BIZTONSÁGI KOCKÁZAT

Orbán két hónapja mást sem csinál, csak avat és átad.
Ha kész van valami, ha nincs, mindegy - csak azt a látszatot lehessen kelteni, mintha alkotott volna valamit a nevével fémjelzett rablóbanda, de nehezen megy, jaj, de nehezen!
Merthogy a nincset lehet feltupírozni, el nem készült Ybl-bazárt átadni, tervezett víztározó alapkövét lerakni, de attól a semmi még semmi marad, habár a fidesz-zombik olyanok, mint a japánok – tudnak üres csészéből is teát inni…

De azért erőlködik a hatalom, most például bérbe vette a Seuso kincs felét, dupla áron, mint amennyiért tíz évvel ezelőtt tulajdont szerezhetett volna Magyarország a teljes kincsen.
Most egy vagyonért családi ezüstnek minősítette Viktor a tárgyakat, melyeket homályos magyarázatokkal úgy konferált fel szeretett népének, mintha mostantól a mienk lenne, pedighát dehogy.
Csak a kifizetett horribilis pénzösszeg a valós a történetben, meg, hogy bemutathatjuk a nagyközönségnek, de a tulajdonjog nem a mienk, Orbán csak bérbe vette, mint egy esküvői étkészletet.

Családinak sem mondhatnám a zömmel aranyozott ezüstöt, hiszen vagy ezernégyszáz évesek a tárgyak, amikor a mi családunk még valahol Levédiában tojózta a turult, errefelé meg még véletlenül sem járt.
Családi ez az ezüst csak úgy lehet, hogy az Orbán-család szerzett rajta tulajdonjogot, de ennek most nem szükséges kiderülni, ráérnek ezt megtudni majd az utódaink is, úgy száz év múlva, nem kenyérre kell ez a Kedves Vezetőnek.

Ellenben annak nagyon örülhetünk, hogy a Seuso-kincsek nem kistányérokból állnak, így nem férnek be a Vezér zakózsebébe az eddig begyűjtött ezüst kiskanalak mellé, ezek szép, hetven-nyolcvan centis tálak, de szép is lesz ezekből enni a töltöttkáposztát a koronázáson!
Hogy ez kinek volt éppen most fontos, azt senki sem tudhatja.
Még ha rovásírással beléjük lenne vésve a legenda, mely szerint a tulajdonos Seuso felajánlotta a tálakat a lovai kései utódait majdan megtermékenyítő inszeminátor utódainak, különös tekintettel arra a kis köpcösre, de nem, - még az sem.

Nem kétséges, szép dolog az országhoz kötődő műkincsek gyűjtése, de még szebb dolog, ha az országban a gyerekek nem éheznek, meg az öregek nem fagynak meg telente.
Még akkor is, ha a Mi Boldogságunk már annyira kikupálódott, hogy műgyűjtő lett, ami kis lépés ugyan az emberiségnek, de nagy lépés annak, aki aranyat csak a státus-szimbólum koronákon láthatott hajdan, a rokoni fogakon.
Ha idehozzák kiállítani ezeket a kincseket, hát lehet, elvisznek az unokák megnézni, de hogy engem nem tesz boldoggá az a tudat, hogy az új múzeumi negyed felépítéséig ott eszi ezeket a tárgyakat a fene valamelyik raktárban, az biztos.
Mint ahogy az is, hogy a tízmillió magyar közül kilencmillió ötszázezernek kisebb gondja is nagyobb annál, minthogy egy hajdani germán törzsfőnök lakodalmi nászajándékát nézegesse, tálat meg a magyar leginkább akkor szeret nézegetni, ha libacombok vannak benne.

Ma viszont felavatták a négyes metrót is,.
Ha stílusosak szerettek volna lenni, hát Lévai Anikónak kellett volna hozzávágni egy üveg házifőzésű pálinkát a motorkocsihoz vagy a férjéhez, de stílus híján, szűkkörű ünnepség keretében csak egymást dicsérgették a résztvevő potentátok, a Vezér meg Tarlós.
Utóbbi jól példázza, hogy mivé silányodik, és hogyan bunkósodik el egy jobb sorsra érdemes műszaki szakember, ha belemerítik a hatalomba.
A project rendszereket és évtizedeket ívelt át, vagy huszonnégy év alatt épült meg a hét és fél kilométer, melynek a dupláját az oroszok anno az államadósság fejében építették volna meg, két-három év alatt a múlt század kilencvenes éveinek elején.
Nem kellett, tovariscsi konyec, az államadósság ellentételezése magánzsebekbe vándorolt, a terv meg terv maradt, majd a derék vidéki gyerekek luxusberuházásnak minősítették, leállították, a szocik újraindították, a suttyók megfelezték a vonalat, majd most felavatták, mint saját dicsőségük emlékművét.

Demszky nem volt ott – ez ugyan bunkóság, de ez nem rázott meg, megszokott mostanság - de hogy a Beszari kitiltatta az avatásról azokat a szakembereket, akik a vonalat építették, ez azért durva.
Az előzetes tervek szerint az új metróvonal kivitelezésében részvevő műszaki és pénzügyi szakemberek is részt vettek volna a hivatalos átadáson.
Alig órákkal a hivatalos ceremónia előtt - biztonsági kockázatra hivatkozva - kitiltották őket – írja a portfolio.hu.

Ami azt illeti, lehet, megmerényelték volna a Kedves vezetőt, mikor beült az automata szerelvény vezetőfülkéjébe, ahol boldogan berregett és kattogott, mint hajdan kiskorában a trágyahordó talicskában – már csak ezért is megérte megépíteni a vonalat.
Ez azért lehangoló, ezt a paranoiás pszichopatát ültetni a magyar miniszterelnök székébe, nagy szégyen lenne.
Ez az ember fél a néptől, retteg a magyaroktól.
Gondolom, az viselhette meg, hogy a metró-szerelvény fölött nem repülhet harci helikopter, így aztán a mérgezett denevérek bármikor támadást intézhetnek felséges személye ellen.

Gondoljátok ezt végig – aztán szavazzatok…

:O)))

VÍVMÁNYOK

Elkeserítő ez a szép új világ.

Ha visszagondolok a rendszerváltás szép illúzióira, elszorul a szívem – micsoda lelkesedéssel, micsoda várakozással szaladgált fel-alá a nép közéleti aktivitásban tobzódó része - mi lett a valóság a várakozásokkal szemben?

Ha akkor valaki elmeséli, hogy milyen lesz a világ 2012-ben, azt hiszem, hülyének nézik, de akkor nem divatozott szkepszissel fogadni a változásokat.

A damaszkuszi úton tolongtak azok, akik azt hitték, hogy tíz év MSZMP-tagságot tíz év jobboldali dumával meg némi zászlólengetéssel lehet kompenzálni, a gyanútlan ember meg csak nézett kifele a fejéből, hogy nicsak, kiket is lát hason csúszni a templomokban, ki szónokol, mint falusi forradalmár…

Azt azért nem lehet tagadni, hogy mindenkiben volt valamiféle várakozás, még a legvadabb komcsik is rezignáltan nézték, hogy hogyan bontja le néhányszáz tehetségtelen azt az élhető világot, melyben hittek és melyre többé-kevésbé büszkék is voltak: a felépült lakótelepekre, üzemekre, a vasárnapi húslevessel sorbakapcsolt hat rántottszeletre, meg a napi két üveg sörre a televízió előtt.

Meg a „vívmányokra”, melyekkel kapcsolatban Kádár mindig figyelmeztetett, hogy félteni kell ezeket és utána mindig hozzátette büszkén, hogy van mit félteni.

Hát volt.

De azért a kisember a magáénak érezte ezt a változást és várta a csodát, azt a társadalmat, melytől talán nem is tudta, hogy mit várhat – talán Lada helyett Opelt,

Az élet meg az osztályvezető-helyettesek forradalma eltakarította a szocializmust, és jött az új világ, sok szabadsággal és sok vívmánymaradékkal, melyekről az értelmesebbje tudta, hogy nem maradhatnak fenn.

Antall mondta a változásokkal elégedetlenkedőknek, hogy tetszettek volna forradalmat csinálni, de ez csak egy cinikus bon-mot volt, mert ha lett volna valakinek annyi esze meg bátorsága, akkor visszaszól: tetszett volna Önnek, kedves Miniszterelnök Úr egy élhető kapitalizmust csinálni!

Nem csinált, aztán utána Horn sem csinált, a Tündökletes sem csinált, Medgyessy is inkább a jólétet növelte volna, pedig a feladat – a társadalom kapitalista pályára állítása egyre sürgetőbb lett, az átalakítás egyre fájdalmasabb, mert közben a nép egyre szegényebb lett, és a nincsből elvenni a választótól nem egy hétköznapi attrakció.

Merthogy a vívmány az vívmány, azt MI vívtuk ki, azt tőlünk elvenni nem lehet, merthogy az nekünk jár, mint ahogy járt apáinknak is.

Az ingyenes oktatás, az állampolgári jogon járó egészségügy, az agyba-főbe támogatott bölcsőde, óvoda, a szülési segély, a GYES, a GYED, a szakszervezeti segély, a táppénz, a nyaralás a vállalati vagy SZOT üdülőkben – csupa –csupa olyan dolog, melyeknek tulajdonképpen értéke sem volt – ez mind járt.

Mikor egy politikusunk azt merte mondani, hogy hazudtunk a választóknak, mert azt mondtuk nekik, hogy ezt nem lehet csinálni tovább, és elkezdte a kiadásokat kissé lefaragni, meg a költségvetést rendbetenni, és nagyon óvatos reformokat hirdetni, akkor Magyarországon kitört a világháború.

Mikor az egészségügyben hozzá akart nyúlni a struktúrához meg kért egy igen kis hozzájárulást a betegtől kezelése költségeihez, akkor mindenki megőrült és handabandázni kezdett, holott az utolsó percben voltunk.

Hogy a Fidesz volt olyan kedves és hihetetlen ostobasággal meggátolta a változást, azzal csak bizonyította, hogy az országért semmiféle felelősséget nem érez, csak a hatalom és saját zsebének degeszre tömése foglalkoztatja.

Az összes eddigi kormány – a 2006-os Gyurcsány-kormány előtt – felelős a kialakult helyzetért.

1989-90 táján egyszerűbb lett volna végrehajtani egy kapitalista változást, akkor ugyanis az embereknek még voltak tartalékaik, akkor talán az új tapasztalatok birtokában sok mindent jobban átgondoltak volna és nem adták volna áldásukat mindenféle eszementek hagymázos ötleteire.

Ma már az ország harmada nyomorog, gyermekek százezrei nem jutnak megfelelő élelemhez, emberek fagynak meg az utcákon, emberek lopni járnak, hogy élelmet tudjanak adni a gyermekeiknek – vagy csak, hogy legyen annyi pénzük, hogy naponta hülyére igyák magukat, - merthogy úgy szeretek részeg lenni, mert akkor nekem nem fáj semmi, - semmi, de semmise fáj…

Ezt az országot veri az Isten, mindig a nyakunkba akaszt egy idiótát, aki az egyébként is hegyekben álló gondjainkat hatalmas kreativitással fokozza.

Ha jól megnézzük az elmúlt évszázadot, alig néhány értelmes politikust találunk, a többség ostoba és szűklátókörű gengszter volt, olyan pedig, aki önzetlenül az országért dolgozott kettő-három, ha akadt, akinek a munkája meg sikeres volt, olyanból csak egyet lehet mutatni.

A feladat megmaradt, át kell alakítani az egészségügyet, az oktatást, a nyugdíjrendszert, ebből egy ciklusra egy is elég lenne.

De nem lehet, mert a Vezér kapkod, ő majd megteremti Magyarországot a saját képére és hasonlatosságára, és a siker máris mutatkozik – az ország pontosan olyan lesz, mint amilyen ő.

Idegbeteg, paranoiás, önző és erőszakos, pocsék stílussal és sunyi lopkodásokkal – ehhez képest Kádár rendszere maga volt a Paradicsom.

És a mi fasiszta mintákhoz vonzódó Vezérhez képest Kádár maga volt a felvilágosult abszolutizmus és Európa.

Nehéz évek várnak ránk, és hogy elnézegetem, ez az átalakítás, melybe belelökték az országot, nem lesz túl sikeres.

Azt már látni, hogy az egészségügyből kamionnal hordják ki a pénzt, hogy itt nemigen lesz érdemes betegnek lenni a következő években, az biztos.

Azt is látni, hogy a most kialakítandó oktatási rendszerbe a szegényember gyereke nemigen fog beférni, a diplomások közül az alsó középosztály gyermekei mehetnek majd tanítónak, mint a Horthy-rendszerben, ügyvéd meg abból lesz, akinek pénze van.

Azt is észleli, akinek van szeme, hogy a nagy átalakítás a magyar falut még szegényebbé teszi, pedig ami pusztítást ott a rendszerváltás okozott, az felér egy tatárdúlással.

Az államigazgatás átszervezése is sok eredménnyel fog járni - ezt a nagy tökfej Budapesttel rendelkező országot még inkább főváros-centrikussá teszi, hiszen a vidéki egyetemek-főiskolák ellehetetlenítése lefokozza a településeket.

Talán új vívmányokat kellene kiharcolni, hiszen ma már a középosztálynak is igencsak kell kapaszkodnia, ha a megélhetését és gyermekei jövőjét biztosítani akarja, talán ez az új vívmány egy szelet kenyér lesz?

Mindegy, az élet megy tovább, bár a libák kissé aggódva lesnek lefele, hátha az érzőszívű Semjén nem nyugszik és lövöldözni kezd rájuk, de azért mennek előre évezredes útjukon, költik a tojásaikat, felkészülnek a következő vándorlásra.

Ez adhat reményt nekünk is – a fejlődés némi cikk-cakkal, de megállíthatatlan, megállítására nem képes még a Mi Szent Galacsingörgetőnk sem, bármennyire is tudjuk, hogy le tudja nyomni akár még Chuck Norrist is.

Persze, ha kiderül, hogy halhatatlan, akkor más a helyzet.

Akkor jól rácsesztünk már megint - soha nem lesz itt emberarcú kapitalizmus!

:O))))