2020. július 25., szombat

KIVERED, VAGY SZOPSZ?

Index: Fexik, kussol!
Orbán boldogan röhög a markába, a libernyákokban az Úr számára kedves ellenfeleket utalt ki neki, emellett csak külföldön bír el kettőt-hármat a hátán, itthon az egész libernyák tábort a hóna alá csapja, majd a momentumosokat a fogai közé szorítja és így táncolja a rókatáncot, merthogy fontosak számára a népi hagyományok is.
Tegnap megint alkotott az ellenzék, amelyik éppen időben kezdett el dolgozni azon, hogy üzembiztosan veszítse el a következő választásokat, pedig már éppen úgy nézett ki, hogy kifut az időből.
Elképedtem: vannak az általam preferált politikai oldalon emberek, akik e tüntetés szervezőiben látják a reményt Orbán maffiaállamának lebontására?
Szánalmasan amatőr ügy ez, mintha egy Mucus néni által trenírozott alsótagozatos iskolai tánccsoport szeretné legyőzni a Bolsoj Balettet ...

Einstein írta, hogy az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen.


Ami különösképpen felháborított, az a Momentum agresszív pofátlansága.
Egy ilyen helyzetben, ilyen horderejű ügyben egyszerűen nem szabadna már önállóan  megjelenni, mert ez már megint az ellenzék széthúzásának képzetét idézi fel.
Itt erőt kellene mutatni, és tízezer ember Budapesten nem erő, hanem erőlködés, itt egy tüntetés százezer embernél kezdődhetne, ha nem egy önképzőkör szervezné.
Emellett - ha már - akkor legalább  olyan helyre kell szervezni, ahol - ha már csak tízezer embert vagyunk képesek mozgósítani - a tízezer húszezret mutat.
Kellemes nyáresti sétát meg fel tud venni a média a Margitszigeten is.
A sétáltatás különben is eleve kizár egy meglehetősen komoly réteget - az idősebbeket, betegeket - a részvételből, és lehet, hogy a Momentum "politikusainak" ez újdonság, de a társadalomban több a közélet iránt érdeklődő ilyen ember van, mint politizálást felvállaló egyetemista.
És az ő szavazatuk éppen annyit ér, mint a generációkra visszamenőleg félénk és megalkuvó  kispolgár felmenőik által motivált fiatalok ki tudja kire adott szavazata.
Mindenki nyugodt lehet, hogy a Beszari hivatalát olyan helyre és úgy tervezték, hogy a környéken ütőképes tüntetést ne nagyon lehessen szervezni, csak egy gondjuk volt a tervezőknek - a szűk tér miatt nem fért el a harckocsiakasztó árok, mint a Parlamentnél...
Anno védekezhettünk azzal, mikor a romlatlan fiatalokat emlegettük, hogy még nem ismertük a Fideszt, de ma már illene felismerni ugyanazt a gátlástalan nyomulást, kirekesztő magatartást, önteltséget, melyet aztán később oly nagyon megutáltunk Orbán maffiózóinál.



Az ellenzék pártjai pedig boldogan asszisztáltak ehhez a mocskos kis trükkhöz, pedig érdemes lett volna hagyni, hogy pofára essenek a lila ködben utazó ifjak és a mögöttük álló erők, akikben nem túl nehéz felismerni az illibernyák Pocak szekértolóit.
Ha a többi párt és az újságírók, valamint bánatos hozzátartozóik magára hagyja ezt a tüntetést, akkor lehetett volna a résztvevőknek akár szalonnát is sütni egy virágcserépben gyújtott tábortűz körül.
Érdekes, amikor az SZDSZ szavatossága lejárt, már készen várta az örökséget az LMP, és amikorra kiderült, hogy velük még véletlenül se lesz más a politika, akkorra itt van nekünk az Újfidesz, mely leginkább csak az ellenzék belső szétverésére alkalmas.
Hála istennek, elég tehetségtelenek, aki tehetséges volt és gyárilag demokratikus gondolkodású közülük, az kint van Brüsszelben.
Lehet, nem véletlenül, láttunk már ilyet, Szanyi kapitánynak hívták, az ilyenek jobb, ha nem zavarják a hazai munkát...
Mindenesetre  emlékezni lehetne a spanyol polgárháborúra, ahol Franco négy hadoszloppal támadta a köztársaságiakat, ötödik hadoszlopa pedig a köztársasági erőkön belül vitézkedett.
Ideje lenne már leszámolni az illúziókkal, és a beépített ügynököket harcostársak helyett ellenfélnek - ellenségnek tekinteni, és úgy is kezelni.


Persze az attrakció végén a tüntetés felszállt egy villamosra és békésen hazamasírozott, még csak nem is nagyon ordibáltak, még jelszavaik sem voltak.
Pedig tudomásul kellene végre venni: ha igaz a bon mot, mely szerint O1G, akkor innentől már csak két utunk van: ki kell verni, vagy szopás van.


Lehet választani.


:O)))

Nincsenek megjegyzések: