NÉMETORSZÁG CSATLÓSA

Kísérteties a hasonlóság, - Németország már megint száguld egy újabb háborús vereség felé.
Valamiért azt hiszik, hogy nekik keleten kell hódítaniuk, pedig a történelem már néhányszor figyelmeztette őket, hogy illúzióikért keserves árat kell fizetni.
Európa államainak szövetségi viszonyai átrendeződtek, ezen belül a múlt század változásai a hajdani ellenségeket szövetségessé tették, egyeseket felértékeltek, másokat talonba tettek.
Anglia világpolitikai helyzete gazdaságilag is, katonailag is megrendült, birodalma szétesett, és ma hajdani dicsősége romjain merengve mutogatja elsorvadt izmait, próbálva maga helyett kölcsönvitézzel harcolni - a miért is?
Franciaország ha olyan erős lenne, mint láttatni szeretné, Macron kitúrhatná Napóleon sírját az Invalidusoktól, hogy helye legyen majdani koporsójának, Oroszország legyőzőjének.
Egyelőre ez még csak terv, ma még meg kell elégednie egy-két, felesége által kiosztott nyaklevessel, de ami késik, nem múlik.
Belgiumot a frász töri, mert ők kezelik a "befagyasztott" orosz vagyont, mely után sokan kapkodnak, de sikerük a világ pénzügyi politikájára - és Belgiumra -  katasztrofális eredménnyel járna.
Svédország, Finnország legszebb hagyományaikat követik, mikor nekimennek Oroszországnak.
a svédek sok évszázados vereségükért, a finnek csak úgy, megszokásból izmoznak kicsit, feledve a múltat, és feledve a nyugalmat, melyben az elmúlt évszázad második felében részük volt.
A balti törpék fenekébe gőzkalapáccsal sem lehetne beverni egy zabszemet sem, a népességük negyede orosz nemzetiségű - emlékeztetnek hajdani kollegámra. aki a Trabant ablakából öklét rázva fenyegette a kamionost: eltiporlak!

És a lengyelek!
Hát ők aztán maga az állatorvosi ló, melyen Európa összes nyavajáját tanulmányozni lehet.
Ők utálják az ukránokat, - százezer halottat eredményező közös történelmi múltjuk van, egyébként meg rettegnek az ukrán mezőgazdasági áruk dömpingjétől, és a két nacionalizmus gyűlöli egymást.
A lengyelek ezen kívül még gyűlölik a németeket a Német Lovagrendre visszamenőleg, gyűlölik az oroszokat a Varsói Nagyhercegségre visszamenőleg, mindkettővel háborúztak is a múlt században, de egyikkel sem bírtak, hát még a kettővel...
A csehek osztrákok, hollandok, olaszok, spanyolok, portugálok csendben várnak, a dánokban felébredt a viking, - majd elalszik megint nyugodtabbidőkben.
A szlovákok szláv identitászavarukkal küzdve ingadoznak, mint a középparaszt, mi meg próbálunk egy lyukból fújni hideget és meleget - változó sikerrel.

De itt van Németország is. mely  nyolcvan éven keresztül reálpolitikát folytatott, területén USA és NATO támaszpontokkal, de "saját jogon" soha nem csörömpölt két világháborúban kicsorbult kardjával.
Gazdasági erejét tekintve bátran pályázhat az EU vezető pozíciójára, de most mintha vérszemet kapott volna, katonai sikerekre vágyik.
Boris Pistorius német védelmi miniszter olyan jövőt vizionál, melyben a német hadseregnek ismét készen kell állnia az oroszok elleni harcra, és ez vérfagyasztó. 
A német militarizmus veszélye sejlik fel, az eltitkolt revansvágy ködlik fel.
Nem számít az, hogy a múlt században történelmi lehetőség adódott a múlt békés lezárására, nem számít, hogy Európa békés és jövedelmező kereskedelmet folytatott az oroszokkal, most itt a lehetőség megmutatni, hogy Deutschland, Deutschland... 
Nem biztos, hogy jó a helyzetértékelésük, nem biztos, hogy a hadiipari komplexum érdeke egybeesik a német nép érdekeivel.

Az oroszoknak nem terület kell, van nekik elég, még gondot is okoz a nagysága.
Az oroszoknak békés kereskedelem kell - és biztonság.
Ma Európa - Németország vezetésével - ezt a biztonságot veszélyezteti, és eszébe sincs figyelembe venni Oroszország jogos érdekeit, még most sem, mikor az oroszok az ukrán példán bizonyítják, hogy velük nem lehet az erő nyelvén beszélni.
Európa hanyatlik, és elszalasztotta a lehetőséget, hogy Oroszországgal összefogva jelentős világpolitikai tényező legyen.
Amerika a hasát fogva röhög...
Nem kellemes ez nekünk sem, a történelem folyamán megint a vesztes oldalon találhatjuk magunkat.
Az eddigiek során minden vesztett háborúnk az ország eljelentéktelenedésével járt, most se prognosztizálható más.
Nagy kár, hogy a nép ezt nem érti, és ábrándokat hajszol - már megint...
Virágzik a ruszofóbia, nekem meg időnként eszembe jut a Brian élete című film: Mit kaptunk mi a rómaiaktól?
Ki tudja, mi lesz ennek a vége, majd gyermekeink meglátják.
Vagy elpárolgunk és a Föld nevű bolygón kivirul a patkányok, skorpiók és a tobzoska  civilizációja.

Nagy a tét...

:O)))

HOL VAGYTOK RÉGI BARÁTOK?

 

Hát először is éljen november 7,  a Nagy Októberi Szocialista Forradalom száznyolcadik évfordulója, ha jól számolom.
azt hiszem én vagyok az egyetlen ma aki erről a napról megemlékezik, sic transit glória mundi, ugye...
Hallgatnak a haszonélvezők, hallgatnak azok akik magukat a következmények áldozatának tartják, és joggal, mert egy nagyon szűk réteg kivételével a változásoknak mindenki haszonélvezője volt.
Az a hatvan holdas hatgyerekes paraszt is, akinek utódai ma belegebednének, ha úgy kellene élniük, mint hajdan felmenőik éltek, hallgat a hajdani nincstlen proli kikupálódott dédunokája és fensőbbségesen lesajnálja a ma nincstelenjeit.
A kispolgárnak, ha ránéz a naptárra, előre nyújtva görcsbe rándul a keze, a bevésődést még nem sikerült törölnie.
Bánatosan emlékszik arra, hogy évtizedeken keresztül ezen a napon nyújtogatta a kezét a jutalom után, mellyel a szocializmus építésében végzett kiemelkedő munkáját jutalmazta munkáltatója.

Bár ma már szinte nyoma sincs, de hasznos volt azért az a forradalom.
Természetesen, mint minden forradalom kegyetlen és szélőséges volt ebben a tekintetben a hatékonyság aránya a guillotine és a géppuska arányának felel meg.
Abban sem volt szerencsénk, hogy a hatalmat a változások nevében évtizedekre magához ragadta egy ázsiai típusú despota.
A magyar nép számára meg a realitások soha nem érdekesek, a jólétet természetesnek veszi, az neki jár, viszont szeret félni.
Bezárkózva a spejzba lehet kicsit lázadozni, hogy aztán a hétköznapokban vad bokacsattogtatások közepette fényesre nyalja a mindenkori felsőbbség bánatos ülepét.
A mindenkori elnyomók számára darabideig hasznos az emlék, van némi visszatartó ereje a folyamatos elpofátlanodás rögös útján.
Csak azok az emberek hiányoznak, de azok nagyon, akik látják ezt az elembertelenedett világot és változtatni szeretnének rajta.
Persze ehhez idő kell, hogy egyre többen elkezdjenek gyanakodni, hogy talán mégsem az egyéni önzésre és törtetésre alapozott kapitalista társadalom fogja kivezetni az emberiséget abból a gödörből, melyet, mint a halálraítéltek megástak maguknak.

Éljen hát november hetedike és azoknak az évtizedeknek az emléke, mikor az ember ember lehetett, mikor mindenki előtt nyitva állt a felemelkedés, a művelődés és a kultúra kapuja.
Csak megjön az ember esze egyszer...

:O)))

 

EURÓPA ELRONTÁSA

 

Legszívesebben  a klasszikust idéztem volna, csak a kötelező mértéktartás tartott vissza, - viszont a mondat végére ide is illik a minősítés: "de nagyon!"
A materialista Isten lássa lelkem, szeretett miniszterelnökünkhöz való viszonyom leginkább Harangláb kukoricagölödinhez való viszonyához hasonlítható, de ez leginkább emberi minőségének tudható be.
Merthogy vaskeze erősen enyves, arany lába a demokráciától oly távol áll, mint Makó vitéz Jeruzsálemtől anno, továbbá kispályás és bosszúálló.
A történetírás úgy fog emlékezni rá, mint arra a magyar miniszterelnökre, aki református létére szentet csinált egy metodista lelkészből - a pápát már kezelik sárga irigység ellen...

De ahogy egy kleptomániás orvos is lehet kiváló diagnoszta, az kétségtelen, hogy jobban fel tudja mérni, hogy merre tart a világ, mint az Európai Uniót jelenleg vezető táposcsirkék és a francia kiskakas.
És az is kétségtelen, hogy az a szervezet, mely a saját szabályit se tartja be, megérett a pusztulásra.

Márpedig az Unió, melynek statútuma konszenzusos döntést ír elő miden fontos kérdésben, most éppen azon mesterkedik, hogy hogyan lehet kizárni az uniós csatlakozást eldöntő szavazásból Orbán Viktort - és ezzel Magyarországot.
Már a Magyarországot illető pénzek visszatartása is necces, hiszen a jogállami kritériumok be nem tartására hivatkozik, ugyanakkor elindítaná a csatlakozási folyamatot egy olyan állammal, melyben háború dúl, melyben tombol a korrupció.
Ahol a katonáikat a utcán fogdossák össze, mely ország terrorista eszközökkel vívja harcát az oroszok ellen.
Harcát azért, mert nem volt hajlandó a majd' magyarországnyi orosz (és mellesleg a magyar) kisebbségnek megadni az identitásuk megtartásához szükséges legalapvetőbb jogot - az anyanyelv használatának jogát, és lőtték őket, gyilkolták saját állampolgáraikat.
És az Unió nem emel szót a balti országok hasonló nemzetiségi politikája ellen, az orosz nyelvű kisebbség kiutasítása ellen, holott ez nem csak az emberi jogokkal, de a józan ésszel és az európainak mondott és felsőbbrendűnek vélt etikával is szembe megy.


Európa egyébként is szembe megy a józan ésszel, saját maga alatt vágja a fát.
Az energiahordozók az oroszokkal való mindenáron való szakítás miatt jelentősen megdrágultak, ezt valamelyest ellensúlyozza bizonyos szektorokban a termelés - és így a kereslet visszaesése.
De ez azzal járt, hogy a műtrágyagyártás, az üveg és kerámiaipar, az aluminiumgyártás és a papíripar  komoly gondokkal küzd.
Az európai autógyártás is ezer sebből vérzik a kínai, japán és koreai konkurencia, az elektromos hajtás megjelenése óriási kihívás elé állítja az európai márkákat.
Németország leállította atomerőműveit, de napirenden van a működőképes erőművek újraindítása.
Az Unió képtelen kezelni a migrációs problémát, rengeteg a feszültség, és részben ez az oka a szélsőjobb megerősödésének.
A hab a tortán Amerika nyomása és az ukrán háború, a fegyverkezési őrület, mely elszívja a pénzt a társadalmi feladatok megoldása elől.
A tetejében az Unió jövőjét is másként képzelik el a globalisták, ezen belül is más az elképzelése a mainstream értelmiségnek és a józan többségnek, és más az elképzelése a nemzetállamok szerepének megtartásában érdekelteknek.
A kis államok jogait a nagyok szívesen korlátoznák.
A modellek közötti különbséget hozzávetőleg a szövetkezeti forma és a hadiipari óriásvállalat irányításban meglévő különbséggel lehetne szemléltetni.
A hadiipar felfuttatása is baljós jel, - azt szokták mondani, ha egy színdarabban a kellékek között szerepel egy falra akasztott puska, akkor az előbb-utóbb el is fog sülni.
A hadianyag-készleteket előbb-utóbb selejtezni kell, és még egy háború is olcsóbb, mint a megsemmisítés.


Európa bajban van, kérdés, képes lesz e önerőből kimászni a gödörből?
Pillanatnyilag nem ez látszik.
Az oroszokkal ütközni öngyilkos vállalkozás volt, semmi nem indokolta a szükségességét, kivéve a hadiipar érdekeit és a több évszázados angolszász törekvéseket Oroszország gyarmatosítására.

Mi lesz a vége a világ újrafelosztásának?
Valószínűleg Ázsia dominanciája, az USA szerepének lassú csökkenése, többpólusú világ.
Magyarország pedig - ha óvatos és mértéktartó -, ismét kompország lehet.
Ha nincs szerencsénk, akkor továbbra is két torzsalkodó csoporttal a fedélzeten, örök veszélyben, hogy a nagy lökdösődésben a komp felborul.
És akkor mi eltűnünk, mint az avarok vagy a vizigótok.
De az is lehet, hogy Európa is eltűnik jelenlegi formájában.
Az európai ember önelégült, nacionalista, kirekesztő, és ez nem biztató jel a jövőre nézvést.
Bár megjönne az eszünk, míg még erre lehetőségünk van...

:O)))

TÜNCIKÉZÜNK, VONULÁSZUNK...

 

A változás...

Egyszer régen, egy átalánydíjas csoport úgy döntött, hogy a vezetőjük (később Torgyán gazdasági tanácsadója lett) által elsikkassztott munkabért a gesztornak kell kifizetni, és mint a gesztor cég vezetőjét megívtak egy eszmecserére.
A derék ember az anyagot a mi számlánkra vásárolta és azt sem fizette ki, de hát akkoriban még a dolgozó volt az első, így  hát elmentem, hogy megoldást találjunk az ügyre.
A telephelyen egy barátságosan ordítozó tömeg várt, és mivel raklapgyártással foglalkoztak, úgy a harmadik mondat után előkerült az öntudatos dolgozó, kezében egy méteres léc, melynek a végén át volt ütve egy százas szög, és a tenyerét ütögette a léccel, miközben a felháborodott munkavállalók biztatgatták szavai nyomatékosítására.
No, akkor alkalmaztam a hibrid módszert, melynek során egyrészt megpróbáltam meggyőzni a hatvan-hetven embert, hogy a várható bevétel hetven felé osztva messze nem annyi, mint amennyi megérné az ügyet, másrészt meg elkezdtem vonulásztatni őket fel-alá - műhelyből a raktárba, raktárból az iroda elé, vissza a raktárba, és úgy fél óra alatt sikerült meggyőznöm őket, hogy a "majd megvizsgáljuk az ügyet és igyekszünk megfelelő megoldást találni" ígéret elegendő biztosíték számukra.
Az átalánydíjas csoport önálló gazdálkodást folytatott, az egyszerű megoldásnak a jogszabályok sem adtak teret.
Később vezetőjüket a bíróság elítélte, de szívbetegség miatt feltételesen szabadlábra helyezték és legközelebb már csak Torgyán doktor oldalán láttam - üldözöttként - feltűnni.
A dolgozók kifizetését egyébként megoldottam, mert sajnáltam őket.
Az ügy annyiban tarthat itt számot közérdeklődésre, hogy alátámasztja a hangos kiabálás és a tömeges vonulászás élményének pozitív hatását felmérgelt tömeg lecsillapítása esetén.

A módszert, amikor hirtelen ötlettől vezérelve alkalmaztam, nem ismertem.
A dolog tudományos hátterét nem én találtam fel, de az biztos, hogy országos méretekben is beválik- ha jól kezelik., és erre - bár jó példa az aktuális tüntetés is -, ezer példát hozhatunk a múltból.
Tagadhatatlan, hogy tüntetni felemelő dolog.
Amikor együtt masírozunk emberek tíz és százezreivel kellemes érzés tölti el az embert - hát nem igaz, hogy egyedül vagyok, vannak rengetegen, akik ugyanúgy gondolkodnak, ahogy én, és ha ennyien akarunk valamit, akkor annak meg is kell valósulnia!
Hát még, ha kiabálunk is hozzá, és egyszerre, és ütemesen, akkor az olyan, mintha az én hangom lenne ilyen erős és hangos, csak meghallja valaki és meghallják azok is, akik nem annyira aktívan politizálnak, mint én, és átlátják a helyzetet, ahogy én is.
Nem lehet ezentúl őket megvenni öt kiló krumplival, nem lehet megfélemlíteni őket, és együtt majd remek dolgokat csinálunk.
Most éppen árad a Tisza, kristálytiszta vizet hord az áradás, ahogy ez már lenni szokott...
Vagy kisnyúl.

Tanulhattunk volna, de nem tettük.
A csúcsponton egyszerre öt szervezet is hirdetett körmenetet, ebből legalább hármat Orbán alapított abból a célból, hogy a többiek konkurense legyen, és a nép egyszerű de akcionista része megtalálja a maga populistáját és eszébe se jusson választás-matematikailag értékelhetően fellépni Übü király rendszere ellen.
Azt se néztük sokszor, ki szervezi a tüntetést, elég volt, ha a szervező elordította magát, hogy orbántakaroggy, ácsolt egy színpadot, melyen felléptetett mindenféle exhibicionista alakokat, emancipuncikat, aztán a tüntetés végén jobb esetben azt közölte, hogy a tüntetésnek vége, menjetek haza békességgel, rosszabb esetben kissé illumináltan azt, hogy menjetek haza a pics@ba...
Vonulásztunk, ordibáltunk, Vityka meg a hasát fogva röhögött.
A tömeg általában jókedvű volt, mert örültünk egymásnak, és tüncikéztünk boldogan, a jobboldal a békamenetben, a baloldal meg egymást szidva húsz különböző, de egymást felettébb utáló szervezet égisze alatt.
De ennek vége, a dolog kiforrta magát - végre eljött az ideális felállás: két macska vagyok és játszom egymással.

Megint erőt mutatott a kormány és erőt mutatott az újellenzék, amelyik abban különbözik az óellenzéktől, hogy megkapja mindazt a támogatást ugyanazoktól az óválasztóktól, amit az az óellenzéktől megtagadott, viszont nem terheli az újellenzéket sem kényelmetlen kérdésekkel, és szakszerű programot nem követel tőle.
Győzni kell, aztán majd meglátjuk, mondják.
Ez a nép kicsit szalajt, de nem baj, ettől röhög rajtunk a világ már évszázadok óta...

Abban a darálóban a címképen meg te leszel, és mindegy is, hogy melyik tekeri a darálót, belőled lesz fasírt.
És ne reménykedj, ez nem személyi kérdés, mert ami itt folyik, azt úgy hívják, hogy kapitalizmus, és ameddig ebben a társadalmi rendszerben élünk, te legfeljebb abban reménykedhetsz, hogy hurka lesz belőled, nem kutyatáp. 
A végeredményt illetőleg majdnem mindegy...

A világ változik, adja az ég, hogy a változás elég gyors legyen és adjon esélyt az emberiség túlélésére.
Addig meg vonulásszunk, tüncikézzünk boldogan...

:O)))

HALOTTSZEMLE

 

A halottszemle célja a halál okának megállapítása, ezen belül az, hogy az elhunyt természetes halállal, esetleg öngyilkosság, gyilkosság, vagy baleset következtében adta vissza halhatatlan lelkét teremtőjének/hótta meg magát.
Itt állunk a magyar marxista baloldal igencsak gyűrött és összeizzadt lepedőjű betegágyánál a lassan hűlő tetem mellett, és szomorkodunk, hogy még egy rendes ravatal se jut neki.
Az könnyen megállapítható, hogy a halál folyamata Kádár temetésének napján kezdődött.
Nem, nem az újratemetési performance napján, az, - mint később világosan ki is derült - csak a maradék horthysta értelmiség, kommunista szülők apáikat megtagadó gyermekeinek és az 1956 után eltávolított vagy kivégzett kommunisták leszármazottjainak revansa volt, nyilvános sebnyalogatás a tömegek manipulálása céljából.
A halál - mármint a marxista baloldal halálának egyik oka, hogy a kor állampártjának vezetői képtelenek voltak kezelni a megváltozott világpolitikai helyzetet, görcsösen próbáltak igazodni a gorbacsovi politikához, melynek taglalásába most ne is menjünk bele - geopolitikai eredményét naponta szemlélhetjük, ha az ukrán háborút próbáljuk megérteni.
De a halál aznap kezdődött, amikor a halott főtitkárt a ravatalánál kegyeletüket lerovó tömegek és a tiszteletére a halotti menet útvonalán spontán felsorakozott emberek - párttagok és pártonkívüliek előtt - a párt vezetésének utasítására - szinte rohanva vitték a Kerepesi temetőbe, hogy minél előbb elparentálhassák azt, akihez képest naponta érezték saját kisszerűségüket és alkalmatlanságukat feladatukra.

A nemzetközi helyzet szinte kikövetelte a rendszerváltozást.
Élelmes és életrevaló gazdasági vezetők felismerék a lehetőséget személyes anyagi érdekeik érvényesítésére, és gondoskodtak arról, hogy a társadalmi vagyon rájuk bízott része elveszítse közvagyon jellegét.
Feltalálták a spontán privatizáció ötletes intézményét, mely ötletük aztán a tehetetlen és koncepciótlan - vagy nagyon is koncepciózus - pártvezetés asszisztálása mellett szárba szökkent és a rendszerváltás során új és új ötletekkel bokrosodott, egy idő után minden kontroll nélkül.
Az Antall-kormány - kerül, amibe kerül alapon - szétverte az ipart, az Orbán-Torgyán kormány meg a falut, a mezőgazdaságot, nagyobb vagyonvesztést okozva az országnak, mint a II. Világháború.
A Szovjetunió, mint piac elvesztése rendesen betett a magyar ipar maradékának, a szétvert-széthulló magyar mezőgazdaságnak.
Eljött - visszajött - bölcs népünk számára a vágyott  kapitalizmus némi cseléd-nosztalgiával,  a Purgly Magdolna Őfőméltósága által adományozott egy pár cipő emlegetésével és a mézesmadzag nyalogatásával egybekötve.
Eljött a kor, melyben majd Bécsben cukrászdát nyithat, aki akar, amikor a Cote d'Azuron töltheti a nyarat saját jachtján, mikor a saját öt hektáros földjének eredményeivel - a lova seggét nézegetve - lenyomja Bábolnát, jön az aranykor.
Hát, a valóság aztán más lett, a nyolcszázezer párttag meg - mikor kiderült, hogy ők az oka a kiegyezés óta mindennek - megvilágosodott.
Egy részükről kiderült, hogy belülről bomlasztotta a rendszert, ami végül is igaz volt, mert hiteltelen személyiségét összekapcsolták az ideológiával.
Egy részükből kibuggyant, mint szar a medvéből a téli álom után az addig gondosan titkolt szociáldemokrata, egy részükből felszínre tört a konzervatív nacionalizmus, egy részük meg megpróbált hű maradni az elveihez, de a pártvezetés gondoskodott, hogy ne legyen rá módja.
A pragmatikus Horn létrehozta a Szocialista Pártot - és gyanítom a Munkáspártot is, mely azt a célt szolgálta, hogy legyen olyan szélsőbaloldali erő, melytől el lehet határolódni.
Thürmer kiválóan abszolválta is a feladatot.
A halál másik oka a főnixként feltámadó jobboldal, mely sajátosan magyar kulturális elixírt honosított meg a magyar politikában.
A csodaszer egy kamion trágya és egy szippantóra való  takony dialektikus elegye, ezzel mázolják be ellenfeleiket, függetlenül azok nemétől, színétől, vallásától.
A demokratikus felfogással ellentétben ők a bolsevik megoldást favorizálják, nekik nem ellenfeleik vannak, hanem ellenségeik, és aki nem akar az ö receptjük szerint boldogulni, annak meg kell boldogulnia.
Ezekkel kísérelt meg a magyar baloldal kulturált vitát folytatni, sportszerűsködni és hosszú ideig valamiféle Sztálin despotizmusáért érzett felelősségvállalás eredményeképpen nem merte nevén nevezni a dolgokat.
Úgy csinált, mintha a maffia politikai párt lenne, a tolvaj nincstelen, ám népéért a lelkét is kitevő hős, az álszent, szemforgató vazallus istenes ember lenne.

A felelősséget a helyzetért a magyar nép és a baloldal vezetése felesben viseli.
A nép azért, mert se a pozitív, se a negatív példákból nem tanul.
Azt hiszi, ha lecseerélik azt a figurát, aki annak a húsdarálónak a karját forgatja, melybe az ő fejét nyomják, akkor megoldódik a problémája. 
Nincs  semmiféle elvárása a jövővel kapcsolatban, legfeljebb annyi, hogy neki is jusson egy odahajított cupák az asztal alatt.
Nincs önérzete, nincs felelősségérzete a jövőért, beleájul a csak neki készített mesék világába.
Semmit nem ért a világból, és bár a mesterséges intelligencia ma még meglehetősen buta, máris ezerszer okosabb nála.
Mint az ősember a mammutcsontért, úgy harcol a javakért, sokszor nem m is tud élni az általa birtokolt tárgyakkal, de már maga a birtoklás ténye is kielégíti.
A baloldal vezetése meg elherdálta egy évszázad munkájának eredményeit.
Már ma is rossz a helyzet, de még messze vagyunk a gödör aljától, hiszen még mindent nem sikerült felélnünk a Kádár-rendszer hagyatékából.
Még élnek nyugdíjas parasztok, még vannak, akik úgy követelik az egészségügyi ellátást, mintha még járandóság volna, a középosztály egyre vékonyodó rétegének alja még harcol, hogy megkapaszkodjon, de a társadalom halálosan beteg.
Itt nem alakult ki az évszázadok során az a civil háló, mely átvállalja a társadalmi gondok megoldásának egy részét, a baloldal meg hagyta szétverni szervezeteit, intézményeit.
És nincs képviselete.
De nem is csoda, hiszen nincs osztálytudata, hogy ilyen elavultnak mondott fogalommal éljek.
Nevezetesen nem tartja magát munkásnak, nem akarja tudomásul venni, hogy aki  bérből él, az ide sorolható, még akkor is, ha jövedelme egy nem meghatározó része nem is munkatevékenységből származik. 
Nem érez szolidaritást másokkal, a sajtómunkások nem törődnek az egészségügyi dolgozókkal, a műkörmös vállalkozónak hiszi magát, a pénztáros meg száműzött grófkisasszonynak.
Egy felborult világ kiszolgáltatott páriái.

Hogy mi lesz ennek a katyvasznak a vége?
Ki tudja, hiszen a világ proletárjai helyett a világ tőkései egyesülnek éppen, és - szerintem - a kapitalista társadalmi rend, a profit mindenáron való hajszolása képtelen lesz megoldani a globalizálódó világ környezeti, technikai és  technológiai fejlődésből adódó problémákat.
Hogy lehet a kihívásoknak megfelelően átalakítani a társadalmakat?
Merthogy erre szükség lesz, az bizonyos.
És hogy az átalakított társadalom nem a mai fogalmak szerinti tőkés társadalom lesz, az biztosnak tűnik.
Áthelyeződik a fejlődés súlypontja Ázsiába, ennek összes gazdasági, kulturális és mentális következményeivel.
Nem lesz könnyű dolguk leszármazottainknak.

Mi meg szégyellhetjük magunkat, hogy milyen világot hagyunk rájuk.

:O)))

DEMOKRATÁK ÉS DIKTÁTOROK

 

„A demokrácia a legrosszabb kormányzati forma – kivéve mindazokat, amelyeket eddig kipróbáltak.”
Ez Churchill véleménye volt.
Lehet, hogy nekem is ez lenne e véleményem, ha én is Marlborough herceg családjába születek és rokonom lenne a Szívek Hercegnője, de Dianát én csak sósborszeszes cukorka formájában élvezhettem, ami nem túl nagy veszteség, - Neurózsika van az egyszerű emberek között is fölösen nagy számban...
Churchill véleménye (az üléspont meghatározza az álláspontot, ugye...) a hatalmat birtokló elit álláspontja.
Remekül szolgálja érdekeiket, leginkább az angolszász világban, vagy Európa nyugati felén, természetesen a helyi sajátosságokkal megspékelve.
Annyiban nem igaz a neves tömeggyilkos véleménye, hogy az emberiség kipróbált már más kormányzati formákat is, - emlékezzünk a felvilágosult abszolutizmus uralkodóira, - de legutóbb letesztelte például a szocialistának nevezett társadalmi rend kormányzati formáját, és mindkettő hatékonyabb - és az átlag-állampolgár számára jobb volt - a parlamentáris demokrácia jelenleg is érvényesülő paródiájánál.
Arról nem is beszélve, hogy egy állam kormányzatának kizárólagos feladata az állampolgárok elérhető legmagasabb életszínvonalának biztosítása, a létbiztonság megteremtése, a jogbiztonság fenntartása, a közbiztonság megteremtése.
Enélkül a társadalmi berendezkedés formája csak üres kagylóhéj.
Az államszervezet ugyanis nem cél, csak eszköz - legritkább esetben a nép, jellemzően az uralkodó osztály kezében.

A nép ugyanis legritkább esetben uralkodó osztály.
Mikor meg ezer évente véletlenül éppen az, akkor egyrészt természetesnek tartja jódolgát, másrészt meg fene nagy telhetetlenségében "a más rétje mindig zöldebb" örök elve alapján fantáziálgat, anélkül, hogy felmérné ábrándjai valóra válásának valós következményeit. 
Mikor Kádár mondta, hogy vigyázni kell vívmányainkra, mert van vesztenivalónk, az emberek csak bólogattak és a Kommunista Kiáltványt idézték, mely szerint a munkásosztály csak láncait vesztheti.
Bár akkor éppen nem voltak láncaik, de kiköveteltük őket.
Ha visszagondolok, hogy a rendszerváltáskor itt az volt a sláger, hogy majd cukrászdát lehet nyitni Bécsben, és ezt komolyan is vették néhányan, akik életükben még egy cukrászda ajtaját se nyitották ki, hát sírva fakadok
Az elvi lehetőség felcsillantotta előttük a tízmillió milliomos képzetét - hát nem vagyok túl büszke nemzetem szellemi képességeire.
Az uralkodó osztály meg általában el van foglalva saját felvirágoztatásával, miközben olykor vet egy-egy csontot a szolganépnek, akik fene nagy önérzetükkel önmagukat is az uralkodó osztályhoz sorolják, jóllehet legfeljebb az átlagnál kicsit jobban fizetett csicskái Lölönek, vagy valamelyik multinak.
Jellemző, hogy ma szinte nincs munkás, nincs paraszt, csak munkavállaló létezik - miközben  a nyugdíjjogosult parasztot felváltotta a társadalombiztosítás nélküli zsellér meg a napszámos.

A világban az államszervezetek sokszínűsége a jellemző, és egyáltalán nem igaz, hogy minden nemzet számára megfelelő az angolszász parlamentáris demokrácia modellje.
Elég megnézni azt, hogy hogyan csináltunk bohóctréfát magunk is az intézményből, cirkuszt a parlamentből, néphülyítést a társadalmi konzultációból, és azonnal rájövünk, hogy ez a társadalom nem alkalmas erre a berendezkedésre, ennek a társadalomnak vezérürü kell, melyet követhet boldogan.
Ha az egyiknek kitelt a becsülete, váltja egy másik, aki ugyanazt ígéri, mint elődje, mikor kezdte a pályát, és ugyanannyira is fogja betartani, mint elődje.
Ez a nép tekintélyelvű, és ha nem mondják meg neki, hogy mit csináljon, hát tanácstalanul kóvályog a világban, miközben nagy unalmában minimálisan is két táborra szakadva gyilkolja önmagát.
Mindig ilyen volt, István-Koppány, kuruc- labanc, Kossuth- Széchenyi, Horthy- Kun Béla - örökkön csak a nemzet egyik fele számított, a másik fele ment a selejtbe.
Igy hát a magyar államberendezkedés csak annyiban parlamentáris demokrácia, mint a hazai kínai büfékben kapható eledel kínai étel...

A különféle népek kialakítják a maguk számára legmegfelelőbb államberendezkedést, és szó sincs arról, hogy ez minden esetben a parlamentáris demokrácia lenne.
Hogy melyik nép számára milyen a megfelelő államszervezési modell, az függ az adott nép szokásrendszerétől, történelmétől, környezetétől, vallásától, technikai és tudományos fejlettségétől.
Az európai ember - és bár nem teljesen jogosan, de nemzetünket is ide sorolom - a maga végtelen beképzeltségében rossz véleménnyel van minden , a sajátjától eltérő szokásról, viselkedésről.
Részben lenézi, részben félelmet kelt benne, részben agressziót vált ki belőle a másság.
Ezt a mentalitást az ember az őskorból hurcolja magával, amikor a másság jogos vagy jogtalan gyanakvást váltott ki, és ha az ember biztosra akart menni, hát haladéktalanul agyonverte a gyanakvás kiváltóját.
A világ sokféle.
Például a kínai embert többnyire a konfuciánus filozófia irányítja, mely szerint a társadalom a hierarchikus kapcsolatok - alá és fölérendeltség - rendszerén alapul.
Császár-alattvaló, férj-feleség, szülő-gyermek, idősebb és fiatalabb testvér, főnök-beosztott közötti alá-fölérendeltségi viszony a kínai (és részben az ázsiai ember) számára teljességgel természetes, és az általunk ismert demokrácia deviáns.
A kínai állami berendezkedés tekintélyuralmi rendszer, de milyen is lenne ezek után?
Nem zsarnokság, ugyanis ugyanez a konfuciánus gondolkodás azt tanítja a nép számára, hogy az uralkodó tekintélye csak addig jogos, míg példát mutat az alattvalóknak, erényes és igazságos, különben a népnek joga van megtagadni az engedelmességet.
Vagy ott van Afrika, ahol a törzsi hagyományok égtek bele az afrikai ember tudatába, és a természetes módon - és sokszor kegyetlen harcok árán - kialakult államformákat a gyarmatosítók iparkodtak megváltoztatni technikai fölényük birtokában, a mai napig tartó károkat okozva.
Ezeken a népeken úgy áll a parlamentáris demokrácia, mint tehénen a gatya, ők is inkább az egyszemélyi vezetést favorizálják, és tetszik-nem tetszik, a vezető a személyes képességek alapján kerül kiválasztásra, nem minden esetben európai erények mentén.
Ugyanez a helyzet az arab népeknél is, a vallási államok teokráciájáról nem is beszélve.
Oroszországban a történelmi hagyomány az egyszemélyi vezetést preferálja, - minden oroszok cárjától szép ív vezet Leninen és Sztálinon át Oroszország elnökéig.

Ha a hatalmon levők be is csapnak minket, nem kötelező szemet hunyni a felett, hogy a parlamentáris demokrácia sem mentes az egyszemélyi hatalomtól, azzal a differenciával, hogy a hatalommal szemben ezek a társadalmak iparkodnak fékeket és ellensúlyokat beépíteni - több-kevesebb sikerrel.
A valós helyzet az, hogy két választás között a népnek semmiféle beleszólása nincs az állam irányításába, a megválasztott vezető jóformán korlátlan hatalommal rendelkezik - az állatorvosi üvegló, melyen a ló összes betegsége tanulmányozható, ebben az esetben mi vagyunk, akik eljutottunk a már alig leplezett rendeleti kormányzásig..
Az USA elnökei számtalanszor indítottak különféle államok ellen katonai akciót kongresszusi jóváhagyás nélkül, 
Franciaország elnőke nevezi ki és váltja le a miniszterelnököt, egyszemélyi kül és belpolitikát folytat, az önkormányzatiság erős állami kontroll alatt áll, a megyéket prefektusok irányítják.
Angliában a kormányfőt a parlamenti többség választja, és amíg parlamenti többsége van, képes önállóan katonai akciót is indítani, például a Falkland - háborút parlamenti szavazás nélkül indították.
Szóval a szép, népbutító elvek gyakran megbicsaklanak az érdekeken - az uralkodó osztály érdekein.
Talán érdemes ezeken a dolgokon elgondolkodni, mielőtt elkezdünk gátlástalanul diktátorozni, erkölcsi magaslatokra mászni.
És érdemes visszább venni az arcunkból.
Európa lakossága az európai államok által megtagadott Oroszország és Belorusz nélkül hatszáz millió körül van, Ázsia lakossága majdnem ötmilliárd, Afrikáé pedig másfél milliárd.
Parlamentáris demokráciában az emberiség harminc százaléka él, és ebben mi is benne vagyunk, így talán a valós helyzetet ne is firtassuk...

Hozzá kell szoknunk, hogy a világ sokféle, és alkalmazkodnunk kell hozzá, mert a világ nem fog hozzánk alkalmazkodni.
Szomorú, de ebben valószínűleg nem tévedek...

:O)))

DIE WUNDERWAFFE

 

Az ukrán háború még abban a stádiumban van, mint a németek voltak a második világháborúban a Seelowi magaslatok elleni csaták idején.
Lassan elfogynak a katonák, elfogynak a készletek, elfogy az erő, már csak a csodafegyverekben bízhatnak, vezéreik pedig nemlétező hadosztályokat vizionálhatnak, miközben a hadrafogható férfiak láthatólag nem akarják életüket áldozni Zelenszkíj Ukrajnájáért.
Igazuk van.
És igaza van mindazoknak, akik azt a véleményt képviselik, hogy az ukrán nép számára is ezerszer jobb lenne a mai helyzetnél egy katonailag semleges, atomfegyver és nácimentes, demilitarizált, termelő és kereskedő Ukrajna.
Az oroszok megmondták, hogy nincs kifogásuk Ukrajna Európai Unióhoz való csatlakozása ellen, ez ellen a lengyel és francia parasztoknak van kifogásuk, mert az ukrán csatlakozás az európai mezőgazdasági termelés összeomlásával járna, ez pedig a ma hatalmon levő európai elit számára végzetes lenne.

Az ukrán paraszt számára pedig intő példa kell legyen a magyar mezőgazdaság története, mely Európa egyik vezető mezőgazdasági termelőjének, feldolgozóiparának totális tönkretételéről szól.

A globális Nyugat elszámította magát.
Stratégiai vereséget szeretett volna mérni Oroszországra, megroppantani az Orosz Birodalmat, lehúzni ha lehet még a regionális hatalmi centrum szerepénál is alább és lehetőleg szétdarabolni.
Ehhez Ukrajna lett volna az eszköz, és ma Ukrajna szétdarabolásáról hallani időnként igencsak reálisnak tűnő prognózisokat.
 Oroszország pedig erősebb, mint valaha és egyértelműen világpolitikai játékos.
Mindezt úgy, hogy közben Anglia csatlósszerepbe kényszerült, Franciaország nevének hallatán pedig a nyugati politikusok is csak legyintenek, míg Németország ismét belekezdett egy kilátástalan  hazárdjátékba.
Az USA - azzal hogy egymáshoz szorította  Kínát, Oroszországot és most már Indiát is, -egyértelműen defenzív pozícióba szorult.
Erős ellenfelei támadtak Ázsiában, Afrikában és már Dél-Amerikában is, miközben kezelnie kell saját belső problémáit, harcolni a világgazdasági vezető szerep várható elvesztésének rémével, a dollár egyeduralmának megszűnésével, ellenfelei katonai megerősödésével.
Trumpot sokan szeretik lekezelni, hülyének nyilvánítani, pedig csak - felismerve a reális helyzetet - szeretne Amerika számára elfogadható megoldást keresni a problémákra, minél jobb pozíciót elfoglalni az alakuló új világrendben.
A stílusa meg olyan - amilyen, hol bunkósbotot, hol mézesmadzagot lóbál, inkább kevesebb, mint több sikerrel.
Szerencsétlenségére még a hajdani gyarmattartók bűni is az ő fejére hullanak vissza, mint az izraeli - arab helyzet, melynek magvait az angolok vetették el úgy egy évszázaddal ezelőtt.

Félelmetes nézni, hogy hazai fotelforradalmáraink milyen lelkes hívei lettek az oroszok móresre tanításának.
Virágzik a ruszofóbia, a sinofóbia, India pedig még meg sem érintette a lelküket...
Szomorú látni, amint mindenkit lenéznek, aki bármilyen tekintetben eltér a mi kultúránktól vagy kulturálatlanságunktól, ahogy egy saját maguk becsapásából összelapátolt, vélt erkölcsi magaslatról ítélkeznek csalhatatlanul.
Bedőlnek mindenféle primitív propagandának, és már csak napok kérdése, hogy drónokat lássanak a Parlament felett, pedig nincs is augusztus 20...
Sajnos Magyarország soha nem tanul a történelemből, inkább ír magának egy kedvezőbb változatot, aztán addig ismételgeti, míg el nem hiszi.
Nemigen értjük a világot, régebben a mi nézőpontunkat béka-perspektívának hívták, de a békák ezt kikérték maguknak.
A világ a megsemmisülés határán táncol, miközben nálunk folyik a homokba pipiske, Zsoltibácsizunk, kétharmadról fantáziálunk, miközben zeng az ég...
Az európai ember a történelmet egyenes vonalú fejlődésként szemléli.
A kínaiak körkörös folyamatként.
Nekik van igazuk...


:O)))

SHANA TOVA

 

VALAMENNYI ZSIDÓ BARÁTOMNAK!

ROMULUSZBÓL RÉMUSZ

 

Érdeklődve figyelem a hazai közélet virágba borulását, melyet leginkább a titánbuzogány virágzásához tudnék hasonlítani, mely szintúgy csak négyévente következik be.
Igaz, akkor viszont a világ legbűzösebb virága bontja szirmait, és ezzel a maga műfajában felülmúlhatatlant alkot.
Ezrek és ezrek ugrálják körül, hogy szippantsanak a ritka illatból, majd együtt sajnálkozzanak, gyors elvirágzása miatt.
A titánbuzogány ebben is hasonlít a tiszavirághoz, mely egyre nehezebben viseli sorsát, pedig nagyurunk még be sem vetette a nehéztüzérséget - hejde' temető a Tisza, mikor kivirágzik, ugye.

Most éppen a volt vezérkari főnök van soron.
Ruszin Szendi Romulusz nem is olyan régen még a Fidesz kedvence volt.
Ő volt az, aki végrehajtotta a Nagy Mészárlást a honvédség tábornoki és tisztikarában, jóllehet tanulhatott volna Haynau sorsából, akit a császár a piszkos munka elvégzése után talonba tett.
És még mindig jobban járt, mint Jagoda, akit kiretusáltak az életből.
Haynau - stílusosan - Nagygécen vett kastélyt, birtokot és boldogan élt, míg meg nem halt, és valószínűleg így élhetett volna hősünk is, ha több esze van, de hát neki politikai szerepet kellett vállani.
Ez az álmoskönyv szerint egy katonánál seggberúgásokat és szerencsétlenséget jegyez.
Bekötötték a Nemzet Megmentőjéhez, aztán hagyták, hogy olyan legyen, amilyen, mert tulajdonságai alkalmassá tették szerepére.
A hibát ott követhette el, hogy jártatta a száját.
Ha hallgatni tud, Orbán neki is adott volna tisztességes megélhetést, mert nem szereti az olyan ellenségei számát szaporítani, akit nem ő választ ki, arról még nem is szólva, hogy a kipróbált nertárs még egyszer jó lehet valamire.


Barátomnak mondtam, hogy hősünk képességei alapján talán szakaszparancsnoki beosztásra lenne alkalmas, de a Fidesz nem a képességek alapján osztja a stallumokat, hanem a vazallusi hűség alapján, és - mint a példa ékesen bizonyítja - amikor pozícióba került, rá is szolgált a bizalomra.
De most tévedett - nem tudta felismerni a rendszer működését, és azt hitte, hogy ő önmagában is valaki, pedig dehogy.
Megtéveszthette a bokacsattogás, mely minden parancsnoknak kijár, jóleső zene füleiknek, és elnyomja a valóságos vélemények hangját.
Ha ő maga lett volna az elsőszámú puritán, akkor sem ússza meg Nagyurunk bosszúját, de a tetejébe még azt is hitte, hogy a stallumban elkövetett bűnei - a villaépítés, a helikopterezések, stb. -  akkor sem kerülnek elő, ha kibeszél a nyájból.
Emberi tulajdonságai csak megkönnyítették ellenfelei és ellenségei dolgát.
A legutóbbi pisztoly-ügy talán egy óvodában elmegy - kisfiam is az óvodai jelmezbálra felakasztott magára két coltot és ezzel valóságos cowboyjá lényegült, de már akkor sem hitte volna, hogyha Józsika meg akarja merényelni, az ellen ez hatásos védekezés lett volna.
Valami zűrzavar lehet egyébként is hősünk pszichéjében, hiszen két lányát Rominának és Ronettnek nevezte el, ezzel jó témát adhatna egy pszichológiai PhD kutatásaihoz az ego és a gyermekek névadása tárgykörében. 
Szóval, a Rémusz is csak egy köztes állapot, Vezérünk, kinek szép tulajdonsága a bosszúállás nem nyugszik úgysem, míg a neve Ruszin-Szende Romhalmaz nem lesz.

Mindenesetre esete megmutatja Orbán káderpolitikájának színvonalát, a többi se különb.
Romulusz meg kis idő múltán majd elmélkedhet egy homokpadon a Tisza áradásának szeszélyességéről, és a zavaros víz levonulása után szomorkodhat csupasz seggel, honvédként.
Vénségére meg bánatosan nézegetheti kitüntetéseit - mennyi szép csingilingi...
És a tragédia, hogy már Gyurcsány sincs, aki akkor végre meghívhatná a DK valamelyik kulcspozíciójának betöltésére.
A Tisza viszont új alapokra helyezi a káderkiválasztást, pályázatot ír ki a szűz képviselő és a becsületes képviselő posztjára, két fordulóban.
Az elsőben a Messiás kiválasztja azt a három jelöltet, akik közül majd a második fordulóban kiválasztja azt az egyet, aki azt csinálja majd, amit ő mond.
Mecsoda kilátások!
Természetesen okos népünk el van ájulva a demokrácia ilyetén kiteljesedése láttán, és bízik benne, hogy a választás után majd korrigálhat.
Ebben nem is téved, korrigálhatja saját bánatos elképzelését a maffiaállam lebontásának módjáról és arról, hogy kell-e akárkinek is, biankó felhatalmazást adni egyszemélyi vezetésre.

Magyarember érdekes jelenség.
Lelkes, optimista, és minél többet rúgnak a fenekébe, annál optimistább.
De sebaj, annyi mindent kibírt már ez az ország, csak a jódolgát nem, - az megviselte.
Most aztán szép az élet, végre félhetünk, fázhatunk, éhezhetünk, de szabadok vagyunk!
Vagy kisnyúl...


:O)))

HOGY A KUTYA HUGYOZNA MÁR A SÍRODRA!

 

A jókívánságot Rózsa Misi régi harcostársamtól kaptam, akit a netről ezer éve ismerek, tán már a néhai Polidilin is ott volt hajdan, igaz, már akkor sem ő volt - ahogy mondani szokták - a legélesebb kés a kredencben.
Nade most aztán kiköszörülte a csorbát, belecsurgott a fősodorba, mákszemnyi kis híve és egyben példája is annak az egészEurópára kiterjedő hisztériahullámnak, melyet a háború folytatásában érdekelt európai politikusok generálnak és gerjesztenek.
A jókívánság oka pedig az a rövid kis kommentem volt, melyben azt a hőstettet és sikert ünnepeltem, hogy belorusz figyelmeztetés után a lengyel légtérbe berepült 13 ismeretlen drónból hármat (a határtól háromszáz kilométerre...) a NATO holland repülői a lengyel légierővel összefogva lelőttek.
A többi eltűnt, és nem is lehetett őket megtalálni, mert Lengyelország polgárai egy napig a pincében ültek és várták Putyin baráti látogatását, de ő inkább a NATO ijesztgetésével volt elfoglalva.
Miután Misin kívül még néhányan sikítófrászt kaptak a facén, és jól megírták a véleményüket rólam, kis művemet sikeresnek nyilvánítottam és engedjétek meg, hogy így utólag megosszam veletek...

"Három uráli fülesbagoly repült be az éj leple alatt Lengyelországba.

A NATO harci gépei lelőtték a provokátorokat, a lehullott tollakat még mindig keresik.

Zelenszkíj nagy boldogságában véletlenül melléütött farkával a zongorán, Ursula von der Leyen hisztériás nagyrohamot kapott, a lengyel miniszterelnököt repülősóval kellett magához téríteni, az angol kabinet kifejezte meggyőződését: a példátlan provokáció bebizonyította, hogy egész Európa veszélyben forog.

Trump megvonta a vállát, és jópénzért eladott három selejt Patriot indítóállványt a németeknek, Macront felpofozta a felesége tutyimutyisága miatt.

A balti államok betiltották az orosz hússalátát, Németország az oroszkrém tortát is.

Európa harcban áll a józan ésszel - utóbbi sajnos jelenleg vesztésre áll.

Nincs is szebb a háborús hisztériánál..." - írtam hirtelen felindulásomban, mire is minden lettem, csak kedves, szép fiú nem. Hogy az EU rálépett a sírba vezető csúszdára, hát ez se kellemes, de hogy a honi polgárok közül is ennyire idióták legyenek némelyek, az annak dacára meglepő, hogy elvileg semmiféle meglepetést nem kellene megélnem. Azok után, hogy bölcs népünk egy jóllakott kis maffiózót éppen be akar cserélni egy éhes kis maffiózóra, aki a tetejébe a jóllakott megbízottja, ez szinte törvényszerű. Mert ez legalább csinál valamit, mondják, és igazuk van, csinál: egy bajból kettőt.

Brit tudósok kimutatták, hogy az emberiség intelligenciája hanyatlik - és ezzel egyet is kell értenünk, bár a hanyatlás üteme meghökkentő. Itthon meg pláne, hiszen ez egy mértéktartó, nyugodt és vidám ország volt, most meg mást se hall az ember, csak csontok ropogását, fogak csattogását. Néha egy-egy emberből - nem csak időskorúból, de korszerűtlenül neveltből is - visszaköszön még a múlt - ebből tudni lehet, hogy nem politikusok.

A drón-ügy egyébként rámutat arra az ellentmondásra, mely az EU nagy pofája és valódi képességei között mutatkozik, és bár a kettő közötti szakadék oly mély, mint a Mariana árok, tartok tőle, hogy tovább fog mélyülni. Én meg lassan olyan leszek, mint a beépített szépség című film szépségkirálynői, minden vágyam ismertetése után elmondom, hogy természetesen legfőbb vágyam - tulajdonképpen az egyetlen vágyam - a világbéke. Vagy tud valaki ajánlani olyan szkafandert, mely sugárzásálló, melyben sétálni lehet a Nap felszínén? Olcsó legyen, foltozott, használt nem érdekel!

:O)))

KÉT MACSKA VAGYOK ÉS JÁTSZOM EGYMÁSSAL 2.0

 

Nagyon tetszik nekem ez a kép, harmadszor botlok most bele, mikor képet választok a posztokhoz. 

Valószínűleg tudat alatt bűntudatom van a macskákkal szemben, pedig Bumbi kutyám ez ügyben kifogástalan nevelést kapott, Sapkácska vagy Kesztyűcske láttán méla undorral elfordul...
Viszont - úgy látszik - a belpolitikai helyzet tudathasadásos állapota számomra újra és újra Karinthyt idézi fel.
Két jobboldali pártszerűség vetélkedik a kizárólagos hatalomért, és van ennek valami diszkrét bája.
Azért nem pártot írok, merthogy egyik sem az, aminek láttatni szeretné magát.
Egyik - a megvénült demokraták - maga a maffia.
No, nem a tagság, ők csak eszköznek számítanak Don Alcsút kezében, és - ismerjük el, - mesterien bánik velük.
Pontosan tudja, melyek azok a hívószavak, melyekre ugranak, kiszolgálja hazafias érzületüket, közösséget teremt számukra és folyamatosan ellenségeket mutat fel nekik, ők pedig lelkesen böfögik vissza páratlan bölcsességeit, miközben egy részük vígan él abból, melyet másik részüktől elvon a Földre szállt Isten.
A másik maga a Hit és a Remény, mely ráborította szeretetét a semmiből jött és sehova sem tartó senkire.
Rossz nézni, ahogy értelmes emberek mint a lemmingek masíroznak a szakadék felé. Kilátástalanságukban illúziókat kergetnek és azt hiszik, hogy majd most, immáron teljesen üres zsebbel megvásárolják a jólétet,  jóllehet, amikor még abban a zsebben volt is valami, két kézzel szórták azt a  szélbe mindenféle manipulátorok harsány biztatásától kisérve...
Olyanok, mint a francia férj, akit a postás alól kérdez felesége: Nekem hiszel drágám, vagy a szemednek?

Ami azt illeti, ugyanannak a vallásháborúnak vagyunk tanúi, mint középkori eleink voltak, vannak Torquemadaink és Savanaroláink, még Borgia pápánk - és kuszaszemű Lukréciánk is van - nem panaszkodhatunk.
Egy csak a kérdés: hova lettek a normális emberek?
Az elmúlt átkos harmincöt év nem csak a társadalomban tett kárt, hanem az egyénekben is, hiszen az, hogy baloldali elkötelezettségű emberek beállnak egy jobboldali csoportba segédtapsoncnak - szinte hihetetlen.
Hogy emberek, akiknek ez a társadalmi rend csak rosszat hozott és nem adott semmit, hatalmon tartsanak valakit, aki közülük jött, de elárult mindent, ami érték volt ebben az országban - maga a butaság megtestesülése.
Hogy becsületben megőszült, élettapasztalatokban bővelkedő emberek egy miniszterfeleségben, egy karrierista zsúrfiúban lássák a reményt, hogy ebből az országból még valaha élhető hazát is lehet teremteni -  lesújtó.

Túl vagyunk Kötcsén, idén itt hirdetett igét mester és tanítványa, híveik ájult tisztelettel hallgatták ígéreteiket, melyek részben betarthatatlanok, részben be sem akarják tartani őket.
Éppen olyan a helyzet, mint amikor fogad valaki valamire, majd ugyanezen lendülettel az ellenkezőjére is.
Ha nyer, hát nyert, ha veszít, hát akkor is nyert, ha mást nem egérutat.
De ne ábrándozzunk, változás nem lesz itt semmi, legfeljebb odahajítanak valakit prédaként, mint rendszerváltáskor a titkosszolgálatok a III/3-at, az élet meg megy tovább, csak már az  a minimális kis parlamenti ellenőrzés is megszűnik, melyet egy gyenge, de valóságos ellenzék jelentett az Orbán által gründolt ellenzék mellett...
A magyar társadalom nem a túlbonyolított gondolkodásáról híres, fekete-fehér, jó-rossz és passz.
El se tudja képzelni, hogy valaki - ha olyan a helyzet - úgy nyerjen, hogy veszít, vagy hogy valaki két esélyre játsszon.
Persze Kötcsén megjelent Gyurcsány szelleme is, mert nélküle nincs politika Magyarországon...
Ígérgetésből is jutott bőven, meghallgathattuk, hogy ilyen időkben rendkívüli képességű miniszterelnökre van szükség - éppen van is egy kéznél - és az új párt elelnökévé avanzsált a régi párt államtitkára, másik alelnökké meg egy női jelölt Rasi balatoni tyúkudvarából, a hotelszakmából természetesen, nagy űrt töltve be.
Már csak ezért is érdemes beállni a táborukba, hiszen a vak is láthatja, ez a pártszerűség maga a megújulás...

Érdekes időket élünk, de ezen is túl vagyunk, már csak azt az ötven-hatvan évet kell valahogy túlélnünk, amikorra ebből az országból élhető,. nyugodt ország lesz...


:O)))

SZÁNALMAS MAGYARORSZÁG

 

Azt hiszem, a közösségi média nem tett jót a magyar népnek.
Ameddig nem létezett, addig se volt híres nagy eszéről a magyar társadalom, most meg aztán...
A közösségi média felerősítette összes negatív tulajdonságunkat, elősegítette, hogy már régen kihaltnak hitt elméletek feltámadjanak halottaikból, elég, ha csak a laposföld-hívőkre, vagy a Balaton tagadókra gondolunk, - de bizony feltámadt az etno-rasszizmus,  a sovinizmus és a Horthy-rendszer világa is.
A legnagyobb baj mégsem ez, hanem a normális emberi kommunikáció kiirtása és behelyettesítése valami agresszív, vérbunkó nyomulással.
Ebben a társadalomban nem lehet beszélgetni, nézeteket ütköztetni, összevetni a valóságot a nézetekkel, mert a harmadik mondat után megjelenik egy tapló, akinek ugyan lövése sincs a témáról, csak véleménye van - a téma felvetőjéről.
Ehhez kiváló hátteret ad a közösségi média, a személytelenség, a csalás korlátlan lehetősége, az érdemi kritika semmibevétele.
A közösségi médiában az lehetsz, aki lenni szeretnél, hazudhatsz magadnak három diplomát, öt évet az Idegenlégióban, soha senki nem tudja számonkérni rajtad.
És korlátlanul mondhatod a legnagyobb baromságokat, vevő biztosan lesz rá,  és vevőinek köszönhetően pedig a hülyeség  osztódással szaporodik, mértani haladvány szerint.
Bárki bármit leírhat, ami ugyan helyes, de még helyesebb lenne, ha hősünknek helyt is kellene állnia az általa közzétett állításokért.
Egy beszélgetés során nem baj, ha valaki téved, de egyre kevesebbszer van erről szó, és egyre többször a gátlástalan hazudozásról.
Vannak sokan, akik azt hiszik, hogy az általuk kedvelt irányzat támogatása mindent igazol.

Persze nem csak ez a baj.
Baj a közbeszéd általános eldurvulása, mely Orbán parlamenti hozzászólásával vette kezdetét. "hazudik a kormány" - még 1990 táján. 
Azóta a helyzet csak romlott, a példát átvették a képviselők, tőlük persze az önkormányzati képviselők is, akiknek régi fájdalma, hogy a tükrön kívül senki sem látja őket politikusnak, -  hátha akkor majd így.

Odáig fajult a helyzet, hogy közmeghallgatáson a másik  táborba tartozó önkormányzati képviselő bárdolatlanul ordibál a polgármesterrel, és  - függetlenül attól, hogy igaza van, vagy nincs - ezzel a testület tekintélyét kérdőjelezi meg.
Egyébként is annyi trágyát borítanak egymás fejére, hogy a kenyérharcukban érdektelen választópolgár szemében teljesen elveszítik a megbecsülést még azok is, akik ritka kivételként valóban a közösségért akarnak dolgozni.
Igaz, legalább így látja a település népe, hogy kikre bízta a kamrakulcsot.
Ebben persze a választási rendszer is ludas, mert engedi a pártpolitikát a helyi piac nyilvános vécéjének egetrengető problémájának megoldásába is beleormótlankodni.
Ha rám lenne bízva a reform, helyi szinten azonnal megszüntetném a pártpolitikát, egyéni lokálpatrióták versengésévé tenném a választást, bizonyos lélekszámon alul pedig a közvetlen demokrácia - népszavazás - intézményét vezetném be.
Ezek után mit várhatunk a közösségi médiában, hiszen az egyén nem meri artikulálni a véleményét, mert attól tart, hogy őt magát vagy szeretteit retorzió éri.
Igaz, nem is nagyon tartanak igényt a véleményére, a pénzzel rendesen kisámfázott testületek sok esetben csak a mutyi eredményét hirdetik ki, -tisztelet a kivételnek, ugye.
Akinek erre igénye van, az a közösségi médiában találja meg a fórumot, melyet aztán jelleme, képességei, ismeretei szerint használ, sok esetben kimondottan rosszindulatúan.

Hogy az ismeretek hiánya rettenetes mértékű, hogy az ismerethiánnyal azonos mértékű megfellebbezhetetlen állítások elborítják a pályát, az még csak hagyján.
De a stílus, az egymáshoz való viszony az iszony.
Sokan el sem tudják képzelni, hogy emberek érzelmileg közömbösen közelítenének meg egy politikai kérdést, vagy, hogy megkérdőjelezzék egy politikus éppen aktuális döntését, elvárják szinte, hogy ne legyen egyéni véleményed, hogy legelj együtt a csordával.
Ha azt találom mondani, hogy a számomra talán rokonszenvesnek tűnő szekta vezetője aktuális  döntésével politikai hibát követ el, azonnal bérenc leszek, áruló.
Hát még, ha egyetértek a politikai ellenfél valamelyik döntésével, akkor aztán végem, kioktatnak, hogy aki mást gondol, mint mi, az nem lehet okos, hogy aki lop, az nem hozhat az ország javát szolgáló döntést, minden lépése kivétel nélkül a sírba visz, - miközben a szekta tagjai mint a lemmingek masíroznak okos és tehetséges vezetőik után a szakadékba.

Közben mindent elborít a gyűlölködés, a csalhatatlanság - tobzódnak az érzelmek.
És nem a szeretetre, a toleranciára, egymás megbecsülésére gondolok...
Nincsenek gátlások nincs udvariasság, érvek helyett a politikai ellenfél minősítgetése, megértése helyett megsemmisítése - legalább elméleti téren, de nem szívesen látnék fegyvert egyes vitapartnereim kezében.

Érthető a dolog, a világ egyre bonyolultabb, egyre érthetetlenebb, átláthatatlanabb, és ilyen esetben az ember kapaszkodókat keres.
A bizonytalan emberek leegyszerűsítik a történéseket arra a szintre, melyet még megértenek  és kezelni tudnak, ezért lesznek szemükben a világhatalmak vezetői vérengző despoták, rosszindulatú, jellemtorzult tolvajok, pszichopaták, ezért ítélik meg a tetteiket úgy, mintha a nyolcvankét lakosú Magyarlukafa polgármesteréről beszélnének.
Másrészt félnek, szoronganak saját létbizonytalanságuk miatt, ezért keresnek - vagy álmodnak -  maguknak  egy közösséget, mely reményeik szerint megvédi majd őket.
A politika meg keres nekik ellenséget, mert a saját politikai tábor egyben tartásához ellenség kell, ezt mindenki tudja, az ellenségnek pedig el kell harapni a torkát, ki kell belezni, meg kell ölni.
Minél kevésbé képes érteni valaki a világot, minél kevésbé képes válaszolni a kor által számára feltett kérdésekre, annál agresszívebben reagál, verbálisan meg végképp.
Az az ember pedig, aki nem bírja verbálisan, előbb-utóbb ütni fog. 

És még hátra van a feketeleves, a világ robbanásszerű változása.
Jönnek a robotok, a mesterséges intelligencia, emberek tömegeinek munkanélkülisége, a világ hatalmi struktúrájának megváltozása.

Csak reménykedhetünk, hogy világháború nélkül megússzuk.
Szóval, szeressük egymást gyerekek, mert a gyűlölködés nem segíti a beilleszkedést az új világba, ami jön, ha akarjuk, ha nem.
Erre kell készülnünk.

:O)))

SZÁNALMAS EURÓPA,

 

Szegény jó Brezsnyev jut eszembe, ha Trumpra nézek.
Pont az a mentralitás, az az önteltség, az a küldetéstudat.
Mikor raportra rendeli Zelenszkíjt, természetesen jogosan teszi.
Végtére is a saját idomított majmát nevelgeti, hiszen áttételesen szemlélve a dolgot ő - Amerika - kreálta egy rossz pillanatában, mikor elhitte, hogy ő a világ ura, és neki kell valóra váltania az új világpolitika, a Pax Americana szép rendjét.
És ellátni a rendfenntartók hálátlan feladatát, kordában tartani a renitenseket, lecsipegetni a világ vadhajtásait, - már ha azok nem nekünk hajtanak - hasznot...
Tulajdonképpen még csak rosszat sem akar, csak kereskedni, adok-kapok, valamit valamiért, hogy Amerika ismét nagy legyen.
Merthogy Amerikát lelépték.
Gazdaságilag mindenképpen és katonailag sem érezheti magát biztonságban.
Kína robbanásszerű fejlődése sötét felleg a távolban.
Kína termel, szinte mindent és minden igényt kielégítő mennyiségben, Amerika óriási gazdasága meg főként a szolgáltatásokon alapul,
Ez roppant veszélyes, hiszen egy kiélezett katonapolitikai helyzetben komoly hátrányt jelent a szakképzett munkaerő hiánya, az importfüggőség, a megfelelő alapanyagok hiánya.
Nagy veszélyt jelent a dollár egyeduralmának megingása, a világkereskedelem elsőszámú tartalékvalutájának letaszítása a trónról.
Bár szeretik elhallgatni, de katonailag sem állnak valami parádésan.
Rakétatechnikában az oroszok messze megelőzték őket. Műholdjaik ott vannak az amerikai műholdak nyakán, erőik szétporlasztva nyolcszáz katonai bázison a világ minden táján, repülőgép-hordozóik felett - csakúgy, mint az oroszok harckocsijai felett - eljárt az idő, a tengeralattjárók tekintetében meg az oroszok jobban állnak.
Jelenleg Kínáé a legnagyobb létszámú hadsereg, a világ legnagyobb flottája, és erről sem esik gyakran szó a nyugati médiában.
És akkor ott van még Amerika ellenfeleinek gyakorlatilag kimeríthetetlen nyersanyagkincse, emberanyaga, és morális fölénye, ami abból adódik, hogy Amerika háborúi a hangzatos jelszavak ellenére nyersanyagokért, piacokért és a világ feletti egyeduralomért folytak, és egyáltalán nem oldottak meg semmit - viszont lábbal tiporták saját magasztos elveiket.

Hazugságokon alapultak, mint a mostani ukrán háború is, piszkos eszközökkel szerettek volna tiszta eredményeket felmutatni, de ez nemigen sikerült.
Irak, Líbia, Szíria csak némi olajat hozott, de fejlődő, normális világot nem.
A színes forradalmak sem hozták el Amerika imádatát, pedig dollármilliárdokat öntöttek felszításukba, és kudarcba fulladt legutóbbi elkalkulált ukrán háborújuk is, Ebből kihátrálni pedig nehezebb lesz, mint Vietnamból volt hajdan. 
Ennek a kísérletnek vagyunk tanúi és elszenvedői napjainkban.

Brezsnyev elvtárs is magához rendelte időnként a vazallus-államok vezetőit, Trumpnak még erre sincs szüksége, hiszen vazallusai farokfelcsapva rohantak hozzá könyörögni, hogy segítsen nekik megteremteni a győzelem, de legalább a tisztes kiegyezés látszatát.
Mintha Európa összes idiótája egyszerre jutott volna hatalomra, olyan szép egységben próbálták rábírni Trumpot arra, ami ellentétes alapvető érdekeivel. 
Szinte Petri-csészében lehetett tanulmányozni azt, hogy hova vezet, ha a választó arra alkalmatlanokat hoz helyzetbe, akik aztán meg vannak győződve arról, hogy ők Európa igazlátói, a bölcsek kövének hordozói.
Szinte észre sem veszik, hogy az utóbbi öt-tíz évben olyan gyorsan helyezték a világpolitika perifériájára Európát, amire egy vesztett háború sem lett volna képes.
Szánakozva lehet szemlélni azt a s*ggnyalással turbózott időnkénti hepciáskodást, melyet előadnak.
Angela Merkel volt talán az utolsó európai politikus, azóta a politizálás errefelé egy leánygimnázium harmadik osztályának szintjén folyik, klikkesedéssel, rózsaszín álmokkal, fantáziálgatásokkal.
Nem kell ahhoz atomfizikusnak lenni, hogy valaki meglássa a szomorú valóságot.

Európának egy esélye lett volna: ha összefog az oroszokkal, de ezt az esélyt elpackázta - semmiért.
Merkelre szokták fogni, hogy a bevándorláspolitikát elcseszte, de ez csak részben-és kis részben - igaz.
A bevándorlás mértéke ugyanis attól függ, milyen erők zavarásszák a szerencsétlen bevándorlókat/menekülteket Európa felé. és ha megkapargatjuk kicsit a dolog felszínét, hát kiderül, hogy ugyanazok az erők, melyek most a bevándorlás kártékonyságán siránkoznak.
Hol van már a régi szlogen, az emberek és eszmék szabad áramlásáról?
És hol van az érintett államok hatékony befogadási rendszere a feladat megoldására?
Nem szólva arról, hogy némelyik ország évtizedek óta küzd a problémával, köztük kontinensünkön kívül az USA is.
És még el sem indult az igazi népvándorlás...
Európának nincs semmilyen csereértéke, talán a szellemi tőkén kívül, de hát már ott is végzetes a lemaradás.
Mi persze késhegyig menő harcot folytatunk az ellen, hogy  a világ 34. legjobb egyeteme campust hozzon létre Budapesten.
A legjobb magyar egyetem valahol a 250-330. hely közelében található.
Katonailag Európa nulla, és akkor még nem is a BRICS erejét nézzük.
Hogy ezen a helyzeten lehet-e változtatni?
Bizonyára, csak nem ezekkel a szavlejárt politikusokkal, akik persze kézzel-lábbal kapaszkodnak az íróasztalukba, a választónak meg jólesik, ha egy még nála is ostobábbat tesz meg vezérürünek maga fölé.

A mi személyes tragédiánk is ott pöffeszkedik Európa vezetői között.
Nem is lóg ki nagyon a társaságból, hisz korrupt az egész banda.
Ursulánk is imádkozik, hogy megússza az sms botrányt, és ezek a vezetők ezer szállal kötődnek a hadiiparhoz - s nem ingyen.
A mi boldogságunk sem kanalat farag, hanem aknavetőt, páncélozott járműveket, oktató repülőgépeket és még a fene tudja mit gyárt, és dumálhat bármit, ezek oda fognak kerülni, ahol kereslet mutatkozik rájuk.
És ha esetleg most el is zavarják, ami egyébként nem valószínű, az csak színjáték lesz: a hatalom és a pénz marad.
Amit Ázsiával produkál, az persze nem lenne rossz az országnak, példát vehetnénk Erdély aranykoráról, amikor egy pici állam saját kora világpolitikai realitásait figyelembe véve megtanult megélni a hatalmas oszmán birodalom mellett.
A sajnálatos helyzet mégis az, hogy mi Európához tartozunk.
Nem vagyunk szlávok, kínaiak meg végképp nem, esetleg abban reménykedhetünk, hogy a honi cigányság lélekszáma a következő századfordulóra jelentősen megemelkedik, és akkor Kalányos miniszterelnök felfedezheti az indiai rokonokat.
De addig még sok víz lefolyik a Gangeszen, és kérdés, hogy ha ez így folytatódik,  lesz-e egyáltalán magyar állam addigra.
Merthogy az Uniónak - ha ebben a formában folytatja - annyi.
Ez már akkor eldőlt, mikor a belépési kérelmünket elfogadta, és hát, ugye, a NATO-nak is annyi, ugyanezen okból.

De most nagyon észnél kellene lennünk, a létünk forog kockán.
Sajnos olyan politikus a láthatáron sincs, aki rendelkezne a megfelelő mennyiségű ésszel, de talán megokosodnak a háború lezárásával, melynek mi sem nyertesei, sem haszonélvezői nem leszünk, csak egy "Megbízhatatlan szövetséges" címre tehetünk szert.
Az meg Ázsiának sem kell.

Európa meg vagy állammá alakul, vagy megy a levesbe.
És ez a döntés ránk is kihat, de vastagon.
Hogy milyennek kellene lennie ennek az új államnak?
Szerintem szövetsági államnak - orosz részvétellel.
A sírból hoznánk vissza a meccset, de ez annyira logikus, hogy errefelé illuzórikus.
Pedig a történelem majd rákényszerít bennünket, de addigra már késő lesz...

:O)))

NYELVESPUSZI ELŐTT

 

Végre látszik némi reális esély arra, hogy Ukrajnában elhallgatnak a fegyverek.
Igaz, négy nap van addig még hátra, és ez éppen elég lehet ahhoz, hogy azok, akik ellenérdekeltek a békében, valamiféle provokációval meghiúsítsák a Trump-Putyin találkozót.
Ellenérdekeltek pedig szép számmal vannak.
Ellenérdekelt ebben Zelenszkíj, aki még egy esetlegesen számára kedvező megállapodás esetén is bajba kerülhet az immár elkerülhetetlenül kiírandó választás alkalmával, hiszen nem túlzottan nehéz arra következtetni a katonai vereségből - akárhogyan is kommunikálja -, hogy az ő politikája vezetett az ország irgalmatlan eladósodásához, a területi veszteséghez, a sokezer halotthoz, a pusztuláshoz.
Természetesen elhangzik majd sok szép szólam az ukrán hazafiakról, a kitartás diadaláról, az ilyenkor végtelenül erős orosz hadsereggel szembeni - tulajdonképpen győzelemmel felérő - vereségről, dicsőségről, de biztosan lesz, aki megkérdezi, hogy mi értelme volt ennek?
A halottak hozzátartozói, az utcán összefogdosott lelkes hazafiak, a háború elől külföldre menekültek se biztos, hogy a szavazófülke magányában a megtollasodott farokzongorista dicsőségére teszik az ikszet.
Ellenérdekeltek az európai politikusok, akik veszni látják a pénzüket, és tudják, hogy innen már nincs visszaút, el kell fogadniuk a realitásokat, be kell fejezni a kardcsörtetést, mert Amerika számára már nem is olyan fontos Európa, és saját lábra kell állni - katonailag is.
Anglia pedig már valószínűleg tudja, hogy világbirodalmi álmainak végleg befellegzett, és veszélybe kerül első szövetségesi pozíciója is, ha nem paríroz az amerikai elnöknek.
Ha ügyetlen politikát folytat, csak idő kérdése a skót, ír, walesi elszakadási törekvések felerősödése, a monarchia pénzfaló és idejétmúlt berendezkedésének megkérdőjelezése.
A dollár helyzetének megingása pedig magával fogja húzni az angol fontot is.
És eszébe juthat valakinek, hogy India - az évszázados brit kötelékek dacára miért csatlakozott a BRICS-hez...
És hát természetesen ellenérdekeltek a fegyverkereskedők, meg a fegyvergyárosok, hiszen ha valami jót tett nekik, akkor ez a háború volt.
Ellenérdekeltek a lengyelek, akik saját világpolitikai szerepük felértékelését köszönhetik ennek a háborúnak, és egyáltalán nincs ellenükre veszélyes szomszédjuk meggyengülése, mert tulajdonképpen éppen úgy utálják őket, mint az oroszokat, akiket ugyanúgy utálnak, mint a németeket, akiket ugyanúgy utálnak, mint a litvánokat és ezzel meg is kaptuk a lengyel külpolitika kvintesszenciáját.
Azok számára, akik felrobbantották az Északi Áramlat csővezetékét, csak ujjgyakorlat egy bomba elhelyezése a Kreml tövében...


Trump számára presztízskérdés a béketeremtés.
Talán belpolitikai okok magyarázzák, hogy miért fontos egy amerikai elnök számára a Nobel-békedíj, de azért gyárilag beépített hiúságát sem lehet figyelmen kívül hagyni.
Az amerikai elnök reálpolitikus, a handabandázása csak munkamódszer, súlyosan téved, aki lebecsüli.
Látja az Amerikát fenyegető veszélyeket, azt is látja, hogy az USA eddigi pozíciója nem tartható, hát újra akarja pozícionálni országát, amíg ezt még az erő pozíciójából teheti, és a lehető legtöbbet akarja kihozni a lehetőségekből.
Egyúttal elegendő gazdasági és katonai erőt gyűjtve az elkövetkező, valószínűleg nem könnyű évekhez.
Üzletember, nem kötik ideológiai fékek, vesz és elad, és aki ezt megérti, tud beszélgetni vele.
Putyin számára ebben a helyzetben nem opció egy béketerv, de lehet, hogy egy tűzszünetbe beleegyezik, bár semmiképpen sem úgy, hogy európai nagyhatalmak csapatai legyenek a békefenntartók.
Ha el tudja vágni Ukrajnát a tengertől, elfoglalja Ogyesszát, akkor tudja azt mondani, hogy Ukrajna nem jelent további veszélyt Oroszországra, jöhet a békekötés.
A fegyverszünet a jelenlegi frontvonalak mentén, és a szankciók feloldása viszont most jól jöhet, hiszen csökkenteni akarja a katonai kiadásokat, és kommunikálnia is kell a győzelmet.


De ezzel nincs vége az európai  válságnak.
Hátra van még a feketeleves.
Európának meg kell emésztenie azt, hogy a terv, ami oly ígéretesen indult és Oroszország összeroppantásával, stratégiai vereségével  kecsegtetett befuccsolt, és ezzel befuccsoltak az európai jóléti államok is.
Ez persze előbbre fogja vinni a kohéziót, ezt a viccet, melyet Európai Uniónak nevezünk, fel kell váltania egy valóságos, cselekvőképes szövetségi államnak.
És helyre kell állítani a szétvert kapcsolatokat Oroszországgal, ami nem lesz könnyű azok után. hogy gyakorlatilag résztvevői voltak az ellene folyó harcnak.       
Máig érthetetlen számomra, hogy melyik európai politikus számára tűnt jobbnak egy fegyveres konfliktus, mint az évtizedeken keresztül folytatott békés kereskedelem, melyik hazardírozott arra számítva, hogy Oroszországot térdre kényszeríthetik végsősoron nevetséges szankcióikkal,  melyik hihette azt alapvető történelmi ismeretek birtokában, hogy Ukrajna lesz a Nyugat erős lovagja?
Mintha   Sátoraljaújhely le tudná győzni Magyarországot... 
Európa a konfliktus indulásakor világpolitikai tényező volt, ma elhanyagolható mellékszereplő, melynek teljesen alkalmatlan vezetése éppen azon dolgozik, hogy még rosszabb helyzetet alakítson ki.
Történelmi távlatban úgyis egymáshoz lesz kényszerítve Európa és Oroszország,   - az az Európa, melynek már tagja lesz Skócia és Írország is, csak talán az Angol Köztársaság nem...


Magyarország talán ma elfogadható külpolitikai helyzetben van, ha képesek lennénk elkergetni a Csüngőhasút és feladni világuralmi álmainkat, talán bele tudnánk simulni a nemzetközi munkamegosztásba.
Főként, ha elkezdnénk az oktatásba invesztálni, felvenni a küzdelmet a mélyszegénység ellen, támogatni a társadalmi mobilitást és lefaragva a politika szélsőségeit, erősíteni az önkormányzatiságot És ha kereskednénk, kereskednénk, kereskednénk - ha lehet, nem csak fegyverrel,  talán egy fél évszázad után ismét élhető lenne ez az ország.
Sajnos nem erre tartunk, de még megjöhet az eszünk.


Kár, hogy én már nem érem meg.
Ha semmi nem változik, akkor lehet, Magyarország sem...

:O)))

 

MODERN RÖGHÖZKÖTÉS - NÉMI RASSZIZMUSSAL

 

A gránitszilárdságú Alaptörvény tizenötödik módosítása úgy viszonyul a jogállamhoz meg az alkotmányossághoz, mint a gránit keménysége az Alaptörvény csokiszínű és kissé büdös alapanyagának  állagához.
Gondolom, a 2025.évi XLVIII. törvény a helyi önazonosság védelméről azért született meg éppen most, mert az ország akut gondjait már maga mögött hagyta, és már csak ez a terület maradt szabályozás nélkül, ami egy ilyen echte jogállamban, mint a mienk, megengedhetetlen.
Talán az ősi tradíció is indokolta, hogy államférfiaink és államnőink ez év július elsején heveny törvénykezésbe kezdjenek, hiszen ez az ország anno meggondolatlanul vetette el a jobbágyok röghöz kötésének haladó intézményét. 
Akkoriban persze a gazdálkodási viszonyok indokolták uraink szigorát, hiszen csak így lehetett biztosítani a megfelelő létszámú munkaerőt  a földesurak birtokain, de ma ez másodlagos szempont, John Deere földmunkás egyedül is elboldogul egy-két hold földalapú támogatással.
Mindegy is, Döbrögink kiegyenesítette a világ tengelyét és helyreállította az igazságos társadalmat.
Hála Nagyurunknak, ezentúl nem fordulhat elő, hogy például piréz vagy cigány bűnözői klánok betelepüljenek például Budapestre, szétverjék a várost, ingatlanokat vásároljanak a város legfrekventáltabb részein lakhatási és befektetési céllal, miközben életvitelszerű tevékenységük kimeríti a BTK szinte valamennyi bekezdését a lopástól, gyújtogatástól, gyilkosságtól a pénzmosásig.
Majd az Önkormányzatok a sarkukra állnak!
Végre van mivel foglalkozniuk, ha már a jogkörük eddig csak arra terjedt ki, hogy muskátli lógjon a villanyoszlopon, vagy petúnia?

Persze aki a sarkára áll, azt igen könnyű hanyattlökni, de ez csak érdekesebbé teszi a játékot.
Mindenesetre ma, ha valaki egy zsákfaluból vagy rozsdaövezeti településről oda szeretne költözni, ahol esetleg olyan munkát is kaphat melyből el tudja tartani a családját, akkor - hogy megkapja az elutasító határozatot,- először alázatos kérelemmel kell fordulnia a kiszemelt település önkormányzatához, mely saját követelményei alapján jogosult elhajtani a francba.
Ilyen követelmény lehet a megfelelő alapképzettség, például atomfizikus, mely alól ugyanez az önkormányzat adhat felmentést.
De ha a bronzbarna atomfizikus valamiért nem tetszik az önkormányzati bizottságnak, akkor még mindig élhet az elővásárlás intézményével is, és ezt a kiválasztott ingatlan szomszédjai is gyakorolhatják.
A betelepülőt meg is lehet fejni, ezt betelepülési hozzájárulásnak nevezik, hiszen ha annyi a pénze, hogy ingatlant vásárolna, akkor ez már semmiség.
Mit szaladgáljon ide-oda a csóró, ha dolgozni akar utazzon!
Lázár MAV-ja pont erre való!
És ne akarja a gyerekét se valami rendes helyen iskoláztatni, elégedjen meg a Csenyétei Egyetem szolgáltatásaival!


Ez a törvény maga a jogállam megcsúfolása, néhány ember ilyen-olyan bizottságnak elkeresztelt vagyonosodási egyletének ad hatalmat az állampolgár felett.
Merthogy senkinek semmi köze hozzá, hogy ki hol akar élni a hazájában.
A törvény erős gátja a társadalmi mobilitásnak, bebetonozza az egyértelműen ésszerűtlen település-struktúrát, a nyomorfalvakat - lakóikkal és a nyomorral együtt.
Bár nem elhanyagolható teret ad a rasszizmusnak, mégse csak a cigányok, hanem valamennyi szegény és az elszegényedéssel fenyegetett  ember sorsát teszi nehezebbé, sok esetben kilátástalanná.
Ez a hatalom nem az emberek felemelésének híve, hanem a szerencsétlen sorsúak nyomorban tartását segíti minden intézkedésével, miközben a saját zsebének megtöméséről, - sok esetben éppen e réteg kárára - egy pillanatra sem feledkezik meg.
Szégyen.

Persze nagy híve vagyok a konteoknak, és ezt az esetet sem tudom csak a maga szörnyű  - és a törvény bevezető részében még pofátlanul a társadalom képébe is vágott - egyszerű valóságában szemlélni.
Véleményem szerint a Tündökletes - aki egyébként remek politikai szimattal és kiemelkedő alkalmazkodóképességgel rendelkezik megorrontotta, hogy a magyar társadalom jelentős része - beleértve saját vazallusait is - eljutott arra a pontra, hogy akár az is elkövetkezhet, hogy erőszakosan akarják megdönteni a hatalmát.
Márpedig akkor veszélyben van a vagyon egy része, ami tűrhetetlen.
És bár a kezében van  valamennyi erőszakszervezet, emlékszik a Securitate helyzetére a szomszédban, mikor zengett az ég, emlékszik néhai kollegájának hű csatlósaira, akik a puccs alkalmából nem is voltak már annyira hűségesek.
Másrészt az ország igen  ramaty állapotban van, ipar alig van, a mezőgazdaság földalapú támogatást termel, a relatív elszegényedés nő, a nyugdíjkassza maradéka, amit nem tett zsebre romokban hever, az oktatás, az egészségügy a padlón.
Külpolitikailag az ország pária, az uniós támogatások csepegnek - még, egyelőre, de holnap?
Szóval, ha hatalmon marad, rengeteg probléma zúdul a nyakéba, jobb ha ezt más élvezi.
Ezért adta nekünk házi állatkertjéből az alig ismert versenyzőt, aki egy ciklus után még nagyobb sz@rban leledző országot hagy maga után, és akkor majd jöhet a megmentő, akinek országlása alatt virágoztunk és dicsőséget dicsőségre halmoztunk.
Ez a törvény az ő gesztusa a szélsőjobbnak.
Magyar meg már énekli, hogy majd hatályon kívül helyezi, ami azért is kiváló ötlet, mert nem érinti a lopott vagyont.
Magyar fizetsége biztosított, Varga Judit rehabilitációja elindult, a valódi hatalom egy esetleges kormányváltás után is Orbán kezében marad - mi kellhet még?
A  magyar választó pedig újabb sikereket érhet el az aranyhallal vívott memória-bajnokságban.

Hová süllyedhet még ez az ország?

:O)))