerek.
Szektája az emberek legalantasabb ösztöneire és végtelen butaságára épül, tömegbázisa a szolgalelkű kispolgár, aki képtelen az önálló gondolkodásra, nem szeret felelősséget vállalni magáért, életét Vezére erős kezére bízza, aki nem is hezitál egy percet sem felvállalni vagyonkezelésének nehéz, de nemes feladatot.

A párt maga a maffia fedőszerve, a pártvezér pontosan tudja, hogy a gazdasági hatalom könnyen politikai hatalommá konvertálható. 
Népének – nagyon okosan – állandó elfoglaltságokat talál ki, hol vonulásznak fel-alá, hol zászlókat avatnak, hol fütyörésznek, kereplőt forgatnak – szóval percre sincs megállás.
Minden pillanatban, minden kilométerkőnél felbukkan az ellenség, aki bántani akarja magyarembert, de majd az ő vezetésével a porba tiporjuk, mert a lexebb ország Magyarország, legokosabb ember a magyarember és a legbölcsebb vezér ő maga személyesen.
Vezérelvű párt, ő a Mága Zoltán, zenekar nincs, csak van még vagy tíz kontrás, akiket sűrűn cserélget, hogy el ne pofátlanodjanak, egy se higgye magáról, hogy valaha is prímás lehetne belőle.
Aki látta a Keresztapa című filmet, az látta Fideszt.

Hatékony konstrukció, egyet nem szabad: meghalnia, mert minden, amit felépített vagy lerombolt, addig marad ebben az állapotban, míg ő él, neki pedig még politikai örököse sincs, már amennyiben a nagyüzemi rablást politikának lehet hívni..
Nincsenek elvek, nincsenek gátlások, nincsenek elfogadhatatlan módszerek, a cél pedig a vagyongyarapítás, az állami vagyon orbánvagyonná konvertálása.

A Kereszténydemokrata Néppárt nem párt, leginkább olyan, mint amikor a gyerekek pártosdit játszanak.
Semjén alá is kár a ló (csodaló - a csúnyája a hátán látható…) éppen elég lenne alá egy seprű, a kanyarokban meg mondhatná, hogy nyihaha, esetleg Selmeczi Gabikával párban.
A jobboldalon található még a Jobbik, melyet azért tartanak, hogy legyen egy politikai formáció a jobbszélen, melytől el lehet határolódni.
Na nehogy már a Fideszt gyanúsítgassák folyvást náci megantiszemita eszmék gyakorlati alkalmazásával, pedighát, míg a Jobbik zömében csak pofázik, addig Horthy áporodott világát Orbán nagyon gyakorlatiasan élesztgeti, szinte szájtól-szájba lélegezteti.

Baloldalon a vezető párt a Szocialista Párt lenne, ha vezetne.
Ez a párt egy önmagában is sokszínű, belső csoportjain, frakcióin keresztül állandó egyeztetésekre és kompromisszumokra kényszerülő párt volt, ami igen jót tett belső demokráciájának – valaha.
Sajnos, menet közben a szervezet megmerevedett, belső viszonyaiban egy olyan csoport vált meghatározóvá, mely a pártfinanszírozás anomáliáit kihasználva kézben tartja a mindenkori pártvezetést, melynek ki kell egyeznie velük, különben nincs pénze a pártnak egy szakadt molinóra sem.

A párt maga meglehetősen lepukkant állapotban van, fiatal csak úgy jár oda, mint amikor a nagypapát látogatja a szociális otthonban, fiatal káderei vagy beleszürkültek a környezetbe, beállnak a sorba, vagy eltűnnek,
Ennek legszebb példája Tóbiás, a hivatásos fiatal szocialista, aki a járókeretére támaszkodva rohan csikócsapata élén a nyugdíj felé.
Ma már a nagy egyéniségeknek is annyi, pedig politikusnak lenni nem életkorhoz kötött foglalkozás.
Van fiatal zenész, meg van öreg zenész - és van jó zenész, ez utóbbit az életkora miatt piszkálni ostobaság.
Az viszont tény, hogy a politika gyilkos foglalkozás, elkophat benne az ember, mégis, ezt csak egyénenként lehet megítélni.

A párt vezetése sem túl hatékony, rengeteg energiát elvett Gyurcsány kiszorítása a pártból, ami a mai állapotok fényében egyértelműen hiba volt, de persze ma már ezen kár lenne tépelődni.
Nagyobb baj, hogy sikerült magukra húzniuk a korrupt párt imázsát, még nagyobb baj, hogy egészen hihetőnek tűnik a vád, mely szerint a pártpénztárnokok mutyija felülírta a politikai érdekeket, ezért akarták oly vadul kiirtani Gyurcsányt és ezért vittek egy fékezett habzású kampányt, merthogy megelégedtek a békés ellenzéki szereppel.
Igaz ez, nem igaz - csak azok tudják, akik - ha van ilyen - akkor benne vannak. 

De a legeslegnagyobb baj az, hogy nem döntötték el, hogy kiket akarnak képviselni, mert aki azt mondja, hogy minden magyar embert, az vagy hazug, vagy hülye, vagy mindkettő egyszerre.
Azt tudni lehet, hogy a Fidesz a felső-középosztály és a nagytőke pártja, minden politikai lépése ezt a kört szolgálja, még akkor is, ha látszólag Orbán tartja a gyeplőt és a nemzet pártja címkét ragasztja a hasára.
A szocialisták ingadoznak, mint a középparaszt, jóllehet tradícióik és választóik a bérből és fizetésből élőkhöz kapcsolnák a pártot. 
Időnként mondanak valamit, másnap mást mondanak, a választó meg tanácstalanul nézhet ki a fejéből, mert amit gondolnak, azt is rosszul kommunikálják.

Az utolsó pillanatban vannak, mert ha nem kezdenek (nem pofáznak, csinálnak!!!) sürgősen valamit magukkal, lehet, a következő választáson eljátszhatnák felettük a Munkás Gyászindulót, ha nem szégyellnék azt is, mint annyi mást, amire pedig akár büszkék is lehetnének.

Az Együtt-PM Bajnaira lett szabva, pontosabban rá lett elszabva.
Fiatal párt, hogy aztán megmarad vagy eléri a bölcsőhalál, az még a jövő titka.
Bajnai mellett ott vannak a PM doktriner zöldjei, ott vannak a Szolidaritás jobb sorsra érdemes aktivistái, és ott van Szigetvári Viktor, aki úgy tűnik, meg van győződve önmaga guruságától, pedig ennyi pofáraesés után akár vissza is adhatná a tiszteletdíját.
Most éppen az utcai politizálást kiáltották ki megváltónak, ami nagyon fontos valóban, de nagy művésznek kell annak lenni, aki egy szál ritmusgitárral akar világraszóló koncertet rendezni Woodstockban.
És már megint a demokraták megosztása került műsorra, a „majd mi egyedül megmutatjuk” ki tudja ki által sugallt hazug ábrándja.
Írtam régebben, hogy a pártokban vannak, akik Viktor fizetési listáján szerepelnek - mit mondjak, nem lennék meglepődve egy-két néven ebből a pártból sem.

Liberális Párt meg nem létezik, Fodor egy virtuális párt élén tüsténtkedik, mintha tamagocsit etetne.
A liberálisok ma inkább az Együtt-PM és az LMP soraiban boldogtalankodnak, Fodornál meg Horn Gábor mellé el lehetne csábítani Juhász füvészt, így ötven százalékkal növekedne a taglétszám, emellett megkönnyítené az eligazodást a politikában – na, ez az a párt amelyikre semmiképpen se…
Kedvencem, a Demokratikus Koalíció sem egyszerű eset.
Gyurcsány tehetséges ideológus, remekül kitalálta, hogy ő majd a politikai reszliből kovácsol pártot, azt se merném mondani, hogy nem sikerül neki. drukkolok is, mert megérdemelné a sorstól a kárpótlást a sok igazságtalan pofon után.
Ezzel a párttal két nagy bajom van – persze az én véleményem felett érzett bánattal  Gyurcsány majd csak megbirkózik valahogy…

Az egyik, hogy ráégették a Gyurcsány-párt megnevezést, márpedig tisztességes demokrata ettől viszolyog, még ha a névadót úgy amúgy kedveli is.
Szívesen támogatom a Dús Keblek Pártját, de nekem ebben az országban egy prédikátor doszt elég, nem kell másik.
A másik problémám, hogy a párt struktúrája igencsak hasonlít a Fideszére,
Amúgy sem szeretem a one man show műfaját, nekem egy párt működjön pártszerűen, döntsenek benne demokratikusan, legyenek meg a fékek és ellensúlyok ugyanúgy, mint ahogy az állam működésében is lenniük kellene, mert a legokosabb ember is tévedhet és a legtisztességesebb eszét is elvehetik a talpnyalók.
Gyurcsány sem Isten, ő is tévedett, nem is egyszer, ittuk is a levét sokan a baloldalon, ahol neki is megvannak azok a hívei, akik ájultan bólogatnak minden szóra, melyet kiejt, pedighát nem véletlen hívta Katus néni lotyaszájúnak…

Az se lenne baj, ha eldöntené, hogy ideológiai pártot vagy modern választási tömegpártot akar csinálni, mely választási programján keresztül mutatja fel azokat az értékeket, melyeket érvényre szeretne juttatni egy választási győzelem után.
Ma ez sem tiszta.
Időnként elkezd Nagyimrézni, időnként meg azt próbálja elkötéltáncolni, hogy az az értelmes emberek egymás iránti tiszteletén alapuló társaság, mely pártjának vezetését fémjelzi, ideológiailag is összebékíthetö a tömegbázisát adó, zömmel kádári emlőkön nevelkedett tömegekkel, melyeket majd ő alkalomadtán megvált, ha hagyják magukat.

A párt káderpolitikáján is lenne mit csiszolgatni, a kommunikációján is lenne mit dolgozni, kellene ifjúsági szervezet, internetes háttérmunka, szóval zenekar kellene, akkor szólna szépen a muzsika.
És nem kellene ideológiai kérdésekkel terhelni a népet, mert ma ennek nincs értelme.
Ma vonzó és konkrét választási programot kellene felmutatni, és elhinni végre, hogy a demokrácia önmagában  csak a relatíve gazdagoknak fontos, a szegényember azt nem tudja megvacsorázni, márpedig a magyar társadalomban sok a szegényember, sajnos.

A DK nem baloldali párt, ezt azért szögezzük le, még mielőtt odaképzelnénk Gyurcsányt a Téli Palotát lövő Hapci cirkáló fedélzetére, de ez a mai világban túlélhető.
A munkás ma általában utálja a szocialistákat és Vonában látja a megváltót – valószínűleg még őt is túl kell majd élnünk – nagy szerencsénk lenne, ha megúszhatnánk.
Az inga ki szokott lengeni a szélső pontjáig, ha csak el nem vágják a kötelét…

Marad még az LMP, velük azért nem érdemes foglalkozni sem, mert Orbán ezt a pártot a szemellenzős, nem túl okos, lózungokat legelő liberálisoknak találta ki, be is jött neki.
Most is.
Ha az LMP nem Orbán szekerét tolja, akkor ma Budapest a demokratikus oldalé, de hát ehhez az LMP-nek is demokratikus pártnak kellett volna lennie.

Vannak még a kamupártok, van a Thürmer féle Munkáspárt – jut eszembe, Vajnai pártja eltűnt – Thürmerék lettek kijelölve jajdeveszélyes szélsőbalnak, de még annak is gyengék.
Szóval, ezzel a pártstruktúrával és a pártok mai állapotában csoda lett volna, ha győzünk, csodák pedig ritkán esnek.
Hogy miért jut eszembe állandóan a  Júdea Népe Front és a Júdeai Népfront a Brian élete című filmből - magam sem tudom,
Mindenesetre megütöttek bennünket, meg ledobtak a padlóla, de nagyon dulván!

:O)))

Ps: Elnézést a szószátyárságért, ígérem, legközelebb jó leszek!

NAGYGYŰLÉS UTÁN, VÁLASZTÁS ELŐTT

Ott voltunk az Operánál, sokan, bizakodó hangulatban, zengett az Orbántakaroggy, a technika remek volt, a hangosítás hosszú ideje a legjobb, mindent tisztán lehetett érteni, amit a szónokok elmondtak.
Sütött a nap, mindenki tudta, hogy az övéi között van, kellemes volt az idő, ilyen körülmények között könnyebb elképzelni, megelőlegezni, elhinni a közelgő sikert, mint szélviharban,-  nem volt ez egy rossz döntés.

A tömeg felett drón repült, kicsike volt – magyar drón – de üzemelt megbízhatóan, a fene se tudja, ki ült a vevőkészüléke előtt, ki irányította, ki figyelt meg kit, de üzletileg biztosan megérte a dolog, hiszen demonstrálni lehetett vele, hogy működőképes szerkezetről van szó, használható lesz akkor is majd, mikor felszabadítjuk Amerikát!
A szokásos számháború persze most sem maradhatott el, a műsorvezető boldogan jelentette be, hogy a tömeg túlnyúlik az Oktogonon, már több mint ötvenezren vagyunk – hát mit mondjak, nem egy Rákay Philip, a helyében nem jelentkeznék felvételre a Fidesznél.
Amúgy fene tudja, hányan lehettünk, de rengetegen voltunk, az Operaháznál alig lehetett előrehaladni a tömegben, a tehetséges műsorvezető meg még külön kérte is, hogy tömörüljön a nép a színpad előtt, hadd tömörüljenek a hátsó sorok is.
Mindennek dacára a tömeg nagy maradt, lehet, esetleg gőzkalapáccsal kellett volna próbálkozni, akkor kisebbet mutat.

A szónokokra sem lehetett panasz, Kónya, majd Gyurcsány kezdte a sort, szokásához híven remek beszédet mondott, remekül alapozott a többi szónoknak, kik rendre felülmúlták önmagukat.
Természetesen azért senki sem hazudtolta meg önmagát, Fodor Gábor beszéde olyan hosszú volt, mint ő maga, Szabó Tímea korának megfelelően a popkoncertek világából koppintotta a stílust, éppen csak a „Kezeket a magasba” felszólítást mellőzte el, lehet arra számított, hogy az majd Orbán?

Beszédében két dolog zavart.
Ha valaki russzofób, hát az ő magánügye, de egy kormányra készülő politikus fogja vissza magát, ha arról a nagyhatalomról beszél, amelyik azt a gázcsapot kezeli, melyen az ebédünket főzzük.
Másrészt meg – nem tudom kinek a felhatalmazásával – amnesztiát adott Orbánnak, mondván, hogy a kormányrúd kivételével mindent – beleértve az arany vécékefét is – megtarthat.
Szerintem ez hiba lenne, hiszen ilyen alapon ki kellene üríteni a börtönöket.
Ha Orbán lopott – márpedig lopott – akkor meg kell büntetni a bűncselekmények elkövetésekor hatályos magyar törvények szerint, és nem kell nagyvonalúskodni, mert az bátorítást ad az összes gyenge jellemű politikusnak a jövőre nézve, márpedig egy évszázadban egy maffia éppen elég, nem kell kedvet csinálni senkinek a Keresztapa-szerephez.
Szóval a tizenöt év mellé kijár a teljes vagyonelkobzás is, beleértve mindazt a vagyont, melyet politikai szereplése során összeharácsolt, legyen akár a Méltóságos Asszony tulajdonában, akár a felcsúti gázszerelő nevén – még így is marad elég valahol Polinéziában…
Szóval a mi pénztárcánkra ne nagyvonalúskodjon senki.

Amúgy persze sikere volt a csinos, fiatal nőnek, és hát én is értem, hogy minden pénzt megérne ennek a magyar Cipollának a világgáküldése.

Bajnai Gordon remek beszédet mondott, azt hiszem, önmagához képest ő fejlődött legtöbbet minden tekintetben.
Könnyen meglehet, hogy az ország sokat nyert azon, hogy politikai pályája elején irgalmatlan nyakonveréseket kapott mindenfelől.
A megpróbáltatások - úgy tűnik – technokratából politikussá érlelték, nemmellesleg menet közben megtanult beszélni is, és ha nem maga írja a beszédeit, akkor az elismerés a beszédíróinak is kijár.
Beszédében arra kérte a jelenlevőket, hogy legyenek "szemei és fülei azoknak, akik nem jöttek el", de mások "lábai nem lehetnek, nem mehetnek el mások helyett szavazni."
"Van remény, ha a kormányváltást akarók elmennek szavazni” – mondta, és ebben igaza is van, kérdés, hogy eljut-e a mondanivalója ezekhez az emberekhez, és ha eljut, akkor elgondolkodnak-e rajta.
Hát tegyünk róla, hogy eljussanak a gondolatai azokhoz, akiket buzdítani akart.

Mesterházy Attila beszéde is jó volt, habár ő is fegyverletételt emlegetett az oroszok előtt, pedig itt már mindenkinek elege van a sok háborús hasonlatból, az örök küzdelmekből meg a harcimarcikból.
Paks üzlet az oroszoknak és üzlet Orbánnak.
Putyin nem nyomott pisztolyt Orbán fejéhez, hogy vagy az agyveleje kerül a szerződésre, vagy az aláírása, Orbán meg csak a Közgép érdekeit képviselte, mert az valamiért előbbrevaló, mint az ország érdeke.
Nem Putyinra kell haragudni azért, mert az orosz érdekeket képviseli, neki ez a dolga.
Ha jön valaki, akit meg lehet venni kilóra, mint a libacombot, akkor hülye lenne, ha nem venné meg – főleg, ha bagóért adják.

Ezzel együtt Mesterházy felnőni látszott a feladathoz, talán ma már nem kellene mindenáron az oldottság és lazaság benyomását kelteni, ma már mindenki elhiszi talán, hogy tud ilyen is lenni.

Most megint rajtunk a sor, mert a politikusok tarthatnak fórumokat, de a dolgokat baráti körben, vagy a szomszédokkal, ismerősökkel együtt szoktuk mérlegelni, tegyük hát most is így.
És legfőképpen mondjuk el ezerszer, minden lehetséges fórumon, amit Kónya Péter, a Szolidaritás vezetője mondott el a rendezvény első szónokaként a megjelenteknek: „Aki otthon marad, az Orbánra szavaz, aki a Jobbikra szavaz, az a Fideszt támogató farkasra szavaz, aki a mutyipártokra szavaz, az a Fideszt támogató, báránybőrbe bújt farkasokra szavaz.”
Bátran mondhatjuk, mert ez az igazság.

Hát csak optimistán, lelkesen, hatékonyan, már csak öt nap, és a hatodikon bevéshetjük a jelet a szavazólapra.
Az "X" jelen esetben bibliai jelentéssel is bírni fog: „Mene, mene tekel ufarszin!” – megmérettél és könnyűnek találtattál!
Nagyon könnyűnek…

:O)))

ORBÁN, SEMJÉN, MEG A MAJRÉ

Kezd alakulni a dolog.
A demokratikus oldalon hárman vannak, meg két ringsegéd, most végre a jobboldal is felzárkózott – ringbe szállt a Vezér, a Semjén meg a majré.
Valamit eltaktikázhattak, mert Gyurcsány még mindig életben van, úgyhogy már csak abban reménykedhetnek, hogy amit nem tudtak elérni az ellenségei, majd elérik a barátai.
Viszont kezdenek hibázni, mert egyrészt hülyeségeket beszélnek,másrészt meg képtelenek leállni a rablással.
Hülye dumákra külön emberük van, a debreceni mágus, a devizapiac réme, a rosszlányok gyámolítója.
Emellett túlspilázzák a dolgokat, a két kanigabi meg hülyébb, mint a Kiflihercignő volt legaktívabb periódusában.
Azt se nagyon veszik észre, hogy lassan már nem tudnak olyan fagyit venni, amelyik ne nyalna vissza, és ez a nyalás nem hasonlít arra, melyhez hozzászoktak, mióta minden megrendelést ők osztanak, mióta minden pénzesládikót kéjes nyögések közepette magukévá tettek, mióta mindenkit megfélemlítettek.
Itt van például ez a paksi megállapodás, melyet legbensőbb magánügyükként kezelnek, hozzávetőleg az olyan családi eseményekkel egy súlycsoportban, melyek után a feleségek még éjnek idején is nagy napszemüvegekben közlekednek – éppen most keresik a Putyinnal kötött megállapodáshoz a megfelelő keretet, mely elfedné a lényeget.
Hát igen, nagyon hozzá lehet ahhoz szokni, hogy a ránk bízott vagyonnal a sajátunkként bánjunk.
Hiszen ha az állam én vagyok, akkor az állam vagyona is az én vagyonom, azt csinálok vele, amit akarok, és ne akarjon ebbe beleszólni egyetlen fajankó sem, hiszen nem csak a fociban, de mindenben én vagyok az illetékes, Koltai Róbert meg kap majd egy trafikot.
Jómagam egyébként nagy híve vagyok az atomerőműveknek, hiszen ezek termelik legtisztábban a villanyáramot, egyre tökéletesebbek, és ameddig fel nem robbannak, addig a környezetet leginkább ez az energiatermelési mód kíméli.
A nukleáris iparban az oroszok nagyok, Amerika is tőlük veszi a műholdjai üzemeltetéséhez szükséges reaktorokat, aki lebecsüli őket, az véleményem szerint ostobább még Illés Zoltánnál is, pedighát, ugye…
Az atomerőművek kicsit a repülőgépre hasonlítanak, mert ha összevetjük a közlekedési balesetekben életüket vesztettek számát a repülőbalesetek áldozatainak számával, akkor kiderül, hogy kerékpárral közlekedni ezerszer veszélyesebb, mint repülőgéppel.
Csakhát a bringa nyergében egy ember ül, míg a repülőgépen háromszáz utas van, és amikor egy repülőgép lezuhan, nem szoktuk számolgatni a városokban-falvakban eltiport kerékpárosokat - a háromszáz sokkolóan több, mint az egy.
Az kétségtelen, hogy az atomenergiától rengetegen félnek, hiszen az atombombáról mindenki hallott, és hiába akarta megtanítani Öveges professzor a népet, hogy hogyan csináljunk barackmagból atommagot, Hirosima és később Csernobil mélyen beépült az emberiség tudatába – az atomtól rettegni kell.
Ezzel aztán szépen vissza is élnek a méregzöldek, akik ugyanúgy rájátszanak erre a zsigeri félelemre, mint ahogy az aranybányászat cianidos technikájával való rémítgetésnél a ciánnal megmérgezett grófnő esetére – még az a szerencse, hogy a pillanatragasztót nem akarják betiltatni, merthogy az meg vagy ciánakrilát, vagy nem ragaszt.
De az biztos, hogy egy ilyen monstrum felépítése előtt meg kell vizsgálni, hogy erre van-e szüksége az országnak, vagy helyette esetleg célszerűbb lenne megetetni az éhező gyerekeket?
Merthogy nem biztos, hogy szükség van rá, vagy, hogy erre van szükség.
Lehetne esetleg vizsgálgatni azokat az energiatermelési formákat, melyek szintúgy kevés környezeti ártalommal termelik az áramot, például a szélerőműveket, esetleg el lehetne gondolkodni azon, hogy talán be kellene fejezni a rendszerváltás mámorában a felindult magyartanárok és izgága nemzetmentők által meghiúsított Bős-Nagymarosi komplexumot, ha mostanában nem egyszerűbb villanyáramot vásárolni a kínálati piacon.
Mindenesetre a Mi Vezérünk előrelátó, mint a szemellenzős ló, és biztosítani akarja a jövőjét.
Egy ekkora beruházás rengeteg pénzbe kerül, a beruházási összeg negyven százalékát állítólag magyar cégek felvirágoztatására akarja fordítani a kormány, és ne legyen kétségünk, hogy a cégek kiválasztása milyen elvi szempont alapján történik majd: Elviszem! Pont!
Nem véletlen az sem, hogy a KÖZGÉP az év végi ünnepek jótékony rózsaszín ködében ki lett tömve megrendelésekkel, és az sem véletlen, hogy valamiféle elkötelezettséget szeretne a Nemzet Vezetője vállalni az oroszoknál is, hogy bárki jön utána, meg legyen kötve a keze.
Mert a kötelezettségeket teljesíteni kell, aztán majd legfeljebb fordítva működik a hatvan-negyven százalék, mert az fel sem merül benne, hogy a maffiaállamnak vége lenne.
Ha az Úr csodát tenne és Mesterházy egy megnyert választás után megrázná a tabulát, lenne sírás –rívás, meg fogak csikorgatása szerte az országban.
Na, de ne szaladjunk előre ennyire, egyelőre reménykedjünk abban, hogy a nép végre felismeri, hogy nagyüzemileg fosztogatják.
Persze jobb lett volna valakit felmutatni egy ellopott libával, mert azt a nép egyszerű fia nem tudja értelmezni, mikor beáll a kamion a Költségvetés elé, a ponyváján az Orbán & Co. felirattal, a nép egyszerű fia azt sem érti, hogy a maffia nem libát lop, hanem mondjuk Deutsch Tompika közbejöttével ellopja a libásokat, tokkal-vonóval, tepertővel.
De azért van ebben szép is, nevezetesen az, hogy Orbán készül a szerinte legrosszabbra – az elvesztett választásra.
Ha van igazság a földön, akkor neki jobb lesz a börtönéletre készülni - vazelin, gumibugyi, miegymás.
Azért ne éljünk álomvilágban, meg várjuk meg azt a listát, melyben a kormányzásra készülők összefoglalják, mire is kérnek felhatalmazást a választóktól.
„okleveles” néven hozzászóló olvasóm feltett néhány kérdést, melyekre szerintem mindahányan szeretnénk választ kapni.
Ezt írta:  
Szeretném hallani az elképzeléseket arról, mi lesz
1. az Alaptörvénnyel,
2. a kétharmados adó-törvényekkel,
3. a választási törvénnyel,
4. az Alkotmány Bíróság jogkörével és a jelenlegi személyi összetételével,
5. az Ügyészség vezetésével,
6. a közszolgálati tv, rádió jelenlegi vezetésével és műsor készítőivel,
7. a Költségvetési tanáccsal,
8. az Állami Számvevőszék vezetésével,
9. az MNB vezetésével, 
10. a TEK –kel,
11. a földbérletekkel,
12. a trafikokkal, 
13. a Közgéppel,
14. a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal,
15. a helyi önkormányzatok elkobzott vagyonával,
16. a Takarékszövetkezetek szétverésének rendezésével,
17. a Terror Házával,
18. a Veritas Történetkutató Intézettel,
19. a Századvég és az egyéb hasonlóan független tanácsadó szerveztek milliárdos támogatásaival,
20. a Heti Válasz és a többi jobboldali sajtó támogatásával,
21. a felcsúti stadionnal?
Egyáltalán - mi lesz a KÖZTÁRSASÁGGAL? 
Mi lesz a fülkeforradalmárokkal?
Mi lesz a lenyúlt vagyonnal?
A listát esetleg lehet még bővíteni...
Ha ezekre a kérdésekre az új választási szövetség adekvát válaszokat tud adni, akkor már kész is a demokrácia helyreállításának programja.
Ha nincs világos válasz, akkor - bár az is egy válasz, de - nem hinném, hogy lenne mozgósító hatása.
A válaszokra felhatalmazást kell kérni a választóktól, mert ez ugyan nem Paks, de jó válaszok megvalósítása esetén lényegesen nagyobb lesz a világosság az országban, mint ma.
És egy konkrét válasz mellett állást foglalni hamarabb elmegy a polgár, mint ha csak szép jelszavakat hall.
Erre várunk nagyon sokan.
Remélem, nem kell már sokáig tipródnunk…

:O)))

FÓT TANULSÁGA

Fótnak az a tanulsága, hogy nincs tanulsága.
De nincs tanulsága Szigetszentmiklósnak sem, és nincs tanulsága Békéscsabának sem, pedig ha lenne, akkor az első két helyen elért eredmény tanulsága az lehetne, hogy az összefogás eredményt hozhat,.
Ezt tanúsítja egyébként a bajai választás is, ahol ugyan vesztett a demokratikus oldal, de egyrészt ismert, hogy milyen körülmények között, másrészt meg így is csak kis szavazatkülönbséggel vesztettünk.
Békéscsabának meg normális helyeken az lenne a tanulsága, hogy olyan emberekre kell bízni az előkészítést, akik értenei is hozzá, a következménye meg az, hogy akik felelősek a jelöltállítás meghiúsulásáért, azok egytől-egyig lemondanának és eltűnnének, még a választási kampány közeléből is.
De nem ám csak azok, akik a szórólapokat osztogatják, hanem azok a pártvezetők is, akik ezt a helyzetet előidézték.
Persze ez egy következmények nélküli ország, különösen a demokratikus oldalon, mert az ellenfél oldalán rettegnek Orbán haragjától, és ha ott valaki ilyen ordító szarvashibát elkövetne, az menne azonnal a süllyesztőbe, ahogy illik.
Ez nem Orbán kegyetlensége lenne, hanem az ilyen típusú munkák szükségszerű velejárója, egy választás előkészítése során csak felelős emberekkel lehet eredményt elérni, nem ilyen bánatos amatőrökkel, akiktől a demokratikus oldal képtelen megszabadulni.
Elég csak a két oldal tömegkommunikációját megnézni, a kettő között ég és föld a különbség - az egyik olyan, mintha olyan autó lenne, amelyikből kifelejtették a kormányt – lehet találgatni, hogy melyikoldalra gondoltam.
Nem rokonszenves a Fidesz kommunikációja, de kétségkívül hatékony, pedig ostoba és primitív, de hát sajnos az emberek jelentős része is ostoba és primitív, és nem igazán Spinoza esszéin szocializálódott, hanem inkább a Négycsöcsű törzsközönségének gondolati sziporkái hagyták rajtuk letörölhetetlen nyomukat.
A választások prognosztizálható időpontjáig tegnap 133 nap volt hátra, természetesen ezt a számot Mesterházy a Szabad szemmel című televízió-műsornak adott interjúja során ki sem merte ejteni, nehogy kártékony asszociációkra adjon módot és a szám valakiben felidézze a dicsőséges 133 napot, a hajdani Tanácsköztársaságot, és olyan reményeket keltsen, hogy a hátralevő 133 nap is dicsőséges lesz.
Feleslegesen aggódott, nem lesz dicsőséges.
Ócska lesz és kisszerű, valamiféle ismeretlen és ki tudja hol írt forgatókönyv szerint azzal fog telni az idő, hogy időről-időre nekimennek Gyurcsánynak, ahelyett, hogy nekilátnának a saját szavazótábor megszervezésének.
Tegnap is, meg már jónéhányszor máskor is kiderült, hogy arra számítanak, a választásokon majd a DK szavazói a helyzet kényszeréből rájuk adják szavazataikat.
Álomvilágban élnek.
Tévedéseik sora ott kezdődik, hogy azt hiszik, a DK tagságának és szimpatizánsainak – szavazóinak – többsége a volt szocialista párttagok közül kerül ki.
Hát, jobb, ha tőlem tudják meg, mintha a választóktól, hogy ez nem így van.
A DK tagjai között rengeteg olyan ember van, aki soha nem volt szocialista szavazó, párttag még annyira sem, és aki inkább lecsapkodná baltával az ujjait, minthogy a szocialistákra húzza be az ikszet.
Érdekes módon az utóbbi három év sem változtatott rajtuk, sőt, mintha sőt...
Ha a kérdés úgy merül fel, hogy a pártjukat ki akarják hagyni az együttműködésből, akkor ezek az emberek meg fogják mutatni, hogy elegen vannak ahhoz, hogy betolják a DK-t a Parlamentbe, Gyurcsányostól, mindenestől.
A másik nagy tévedésük saját helyzetük ismeretének hiányából fakad.
Látnivaló, hogy azt képzelik, hogy él még a Kádár-rendszer MSZMP-jétől örökölt szervezettség és fegyelem, pedighát…
A tagság, az aktivisták jelentős része kiöregedett, kiégett, megfáradt és csalódott, egy részét pedig már csak a klubhűség tartja a szocialista párthoz közel, de ez nem jelenti azt, hogy tetszik is nekik, amit látnak.
Ha a szocialista pártvezetők levennék a szemellenzőt, akkor azért gyanús lehetne, hogy az utóbbi idők időszaki választásain az összefogás eszméje mindenhol diadalmaskodott, az együttműködés helyi szinten zökkenőmentes, az országos hatalmasságok idétlenkedéseire pedig úgy pottyantanak magasról, mint libacsapat a rókára, mikor átrepül felette.
Helyi szinten ugyanis győzni szeretnének, mert ők azt a bőrükön érzik, amit a Parlamentben meg különféle stallumokban üldögélő Jóllakott Napközisek Klubjának tagsága nem is ismer, vagy csak, mint szép mesét.
A szocialista pártvezetés tévedése az is, hogy a szövetségesének kiszemelt Együtt-PM úgy fog táncolni, ahogy ők fütyörésznek.
Az a társaság eleve önjáró egoisták alkalmi székszerző gyülekezete, tagjai leginkább az elszabadult hajóágyúra hasonlítanak, és akkor még összehangolt vagy előre eltervezett kártékonykodást nem is tételeztünk fel róluk, ami azért – lássuk be - parttalan idealizmusra vall.
És akkor itt a legnagyobb probléma, a Nagy Tévedés – azt hinni, hogy Mesterházy alkalmas a választás megnyerésére.
De nem látszik alkalmasnak sem Botka, sem Szanyi - Bajnait meg hiúságból és a semmire se jó pártoskodása miatt nem fogják előtérbe tolni.
Ő alkalmas lehetett volna, mint technokrata, mint átmeneti kormányfő, de saját politikai formációval a háta mögött már az is maga a csoda, hogy még él – a fene tudja, ki tartja lélegeztetőgépen.
Ha a helyében lennék, a napokban felkeresném azt a jóbarátot, aki a pártalapítást tanácsolta nekem és akkorát rúgnék belé, amekkorára csak képes lennék - hálából, mert ő tette tönkre a politikai karrieremet.
Botka esetében nagy valószínűséggel Parkinson törvénye szerint járnánk, ha első embert csinálna belőle a szocik bánatos tábora, akkor kerülne abba a beosztásba, melyre már tökéletesen alkalmatlan.
Talán még Bajaferi jöhetne számításba, érte már igazán nem kár, elhajtani a szocialista vezetés környékéről meg karikásostorral sem lehet, hát akkor vigye el a balhét, vegyük valami hasznát.
Rossz nézni ezt az egészet, és bár úgyis összefogás lesz a vége, de Orbán forgatókönyve szerint: belső megosztottsággal küzdő ellenfél egy monolit, csettintésre működő szervezettel szemben.
Hát, hacsak a nép titkon nem utálja sokkal jobban a Vezért, mint ahogy most látszik, akkor sok örömünk nem lesz.
Azért dolgozni kell, szerveződni és szervezni kell, főleg helyi szinten, mert a dolgok igazán ott dőlnek el.
Ott kell agitálni, rengeteget beszélgetni a lakossággal, szórólapozni, valamiféleképpen ellensúlyozni a média hiányát, meg a pártvezetők sületlen dumáját.
Hát, csak lelkesen, azért feladni nem lehet – meg különben is, az ellenfelek úgyis lekommunistáznak bennünket, a kommunista meg optimista – nem igaz?

:O)))